Fejér Megyei Hírlap, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
▼asépJKap, WS&IuGeGtager 1, Mi, latok tfü torta. Mit kellene tenni még ? Említettem már: negyedik ötéves tervünk 400 000 lakás építését irányozza elő, s mint eddig is, most sem lesz baj, ha ennél többet építünk, mind állami, mind magánlakásból. De ez csak egy része az építőipari feladatoknak. A másik, nem kisebb részt az ipari és mezőgazdasági beruházások jelentik. Nem tudom, hogy olvasóink közül hányan látták már a székesfehérvári gabonasilót? Vagy a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat? Vagy a Május 1 téri lakótelep toronyházait? Öröm ezekre a létesítményekre nézni, s nagyszerű érzés lehet hozzáértően építeni egy-egy ilyen objektumot S ha már a toronyházaknál járok, hadd említsem meg példaként, hogy évente két ilyen toronyház árát fordítja államunk a székesfe-hérvári építőipari tanulók képzésére, s egy-egy tanuló hároméves képzési költséget— az ösztöndíjakkal együtt ez eléri az 50 000 forintot Mindez azonban kevés. Nem a képzéshez, hanem az építőipari szakmák megismertetéséhez. Éppen ezért indokoltnak tartanánk, ha az építőipari vállalatok a pályaválasztási gondokkal küszködő nyolcadikosokat és szüleiket a téli és tavaszi hónapokban csoportosan vendégül látnák, megmutatva a szülőknek és fiataloknak a legkorszerűbb építkezési módokat a leggyakoribb építőipari szakmák konkrét feladatait egyegy építkezésen, s az sem ártana, ha a keresetl lehetőségekről is beszélnének. K®önkülön sok mindent tudunk. De az újságíró is csak egy vettöriff jegyezte fel, mintegy választ váró megjegyzését az egyik gyermekes mamának: — Nem adom a fiam tarisznyázó iparosnak. Választ kell adni az ilyen aggodalmakra is. Hiszen nem tudhatja mindenki, hogy ma valóban úgy csoportosítják a munkásokat, hogy azok a lakóhelyhez legközelebbi építkezésen dolgozhassanak, hogy az építőipari vállalatok céljáratos autóbuszokon szállítják haza a munkásokat, hogy hónapokig és évekig egy helyben dolgoznak ma már az emberek, hogy nem dideregnek már télen sem, és nem kényszerülnek fagyszabadságra. Munka van bőségesen. Kereseti lehetőségeik is kiválóak. És azt is el kellene mondani, be kellene mutatni a szülőknek, gyerekeknek, hogy a legtöbb helyen, üzemépítkezésnél éppen úgy, mint a lakásépítkezéseknél a szerelőipari jelleggel együtt egyre több helyen lép be a fűtött téli munkahely. Mert nyáron, pontosabban tavasztól őszig összerakják az épületeket, s télen központi fűtés vagy más rendszerű fűtés mellett vakolhatnak, válaszfalazhatnak. El kellene — és kell is — mondani azt is, hogy már nem látástól-vakulásig munka az építőiparosoké sem, hiszen éppen most foglalkoznak a megyei építőipari vállalat vezetői is azzal, hogy előkészítsék az 1969. április 1-től életbe lépő 44 órás munkahetet, ami természetesen szabadszombatokkal jár. Megyénkben közel hétezer első-, másod- és harmadéves ipari tanuló van. Közöttük 440 a kőműves, összesen pedig nincs nyolcszáz az építőipari szakmák tanulója. Pedig az építőiparra váró feladatok egyre jelentősebbek. Az építőipar egyre sokoldalúbb, egyre jobban képzett szakmunkásokat igényel. Olyan fiatalokat, akik többre képesek, mint téglát téglára rakni. Hiszen már itt sem a fizikai erő dominál. És el kellene mondani azt is, hogy túl azon a nagy jelentőségű politikai feladaton, amelyet az építőipar dolgozói végrehajtanak, a jelenlegi lakáshelyzetben az sem megvetendő előny, amelyet már ma is, a jövőben méginkább tud biztosítani dolgozóinak az állami építőipar. Hiszen a saját lakás akciók önmagukért beszélnek. S talán annak népszerűsítése se lenne haszontalan, ha beszélnének arról is, hogy milyen nyereségeket osztanak, hogy az iskolából hozzá-rtác került fiatal szakmunkások a ténylegesen ledolgozott félév után is egész évi nyereségrészesedést kapnak már az idén. Megyénkben az általános iskolák felső tagozataira csaknem 32 000 fiatal jár, s évente 7-8000-en lépik át az általános iskola és az élet kapuját. Tehát sok fiatal sorsáról van szó. Arról a 4—5000 fiatalról, akik nem jutnak középiskolába. Róluk, akik ezután indulnak el, s róluk, akik ott sétálnak ebédlőjük felé, vagy dolgoznak a gyárvagy lakásépítkezésen. Sínadrágban és börzekében. Fütyülve és olykor viháncolva. Mert fiatalok. A holnap szakmunkásai, Kátay Antal Ezt olvastuk A szokás hatalma a legnagyobb hatalom — állapítja meg az amerikaiakról az egyik — ugyancsak amerikai — szociológiai kutató intézet vizsgálata A felmérések bebizonyították, hogy az amerikaiak többsége a legszívesebben ugyanúgy tölti el napjait, ahogyan megszokta, ugyanakkor kapcsolja be minden nap a televíziót, ugyanannyit iszik, és a megszokott üzletbe jár vásárolni Hírt adnak aztán az amerikai lapok arról is, hogy újabban légi fényképezéssel „kémlelik ki” az Egyesült Államok hatóságai még azt is, vajon a farmerek betartjákk-e a mezőgazdaságra vonatkozó rendeleteket. Nevezetesen: miből mennyit vetnek, s parlagon hagynak e annyi földterületet, amenyi nyít, az árak magasan tartása érdekében, kötelesek parlagon hagyni A két hírt összevetve tulajdonképpen nem talál az ember egyikben sem furcsállni valót. Ha igaz az, hogy az amerikaiak a megszokás rabjai, akkor valóban nincs semmi csodálatos abban, hogy a VDK fölött már-már vérükké vált légi kémkedést hazai területeken is sárcalmazzák. Sőt. A VDK légkörébe való berepülést is annyira megszokták, hogy a békülési szándék ide, békés és szándék oda — egyszerűen nem tudnak leszokni róla. Csak az a kellemetlen a berepdeső amerikai pilóták számára, hogy a vietnami tüzérek sem tudtak leszokni róla, valahányszor amerikai gépet látnak berepülni a VDK légi terébe, ne eresszenek rá néhány leszedürcet... Bkaba. Vietpamsban a Pentagonnak határozottan nincs szerencséje. Hasonlóan kellemetlen napokat élt át az utóbbi időben a saigoni rezsim is. Végül is kénytelen volt beadni a derekát a párizsi tárgyalások kérdésében, s engedni Bunker amerikai nagykövet unszolásának. Az engedékenységben valószínűleg része volt annak a tényezőnek is, hogy Bunker figyelmeztette őket, ha ő távozik, jobban mondva Amerika távozik, s ők tovább makacskodnak, rövidesen egyetlen bunker sem védheti meg őket a hazafiaktól. Az intelem hatott Így aztán már az is eldőlt, hogy ki, jobban mondva ki megy Saigonból Párizsba, tárgyalni. A hosszas vonakodást látszik pótolni, hogy most aztán seregestől küldi Párizsba Saigon a delegátusokat. Nyugati politikai megfigyelők némiképp meg is lepődtek azon, hogy a délvietnami kormány , egyenesen száz úgynevezett tanácsadót küld a tárgyalások színhelyére. Ha jól meggondoljuk, nem is annyira meglepő ez a nagy búcsújárás. Elvégre a rezsim egyetlen embere sem érezheti magát hozzávetőlegesen sem olyan biztonságban odahaza, mint a tárgyalóasztal mögött, a biztonságos távolban. Jól jár, aki nagy lábon él. Egy Jimmy Antelle nevezetű amerikai fiatalembernek azért nem kellett bevonulnia, s a vietnami hadszíntérre mennie, mert amikor nemrég megjelent a sorozáson, a katonaorvos megállapította : ötvenkettes lába van. „Alkalmatlan!”, ütötték be a boldogító német kartonjára, azzal az indoklással, hogy ekkora pár cipő nincs az amerikai hadseregben. Hanem azért nem egészen veszélytelen azoknak az élete sem, akik nagylábon élnek. Ha a nagy lábú Jimmy el is kerülte a partizánok golyóit, más nagylábon élő honfitársainak állandóan rettegniük kell a tulajdon testsúlyuk miatt. A gazdag amerikaiak lassanként nem nyelhetnek le egyetlen falatot sem lelkiismeretfurdalás nélkül, annyi riasztó orvosi cikk jelenik meg újabban a kövérség ártalmairól. Le kéne fogyni, az igaz. De illik az egy milliomosnak, koplalni? Ezért is tartják olyan nagy jelentőségűnek nyugaton egy dr. Pawana nevű orvos felfedezését. Az Angliában dolgozó kutató felfedezte az FMS-t. Az FMS — ellentétben az LSD-vel — nem kábítószer, hanem fogyasztószer. Forrása, hogy úgy mondjuk, az emberből fakad. Egy olyan mindennapi folyadékból nyert dr. Pawana, amelynek neve nem tűri a nyomdafestéket, különösképpen a szigorú Angliában, ahol is legfeljebb olcsó italkimérésekben szokás emlegetni, hasonlatként, ha állott és megmelegedett sört önt a csapos a pohárba. A csodagyógyszernek mégis máris nagy a hírneve a szigetország határain túl is, mert állítólag annyitehet fogyasztása közben az ember, amennyit akar, mégis egyre veszít testsúlyából. S. E. Fejér megyei Hírlap A kereslet rácáfolt a tervekre n Napi 32 vagonnal több arén kerül a kereskedelembe Továbbra is nyereséggel termelnek Hetek óta tart az izgalom... Némi módosítással így szól az ismert sláger. S ha az elmúlt hetek slágerét keresi az ember, már szinte a „Drága bakter úr...” agyoncsépelt szövegével egyenértékű a panasz megyeszerte, de azt hiszem nyugodtan leírhatjuk, hogy országszerte, mikor lesz elegendő balinkai szén? Mert a balinkai darabos, dió, kocka , sláger lett megint, s a piac kopogtatása annál is inkább figyelemre méltó, mert jónéhány, tüzelőszer árusításával foglalkozó telepen a „nincs szén” egyenértékű azzal a ténnyel, hogy van ugyan néhány gyenge minőségű szénfajta, de balinkai egy szem sem. — Tudomásom szerint minden szenet keresnek — mondja Pera Ferenc igazgató, mintegy elhárítva magától a dicséretet , s hogy közötte a balinkait előnybe részesítik, az őszintén jólesik nekem is, bányánk minden dolgozójának. Nem vitatkozunk, hiszen mi jártunk kint a tüzelőszerkereskedelem telepein, s láttuk, amit leírtunk. Vita helyett hadd kérdezzünk rá az igazgatóra: mit várhat megyénk és az ország a Balinkai Szénbányáktól a következő hetekben, hónapokban és években? Elsőként termelési terveikről, s a megnövekedett kereslet kapcsolatáról szeretnénk hallani valami biztatót. Az igényeknek megfelelően — A Balinkai Szénbányák termelvényére vállalatunk, a Közép-Dunántúli Szénbányák Vállalat illetései kötöttek kereskedelmi szerződést, s a piac igényeinek megfelelően éves termelési tervünket 644 000 tonnában határozták meg. Időközben megnőtt a kereslet, s így az év első három negyedévében az esedékes 478 400 tonna helyett 486 758 tonnát termeltünk. De hogy frissebb adatokkal is szolgáljunk, a mai napig, tehát november 26-ig már további 2 900 tonnával termeltünk többet a tervezettnél, úgyhogy az év elmúlt hónapjaiban már eddig közel 12 000 tonna szenet adtunk el terven felül. Ennek gyakorlatilag jobban érzékelhető bemutatása, hogy a napi 240 vagonos novemberi tervünk helyett 272 vagon a termelési átlagunk, természetesen az értékesítésre is ez vonatkozik. — Termelésük hány százaléka kerül lakossági értékesítésre? — Jelenleg 32 százalék, de ez igen magas szám. — Konjunktúra van a lakossági vonalon. Engedjen meg egy érdekvédelmi kérdést az újságírónak: a kereslet ugrásszerű növekedése nem ösztönzi önöket arra, hogy kevesebb figyelmet fordítsanak a minőségre? — Kérdéssel válaszolok: gondolja, hogyaz új gazdasági mechanizmusban meg mernénk kockáztatni a vásárlók becsapását? Nekünk egy év múlva is, tíz év múlva is szükségünk lesz arra, hogy keressék szeneinket, hiszen, mint említettem is, termelésünk egyharmada kerül a lakosság „bíráló bizottsága” elé. De pontosabb és fontosabb megközelítésben is válaszolhatok. Éppen a lakossági igények mind teljesebb kielégítése érdekében szinte valamennyi műszaki fejlesztési intézkedésünk a darabos szén arányának növelését szolgálja, így értük éppen októberre el, hogy az addigi 40—41 százalékos darabos hullási arányt 45 százalékra növeltük. Jobb minőség — nagyobb nyereség — Megmutatkozik a minőségjavulás árbevételükben is? — Igen. Az első három negyedévre tervezett csaknem 187 millió forint árbevételi tervvel szemben közel 190 millió forintot értünk el, ezzel a 134 millióra tervezett háromnegyedévi nyereség tömegét is 37 millió fölé emeltük. — Mint azt az elmúlt hetek és a jelen is igazolja, a jövőben is lesznek őszitéli csúcsidők a keresletben. Hogyan igazodhat ehhez a Balinkai Szénbánya? — Egyrészt, mint említettem is már, úgy, hogy többet termelünk, mint a tervezett. De az 1969. évi termelési ütemezést már jobban hozzáigazítottuk ezekhez a csúcsidőkhöz. Példaként hadd soroljam fel: az első évnegyedben napi 240, a másodikban 180, a harmadikban 185 és a negyedik negyedévben 225 vagon szenet kívánunk termelni. A másodikharmadik negyedévben a termelésben felszabaduló munkaerőkkel a feltárást, a széntermelő munkahelyek előkészítésének munkálatait gyorsítjuk. De ütemezésünkön túli igényeket is kielégítünk bármikor. Erre is felkészültünk, illetve felkészülünk. Mindehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy bátran javasoljuk a vásárlóknak: merjék beszerezni szenünket a harmadik negyedévben is, ugyanis szeneink kiválóan tárolhatók pincében, fedett helyen. — A lakosság nem nagyon szeret kísérletezni — a saját zsebére. Nem lehetne ezt nagyobb zsebből fedezett kísérletekkel igazolni ? — Mi foglalkozunk ,különböző nyíltszíni tárolási kísérletekkel. Porszenes takarással, fóliás fedéssel, stb. E kísérletek értékelése folyamatban van, s szívesen részletezzük is tapasztalatainkat az értékelés befejeztével. A bánya jövője — Erre mi is szeretnénk alkalmas időben visszatérni már csak azért is, mert a széntárolás költségkihatásaiban is igen jelentős népgazdasági érdek. Most azonban kérjük, beszéljen a bánya és a balinkai bányászság jövőjéről — Ami bányászaink és bányáink jövőjét illeti, röviden így sommázhatnám: 1975-ig tartani fogjuk mind a foglalkoztatottság, mind a termelés ütemét. 1975-től is az ország szénigényének megfelelően alakul helyzetünk. — Az ország szénigénye nemcsak mennyiségben és minőségben határozható meg, hanem termelési költségekben is. — Mennyiség, minőség, költség — valamennyi meghatározó tényező. Természetesen minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy 1970-ben, 1975-ben és 1980-ban is jó ajánlatokat tehessünk államunknak. A minőségjavítás érdekében leállítottuk az Andrásaknai kettes és a KISZ-aknai négyes telepi fejtéseket, s már most is, jövőre is csak a kiváló minőségű 1-es és 3-as telepi fejtésekben termelünk. Ugyancsak a minőség szintentartását szolgálja az 1000 kalóriára átszámított teljesítménybérezésünk is, hiszen dolgozóinknak így mindenekelőtti érdeke, hogy mind magasabb kalóriaértékű legyen az egy tonna egységnyi szén. Műszaki fejlesztés — A mennyiségről már korábban, a minőségről most volt szó. Mit tudhatnánk meg a versenyképességet jelentő költségcsökkentő intézkedésekről ? — A rendelkezésre álló műszaki fejlesztési eszközök felhasználásával arra törekszünk, hogy az egy tonna szénre jutó fajlagos nyereséget növeljük. Műszaki fejlesztési tervünk egy részét már megvalósítottuk, hiszen 1968- ban belépett a termelésbe a második széngyalus frontfejtésünk is. S hogy ez mit jelentett — sok más fejlesztéssel együtt —azt hadd érzékeltessem a géppel jövesztett szén mennyiségi mutatóival. 1967-ben még csak 36 515 tonnát jövesztettünk géppel, 1968 első három évnegyedében már több, mint 100 000 tonnát! Jövőre üzembe lép a harmadik széngyalus front is. Berendezéseit már szállítják. De továbbmenve: 1969 elején Balinka-akna egyes telepén megkezdi próbaüzemelését egy 40 méteres kísérleti szakaszon az angol DOBSON rendszerű, és egy 30 méteres szakaszon az ugyancsak angol VELD rendszerű önjáró biztosítási rendszer. Ugyancsak a korszerű és gazdaságos jövesztést szolgálja a folyamatban levő tárgyalás, amelynek eredményeképp vásárolunk egy teljes frontfejtést biztosító DOBSON berendezést Ehhez, és általában korszerűsítési terveinket segítő műszaki fejlesztési terveinkhez igen hatékony segítséget nyújt vállalatunk igazgatója. Hidasi István elvtárs,ki legutóbbi angliai utazása nyomán felhívta figyelmünket az angol bányákban használatos automatikus, hangjelzésre is kapcsolható hírközlő és távirányítási rendszerekre. Egy ilyen hangforrásra is kapcsolható jelző- és indítóberendezés vásárlására is kaptunk ígéretet . Korszerűségük közismert Csak megemlíteném, a személyszállító gumiszalagrendszert, a félautomatizált aknaszállítást , ennek kapcsán hadd kérdezzem meg: nem zárkóznak be önök ezzel a sok újdonsággal túlságosan? — Mi tigadás, elsősorban nem önhírverés a feladatunk. De érdeklődőknek szívesen mutatjuk be bányánkat. Most vannak itt például a Pécsi Ércbánya Vállalat képviselői akik ugyancsak a személyszállító gumiszalagjaink terveit kérik, s ellenőrzik a berendezést működés közben. — Úgy hallottam, külföldi vendégeik is voltak már? — Igen. Októberben vállalatunk anyag- és áruszállítási konferenciát rendezett s a résztvevők egy csoportja, 64 műszaki szakember meglátogatta bányánkat is. Közöttük volt P. Desmond úr, francia szakember, az amerikai Joy-cég képviselője is. Látogatása után írta ezt a levelet Belelapozok a fordításba. Desmond úr levelében ezt írja: „...nagy meglepetéssel láttam bányájuk zöldövezetét. Elmondhatom, hogy ez őszintén meglepett, hiszen merőben szokatlan az európai bányáknál... Meglepetésemre a bánya mélyművelési létesítményei is hasonlóan nagyszerűek. Különösen a személyszállító gumiszalagrendszerük figyelemre méltó, s állíthatom, hogy állja a versenyt a legfejlettebb nyugati személyszállító rendszerekkel is” Munkaidő-csökkentés — Végezetül még egy kérdést: Milyen tapasztalatai vannak a 44 órás munkahétnek, s milyen bérkihatásai? — Tapasztalataink a várakozásnak megfelelőek. Dolgozóink a kívánt teljesítménynyel dolgoznak, s bérük nemcsak eléri a bázisszintet de az országos irányzatnak megfelelő mértékben emelkedett is. Így összességében elmondhatjuk, a Balinkai Szénbányák dolgozói az igényekhez igazodva folytatják a munkát, s ígérhetem: lesz elegendő, jó minőségű balinkai szén, mind a lakosságnak, mind az iparnak. Megnyugtató hír. De a lakossági ígérnek terveket meghazudtoló felfutása, s ennek nyomán a termelés ütemének kényszerű fokozása arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a szénbányászat országos helyzetén belül a balinkaiak az átlagosnál több figyelmet érdemelnének. Mert termelvényeik minőségét jelzi, hogy az országos szénbőség ellenére is keresett cikk 15 megyében a balinkai dió, darabos és kocka, s népgazdasági vetületben pedig döntő érv kell, hogy legyen: évek óta nyereségggel dolgoznak, s műszaki fejlesztéseikkel ezt a nyereséges gazdálkodást kívánják tovább fokozni. Kátay Antal