Fejér Megyei Hírlap, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-01 / 77. szám

Ars: St­riét fi békéért, biztonságért Budapesten tartózkodik N. M. Voscsenyin, a Béke Világ­tanács titkára, s szerda dél­után az Országos Béketanács­nál sajtónyilatkozatot adott a május közepére Budapestre összehívott BVT-közgyűlés előkészületeiről, a nemzetközi békemoz­galom munkájáról. Elmondta ,hogy a BVT a min­denkori nemzetközi helyzet­nek megfelelően fejti ki sok­irányú tevékenységét a béke megvédéséért. öt fő vonala van a nemzet­közi békemunká­nak: az indo­kínai népek harcának segíté­se, a közel-keleti konfliktus politikai rendezéséért kifej­tett erőfeszítések, az európai biztonság megteremtésének előmozdítása, a fegyverkezési hajsza elleni küzdelem, vala­mint a nemzeti felszabadító mozgalmak, a fejlődő orszá­gok támogatása. Valamennyi kérdéskör napirendre kerül a budapesti tanácskozáson, amelynek várhatóan 700-nál több külföldi vendége lesz. Az Országos Béketanács vezetőivel ezekben a napok­ban készítik elő a május 13— 16-án sorra kerülő esemény végleges programját. Dunaújvárosi híradás Ünnepi vetélkedő Hazánk felszabadulásának évfordulójára készülnek a 26- os Állami Építőipari Vállalat szocialista mun­kabrigád­jai. Ennek során — jelentette szerdán este dunaújvárosi tu­dósítónk — szerdán lebonyo­lították annak a brigád vetél­kedőnek középdöntőjét, amelynek során a szocialista címet elért kollektívák a X. pártkongresszus anyagából és a negyedik ötéves terv célki­tűzéseinek ismeretéből mér­ték össze erőiket. A döntőbe jutott hat brigád április má­sodikén találkozik ismét, hogy egy, az eddigieknél ne­hezebb békés párviadalban eldöntsék a helyezések sor­rendjét. 39 lakás A dunaújvárosi Castrum­negyediben szerdán befejező­dött annak a 39 lakásos épü­letnek a műszaki átadása, amelyet a 26-osok ismét a du­naújvárosi házgyár termékei­ből szereltek össze. Az épüle­tet a felszabadulási verseny során, több héttel a tervezett határidő előtt adták át. Műanyag­­vakolat 99 Különleges épületszigetelő módszer alkalmazására ren­dezkedett be a Komárom me­gyei Állami Építőipari Válla­­lat. Az épületek külső borítá­sára műanyag hablemezeket vásároltak egy osztrák cég­től. A néhány centiméter vas­tagságú lemezeket igen gyor­san és könnyű fizikai mun­kával lehet felragasztani a falfelületekre. Az új homlok­zatképző módszerrel készülő szigetelőréteg — amely lé­nyegében a cementhabarcsból készülő vakolatot helyettesí­­ti — nem repedezik, rendkí­vül tartós, hőnek, fagynak jó­l ellenáll, így a legnagyobb hi­degben is dolgozatnak vele, függetleníthetik az időjárás­tól az épület külső borítását. A kemény hablemez egyaránt kitűnő hő- és hangszigetelő anyag. Előnyei közé tartozik az is, hogy lemosható és több színben készítik. VTfM nrOtPÍARJAI, EGYESÜLJETEK | ---------------------— Pg| 33 jSH­g»2 93 ^jv Csütörtök, JjEjj^a Jg JsSki dgjLc&Mgflfl 3L 1971. április 1. ytSSffS­BSjSSa XXVII. évfolyam, 77. sz. _______ ■ Vgv-fyé__ _ ________A TARTALOMRÓL:______ Tudomány­­technika ________________________________________________________________ Részesedés a holnapból A megyei bíróság elnöke nyilatkozik Folytatja munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa Megkezdődött a beszámoló feletti vita Moszkva (MTI) Szerdán folytatta munkáját a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszu­sa. A küldöttek meghallgat­ták a Központi Revíziós Bi­zottság jelentését, melyet Gennagyij Szirov terjesztett elő. A jelentés elhangzása után megkezdődött a vita a beszámoló és jelentés fölött. Elsőként Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Moszkvai Városi Pártbizottság első tit­kára kapott szót. Grisin el­mondotta, hogy a nyolcadik ötéves terv határidő előtti teljesítéséért indított országos verseny során a moszkvaiak több milliárd rubel értékű terven felüli terméket gyár­tottak. . A Brezsnyev-beszámolónak azt a javaslatát érintve, hogy Moszkvát nyilvánítsák kom­munista mintavárossá, a szónok elmondotta, hogy az utóbbi öt évben a főváros alatt új metróvonalakat épí­tettek, a városban új utakat nyitottak meg és majdnem 26 millió négyzetméter lakást sztolk Pjotr Seleszt, az Ukrán KP Központi Bizottságának első titkára a Központi Bizottság javaslatával kapcsolatban, amely szerint a népgazdaság irányítására országos automa­tikus rendszert kell létesíte­ni — kifejtette hogy mintha­ Vénnen valamelyik szövetsé­ges köztár­saságban lenne cél­szerű egy ilyen rendszer meg­teremtése. Sebeszt kijelentette, hogy Ukrajna két és félmillió kom­munistája teljes egészében helyesli az SZKP Központi Bizottságának politikai irány­vonalát és gyakorlati tevé­kenységét. Dinmuhamed Kunajev, a Kazah KP Központi Bizottsá­gának első titkára az eltelt öt év eredményeit összegezve a Kazah Köztársaság gazda­sága rendkívül gyors ütemű fejlődéséről szólt. Az elnöklő Mihail Szuszlov bejelentette, hogy francia szö­vetkezeti tagok rózsát és szegfűt küldtek a kongresz­­szusnak. A francia elvtársak — mondotta Szuszlov — ezzel a gesztussal a Párizsi Kom­mün 100. évfordulójáról akar­nak megemlékezni és azt kí­vánták Lenin pártjának, hogy a béke és a szocializmus ne­vében sikeresen folytassa kongresszusi munkáját. A vi­rágokat a teremben jelenlevő küldötteknek nyújtották át. A párt egész munkájának tartalmát a beszámolási idő­szak alatt a leninizmus iránti hűség jellemezte — jelentette ki Grigorij Romanov, a lenin­­grádi Terübet Pártbizottsá­gának vezetője. Közölte a küldöttekkel. Kogv Leningrád, amely az or­szág másodig inari központ­­ja, határidő előtt fellelhette az ötéves tervét és kongresz­­sz­isi vonulásait. Pio­r ««»mv. az L­/KP KB Politikai Bizottságának póttag­­­ja, a Belarusz KP KB első tit­kára bevezetőben hangsúlyoz­ta, hogy a belorusz kommu­nisták teljes mértékben he­lyeslik a beszámolóban felvá­zolt célkitűzéseket, s szilárd egységben készek arra, hogy azokat meg is valósít­sák. A továbbiakban Mu­serov bírált egyes minisztériumo­kat, amiért halogatják az új, a haladó termelési formák bevezetését. Mint rámutatott, ezeknek a minisztériumok­nak és főhatóságoknak hozzá kell szokniuk az új módsze­rekhez. Külön kiemelte, hogy a szovjet tudomány csodákra képes, de szövet­ségét a termeléssel meg kell szilárdítani Ezzel összefüg­gésben síkra szállt a tudo­(Folytatás a 2. oldalon) Az SZSZP XXIV. kongresszusa elnökségében a külföldi testvérpártok küldöttségeinek vezetői is helyet kaptak. A képen, az elnöki emelvény első sorában (balról jobbra): Todor Zsivkov, Enrico Berlinguer, Kádár János és Walter Ulbricht (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Kettős kutak Az Országos Kőolaj és Gáz­ipari Tröszt az 1972. évi kő­olajtermelés növelése érdeké­ben úgy intézkedett, hogy meg kell gyorsítani az úgy­nevezett kettős kuttóképzése­­ket. E módszer különösen gazdaságos, mivel lehetővé teszi, hogy egy háttal két olajtermelő réteget csapolja­nak meg egyszerre. A kettős kutakból már az év első negyedében tizenk­é­­gyet képeztek ki Algyő térsé­gében. Űrkutatási napok Az Iparművészeti Múzeum nagy kiállítási csarnokában már kibontakoznak a „Szovjet emberek és automaták a világűrben” című kiállítás körvonalai. Mint V. J. Kuz­­nyecov, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája kiállí­­tásrendező főosztályának tu­dományos titkára és V. Dug­­ladze, a kiállítás tervezője és gyakorlati megvalósításának irányítója­­ elmondotta, már­cius 12-én 50 ládában küldték el a nagy méretű kiállítást, amelynek anyaga 5 vagont töltött meg. A bemutatandó technikai csodáknál is érdekesebbek maguk az élő emberek, akik a szovjet űrkutatást és űr­hajózást jelenítik meg kö­rünkben az elkövetkezendő 10 napban. Csütörtökön dél­előtt érkezik a Szovjetunió Tudományos Akadémiáin űr­hajós­­és tudós küldöttsége, élén Vlagyimir Ivanovics Jazdovszkij professzorral, az orvostudományok doktorá­val aki az űrbiológia és or­vostudomány egyik megala­pítója és világviszonylatban is vezető szakembere. Rajta kívül két űrhajós és két tu­dós foglal helyet a küldött­ségben: Anatolij Filipcsenko űrha­jós ezredes, és a Szojuz 7. parancsnoka és Borisz Jego­­rov kandidátus, az első orvos-űrhajós, valamint Bo­risz Rogyionov professzor, a Szovjet Akadémia űrkuta­tási intézetének osztályveze­tője és Jurij Rilov kandidá­tus, az intézet tudományos titkára. A küldöttség Budapesten és vidéken részt vesz az űr­kutatási napok valamennyi fontosabb eseményén, első­sorban a Technika Házában április 5-én és 11-án lezajló kétnapos tudományos ülés­szakon. ­ mű­ a Meddői és vendéglap hálózat fejlesztésére A megyei tanács végrehajtó bizottságának i­lése A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága tegnapi ülésén összegezte a kereskedelem és vendéglátóipar területén el­ért fejlődést. Eredményei öt esztendőről adtak számot, hiszen az 1965. évi 2,97 milli­árd forintról 1970-re 4,82 mil­liárd forintra emelkedett a kereskedelmi forgalom. Ezen belül az élelmiszer 61, a ven­déglátás és közétkeztetés 43,2, a ruházati és méteráru 41,4, a vegyes iparcikkek, tartós műszaki áruk értékesítése 87,4 százalékkal emelkedett. Ennek alapja a lakossági be­vételek jelentős emelkedése volt. A szövetkezeti fogyasz­tás 78,1 százalékkal nőtt. A fejlődés ellenére a háló­zat zsúfolt, kevés a nagy át­eresztő képességű gépesíthe­tő egység. A megyében csak 12 értékesítő hely alapterü­lete haladja meg az 500 négy­zetmétert, 939 bolt alapterü­lete pedig nem éri el a 150 négyzetmétert. A megyei pártbizottság és a megyei tanács határozata alapján dolgozták ki illetékes szervek a megye komplex fejlesztési tervét, ezen belül évente 400 millió forintos ke­­reskedelmi forgalom-növeke­déssel számolnak, úgy, hogy 1975-re ez megközelíti a két­milliárd forintot, öt év alatt ez 43,7 százalékos fejlődést jelent. Jelenleg egy négyzet­­méter­ alapterületen 32 800 forint forgalmat bonyolíta­nak le évente, a tervek sze­rint ez rövidesen eléri a 40 500 forintot. Megyénk kereskedelmének és vendéglátóiipari hálózatá­nak fejlesztésére a negyedik ötéves tervben 680—700 mil­lió forintot fordítanak. E­bből a vállalatok és szövetkezetek fejlesztési forrása és hitelbe­vételi összege mintegy 560— 570 millió forint. A tanácsi és miniszteri támogatások együttes összege előrelátha­tóan meghaladja a 120 millió forintot. A tanácsi vállalatok fejlesztési összege 183 millió forint. A fő feladat a kereskede­lem kulturáltságának és led­ni­­cai színvonalának eme­lése. Ezen belül a városokra és nagyközségekre helyez nagy gondot a terv. Ugyan­akkor a vb felhívta a figyel­met, hogy ezzel együttesen kell gondoskodni a vidék ke­reskedelmének kielégítéséről. Ezt szolgálja többek között az áfész-ek megyei kölcsönös fejlesztési alapjából rendel­kezésre álló 80 millió forint A kereskedelem színvona­lának emelését szolgálja a továbbképzés javítása. Szé­kesfehérváron 650 szakmun­kást befogadó kereskedelmi szakmunkásiskola épül,­­mintegy 14—15 millió forin­tos beruházással. Több nagy­kereskedelmi vállalat is rak­tárt épít, illetve korszerűsíti üzlethálózatát. Megépül Szé­kesfehérváron az új áruház, Móron és a Velencei-tó kör­nyékén, valamint másutt is több nagyobb beruházás va­lósul meg. 1971-ben elkészül az Alba Regia Szálló és a dunaújvárosi áruház. A vég­rehajtó bizottság megerősí­tette a fejlesztés területi és szakmai alapelveit. A következő napirendben a tanácsi vállalatok 1970. évi szocialista munkaversenyét értékelték. Két tanácsi vál­lalat, a Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalata, és a Fe­jér megyei Vendéglátóipari Vállalat elnyerte a Kiváló vállalat címet, a szocialista munkaversenyben kiváló eredményt elért vállalatok közül az első helyen a Fejér megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, második helyen a Székesfehérvári Ingatlanke­zelő Vállalat, a harmadik he­lyen a Fejér megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat végzett. Több vállalatot di­cséretben részesített a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága. Több nő, több fiatal a jelöltek között Szerdán országszerte befe­jeződtek a képviselői és ta­nácstagi jelölő gyűlések, a több, mint kéthetes — már­cius 15-én kezdődött — ese­ménysorozat tapasztalatairól, •eredményeiről nyilatkozott Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára. A közügyek iránt fokozódó érdeklődést mutatja, hogy Budapesten és vidéken egy­aránt népes közönsége volt a jelölő gyűléseknek: becslés szerint összesen körülbelül két és fél millió ember vett részt a jelölések helyi ese­ményein, ami a választópol­gároknak több, mint egyhar­madát jelenti. A 352 ország­gyűlési képviselői hely ese­tében többes jelölésre 48 al­kalommal került sor. Az elő­ző ország­ülési választások­nál mandátumot kapott 349 képviselőnek körülbelül eg­y­­harmadát ezúttal nem jelöl­ték, tehát jelentős változás várható a legfelsőbb törvény­­hozó testület személyi össze­ Az ’67-ben megválasztott ’­19-cel szemben az új cik­lusban 352 képviselője lesz, a választójogi törvény értel­mében ugyanis átlag har­mincezer lakosra jut egy kép­viselő a Parlamentben. Kedvező tapasztalatunk, hogy a jelöltek sorában, kép­viselői és tanácstagi jelölés­sel egyaránt, előretörnek a nők és a fiatalok. Például a nők a jelöltek listáján kö­rülbelül 25 százalékot képvi­selnek az országgyűlési he­lyek tekintetében, ennél is nagyobb mértékű a „fiatalo­­dás”. 1967-ben csupán egy olyan képviselő került be a Parlamentbe, aki akkor még nem töltötte be a 30. évét, most viszont körülbelül húsz jelölt van a 30 év alatti kor­osztályból. Ami a tanácstagi jedvike­­ket illeti, rendkívül mozgal­mas gyűlések zajlottak le szerte az országban, a részt­vevők száma különösen vidé­ken — lényegesen több volt, mint négy évvel korábban. A választási munka továb­bi menetéről annyit: április 2—20. között zajlik le a vá­lasztási gyűlések sorozata, s ezt megyénként egy-egy, Bu­dapesten négy nagygyűlés vezeti be. Mindenütt vezető politikusok lesznek a szóno­­kok.

Next