Fejér Megyei Hírlap, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

— 4 — Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Wismut Gera— Puszta­vári M. Bányász 2:1 (1:1) A hazánkban vendégszereplő NDK-beli Wismut Gera együttese Móron a Pusztavám M. Bányász csapatával talál­kozott. A mérkőzés egyenrangú ellenfelek küzdelmét hozta, színvonalas, időnként kemény játék alakult ki. Mindkét ol­dalon több gólhelyzetet hagytak ki a csatárok, a német csa­pat erősen vitatható góllal szerezte meg a­ győzelmet. KÉZILABDA Egy sportág sokat emle­getett bravúros feltörésének kézzelfogható bizonyítéka és jelentős összetevője a Szondi SE kézilabdacsapatának el­múlt négy évi szereplése, fejlődése. Vitathatatlanul a piros-fehérek tették meg a legmeggyőzőbb biztonsággal az utat, jelenlegi pozíciójuk­ig, hiszen „egyből vették” a száz százalékos teljesítmény­nyel megnyert megyei I. osztályt és az NB I B kö­zötti akadályt. Különösen akkor kaphat mindez meg­felelő rangot, ha figyelem­be vesszük a játékosgárda állandó cserélődését és az ezzel járó nehézségeket 1968-ra a sikersorozat folytatását határozta meg feladatként Gárdos Fe­renc edző, ami a 1.—8. hely megszerzését jelen­tette. „Félidőben" az eredmény maradéktalanul látszik iga­zolni a terv indokoltságát ugyanis eddig optimálisan, pontszámot, helyezést illető­en a várakozásnak megfele­lően szerepelt a csapat An­nak ellenére, hogy Fehérvá­ron nagyon nehéz ellenfe­leket — Tatabánya, Kecske­mét, Debreceni Dózsa — fo­gadtak és tavaszal többször kellett vidékre utazniuk. Hazai pályán öt pontot ide­genben pedig négyet gyűj­töttek, így lett meg a terve­zett 9 pont bár a Kecske­mét ellen bekalkulálták a győzelmet Nagyon értékes siker született viszont Mart­fűn, amely kiegyenlítette a veszteséget. Gárdas edző köz­vetlenül a tavaszi idény zá­róakkordját jelentő Szondi- Videoton rangadó után ért­hető örömmel és elégedett­séggel tett eleget kérésünk­nek. Mindenekelőtt elmon­dotta, hogy a magyar kézi­­labdasportban nagy előrelé­pést jelentett az NB I B-s csoport kialakítása. Hasonló és jó képességű, különös gonddal felkészített csapatok igen tömör mezőnyt képez­nek. Birin­yi Mihály, a Vi­deoton edzője is így véleke­dett: — Alig van különbség az élen állók és az alsó ré­giókban tanyázók között. Mindkét edző dicsérte a já­tékvezetést is. Nem véletle­nül, hiszen gyakorta működ­nek közre NB I-es bírók, akik jobban megengedik a test-test elleni harcot, a fi­zikai képességek kihasználá­sát S vajon hogyan készül­hetett a Szondi SE együttese a bajnokságra? Erre is pozitív választ kaptunk. A magasabb osztályban való részvétellel egyidejű­leg jelentősen javult, a piros­fehér játékosok helyzete, a lehetőség. Minden különö­sebb probléma nélkül tisztá­zódott, hogy az NB I. köz­vetlen utánpótlásának maxi­mális feltételek biztosítása szükséges, így sokkal nyu­­godtabban és nagyobb ambí­cióval készülhettek és ké­szülnek is a játékosok. Há­lásan és elismeréssel beszél mindenki a sportköri veze­tőkről akik Horányi György ezredessel az élen hihetetlen odaadással, segítőkészséggel támogatják az együttest. Je­lentős részt mondhatnak ma­gukénak abban, hogy ilyen ritka sikerű négy esztendő áll a Szondi SE mögött. A játékosok egyéni telje­sítményét értékelve három csoportra lehet tagolni az együttest, akik végig kiemel­kedően szerepeltek, s a csa­pat törzsét alkották: Gyűrűs, Fenyő, Bartalos és Reiner. Másodsorban Jeszencsák, Skultéti, Szigeti és Horváth érdemel elismerést. De nem lehet panasz a többiekre sem, ők is dicséretesen helyt­álltak. S a közeljövőben újabb nehéz feladat előtt állunk valamenyien, hiszen né­hány játékosunk eltávo­zott. Az őszi szezonban nem lesz közöttünk például Reiner, aki hasznosan küzdött színe­inkért Az előkészületeket július 20-án kezdtük meg és néhány új játékost is igyek­szünk beépíteni a csapatba. A jó szereplés egyik alap­­feltétele a kollektív baráti szellem legmegfelelőbb ki­alakítása. Bizonyos vagyok abban, hogy vezetőinktől to­vábbra is ilyen páratlan se­gítséget kapunk terveink végrehajtásához. A tavaszi teljesítményel elégedett va­gyok, ősszel azonban még több pontra, körülbelül 12-re számítok. A tervezett 21 ponttal úgy érzem, az ötö­dik-hatodik hely közelében végezhetünk — mondotta a napokban Gárdas edző. — rt-wi — Félidőben a SZONDI SE-ről ATLÉTIKA Székesfehérvár—Tapolca 108­5,88­5 A két város közötti atlétikai párosvia­dal immár 12. alkalommal került megren­dezésre Tapolcán. A hűvös idő ellenére is jó verseny alakult ki, a kissé elhanyagolt TIAC pályán. A fehérvári versenyzők há­rom kiemelkedő eredményt értek el, amit külön meg kell említenünk. A 200 méte­res női síkfutásban Kovács Mária (Sparta­cus), a 100 méteres férfi síkfutásban Ker­­tai Csaba (MÁV Előre), míg, a női magas­ugrásban Kovács Margit (Spartacus) 153 cm-rel új megyei felnőtt és ifjúsági csú­csot ért el. A két versenyzőnő eredményei alapján megszerezte az ifjúsági aranyjel­vényt. Az eredmények egyébként II. osz­tályú sportolóvá képesítették a szintet tel­jesítetteket. Régen volt már olyan verseny, ahol egyszerre három sportolónk is „ma­gasabb osztályba” lépett volna. Reméljük, hogy e három kiemelkedő siker után egyre több és jobb eredményekről számolhatunk be az atlétikát szerető olvasóinknak. A verseny krónikájához tartozik, hogy a pontversenyt Székesfehérvár nyerte, női atlétáink kitűnő szereplésével. A fehérváriak közül a nőknél Kovács Mária (2 számban is), Kovács Margit, De­meter Magda (2 számban) és Papp Zsuzsa, a fiúknál Kertai Csaba, Juhász Lajos ért el 1. helyezést. A férfiaknál és a nőknél a 4x100 méteres váltót Székesfehérvár csapata nyerte. Sikeres főpróba Videoton—Győri MÁV DAC 3:0 (2:0) A Videoton NB I-es labdarúgó-csapata tegnap délután a Sóstói stadionban játszotta utolsó előkészületi mérkőzé­sét a Szeged elleni bajnoki mérkőzés előtt 800 néző volt kíváncsi a barátságos összecsapásra, melyen Menyhárt bí­ráskodott Videoton: Varga — Kovács L., Bognár, Fejes, Kerecsé­­nyi, Szabó K., Pintér, Balogh, Karsai, K., Csukovics. Az első 20 percben a győriek a mezőnyben ügyesebben adogattak és többet is lőttek kapura. Csak a félidő utolsó perceiben kapott lábra a Videoton és ekkor 3 perc alatt 2 gólt ért el. Előbb Pintér volt eredményes, majd 11-esből Kovács L. lőtt a hálóba, 2:0. A második félidőben több csere történt a fehérvári együttesben. Vargát Tímár, Fejest Horváth L., Kerecsényit Bobory, Baloghot Nehéz váltotta fel. Ebben a játékrészben több helyzetben hibáztak a csatárok. Csupán Pintérnek si­került a győri hálóba találni 3:0. Az MTK és a Bp. Honvéd az MNK döntőjében Szerdán délután Szegeden, illetve Pécsett került sor a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa két elődöntő mér­kőzésére. A találkozók eredményei alapján az MTK és a Bp. Honvéd lesz a döntő résztvevője. MTK—Szegedi VSE 2:1 (2:1). Góllövők: Török, Szuro­­mi, ill. Sonkó. Bp. Honvéd—Pécsi Dózsa 1:0 (0:0). Góllövő: Szendrei. Kerékpárverseny Fehérváron A Budapesti Vasas ren­dezésében augusztus 2-án, pénteken háztömb körüli kerékpárversenyre kerül sor. A rajt és a cél a strand és a Vidám Park közötti terület lesz, a ver­senyzők a Dózsa­liget, a Velence Szálló, a Mészöly Géza és a Szabadságharcos út útvonalán mérik össze erejüket ifjúsági, III., II. osztályú mezőnyben. Elő­ször 16 órai kezdettel az ifjúságiak és a III. osztá­lyúak rajtolnak. A verse­nyen a hírek szerint oszt­rák és francia kerékpáro­zók is indulnak. Céllövészet A Magyar Népköztársa­sági Kupa XVII-es csoport­jának IV. fordulója az MHSZ Dunai Vasmű lö­vészklubja most épülő 30 fékpados korszerű lőterén került megrendezésre. A meglévő hiányosságok elle­nére is dicséret illeti a vá­ros lövészsportját szerető vezetőit, versenyzőit, vala­mint e nagy munkában részt vett valamennyi dol­gozót Augusztus 20-ra, al­kotmányunk évfordulójá­nak tiszteletére hivatalo­san is szeretnénk felavatni e­lőteret, amellyel megyénk korszerű létesítménnyel gazdagodik majd. Vajon Fehérváron mikor fog er­re sor kerülni? Ugyanúgy, mint a többi fordulóban, kimagasló eredmények ezúttal sem születtek, ami részben a rossz időjárás, részben pe­dig a lőtéren még meglévő hiányosságoknak tudható be. A Székesfehérvári Dó­zsa céllövői tartják egyen­letes, jó formájukat, amit eredményeik is igazolnak. A hét számból ötben Dó­zsa versenyzők győztek. (Herendi Győzőné, Herendi Lajos, Vass Tibor, vala­mint­ a standard puska 60 lövéses férfi és a kisöbű sportpuska összetett csapat­bajnoki számaiban.) A Du­nai Vasműből az egyéni számokban Barabás Ele­mérné szerepelt a legered­ményesebben. A Vasmű együttese a standard puska 60 lövéses összetett számá­ban bizonyult a legjobb­nak. A kisöbű sportpiszto­­lyosok 60 lövéses ifjúsági versenyében a dunaújváro­si Tankó Ferenc lett az el­ső. Kocsis Ferenc Csütörtök, 1968. augusztus a szoT elnökségének határozata A SZOT elnöksége határ­­ozatot hozott a szakszerve­zetek testnevelési és sport­­tevékenységének továbbfej­lesztésére. A határozat rendszerezi a sportszervekkel való együtt­működés kérdését, fő fela­datként említi a tömegsport­munka kiszélesítését,­­mun­kásszállásokon, üdülőkben, munkahelyeken, azokon a területeken, ahol nem mű­ködnek egyesületek, vala­mint a turisztika terén.) Ugyanakkor az illetékesek­kel való legteljesebb össz­hangban részt kér és vállal a sport- és testnevelés min­den szintű irányításából, amellett, hogy elsőrendű fel­adatát továbbra is a saját szervezeteiben való sportte­vékenység határozza meg. Az eddigi munka értékelé­sében hiányosságként je­lentkezett, hogy mindössze 1600 szakszervezeti sportkör működött, amikor pedig az alapszervezetek száma elér­te a 8000-et. Ebből kiindul­va tehát ott, ahol erre szük­ség és lehetőség van, miha­marabb szaporítani kell a sportkörök számát! A bicskei járási bajnokság őszi sorsolása I. forduló, augusztus 4. Vértesboglár—Újbarok, Alcsut—Felcsut, Tabajd— Vereb. II. forduló, augusztus 11. Vértesboglár—Felcsut, Alcsut—Tabajd, Újbarok— Vereb. III. forduló, augusztus 13. Tabajd—Vértesboglár,­­ Vereb—Alcsut, Felcsut— Újbarok. IV. forduló, augusztus 25. Vereb—Vértesboglár, Fel­csut—Tabajd, Újbarok— Alcsut. ▼. forduló, szeptember : Vértesboglár—Alcsut, Ta­­bajd—Újbarok, Vereb—­­ Felcsut. 1 AZONNALI alkalmazunk beepesse JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN, VAGY LEVÉLBEN. DUNAÚJVÁROS, KENYÉRGYÁR U. 1. áes9 kőműves, víz-9 fűtés-, gáz-9 csőszerelő (if­jú szakmunkásokat is) bérezés teljesítménybér — SZÁLLÁS, NAPI HÁROMSZORI ÉTKEZÉS továbbá kubikos BIZTOSÍTVA, férfi segédmunkásokat• 6531 4 26. SZ. Állami Építőipari Vállalat ­ Tető­­tippjeink a 31. játékhétre 1. Csepel—2. Dózsa. Itt 2. Diósgyőr—Dunaújváros 1 x 3. Pécs—Salgótarján 1 4. Tatabánya—Szombathely 1xl 5. Videoton—Szeged 1 6. Szállítók—Bp. Spartacus 1 7. Győri Dózsa—Várpalota 1 x 1 8. Ózd—Budafok 1 9. Nagy­bátony—Oroszlány­­ 10. Veszprém—Kistext­­i r 11. Gázművek—Goldberger 1 12. BVTK—III. ker. TTVE 1 X 13. Jászberény—Zalka FSE 1 Pótmérkőzések 1 14. Kecskemét—Szegedi D. 1 15. Esztergom—Almásfüzitő 1 16. Tűzoltó D.—Autóbusz 1

Next