Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP VASÁRNAPI MELLÉKLET Vannak téglák, kémények, törhetetlenek. Hangjuk acéltiszta és messzecsengő. Vannak kemény és tiszta emberek. Velük, belőlük épül a jövendő.’’ (Rózsa Imre: Téglák) A felsőváros évtizedekig csonka templomtornyát új­jáépítették. Most, a hábo­rú után huszonhét évvel. Hogy ismét a régi város­rész fölé magasodjon. Mert történelmi része az egész­nek. Tulajdonképpen ennyi a történet, amit el akartam szintes­ városra, amely , az akkori kilencszázvalahány évével csak a fejét emelte magasra városaink közül. Lakóépületei — a kép jobboldalán látható mai megyei pártbizottsági épü­let kivételével — a föld­höz tapadtak. A korabeli k­róni­kás is csupán a koro­názóváros múltat, s az 1867-ben feltárt „Mohai­linszky lakótelep toronyhá­zai magasodnak. S amit a kép nem mond­hat el: a ma 85 000 lakost számláló város nemcsak a lakásépítés vonatkozásában szakadt el a „földszintes” jellegtől. Az ország egyik legjelentősebb ipari köz­pontjává épült ki az el­múlt 25 év során. Több mint tizenháromezer ember kitartó, összehangolt mun­kája eredményeként itt ké­szül minden egyes rádió, s csaknem minden televízió, amit az országos eredmé­nyek összegezésekor „ma­gyar gyártmányként” je­gyeznek. Itt épült fel az ország legnagyobb alumí­nium feldolgozó gyára, autóbuszok ezrei futnak ki évente a székesfehérvári „Vannak téglák, kémények, erővel teltek. Ha megütöd, acélhanggal visszafelelnek. 1890 1972. május 14. Országos színpadon. Ez már sejteti, hogy a fehérvári szövet­kezeti színpadoknak tisztessége van a színjátszás országos „deszkáin”. Tavaly — túlzás nélkül mondhatjuk — amolyan [ „jöttem, láttam, győztem” eleganciával ] nyerte az együttes a megosztott első díjat.­­ A sárbogárdi szövetkezeti klub irodalmi­­ színpada meg évek óta erőssége e moz­ I galomnak. Érthető, hogy az idei fesztiválra is a­­ fent idézett cézári reményekkel érkeztek, j. Csakhogy a szerencse nem csupán a had-s, szintéren forgandó, hanem a színjátszás­­­­ban is. Így a szövetkezeti színpadok or­szágos találkozójáról csoportjaink tarso­­­­lyunkban egy harmadik díjjal és egy ta-­­ nulsággal tértek haza. A két napos színjáték és a szakmai ta-­­ nácskozás megerősítette azt a hitet vala­­­­mennyi résztvevőben, hogy eljutni az­­ országos pódiumra már önmagában i­s győzelem számba megy. A nyolc együttes­­ ugyanis magas szinten — olykor már-már­­ „profi” szinten — képviselte az amatőr ■ színjátszást. Hiszen a „legtisztább szót”­­ — a költők, írók szavát — az amatőrök­­ romlatlan, hitével, őszinte játékkedvével,­­ leleményével mondták el a színpadon. I Bényei József írta a fesztivál­füzet beve-­­­zetőjében, hogy „itt mindennek azért kell I történnie, hogy lélektől lélekig juthasson I a szó a költő-embertől a befogadó embe­rig. Így tágíthatják egyre szélesebbre saját belső erővonalaik felerősítésével a­­költé­szet hatóerejét. Felnevelhet e mozgalom jelentős előadóművészeket is, elsődleges célja azonban mégis az, hogy irodalom­értő tömegeket neveljen, akik befogadják és továbbadják a költészet által nyújtott felülmúlhatatlan élményeket.”­­ Ez a találkozó abban volt nagy, hogy az együttesek többsége a­ „legtisztább szót” az élmény erejével mondta el, ját­szotta meg színpadon. A győri Arabona együttes szellemes és pompás játékkedv­ Nyolc színjátszó csoport — hét megyét képviselt az ipari szövetkezeti színpadok országos találkozóján Debrecenben. Me­gyénkből két együttest hívtak meg, ami egyedülálló kitüntetés volt e találkozón, — a fenti sorrendben — az első három díjat. Sárbogárdi diákok színpada­­Leszkovsz­­ky Albin vezetésével évek óta elismerésre méltóan szerepel. Mostani műsorával a giccsnek izén hadat. De korántsem ágyú­val támadt e törpe „óriásra”, hanem stíl­szerűen és könnyedén lecsúzlizta. A kő, amit a csúzli a giccsre lőtt — a nevetés! Játék közben gyakran kirobbant a kacaj a nézőtéren, jelezvén, hogy a gúny talált. A sárbogárdiak műsorát igazi népművelés­ként értékelte a gálaesten Fábián Zoltán,­­az írószövetség titkára. A debreceni találkozó gyengéje egyben a másik szövetkezeti színjátszó csoportunk gyengéje is. Nevezetesen az: a fesztiválon nem hallottunk versmondást. És — rá­adásul — a fehérvári szövetkezeti bizott­ság együttese ezt a nevet viseli: VERS­­MONDÓK KLUBJA. Nos, a fehérváriak első tévedése az volt, hogy nem versmondással szerepeltek. Bár a színpad tagjai közismerten jó versmon­dók. A másik tévedés (véleményem sze­rint)­az: olyan régi népi komédiát válasz­tottak, melynek életre keltéséhez hiány­zott a szereplőkből a vérbő, ízes, eredeti komédiázó hajlam, sajátos figura­teremtő képesség. Hiába remekelt Csukly Alajos, a népi komédia rendezője, midőn a régi vásári komédiások stílusában kikiáltotta a fehérvári „teátristák” érkezését Debrecen­be,­­ a későbbiekben a játék alább ha­nyatlott. A kitűnő indításért megkapták a dicséretet, a belső meggyőző erőt hiányoló játékért pedig a lezárlatot. Érdemes a kri­tikai megjegyzéseken elgondolkozni még akkor is, ha sok zavaró körülmény menti az előadás gyengeségeit. A szövetkezeti színjátszók fesztiválját értékelve, a szakemberek elsősorban a versmondók — verses műsorok — elma­radását kifogásolták. Az amatőr színját­szó mozgalom ne vegye át a hivatásos színpadok szerepét, hiszen az irodalmi színpadok amolyan „idegen vezetők” az írók és olvasók között. Nem véletlen, hogy Bényei József is éppen a versmondásra apellál, midőn azt írja: „Egy ilyen talál­kozó... felgyorsítja, összesűríti a költők­ és befogadók egymásra találását, segít ab­ban, hogy a költők szavai segítségével jobban megismerhessük önmagunkat, em­bertársainkat, az emberiség lelkét. Köl­tők, írók — versmondók, színjátszók — közönség hármasságában teljesedik ki az élő­­ember legtisztább tartalma: az egye­temes irodalom”. Balogh Ödön A sárbogárdiak sikere z Székesfehérvár mondani,­előszóként ehhez a két képhez. Mert az 1890-es felvételt is ebből a toronyból készítette a fény­képész, s erről a toronyról nézett a városra most is lapunk fotóriportere. Hogy miként a 82 év előtti mes­ter, a tanítvány is meg­örökítse a jelenidőt. A vá­ros mai képét, egy kicsit a ma emberének, alkotó munkája számvetéseként, egy kicsit a jövő század képarchívumaiban búvár­­­­kódoknak,­ egy újabb ösz­­szehasonlítási alapként Talán még sétálnak Szé­kesfehérvár­­utcáin azokból, akik a 82 év előtti felvétel napján éltek. Talán még vannak, akik kérdéseinkre élő szóval is visszafelel­nének. De a bizonyosság a téglák, kémények megma­radásában, érchangú visz­­szafelelés­ben van. Igaz, nem uralja már olyan mér­tékben a város légterét a belváros öt templomtornya, mint annak idején, de van­nak, emlékeztetnek. Emlé­keztetnek az egykori „föld­Ágnes-forrás"-t említi meg „megjegyzendőként”. A mai város képe már ennél többet mond. A kró­nikások ennél sokkal töb­bet jegyezhetnek fel Szé­kesfehérvárról. S a város alkotó polgárairól. Azokról, akikről így szól a költő: ,,Vannak kemény és tiszta emberek. Velük, belőlük épül a jövő”. Velük, értük épült újjá, szebbé, szabaddá ez a vá­ros. S bár a jelenleg Úttö­rő utca 2. számú épület ki­­lencvenkét év után is ten­nivalóink sokaságára fi­gyelmeztet létével, s a to­rony közelében álló felső­városi házak sem változtak át összkomfortos palotákká. Vásár- és piactér funk­cióját töltötte be akkor a mai Marx tér, s a Vas ut­ca nyomortelepe tekint ránk onnan, ahol ma a Ve-üzemből, szerszámgépek, vasúti fékek, alumínium aj­tók, ablakok sokasága hir­deti határainkon belül is azokon túl Székesfehérvár létezését. Székesfehérvár lakosainak szorgalmát. És gyárak, mezőgazdasági lé­tesítmények, iskolák, köz­épületek, s lakások ezrei a székesfehérvári építők al­kotó erejét Egy csonka évszázad néz egymással a képeken. Nem ellenségesen, nem hivalko­dom csupán az összemér­hetőség józanságával. S úgylehet egy évszázad múl­tán a krónikás ismét lehá­mozza lelkesedésünk gló­riáját a mai városképről, s az összehasonlíthatóság va­lóságát szuperlativuszokban fogalmazza meg, korunk és napjaink eredményeit ma mégis az alkotó ember örömével emeljük magasba. És hisszük, hogy alkotó munkánk, szabad életünk új valóságot teremtő ereje megmarad. Kisay Antal Rabáczy Szilárd vel gúnyolta ki az emberi fonákságokat, a szegedi Minerva irodalmi színpad a könnyed drámaírás „patikamérlegét” tet­te nevetségessé, midőn a recept szerint adagolt hatáskeltő színpadi jeleneteket felvázolta és megjelenítette. A sárbogárdi irodalmi színpad a giccset pellengérezte ki rendkívül eredetien, ötletesen, a játék friss derűjével. E három együttes kapta 1972

Next