Fejér Megyei Hírlap, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-14 / 242. szám

Csütörtök, 1971. október 14. Kispolgár­társak Vannak otromba és kevésbé otromba, divatos „kiszólásaink", amelyeknek a terjedési sebes­sége messze meghaladja a leg­korszerűbb híradástechnikai be­rendezések teljesítőképességét is. Ilyen volt például évekkel ezelőtt az „ez van, ezt kell sze­retnünk”, ilyen manapság „a hollét határozza meg a tuda­tot", s mire e sorok megjelen­nek, úgy lehet ilyen lesz a „Kis­polgártársaim" is. Mert felröp­pent már, s két huszonnégy óra alatt hazánk három nagyváro­sában hallottam. Csakhogy ez utóbbit mindhárom esetben maszektól. Egy maszek péktől, egy maszek kertésztől, s egy maszek autószerelőtől. Nem attól félek én, hogy ezt széles e,hazában mindenki át­veszi! Ellenkezőleg! Attól tar­tok, hogy ez a kiszólás meg­marad a maszekok belső hasz­nálatú köszöntésének. Mert ugyanabban a széles-e hazá­ban, ahol minden hír a lézer­­technikát megszégyenítő gyor­sasággal halad, sajnos a kis­polgárokat közös akarattal csakis a magánkisiparosok, magánkereskedők,­­ nevezzük nevén a gyereket, a meseautó­kon járó lángossütők, főttkuko­­ricaárusok, s az ügyeskedő kertészek soraiban keressük és véljük felfedezni. Pedig másutt és más státusban is fellelhetők, csak oda kellene figyelni. Csak el kellene szakítani magunkat attól a tévhiedelemtől, hogy a kispolgárt egyesegyedül az anyagi javak tömege és minő­sége határozza meg. Nézzünk csak szét egy üzem­ben, tervezőintézetben vagy ép­pen egy termelőszövetkezetben. Keressük meg a szüntelenül ló­gó, de nagyszerűen helyezke­dő esztergályost, aki képessé­gei szerint aligha érdemelne meg tíz forintot is óránként, de „kisakkozta" magának, hogy 18 forintos órabérben dolgozhas­son, s ellenszolgáltatásképpen telente ingyen és bérmentve disznót vág a művezetőjének, vagy ősszel facsemetét ajándé­koz a meo­vezető éppen bete­lepítés alatt álló telkére. Élősködő típus? Kispolgár? De mennyire, hogy az. Csak jobban „elsáncolja" tulajdon­ságait, mint a példabeli lán­­gossütő. Nézzük - s előbb ke­ressük meg — a­ tervezőintézeti mérnököt, aki belenyugszik ab­ba, hogy évtizedeken át kö­zépkategóriás fizetést kap a munkahelyén, s vállalja a „dol­­gozgatást a fizetgetésért" napi nyolc órában, s energiájának javát esténként és munkaszü­neti napokon busásan hono­rált magántervezésekre fordít­ja. Élősködő típus? Kispolgár? De mennyire, hogy az. Csak ép­pen nyugdíjas főfoglalkozási alibivel rendelkezik, s felületes ránézésre még talán sajnálni­­való is. Keressünk egy termelőszövet­kezeti elnököt, aki manipulált alapszámokkal bizonyítja — sőt, bizonyíttatja esetleg a főköny­velővel —, hogy a közgyűlés által számára megszavazott alapjö­vedelem nem éri el a tisztes fi­zetés határát, s a nagy szá­mokhoz már alig értő emberek­kel „beemeltet" egy újabb fél százalékot, hogy meglegyen az évi hatvanezerre, ami összjöve­delemként már bőségesen meg­haladja a százezret is évente. Erről persze a közgyűlés elé terjesztett „alapszámok" nem szólnak egy szót sem. Harácso­ló típus az ilyen ember? Azt hiszem kevesen tiltakoznának ellene, az érdekelteken kívül. Típusokat hoztunk fel példá­nak, de egyáltalán nem tipikus eseteket. Hiszen az esztergá­lyosok túlnyomó többsége, a tervezőmérnökök­ és termelőszö­vetkezeti elnökök zöme hivatás­szerűen a munkájának, sokszor csakis a munkájának él. De a kiskereskedők, kisiparosok túl­nyomó többsége is ezt teszi. Társadalmilag szükséges, sőt nélkülözhetetlen munkát végez. Mondjuk ki: becsülettel. Nem ők tehát a „kispolgártársak". Nem alkotnak külön szakszer­vezetet. Bár többségük még szakszer­vezeti tagdíjat is fizet.­ ­ hu - HÍRLAP A tervek szerint még ebben az évben megkezdi a próba­­üzemelést hazánk legkorszerűbb új timföldgyára Ajkán. A gyár berendezéseinek nagy részét a Szovjetunióból és az NDK-ból vásárolták. A gyár teljes kapacitását évi 240 ezer tonna timföld gyártására tervezték. Az idén az első 120 tonnás egység már munkába áll. Üzem ez óta süt­ó­helyen „Csoda" Nagyvenyimen A voltt olaj­ütő — Nagyve­­nyim tokod, főiként az idő­sebbek, csak így nevezik a község egyedjein üzemét Va­lamikor a zirci apátság tu­lajdona volt, olajsü­tő műkö­dött az épületben. Tíz éve, 1961-ben az Autóta­rtozékokat Gyártó és Felújító Vállalat (ATART) budapesti gyárá­nak az üzemegysége lett ott­­honut benne, aztán átkerült az Autófenntartó Ipari Tröszt (AFTT) soproni gyárához. Idén, január 1-től pedig át­vette az AFIT IV. számú bu­dapesti Autójavító Vállalata. Ezzel új szakasz kezdődött a gyár életében , megindult a minden eddigi­nél nagyobb fejlesztése. A jelző jogos, mint ahogy Fried­rich Zoltán üzemegységvez­e­­tő és Kertész László műveze­tő, a­z MSZMP községi csúcs­­titkárna mondja, mivel janu­ár óta nagyobbat léptek elő­re, minit az utóbbi tíz évben együttvéve. A soproni gyár ugyanis, hogy csak a leg­utóbbi időszakot vegyük ala­pul, túlságosa­n messze volt. Ez a tény nehezítette a­z irá­nyítást, ellenőrzést, s így közvetve csökkentette az üzem fejlesztési lehetőségeit is. A járás párt- és tanácsi ve­zetőinek egyetértésével és támogatásával megvalósult januári átvétel meglepően gyors eredményeket hozott. Budapest közelsége, s az au­­tójavító-ipari alkatrész-ellá­­tásáia­k javítását célzó or­szágos törekvések valóravál­­tása magyarázza ezt elsősor­ban. A nagyvenyimi üzem ugyanis a­z AFIT IV-es szá­mú Autójavító Vállalatának egyik legnagyobb részjavító és felújító üzemegysége lesz, ahol jelentős mennyiségű új alkatrészeiket is gyártanak majd. Ez a szándék fogalma­zódott meg tavaly december­ben, a vállalat átvételi ütem­tervében és a m­ár kialakított ötéves­ fejlesztési program­ban. S ez a program maradák­­­ta­lanul valóra vált. Legalábbis, ami az első nyolc hónapra megjelölt részfel­adatokat illeti. Kimondták: 1971. október 15-ig fel kell építeni egy 945 négyzetméter alapterületű, fűthető, vas­vázas üzemcsarnokot. Már elkészült, s megkezdték­­ a­­gépek, berendezések szerelé­sét. (Itt végzik majd az al­katrészek műanyaggal való felújítását, a fékdobok javí­tását, a karosszéri­a - elemeik gyártását, javítását a s kipu­fogódobok, a kábelkötegek, a hen­gerperselyek és dugtat­­­tyúk és egyéb alkatrészek gyártásért.) Kimondták: október 15-iig a­z üzemegység széntüzelésű fűtésrendszerét olajtüzelésű­re ke® átépíteni. Minden el­készült. Két olajtüzelésű ka­zánt, melegvizes bojlert, fű­tőolaj-tárolókat építettek be, szereltek fel. Végül­, csak fel­sorolás jelleggel megemlít­jük, hogy a májusi­­határidő­bre felszerel­tek egy 500 kilo­gramm teherbírású k­ifitet, és kiépítették a hozzá vezető 50 méter hosszú utat. Ezzel egyidőben megerősítették a gyáregység udvarán lévő da­rupályát. Új és — kis meny­­nyiségben — használt gépe­ket, szállítóeszközöket, gstb. kapott a gyáregység, s bőví­tették a raktározási lehető­ségekeit is. Nem célunk, hogy minden változásit, felmutatható ered­ményt leírjunk. Pedig lenne máig mit, például a műszaki, szervezeti és adminisztratív intézkedés­ek tömkelege kí­vánkozna ide. Az üzemveze­tő nem számolta őket csak felolvassa az ütemtervből és nagyrészüket egyszerűen ..ki­pipálja”, megtörtént, elké­szült ... Felsorolj­a a két vezető a további célkitűzéseket is: új termelőgépeket, vásárolnak, és helyeznek üzembe, egy fé­nyezőfülkét építenek, mint­egy 200 000 forint értékben felújítják, bővítik a fürdő­­t és az öltözőt, 1975-ig megkez­denek egy korszerű étkező és kulturális célokat szolgáló épületet építenii, stb. Szépek a tervek, szépek az eddigi eredmények. A látot­tak és a hallottak alapján jo­gos a két vezető lelkesedése, s hite, hogy az elképzelések biztosam valóra is válnak. Hogy miért ez a nagy lelke­sedés, hiszen a­­budapesti vál­lalat csupán azt tette, ami kötelessége volt? Igaz. Átvett egy üzemegységet, s meg­kezdte átalakítását, kiépíté­sét, mert az volt a célja, hogy termelési lehetőségeit — ha máshol nem, hát vidéken — bővítse. De mindebben éppen az a nagyszerű, hogy a szán­dékot, a terveket hajlyatltanul gyors intézkedő­ cselek­vés -sorozat követte. Nem álltak meg az elgondolások rögzíté­se után, nem vártak „valami­re”, mint tette elődük, a sop­roni gyár, vagy min­t számos kitelepülő, illetve vidéken üzemet létesítő más pesti vál­lalat. Mert erre vagy az ért­hetetlen lassúságra, rossz szervezésre, elhamarkodott intézkedésre, stb. megyénk­ben is volt és van példa. Igaz, a nagyvenyimi gyáregység új „gazdája” nem tartozik a ki­településre kényszerülő vál­lalatok közé, s kedvezőek fel­tételei is, hiszen törzsga­rdá­­vait, gépparkkal, és üzem­épületekkel rendelkező gyá­rait vett át. Ugya­nekk­or — az au­tóalkattrész-­gyá­rtás bővíté­sét célzó országos program keretében — pénze is több. Ezek azonban nem csök­kentik a felsorolt eredmé­nyek értékét, és kedvező ha­tásukat. Ment a nagyvenyimi „csoda”, a­z marad mindad­dig, amíg lesznek olyan kite­lepülő vagy vidékien üzemet létesítő vállaltatok, amelyek­nek hasonlóan lenne pénze és kedvezőek feltételei is, de ennek ellenére csak elma­rasztalás és nem dicséret il­leti őket. Pedig csak a k kötelezett­ségeknek ke® eleget tenni, némely esetben mindennemű többlet nélkül. A hogyanra — a fent leírtakon kívül — Nagyve­nyimen szívesen adnak vá­laszt • Fel ke® őket keresni. Ér­demes. Takács Ferenc Gázkitörés fü­svon A szegedi szénhidrogén­­medencében, Algyő határá­ban, az egyik szelektív — vagyis­ olajtermelésre és egy­idejű vízvisszanyomásra ki­képezett — kútnál kedden délelőtt iszappal történő fel­töltés közben — eddig ki nem derített okból — a bé­léscső felrepedt. Ennek kö­vetkeztében gázkitörés kelet­kezett, amelynek elfojtására azonnal riasztották a termelő és a feltáró üzemben levő mentőbrigádokat. Szállító járművek egész sora vitte a helyszínre a­­77-es fúrás­ponthoz az elfojtáshoz szük­séges eszközöket, a nagyfaj­súlyú iszapot. Egyelőre ezt igyekeznek a termelőcsőbe juttatni, s a feltörő gázok útját elzárni. A helyszínre sietett a rendőrség, a tűzol­­tóság is; a 47-es számú mű­ét közelében rendszeresen mérik a levegő összetételét, hogy idejében intézkedhesse­nek, ha esetleg a szennye­zettség veszélyes méreteket ellene. Befejezés előtt.. Építészetileg csaknem teljesen elkészült a visontai erőmű 5 számú blokkja. Ez az 5-ös­nek nevezett 200 megawattos egység elkészültével befejeződik a nagy beruházás — 3 -----­ A­z MSZMP politikájá­­nak népszerűsége nyilvánvaló. Az ország la­kosságának igen nagy több­sége elfogadja, magáénak vallja szocialista céljainkat, és a célhoz való eljutásnak a párt által meghatározott út­­ját-módját helyesnek tartja. Ha tehát jelenlegi viszonya­ink között valaki kijelenti, hogy egyetért ezzel a politi­kával, nem tett valami cso­dálatra méltó kinyilatkozta­tást. Annál inkább sem, mert a puszta egyetértés — bár­mennyire is fontos ez a pártnak — még „kevés az üdvösséghez”. Mostanában, főleg a beru­házások gyakorlatában elkö­vetett meggondolatlanságok, hibák bírálata ad alkalmat arra, hogy egyre gyakrabban hangsúlyozzák: a párt poli­tikájával, határozataival va­ló egyetértésnek, az egyet cselekvéssel kell párosulnia. Az igenlés, a helyeslés pró­bája, hitelesítője a tett, amely mozdítani segít az előbbre jutásban. A kommu­nisták és a vezető tisztséget betöltők esetében még nyo­matékosabban igaz ez a pró­ba. A párt ezért kívánja és mind határozottabban meg­követeli, hogy az igenlés ne csak szóban történjék, ha­nem a cselekvésekben is. A már említett beruházási meggondolatlanságoknál ma­radjunk. . . A párt évek óta mind nyomatékosabban fi­gyelmezteti a gazdálkodó szerveket, a vállalatokat és intézményeket, hogy „csak addig nyújtózzunk, ameddig a takarónk ér”. Csak olyan beruházásokat kezdeményez­zenek, amelyek minden szem­pontból megalapozottak, csak olyan építkezésekbe kezdje­nek, olyan beszerzéseket in­dítsanak el, amelyekhez pénz is van, erő is. Ne az legyen a vállalkozások mércéje, hogy mit szeretnénk, hanem az, mire vagyunk képesek. Fog­juk össze az erőket, és ami­be belekezdtünk, azt gyor­san, hatékonyan valósítsuk meg. Az álláspontot termé­szetesen mindenki helyesel­te, hogy „ez az, így kell”. Az­tán a leghangosabban he­lyeslők közül is sokan tar­tották a markukat, kilincsel­tek hivatalról hivatalra, hogy az ő kívánságuk telje­sítése legyen az első. Nem eresztették el a fülük mel­lett a figyelmeztetést, ha­nem arra a meggyőződésre jutottak, hogy az nem rájuk vonatkozik, valaki másra, ta­lán mindenki másra. .. S mi lett ebből? Minden maradt. Másik példa... Valljuk, hogy szocialista társadal­munkban legfőbb érték az ember, minden érte történik, őt szolgálja. E nagyon szép elv gyakorlati megvalósításá­nak egyik legkézenfekvőbb módja, hogy a munkahelyek vigyáznak munkásaikra, tes­ti épségükre, egészségükre. Úgy is, hogy nem garasos­kodnak, ha a munka feltéte­leit könnyítő, a balesetet ki­záró, az egészséget óvó léte­sítményekre, eszközökre kell költeni, úgy is, hogy a veze­tők betartják és mindenkivel betartatják a munkavédelmi előírásokat. Természetes, hogy ha valamely tanácsko­záson ez a téma szóba ke­rül, mindenki a legteljesebb mértékben egyetért. Az SZMT elnökségének egy­i­k legutóbbi ülésén mégis azt kellett megállapítani, hogy sajnos a balesetvédelem még mindig nem elég hatásos, a munkavédelmi előírásokat sok helyen nem tartják be, növekszik a balesetek szá­ma. . . A beruházások felül­vizsgálatánál is könnyen ki­tűnik, hogy a szociális-kom­munális létesítményekre a leg­több üzem sajnálja a pénzt. Mert az egyetértők közül so­kan úgy gondolják: másnak kell okolnia, nem nekik. Megint másik példa. . . A Mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter, meg a TOT elnöke a tsz-vezetőkhöz írott levelében megfontolásra inti a szövetkezeti gazdaságokat: az idei jó esztendő hasznából főleg a termelés fejlesztésére költsenek, elsősorban a cu­korrépa- és a zöldségter­mesztést, valamint a szarvas­marha-tenyésztést szorgal­mazzák saját erőből is. A párt agrárpolitikája értelmé­ben az állam is segít, anyagi támogatást nyújt, de ezek az eszközök a gazdaságok erő­bevetése nélkül hatástala­nok. A kérés, a jó tanács nem új. A szövetkezeti ve­zetők, szakemberek értik, tudják, hogy például a szarvasmarha-tenyésztés fel­lendítése mennyire létfontos­ságú kérdés. Mindenki egyet­ért azzal, hogy „végre tenni kell valamit” — és mégis évek óta csökken az állo­mány, a csökkenésben leg­inkább ludas gazdaságok is találnak mentséget, magya­rázatot arra, hogy miért fogy olyan gyorsan a háztáji állo­mány, miért ráfizetéses ez az üzemág a közösben. De en­nél nem jutnak tovább, a meg­sást keressék mások. Hr­gy, hogy az egyet­­t­­­értés ..semmibe nem kerül”, az egyet cselekvés­nek értéke van. Ez utóbbi azt kívánja, követeli az em­bertől, hogy a feladatait keresse a párt egy-egy hatá­rozatában, tanácsában, fi­gyelmeztetésében, s ne azt kutassa, mi nem vonatkozik rá, mi nem neki szól. A leg­lelkesebb igenlés is csak annyit ér­­segítő tettek nél­kül, mint az efféle buzdítás: „fogjuk meg és vinnétek!” Fábián Ferenc Magunk között Egyetértés -egyet cselekvés Visontai rekord Új rekordot jegyeztek fel a visontai Thorez külfejtéses bányaüzem dolgozóina­k tel­jesítmény-listáján. A bánya nyitását 1964-ben kezdték meg, s azóta összesen 30 mil­lió köbméter földet távolítot­tak el a szénrétegről. Az óri­ási mennyiségű föld, a napi 50 000 köbméter teljesítményű kotrógépektől mintegy 7 ki­lométer hosszú „futószalagon’’ jutott a meddőhányóra, ahol két másik gépóriás szabályos hegyekké formálta. A hagyo­mányos módszerekkel elkép­zelhetetlen mennyiségű föld­munka gyors elvégzése egy­ben kitűnő bizonyítványa a Visontán használt NDK-gyárt­­mányú óriás gépeknek is. A földtől megtisztított szénré­tegből a bánya dolgozói na­ponta mintegy 20 000­­ tonna szenet termelnek ki és szál­lítanak a szomszédos Gagarin hőerőműnek.

Next