Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

2 Kádár János látogatása Somogy megyében Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a hét végén Somogy megyébe látogatott. Kaposvárott, a megyei pártbizottság székházában Németh Ferenc, az MSZMP tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács elnöke, valamint a megye és a város más vezetői fogadták Kádár Jánost, majd a megye helyzetéről és időszerű politikai kérdésekről folytattak megbeszélést. Ezt követően megtekintették a kaposvári épülő „Kulinyin" lakónegyedet és a városközpontot, majd meglátogatta a kapospulai Ezüstkalász Termelőszövetkezetet. Grecsko Szíriában damaszkusz A Szovjetunió damaszkuszi nagykövetségén pénteken fogadást adtak Andrej Grecsko marsall, honvédelmi miniszter tiszteletére, aki jelenleg hivatalos baráti látogatáson Szíriában tartózkodik. A fogadáson megjelent Abdel Halim Khaddam, miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter, Musztafa Tiassz tábornok, hadügyminiszter, továbbá a kormányzó Baath-párt vezetői, a szíriai közélet képviselői, a szír hadsereg tábornokai és tisztjei. (TASZSZ) Heves harcok An Locban Saigon Változatlan hevességgel folynak a harcok An Loc tartományi székhely házsorai között, Saigontól mintegy 100 kilométerrel északra. A szabadságharcosok gyalogsági egységei páncélosok fedezete alatt a saigoni rendszer katonáinak utolsó állásait számolják fel a város déli részében. B-52-es repülő erődök szombaton hajnalban 6 bevetésben támadták a város közvetlen környékét. Saigoni katonai szóvivő szerint a hazafiak rendkívül hatásos kézi légelhárító fegyverek alkalmazásával pénteken három amerikairepülőgépet lőttek le a város fölött. A hazafiak folytatják előnyomulásukat a 13. számú út mentén a főváros Saigon felé. Pénteken összecsapásra került sor Chon Thanh városában, An Loctól 32 kilométerrel délre. A saigoni kormánycsapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. Moszkva A szovjet emberek országszerte tiltakoznak a vietnami háború eszkalációjára tett újabb, agresszív, amerikai lépések ellen és követelik az Egyesült Államoktól, hogy haladéktalanul szüntesse be a VDK területének bombázását és tartsa tiszteletben a hajózás szabadságának általánosan elfogadott elvét. Pénteken Moszkvában, Bakuban és más szovjet városokban tiltakozó nagygyűlésekre került sor. A haiphongi kikötötten tartózkodó szovjet hajókon ugyancsak tiltakozó gyűléseket tartottak. A tengerészek felháborodva ítélték el az amerikaiak újabb agresszív cselekedeteit és határozott támogatásukról biztosították a szovjet kormánynyilatkozatot. A Moranszk nevű motoroshajó legénysége rádiótáviratában egyebek között leszögezte: „Az amerikai agreszszorok nem félemlítik meg a szovjet tengerészeket. Az amerikai imperialisták agresszív cselekedetei nem tartóztatják fel azokat a„ hajókat, amelyeken szovjet zászló leng”. (TASZSZ) Ausztria Nixon és Brandt látogatása Bécs Az osztrák fővárosban közzétett Nixon amerikai elnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár tervezett ausztriai látogatásának programját. Nixon — aki úton Moszkva felé, nem hivatalos látogatásra érkezik Salzburgba — csak rövid időt tölt Ausztriába. Május 20-án este érkezik. 21- én délben Kreisky osztrák kancellárral folytat megbeszélést. Osztrák lapjelentések szerint a nemzetközi helyzetről és elsősorban a semleges Ausztria politikai szerepéről lesz szó. Kreisky ebédet ad Nixon tiszteletére. A program szerint délután Nixon tanácsadóival érkezik. Eközben felesége megtekinti Salzburgot az amerikai elnök május 22-én hétfőn Salzburg repülőteréről indul Moszkvába. Willy Brandt kancellár május 23-án érkezik Ausztriába Kreisky osztrák kormányfő meghívására. Látogatást tesz Franz Jonas köztársasági elnöknél, majd hivatalában keresi fel Kreiskyt. Brandt másnap folytatja megbeszéléseit az osztrák kormány vezetőjével és a kormány több tagjával, majd sajtóértekezletet tart. A nyugatnémet kancellár a terv szerint május 25- én Burgenlandot keresi fel és utazik vissza Bonnba. A Varsói Szerződés és az európai biztonság A nemzetközi jog történetében soha nem létezett olyan ténylegesen védelmi jellegű politikai—katonai szövetség, mint amilyet 1955. május 14- én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenyegető európai helyzet parancsolóan írta elő a szocialista országok erőfeszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem megszervezését. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekintetben igazolták e lépés megtételének helyességét. , A Varsói Szerződés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkcióját: megbízhatóan garantálta valamenynyi szerződő fél — köztük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuverenitását, függetlenségét és sza-badságát. Akoalíciónkban testet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világpolitikában is egyre határozottabban jelentkező katonai erőfölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agresszív köröket, a kockázatos kalandoktól, biztosította a szocializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Több mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szocialista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően igazolták, hogy földrészünknek ebben a században élvezett viszonylag leghosszabb békés időszaka elsősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának köszönhető! Ebből logikusan következik a kérdés: miért ne lehetne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító okmánybankimondták: „Ha létrejön az európai kollektív biztonsági rendszer és e célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak — a jelen szerződés az általános európai szerződés érvénybelépésének napján érvényét veszti”. A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig célnak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerül elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO-ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A Politikai Tanácskozó Testület 1960-as bukaresti, az 1969-es budapesti, az 1970-es berlini és az 1972-es prágai ülésein mindvégig az általános biztonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi, prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes békés egymás mellett, élést szabályozhatnák. Minden további előrelépéshez azonban az szükséges, hogy a két szembenálló koalícióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind vonzóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, következetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépésére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban — a jövőben is teljesíteni kell az európai és a világbékét védelmező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt néphadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív részvételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai biztonságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy megfelelő súllyal támasszuk, alá szocialista államunk békepolitikáját, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a testvérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes HÍRLAP világhíradó Az események krónikája: HÉTFŐ: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter az 11SA- ba utazott KEDD: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását Közzétették az olasz választások eredményét SZERDA: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitához, majd egy hétre felfüggesztette Hanoit és Haiphongot bombázta az amerikai légierő CSÜTÖRTÖK: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agresszióról Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába látogatott PÉNTEK: Bonnban parafálták a két német állam közlekedési szerződését Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését SZOMBAT: An Loc térségében heves harcok dúlnak Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal Így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: Az év legizgalmasabb hete volt... Hihetetlen izgalmak jegyében telt el ez a hét. Előrejelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonájának esélyeit latolgattuk még, hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntereken elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás , és két héttel a tervezett moszkvai látogatás előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgatva elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőinek aknazárral való elzárását. Ugyanakkor kilátásba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen az „akna-politika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat s így közvetve kihasson a Dél-Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szente minden katonai szakértő leszögezi: a dél-vietnami nagy offenzívat megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmiszermennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek ... (Az amerikai hadvezetés számításaira csattanós választ adtak a vietnamiak An Loc elfoglalásával.) Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonákkal, akik megpróbálták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra tévedt az elnök. A „hangos kisebbség”,Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudósokig, McGovern szenátortól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön, a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazástól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp David-be, az Eisenhower—Hruscsov találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli fgyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet álláspontot. A hangsúly nemcsak az amerikai lépések elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklődés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet— amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról továbbfolytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részlet megegyezés. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett. A sorozatos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet— nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat? Ezt a kockázatot a Brandt-kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesszenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva álláspontjukat — a végén visszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Bartel vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikaii kihatású bonni botrányt kavarni? A Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációs kezdő amerikai vezetés közötti összejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huzavonát jó irányba befolyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már parafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozómegállapodást. (A légiforgalom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet.) Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is. Vasárnap, 1972. május 14. ____mai Kamatostól Csak a pénzügyi vonatkozású hírek között szerepelt tegnap az az AFP jelentés, miszerint Franciaország 75 millió dollárt utalt át az izraeli államkasszának. Hetvenötmillió dollárt, mégpedig készpénzben. Ezzel a hetvenötmillióval Franciaország régóta adósa Izraelnek. Pontosan 1967. július elseje óta. Ekkor kellett volna ugyanis leszállítania a francia Dassault gyárnak azt az ötven Mirage típusú vadászbombázót, amelyet Tel Aviv még a hatnapos háború előtt rendelt meg és fizetett ki. A bombázók ára - testvérek között is - darabonként egymillió dollár. Nem tévedés, egymillió. Izrael pontosan enynyit, azaz az ötven vadászgépért ötvenmilliót utalt át annak idején. Most mégis hetvenötmilliót kapott vissza. A különbözet: a kamatos kamat. Franciaország a régi, de Gaulle-i döntés miatt fizetésre kényszerült - de korántsem a néhai elnök szellemében járt el a fizetéskor. De Gaulle annak idején megtagadta a gépek szállítását, holott azokat már kifizették. Pompidou beleegyezését adta Christian d'Aumale külügyminisztériumi osztályvezetőnek, hogy aláírja az újabb megegyezést. De Gaulle tudta, a fegyverszállítás ügyében többről van szó, mint egyszerű adásvételről, s hogy az üzleti törvényeket meg lehet és meg is kell szegni, ha az adok-veszeknél magasabb rendű érdekek úgy kívánják. A jelenlegi francia vezetés - legalábbis Izraellel szemben - nem akarja tudni, hogy a kamatos kamatot ugyanazok a franciák termelik meg, akik annak idején egyértelműen a fegyverszállítás megtagadása mellé álltak. Részleges pénzügyi döntésekről nem szokás népszavazást tartani, huszonötmillió dollár a nemzetközi pénzforgalomban nem nagy összeg. Egy kormány tulajdonképpen kockázatmentesen dönthet róla, ha nem szellőztetik túlságosan, még el is siklik fölötte az adófizető polgár. Nem nagy pénz, de nagyon pontosan képes érzékeltetni, egy régóta alakuló irányzatot. A - szintén kifizetett - cherbourginaszádokat még szabályszerűen el kellett rabolni az izraeli titkosszolgálatnak, s huszonötmillió dollárért már csak a párizsi nagykövetet kellett átküldeni a francia külügyminisztériumba. A kamatos kamat, huszonötmillió — pontosan huszonöt repülőgép ára. Vagyis az ötven helyett most már egy hetvenöt gépből álló flottát vehet az izraeli kormány. Hogy honnan? Íme egy másik friss Hír: „Az Egyesült Államok harcigép-gyárainak egyik legnagyobb külföldi megrendelője Izrael. A Reuter értesülése szerint puhatolózó tárgyalások folynak arról, hogy a már kifizetett Phantomok leszállítása után Izrael miként vásárolhatna közepes és annál nagyobb hatósugarú bombázókat.” B. P.