Fejér Megyei Hirlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-23 / 146. szám
Péntek, 1972. június 23. HÍRLAP -------- 3 — Külpolitikai tevékenységünk a kedvezőbb külpolitikai viszonyok megteremtését szolgálja Péter János felszólalása (Folytatás a 2. oldalról) Azt a megbízást kaptam a kormánytól, hogy az ország háztartásának eredményeivel és hiányosságaival foglalkozó országgyűlési vita keretében beszámoltak a nemzetközi helyzet legújabb és legfontosabb eseményeiről s ezekkel összefüggésben külpolitikai tevékenységünkről. Az alapvető megállapítás az, hogy az 1971. évi gazdálkodásunk is jól szolgálta az ország javát, s emellett a nemzetközi életre is kedvezően hatott, még hiányosságaival is. A nemzetközi viszonyok alakulása az elmúlt évben is kedvező feltételeket biztosított az ország fejlődése számára. Ez év májusa a nemzetközi élet alakulásának rendkívül emlékezetes hónapja marad. Ennek a májusnak a sűrített eseményeit, amelyek természetesen évtizedek erőfeszítéseinek az eredményei, az érti helyesen, aki mögöttük látja Hirosima és Nagaszaki atomfüstfelhőit és a termonukleáris háború esélyének szörnyű kataklizmáit. A legutóbbi személyes találkozók, kompromisszumok, s ezzel együtt vietnami felfokozott katonai cselekmények csak így érthetők teljes összefüggésükben. Az utóbbi időben ritkán beszélünk, s a nemzetközi irodalom is ritkán ír arról, hogy változatlanul a termonukleáris háború veszélye alatt élünk. Nagyon jelentősek ugyanazok a megállapodások, amelyek eddig létrejöttek: a részleges atomcsend, az atomsorompó, a tenger mélye és a világűr, a bakteriológiai fegyverek, s legújabban mindezeknél nagyobb jelentőséggel a stratégiai fegyverek és a ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas rakéták tekintetében, de változatlanul érvényes ma is a kommunista és munkáspártok 1960-ban megfogalmazott programja: minden demokratikus és békeszerető erő fő feladata a termonukleáris háború veszélyének az elhárítása. Annak, hogy mostanában erről kevesebbet beszélünk, mint korábban, objektív oka van. A legutóbbi két évtized alatt a Szovjetunió úgy vált termonukleáris nagyhatalommá — a Szovjetunió népeinek nagy anyagi és szellemi áldozatai következtében —, hogy nem képzelhető el ma már olyan másik atomhatalom, amelyik az elrettentő megtorlás kockázata nélkül bárhol támadásra vállalkozhatna. A magyar—szovjet kapcsolatokban ennek a ténynek is szerepe van. Bennünket a Szovjetunióhoz a barátság nagyon sokrétű szálai fűznek. Benne látjuk az új emberi társadalom, a szocialista világ, az emberségesen emberi világ felvirágzásának gyökerét, az emberiség megszabadítását a modern barbárságtól, a fasizmustól, a gázkamra-civilizációtól, a gyarmati sorból feltörő népek védelmezőjét a gyarmatosítók ellen, Magyarország létének megmentőjét a második világháború kataklizmáiból és az arra virradt zűrzavarból. Mindezek felett: a Szovjetunió nemzetközi szerepét abban is fel kell ismernünk, hogy a termonukleáris háborús veszély elhárításának legfőbb tényezője. Ezért mi nemcsak a Szovjetunióhoz való viszonyulásunkban tekintjük ezt a tényt lényeges motívumnak, hanem harmadik országok hozzánk való viszonyánál is figyelembe vesszük az ilyen országnak a Szovjetunióhoz való viszonyát. Ilyen összefüggésben értékeljük a legújabb szovjet—amerikai tárgyalásokat is. Ha a termonukleáris háború veszélyének elhárítása valóban a fő feladata ma minden jóakaratú nemzetközi tényezőnek, akkor a szovjet—amerikai viszony javulása mindannyiunk közös érdeke, nagy nemzetközi érdek. Figyelembe véve a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak — kedvező és kedvezőtlen értelemben egyaránt — jelentős hatását a nemzetközi élet egész területén, a moszkvai találkozás kedvező hatásait is várhatjuk a mai nemzetközi élet sok területén. Természetesen nem szabad illúziók áldozataivá lennünk, miként a Központi Bizottság múlt heti ülésének állásfoglalása figyelmeztetett bennünket az illúziók veszélyére. A moszkvai találkozó, az ott elfogadott megállapodások sorozata, a megállapodások felszíne alatt rejlő sok lehetőség kedvező hatása a ránk váró és általunk is formálandó események során csak akkor érvényesül, ha nem hagyjuk magunkat illúziókba esetten elkábulni, hanem kérlelhetetlen harcokat vívunk, részben kompromisszumok révén, új kedvező eredmények kivívásáért, az emberibb lét, a nemzetközi béke és biztonság javára, a harmadik világháború és ezzel a termonukleáris háború okainak és lehetőségeinek kiküszöbölésével. Így tekintünk a moszkvai szovjet—amerikai tárgyalások várható következményeire a vietnami háborúval kapcsolatban is, mert annak hatásai ebben a vonatkozásban is megmutatkozhatnak. Nem sokkal a vietnami felszabadító erők új offenzívája előtt és nem sokkal Nixon elnök pekingi látogatásának bejelentése után járt az első magyar párt- és kormánydelegáció (miniszterelnökünk vezetésével) Hanoiban. A delegáció a maga egészében és egyes tagjaiban azt a páratlan élményt hozta haza, amiben már-már politikai világnézettől függetlenül, minden látogató kénytelen osztozni — mert már legutóbb New York Times Hanoiba küldött tudósítója is ezt bizonyítja —, nevezetesen azt, hogy bármilyen hosszú ideig folytatja is szörnyű háborúját az Egyesült Államok Vietnam népe ellen, nem tud győzelmet aratni s kénytelen lesz kivonulni. Mind a Vietnami Demokratikus Köztársaság, mind a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya megtette azokat a javaslatokat, amelyek alapján az Egyesült Államok tisztességes körülmények között, katonai tekintetben kivonulhat a háborús területekről. Az Egyesült Államok vietnami háborúja a világtörténelem leggaládabb háborúja. Ha nem lenne mindez oly tragikus, ha nem okozná ezrek, tízezrek és százezrek véres tragédiáját, akkor azt kellene mondani, hogy az Egyesült Államok gúnyt űz az emberiség történetével. Azt lehet azonban — talán nem alaptalanul — remélni, hogy az Egyesült Államok legújabb tárgyalásai és más nemzetközi érintkezései során minden eddiginél jobban felismerte, vagy felismeri, milyen javaslatokat kell tennie a fegyveres harcok megszüntetése, a politikai rendezés érdekében, amelyek elfogadhatóak lehetnek a vietnami felek számára; és azt is, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front minden mérvadó szempontot figyelembe vett a megoldásra irányuló javaslatai megfogalmazásánál. A vietnami háború színterétől távol van a Közel-Kelet, de a történelmi összefüggésekben a vietnami háborúval sok szállal fűződik egybe a közel-keleti válság. E válság megoldása sürgető ügye a mai nemzetközi életnek. Átmenetien tűnhet úgy az izraeli kormánynak, hogy az idő nekik dolgozik, mert a világ népei hozzászoknak az agresszióval elfoglalt területek megszállt voltához és ahhoz, hogy a kétmilliós Izrael győzni tudott a sokszorosan nagyobb létszámú arab országok ellen. Végső soron azonban az idő Izrael agressziós magatartása ellen dolgozik, így van ez nemzetközi jogi vonatkozásban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya szerint is. Izrael a nemzetközi jog szerint mindaddig agresszor, amíg a megszállt területeket vissza nem adja. A magyar kormány magatartása ezekben a kérdésekben a térség államainak és a nemzetközi biztonságnak az érdekeit kívánja szolgálni. Sokféle formában voltunk és vagyunk kapcsolatban ezekkel az országokkal. Mi keressük tárgyalások és személyes találkozások, együttműködések útján — a nagy nemzetközi összefüggések figyelembe vételével — a legmegfelelőbb, s a Palesztinai nép jogait érvényesítő megoldást. A jelenlegi nemzetközi viszonyok között az európai kérdések értek meg leginkább a megoldásra. Az egész világra kiterjedő osztályharc eredménye az, hogy ez év májusában sűrűn egymásba fonódottan jöttek létre megállapodások és szerződések: a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, Lengyelország és a Német Szövetségi Köztársaság, Nyugat-Berlinre nézve a négy nagyhatalom, a közlekedésre nézve a Német Szövetségi Köztársaság, Nyugat-Berlin szenátusa és a Német Demokratikus Köztársaság, valamint az európai ügyeket is érintő, a fegyverkezési versenyt korlátozó egyezmény a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között. Ezzel megnyílt a két Németország nemzetközi és egymás közötti viszonya rendeződésének lehetősége. Ennek a rendeződésnek a folyamata sajnos még mindig, a történtek ellenére sem halad előre kielégítően. Legszemléltetőbb módon mutatja ezt az emberi környezet megtisztítására és védelmére irányuló nemzetközi összefogás megteremtése érdekében összehívott stockholmi konferencia szervezésével összefüggő politikai diszkrimináció. A konferencia olyan témával foglalkozott, amely követeli minden ország együttműködését, bármilyen is a társadalmi rendszere. A Német Demokratikus Köztársaság, mint a világ egyik legfejlettebb ipari országa, maga is érdekelt és a vele szomszédos országok — elsősorban a balti-tengeri, — a keletitengeri, a Skandináv országok — pedig vele együttműködve érdekeltek környezetük természeti világának megőrzésében az ipari szennyeződéstől. A Német Szövetségi Köztársaság és egyes szövetségesei megakadályozták, hogy a svéd kormány jóakaratú erőfeszítései lehetővé tegyék a Német Demokratikus Köztársaság részvételét a többi résztvevővel egyenlő jogokkal a konferencián. A Német szövetségi Köztársaság keleti politikáját a Német Szövetségi Köztársaságnak azok a szövetségesei segítik igazán, akik a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi elismerését szorgalmazzák. A mai bonni kormány keleti politikája azért kapott jelentős fokú támogatást a nyugatnémet közvéleményben, mert a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi tekintélye viláossá tette sokak előtt Nyugat-Németországban is, hogy Brandt kancellár keleti politikája az egyetlen lehetséges reálpolitika a Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi viszonyainak rendezése érdekében. A Német Szövetségi Köztársaság szövetségesei nemcsak a ratifikációs eljárást könnyítették volna meg,ha nem gátolták volna a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi elismerését, hanem általában is kedvezően hatottak volna a nemzetközi viszonyokra. Itt, most, ebben az összefüggésben, a mi külpolitikánk további lépései tekintetében kormányunk két kérdést vizsgál. Egyrészt a Német Szövetségi Köztársasággal a diplomáciai kapcsolatok felvételének, másrészt az európai biztonsági konferencia előkészítésének a kérdését. A Német Szövetségi Köztársasággal kapcsolataink jók. Úgy gondolom, hogy tulajdonképpen egyikőnk sem hiányolja valamilyen nagy mértékben a diplomáciai kapcsolatokat. Mi 1966 végén, 1967 elején azon a válaszúton voltunk, hogy vajon előbb felvegyük-e a diplomáciai kapcsolatokat és ezek alapján rendezzük a közöttünk lévő nyitott kérdéseket , vagyonjogi kérdéseket, problémákat és azután vegyük fel a diplomáciai kapcsolatokat, bizonyos nemzetközi tapasztalatok alapján. Mi az utóbbi eljárás mellett döntöttünk. Ezt a Német Szövetségi Köztársaság kormánya érti, és együttműködik velünk a kapcsolatok fejlesztésében, diplomáciai kapcsolatok nélkül is. Mi pedig azt az elvet képviseltük, s a Német Szövetségi Köztársaság képviselői általában meg is értették, hogy akkor vesszük fel a diplomáciai kapcsolatokat, amikor ez a két ország érdekeit és az európai béke és biztonság ügyét egyaránt szolgálja. A szovjet—nyugatnémet, a lengyel—nyugatnémet, a nyugat-berlini szerződések életbe lépése után minden progresszív erőnek azt kell elősegítenie, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság tárgyalásai, valamint a Német Szövetségi Köztársaság szövetségeseinek s a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak rendezése előre haladjon. Az európai biztonság ügyében ismert, hogy mi a többi szocialista országgal együtt, már hosszabb idő óta készek lettünk volna a konferencia egybehívására. Kénytelenek voltunk azonban egyes nyugati partnereink magatartását realitásként elfogadni, figyelembe venni, és ezért várni arra, hogy ők is felkészültnek érezzék magukat a konferenciára. Most közel vagyunk már a komolyan vett előkészítő értekezésekhez, lehet, hogy bizonyos tényezők ezt még mindig késleltetik. Ugyanis a NATO-országok legutóbbi tanácsülésén kiadott közlemény még mindig tartalmaz olyan fenntartásokat, amelyek egyes kormányoknak ürügyet adhatnak a konferencia összehívásának halogatására. Mi abban a meggyőződésben élünk, hogy az európai biztonsági rendszer kidolgozására s az európai együttműködési konferencia összehívására irányuló javaslatok és tárgyalások önmagukban is nagy jelentőségűek voltak, kedvezően hatottak a nemzetközi életre. Ezek nélkül sokkal nehezebben jött volna létre a szovjet—nyugatnémet, a lengyel— nyugatnémet, a nyugat-berlini négyhatalmi, a két német állam közötti és a moszkvai szovjet—amerikai szerződések és megállapodások sorozata. Mi a konferencián abban a tudatban lennénk készek már ma, vagy holnap részt venni, hogy az együttműködésre a biztonság megszilárdításáért már minden erő rendelkezésre áll és a konferencia nem vallana kudarcot. Ennek ellenére szükséges továbbra is jóakaratú erők mozgósítása, hogy azok a kormányok, amelyek még nem értették meg a konferencia egyetemes szükségességét és hasznosságát, felismerhessék, hogy saját érdekeltségük azt követeli meg, hogy a konferenciát hívják egybe. Napnál is világosabbá tette az európai konferencia egyetemes jelentőségét a napokban lezárult brüsszeli társadalmi konferencia. Úgy gondolom, el lehet mondani, hogy soha a történelem során politikai kérdésben ilyen széles platformú nemzetközi és társadalmi front nem jött össze. Az európai biztonság ügyének a szuronyok egyensúlyáról a népek együttműködésének új alapjaira való áthelyezése a mai nemzetközi viszonyok között a világtörténelem jövőjét befolyásoló közös vállalkozása Európa népeinek, a Föld minden népe javára. Ezért Brüsszelben az európai közvélemény ezer résztvevője között ott voltak és a konferencia munkájában tevékenyen részt vettek a magyar küldöttek is. Egyébként Magyarország képviselői meglehetősen ismert módon és ismert aktivitásban vesznek részt egyfelől az európai biztonsági konferencia előkészítésében, másfelől a biztonsági rendszer kidolgozásában. Ezért is örülünk annak, hogy néhány hónap múltán Budapesten találkoznak az európai fővárosok polgármesterei Pest, Buda és Óbuda egyesülésének ünnepi évfordulója alkalmából. Ugyanígy üdvözöljük a szakszervezetek és az Interparlamentáris Unió megtartása érdekében európai konferencia kezdeményezését, s az európai kulturális miniszterek most folyó helsinki értekezletét. A mi kormányunk felkészült arra, hogy Helsinkiben az előkészítő megbeszéléseken részt vegyen, miután különböző szinten jóformán minden európai országgal folytattunk már tájékozódó megbeszéléseket nemcsak európai országokkal, hanem az Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával is, amely megbeszélések során javaslatokat is tettünk az európai biztonsági rendszer konkrét szervezetére és működésére vonatkozóan. A nemzetközi békét és biztonságot Európában és a világon minden más táján csak a földkerekség egész lakosságának közös válalkozásával lehet elérni. Ma a földkerekség lakosságának túlnyomó többsége a fejlődő országokban, az úgynevezett harmadik világban él. Idézőjelben mondom: „harmadik világ”. Bár tulajdonképpen ez olyan világ, amely nem is kapitalista és nem is szocialista. Legjobb vezetői keresik az úgynevezett nem-kapitalista utat. Mindannyiónk számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a világtörténelmi tényezővé lett India nagy nemzetközi tekintélyű vezetője, Indira Gandhi ezekben a napokban a Magyar Népköztársaság vendége és, hogy ezen a napon itt a Parlamentben is köszönthettük. Ebben az évben Santiagóban, a nemzetközi együttműködésbe most bekapcsolódó Latin-Amerika fontos országának, Chilének a fővárosába tartották a „harmadik viág” országai fejlődésével foglalkozó nemzetközi konferenciát. Ez volt a harmadik az ilyen konferenciák sorában. A Magyar Népköztársaság nagy megbecsüléssel tekint a „harmadik világ” országaira. Együttműködést úgy keres velük, hogy ezek az országok minél gyorsabban váljanak a nemzetközi gazdasági együttműködés szuverén tagjaivá, szabadon használva és értékesítve saját nemzeti anyagi és szellemi kincseiket, termelő munkáik eredményeit. Amilyen mértékig sikerült a nagy konfliktusokat rendezni és a fegyverkezési versenyt csökkenteni, olyan mértékig tudunk majd együttműködni — az eddiginél fokozottabb mértékben — minden erre kész kormánnyal a fejlődő országok, a „harmadik világ” országai mérhetetlenül súlyos megélhetési problémáinak megoldásában. Kormányunk és általában országunk intézményei nemzetközi tevékenysége aktív és sokrétű. A párt tizedik kongresszusa így határozta meg nemzetközi feladatainkat: minél kedvezőbb feltételeket biztosítani a szocialista építés számára. Mi tehát abban a feladatban élünk, hogy minél kedvezőbbek legyenek a nemzetközi viszonyok a Magyar Népköztársaság számára. Magyarország azonban nem elszigetelten él, miként a világ egyetlen más országa sem. Ezért a mi életünk nemzetközi feltételei összefüggnek az általános nemzetközi feltételek alakulásával, ezek pedig a szocialista országok együttműködésével. A világ mai helyzetében a nemzetközi feltételek kedvező vagy kedvezőtlen alakulása döntő mértékben a szocialista országok együttműködésétől függ. Ha ez az együttműködés töretlen lett volna, akkor ma nem kellene a vietnami agresszió ügyeivel, a Közel- Kelet válságával és más tragikus kérdésekkel foglalkoznunk. A mi külpolitikánk alapvető törekvése a szocialista országok egységének ápolása. Mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatunkat tekintjük fontosnak nemcsak a magunk érdekében, hanem — mint korábban kifejtettem — az általános nemzetközi érdekeknek megfelelően is. A népek barátsága — éppen úgy, mint az egyes emberek barátsága — nem valami statikus állapot,, hanem elevenen lüktető élmény. Éppen ezért a barátságot állandóan gondozni kell, illetve a barátság állandó új és új élményeket, új meg új megnyilatkozási formákat követel, ködés új távlataira. Az együttműködés ilyen távlatait készítette elő a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja együttműködése terén Kádár János elvtárs legutóbbi szovjtunióbeli látogatása és megbeszélése Brezsnyev elvtárssal s a Szovjetunió Kommunista Pártjának többi vezetőivel. Erre következett Fock Jenő elvtárs látogatása és Brezsnyev, valamint Koszigin elvtársakkal folytatott tárgyalása együttműködésünk elmélyítéséről. A,Varsói Szerződés közösségét abban a tudatban erősítjük, hogy minél elevenebb a szövetségi együttműködésünk, ennek keretében és a KGST-ben annál inkább elősegítjük a katonai blokkoktól megszabadított független országok együttműködését. Ez a cél vezette a Varsói Szerződés tagállamait, amikor elkezdték javasolni a barátsági szerződések felújítását, amelyeket az európai szocialista országok első ízben az 1948—49-es évek során kötöttek meg. Ezek a szerződések húsz évre szóltak azzal, hogy ha a szerződő felek nem mondják fel a lejárat előtt egy évvel, mindig megújulnak automatikusan öt-öt évre. Mi úgy láttuk, hogy nem lenne helyes erre a nemzetközi jogra.(Folytatás a 4. oldalon.)