Fejér Megyei Hirlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

Péntek, 1972. június 23. HÍRLAP -------- 3 — Külpolitikai tevékenységünk a kedvezőbb külpolitikai viszonyok megteremtését szolgálja Péter János felszólalása (Folytatás a 2. oldalról) Azt a megbízást kaptam a kormánytól, hogy az ország háztartásának eredményeivel és hiányosságaival foglalkozó országgyűlési vita keretében beszámoltak a nemzetközi helyzet legújabb és legfontosabb eseményei­ről s ezekkel összefüggésben külpolitikai te­vékenységünkről. Az alapvető megállapítás az, hogy az 1971. évi gazdálkodásunk is jól szolgálta az ország javát, s emellett a nemzetközi életre is kedvezően hatott,­­ még hiányosságaival is. A nemzetközi viszonyok alakulása az el­múlt évben is kedvező feltételeket biztosí­tott az ország fejlődése számára. Ez év májusa a nemzetközi élet alakulásá­nak rendkívül emlékezetes hónapja marad. Ennek a májusnak a sűrített eseményeit, amelyek természetesen évtizedek erőfeszíté­seinek az eredményei, az érti helyesen, aki mögöttük látja Hirosima és Nagaszaki atom­­füstfelhőit és a termonukleáris háború esé­lyének szörnyű kataklizmáit. A legutóbbi személyes találkozók, kompromisszumok, s ezzel együtt vietnami felfokozott katonai cselekmények csak így érthetők teljes össze­függésükben. Az utóbbi időben ritkán beszélünk, s a nemzetközi irodalom is ritkán ír arról, hogy változatlanul a termonukleáris háború ve­szélye alatt élünk. Nagyon jelentősek ugyan­azok a megállapodások, amelyek eddig lét­rejöttek: a részleges atomcsend­, az atom­­sorompó­, a tenger mélye és a világűr, a bakteriológiai fegyverek, s legújabban mind­ezeknél nagyobb jelentőséggel a stratégiai fegyverek és a ballisztikus rakéták elhárí­tására alkalmas rakéták tekintetében,­­ de változatlanul érvényes ma is a kommunista és munkáspártok 1960-ban megfogalmazott programja: minden demokratikus és béke­szerető erő fő feladata a termonukleáris háború veszélyének az elhárítása. Annak, hogy mostanában erről keveseb­bet beszélünk, mint korábban, objektív oka van. A legutóbbi két évtized alatt a Szov­jetunió úgy vált termonukleáris nagyhata­lommá — a Szovjetunió népeinek nagy anyagi és szellemi áldozatai következtében —, hogy nem képzelhető el ma már olyan másik atomhatalom, amelyik az elrettentő megtorlás kockázata nélkül bárhol táma­dásra vállalkozhatna. A magyar—szovjet kapcsolatokban ennek a ténynek is szerepe van. Bennünket a Szov­jetunióhoz a barátság nagyon sokrétű szálai fűznek. Benne látjuk az új emberi társa­dalom, a szocialista világ, az emberségesen emberi világ felvirágzásának gyökerét, az emberiség megszabadítását a modern bar­bárságtól, a fasizmustól, a gázkamra-civili­zációtól, a gyarmati sorból feltörő népek védelmezőjét a gyarmatosítók ellen, Magyar­­ország létének megmentőjét a második vi­lágháború kataklizmáiból és az arra virradt zűrzavarból. Mindezek felett: a Szovjetunió nemzetközi szerepét abban is fel kell ismer­nünk, hogy a termonukleáris háborús ve­szély elhárításának legfőbb tényezője. Ezért mi nemcsak a Szovjetunióhoz való viszo­nyulásunkban tekintjük ezt a tényt lényeges motívumnak, hanem harmadik országok hozzánk való viszonyánál is figyelembe ves­­szük az ilyen országnak a Szovjetunióhoz való viszonyát. Ilyen összefüggésben értékeljük a leg­újabb szovjet—amerikai tárgyalásokat is. Ha a termonukleáris háború veszélyének elhárítása valóban a fő feladata ma min­den jóakaratú nemzetközi tényezőnek, ak­kor a szovjet—amerikai viszony javulása m­indannyiunk közös érdeke, nagy nemzet­közi érdek. Figyelembe véve a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kapcsolatainak — kedvező és kedvezőtlen értelemben egyaránt — jelen­tős hatását a nemzetközi élet egész terüle­tén, a moszkvai találkozás kedvező hatásait is várhatjuk a mai nemzetközi élet sok terü­letén. Természetesen nem szabad illúziók áldozataivá lennünk, miként a Központi Bi­zottság múlt heti ülésének állásfoglalása figyelmeztetett bennünket az illúziók veszé­lyére. A moszkvai találkozó, az ott elfogadott megállapodások sorozata, a megállapodások felszíne alatt rejlő sok lehetőség kedvező hatása a ránk váró és általunk is formá­landó események során csak akkor érvénye­sül, ha nem hagyjuk magunkat illúziókba esetten elkábulni, hanem kérlelhetetlen har­cokat vívunk, részben kompromisszumok révén, új kedvező eredmények kivívásáért, az emberibb lét, a nemzetközi béke és biz­tonság javára, a harmadik világháború és ezzel a termonukleáris háború okainak és lehetőségeinek kiküszöbölésével. Így tekintünk a moszkvai szovjet—ame­rikai tárgyalások várható következményeire a vietnami háborúval kapcsolatban is, mert annak hatásai ebben a vonatkozásban is megmutatkozhatnak. Nem sokkal a viet­nami felszabadító erők új offenzívája előtt és nem sokkal Nixon elnök pe­kingi látogatásának bejelentése után járt az első magyar párt- és kormánydelegáció (miniszterelnökünk vezetésével) Hanoiban. A delegáció a maga egészében és egyes tag­jaiban azt a páratlan élményt hozta haza, amiben már-már politikai világnézettől füg­­­­getlenül, minden látogató kénytelen osztoz­ni — mert már legutóbb New York Times Hanoiba küldött tudósítója is ezt bizonyítja —, nevezetesen azt, hogy bármilyen hosszú ideig folytatja is szörnyű háborúját az Egye­sült Államok Vietnam népe ellen, nem tud győzelmet aratni s kénytelen lesz kivonulni. Mind a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság, mind a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­­dítási Front és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya megtette azokat a javaslatokat, amelyek alapján az Egyesült Államok tisztességes körülmények között, katonai tekintetben kivonulhat a háborús területekről. Az Egyesült Államok vietnami háborúja a világtörténelem leg­­galádabb háborúja. Ha nem lenne mindez oly tragikus, ha nem okozná ezrek, tízezrek és százezrek véres tragédiáját, akkor azt kelle­ne mondani, hogy az Egyesült Államok gúnyt űz az emberiség történetével. Azt lehet azonban — talán nem alaptala­nul — remélni, hogy az Egyesült Államok legújabb tárgyalásai és más nemzetközi érintkezései során minden eddiginél jobban felismerte, vagy felismeri, milyen javaslato­kat kell tennie a fegyveres harcok megszün­tetése, a politikai rendezés érdekében, ame­lyek elfogadhatóak lehetnek a vietnami fe­lek számára; és azt is, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front minden mérva­dó szempontot figyelembe vett a megoldásra irányuló javaslatai megfogalmazásánál. A vietnami háború színterétől távol van a Közel-Kelet, de a történelmi összefüggé­sekben a vietnami háborúval sok szállal fű­ződik egybe a közel-keleti válság. E vál­ság megoldása sürgető ügye a mai nemzet­közi életnek. Átmenetien tűnhet úgy az iz­raeli kormánynak, hogy az idő nekik dolgo­zik, mert a világ népei hozzászoknak az ag­resszióval elfoglalt területek megszállt vol­tához és ahhoz, hogy a kétmilliós Izrael győzni tudott a sokszorosan nagyobb lét­számú arab országok ellen. Végső soron azonban az idő Izrael agressziós magatartá­sa ellen dolgozik, így van ez nemzetközi jogi vonatkozásban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya szerint is. Izra­el a nemzetközi jog szerint mindaddig ag­­resszor, amíg a megszállt területeket vissza nem adja. A magyar kormány magatartása ezekben a kérdésekben a térség államainak és a nem­zetközi biztonságnak az érdekeit kívánja szolgálni. Sokféle formában voltunk és va­gyunk kapcsolatban ezekkel az országokkal. Mi keressük tárgyalások és személyes találkozások, együttműködések útján — a nagy nemzetközi összefüggések figyelembe vételével — a legmegfelelőbb, s a Paleszti­nai nép jogait érvényesítő megoldást. A jelenlegi nemzetközi viszonyok között az európai kérdések értek meg leginkább a megoldásra. Az egész világra kiterjedő osz­tályharc eredménye az, hogy ez év májusá­ban sűrűn egymásba fonódottan jöttek létre megállapodások és szerződések: a Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köztársaság, Lengyelország és a Német Szövetségi Köz­társaság, Nyugat-Berlinre nézve a négy nagyhatalom, a közlekedésre nézve a Német Szövetségi Köztársaság, Nyugat-Berlin sze­nátusa és a Német Demokratikus Köztársa­ság, valamint­ az európai ügyeket is érintő, a fegyverkezési versenyt korlátozó egyez­mény a Szovjetunió és az Amerikai Egye­sült Államok között. Ezzel megnyílt a két Németország nem­zetközi és egymás közötti viszonya rende­ződésének lehetősége. Ennek a rendeződés­nek a folyamata sajnos még mindig, a tör­téntek ellenére sem halad előre kielégítően. Legszemléltetőbb módon mutatja ezt az emberi környezet megtisztítására és védel­mére irányuló nemzetközi összefogás meg­teremtése érdekében összehívott stockholmi konferencia szervezésével összefüggő politi­kai diszkrimináció. A konferencia olyan té­mával foglalkozott, amely követeli minden ország együttműködését, bármilyen is a tár­sadalmi rendszere. A Német Demokratikus Köztársaság, mint a világ egyik legfejlettebb ipari országa, maga is érdekelt és a vele szomszédos orszá­gok — elsősorban a balti-tengeri, — a keleti­tengeri, a Skandináv országok — pedig vele együttműködve érdekeltek környezetük ter­mészeti világának megőrzésében az ipari szennyeződéstől. A Német Szövetségi Köz­társaság és egyes szövetségesei megakadá­lyozták, hogy a svéd kormány jóakaratú erőfeszítései lehetővé tegyék a Német De­mokratikus Köztársaság részvételét a többi résztvevővel egyenlő jogokkal a konferen­cián. A Német szövetségi Köztársaság keleti po­litikáját a Német Szövetségi Köztársaságnak azok a szövetségesei segítik igazán, akik a Német Demokratikus Köztársaság nemzetkö­zi elismerését szorgalmazzák. A mai bonni kormány keleti politikája azért kapott jelen­tős fokú támogatást a nyugatnémet közvéle­ményben, mert a Német Demokratikus Köz­társaság nemzetközi tekintélye vilá­­ossá tette sokak előtt Nyugat-Németországban is, hogy Brandt kancellár keleti politikája az egyetlen lehetséges reálpolitika a Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi viszo­nyainak rendezése érdekében. A Német Szövetségi Köztársaság szövetsé­gesei nemcsak a ratifikációs eljárást könnyí­tették volna meg,ha nem gátolták volna a Német Demokratikus Köztársaság nemzetkö­zi elismerését, hanem általában is kedvezően hatottak volna a nemzetközi viszonyokra. Itt, most, ebben az összefüggésben, a mi külpolitikánk további lépései tekintetében kormányunk két kérdést vizsgál. Egyrészt a Német Szövetségi Köztársasággal a diplomá­ciai kapcsolatok felvételének,­­ másrészt az európai biztonsági konferencia előkészítésé­nek a kérdését. A Német Szövetségi Köztársasággal kap­csolataink jók. Úgy gondolom, hogy tulaj­donképpen egyikőnk sem hiányolja valami­lyen nagy mértékben a diplomáciai kapcso­latokat. Mi 1966 végén, 1967 elején azon a válaszúton voltunk, hogy vajon előbb fel­­vegyük-e a diplomáciai kapcsolatokat és ezek alapján rendezzük a közöttünk lévő nyitott kérdéseket , vagyonjogi kérdéseket, problémákat és azután vegyük fel a diplo­máciai kapcsolatokat, bizonyos nemzetközi tapasztalatok alapján. Mi az utóbbi eljárás mellett döntöttünk. Ezt a Német Szövetségi Köztársaság kormánya érti, és együttműködik velünk a kapcsolatok fejlesztésében, diplo­máciai kapcsolatok nélkül is. Mi pedig azt az elvet képviseltük, s a Német Szövet­ségi Köztársaság képviselői általában meg is értették, hogy akkor vesszük fel a diplomáciai kapcsolatokat, amikor ez a két ország érdekeit és az európai béke és bizton­ság ügyét egyaránt szolgálja. A szovjet—nyugatnémet, a lengyel—nyu­gatnémet, a nyugat-berlini szerződések élet­be lépése után minden progresszív erőnek azt kell elősegítenie, hogy a Német Demok­ratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Német Szövetségi Köztársaság tárgyalásai, valamint a Német Szövetségi Köztársaság szövetségeseinek s a Német De­mokratikus Köztársaság diplomáciai kapcso­latainak rendezése előre haladjon. Az európai biztonság ügyében ismert, hogy mi a többi szocialista országgal együtt, már hosszabb idő óta készek lettünk volna a kon­ferencia egybehívására. Kénytelenek voltunk azonban egyes nyugati partnereink magatar­tását realitásként elfogadni, figyelembe venni, és ezért várni arra, hogy ők is fel­készültnek érezzék magukat a konferenciá­ra. Most közel vagyunk már a komolyan vett előkészítő értekezésekhez, lehet, hogy bizonyos tényezők ezt még mindig késlelte­tik. Ugyanis a NATO-országok legutóbbi tanácsülésén kiadott közlemény még mindig tartalmaz olyan fenntartásokat, amelyek egyes kormányoknak ürügyet adhatnak a konferencia összehívásának halogatására. Mi abban a meggyőződésben élünk, hogy az európai biztonsági rendszer kidolgozására s az európai együttműködési konferencia összehívására irányuló javaslatok és tárgya­lások önmagukban is nagy jelentőségűek vol­tak, kedvezően hatottak a nemzetközi élet­re. Ezek nélkül sokkal nehezebben jött vol­na létre a szovjet—nyugatnémet, a lengyel— nyugatnémet, a nyugat-berlini négyhatalmi, a két német állam közötti és a moszkvai szovjet—amerikai szerződések és megállapo­dások sorozata. Mi a konferencián abban a tudatban len­nénk készek már ma, vagy holnap rész­t ven­ni, hogy az együttműködésre a biztonság megszilárdításáért már minden erő rendel­kezésre áll és a konferencia nem vallana kudarcot. Ennek ellenére szükséges továbbra is jóakaratú erők mozgósítása, hogy azok a kormányok, amelyek még nem értették meg a konferencia egyetemes szükségességét és hasznosságát, felismerhessék, hogy saját ér­dekeltségük azt követeli meg, hogy a kon­ferenciát hívják egybe. Napnál is világosab­bá tette az európai konferencia egyetemes jelentőségét a napokban lezárult brüsszeli társadalmi konferencia. Úgy gondolom, el lehet mondani, hogy soha a történelem so­rán politikai kérdésben ilyen széles platfor­mú nemzetközi és társadalmi front nem jött össze. Az európai biztonság ügyének a szuronyok egyensúlyáról a népek együttműködésének új alapjaira való áthelyezése a mai nemzet­közi viszonyok között a világtörténelem jö­vőjét befolyásoló közös vállalkozása Európa népeinek, a Föld minden népe javára. Ezért Brüsszelben az európai közvélemény ezer résztvevője között ott voltak és a konferen­cia munkájában tevékenyen részt vettek a magyar küldöttek is. Egyébként Magyaror­szág képviselői meglehetősen ismert módon és ismert aktivitásban vesznek részt egyfelől az európai biztonsági konferencia előkészí­tésében, másfelől a biztonsági rendszer ki­dolgozásában. Ezért is örülünk annak, hogy néhány hónap múltán Budapesten találkoz­nak az európai fővárosok polgármesterei Pest, Buda és Óbuda egyesülésének ünnepi évfordulója alkalmából. Ugyanígy üdvözöljük a szakszervezetek és az Interparlamentáris Unió megtartása ér­dekében európai konferencia kezdeménye­zését, s az európai kulturális miniszterek most folyó helsinki értekezletét. A mi kor­mányunk felkészült arra, hogy Helsinkiben az előkészítő megbeszéléseken részt vegyen, miután különböző szinten jóformán minden európai országgal folytattunk már tájékozódó megbeszéléseket nemcsak európai országok­kal, hanem az Amerikai Egyesült Államok­kal és Kanadával is, amely megbeszélések során javaslatokat is tettünk az európai biz­tonsági rendszer konkrét szervezetére és működésére vonatkozóan. A nemzetközi békét és biztonságot Euró­pában és a világon minden más táján csak a földkerekség egész lakosságának közös válal­­kozásával lehet elérni. Ma a földkerekség la­kosságának túlnyomó többsége a fejlődő or­szágokban, az úgynevezett harmadik világ­ban él. Idéző­jelben mondom: „harmadik világ”. Bár tulajdonképpen ez olyan világ, amely nem is kapitalista és nem is szocialis­ta. Legjobb vezetői keresik az úgynevezett nem-kapitalista utat. Mindannyiónk számára nagy öröm és meg­tiszteltetés, hogy a világtörténelmi tényezővé lett India nagy nemzetközi tekintélyű veze­tője, Indira Gandhi ezekben a napokban a Magyar Népköztársaság vendége és, hogy ezen a napon itt a Parlamentben is köszönt­hettük. Ebben az évben Santiagóban, a nemzetkö­zi együttműködésbe most bekapcsolódó La­­tin-Amerika fontos országának, Chilének a fővárosába tartották a „harmadik viág” or­szágai fejlődésével foglalkozó nemzetközi konferenciát. Ez volt a harmadik az ilyen konferenciák sorában. A Magyar Népköztársaság nagy megbecsü­léssel tekint a „harmadik világ” országaira. Együttműködést úgy keres velük, hogy ezek­ az országok minél gyorsabban váljanak a nemzetközi gazdasági együttműködés szuve­rén tagjaivá, szabadon használva és értéke­sítve saját nemzeti anyagi és szellemi kin­cseiket, termelő munkáik eredményeit. Ami­lyen mértékig sikerült a nagy konfliktuso­kat rendezni és a fegyverkezési versenyt csökkenteni, olyan mértékig tudunk majd együttműködni — az eddiginél fokozottabb mértékben — minden erre kész kormánnyal a fejlődő országok, a „harmadik világ” or­szágai mérhetetlenül súlyos megélhetési problémáinak megoldásában. Kormányunk és általában országunk intéz­ményei nemzetközi tevékenysége aktív és sokrétű. A párt tizedik kongresszusa így ha­tározta meg nemzetközi feladatainkat: mi­nél kedvezőbb feltételeket biztosítani a szo­cialista építés számára. Mi tehát abban a feladatban élünk, hogy minél kedvezőbbek legyenek a nemzetközi viszonyok a Magyar Népköztársaság számára. Magyarország azonban nem elszigetelten él, miként a világ egyetlen más országa sem. Ezért a mi éle­tünk nemzetközi feltételei összefüggnek az általános nemzetközi feltételek alakulásá­val, ezek pedig a szocialista országok együtt­működésével. A világ mai helyzetében a nemzetközi fel­tételek kedvező vagy kedvezőtlen alakulása döntő mértékben a szocialista országok együttműködésétől függ. Ha ez az együttmű­ködés töretlen lett volna, akkor ma nem kel­lene a vietnami agresszió ügyeivel, a Közel- Kelet válságával és más tragikus kérdések­kel foglalkoznunk. A mi külpolitikánk alapvető törekvése a szocialista országok egységének ápolása. Mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő kap­csolatunkat tekintjük fontosnak nemcsak a magunk érdekében, hanem — mint koráb­ban kifejtettem — az általános nemzetközi érdekeknek megfelelően is. A népek barát­sága — éppen úgy, mint az egyes emberek barátsága — nem valami statikus állapot,, hanem elevenen lüktető élmény. Éppen ezért a barátságot állandóan gondozni kell, illetve a barátság állandó új és új élményeket, új meg új megnyilatkozási formákat követel, ködés új távlataira. Az együttműködés ilyen távlatait készítet­te elő a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja együtt­működése terén Kádár János elvtárs leg­utóbbi szovjtunióbeli látogatása és megbe­szélése Brezsnyev elvtárssal s a Szovjetunió Kommunista Pártjának többi vezetőivel. Er­re következett Fock Jenő elvtárs látogatása és Brezsnyev, valamint Koszigin elvtársak­kal folytatott tárgyalása együttműködésünk elmélyítéséről. A­,Varsói Szerződés közösségét abban a tu­datban erősítjük, hogy minél elevenebb a szövetségi együttműködésünk, ennek kereté­ben és a KGST-ben annál inkább elő­segítjük a katonai blokkoktól megszaba­dított független országok együttműködését. Ez a cél vezette a Varsói Szerződés tagálla­mait, amikor elkezdték javasolni a barát­sági szerződések felújítását, amelyeket az európai szocialista országok első ízben az 1948—49-es évek során kötöttek meg. Ezek a szerződések húsz évre szóltak azzal, hogy ha a szerződő felek nem mondják fel a lejá­rat előtt egy évvel, mindig megújulnak au­tomatikusan öt-öt évre. Mi úgy láttuk, hogy nem lenne helyes erre a nemzetközi jogr­a.­(Folytatás a 4. oldalon.)

Next