Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
A yolle bemutatkozik Vitorlabontás esőben Hosszú sorban fehér-piros anorákos sportiskolások álltak, majd szálltak vízre vasárnap délelőtt Agárdon, az ünepélyes Velence-tavi sportévadnyitón. Délelőtt tíz órakor a vitorlázók már hajóikban ülve, a hajókat kifutásra előkészítve, „felvásznazva” várták a startpisztoly dörrenését, aztán méltóságteljesen siklottak ki a dokkokból. Dr. Csanádi Árpád, az MTI OT elnökhelyettese, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának rövid megnyitója után ezzel hivatalosan is megkezdődött az 1972-es nyári vízisport idény. A Velencei-tavi vízi sporttelepen, s a mellette néhány éve felépült sportiskolában nyárról-nyárra több Fejér megyei és fővárosi fiatal szereti meg a vízisportokat. A tó elismerten kitűnő lehetőséget nyújt valamennyi vízisport versenyszerű űzésére, nyaranta számos országos és nemzetközi verseny színhelye. De a vasárnapi vízibemutató és verseny mellett volt egy sokkal érdekesebb és egyedülálló esemény. A még parton álló 420-as gollét első alkalommal bocsátották vízre, amelynek alkalmából dr. Tarits Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke mondott köszöntőt. Sokan megcsodálták a tizenegy hajót, amelyek Magyarországon az „első fecskék”. Négy év múlva már „ők” is számíthatnak arra, hogy a nyári olimpiai számként indulhatnak. A 420-as jollék első darabjai Franciaországban készültek néhány évvel ezelőtt. Ma is francia területen található belőle legtöbb, de igen kedvelt még a tengerentúlon, Észak-Amerikában és Kanadában is. Nagy előnye, s értékét ez sokszorosára emeli, hogy ellentétben a többi — az ifjúsági Moly és Cadett, valamint a felnőtt kalóz és finn-yollével, ennek a hajónak valamennyi „alkatrésze” szinte milliméter pontossággal megegyezik francia vagy kanadai testvérével. Az agárdi yolle kormánya alakítás nélkül helyezhető a francia Brestben készített hajótestre is. A hajó vitorlafelülete megegyezik a kalózéval; 15 négyzetméter, ezen kívül az orrvitorla mögé ballon húzható fel. S még egy érdekesség: hét főnyi legénységével, kedvező szélben több, mint 30 kilométeres óránkénti sebességet érhet el. A szemerkélő esőben persze korántsem ilyen gyorsan siklott a vízen, csupán méltóságteljesen úszott mind a tizenegy, tiszeletkört téve az agárdi nagy tiszáson, él a móló előtt, ahol a szomorkás, hűvös idő ellenére sok májusi üdülő nézte végig az új hajók bemutatkozását. — mólé — fiz első kaszálás Megkezdték a lucerna betakarítását a menyingi Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben. Úgy tervezték, hogy a 326 hektár kaszálását még a héten befejezik, bár az időjárás nem kedvez ennek a mezőgazdasági munkának. Az öntözött lucerna terméshozama az első kaszálás után biztatóan 28—30 mázsa lesz hektáronként, és ez megegyezik a tavalyi termésátlaggal. A kaszálást végző hat gép mellett a betakarítás szintén gépesített, de így is 40 ember munkáját „igényli” a lucerna. A termést részben silónak dolgozzák fel, másrészt hideg levegős szárítással tartósítják. „Fejenként” öt kiló A kaljászói Dózsa Termelőszövetkezet juhászatában befejeződött a birkanyírás, ami ezen a tavaszon igen szép eredményt hozott, hiszen juhonként öt kiló gyapjút nyertek, és négyszáz állatról végül is húsz mázsát adnak el a Gyapjúfelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak. Ugyancsak elszállították már azt a négyszáz tejesbárányt, amelyek valahol olasz asztalokon kerülnek majd terítékre. A FEJÉR MEGYEI AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TIT járási küldöttértekezlete Sárbogárdon VI. országos küldött közgyűlésére készül a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Néhány hónapos előkészület után megyénkben elsőként a TIT sárbogárdi járási szervezetének közgyűlésére került sor tegnap délelőtt. A közgyűlésen a járási párt- és állami szervek, kulturális intézmények képviselőin kívül a TIT Országos Központjának küldötte és megyei szervezetének vezetői, munkatársai is megjelentek. A csaknem teljes létszámban érkező tagságot és a vendégeket dr. Lendvai György, járási főügyész, a TIT járási elnöke üdvözölte. Részletesen elemezte a járási elnökség írásos beszámolója, hogyan kapcsolódik a TIT tevékenysége a járás területén működő párt-, állami és művelődési szervek, intézmények, valamint a különböző tömegszervezetek tevékenységéhez. Céljaik megfogalmazásában és a gyakorlati tevékenységben egyaránt a párt politikájának gyakorlati érvényesítését, hatékonyságának növelését, a tömegek szocialista tudatának fejlesztését kívánták a tudományos ismeretterjesztés eszközeivel is szolgálni. A TIT járási szervezete az elmúlt négy év során 2487 ismeretterjesztő rendezvényhez biztosított előadót. A rendezvények száma évről évre nőtt, s ebben az időszakban sikerült végképp felszámolni azt a helytelen hagyományt is, amely szerint egy-egy községben 10—15 féle tudományszakból is egyetlen előadó tartott (sorozatban) előadásokat. Az ismeretterjesztés szervezeti formái közül általában a sorozatok a jellemzőek, részben azonban az akadémiai forma még máig is életképesnek bizonyult. (Ifjúsági, termelőszövetkezeti és egyéb mezőgazdasági, nők részére szervezett, kisz- és áfész-akadémiai sorozatokat bonyolítottak le a járásban mindmáig). Sajnálatos tény, hogy a bejáró munkások részére tervezett sárkeresztúri munkásakadémia nem bizonyult életképesnek (általában is probléma maradt a bejáró munkások valamilyen formában megoldandó kulturális foglalkoztatása), kevés a termelőszövetkezeti üzemi ismeretterjesztő programok száma. „Számolva Sárbogárd ipari fejlődésével — mondja a beszámoló —, fő feladatnak kell tekinteni, hogy az itt letelepült és fejlődő üzemekben szervezzünk és indítsunk munkásakadémiai előadássorozatot.” A járás TIT-szervezete a differenciáltabb tervezésnek, a különböző szakmai rétegekhez, hallgatói közegekhez pontosabban meghatározott célokkal és megfelelőbb, gazdagabb formai eszköztárral közelítő ismeretterjesztésnek kíván nagyobb szerepet adni a jövőben. A TIT sárbogárdi járási szervezete keretében működő szakcsoportok tevékenységéről szólva a beszámoló a jogtudományi szakcsoport eredményeit emelte ki. A járás területén élő, munkálkodó jogászok kiemelkedő szorgalommal dolgoztak a termelőszövetkezeti, a föld-, az ifjúsági, tanácstörvény széles körű ismertetéséért, mindenkori feladatuknak tartják a megjelenő új törvények, fontosabb rendeletek propagandáját. Az ismeretterjesztés módszereinek, formáinak elemzéseként az elnökségi beszámoló — többek között — az alábbiakat mondja: „Rendező szerveink nem törekszenek minden áron a nagy tömeg mozgósítására. Azok vesznek részt az előadásokon, akiket a téma érdekel. Már maga ez a tény is megköveteli előadóinktól a beszélgető, ankétszerű, vitafórum jellegű módszer alkalmazását. Az előadások érdekesebbé tétele, színvonalának emelése érdekében egyre változatosabb módszereket alkalmaznak előadóink. Nagyon jó kezdeményezés a zenei nevelés területén ... az élő zenével való szemléltetés. Egy-egy zeneszerző vagy egy-egy zenei irányzat bemutatását a sárbogárdi vonósnégyes közreműködésével ismertetjük.” (Folytatás a 2. oldalon) Cél az egyes számú célcsoport! Munkásőrök között a pákozdi völgyben Szép ez a pákozdi völgy. Aki először járja kis patakjának partjait, a körülölelő hegyek fűvel borított lankáit, annak akad itt látnivaló bőven. Mindezt azonban csak később vettem észre, az első órákban az egyenruhás, fegyveres emberek tevékenysége kötötte le figyelmem. Egyedül vagyok „civil” a közel százötven munkásőr között, ők alkotják a székesfehérvári városi zászlóalj II. századát. Ma, vasárnap, az általános kiképzési terveknek megfelelően lőgyakorlatot tartanak, tegnap objektumvédelmi gyakorlaton vettek részt. — Cél az egyes számú célcsoport! — hangzik a vezényszó, aztán lövések csattannak. Először végignézem az egyik szakasz gyakorlatát, aztán én is kapok egy pisztolyt. Hátam mögött Szertes Sándor törzstag halk hangon irányítja mozdulataimat, miközben két felállásban, hétszer meghúzom a ravaszt. Az eredmény: megfelelő. Ambrus Kálmán, noha sokkal többet ő sem lőtt még pisztollyal, — eredménye kiváló. — Az első alkalommal veszek részt közös gyakorlaton a szakaszommal — mondja cigarettaszünetben. — Korábban a honvédségnél sokat pucoltam pisztolyt, de csak egyszer lőhettem, egy kóbor kutya volt az áldozat. Aztán pedig csak itt... Elsőéves munkásőr. Felesége és négyéves kislánya „kezdi” megszokni a munkásőr egyenruhát, s ami vele jár: távollétét a családtól. (Folytatás a 3. oldalon) ^"‘WNAA^WWWSAAAAAAAAAAAAA.« KELLEMES MÁJUSI DÉLUTÁN Akit Száz Il-ben keresünk, arra várni kell. Az alacsony, ősz asszonytól, akitől tájékozódunk, ráhibáztunk, maga a feleség, aki a négyes busszal várja haza az urát. Alacsony a kerítés, rákönyökölünk, ott beszélgetünk. Hogy ez a két eleven gyerek nem az unokája, a keresztlányáé, akik most odavannak egy kis építőanyagért, mert nekifogtak a saját házuk megépítéséhez, és addig felügyel rájuk. A telep, ahol 30 esztendeje élnek, a háború előtt „keletkezett”. Rokkantaknak juttattak ott a Vértes lábánál egy kis kedvezményes telket. Azoknak, akik a bányában, vagy a világháborúban nyomorodtak meg. A Jón bácsi, a keresztnevére nagy hirtelen nem emlékezik, volt az első arra érdemes bányász rokkant, aki ott telket kapott. Azt mondták, hogy fele annyi idős lehetett, mint amennyinek látszott. Fura település ez, ha meggondoljuk. Csupa sérült ember építgette házikóját. Azután, hogy valami kis faluszerű alakzatnak kezdett látszani, soha sem mondták egyébnek, mint rokkanttelepnek. ötszáz ház van most, és ez hivatalosan Szár II. így, római számjegyekkel, és 1400 bejelentett lakossal. Köztük e két elevenséggel, mert hogy miután mindent megjártak, mindent felkutattak az udvarban és a kerti kapu támasztékán is megunták a csüngést, az anyjuk után kívánkoztak. De csak maradjanak, mert láb alatt lennének. A csokit adta be az anyjuk egy pillanatra, de gyorsan tovább is sietett, nehogy a karjára ragadjanak, mert aztán nincs az a kedves keresztmami, amelyik leszedhetné onnan a porontyokat. Betessékel, hogy széket hoz, üljünk az udvarra, ha a jó levegőt akarjuk. Odabent is elmondja ő, hogy miért is hallom beszédét idegennek. Az ötvenezer magyar gyerek közül való, akik az európai királyságok gyermekvédő ligája vonatján Belgiumba és Hollandiába kerültek. 1924-ben, amikor már négy-öt éve kizavarták a tizenkilences gyerekeket az állami intézetekből, kastélyokból, nagy hirtelenjében „csak” ennyit kapkodtak össze az országban — a rászorultakból, így mondták, ha nem történik velük valami, akkor csak a csoda mentheti meg azt az ötvenezret a vészes vérszegénység sorvasztó kórságától. Fiaik Felsőgallán éltek, öt testvér, rokkant apával, igen vékony kenyérszelettel. A családból azért őt, vitték, mert olyan vékonyka és vértelen lánygyerek volt, hogy azt mondták, rajta már csak a belga király őfelsége segíthet. Miután az az esztergomi születésű jótékony magyar grófnő a belgiumi flamand iskolában megtanította a nyelvre, hamarjában kiadták — csaknem a királynak — az udvari tanácsosnak, Kamil Fanák úrnak, hogy rendelkezzék vele. Kilenc esztendeig oda volt. Ott is maradhatott volna, akár most is mindörökké, ha akar. De ki tudja miért, neki Miskovits Mihály, a gallai bányász lett a sorsa. Harminckettőben, amikor végleg hazatért, érett tizenkilencévesen, már nem tudott magyarul. És ott, ahol kezdődött tulajdonképpen Mihállyal az ismeretség, oda van Tatabánya fölött, az a kőbe vésett turulmadár. Május elsejét meritek oda ünnepelni, mert ott lehetett. És ő egy szót sem értett abból, amit Mihály magyarázott. Csak a szíve indult meg iránta, de különben is május volt. Éppen úgy, mint most. Meg akkor is, ha jól emlékszik, amikor huszonnégyben kivitték őt megmenteni ... És nézze meg az ember ezt a szép fekete szemű kis keresztlányt, leteszi a csokit. Atis valóban, olyan simogatóan igen régen nem sütött a nap május elején, mint akkor délután, hogy hazavártuk a nyugdíjas bányászt, Szár II. párttitkárát. Peresztegi T. Ferenc VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETE KI Kedd, 1972. május 16. XXVIII. évfolyam, 113. szám Ára; 80 fillér