Fejér Megyei Hírlap, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-01 / 77. szám
Csütörtök, 1971. április 1 Kongresszusi zászló A párt Központi Bizottsága 6 kongresszusi zászlót és 16 oklevelet alapított a kongresszusi versenyben legjobb eredményeket elért vállalatok részére. A magas kitüntetéseket a május 1-ét megelőző napokban adják át. Valamennyi vállalat, amelyet kongresszusi zászlóval vagy kongresszusi oklevéllel tüntetnek ki, egyben a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös vándorzászlaját és a vele járó pénzjutalmat is megkapja. A kongresszusi zászlóval vagy oklevéllel kitüntetett 22 vállalaton kívül még további 29, tehát összesen 51 állami és tanácsi vállalat kapja meg az MTA SZOT-zászlót, ezenkívül 260 helyen adják át a minisztériumok és a szakmai szakszervezetek képviselői a „Kiváló Vállalat” és a ,,Kiváló Intézet” kitüntetésit, ami ugyancsak pénzjutalommal jár. Az illetékes szervek megkezdték a kitüntetésekkel kapcsolatos javaslatok kidolgozását. A Minisztertanács és a SZOT Elnökségének a szakmai minisztérium és szakszervezet terjeszt elő javaslatot a vörös vándorzászló odaítélésére, míg a „Kiváló Vállalat” és a „Kiváló Intézet” kitüntetésről a minisztérium és a szakmai szakszervezet elnöksége dönt. (MTI) Építők Teljesített vállalás A SZOT Elnöksége és aKHZ Központi Bizottsága javaslata alapján a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalatnál is megindították a múlt évben,a kiváló ifjú mérnöki, közgazdász és technikus cím elnyeréséért folytatandó versenyt. A versenymozgalom célja, hogy a fiatal műszakiak és közgazdászok részére segítse elő a szakmai és politikai továbbképzést, irányítsa figyelmüket a termelőmunkával összefüggő problémáik megoldására és egyben lehetőséget biztosítson képességük, szakmai felkészültségük bizonyítására is. A vállalatnál első alkalomma megszervezett verseny értékelésére az elmúlt napokban került sor, amikor a vállalat vezetőiből és a társadalmi szervek képviselőiből álló bizottság értékelte az egy éves versenyidőszakot és a vállalások teljesítését. Temesi Miklós mérnök, László József, Pál István és Radetzky Ödön technikusok elnyerték a kiváló címet. Részükre a szakszervezeti bizottság a vállalat vezetőségével egyetértésben a kiváló dolgozó oklevelet és a velejáró pénzjutalmat adományoz, melyet hazánk felszabadulása évfordulójának alkalmából rendezendő ünnepségen adnak át. hi eselébb kerülni Külföldre indulnak a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjainak tagjai. A vállalat, amely több éve rendszeres kapcsolatot tart fenn a csehszlovák PRUMBSTAV építőipari vállalattal, a kölcsönös műszaki tapasztalatcserék mellett a jövőben célul tűzte, hogy a rokonvállalat életével dolgozói is megismerkedjenek. Ennek értelmében — viszonozva a csehszlovák vállalat dolgozóinak tavalyi látogatását — 50 fős csoport indul az idei nyáron baráti látogatásra a szomszédos országba. A négy-öt naposra tervezett út keretében megismerkednek a Mlada Boleslav-i vállalat munkájával és körutazást tesznek az ország legszebb tájain. H. Épül hazánk - épül megyénk Az óvodai ellátottságért Hetek óta a közérdeklődés középpontjában áll az a három óvoda, amelyet a Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalatának kis létszámú brigádja az úgynevezett FORFA elemekből épít. Az érdeklődés természetesen az új szerkezeteknek is szól, de elsősorban maguknak a létesítményeknek, hiszen köztudott, hogy óvodából közel sem tudjuk kielégíteni az igényeket. Ezen a helyzeten a megyeszékhely vonatkozásában ezek a FORFA „évik” segítenek, amelyekben egyenként 75 gyermek találhat otthonra a következő iskolaévtől. Megyei méretekben is oldódnak a gondok a következő években. Sárbogárdon például 100 személyes óvoda épül a negyedik ötéves terv időszakában, négymillió forint építési költséggel. Bicskén ötven gyermek részére építenek óvodát, kétmillió forint költséggel. Már városiasodási programjába pedig egy 100 személyes óvoda és egy 70 személyes bölcsőde „illeszkedik” bele, több mint ötmillió forint építési költséggel. A negyedik ötéves terv gyermekintézményei közül kiemelkedik még a székesfehérvári, úgynevezett gugásvölgyi leendő lakótelep 250 személyes óvodája, amelyet az előzetes tervek szerint négy év múlva adnak át. Ugyancsak 1974-es átadásra tervezik a Velinszky lakótelep százszemélyes óvodáját és a 60 személyes bölcsődéjét. A két létesítmény egy objektumot képez, s építési költségeire közel tízmillió forintot terveztek. A tervek szerint egy évvel korábban, már 1973-ban átadják rendeltetésének a gugásvölgyi 120 személyes bölcsődét. Jövőre tervezik átadni a Velinszky lakótelep 100 személyes óvodáját és 60 személyes bölcsődéjét. Ugyancsak 1972-ben kerül átadásra a Szeder utcai 150 személyes óvoda, a Münnich Ferenc lakótelep 150 személyes ovija és 60 személyes bölcsődéje is. S ha valamivel szerényebb is az 1971. évi átadások terve, mégis fontos terv, hogy az Ybl lakótelep 60 személyes bölcsődéjét már 1971-ben szeretnék rendeltetésének átadni. Az iskoláskorúakra is gondoltak a negyedik ötéves terv összeállításakor. Bicskén például 8 tantermes iskola, Enyingen gimnázium, a Velinszky, Münnich és gugásvölgyi lakótelepeken 16—16, illetve 20 tantermes iskolák épülnek. Mindez természetes, hiszen egy-egy lakótelepünk jóval meghaladja némelyik nagyközség lakosainak a számát. Épül a FORFA óvoda a székesfehérvári Vidám Parkkal szemben Most napróbb a kockázat Részesedés a holnapból A móri járás mezőgazdasági szövetkezeteinek 1970. évi gazdasági eredményei az 1969-es rekord évtől ugyan több vonatkozásban elmaradtak, de évek tendenciájában vizsgálva, a szövetkezeti mozgalom és a gazdálkodás fejlődött. Külön említésre méltó, hogy a járásban nincs veszteséges gazdaság. Nem kell a szanálás problematikájával foglalkoznunk. A móri járásban Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a termelés pótlólagos ráfordításai növekedtek, az anyagi, a technikai színvonal kedvezőbbé vált, növekedett a tagság munkakedve és ebben nem kis szerepe van annak, hogy az 1967. évi III. törvény elismerte a tagok munkadíjának termelési költség jellegét. A termelőszövetkezetek közös vagyona 8, tiszta vagyona 13, beruházott vagyona 24 százalékkal magasabb jelenleg, mint 1969-ben volt. Ugyanakkor a halmozott termelési érték egy, a halmozatlan termelési érték 11, a bruttó jövedelem pedig 14 százalékkal kisebb, mint tavaly volt. A termelési érték csökkenése elsősorban — más egyéb tényezők mellett, — a mérsékeltebb növénytermesztési érték miatt történt. Szemlélteti ezt az is, hogy a bázishoz képest az ágazat részesedése az összes árbevételből 6 százalékra mérséklődött, melyet az állattenyésztési főágazat többletbevételei sem tudtak teljes egészében pótolni. A rendkívüli tél, a kései kitavaszodás, a csapadékos időjárás miatt a vetési és ápolási, valamint a betakarítási munkákat csak késve lehetett elvégezni. A kedvezőtlen időjárásból adódóan a gazdálkodást befolyásoló tényezők, mint például az erő- és munkagéppark alacsonyabb színvonala, a krónikussá vált alkatrész-ellátási nehézségek gondjainak megoldását is sürgeti. Hosszabb távra veszélyes Annak ellenére, hogy az állattenyésztési főágazat termelési feltételeinél az előrelépés igen lassú, mégis az elmúlt évben döntő jelentőségű volt az egész gazdálkodásra, és az elért eredményekre egyaránt. A több mint 13 millió forintos árbevétel növekedést — a bázishoz képest — alátámasztották a létszámnövekedésben és a termelésben elért sikerek. A tehénlétszám 10,3, az anyakocalétszám pedig 11,2 százalékkal haladja meg az 1969- es évit. Az állattenyésztési főágazat 27 százalékos többlet árbevétele sem volt azonban elegendő a részesedési szint tartásához, illetve növeléséhez, így több szövetkezet a biztonsági alaphoz nyúlt. Emiatt ezekben az üzemekben növekedett a kiesések miatt már számontartott termelési alaphiány is. Ez már egy átlagos időjárásos évben is veszélyezteti, hosszabb távon is hátrányosan fékezi az üzem fejlődését. Mégis kedvező A biztonsági alap nem éppen szerencsésnek ítélhető csökkentésével sikerült a termelőszövetkezeti tagság közösből származó jövedelmét 4 százalékkal megemelni. Az egy dolgozó részesedése 19 036 forintról 19 603 forintra emelkedett. A személyes jövedelemre fordított érték volumenének ilyen mértékű emelkedése ellenére is a felhalmozási és jövedelem felhasználási arány kedvezőbben alakult, mint az előző évben, de még így sem értük el az országosan is elfogadhatónak tartott 25—75 százalékos arányt. Az elért eredmények ellenére is az a következtetés, hogy az átlagosnál nehezebb év a szövetkezetek egy részénél veszélyezteti az önálló vállalatszerű gazdálkodást, mivel egy-egy kedvezőtlen év kiesését a szövetkezetek jelentős része még csak a következő évek terhelésével képesek elviselni. Tanyi János osztályvezető PHILP 3 Többet és jobbat Csak idézni tudom a Meteorológiai Intézet jelentését, miszerint az elkövetkezendő napokban ismét javul az időjárás, tehát a földeken folytatódhat a munka. Amikor ezt elolvastam a szerda reggeli lapokban, felidéztem a dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter legutóbbi tájékoztatóján hallottakat. Azt, hogy a magyar mező- és élelmiszergazdaság ebben az évben 7,8 százalékkal emeli termelését. Ebben nagy szerepet szánnak a mezőgazdaság munkásainak is. A lényeg: ki kell elégíteni a lakosság javuló színvonalú, választékos igényét. Mert valóban a mezőgazdaságtól függ, hogy ha az ember bemegy egy élelmiszerboltba, s vágott baromfit akar vásárolni, ne legyen üres a hűtőpult. Ha ilyenkor, tél végén vitanándús főzelék-alapanyagot akar venni, akkor ne mondják, hogy nincs spenót, sóska, konzervféleség, hanem álljon ott a pulton ládaszám a választék. Milyen jólesik a hús mellé egy kis fuss hagymát metélni, korai karalábból levest készíteni, fejes salátát tálalni a második fogás mellé. Kell a vitamin ilyenkor is, de egész éven át. És végül: a sertéshús iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Sajátosságunk, hogy mi hús alatt általában a sertéshúst értjük. Figyelmen kívül hagyjuk a baromfit — ősinkét, kacsát, libát —, a marhahúst. S ha meg akarjuk tölteni szatyrunkat ezzel a valóban tűnöm hússal, furcsa, hogy sokszor még ma is sorba kell érte állni, vagy éppen hiányzik a húsboltokból. A tájékoztató szerint ebben a negyedévben is javul majd a kínálat: több sertéshús és húskészítmény kerül a dolgozók asztalára. Több, mint amennyi tavaly jutott. S ezt csak örömmel nyugtázhatjuk, hiszen nem kell bosszúsan legyintenünk, mérgelődve, üres táskával távoznunk a boltból. Szépek a tervek, a célok. Meggyőződésünk, hogy valamennyi mezőgazdasági munkás sodrat tesz majd az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban azért, hogy valóra váljanak elképzeléseink. S ezért idéztem a meteorológusokat, hogy ismét elvonulnak fejünk felől a felhők, denis, napos lesz az idő. Újra ixarcba szólít mindenkit — embert, gépet egyaránt —, hogy folytassák a néhány napos kényszerszünet után a munkát. Reménykedhetünk, bizakodhatunk, hogy az idei év ismét gazdagít bennünket. Nemcsak tapasztalatokban, de mezőgazdasági áruban is. Többet, jobbat akar és ad a mezőgazdaság sokszázezres kollektívája. Tennivaló bőségesen van. Országos viszonylatban egymillió hold terület szántása, a majdnem ötmillió hold őszi szántás elmunkálása, nem kevesebb, mint 2,3 millió hold kukorica elvetése — és így tovább — vár a mezőgazdaság szorgos embereire. Törekedni kell hát, hogy mielőbb magunk mögött tudjuk a legfontosabb munkát. Máról ne maradjon semmi tennivaló — holnapra. Orsovai Tibor Útravaló a jelölteknek Pusztavámon a jelölő gyűléseket záró esten még három leendő tanácstagnak szavaztak bizalmat . Az első napokban elég bátortalanul „kezdtünk”. Csak egy-egy jelölő gyűlést szerveztünk. A legnehezebb területek voltak ezek, amelyre meghívtuk valamennyi későbbi jelölő gyűlés elnökét és előadóját. Sokat jelentett az előkészítésben és a lebonyolításban is, a választókerületi bizottságok folyamatos munkája — említette a gyors mérlegvonás bevezetőjeként Pánczél István tanácselnök. — Sokat segítettek ebben a munkában a jövő választópolgárai, az iskolások. Ők vitték a házakhoz a meghívót. Mellettük mindenkihez személyesen is bekopogtattak a népfront aktívái — vette át a szót Katlcs Ferencné vb-titkár. Az állampolgári kötelesség gyakorlására szóló meghívásnak szívesen tettek eleget az emberek. A kilencszáztizenhat otthonból 960-an jelentek meg, vagyis minden család képviseltette magát a jelölésen. Ezeken olyan dolgokról hallhattak, amelyek az utóbbi években szemük láttára, javaslatukra, munkájukkal váltak eredménnyé. Kétszázhatvan új lakás épült. A tíz új tanyaközpontot, gépesített istállókat létesített, új foglalkoztatási lehetőségeket teremtettek. Tizennégy autóbuszjárat közlekedik a járási székhelyre. Ötszáz otthonban van televízió, ennél valamivel több a gáztűzhelyes konyha és a gázpalack cserére is helyben van lehetőség. Hatvan családnak van személygépkocsija, de a gazdagodásról vall a 10 millió forintnyi takarékbetét, a 9 ezer kötetes könyvtár, az új tűzoltószertár, az iskolai politechnikai műhely. Az előző választási, ciklus javaslatai alapján épült járda a Kossuth-, Petőfi-, Dózsa- és József Attila utcában, bővült a közvilágítás, vezetékcsere történt a Kossuth-, Sallai- és Bajcsy-Zsilinszky utcákban. Szabó József, Farkas András, és Unger Pál javaslatára elvégezték a csatorna befedéseket. Nem minden eredményről adtak számot a jelölő gyűléseken. Csak a legfontosabbakat említették. A jelenlévők pedig megtoldották ezeket, bejelentették újabb igényeiket, kívánságaikat. Ismét számos közérdekű észrevétel hangzott el. A választásra jogosultak közel fele részt vett a beszélgetéseken, egyetértően emelte fel a kezét a jelöltek mellett. A jelöltek közül heten teljesen újak. A javaslatok találkoztak az új ötéves terv feladataival, de véglegesítéskor éppen a sürgősség miatt sor kerül majd módosításra. — Tennivalóink között szerepel autóbusz váróhelyek létesítése, a közvilágítás bővítése, a Bacsó Béla utcában hídépítés. Sürgős volna az ivóvízellátás javítása. Kérték ismét a gyógyszertárat, de erre sajnos nem kerülhet sor. Szükség volna iskolai napközi otthonos ellátásra. Talán az üzemek anyagi áldozatvállalásával ez valóra válik. De amíg ez nincs, addig is kérnénk a megyei vendéglátóipari vállalatot, oldja meg az iskolások reggeliztetését, létesítsen melegkonyhás egységet a kultúrház presszója mellett és újítsa fel egységében a bútorokat, — sorolja Pánczél István az igényeket és lehetőségeket. Ezekben a napokban Endrődi Alfréd és Unger Ferenc, a Hazafias Népfront községi vezetői és segítőik már a választási gyűlés, s a rétegtalálkozók előkészítésén fáradoznak. Azért dolgoznak, hogy sikeres legyen a választás és ezt követően az útravalónak kapott feladatok elvégzése, hogy tovább gazdagodjon Pusztavám lakossága. Németh Erzsébet ••Üzemegészségügyi hónap Már folynak az előkészületek az üzemegészségügyi hónap szervezésére, amelyre az előző évekhez hasonlóan, májusban kerül majd sor. Régebben a szervezők egy hetet szenteltek e célra, tavaly óta azonban Székesfehérvár és Dunaújváros üzemeiben egy egész hónapon át áll a figyelem és a cselekedetek középpontjában az üzemek dolgozóinak egészségvédelme. Az üzemegészségügyi hónap alkalmából előadásokra, ankétokra, tisztasági őrjáratokra kerül majd sor. A székesfehérvári Fémmunkás Vállalat máris bejelentette egy kétnapos ankét szervezését, amelyre hét társüzemet hívnak meg.