Fejér Megyei Hírlap, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! P érvtele, _ 1971. április 23. XXVII. évfolyam, 95. szám Ára: 80 fillér Elismerés a legjobbaknak Április második felében, immár évtizedek óta hagyomány, hogy a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége, a minisztériumok és trösztök, a tanácsok és SZMT-k, s nem utolsó sorban a KISZ központi és megyei bizottságai odaítélik kitüntetéseiket a munka, az emberformálás, a közösségi szellem kialakításában legkiemelkedőbb eredményt elért vállalatoknak, üzemeknek, műhelyeknek, intézményeknek, szövetkezeteknek és gazdaságoknak. Ez az április sem „termett” a megszokottnál kevesebb elismerést megyénk számára. Hogy ennek ellenére mégsem a „megszokott” sorrendek alakultak ki a kitüntetettek között, hogy a különböző szintű és rangú elismeréseknek változatlanul igen nagy értéke van, annak nagyon egyszerű a magyarázata: egyetlen cím, egyetlen jelvény vagy oklevél sem került méltatlan birtokosokhoz. Valamennyi elismerésért keményen meg kellett dolgozni, mind a szó fizikai értelmében, mind egy annál tágabb, a szocializmus építése szempontjából nélkülözhetetlen területen, az egyén és a kisebbnagyobb közösségek nevelése, formálása vonatkozásában. Nehéz mérni — mondják sokan -, hogy mi is tesz, mi tehet egy kollektívát szocialistává, egészen konkrétan mitől lesz egy üzem vagy egy vállalat a szocialista munka üzeme vagy vállalata? Valóban nehéz mérni. Az meg egyenesen képtelenség, hogy évről évre bármilyen módszerrel is kimutassa valaki, hogy egy egy ember vagy csoport „hány százalékos szocialista”, s hány százalékkal maradt még el attól, hogy a jelzőt jogosan használja. De kollektíváknál, üzemeknél és vállalatoknál az átfogó mérce mégis kidolgozható, illetve mindenkor rendelkezésünkre áll az összehasonlításhoz. Pártunk X. kongresszusa például részletesen foglalkozott a termelés objektív és szubjektív feltételeivel, a gyártók és az értékesítők szükségszerű magatartásával. Mit és hogyan tettek a szocializmus magasabb szinten való építése és megvalósítása érdekében? Az alapkérdés egyaránt szól az építőkhöz, akiktől lakások ezreit, utakat, gyárakat, óvodákat és iskolákat vár megyénk lakossága, vár az ország. A kereskedőkhöz, akiktől joggal várjuk, hogy mind ár, mind minőség, mind pedig kiszolgálás tekintetében tartsák be, ahol szükséges, valósítsák meg a szocialista kereskedelmi normákat. Szól az alapkérdés a közlekedés dolgozóihoz, akiktől a személy- és teherforgalom zökkenőmentes, kulturált lebonyolítását várjuk. Szól a híradásipar, a bányák, az acélipar, a gépipar kollektíváihoz, tehát mindannyiunkhoz. S tettekkel kell válaszolnunk a kérdésre. Sz.á'!’un,cra ismét nagy öröm, hogy megyénkből igen sok „értékelhető” választ adtak a kisebb, nagyobb kollektívák. Szép számban vannak, akik a Szocialista munka vállalata, gyára vagy üzeme cím birtokosai lettek, s került hozzánk a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége vörös vándorzászlajából is, éppen úgy, mint a KISZ Érdeméremből, s a Kiváló vállalati címekből. Mindezek azonban a tegnapi eredmények elismerései. Megvédeni helyünket, rangunkat az országban, s a megyében csak a többnél is többel, a jónál is jobbal lehet. Ennek megvalósulása reményében köszöntjük a kitüntetett vállalatokat. - k| - 7P* i$\ áxj) ' FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ____ : : -■ • i ~ •' AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Odaítélték a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóit A Fejér megyei Építőipari Vállalat, a SZIM Köszörűgépgyára, az Agárdi Állami Gazdaság és a Balinkai Szénbánya az élenjárók között A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter beszámolt az április 14-én és 15- én Olaszországban tett hivatalos látogatásáról. A tárgyalások napirendjén az európai biztonság és az európai biztonsági értekezlet kérdése mellett helyet kapott a két ország közötti kapcsolatok, a gazdasági együttműködés fejlesztésének problémája is. A külügyminiszter beszámolt VI. Pál pápánál magánjellegű kihallgatás keretében történt látogatásáról és megbeszéléseiről is. A kormány a jelentéseket jóváhagyólag tudomásul vette. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács megvitatta a munkások szakmai továbbképzésének helyzetét. Elismerve a vállalatok és az irányító szervek ez irányú hasznos tevékenységét, szükségesnek tartja a műszaki-technikai fejlődés igényeit jobban kielégítő szakmai továbbképzés hatékonyabb rendszerének kialakítását. A kormány határozata rögzíti a munkások, elsősorban a szakmunkások továbbképzésének új irányelveit, az állam, az irányító szervek, a vállalatok és a különböző intézmények szerepét. A továbbképzés alapvetően vállalati feladat, amelynek megvalósítását az állam szervező, irányító tevékenységgel, anyagi eszközökkel és az erre alkalmas intézményeinek közreműködésével segíti. A Minisztertanács felkéri a szakszervezeteket és a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, hogy nyújtsanak segítséget a határozat végrehajtásához. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács megvitatta a vállalatok és a szövetkezetek szerepét a szakmunkásképzés fejlesztésében és költségviselésében. Megállapította, hogy indokolatlan különbségek és aránytalanságok állnak fenn a szakmunkásképzés költségviselésében, a különböző szektorba tartozó vállalatok, valamint az állam és a vállalatok között. A kormány határozata egységes elvet és gyakorlatot állapít meg a tanulók juttatásaival és a gyakorlati oktatásukkal kapcsolatos költségek megosztására, valamint a vállalatoknál folyó gyakorlati oktatás feltételeinek korszerűsítését irányozza elő. Ennek érdekében előírja „szakmunkásképzési alap” létesítését. A pénzügyiminszter előterjesztésére a kormány — az új lakásügyi rendelkezésekkel összhangban — módosította a házadóról szóló rendeletet. A házadó-átalányok mértéke nem változik. Mentesülnek a házadó alól a bérbeadott, komfort nélküli bérlakások. Új építkezések esetében házadómentesség csak az állandó lakás céljára létesített épületeket illeti meg. Így 25 éves adómentességben részesülnek a legalább négylakásos többszintes lakóházak, 15 éves adómentesség illeti a családi lakóházakat. A módosított szabályozás a felújítási házadókedvezmény engedélyezésének lehetőségét kiterjeszti az állampolgárok által megvásárolt kisebb állami házingatlanok 5 éves adómentességének ideje alatt elvégzett munkálatokra, továbbá a lakóházak korszerűsítésére és közművesítésére is. Az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke a bányászat biztonsági helyzetéről és a bányahatóság 1970. évi tevékenységéről tett jelentést. A beszámoló szerint a bányászat biztonsági helyzete a nagyarányú műszaki fejlődés következtében javult. Sokat fejlődött a földalatti bányák szellőztetése, biztosított a bányákban a megfelelő hőmérséklet. A jelentés részletesen foglalkozik a városi gázelosztó vezetékek helyzetével is. A kormány a jelentést tudomásul vette és utasította a nehézipari minisztert, tegyen intézkedést a gázszolgáltató vállalatok műszaki felszereltségének, szakemberellátottságának javítására, a régi gázelosztó vezetékrendszer rekonstrukciójának meggyorsítására. A Minisztertanács a SZOT elnökségével egyetértésben határozatot hozott a kormány és a Szakszervezetek Országos Tanácsa vörös vándorzászlóinak odaítélésére, a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökének előterjesztése alapján a „Minisztertanács vándorzászlajával kitüntetett kisipari szövetkezet” címet és vándorzászlókat adományozott, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének javaslatára pedig kitüntette az 1970. évi országos termelőszövetkezeti gazdálkodási versenyben legjobb eredményt elért mezőgazdasági termelőszövetkezeteket. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a jogtanácsosok feladatairól. A belkereskedelmi miniszter jelentést tett a belföldi idegenforgalom helyzetéről. A kormány az előterjesztést jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott a belföldi idegenforgalom fejlesztésére. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kitüntetett vállalataink A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a X. kongresszus tiszteletére folytatott munkaversenyben kiemelkedő eredményeket elért vállalatokat és szövetkezeteket kongresszusi zászlóval, illetve oklevéllel tüntette ki. Többek között kongreszszusi zászlót érdemelt ki a Szerszámgépipari Vállalat és annak Székesfehérvári Köszörűgépgyára. kongresszusi oklevelet kapott a Középdunántúli Szénbányák, és annak Balinkai Szénbányája. A Minisztertanács és a SZOT Elnöksége vörös vándorzászlaját Fejér megyében a következő vállalatok nyerték el: Középdunántúli Szénbányák és annak Balinkai Szénbányája, Szerszámgépipari IVVivek és annak Székesfehérvári Köszörűgépgyára, Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, valamint az Agárdi Állami Gazdaság. Újabb importgépeket szerelnek a KÖFÉM-ben A Könnyűfémmű szélesszalaghengerműve, a magyar alumíniumipar egyik legnagyobb beruházása, ebben az évben — előreláthatólag november 7-ig — elkészül. Az üzem csökentett kapacitással eddig is működött, a megadott határidőre azonban minden gép és berendezés, amit a tervezők igényeltek a helyére kerül. A hónap elején festők vették birtokukba a meleghengersort, a héten befejeződik a festés, több mázsányi ikorróziógátló anyagot használtak fel. A nagycsarnokban jelenleg angol, francia, német, szovjet és természetesen magyar szerelők is tevékenykednek. Próbaüzemelés alatt áll egy szovjet gyártmányú hasítóhengersor, amely lehetővé teszi majd, hogy az üzemben a jelenleginél lényegesen keskenyebb szalagokat is gyártsanak. Az angol szakemberek egy nyolc méter hosszú finomítókemence üzemi próbáit irányítják, hasonló berendezés egyelőre nincs Magyarországon. A hőkezelt, finomított lemezek iránt egyébként lényegesen nagyobb a világpiaci kereslet, mint az egyszerű öntvények, vagy hengerelt lemezeik iránt. A franciák szintén egy hőkezelő kemence szerelését irányítják, míg a nyugatnémet szakemberek egy különleges olajszűrősor összeállítását vezetik. Mandl Ferenc üzemvezető elmondta, hogy jelenleg alumíniumtárcsákat gyártanak, Szaúd-Arábia megrendelésére, nemrég fejezték be egy, a magyar szabványnál lényegesen jobb minőségű lemezszállítmány gyártását angol megrendelőik részére. Az üzemvezető értékelése szerint a szerelési munkák a széles körű kooperációval járó nehézségek ellenére a tervezett ütemben haladnakk, a szerelési részfeladatokat időarányosan minden munkahelyen teljesítették. Alumínium oszlopóriások Élenjáró vasutas kollektívák A MÁV Pécsi Igazgatósága az elmúlt évi eredményes munkájuk alapján több szolgálati helyet, szocialista brigádot, illetve KISZ-szervezetet tüntetett ki, részesített jutalomban. Fejér megyében a sárbogárdi és a mezőfalvi állomás „Élüzem” kitüntetést kapott, igazgatói, elismerésben részesült Sárosd és Vajta állomások kollektívája. Ezen tövül több szocialista brigád, KISZ-alapszervezet részesült elismerésben, valamint többen megkapták a „Kiváló dolgozó” kitüntetést is. A pécsi vasútigazgatóság területén jutalmazásra kifizetett 1 400 000 forintból 103 000 a Fejér megyei vasutasok érdemeltek ki. Vegyszerháború az ember érdekében Bodakajtoron tanácskoztak a munkahigiénikusok Az a gyakorlati igazság, hogy hazánkat is elérte a vegyszerháború. Ezt látszik igazolni a Budapesten megrendezett Magyar Munkahigiénikusok Társasága háromnapos kongresszusa, amiből egy napot, április 22-ét megyénkben, illetve Bodakajtoron töltöttek a résztvevők, köztük sok külföldi szakorvossal. A vendéglátó gazdaság kultúrtermében elhangzott előadások, felszólalások végső kicsengése az ember általános fegyelmezetlenségére utalt, arra az esetenkénti könnyelműségre, amelynek során tragédiák történnek. A növényvédő szerek felhasználásának munkahigiéniás problémái ma még olyan természetűek, hogy radikális megoldásuk nélkül további bajok sokaságát zúdíthatják ránk. A gazdaság ezirányú tapasztalatai, a helyszíni bemutató és kiállítás jóformán kifogástalan példának fogható föl: így kell szakszerűen, okosan bánni a vegyszerrel, a mezőgazdaság kémiai „kapájával”. Dr. Tímár Miklós professzor, a társaság elnöke — és más európai munkahigiénikus orvosok, kutatók is — azokkal vitáznak legszíve(Folytatás a 3. oldalon) A vegyszeres gyomirtás gépei. A megoldás még nem végleges