Fejér Megyei Hírlap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

2 Olajvita Kína és szomszédai között Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti: A Kelet-Kínai tengeren, a kínai kontinentális talpazaton a szárazföldtől mintegy ötszáz kilométerre felfedezett óriási kőolajlelőhelyek, amelyeket Tajvan, Japán és Dél-Korea szándékozik közösen kiaknázni, a Távol-Kelet egyik legveszélyesebb politikai konfliktusát indíthatja el — mutatnak rá pekingi megfigyelők a Zsenmin Zsipao keddi cikke nyomán. A kínai nép „kommentátor”- aláírású cikke leszögezi: Tajvan tartomány és a hozzá tartozó szigetek, beleértve a Tiaojue, Huangvej, Csivej, Nanhsziao és Pejhsziao szigeteket, stb. Kína szent területéhez” tartoznak. A tengerágy és a föld mélyének kincsei e szigetek körül és a Kínát határoló sekély tengereken mind Kínához, birtokosukhoz tartoznak és sohasem fogják megengedni, hogy mások tegyék rá kezüket. Minden olyan szerződés, amelyet a Csang- Kaj-sek-klikk köt bármely országgal, bármely nemzetközi szervezettel, vagy bár --------------------------mint külföldi állami vagy magánvállalattal, törvényellenes érvénytelen és semmis. A tajvani rezsim, Japán, Dél-Korea az olajmezők kiaknázása érdekében november 12-én közös fejlesztési összekötőcsoportot hoztak létre. A kínai sajtó azóta többször is elítélte a tervet, ,,provokációnak” nevezte és — ahogy a tajvani-japán dél-koreai terv a megvalósításhoz közeleg — egyre erőteljesebben juttatta kifejezésre tiltakozását. A keddi cikk eddig a leghatározottabb ilyen figyelmeztetés. Pekingi megfigyelők különösen azért tartják veszélyesnek a tajvani rezsim, Dél-Korea és Japán közös provokatív kísérletét a Kelet-Kínai tenger természeti kincseinek kiaknázására, mert a második világháború óta először kerülközvetlenül szembe egy nem csupán elméleti, hanem potenciálisan óriási gazdasági horderejű területi vitában a két vezető ázsiai hatalom, Kína és Japán. Hanss Wlot beívelt szabadságvesztés Megváltoztatták a leningrádi ítéletet A leningrádi városi bíróság büntető kollégiuma a napokban nyilvános ülésen megvizsgálta annak a 11 személynek a bűnügyét, aki ellen egy szovjet polgári repülőgép eltérítésének kísérlete miatt emeltek vádat. A bíróság az ügy, a tárgyi bizonyítékok, a vádlottak és a tanúk vallomásai, a szakértői megállapítások gondos megvizsgálásának eredményeképpen megállapította, hogy E. Kuznyecov és M. Dimsic, a bűntény szervezői 1989 végétől tevékenyen foglalkoztak egy bűnöző csoport megalakításával és a repülőgép elrablásának előkészítésével, hogy hazaárulást elkövetve külföldre távozzanak. A bűnösök kitervelték a személyzet elleni támadást, a pilóták meggyilkolását és a gép elrablását. A tervezett bűntényt a Leningrád melletti repülőtéren, a gép indulása előtt a szovjet biztonsági szervek akadályozták meg. A leningrádi városi bíróság büntető kollégiuma bebizonyítottnak ismerve el a vádlottak bűnét, a különlegesen veszélyes államellenes bűncselekmény szervezőit, Dimsicet és Kuznyecovot halálra ítélte. A többi vádlottat különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélték. Az OSZSZSZK Legfelső Bírósága, amely semmisségi panasz alapján vizsgálta meg az ügyet, figyelembe véve, hogy a géprablási kísérletet idejekorán megakadályozták és a szovjet törvénykezés szerint a halálos ítélet rendkívüli büntetőintézkedés, lehetőséget talált arra, hogy Dimsic és Kuznyecov halálos ítéletét 15 évi szabadságvesztésre változtassa. A leningrádi per megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete határozatainak. November 25-én az ENSZ-közgyűlés XXV. ülésszaka határozatokat hozott a gépeltérítések elleni harc érdekében. Tepavac a magyar—jugoszláv kapcsolatokról Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter a Szkopjéban megjelenő Nova Makedonija című napilapnak adott újévi nyilatkozatában kijelentette, hogy kedvezően, fejlődik Jugoszlávia együttműködése Magyarországgal, és a kapcsolatok fejlődésének mind jobbak a kilátásai. A jugoszláv—szovjet viszonyt úgy jellemezte, hogy „annak most pozitív stabilitása van”. A jugoszláv—román kapcsolatok alakulásának fő jellemzőjeként Tepavac a kölcsönös tiszteletet és egyenjogúságot említette. HÍRLAP Római mindenféle Most jöttem meg Rómából, ahol az év utolsó napjait töltöttem. Néhány nap múlva megkezdem olaszországi cikksorozatom írását, de addig is szeretnék az olvasóknak átnyújtani egy kis csokrot az ott szerzett élményekből, tapasztalatokból. Ezek a jegyzetek nélkülözik a logikai összefüggést, de remélem, hogy ennek ellenére kevesebb boszszúságot okoznak, mint a karácsonyi tudósításom, amely — sajnos — tele volt értelemzavaró hibákkal, elírásokkal. Emiatt utólagogosan elnézést kérek mindazoktól, akik olvasták az említett tudósítást. MAXI. Nem, vagyok divatszakértő, de azért meg szoktam nézni, hogy miképpen öltözködnek honunk — és más országok szépnemének tagjai. 1970. utolsó napjaiban azt láttam, hogy a a római lányok és asszonyok körében győzött a maxi. Nem a szoknya, hanem a kabát. Lepton-nyomon látni az utcán, nyilvános helyeken marikabátos hölgyeket, akik közül sokan — miniszoknyát viselnek. Hogy honnan tudom? Egyszerű: a maxikabát gombolása ugyanolyan, mint a hagyományosé, emellett hátul igen hosszan föl van vágva, tehát — az aggályos férfiak megnyugtatására (vagy nyugtalanítására?) — továbbra is majdnem ugyanannyit lehet látni elöl-hátul, mint az abszolút mini korszakában. SZTRÁJK. Olaszország — sok egyéb mellett — arról is nevezetes, hogy igen gyakoriak a sztrájkok. A szakszervezetek által kezdeményezett munkabeszüntetések a dolgozók minden kategóriájára kiterjednek. Karácsony előtt az újságírókon volt a sor. Az új kollektív szerződés megkötése késedelmet szenvedett, mert a lapkiadók nem akarták teljesíteni az újságírók szakszervezetének követeléseit. Miután a tárgyalások meghiúsultak, az újságírók elhatározták, hogy 72 órás sztrájkot tartanak. A munkát be is szüntették. A szerkesztőségekben és a nyomdákban megállt az élet, a rádióban nem voltak hírek a tv-ben elmaradt a híradó. Néhány órával később — a helyzet súlyosságára hivatkozik — közvetítőként lépett fel a miniszterelnök és a munkaügyi miniszter (mindkettő kereszténydemokrata politikus). Kívánságukra újból tárgyalóasztalhoz ültek a szakszervezet és a munkaadók képviselői, és felfüggesztették a sztrájkot. A késő éjszakai órákban meg is született a megállapodás, amelynek értelmében a heti munkaidőt 36 órában állapítják meg, és intézményesítik az ötnapos munkahetet. Az újságírók győztek, így a sztrájk, tulajdonképpen elmaradt. (Még elgondolni is rossz, milyen lett volna három napig újságok és rádióhírek nélkül. Aki megszokta, hogy két-három óránként tájékozódik ország-világ eseményeiről, az igen rosszul érzi magát ilyenkor, még akkor is, ha nem újságíró, csak újságolvasó.) KÖZLEKEDÉS. Ez minden nagyváros ,,nyomorúsága". Torino, Milano és Róma Olaszország három „legautósítottabb” városa. Már annyi az autó, hogy egymást akadályozzák a közlekedésben. (Egy Rómában dolgozó magyar ismerősöm kisfia szerint a rómaiak azt szokták mondani otthon, mielőtt elindulnak valahova, hogy „megyek a forgalmat akadályozni''...) A tömegközlekedési eszközök általában nem olyan zsúfoltak, mint nálunk, de sokkal lassabban haladnak. Csúcsforgalomban valóságos átok az utazás, de a rómaiak jobb kedéllyel viselik el a lassúságot és az időnkénti zsúfoltságot, mint, a fehérváriak vagy — főleg — a pestiek. A megoldást mindenütt keresik. De amin Rómában még csak gondolkodnak, azt az egyik közép-olaszországi kisvárosban már ki is próbálták. A városi tanács és a helyi közlekedési vállalat karácsonytól kísérletképpen ingyenessé tette az autóbuszközlekedést a nap bizonyos szakaszaiban, a csúcsforgalom idején. Ettől a forradalmi döntéstől — ha véglegesítik — kettős eredményt várnak. Az egyik az, hogy a közlekedési vállalat ráfizetése csökken, mert megtakarítja a kalauzok munkabérét és a jegyek nyomási költségeit; a másik pedig az, hogy az autósok közül sokan inkább ülnek majd autóbuszra, és kocsijuk otthon hagyásával javítják a városi forgalom körülményeit. (Nekem az a véleményem, hogy az ötlet nem is olyan képtelen, mint amilyennek első olvasásra látszhat.) TAPS. Tapsolni nemcsak a futball-mérkőzéseken, hangversenyeken és táncdalversenyeken szoktak, hanem a misén is. Karácsony napján a vatikáni Szent Péter bazilikában jártam,, hogy meghallgassam a pápa által celebrált ünnepi misét. A bazilika zsúfolásig megtelt a legkülönbözőbb nemzetiségű és bőrszínű érdeklődőkkel (a közelben magyar hangokat is hallottam). Amikor a pápa bíborosok kíséretében végigvonult a bazilikán — helyesebben végigvitték trónján —, félpercenként csattant föl a taps. A lelkes hívők ilyen — némileg profán — módon fejezték ki elismerésüket a nagy tekintélyt élvező katolikus egyházfőnek. Erre aztán igazán ráfoghatjuk, hogy az olaszos temperamentum megnyilvánulása volt... Todero Frigyes is ilyen lesz az élet 2000-ben? A világsajtó, a tudományos folyóiratok, a konferenciák és kongresszusok kedvelt témája, hogy mit hoz a 2000. esztendő? Bizonyos, hogy még harminc évig nem kerül le ez a téma a napirendről. Utoljára a hírközlési eszközök (nem merem leírni, hogy újságok, rádió és tévé, mert addigra talán másfajták lesznek) 2000. január 1-i számában, adásában láthatunk, hallhatunk erről utoljára jóslatokat, előrejelzést. 1000-ben „utolsó ítélet“ A századfordulók is izgatják az emberiséget, hát még az ezredfordulók. 1000- ben az utolsó ítéletet várták, 2000-nek is megvannak az „aktuális katasztrófái”. Nyugaton különböző változatait ismertetik annak, hogy miként pusztítja el az emberiség önmagát Ezzel ellenkező előjelűek azok a jóslatok, amelyek 2000-re paradicsomot ígérnek a földnek, netán más égitestnek is. Ez lesz az az időpont, amikor a munkás és a tőkés között eltűnik a különbség. Vajon miként is juthat eszébe művelt embernek, tudósoknak — és nem őrült prófétáknak, csillagjósoknak, — hogy harminc esztendő alatt kifordul sarkából a világ. Ennek sokféle oka van. A legfontosabb: a tudásanyag állandó gyorsuló növekedése. Alig múlt huszonöt esztendeje, hogy az első atombomba felrobbant, azóta az atomenergia békés célokra való felhasználásán fáradoznak a tudósok. Az elmúlt negyedszázadban terjedt el és tökéletesedett az automatizálás, a számítógéptechnika, s alighogy a repülőgép gyorsasága meghaladja a hangsebességet, már vidáman, kedvesen megszólal a szputnyik. Még nem felejtettük el a hangját, máris távközlési műholdak segítségével ingyen jeggyel nézzük az olimpiát. Gagarin az űr Kolumbusza néhány esztendő és amerikai űrpilóták személyes látogatást tesznek a Holdon. Röviddel azután a Szovjetunió egy kompot küld oda és ember nélkül fedezi fel tájait, anyagait. A műtőasztalon átültetik az emberi szívet... Nem rém a rák Eddig műszaki-tudományos forradalomról beszéltünk, most jelzts, hogy a fizika és kémia frontáttörése után biológiai forradalom előtt állunk. A rák gyógyítását, a ragályok kiirtását, a szív, a máj, a tüdő átültetését még erre az évtizedre ígérik. S nem sok időbe telik: a magzat az anyaméh helyett lombikban fejlődhet és a szü ,lök meghatározhatják a gyermek nemét. Az élelmiszertermelés megsokszorozódását 2000-ig akarják megvalósítani. (egyebek között a tengervíz sótalanítását, a sivatagok öntözésével.) G. R. Taylor Biológiai pokolgép című könyvében írja: „A jövő században meg fogjuk valósítani a biológiai szabályozást is: módunkban lesz megszabni, hogy hol mennyi és milyen fajta élet létezzék. Sőt olyan élőlényeket is létre tudunk hozni, amelyek azelőtt nem voltak.” Íme, egy meglehetősen önkényes szembesítése az elmúlt három évtized néhány nagy felfedezésének, azzal a péhánnyal, ami a következő három évtizedben és a jövő században egyetlen tudománytól a biológiától várható. A második oka annak,hogy a 2000. év felé tekintenek, a szorongás, a félelem a világkatasztrófától. A szorongás Nyugaton több elemből tevődik össze. A tőkés társadalom fel-felszakadó sebei súlyos betegségéről tanúskodnak. A római birodalom bukása sem egyetlen napon következett be. Akik végignézték haladását, azt hitték, hogy nem a birodalom, hanem a világ vége következik el. A technika rabjai leszünk? S van egy valós probléma, egy indokolt kényelmetlenségérzés is. Romantikus megfogalmazása eképp hangzik: a civilizáció, a technika úrrá lett teremtőie, az ember felett. Az ipar fejlődése következtében az embertömegek a városokba vándorolnak. Egyes számítások szerint 2010-re a Föld hétmilliárdnyi lakosságának fele, 160 óriási méretű városba tömörül. A metropolisokban az élet ma is kibírhatatlan. A gyárak füstjétől, az autók kipuffogógázaitól nem lehet lélegezni. A falvakból a városokba tóduló tömegek nyomortanyákon zsúfolódnak. Egy orvoscsoport, amely „Az éhség — USA” című jelentést írta az Egyesült Államokban, meghökkent, hogy e gazdag országban a városi nyomortanyákon ugyanazokkal a betegségekkel, ragályokkal találkozott, mint amelyeket még nem küzdöttek le. Afrika megközelíthetetlen vidékein, az indiai Calcuttában, mely a világ legnagyobb városa, százezrek az utcán alusznak. Nagyrészüknek még sohasem volt fedél a fejük felett. Jól lakni ! A 2000. évig tehát gigászi feladatokat kell megoldani. a Péntek, 1971. január 1* „Otthon ronen mini a dolgok...“ V Vang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja fordult ezekkel a szavakkal nemrégiben a Videotonban dolgozó, tanuló vietnami fiatalokhoz. Otthon rendben mennek a dolgok ... ez csendül ki a vietnami eszperantisták virágzó cseresznyeágas újévi üzenetükhöz mellékelt leveléből, amelyben a világ békeszerető emberiségéhez szólnak az új esztendő, s a közelgő holdújév alkalmából. Rendben... November 21- én lelőtték Észak-Vietnam felett a 3370. kalózgépet. Sikerült az ipari terveket teljesíteni, s kétszer arattak közepesnél jobb termelést a Rendben ... A haza védelmét a most lezáruló esztendőben is tovább erősítették. A korszerű hadászati eszközök kezelését kiváló szinten sajátították el a néphadsereg katonái. A szerszám és a fegyver mindig s majdnem mindenkinél kéznél van. Mert szüntelen védekezés mellett is építeni kell, építik a szocializmust, önmaguknak, s vonzó példaként Dél- Kelet-Ázsia népei számára. ..Köszönjük ...” — írják a levélben. Köszönik a szocializmus építéséhez és védelméhez juttatott segítséget. Az elvtársi, embertársi szolidaritást. A tranzisztoros rádiókat és az újságcikkeket. A szakmunkásképzést, a vietnami fiatalokat hazánkban körülvevő szeretetet, figyelmességet, a seresznyeág szirmait küldték levelükben. S most, amikor már az én üdvözlőlapom is útban van Hanoi felé, sajnálom, hogy elfelejtettem a jó kívánságok mellé odaírni ezt az egy szót. Köszönjük. Mert ezerszer is őszinte köszönet jár nekik, akik az első vonalban építik és védik valamennyiünk közös nagy ügyét, a szocializmust. Kátay Antal Kuba nemzeti ünnepén Ma tizenkét éve, az 1959- ik évre virradó éjszakán, drámai gyorsasággal zajlottak le a kubai népi felkelés záróakkordjai. A főváros elleni roham sikere következtében a gyűlölt diktátornak, Fulgencio Batistának alig maradt ideje a menekülésre, de még így is egymilliárd dollár értéket hurcolt magával Kuba nemzeti kincseiből. A főváros elfoglalásával a forradalom győzelme január elsején beteljesedett. Hosszú út, kemény harcok sorozata előzte meg ezt a napot. Fidel Castro 17 tagú csoporttal kezdte meg a fegyveres küzdelmet a Batistarendszer megdöntésére, mozgalma azonban csakhamar az egész nép ügyévé vált. Batista rémuralma Kubában a legkegyetlenebb latinamerikai diktatúrák között is különösen hírhedt volt: börtöneiben több mint húszezer hazafit gyilkoltak meg. A szigetországgazdasága teljes egészében az Egyesült Államok függőségébe került. Mint Sartre kifejezte: ha Havannában elindult egy gépkocsi vagy felgyulladt egy villany, néhány cent láthatatlanul azonnal átgurult az Egyesült Államokba. A nép mérhetetlen politikai, gazdasági és társadalmi elnyomottsága tette, hogy Fidel Castro felszabadító mozgalmához tömegesen csatlakoztak a munkások, parasztok, és véget vetettek Batista uralmának. Az Egyesült Államok akkori vezetői hamar felismerték, hogy Kubában minőségileg más jellegű fordulat tétként, mint amilyet őket a sűrű latin-amerikai puccsok során megszoktak. A kubai forradalom belpolitikailag demokratizmust, a népjogok kiterjesztését hozta, külpolitikai tekintetben pedig szilárdan antiimperialista lett. Nem csoda, hogy az Egyesült Államok rögtön megszakította diplomácai kapcsolatait a forradalom kormányával és mindent elkövetett annak megdöntésére. A forradalmi erők Kubában nemcsak a zsarnokság elleni harcban, hanem az új társadalom építésének időszakában is legendás tetteket hajtottak végre: felvették a küzdelmet a tudatlanság, az elmaradottság, a népbetegségek ellen, lakásokat, gyárakat építettek és hozzáláttak a korszerű népgazdaság megteremtéséhez. A gigantikus vállalkozáshoz nélkülözhetelen segítséget kapnak a jövőben is a szocialista közösség országaitól, mindenekelőtt a Szovjetuniótól. Hogy a Kuba elleni összes imperialista mesterkedések kudarcba fulladtak, az a kubai nép elszántsága és hősiessége mellett mindenekelőtt ennek a testvéri segítségnek tulajdonítható. A népi forradalom győzelmének évfordulóján meleg szeretettel köszöntjük a kubai népet és vezetőit. Ismerjük hősies küzdelmüket, eredményeiket, de a nehézségeket is, amelyekkel az új élet megteremtése során kell megküzdeniük. Mélységesen, meg vagyunk győződve, hogy a kubai nép — kommunista pártja vezetésével — sikeresen teljesíti az önmaga által kitűzött feladatokat, megvédi a forradalom vívmányait, felépíti szocialista társadalmát, és követendő példát mutat az egész nyugati kontinens felszabadító mozgalmainak. (RS)