Fejér Megyei Hírlap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

latti voltság. Lakóbizottsági választások kezdődnek ma Fehérvár vá­rosnegyedeiben, népfrontkör­­zet­ében. Négy hétig tartó vá­lasztási időszak kezdődik ismét - október közepéig ezúttal -, ha nem is olyan nagy publi­­citás és közérdeklődés köze­pette, mint a közelmúlt parla­menti és tanácsi választásai. Valójában, valljuk meg, egy­­egy ciklus alatt sem hallatnak túlságosan sokat magukról a lakóbizottságok hivatalos fó­rumokon, vagy a napilapok ha­sábjain. Sietve hozzátesszük azonban: cseppet sem­ jelenti azt ez a látszat, mintha a lakó­­bizottságok voltaképpen nem lennének olykor nagyon is fon­tos intézményei társadalmi éle­tünknek. A lakóbizottságok munkája gyakorta benne érződik abban az eredménykomplexumban, amelyet a Hazafias Népfronttal kapcsolatban említenek. De egyre inkább elengedhetetlen feltétele a lakóbizottságok ha­tékony cselekvése az eredmé­nyes tanácsi, közigazgatási munkának is, hiszen a lakóbi­zottságok képezik az összekö­tő kapcsot a városi tanács és a lakosság között. Emberi, tár­sadalmi kapcsolatok, érintkezési pontok bonyolult rendszerén át így érvényesülnek döntések, s így érnek döntéssé társadalmi elvásárok. A kölcsönhatások szálait „alulról felfelé", s vi­szont, néha nem könnyű nyomon követni. Mégis, az összefüggé­sek maguk világosak. Manapság már nem a szűk­látókörűség jellemzi egy-egy lakóterület elvárásait a tanácsi szervekkel szemben, s ugyan­akkor a tanácsok is nagyobb gondot fordítanak a lakosság észrevételeire, s a lakóterülete­ken végzett tájékoztató munká­ra. Mindez szorosan összefügg azzal, hogy egy-egy választási ciklusban igenis hatékonyan te­vékenykednek a­ lakóbizottsá­gok. Az, hogy nem csupán kérni, követelni szokás manapság a tanácsi szervektől egy-egy la­kóterületen, hanem tenni is a közös feladatok megvalósításá­ért, munkálkodni a közös célok érdekében, szintén a lakóbi­­zotságok dolga, érdeme. Mert bizonyára gyorsabban kap jár­dát, vagy vízvezetéket egy-egy külterületi utca valahol Fehér­vár peremvidékén, ha a lakos­ság nemcsak várja jogos igé­nyei kielégítését a tanácstól, hanem hajlandó is részt venni annak valóraváltásában, adott esetben járdát készíteni, vagy árkot ásni a lefektetendő veze­téknek. S mennyi lehetőség áll még, jórészt kihasználatlanul, lakó­bizottságaink előtt! Mennyit te­hetnének még — az eddiginél­­is jóval többet! - a lakosság ’mozgósításával egy-egy való­ban közérdekű probléma megol­­dására. Mennyit segíthetnének a lakóbizottságok abban, hogy a szocialista együttélés normái harmonikusabban érvényesül­hessenek, s bontakozhassanak ki egy-egy utcában, háztömb­ben, akár egy egész városne­gyedben. De éppen ezek a még nyitva álló, teljesítetlen lehetősé­gek, jelentik a lakóbizottságok jövőjét, létjogosultságát. Lakó­bizottságainkra igenis nagy szükség volt az elmúlt években, s jelentős feladatok várnak az elkövetkező esztendőkben is. Igaz, talán kisebb publicitással, kevesebb hírveréssel kísérődik ez a munka, mint megérdemel­né. Hiszen hétköznapi és apró-cseprő tennivalók ezek, összességükben mégis igen fontosak. Ezért vár nagy felelősség a lakóbizottságok megválasz­tandó vezetőire, s választóikra. - mekis - FEJ­ÉR MEGYEII­Y­ nemzetközi gépipari seregszemle c , jKippsBBK KWH g&X aH 'b jzsrdo i ****** fof fát BwjPffly .Jk Tpgjig Br | 1971. szeptember 15. Emberek fehér bottal | | ||| ||||| f0 flBMÉH XXVII. évfolyam, _____________________ | fBapjal 9B jg Wgu HE 217. szám A helységnevekre! ............... .................... Ara: 80 fillér _______________________________________________________ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA­­ ______________ Hallgatóvá fogadom... Tanévnyitó a dunaújvárosi műszaki főiskolán Dunaújvárosban a műszaki főiskolán kedden délelőtt ün­nepélyes keretek között kez­dődött meg az 1971/72-es tan­év. A Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karaként működő intézmény az idén harmad­szor nyitotta meg kapuit fő­iskolai rangban. Az ünnepé­lyes tanévnyitót a főiskola tanulmányi épületének aulá­jában tartották. Az elnökség tagjai a főis­kolai zászló után vonultak be és foglalták el helyüket. Az ünnepélyes tanévnyitón jelen volt a megyei pártbizottság képviseletében Viszi Zoltán, Bodor Pál, a Művelődésügyi Minisztérium képviselője, Bared J­o­maj, a KISZ duna­újvárosi bizottságának titká­ra, Závodi Imre, a Dunai Vasmű vezérigazgató helyet­tese, Engter Ibolya, a Hazafi­as Népfront városi bizottsá­gának titkára, valamint a műszaki főiskola vezetői, ta­nárai. A Himnusz elhangzása után Molnár László, főisko­lai igazgató nyitotta meg az ünnepséget, üdvözölte a megjelent vendégeket, a fő­iskola tanárait, dolgozóit és meleg szavakkal köszöntötte a legfiatalabb főiskolai hall­gatókat, az elsőéveseiket. Ezt követően beszédében megemlékezett a főiskolai munkáról. A mostani tanév­nyitóin van a IX. évforduló­ja annak, hogy Dunaújváros­ban felsőfokú oktatási in­tézményben kezdődik a taní­tás. Hat évig felsőfokú tech­nikum, 1969-től pedig főisko­la működik az épület falai között. Az 1971/72-es tanév­ben 248 nappali, 24 esti, 129 levelező tagozatos első éves hallgató kezdi meg a tanul­mányait. A főiskola három évfolyamán és tagozatán kö­zel 1200-an tanulnak jelenleg és valamennyien üzemmér­nöki képesítést nyerhetnek a sikeres diplomavizsga után. Az új tanévben négy sza­kon kezdődik meg az okta­tás. Megkezdődik a műszaki tanárképzés is, amelyen 4 éves a­ tanulmányi idő. A hallgatókat 8 tanszéken közel 100 oktató készíti fel az elő­adásokon és gyakorlatokon. Molnár László igazgató ün­nepi megnyitóján örömmel állapította meg, hogy a du­naújvárosi főiskola rangja évről évre nő. E rang egyik bizonyítéka, hogy a gyárak és üzemek várják az itt vég­zett diplomásokat és a felvé­teli vizsgákon pedig mind­jobban felkészült diákok je­lennek meg. A Dunai Vasmű, a dunaújvárosi üzemek igen jó elhelyezkedési lehetőséget nyúj­tana­k a végzetteknek és az az ipari szövetkezet, amely körülveszi a főiskolát jelentős támogatást nyújt az oktatásban és a hallgatók is­mereteinek gyarapításában. Az idei tanévben 6 vietna­mi diák kezdi meg főiskolai tanulmányait Dunaújváros­ban, akiket a tanévnyitó résztvevői meleg szeretettel köszöntöttek. A főiskolai tanévnyitó ün­nepi aktusa volt az elsőéves hallgatók fogadalomtétele, hallgatóvá avatása, amely utá­n Molnár László igazgató a 248 elsőévest kézfogással avatott főiskolai hallgatóvá. A dunaújvárosi műszaki főiskola harmadik tanévének megnyitója az Internacioná­­lé hangjaival ért véget. Sütő Enikő Fock Jenő fogadta az indiai külkereskedelmi minisztert Fock Jenő, a kormány elnöke kedden délelőtt hivatalá­ban fogadta L. N. Mishra indiai külkereskedelmi minisztert. Az eszmecserén részt vett dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter, valamint C. B. Muthamma asszony, az In­diai Köztársaság budapesti nagykövete is. A nap folyamán dr. Lőrinc Imre, a nehézipari miniszter első helyettese is fogadta az indiai külkereskedelmi minisz­tert. Ennél a megbeszélésnél is jele­n volt az indiai nagykö­vetasszony. (MTI) •• Üveg alatt örökzöld *­­ Idén kezdték és be is fejezik a Sárszentmihályi Állami Gazdaság dolgozói az ország legnagyobb, üveg­gel fedett hajtatóházának építését. A szeptember végén és decemberben, két, részletben átadandó létesítmény aktív termőfelülete 60 000 négyzet­­méter lesz, ahol elsősorban primőrö­ket — paradicsomot és paprikát —, valamint virágot termelnek. Ripor­tunk a lap 3. oldalán. (­Fotó: Rabáczy Szilárd) KISZ-ÉLET Választás... Senkinek nem újság már, ha meghallja, hogy a kisze­­sek vezetőségválasztásra ké­szülődnek, hogy megtárgyal­ják, megvitatják a KISZ KBI levelét, amely 10 pontból áll. Átnézik a módosított szer­vezeti szabályzatot, véle­ményt mondanak róla, elfo­gadják, hozzáfűzik javasla­taikat. Megyénk néhány alapszervezetében jártunk nemrégiben, olyanokban is ahol már volt vezetőségvá­lasztás, olyanokban is, ahol még csak­­ lesz. ...e/Ott A lajoskomáromi termelő­szövetkezetben egy éve vá­lasztottak új KISZ-titkárt. Zsednai Éva azóta vezeti az alapszervezetet, társai a ve­zetőségi tagok segítségével. A múlt hónap végén előze­tes beszélgetésen tárgyalták meg a 10 kérdést, illetve kö­zülük hármat. Így vetődött fel a régi gond: hiányzik a művelődési ház, de hamarosan modern, szép könyvtárral dicseked­hetnek a lajoskomáromiak. A volt tűzoltószertárat ala­kítják át, ahol több hely lesz, lehet majd nyugodtan olvasni, esetleg vendégeket hívni. Amióta átalakult a KISZ- alapszervezet vezetősége, sok olyan akciót tudnak a hátuk mögött, amely mind a tagok aktivitását, tenniakarását di­cséri. Elmondhatják maguk­ról, hogy azóta számít a szervezetre a község, a ter­melőszövetkezet vezetősége. Meghívják a titkárt a fonto­sabb értekezletekre, a falu­nap szervezésében is nagy részt vállalt az alapszerve­­zet. Kezdeményező­készségü­ket bizonyítja, hogy a falu­napon motorkerékpáros fel­vonulást rendeztek. Végig­vonultak a falun és a sport­pályánál csatlakoztak hozzá­juk a lovasok is. Ez a néhány mondat csak ízelítő a lajoskomáromiak munkájából, de azt tükrözi, lesz miről számot adni a vezetőségválasztó taggyűlé­sen. « ♦ * Maradjunk a termelőszö­vetkezeteknél. Most a me­gye másik részéből, Felcsút­­ról jelentkezik a hírmondó. Szép tervekről, félig meg­valósításról számol be a tit­kár, Hermann Béla. Ifjúsági parkot szeretnének létrehoz­ni. Társadalmi munkában már el is kezdték a park rendezését. Sok időt fordítot­tak rá, de sajnos ma már új­ból gazos a terület. Segítsé­get várnak a kiszesek. Só­dert, kőművest, aki szaksze­rűen felépíti a szabadtéri (Folytatás a 3. oldalon) Öntözőfürt löszháton A negyedik ötéves terv­ben elkészül a kisláng­ pol­­gárdi löszház öntözőrend­szere. A tervek szerint a Nádor csatorna és a Sár­­vizi Malomcsatorna közötti területen 2 millió köbmé­teres víztározót építenek, melyből 1,2 köbméter/sec teljesítményű szivattyú to­vábbítja majd a csőrend­szerbe a vizet. Az öntöző­fürtbe a kislángi, soponyai, polgárdi és enyingi gazda­ságok tartoznak majd, de különösen fontos a polgár­di termelőszövetkezet nagy­üzemi üvegházi kertészeté­nek és az Enyingi Állami Gazdaság kiscséri pusztai tehenészet ellátásához a takarmány-vetésterület mesterséges esőztetése. Milyen lesz adin a niri Ezerjó és nyolc társa? Megkezdte a szüretet megyénk legnagyobb szőlőtermelő gazdasága Tegnap reggel megkezdte a szüretet a megye legna­gyobb ültetvényes gazdasá­ga. A móri állami mezőgaz­dasági nagyüzem történeté­ben ez a huszonegyedik szü­ret. Szalai Imrétől, a gazda­ság kertészeti kerületvezető­jétől és helyettesétől, Hajdú Imrétől a helyszínen szerzett tájékoztatás szerint tegnap 55 tagú brigád látott Koro­nahegyen, a korai érésű borszőlő, a Muscat Ottonel fajtával telepített táblán munkához. Az említett sző­lőfajtát huszonhárom holdon termesztik, és az idei har­madik szürete e fajtának arra mutat, hogy a móri bor­vidéken is kiváló minőséget képes adni. A gazdaság az elmúlt év­ben 624, idén 706 holdon szü­retel. Ez azt jelenti, hogy új telepítések fordultak termő­re. A szüret sorrendje: egy hét múlva az ismert és Eu­rópába is exportált borsző­lőt a Leánykát szedik, azután a Rizlingszilváni, az Ezerjó, a Zöldszilváni, a Chardon­­nay, a Bánáti rizling, az Olaszrizling és valamikor ok­tóber huszadika körül a Tra­minival fejeződik be a móri szüret. Az idei termés vi­szonylag megfelel a közepe­sen termő évek átlagának. Annak ellenére, hogy tava­szi fagy és jégverés is káro­sította a szőlőterületeket, mégis negyven mázsás átlag­hozamra számít a gazdaság. Különösen a móri „favori­tok”, az Ezerjó és a Leány­ka ígér több termést. Ezek­nél a becsült átlag 45—50 mázsa. Az idei szőlők szüret kez­deti cukorfoka: 17—18. És abban bíznak a gazdaság kertészmérnökei, hogy az idő ezután is kedvező lesz, és így az átlag cukorfok 19—20 kö­rül alakulhat. Ez egyébként az utóbbi évek cukorfok át­laga a móri hegyvidéken. A főszezon időszakában 400—450 ember dolgozik, és ezzel a munkáslétszámmal számításaik szerint október utolsó harmadára befejező­dik Móron a szüret. (pH)

Next