Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
2 Egy hét a világpolitikában Csúcsforgalom a diplomáciában — Párizs és Washington A tél még nem adta ki erejét, hideghullámmal és hótömeggel birkóznak az európai fővárosok, lavinaveszély kelt rettegést az Alpokban, de a nemzetközi diplomáciában, úgy látszik, végérvényesen megkezdődött a tavaszi csúcsforgalom. Az utazási krónikában rangos helyet foglaltak el a magyar külügyminiszter tárgyalásai. Valósággal „melegrepülőgép-váltás” történt: Péter János alighogy hazaérkezett Szófiából, Brüsszelbe indult. A magyar—belga párbeszéd során, a kétoldalú kapcsolatok problémái mellett, különleges hangsúlyt kapott az európai biztonság kérdése. Jóllehet az egyetértés mellett — amint ez különböző társadalmi rendszerű és szövetségesi elkötelezettségű országok között természetes — bizonyos kérdésekben egyetnemértés is mutatkozott, aktív diplomáciánk kedvezően járul hozzá az európai kibontakozás meggyorsításához. Az európai értekezlet ügye került szóba azon a nagyjelentőségű nemhivatalos látogatáson is, amelyet Kekkonen finn elnök tett Moszkvában. Köztudomásúlag Helsinki vállalta egy kontinentális biztonsági konferencia házigazda tisztét, s a finn kormány megkeresésére sorban megérkeztek az európai országok egyelőre nyilvánosságra még nem hozott válaszjegyzékei. Májusban a finn államfő ismét találkozik a szovjet vezetőkkel, akkor hivatalos látogatást tesz Moszkvában. Közben élénk lesz a belpolitika, választásokat tartanak Finnországban, de az alkotmányos szokások szerint éppen" a köztársasági elnök a finn külpolitika folyamatosságának és változatlanságának biztosítója. Sűrű, szinte feszített munkaprogramot bonyolított le a demokratikus Berlinben megbeszéléseket folytató Gromiko szovjet külügyminiszter. Pénteken repült haza, — rövid varsói konzultációt is beiktatva —, mert a jövő héten várhatóan újrakezdik a szovjet-nyugatnémet eszmecserét. Bahr, Brandt kancellár bizalmi embere, vasárnap érkezik Moszkvába, mielőtt Bonnban egyik tanácskozás a másikat érte. Közben özönlenek a sajtókommentárok a két német állam kormányfőjének márciusra esedékes első találkozójával kapcsolatban is. Ebben a tárgyalási sokszögben, Berlinben most ismét nyomatékosan leszögezték a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság álláspontjának és érdekeinek messzemenő közösségét. Ezt nagymértékelhetjük abból a szempontból is, hogy Bonnból vizsla szemekkel keresik a remélt ,, hajszál repedéseket” a szocialista országok viszonyában. A nyugati külügyminiszterek közül Rogers villámutazáson „pipálta ki” Afrikát. Jóllehet eleve csak olyan országokba vezetett útja, amelyek többé-kevésbé közel állnak Washingtonhoz, megbeszéléseit nem kísérte túlzott siker, a Nixon-kormányzat beharangozott „új Afrikapolitikája” változatlanul homályba rejtőzik. Scheele bonni külügyminiszter Délkelet- Ázsiából sietett haza, hogy a szuperbiztonsági intézkedések közepette az NSZK-ba érkező izraeli kollegáját, Abba Ebant üdvözölje. Kitűnhetett, hogy Bonn változatlanul politikai és gazdasági támogatásban részesíti a Biztonsági Tanács határozatát szabotáló Izraelt. U Thant ENSZ-főtitkár is megszakította burmai magánlátogatását — két fivérét és nyolcvanhét éves édesanyját kereste fel — majd sebtében visszarepült New Yorkba. Egyes hírügynökségek szerint „biztató híreket” kapott a közel-keleti kilátásokat illetően, de a négy nagyhatalom újabb tanácskozása nem adott alapot túlzott optimizmusra. Az Egyesült Államok újabb repülőgépszállítmányokkal kívánja növelni Izrael amúgy is meglevő légifölényét, fény derült egyébként arra is, hogy az Abu Zabal-i fémkombinát ellen támadó izraeli gépek is amerikai gyártmányúak voltak, a sok vihart kavart Phantomszállítmányból. Az amerikai propaganda célzatosan használta fel a svájci Swissairgép egyelőre még mindig nem száz százalékosan tisztázott katasztrófáját. Ezzel kapcsolatban a felelős palesztin körök minden gyanút határozottan visszautasítottak a szerencsétlenségben való részességükkel kapcsolatban. Egy régóta esedékes elnöki látogatásra is sor került a héten. Egy francia Washingtonban, hogy megfordítsák a gershwini címet, Nixon megkülönböztetett szívélyességgel fogadta Pompidout, miközben tüntetések sora zajlott le az utcákon: a Líbiába irányuló francia Mirageszállítások ellen tiltakoztak. A barátság tüntető hangoztatása nem zárta ki, hogy kölcsönösen ne történjék finom „kioktatás”, így értékelték Pompidou szavait a vietnami háborúról, az amerikai elnök viszont a közel-keleti helyzet kapcsán címzett egy-két megjegyzést Párizs részére. Nem lehet tehát azt állítani, hogy háborítatlan „mézeshetek” lennének az Egyesült Államok és Franciaország között, de viszonyuk valamelyest normalizálódott a Johnson—De Gaulle ellentétek mélypontja óta. Végezetül a hét eseményei Vietnam szomszédjára, Laoszra irányították a figyelmet. Az „egymillió elefánt országának” is megvannak a maga genfi egyezményei: 1962-ben nemzetközi megállapodással szabályozták a semlegességét és belső békéjét. Az amerikaiak által biztatott jobboldal felrúgta az egyezményt, s évek óta ténylegesen polgáháború dúl az országban. Az elmúlt hónapokban megélénkültek a harcok, az amerikai bombázógépek rendszeresen támadták a felszabadított területeket, s a CIA amerikai hírszerző központ emberének, Vang Pao reakciós tábornoknak harmincötezer főnyi hadserege nagy offenzívát tervezett. A Pater Lao szabadságharcos erők, miután ésszerű kezdeményezéseik nem találtak visszhangra, ellentámadásba mentek át, s az ország közepén elterülő kőedénysíkságot gyakorlatilag elfoglalták. Az amerikaiak, akik a „vietnamizálás” után a „laoszizálással” sem értek el sok sikert, fokozták ismét a közvetlen beavatkozást. Minden valószínűség szerint a laoszi konfliktus új szakasza csupán megkezdődött ezen a héten, s a következő időszakban a fontos témák között fog szerepelni. R. E. HÍRLAP A tagságé a gazdaszerep (Folytatás az első óráéiról) és Értékesítő Szövetkezet, amely külön osztályt hozott létre a közületi forgalom szervezésére. Fontosnak tartja a választmány, ha a szövetség többet tesz majd a különböző társulások kialakítása, szervezése ügyében. Tanácsos olyan összehangoltan folytatni a munkát, mint néhány esetben ezt már sikerült gyakorlattá tették. Járható útnak tekinti e testület a különböző vállalatokkal állandóan egyeztetett folyamatos munkát. Tovább kívánkozik növelni például a növényvédőszerek, a tüzelő- ésépítőanyagok értékesítésében a szövetkezetek szepét. Elismeréssel állapították meg: nagyjelentőségű a megyei szövetség és a tsz-szövetség között létrejött megállapodás, amely a fogyasztási és a termelőszövetkezetek kapcsolatainak erősítését célozza, a közös értékesítési rendszer kialakításával együtt. Néhány érdekes kiegészítéssel a VII. küldöttgyűlés elé terjesztendő beszámolót a MÉSZÖV vezetőinek, választott testületeinek és dolgozóinak munkája elismerésével együtt a választmány elfogadta. Peresztegi T. Ferenc Diáktüntetés Rómában Az olasz fővárosban folytatódnak az egyetemi zavargások. Képünkön: baloldali diákok tetemétt ököllel tiltakoznak a rendőri beavatkozás ellen. (Fm. HÍRLAP — tetefoto) Az elrabolt külügyminiszter Ismeretlen tettesek elrabolták Alberto Fuentos Mohr guatemalai külügyminisztert. (F. m. Hírlap — Telerito) Willy Brandt Londonban Willy Brandt nyugatnémet kancellár hétfőn délben érkezik 3 napos hivatalos angliai látogatásra. A szombati Times vezércikkben üdvözli a kancellárt és megállapítja, hogy „megvan az általános egyetértés London és Bonn között az angol közös piaci belépéssel kapcsolatban és a jövő heti londoni megbeszélések részét képezik e tárgyalások előkészítésének”. — Mindössze négy hónap telt el azóta, hogy Brandt lett Nyugat-Németország első szociáldemokrata kancellárja a háború után — folytatódik a Times cikke. A nyugatnémet közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a választások óta jelentősen fokozódott Brandt népszerűsége. Kétségtelen, hogy Brandt az angol közvéleményre is nagy hatást tett. Pompidou nyilatkozata egy zsidó küldöttségnek Pompidou francia elnök amerikai országjáró körútjának első állomásán San Franciscóban péntek este 15 san franciscoi zsidó vezető nyilatkozatot nyújtott át a francia elnöknek, amelyben „megdöbbenésüket” fejezték ki amiatt, hogy „Franciaország Mirage gépeket adott el Líbiának, miközben az 50 Phantom gép Izraelbe szállítását befagyasztották”. Pompidou elnök válaszul a nyilatkozatra közölte, hogy Franciaország a közeljövőben nem szándékozik változtatni közel-keleti politikáján. A 15 tagú küldöttség vezetője, Lawrance Goldberg később újságíróknak elmondta, hogy Pompidou elnök meggyőzte a küldöttség tagjait arról, hogy közel-keleti béketörekvése őszinte. „A küldöttség azonban — fűzte hozzá Goldberg — nem ért egyet azzal a módszerrel, ahogyan Franciaország ezt a béketörekvést meg akarja valósítani”. San Francisco Péntek este, néhány órával a fogadás előtt, amelyet Pompidou francia elnök adott a francia kolónia tiszteletére, ismeretlen telefonáló közölte, hogy a fogadás színhelyén bombát helyeztek el. Az FBI az épületet gondosan átkutatta, de bombát nem találtak. Pompidou a telefonbejelentés időpontjában a város másik részén tartózkodott. Vasárnap, 1970, méteres fiú. agresszió a Közel-Keleten A közel-keleti válság megoldása egy jottányit sem jutott előre, sőt romlott a helyzet. Izrael nemcsak semmibe veszi a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát, hanem a háború további kiszélesítésére, a nemzetközi helyzet élezésére törekszik. Vandál támadásai megszaporodtak az utóbbi időben, s katonai célokon kívül bombázzák a békés arab lakosságot is. A fegyveres küzdelem tehát fokról-fokra nagyobb anyagi eszközök és modernebb fegyverek bevetésével kerül megvívásra. Miből fakad a fokozódó agresszivitás? Azt válaszolhatnánk röviden: a háború jellegéből. De milyen ez a háború? Izrael részéről igazságtalan, mert más népek leigázása és területrablás a célja. 1967-ben a nemzetközi imperializmus azzal a szándékkal támadt az arab világra, hogy megdöntse a közel-keleti haladó rendszereket. A fegyveres küzdelmet az USA és szövetségesei támogatásával Izrael reakciós kormánya kezdeményezte, amely e térségben a nemzetközi imperializmus leghűségesebb kiszolgálója és háborús tőkéjének részese. Mivel kezdeti katonai sikereik kátyúba jutottak, változatlan célokkal, de új taktikához folyamodtak: kibúvót keresni az alapvető tárgyalási feltételek megoldása alól, elhúzni a háborút és fokozni az agressziót. Míg az USA a nemzetközi szervezetekben békebíró szerepében lép fel, addig maximális támogatást nyújt az agresszió fokozásához a területrabló Izraelnek.. Elég utalni arra, hogy a New York Times ez év január 27-i vezércikke egyebek közt azzal „dicsekszik”, hogy Nixon elnök nem felejtkezett meg elődének, a Johnson kormányzatnak az ígéretéről. Az Egyesült Államok — fejtette ki Nixon — „továbbra is figyelemmel kíséri a közel-keleti erők kölcsönös helyzetét és ....a szükségletek növekedése esetén habozás nélkül ellátja fegyverekkel a baráti államokat.” (A baráti államok alatt Izraelt, és szövetségeseit érti). Majd Nixon, csak úgy, mint a vezércikk szövege igyekszik az arabokra hárítani a felelősséget, mondván háborús politikát folytatnak. A tények azonban másról tanúskodnak. Egyiptom és a haladó arab világ létét és hazáját védelmezi a betolakodókkal szemben. Részükről ez igazságos háború, joguk és kötelességük szabadságukat, nemzeteiket oltalmazni. Agressziót 60- ha nem az követ el, aki védi haladó társadalmát a betolakodókkal szemben, hanem az, akinek területrablás, más népek szabadságának leigázása a célja. Hogy ez esetben ki folytat háborús politikát és ki az agresszor, a tények mutatják: ki, kinek a területét tartja megszállva? Nem vitás, hogy a tettes Izrael. Érthető, hogy a haladó arab világ politikusainak és népeinek első követelése, egybeesik a Biztonsági Tanács 1967. évi határozatának azon részével, mely kimondja: Izrael húzódjon vissza határai mögé és szüntesse meg az agressziót. A fokozódó agreszszívitásnak az is táptalajt adott, hogy néhány arab ország nem tanúsított minden esetben megfelelő aktivitást az arab egység kialakításában. Ennek oka, hogy ezen országok uralkodó körei még nem ismerték fel a nemzetközi imperializmus rabló háborújának lényegét, s kereskedelmi, üzleti kapcsolataik köteléke erős láncot képez az USA és szövetségeseiközött. Ma már azonban egyre több jel utal arra, ha lassan is, de szakadoznak ezek a láncok. A tizenöt arab ország többsége egyre közelebb áll ahhoz, hogy egységesen lépjen fel az imperialista háborúval szemben. A nagyobb izraeli háborús aktivitás azonban nem jelent sikereket az imperializmus számára. Az egyik fontos tendencia, hogy az Egyesült Arab Köztársaság és több más arab ország az 1967-es háború óta mind gazdaságilag, mind katonailag erősödött. Vagyis jelenleg az arab országok — elsősorban Egyiptom — katonai ereje nagyobb, mint a háború kitörésekor volt. Erre utalnak azok a tények is, hogy egyre több sikeres akciót hajtanak végre a betolakodókkal szemben. A másik tendencia, hogy az Egyesült Államok sugallta háborús törekvésekkel szemben mindinkább nő az ellenállás, Izrael egyre jobban el- , szigetelődik és mind kevesebb támogatóra talál. Helyzetét csak súlyosbítja az a tény, hogy Izraelen belül is növekszik az elégedetlenség, a reakciós kormány politikája miatt. A haladó harcnak az élén az Izraeli Kommunista Párt áll, amely internacionalista módon küzd a kormány igazságtalan háborújának beszüntetéséért. Ezzel kapcsolatban Hans Lebrecht, az Izraeli Kommunista Párt Ellenőrző Bizottságának tagja a többi között a következőket írta a 21a Rubezsom című lapban: „Az izraeli kommunisták rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak. A kommunista párt 1969. elején tartott XVI. kongresszusa határozataiban hangsúlyozta, hogy a kommunistáknak a háború és a megszállás politikája ellen irányuló tevékenysége az egész ország munkásosztályának létérdekeit szolgálja. A kommunisták állnak a munkakörülmények javításáért a városi és falusi dolgozó tömegek — mind a zsidók, mind az arabok — demokratikus jogainak megvédéséért vívott harc élén. És ez a harc a sovinizmus légkörében, a reakció által indított kommunistaellenes, szovjetellenes kampány viszonyai között folyik. Az 1967. júniusi agresszió után erősödött a harc a kommunista párt ellen, mivel a kommunisták képviselik az egyetlen olyan erőt az országban, amely bátran szembeszáll az agresszióval. A párt aktivistáinak százai, köztük a Központi Bizottság tagjai, a városi tanácsok tagjai és szakszervezeti vezetők — már harmadik éve rendőri felügyelet alatt állnak... A párt sok tagját házi őrizetben tartják. A párt a jelenlegi helyzetben egyik fő feladatának tekinti az Izraelben lévő öszszes békeszerető erők egységfrontjának megteremtését. E front programjának magába kell foglalnia azt a követelést, hogy teljesíteni kell a Biztonsági Tanács határozatát és az ENSZ mindazon határozatait, amelyek értelmében ki kell vonni az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről és véget kell vetni a háborús állapotnak”. Az ellenállás tehát mind országon belül, mind országon kívül növekszik, a reakciós izraeli kormány és a nemzetközi imperializmus háborús politikája iránt. Az izraeli katonai sikerek is mindinkább a múlté, a reakció erői katonailag is egyre keményebb védőfalba ütköznek, a kezdeményezés e vonatkozásban is Egyiptom és szövetségesei kezébe került. A nemzetközi imperializmus azonban tovább éleszti a tüzet Közel-Keleten, ami óriási veszélyt rejt magában. A realitásokat látva azonban minden jel arra utal, hogy Izraelnek előbb-utóbb vissza kell térnie országhatárai mögé, s ha nem is akarja, hogy megvalósuljon a Biztonsági Tanács 1967-es határozata, a haladó világ erre kényszeríti a területrablót. N. J.