Fejér Megyei Hírlap, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

Csütörtök, 1971. július 1. Zsupp helyütt cseréptető A Vörösmarty öregjei és fiataljai Ahhoz, hogy a mezőgazdaság, mint munkahely szociális el­látottságban felnőjön az iparhoz, hosszú időnek kellett eltelni és sok meggyőző szónak értő fülekre találni. Gazdasági rendszerünkben az ipar mellett fontos helyet fog­lal el a mezőgazdaság. S hogy egy termelőszövetkezet az elvá­rásoknak eleget tudjon tenni, a legfontosabbra, a munkaerőre, az emberi erőre gonddal kell vigyáznia. Különösen egy városi ter­melőszövetkezetnek, ahol az ipar csábítása nagyobb. FALU A VÁROSBAN A székesfehérvári Vörös­marty Tsz-ben ez a vonzerő már nem okoz fejtörést. A tagság közös erővel megte­remtette magának azt, ami­vel azelőtt csak az ipari üzem büszkélkedhetett és amely többletet jelentett a gyári munkás számára. Munkaerőhiány, elöregedés nem fenyegeti a gazdaságot. Bár az átlag életkor 50 év, a fiatal után­pótlásból sincs hiány. Miért? A jelenlegi ke­reseti lehetőségek és a ked­vező munkafeltételek a tsz-t a „jó” munkahelyek közé emelte. Az alakulás óta nagy létszámváltozás nem volt. Az átlagos taglétszám körülbelül 520. Ebből 300—320 az aktív dolgozó, 200 nyugdíjas, 60—70 ember mint alkalmazott tar­tozik a tsz állományába. A tagság 25—30 százaléka szak­munkás. Jó arány! A mezőgazdaságban a munkaidő „kötetlen”. Napi 10—12 óra a főidényben, de szeretik a földet és a nagyobb keresetért ezt vállalják az itt dolgozók. A gépek segítenek. Régen egy holdat három em­ber aratott le, ma 20 ember hét kombájnnal betakarítja a gabonát az egész területről. Kapálni nem kell, a vegy­szer elpusztítja a gyomot. S hogy a munkakörülmények versenyre kelhetnek a gyáré­val, bizonyítják a tsz étkezde, a mosdók, zuhanyzók, öltözők és más szociális jellegű léte­sítmények. Hogy szemmel győződjem meg a szavak igazáról, a termelőszövetkezet párttitká­ra elkísért a gazdaság tanya­­központjába. EBÉDLŐ ÉS KOCKÁS SZALVÉTA Tíz éve — alakulásukkor *— ezen a földön szántó volt, most gazdasági épületek: te­­hénistállók, automata kelte­tők, kukoricatgórék, szárítók, állnak. Ezek között húzódik meg az étkezde szerény épü­lete. Három éve vezették be, hogy ebédet köponti konyhá­ról hoznak. Aki igényli, dél­ben meleg ételt fogyaszthat. Persze még nem min­denki él a lehetőséggel Láto­gatásom ebédidőre esett." A szövetkezet egyik takarmá­­nyosa akkor kezdett falatoz­ni, kockás szalvétából csirke­combot és kenyeret vett elő. Azt mondta, az étkezdei ada­got nem az ő étvágyához mérték. Lehet, hogy még nem tökéletes, de követendő gon­doskodás a dolgozókról. Hi­szen ha a motor megkapja az üzemanyagot, jobban hajtja a kereket. A keltetőben az asszonyo­kon kék köpenyt, az istálló­ban az állatgondozón sötét­kék overállt láttam. Munka közben nem a saját ruháju­kat koptatják. Erste, dolguk végeztével fehér csempével körberakott zuhanyzóban, meleg vízzel mossák le a föl­dek porát, a sarat az istállók átható szagát — a fáradtsá­got függönyös csodák váltjaik fel, az éléskamrából, vagy új épü­let hozzátoldásával fürdő­szobát építenek. A tehető­sebbek pedig a régit lerom­bolva új falakat húznak a házhelyre. Az élet- és mun­kakörülmények megváltozá­sa, a jobb anyagi helyzet fel­keltette az emberekben a „jobban élni” gondolatot. Hogy a tsz segítsen a megva­lósításban, jutányos áron — a tanács hozzájárulásával — telekhez juttatta a tagokat, aminek révén 24 család fog hamarosan új otthonba köl­tözni. Saját üdülője még nem jutott a közös pénzből, de Harkányban béreltek egy 3—4 helyiségből álló lakrészt, ahova egy-egy hétre bárme­lyik család elutazhat pihenni. Hogy a közös szórakozás jó ízét megismerjék a fiata­lok, a szövetkezet másodál­lásban alkalmaz népművelő szakembert. Népi tánc és színjátszókört toborzott, mely házi rendezvényeken, ünne­pélyeken mutatja be mit tud. PÓTLÁS A KONYHÁRA A már nyugdíjas, idős ta­gokról gondoskodni erkölcsi kötelesség. Ennek szép pél­dájáról meséltek a Vörös­­martyban. A nyugdíjon és járadékon túl 1200 forint ki­egészítést adnak a már nem dolgozóknál­, melyet éven­ként valamelyik ünnepnapon adnak át. Munkájukra — akiknek egészsége megengedi és a tevékeny munkának­ szükségét érzi — számítanak. Díjazásukat az aktív dolgo­zókkal egyenlően állapítják meg, tehát nincs megszabott nyugdíj munkaegység-bér. Jól jön a pótlás a konyhára, annak ellenére, hogy a nyugdíj összege átlagosan 800 forint, de van, akinek az 1100—1200 forintot is eléri. Hogy miért éppen a fehér­vári Vörösmarty Termelő­szövetkezetet választottam úticélul, magam sem tudom. Lehet hogy máshol az embe­riességnek még több példá­ját láttam és hallottam volna. Mégis, úgy érzem, 10 év alatt saját erőből követendő ered­ményeket értek el Mátay Ilona IKER­SZÁRNYAS, FÜGGÖNYÖS CSODÁK A tagság nagy része Fe­hérvár északnyugati részén, az úgynevezett Felsőváros­­ban lakik. Ez valamikor egy­séges mezőgazdasági telepü­lés volt, nádfedeles paraszt­házakkal. Jó pár éve megvál­tozott a városrész arca. A ré­gi zsuppos-nádas házak cse­réptetőt kaptak. A szűk, kicsi ablakokat iker­szárnyas. HÍRLAP „Tágas, korszerű üzemet kaptunk" Új épület áll a nagy gyár­tócsarnok közelében a szé­kesfehérvári Ikarus gyár­ban. Hosszúsága 59, széles­sége 36 méter. Homlokzati része emeletes irodaház, mögötte az 1615 négyzetmé­ter alapterületű üzem áll, amely a járműprogram be­ruházási keretében valósult meg, 8,1 millió forintos költ­séggel. Az új épület a szerszám­üzem új munkahelye. A lá­togatót korszerű üzem, se­rény munka és jó közhan­gulat fogadja. Ezt fejezi ki az elsőként megkérdezett munkás, Földesi Mihály is. — Ilyen üzembe jobb kedvvel jön az ember dol­gozni és a munkát könnyeb­ben végzi. Nincs zsúfoltság, tágas, világos üzemet kap­tunk. Elégedettek vagyunk új munkahelyünkkel. Ezt vallják a többie­k, a szépen elrendezett munka­­padoknál, vagy a gépeken dolgozók is. Megértjük Ma­jor László üzemvezető mély emberi szavait: — Hatvan éves vagyok, nyugdíjba készülök. Régen, 1929-ben­ jöttem a repülőtéri üzembe dolgozni. Életem ja­va korszerűtlen, sötét mű­helyekben telt el. A szer­­számüzemet 14 éve vezetem. A búcsú most nehezebb lesz nekem, mert nemcsak a kol­lektívától, hanem ettől a szép munkahelytől is válnom kell. A szerszámü­zem a gyár egyik legrégibb munkahelye. A régi műhelyt az 50-es évek elején hozták létre, de már alkor szűk volt, mindig vil­lanyfénynél dolgoztak az emberek. Nagyobb méretű szerszámot, készüléket csak az udvaron, szabad ég alatt tudtak összeállítani. Az autó­ét­­sztermelés felfutása azon­ban a gyártóeszközök növe­lésével is jár, nem lehetett tovább halasztani az új üzem megépítését. — Áprilisban volt a hon­foglalás — mondja az üzem­vezető. — Az áttelepülést vállalásként, társadalmi munkában az üzem végezte el. A dolgozók csinálták meg a gépek alapozását, a tmk­­villanyszerelőknek csak a bekötést kellett elvégezni. Jó nálunk a közösségi szellem, mindenkit tömörít a Béke tizenegyszeres és a Latinka tízszeres szocialista brigád. Nem is hiányzott az összefo­gás az új üzem berendezé­sében. Pintér Károly és Fekete Mihály művezetők elújságol­ják: nemcsak a korábbi, 40 gépet állították üzembe az új helyen, hanem a kapott öt újat is. A géppark bőví­tése, a több munkahely ki­alakítása mellett arra is adó­dott lehetőség, hogy új rész­leget állítsanak föl: a készü­lékes vázállítók munkahe­lyét. Sikerült a 26 szakmun­kástanulónak is ideális mun­kahelyet teremteni. A modern üzemben érthe­tően szívesebben beszélnek a soros munkákról, felada­tokról és tervekről is. A munkakollektíva eddig éven­te 1500 darab szerszámot, készüléket gyártott, ez a szám már az idén nagyobb lesz. Még a régi helyen be­fejezték az 55-ös és a 66-os autóbuszok típusszerszámai­nak gyártását, most néhány korábbinak a felújítását végzik. A fő feladat azon­ban az új típusú autóbusz, az IK 255-ös gyártásához szükséges szerszámok, készü­lékek előállítása a prog­ramidőre. — Közeli terve az üzem­nek a saját szerszámedző részleg felállítása, a minta asztalos és a műanyag cso­port létrehozása — tájékoz­tat Major László. — Ter­veztünk további fejlesztést a gépállományban is, főként nagyobb teljesítményű szer­számgépet szeretnénk besze­rezni. Az idén 16 új szak­munkásra számítunk, ezzel 70 fős lenne üzemünk. Jogos elvárás a gyártól, hogy ez­után mind többet produkál­junk Az Ikarus gyár új szer­számüzeme is a harmadik ötéves terv létesítménye. Méretében ugyan kisebb a gyártócsarnoknál, de annak nélkülözhetetlen segédüze­me. Jogos az itt dolgozók elégedettsége — munkahe­lyük korszerű. A beruhá­zást jobb munkával, nagyobb teljesítménnyel viszonozzák. Erre számíthat a gyár, hiszen a szocialista üzem címet hosszú ideje viseli a munka­hely. — Keresznyei — Nem ellenzékben. Gazstapaszik az­ orszási Egy év múlva termel a BCM Egy év múlva termel a BCM, a korszerű cementmű. A beruházók, tervezők és kivitelezők szocialista szer­ződésben vállalták, hogy az országos cementhiány enyhí­tésére meggyorsítják az üte­met. Az ígéret szerint 1973 helyett 1972-ben indulhat a termelés, az I. gyártóvonalon jövő év tavaszán, a IX. gyár­tósoron ’-i­­g néhány hónap­­­pal késő . .­. A több mint 2,5 milliárd forintos beruházás kivitelezé­sének meggyorsítása rendkí­vüli erőpróbára teszi a sereg­nyi közreműködőt. A hazai gyárépítkezés történetében példa nélküli feladatot kell megoldaniok. Az építés elmúlt három esztendeje alatt impozáns gyáróriás bontakozott ki Be­­remend—Nagyharsány —Kis­­tapolca háromszögben. A csaknem száz holdnyi terüle­ten ma már tizenhat objektum áll, ahány annyiféle. Egyik több ezer négyzetméteren terjeszkedik, mint például a háromhajós TMK-csarnok. A cement- és a nyers silók so­ra, a homogenizáló és hőki­cserélő torony az ég felé tör­nek, magasságuk 35 és 76 méter között váltakozik. A létesítmények magukon vise­lik a technikai újdonságok, érdekességek jegyeit. A gyáróriás „kiinduló pontja” a kőbánya. Ennek nyitása a tervezett ütemben történik. Az év végére kész és mintegy 50 évre elegendő nyersanyagot biztosít. A bá­nyából az ország legdrágább és legerősebb útja vezet a gyárba. Az úgynevezett Be­­lazút minden kilométere 15 millió forintba kerül és ha az üzem életre kel, 27 tonnás szovjet kőszállító dömperek közlekednek rajta. Az ipari autósztrádán jelenleg a leg­felső, betonréteget terítik. A BCM több mint 10 ezer tonnányi hazai és hat külföl­di országiból importált beren­dezései, gépei zömében meg­érkeztek, s mind több kerül belőlük végleges helyére. El­készült például az I. gyártó­vonal 65 méter hosszú klin­­kerégető kemencéje, s meg­történt a „hidegforgatása” is. A szép eredmények mellett vannak „árnyoldalai” is a nagyszabású munkának. Né­hány létesítmény építésénél határidőcsúszással birkóznak, amit főleg a krónikus ács- és vasbetonszerelő-hiány oko­zott. A hátralevő időben a szerelőkre vár az elmaradás behozása, ami a különböző vállalatok munkájának jó összehangolásával meg is va­lósítható. A legkritikusabb a malom­­csarnok kivitelezésének négy hónapos késése. Az ott dol­gozó gépszerelő vállalat pél­dásan „rákapcsolt”. Egyes munkahelyeken vasárnap is dolgoznak, duplaműszakot szerveztek, sőt néhány mun­kahelyen a folyamatos, éj­jel-nappali munkarendet is bevezetik. A vezérlőépület — a BGM „esze” — is csak ak­kor lesz üzemképes időre, ha a 31-es Építőipari Vállalat meggyorsítja a kábelcsatorna építését. A beruházást tervező és le­bonyolító Szilikátipari­ Köz­ponti Kutató és Tervező In­tézet kidolgozta a szerelési program hálódiagrammos ütemét. Ennek segítségével az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, vala­mint a vállalatok vezetői naprakésze­n figyelemmel kí­sérhetik a munkák menetét és ahol szükséges, intézked­nek, segítséget adnak. de nyíltan TALÁLKOZNI olyan néze­tekkel, hogy az egypárt­rend­­szerű, népfrontba tömörített alkotó erők szövetsége ide­jén lehetne valami ellenzék­féle nálunk. Érdemes elemezgetni ezt a nézetet, ha egyedi, ha nem. Nemcsak azért, mert a szakszervezetek mostanában — különösen huszonkettedik kongresszusuk széles közvé­leményt megmozgató felszó­lalásai, beszámolói óta — erősebben „jegyzik” a poli­tikai életben, hanem azért is, mert szerepük ténylegesen nőtt, a közeli és távolabbi jö­vőben pedig nyilván még to­vább növekszik. De ez nem ellenzéki sze­rep. Ugyanakkor sokszor és ha­tározottan megfogalmazott követelmény, hogy bátran bíráljanak, alkossanak önálló véleményt társadalmi érdek­­védelmi kérdésekben, vagy — mint azt Gáspár Sándor egy választási nagygyűlésen megfogalmazta — jelezzék, véleményezzék a felszínre került ellentmondásokat, gondokat-bajokat, a munkás­ember szemével nézzék a gazdasági életet. Hát most mondják meg a véleményüket — és ez még­sem ellenzéki feladat? Bírál­janak, és mégsem ... ? Ismételjük csak el a kér­dést, hogy világosan kitűn­jék elavult volta. Ez az el­avultság mintegy húsz évvel korábbi állapotot tükröz, akik a hibák feltárását és az ellentmondások felszínre ho­zását nem tudják összegyez­­tetni a szakszervezeteknek a munkáshatalom idején betöl­tött szerepével, óhatatlanul 1950 időszakát idézik. Akkor a hivatalos politika eleve szindikalizmussal vádolta azt a szakszervezeti vezetőt, aki érdekvédelmi feladatokat hangsúlyozott, neadjisten az üdvözítőnek és egyedülálló­an utolérhetetlennek kikiál­tott tervezési elképzeléseket nemhogy bírálni, még csak érinteni se merte. Ennek a felfogásnak a ma­radványa kategorikusan ta­gadja annak a lehetőségét is, hogy a társadalmi rendet irá­nyító munkát, a gazdasági intézkedéseket, az életet ko­ordináló lépéseket egy mun­­kás-tömegszervezet bírál­hassa. Hiszen — mondja ez a nézet — aki bírál, annak „nem tetszik a rendszer” ... (Szándékosan idézem ezt a nagyon naív és buzgó meg­fogalmazást. A lényeg tud­niillik éppen az ellenkezője.) Annak tetszik a rendszer, aki észreveszi a gondot, bajt is és felhívja rá a figyelmet. Ez az észrevétel, ez a fi­gyelembevétel nem lehet az előkelő kívülálló vagy a po­zícióra vadászó szembenálló kritikája. Sem kívülről, sem ellenzékből nem segíthet a munkáshatalomnak munkás­szervezet. Miért bíráljon tehát a szakszervezet, miért tegyen észrevételeket? Az osztály érdekében, a dolgozó milliók — a mi hazánkban három­milliónál több szervezett munkás, alkalmazott, értel­miségi érdekében. Ki vezeti az államot, amely­nek intézkedéseit bírálni, a különböző tennivalók megol­dásában mutatkozó ellent­mondásokat elemezni vagy feltárni kell? A munkásosztály. A mun­kásosztály pártja, és párton­­kívüli szövetségesei, szakem­berei ülnek az íróasztalok mögött, szervezeti magasla­ton, minden üzem igazgatói székében. Arisztokratákkal és kapitalistákkal nincs dol­gunk. Bizonyos értelemben velük szemben könnyebben lehetne tetszetős szakszerve­zeti munkát végezni, h­a mi államunkkal, gazdasági irányításunkkal azonban nem „szemben”, hanem nyíl­tan, de együtt kell megolda­ni mindent. FELELŐSEN, az ügy lé­nyegét érintő tiszta szándék­kal lehet csak jól teljesíteni a szakszervezetek hivatását a szocialista államban. Valaho­gyan úgy, mint a jól szerve­zett és megértő családban akár az anya, akár az apa szerepét, aki élettársa intéz­kedését, tervét, cselekedetét olyan természetesen nézi a kis közösség szemével, a csa­lád szemével, hogy nem is lehetne másként, jobban. Va­jon van-e jó családtag, aki „ellenzéke a családjának”? Baktai Ferenc 3

Next