Fejér Megyei Hírlap, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
Csütörtök, 1971. július 1. Zsupp helyütt cseréptető A Vörösmarty öregjei és fiataljai Ahhoz, hogy a mezőgazdaság, mint munkahely szociális ellátottságban felnőjön az iparhoz, hosszú időnek kellett eltelni és sok meggyőző szónak értő fülekre találni. Gazdasági rendszerünkben az ipar mellett fontos helyet foglal el a mezőgazdaság. S hogy egy termelőszövetkezet az elvárásoknak eleget tudjon tenni, a legfontosabbra, a munkaerőre, az emberi erőre gonddal kell vigyáznia. Különösen egy városi termelőszövetkezetnek, ahol az ipar csábítása nagyobb. FALU A VÁROSBAN A székesfehérvári Vörösmarty Tsz-ben ez a vonzerő már nem okoz fejtörést. A tagság közös erővel megteremtette magának azt, amivel azelőtt csak az ipari üzem büszkélkedhetett és amely többletet jelentett a gyári munkás számára. Munkaerőhiány, elöregedés nem fenyegeti a gazdaságot. Bár az átlag életkor 50 év, a fiatal utánpótlásból sincs hiány. Miért? A jelenlegi kereseti lehetőségek és a kedvező munkafeltételek a tsz-t a „jó” munkahelyek közé emelte. Az alakulás óta nagy létszámváltozás nem volt. Az átlagos taglétszám körülbelül 520. Ebből 300—320 az aktív dolgozó, 200 nyugdíjas, 60—70 ember mint alkalmazott tartozik a tsz állományába. A tagság 25—30 százaléka szakmunkás. Jó arány! A mezőgazdaságban a munkaidő „kötetlen”. Napi 10—12 óra a főidényben, de szeretik a földet és a nagyobb keresetért ezt vállalják az itt dolgozók. A gépek segítenek. Régen egy holdat három ember aratott le, ma 20 ember hét kombájnnal betakarítja a gabonát az egész területről. Kapálni nem kell, a vegyszer elpusztítja a gyomot. S hogy a munkakörülmények versenyre kelhetnek a gyáréval, bizonyítják a tsz étkezde, a mosdók, zuhanyzók, öltözők és más szociális jellegű létesítmények. Hogy szemmel győződjem meg a szavak igazáról, a termelőszövetkezet párttitkára elkísért a gazdaság tanyaközpontjába. EBÉDLŐ ÉS KOCKÁS SZALVÉTA Tíz éve — alakulásukkor *— ezen a földön szántó volt, most gazdasági épületek: tehénistállók, automata keltetők, kukoricatgórék, szárítók, állnak. Ezek között húzódik meg az étkezde szerény épülete. Három éve vezették be, hogy ebédet köponti konyháról hoznak. Aki igényli, délben meleg ételt fogyaszthat. Persze még nem mindenki él a lehetőséggel Látogatásom ebédidőre esett." A szövetkezet egyik takarmányosa akkor kezdett falatozni, kockás szalvétából csirkecombot és kenyeret vett elő. Azt mondta, az étkezdei adagot nem az ő étvágyához mérték. Lehet, hogy még nem tökéletes, de követendő gondoskodás a dolgozókról. Hiszen ha a motor megkapja az üzemanyagot, jobban hajtja a kereket. A keltetőben az asszonyokon kék köpenyt, az istállóban az állatgondozón sötétkék overállt láttam. Munka közben nem a saját ruhájukat koptatják. Erste, dolguk végeztével fehér csempével körberakott zuhanyzóban, meleg vízzel mossák le a földek porát, a sarat az istállók átható szagát — a fáradtságot függönyös csodák váltjaik fel, az éléskamrából, vagy új épület hozzátoldásával fürdőszobát építenek. A tehetősebbek pedig a régit lerombolva új falakat húznak a házhelyre. Az élet- és munkakörülmények megváltozása, a jobb anyagi helyzet felkeltette az emberekben a „jobban élni” gondolatot. Hogy a tsz segítsen a megvalósításban, jutányos áron — a tanács hozzájárulásával — telekhez juttatta a tagokat, aminek révén 24 család fog hamarosan új otthonba költözni. Saját üdülője még nem jutott a közös pénzből, de Harkányban béreltek egy 3—4 helyiségből álló lakrészt, ahova egy-egy hétre bármelyik család elutazhat pihenni. Hogy a közös szórakozás jó ízét megismerjék a fiatalok, a szövetkezet másodállásban alkalmaz népművelő szakembert. Népi tánc és színjátszókört toborzott, mely házi rendezvényeken, ünnepélyeken mutatja be mit tud. PÓTLÁS A KONYHÁRA A már nyugdíjas, idős tagokról gondoskodni erkölcsi kötelesség. Ennek szép példájáról meséltek a Vörösmartyban. A nyugdíjon és járadékon túl 1200 forint kiegészítést adnak a már nem dolgozóknál, melyet évenként valamelyik ünnepnapon adnak át. Munkájukra — akiknek egészsége megengedi és a tevékeny munkának szükségét érzi — számítanak. Díjazásukat az aktív dolgozókkal egyenlően állapítják meg, tehát nincs megszabott nyugdíj munkaegység-bér. Jól jön a pótlás a konyhára, annak ellenére, hogy a nyugdíj összege átlagosan 800 forint, de van, akinek az 1100—1200 forintot is eléri. Hogy miért éppen a fehérvári Vörösmarty Termelőszövetkezetet választottam úticélul, magam sem tudom. Lehet hogy máshol az emberiességnek még több példáját láttam és hallottam volna. Mégis, úgy érzem, 10 év alatt saját erőből követendő eredményeket értek el Mátay Ilona IKERSZÁRNYAS, FÜGGÖNYÖS CSODÁK A tagság nagy része Fehérvár északnyugati részén, az úgynevezett Felsővárosban lakik. Ez valamikor egységes mezőgazdasági település volt, nádfedeles parasztházakkal. Jó pár éve megváltozott a városrész arca. A régi zsuppos-nádas házak cseréptetőt kaptak. A szűk, kicsi ablakokat ikerszárnyas. HÍRLAP „Tágas, korszerű üzemet kaptunk" Új épület áll a nagy gyártócsarnok közelében a székesfehérvári Ikarus gyárban. Hosszúsága 59, szélessége 36 méter. Homlokzati része emeletes irodaház, mögötte az 1615 négyzetméter alapterületű üzem áll, amely a járműprogram beruházási keretében valósult meg, 8,1 millió forintos költséggel. Az új épület a szerszámüzem új munkahelye. A látogatót korszerű üzem, serény munka és jó közhangulat fogadja. Ezt fejezi ki az elsőként megkérdezett munkás, Földesi Mihály is. — Ilyen üzembe jobb kedvvel jön az ember dolgozni és a munkát könnyebben végzi. Nincs zsúfoltság, tágas, világos üzemet kaptunk. Elégedettek vagyunk új munkahelyünkkel. Ezt vallják a többiek, a szépen elrendezett munkapadoknál, vagy a gépeken dolgozók is. Megértjük Major László üzemvezető mély emberi szavait: — Hatvan éves vagyok, nyugdíjba készülök. Régen, 1929-ben jöttem a repülőtéri üzembe dolgozni. Életem java korszerűtlen, sötét műhelyekben telt el. A szerszámüzemet 14 éve vezetem. A búcsú most nehezebb lesz nekem, mert nemcsak a kollektívától, hanem ettől a szép munkahelytől is válnom kell. A szerszámüzem a gyár egyik legrégibb munkahelye. A régi műhelyt az 50-es évek elején hozták létre, de már alkor szűk volt, mindig villanyfénynél dolgoztak az emberek. Nagyobb méretű szerszámot, készüléket csak az udvaron, szabad ég alatt tudtak összeállítani. Az autóétsztermelés felfutása azonban a gyártóeszközök növelésével is jár, nem lehetett tovább halasztani az új üzem megépítését. — Áprilisban volt a honfoglalás — mondja az üzemvezető. — Az áttelepülést vállalásként, társadalmi munkában az üzem végezte el. A dolgozók csinálták meg a gépek alapozását, a tmkvillanyszerelőknek csak a bekötést kellett elvégezni. Jó nálunk a közösségi szellem, mindenkit tömörít a Béke tizenegyszeres és a Latinka tízszeres szocialista brigád. Nem is hiányzott az összefogás az új üzem berendezésében. Pintér Károly és Fekete Mihály művezetők elújságolják: nemcsak a korábbi, 40 gépet állították üzembe az új helyen, hanem a kapott öt újat is. A géppark bővítése, a több munkahely kialakítása mellett arra is adódott lehetőség, hogy új részleget állítsanak föl: a készülékes vázállítók munkahelyét. Sikerült a 26 szakmunkástanulónak is ideális munkahelyet teremteni. A modern üzemben érthetően szívesebben beszélnek a soros munkákról, feladatokról és tervekről is. A munkakollektíva eddig évente 1500 darab szerszámot, készüléket gyártott, ez a szám már az idén nagyobb lesz. Még a régi helyen befejezték az 55-ös és a 66-os autóbuszok típusszerszámainak gyártását, most néhány korábbinak a felújítását végzik. A fő feladat azonban az új típusú autóbusz, az IK 255-ös gyártásához szükséges szerszámok, készülékek előállítása a programidőre. — Közeli terve az üzemnek a saját szerszámedző részleg felállítása, a minta asztalos és a műanyag csoport létrehozása — tájékoztat Major László. — Terveztünk további fejlesztést a gépállományban is, főként nagyobb teljesítményű szerszámgépet szeretnénk beszerezni. Az idén 16 új szakmunkásra számítunk, ezzel 70 fős lenne üzemünk. Jogos elvárás a gyártól, hogy ezután mind többet produkáljunk Az Ikarus gyár új szerszámüzeme is a harmadik ötéves terv létesítménye. Méretében ugyan kisebb a gyártócsarnoknál, de annak nélkülözhetetlen segédüzeme. Jogos az itt dolgozók elégedettsége — munkahelyük korszerű. A beruházást jobb munkával, nagyobb teljesítménnyel viszonozzák. Erre számíthat a gyár, hiszen a szocialista üzem címet hosszú ideje viseli a munkahely. — Keresznyei — Nem ellenzékben. Gazstapaszik az orszási Egy év múlva termel a BCM Egy év múlva termel a BCM, a korszerű cementmű. A beruházók, tervezők és kivitelezők szocialista szerződésben vállalták, hogy az országos cementhiány enyhítésére meggyorsítják az ütemet. Az ígéret szerint 1973 helyett 1972-ben indulhat a termelés, az I. gyártóvonalon jövő év tavaszán, a IX. gyártósoron ’-ig néhány hónappal késő . .. A több mint 2,5 milliárd forintos beruházás kivitelezésének meggyorsítása rendkívüli erőpróbára teszi a seregnyi közreműködőt. A hazai gyárépítkezés történetében példa nélküli feladatot kell megoldaniok. Az építés elmúlt három esztendeje alatt impozáns gyáróriás bontakozott ki Beremend—Nagyharsány —Kistapolca háromszögben. A csaknem száz holdnyi területen ma már tizenhat objektum áll, ahány annyiféle. Egyik több ezer négyzetméteren terjeszkedik, mint például a háromhajós TMK-csarnok. A cement- és a nyers silók sora, a homogenizáló és hőkicserélő torony az ég felé törnek, magasságuk 35 és 76 méter között váltakozik. A létesítmények magukon viselik a technikai újdonságok, érdekességek jegyeit. A gyáróriás „kiinduló pontja” a kőbánya. Ennek nyitása a tervezett ütemben történik. Az év végére kész és mintegy 50 évre elegendő nyersanyagot biztosít. A bányából az ország legdrágább és legerősebb útja vezet a gyárba. Az úgynevezett Belazút minden kilométere 15 millió forintba kerül és ha az üzem életre kel, 27 tonnás szovjet kőszállító dömperek közlekednek rajta. Az ipari autósztrádán jelenleg a legfelső, betonréteget terítik. A BCM több mint 10 ezer tonnányi hazai és hat külföldi országiból importált berendezései, gépei zömében megérkeztek, s mind több kerül belőlük végleges helyére. Elkészült például az I. gyártóvonal 65 méter hosszú klinkerégető kemencéje, s megtörtént a „hidegforgatása” is. A szép eredmények mellett vannak „árnyoldalai” is a nagyszabású munkának. Néhány létesítmény építésénél határidőcsúszással birkóznak, amit főleg a krónikus ács- és vasbetonszerelő-hiány okozott. A hátralevő időben a szerelőkre vár az elmaradás behozása, ami a különböző vállalatok munkájának jó összehangolásával meg is valósítható. A legkritikusabb a malomcsarnok kivitelezésének négy hónapos késése. Az ott dolgozó gépszerelő vállalat példásan „rákapcsolt”. Egyes munkahelyeken vasárnap is dolgoznak, duplaműszakot szerveztek, sőt néhány munkahelyen a folyamatos, éjjel-nappali munkarendet is bevezetik. A vezérlőépület — a BGM „esze” — is csak akkor lesz üzemképes időre, ha a 31-es Építőipari Vállalat meggyorsítja a kábelcsatorna építését. A beruházást tervező és lebonyolító Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet kidolgozta a szerelési program hálódiagrammos ütemét. Ennek segítségével az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a vállalatok vezetői naprakészen figyelemmel kísérhetik a munkák menetét és ahol szükséges, intézkednek, segítséget adnak. de nyíltan TALÁLKOZNI olyan nézetekkel, hogy az egypártrendszerű, népfrontba tömörített alkotó erők szövetsége idején lehetne valami ellenzékféle nálunk. Érdemes elemezgetni ezt a nézetet, ha egyedi, ha nem. Nemcsak azért, mert a szakszervezetek mostanában — különösen huszonkettedik kongresszusuk széles közvéleményt megmozgató felszólalásai, beszámolói óta — erősebben „jegyzik” a politikai életben, hanem azért is, mert szerepük ténylegesen nőtt, a közeli és távolabbi jövőben pedig nyilván még tovább növekszik. De ez nem ellenzéki szerep. Ugyanakkor sokszor és határozottan megfogalmazott követelmény, hogy bátran bíráljanak, alkossanak önálló véleményt társadalmi érdekvédelmi kérdésekben, vagy — mint azt Gáspár Sándor egy választási nagygyűlésen megfogalmazta — jelezzék, véleményezzék a felszínre került ellentmondásokat, gondokat-bajokat, a munkásember szemével nézzék a gazdasági életet. Hát most mondják meg a véleményüket — és ez mégsem ellenzéki feladat? Bíráljanak, és mégsem ... ? Ismételjük csak el a kérdést, hogy világosan kitűnjék elavult volta. Ez az elavultság mintegy húsz évvel korábbi állapotot tükröz, akik a hibák feltárását és az ellentmondások felszínre hozását nem tudják összegyeztetni a szakszervezeteknek a munkáshatalom idején betöltött szerepével, óhatatlanul 1950 időszakát idézik. Akkor a hivatalos politika eleve szindikalizmussal vádolta azt a szakszervezeti vezetőt, aki érdekvédelmi feladatokat hangsúlyozott, neadjisten az üdvözítőnek és egyedülállóan utolérhetetlennek kikiáltott tervezési elképzeléseket nemhogy bírálni, még csak érinteni se merte. Ennek a felfogásnak a maradványa kategorikusan tagadja annak a lehetőségét is, hogy a társadalmi rendet irányító munkát, a gazdasági intézkedéseket, az életet koordináló lépéseket egy munkás-tömegszervezet bírálhassa. Hiszen — mondja ez a nézet — aki bírál, annak „nem tetszik a rendszer” ... (Szándékosan idézem ezt a nagyon naív és buzgó megfogalmazást. A lényeg tudniillik éppen az ellenkezője.) Annak tetszik a rendszer, aki észreveszi a gondot, bajt is és felhívja rá a figyelmet. Ez az észrevétel, ez a figyelembevétel nem lehet az előkelő kívülálló vagy a pozícióra vadászó szembenálló kritikája. Sem kívülről, sem ellenzékből nem segíthet a munkáshatalomnak munkásszervezet. Miért bíráljon tehát a szakszervezet, miért tegyen észrevételeket? Az osztály érdekében, a dolgozó milliók — a mi hazánkban hárommilliónál több szervezett munkás, alkalmazott, értelmiségi érdekében. Ki vezeti az államot, amelynek intézkedéseit bírálni, a különböző tennivalók megoldásában mutatkozó ellentmondásokat elemezni vagy feltárni kell? A munkásosztály. A munkásosztály pártja, és pártonkívüli szövetségesei, szakemberei ülnek az íróasztalok mögött, szervezeti magaslaton, minden üzem igazgatói székében. Arisztokratákkal és kapitalistákkal nincs dolgunk. Bizonyos értelemben velük szemben könnyebben lehetne tetszetős szakszervezeti munkát végezni, ha mi államunkkal, gazdasági irányításunkkal azonban nem „szemben”, hanem nyíltan, de együtt kell megoldani mindent. FELELŐSEN, az ügy lényegét érintő tiszta szándékkal lehet csak jól teljesíteni a szakszervezetek hivatását a szocialista államban. Valahogyan úgy, mint a jól szervezett és megértő családban akár az anya, akár az apa szerepét, aki élettársa intézkedését, tervét, cselekedetét olyan természetesen nézi a kis közösség szemével, a család szemével, hogy nem is lehetne másként, jobban. Vajon van-e jó családtag, aki „ellenzéke a családjának”? Baktai Ferenc 3