Fejér Megyei Hírlap, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-24 / 173. szám

N­­ FEJ­ÉR MEGYEI □=] ------- ----------------------- Szombat, A szerkesztőség postájából > 1971­ /ulius 24. XXVII. évfolyam, llftrain­fyiTfti -dg-#- -H 173. szám Jövő heti rádió- és tv-műsor • ____________________________________________AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | ^ 8° fillér Világgazdasági híradó Napirenden: a közlekedés A magyar—lengyel gazda­sági együttműködési állan­dó bizottság közlekedési ösz­­szefoglaló munkacsoportja Budapesten tartotta hatodik ülését, amelyen a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság aktuális közlekedési problémáit tár­gyalták meg. Ebből az alka­lomból Földvári László köz­lekedés- és postaügyi mi­niszterhelyettes és Edwin Wisniewski, a Lengyel Nép­­köztársaság hajózási minisz­tériumának vezérigazgatója pénteken jegyzőkönyvet írt alá. (MTI) Háromszáz­millió A szegedi ipari vásáron az üzleti tárgyalások ered­ményeiről szóló informáci­ók szerint a Videoton válla­lat 300 millió forint értékű televízió és rádió szállítá­sára kötött szerződést több megye nagykereskedelmi vállalatával. Munkavédelem Pénteken Gödöllőn az Ag­rártudományi Egyetemen be­fejeződött a II. Országos Mezőgazdasági Munkavédel­mi Konferencia. Több, mint négyszáz gazdaság vezetője háromnapos eszmecserén vi­tatta meg azokat a teendő­ket, amelyekkel biztonságo­sabbá teszik a munkafolya­matokat, és az eddigieknél is hatékonyabban védik a dolgozók testi épségét. Kötel hatszáz kombájn A felvásárló vállalat kellemes gondjai Eredetileg úgy volt, hogy elmúlt vasár­nap indulunk megyei körútra, tapaszta­latokat szerezni az aratásról. Ám a nagy esőzés „elmosta az utat”, de csütörtökön már ismét mindenütt teljes erővel arat­tak, s elindultunk Hajba Kálmánnal, a megyei tanács elnökhelyettesével és Chris­­tián Istvánnal, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatójával. Az irány: Kápolnásnyék, Enying és Mező­szilas. Nem az isten adta... A kápolnásnyéki termelő­­szövetkezetben jó a hangu­lat. ír Bokrodi István párttit­kár és Szabó János főköny­velő szavai szerint: — Kitűnően fizet a búza. — Nem voltak bajok az átvételnél ? — Megelőztük. Egy embe­rünk állandóan ott tartóz­kodik, s ha lenne is valami, azonnal intézkedik, vagy a mi segítségünket kéri. Így kellene tenni minde­nütt! — Mondjátok — tér visz­­sza az elnökhelyettes az iménti megjegyzésre —, hogy jó búzáitok vannak. — Bizony az! Két éve ti­zenhét körül volt az átlag. Idénre is ennyit becsültünk pár héttel ezelőtt. Most e­d­­dig egy-egy holdra több, mint húsz mázsa jut. És sorolják, hogy műtrá­gyából is többet használtak fel, mint a korábbi években. — Nem az isten adta a sok búzát. A gondos földműve­lés, meg a jó vetőmag, a sok műtrágya. Ők is végeztek korábban számításokat. Úgy állapod­tak meg: a műtrágya-adagot nagymértékben csak akkor szabad emelni, ha a hozam meghaladja a húsz mázsát. Erre az évre bevált a számí­tás. A két tsz-vezető a gondok­ról is őszintén szólt. Arról, hogy egyes cikkek ára ismét nagyot emelkedett. Egy gu­miabroncs ára tavaly még — ez egy bizonyos típusra vonatkozik — 1200 forint volt. Idén már 1800—3000 forintért kapható. Mert kül­földi. Kétszeres az ára. De nem ér kétszer annyit, mint a magyar gyártmányú. Az is érdekes, hogy egy Simson segédmotor gumiköpenyt — ötven köbcentiméteres mo­tor mindössze — 140 forint­ért adták korábban, a kira­katban most 700 forintért ■ látták. Egyszóval a pénzt el­viszi az ilyen és hasonló többletkiadás, amire nem számítottak, de jut majd ar­ra is jelentős összeg, hogy folytassák a beruházást és a tartalékalapokat is „feltan­kolják”. — Mikorra végeztek az aratással? — Jövő szerdára! MMk az enyingi üzemben Marton István, a vállalat enyingi üzemének vezetője mondja: — Azt tapasztaltuk eddig, hogy a gazdaságok vezetői, igazgatói, elnökei, főagronó­­musai nagy gonddal vigyáz­(Folytatás a 3. oldalon) Mit vizsgál a KNEB ? Nyolc országos vizsgálati téma szerepel a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervé­ben — közölte pénteki saj­tótájékoztatóján dr. Dobró­­naki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke. Az építőipari kiszolgáló­­ anyagokat, különféle szerke­zeteket, felszereléseket és berendezéseket gyártó­­ iparágak tekintetében arról tájékozódnak a népi ellen­őrök, hogyan készítették elő ezen iparágak fejlesztését a IV. ötéves terv időszakára. Kellően támaszkodnak-e a vásárlói igényekre, a boltok tapasztalataira a kereskedel­mi megrendeléseknél, külö­nösen a választék formálásá­nál — erre is választ keres­nek a népi ellenőrök vizsgá­latuk során a nagykereskede­lem és a bolthálózat közve­tett kapcsolatának elemzésén túl a fogyasztók oldaláról is tájékozódnak. Az állami gazdaságok fel­ügyeleti, valamint belső és pénzügyi ellenőrzése haté­konyságát elsősorban abból a szempontból veszik vizsgálat alá, vajon a jövedelmezőség növelésére való törekvés nem szül-e lazaságokat, az ellen­őrzés kellőképpen szem előtt tartja-e a társadalmi vagyon védelmét. A vállalatok sok­millió, esetenként milliárd forintos fejlesztési alapjának felhasználását vizsgálják meg az iparban (mindenekelőtt az élelmiszeriparban) és több mezőgazdasági területen. Több utólagos vizsgálatot is programjába iktatott a KNEB. Az anyagmozgatás és rakodás helyzetét, gépesíté­sét két évvel ezelőtt vizsgál­ták a népi ellenőrök. Ilyen nehéz fizikai erőkifejtést igénylő munkakörben akkor körülbelül egymillióan dol­­goztak. Szintén utóvizsgálat során kerül napirendre „A tőkés fuvar-devizagazdálko­dás, valamint a hazai fuvar­eszközök optimális kihasz­nálása” című téma. „Forró drót“ Az aratás napjaiban a Mezőgép­nél különleges ügyeletet tartanak. Az alkatrészellátás szolgálatába állították az Agro­­ker és a Mezőgép telex hálózatát is. A telexen kívül a posta külön „forró drót”-ot biztosít a vállalatnak. Ezen a vonalon jelentik be a vidéki részlegek, milyen alkatrészre van szük­ségük, s a kért cikkek már aznap este 11 órakor vasúton utaznak a megrendelőhöz. Az aratási ügyelet augusztus 20-ig tart a Megév-nél. (MTI) Összetett műtrágya, gáztűzhely, magnó is ipar­­onsági a másai félévben A második félévben szá­mos ipari üzemiben új ter­mékek gyártását kezdik meg. A Peremartomi Ipari Rob­banóanyaggyárban megkez­dik az összetett műtrágya gyártását. Az angol Spencer cég eljárása alapján olyan terméket állítanak elő, amelyben a szükségletek sze­rint variálható a kálium, a foszfor és a nitrogén aránya. A mezőgazdasági üzemek ta­laj­adottságaik és a termesz­tett növényféléknek megfe­lelően állítják majd össze igényeiket. Az új, hármas hatóanyagú műtrágyába mik­roelemeket és talajfertőtle­nítőket is kevernek. A pere­­martoni termeléssel úgyszól­ván egyidőben megkezdik az összetett műtrágyagyártást a Péti Nitrogénművekben is, ahol a Nehézvegyipari Kuta­tó Intézet szabadalma alap­ján gyártanak foszfor és nit­rogén hatóanyagú kettős mű­trágyát. A Lampart Zo­máncipari Művekben már megkezdték a Komfort S. típusú gáztűz­hely készítését, melynek mind sütőtere, mind főző égői gázömlés ellen biztosí­tottak. A Komfort ST az elő­zőtől csak annyiban tér el, hogy sütőtere automatikus hőfokszabályozóval van el­látva, így még jobban lehet benne sütni. Mindkét tűz­hely alkalmazkodik a kony­habútorok átlagos szélességé­hez, s a sütőtér üvegablak­kal van ellátva. Ebből a két gáztűzhelyből az év végéig 15 000-et készítenek. A harmadik negyedévben három, különböző kalória­­értékű Wallis-típusú olaj­kályha gyártását is megkez­dik. A 4000, 5000 és 7500 ka­­lóriás kályhák a belföldi pi­acra kerülnek, az év végéig mintegy 30—40 ezer. A Fűzfői Nitrokémiánál megkezdik az Afalon és az Arezin nevű növényvédő sze­rek hazai gyártását. Meg­egyezést kötöttek a nyugat­német Hoechst-céggel, amely a hatóanyagot szállítja ré­szükre, a Balaton-parti üzem pedig késztermékké alakítja azt. Évente 500 tonnányit­ gyártanak majd, és ezzel tel­jes egészében kielégítik a ha­zai szükségletet. A Budapesti Rádiótechni­kai Gyár második félévi új terméke az MK 23-as kazet­tás magnetofon, amely hasz­nálható elemmel és a háló­zatba is bekapcsolható, sőt, autó-akkumulátorral is le­het táplálni. A viszonylag olcsó, 3100 forintos készülék­nek van póthangszórós csat­lakozása, így hozzáköthető nagy hangszórókhoz is. Ez év végéig 20 000 készül az új magnetofonból, nagyobbrészt halad piacra. (MTI) A tábor, a tábor...“ Fehérvári diáklányok egy csoportja a villányi utcán. (Riport az 5. oldalon) (Rabáczy felv.) Budapestre érkezett a szíriai külügyminiszter Abdul-Halim Khaddam, a Szíriai Arab Köztársaság mi­­niszterelnökhelyettese, külügyminiszter — Péter János kül­­ügyminiszter meghívására — pénteken felesége társaságá­ban hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. Útjára elkísérte Abdullah al-Khani külügyminiszter-helyettes és Fayes Sayed miniszteri titkár. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Péter János és felesége, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, Szigeti Károly, a külügyminisztérium csoportfőnöke, Veress János, hazánk damaszkuszi nagykövete és más személyiségek fogadták. A szíriai külügyminiszter megérkezése után nyilatkoza­tában a többi között hangsúlyozta, hogy örömmel tett eleget Péter János külügyminiszter meghívásának és szívesen láto­gatott a baráti Magyar Népköztársaságba, hogy a két or­szág közötti kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyaljon. Látogatásának célja, hogy a magyar vezetőkkel kicseréljék nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről, különös te­kintettel a jelenlegi helyzetre, amikor az imperializmus ag­resszivitása világszerte fokozódik. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken délután a Parlamentben fogadta a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert. (MTI) Nemzetközi vöröskeresztes tanácskozás 1921-ben hívták életre ha­zánkban az ifjú vöröske­resztesek mozgalmát, s azó­ta a fiatalok százezrei kap­csolódtak be a vöröskeresz­tes munka szép céljainak megvalósításába. Ma már az úttörő- és KISZ-szervezetek keretein belül működő ifjú vöröskeresztes csoportok tag­jainak száma meghaladja a 257 ezret. Egyebek között ezeket az adatokat idézte Márté Mihály, a magyar vö­röskeresztes találkozó záró­akkordjaként pénteken meg­kezdődött kétnapos tanács­kozáson. A résztvevők, 21 európai ország egészségügyi szerve­zeteinek képviselői, megis­merkedtek ifjú vöröskeresz­teseink oktatásának prog­ramjával is. Dr. Soóky Lász­ló, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese elmondot­ta: tavaly több mint 140 ezer fiatal képezte magát az elsősegélynyújtó- és ifjú egészségőr-tanfolyam­okon, s mintegy 300 000 piros nyak­­kendős kisdiák teljesítette az úttörőpróbák egészségügyi követelményeit. A tervek szerint az 1971—72-es tan­évben 8—10 esztendős gye­rekek bevonásával megala­kultak a „kis egészségőrök” csapatai is. Henryk Zielinski, a Vö­röskereszt Társaságok Ligá­ja egészségügyi osztályának helyettes vezetője arról be­szélt, hogy a tapasztalatok szerint az elsősegélynyújtás formái, módszerei szinte or­szágonként változnak. Éppen ezért sürgető feladat, hogy a bajbajutottak ápolásának haladó, korszerű módjait va­lamennyi országban köz­kinccsé tegyék, s egységesen alkalmazzák. A Vöröske­reszt Társaságok Ligájának elsősegélynyújtó bizottsága jelenleg is a korszerű első­segélynyújtó rendszer kiala­kításán dolgozik: az egyes országokban szerzett tapasz­talatok alapján megpróbál­ják összeállítani az ifjú el­sősegélynyújtók „kislexikon­ját”, amelyet képekkel, áb­rákkal is kiegészítenek. (MTI)

Next