Fejér Megyei Hírlap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-01 / 206. szám

2 Szocialista külügyi tanácskozás Augusztus 29—31. között Varsóban tanácskoztak Belorusszia, Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjetunió és Ukrajna külügyminisztériumainak képviselői. A tanácskozáson megfigyelőként részt vett a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője. A tanácskozás során véleménycserére került sor az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakával kapcsolatos kérdésekről. A megbeszélések az elvtársi együttműködés és a kölcsönös megértés jegyében folytak. A tanácskozáson magyar részről részt vettek: Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, dr. Kőmíves Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság genfi állandó képviseletének vezetője és dr. Uranovicz Imre főosztályvezető-helyettes. (MTI). Kekkonen fogadta a magyar parlamenti küldöttséget A Finnországban tartózkodó magyar parlamenti delegációt fogadta dr. Urho Kaieva Kekkonen köztársasági elnök. A találkozón , amelyen részt vett Rónai Rudolf nagykövet is, meleg baráti beszélgetés alakult ki az Ortutay Gyula vezette magyar küldöttség és a Finn köztársasági elnök között, Rónai Rudolf, hazánk helsinki nagykövete fogadást adott a magyar parlamenti küldöttség tiszteletére. (MTI) A biztonságos Európáért Akik akkor születtek, 33 évvel ezelőtt, ma felnőtt emberek, sőt lassan-lassan kilépnek az ifjú korból és a jó középnemzedéknek számítanak. De csontjaikban—veleikben —idegeikben mégis őrzik, s még utódjaikba is átörökítik valamiképpen azoknak az éveknek, életük első esztendeinek jószerint inkább ösztönösen magukba szívott borzalmas emlékeit. Mert hiszen ők, a harmincasok is — nem is szólva szüleikről és nagyszüleikről — a háború nemzedékének számítanak. Ilyen messzire kísér ez a nap 33 éve, hogy elkezdődött az emberiségnek addig legpusztítóbb, legkegyetlenebb háborúja, a második világháború. S ma, több mint három évtized után is az emlékezés nagyon aktuális és főleg rendkívül megszívlelendő tanulságokkal szolgál. A legfontosabb ezek közül feltétlenül az a mementó, hogy elméletileg — vagy talán jobb szó reá , objektíve — ez a világégés elkerülhető lett volna. Ha az akkori európai kormányokat a szovjetellenesség gyűlölete nem vakította volna el annyira, hogy Hitlerben és gyűlöletes fasiszta rendszerében is az esetleges potenciális szövetségesüket látják, hanem olyant, aki majd nekik sem kegyelmez, ha a Szovjetuniónak az emberiség és Európa iránt érzett mély felelőssége által diktált kollektív biztonsági politikáját elfogadták, megszívlelték volna, ha antifasiszta összefogásra sikerül volna tömöríteni a munkásosztály köré a dolgozó és kisemberek millióit. .. Igen, ha már 1939 szeptembere előtt kibontakozott volna az a nagy Hitler-ellenes világkoalíció és népi összefogás, amely végül is széttörte a náci fenevad gerincét, akkor nem zúdult volna a világra, majd hat esztendőre, a világháború borzalma. Mindezért 1939. szeptember 1-ének máig ható, mára is legérvényesebb tanulsága: nem szabad megengedni, hogy bárhol és bármilyen álcázott vagy akár módosított, formában is még egyszer felüthesse a fejét a fasizmus. Nemcsak Európában, de sehol a világon, hiszen fertőző bacillusai mindenhová eljuttathatják a ragályt. Ezért szeptember 1-e nemcsak a világháború kitörésére emlékezés, a világégés áldozatai feletti kegyelet, hanem a fasizmus elleni nemzetközi küzdelemnek is harci napja! E küzdelemnek megvannak és megmaradtak a régi, hagyományos feladatai, formái is. Kontinensünkön és nem kevésbé a világ más tájain — olykor átfestett cégér alatt, de a lényegét tekintve a régi módon — fasiszta, félfasiszta vagy a fasizmus részétől megóvottnak egyáltalán nem mondható rendszerek országokat és népeket igáznak le és fenyegetnek halállal. A szolidaritás e rendszerek, kormányok, elnyomó és pusztító apparátusok áldozatai, megkínzottai iránt, a küzdelem visszaszorításukért — szent kötelessége mindenkinek, aki antifasisztának vallja magát! Európában mostanában — mindenesetre az utolsó években — olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy kontinensünk országai és népei ne egyszerűen a háború nélküliség állapotával legyenek kényzenek kiegyezni, hanem a siker reményével törekedhessenek a béke és biztonság hosszú időre szóló intézményesített rendszerének megteremtésére is. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a második világháború következményét és az azt követő alapvető európai változásokat, mint megváltoztathatatlan realitásokat, elismerje minden kormány és nemzet, mindenekelőtt természetesen a Német Szövetségi Köztársaság népe és állami vezetői. S ami a dolog másik oldala: ennek a szituációnak kialakulásához oroszlánrészben járult hozzá a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista országok elvszerű, szívós, józan és rugalmas politikája, diplomáciája. Harminchárom évvel ezelőtt az az ősz a reménytelenség, a kilátástalanság sötétségét borította Európára. 1972 ősze kontinensünkön azzal bíztat, hogy meghozza az európai kollektív biztonság és együttműködés rendszere előkészítő tanácskozását. Ez azonban még csak bíztató lehetőség. A küzdelemnek tovább kell folynia. Mégpedig nem csupán állami, kormányzati szinteken, hanem, — amint azt már kontinensünk jóra, becsületesre szövetkező emberei történelmi tapaszalataikból megtanulták — a tömegek összefogásával és mozgalmával is. Erre kötelezi az európaiakat ennek a harminchárom évvel ezelőtti napnak emléke. , Nemes János HÍRLAP Légiterror Vietnam ellen Saigon Amerikai vadászbombázók az elmúlt 24 órában a VDK területét 250 bevetésben, Dél-Vietnam különböző körzeteit pedig 333 bevetésben támadták — közölte csütörtökön délben a saigoni amerikai parancsnokság szóvivője. Tájékoztatójából kitűnt, hogy a demokratikus Vietnam ellen elkövetett légitámadások fő célpontja Dong Hoi és Vinh térsége, valamint Haiphong kikötőváros környéke volt. A B—52-es amerikai hadászati bombavetők összesen 33 bevetésben támadták a VDK sűrűn lakott területeit és Dél-Vietnam felszabadított körzeteit. * * * Párizs Az indokínai béke helyreállításának egyetlen akadálya az, hogy az Egyesült Államok makacsul ragaszkodik a Thieu kormányzat hatalmon tartásához, ahhoz, hogy Dél-Vietnamra rákényszerítse az amerikai neokolonializmust — mondotta Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője csütörtökön, a párizsi Vietnam-konferencia 157. ülésén. (Xuan Thuy államminiszter, a VDK delegációjának vezetője jelenleg szabadságon van.) Keményen bírálta Nixon elnököt a Vietnam elleni terrortámadások folytatása miatt. „De semmiféle nyers erőszak sem képes megtörni Vietnam népének az amerikai agresszió ellen vívott harcát” — hangsúlyozta a VDK küldöttségének helyettes vezetője. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője egyebek közt kijelentette: „Ha az Egyesült Államok ténylegesen azt akarná, hogy a tárgyalásokon haladást érjenek el, ennek semmi akadálya sem lenne”. Mint mondotta, az Egyesült Államok komolyan válaszolt volna a CIFK hétpontos békejavaslatára, akkor már régen helyreállt volna a béke, az amerikai csapatok tisztességben kivonulhattak volna Vietnamból, s az öszszes amerikai foglyok viszszatérhettek volna családjukhoz. A DIFK küldöttségének vezetője emlékeztetett rá, hogy jelenleg a Délkelet- Ázsiában állomásozó amerikai légi- és haditengerészeti erők mintegy 200 ezer katonája vesz részt a Vietnam elleni terrortámadásokban. William J. Porter, az amerikai küldöttség vezetője ismert szólamait ismételgette, mondván: „Ha a VDK és a DSFK elfogadná az amerikai javaslatokat, akkor „már ma reggel, azonnal befejeződne a lövöldözés, a harc Indokínában”. (AFP, UPI, AP) Waldheim Jugoszláviában Belgrad Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára a jugoszláv kormány meghívására csütötökön háromnapos hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. A főtitkár vendéglátója és tárgyalópartnere Belgrad Kart Mirko Tepavac külügyminiszter, de fogadja Waldheimet Tito államfő és Bijedics miniszterelnök is. A jugoszláv sajtó részletesen foglalkozik a látogatással, szívélyesen köszönti a világszervezet főtitkárát. Mint a lapok hangsúlyozzák ,Waldheim nézetei sok tekintetben megegyeznek Jugoszlávia álláspontjával”. A főtitkár a jugoszláv televíziónak adott nyilatkozatában többek között kijelentette: „A világszervezet a béke eszköze, de csak akkor működhet eredményesen, ha a tagállamok igénybe veszik tevékenységét.” a Chilei KP Santiago Luis Corvalan, a Chilei KP főtitkára szerdán válaszolt arra a nyílt levélre, amelyet Salvador Allende köztársasági elnök intézett a Népi Egység pártjának vezetőihez. Az elnök, mint emlékezetes, felszólította a pártokat, hogy az egységet ideológiai színvonaluk emelésével és tagjaik fegyelmének fokozásával erősítsék. Válaszlevelében Corvalan hangsúlyozza, hogy a KP, mint eddig is, a párt legfontosabb feladatának a munkások, parasztok, alkalmazottak, nők meglevő szervezeteinek erősítését tartja, valamint azt, hogy a szervezetek tagjai a politikai nézetkülönbségeken felülemelkedve a népi egység problémáinak megoldására mozgósítsa. A Chilei EP főtitkára a továbbiakban megállapítja: levele hogy a sorok eggyé kovácsolása és a tömegek mozgósítása terén valóban mutatkoznak gyengeségek a népi egységen belül. Tény ugyanakkor az is — folytatja —, hogy valamennyi népi egységpártnak a közös célokba vetett hite előmozdítja ezeknek a gyengeségeknek a leküzdését. A Chilei EP levelében élesen elítéli a szélsőjobboldali provokátorokét és hangsúlyozza, hogy a kereszténydemokrata párt kétarcú játékot folytat, a reakciós lázadók kezére játszik. A KP véleménye az, hogy az erőviszonyok megváltoztatásához szigorú politikát kell folytatni a lázadókkal szemben, új és hatékony erőfeszítéseket kell tenni a termelés növelése végett, s elérni, hogy a munkások, s a középrétegek elkötelezetten támogassák a kormány gazdasági és pénzügyi politikáját. Tárgyalnak a koreai vöröskeresztesek Phenjan Észak- és Dél-Korea vöröskeresztjeinek szerdán Phenjanban lezajlott első plenáris tárgyalása után a déli küldöttség programja bankettekkel és látogatásokkal telik a szombati visszautazásig. E programok akárcsak a szerdai ünnepélyes megnyitó ülésnek, jelentősége elsősorban a tárgyalások sikerét lehetővé tévő légkör megteremtésében áll. Az újságírókkal és kísérőkkel együtt 54 főnyi délkoreai küldöttség phenjani látogatása így nem csak azt jelenti, hogy 27 év óta először utazott egy ilyen népes hivatalos csoport északra, hanem azt is, hogy ennek a delegációnak először mutatják be a KNDK életét (s a délkoreai sajtó 20 tudósítója így első kézből számol be az olvasóknak benyomásairól). Szon Szon Pil, a KNDK Vöröskeresztjének elnöke szerdán este bankettet adott a déliek tiszteletére, csütörtökön délelőtt pedig a vendégek Kim Ir Szen szülőházát keresték fel. A légkör mindkét alkalommal igen szívélyes volt: a banketten Li Bom Szuk, a déli Vöröskereszt-küldöttség vezetője pohárköszöntőjében arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az ország egyesítése után az egész koreai nép úgy fog ülni az asztalok körül, mint ezen a banketten. A mongjaongdei látogatáson pedig versengve készítettek közös fényképeket az északi és déli küldöttek. Szon Szon Pil csütörtökön a nemzetközi sajtó tudósítóival elbeszélgetve közölte, hogy már készül a szétszakadt családtagok listája. Az érintett személyek számát nem ismertette, de becslések szerint a szétszakadt családok kérdésének rendezése északon és délen mintegy 10 millió embert érint. Az északi Vöröskereszt elnöke a vöröskereszt tárgyalások és a politikai kérdések kapcsolatáról szólva hangsúlyozta, hogy a családi humanitárius problémák megoldása az egész koreai nép egyesítésének ügyét segíti. Vietnami hétköznapok (1) Szokttuk Ha Seremetyevo TI. modern, köralakú üvegcsarnokában vártuk a hanoi járatot, s azt hittem, a szemem káprázik. Az üvegajtónál egy utazótáskán ismerős arcú fiatal nő ült. Épp az előtte való héten láttam egy magazinban egy különleges beállítással készült fotót Jane Fondáról: álla előreugrott, hosszú, látszatra csapzott haja befedte a nyakát. Ő lenne? Csakhogy ilyen véletlenek ritkán fordulnak elő. Ráadásul egyéb furcsaságok is zavartak: a fiatal nő farmerban volt, de mellette két mankó állt nekitámasztva a csomagjainak, s az egyik lábán jókora járógipszet viselt. Ilyen lábban utazna valaki a világ másik felére, ráadásul, ahol háború is van? Egy fiatal, de már őszülő hajú férfival beszélgettek — franciául. A repülőgépen már semmi kétség nemre férhetett hozzá, hogy Jane Fondával utazunk. Először a mankókkal volt baj. A szép és fiatal stewardess hallani sem akart róla, hogy az ülés közelében ott legyenek a mankók — még valami bajt okoznak, ha makrancoskodni kezd az egyébként biztonságos 1L—18-as. Aztán a begipszelt láb elhelyezése okozott gondot. Végül is Jane a szemközti padkára helyezte el fájó lábát. A több mint tízezer kmes úton az útmegszakítások alatt, míg feltöltötték az üzemanyagtartályokat, s nekünk a tranzitváróteremben ételt,italt szolgáltak fel, Jane sohasem szállt ki a gépből. Túlságosan nehéz lett volna minden alkalommal le- és felbicegnie a gép lépcsőjén. Az úton egy franciára fordított könyvet tanulmányozott a Giap tábornoknak, a VDK honvédelmi miniszterének könyvét a népi háborúról. Hanoiban a kellemes meglepetések folytatódtak. Ugyanabban a szállodában, a Thong Nhat-ban kaptunk szállást, s ha nem éppen az országot jártuk, az egymás melletti asztalnál szoktunk étkezni. Mint kiderült, a francia férfi operatőrnő készítette a filmet, amelyet időközben a világ számos országában bemutattak Jane Fonda vietnami útjáról. Jane Fonda nem kímélte magát: éppúgy elment a gázbombázások színhelyére, vagy az állandóan támadott Nam Dinh-be, akárcsak a harcedzett, hosszabb idejű kint tartózkodó külföldi turdósítók. Eközben nemegyszer bombatámadásokat is át kellett élnie. Honfitársai elől kellett bújnia. Akárcsak a szálloda mély óvóhelyén, ahol éjszakai riadók idején összefutottunk. A szálloda alkalmazottai közül többen kisgyermekeikkel együtt jöttek le. Addigra Jane is „vietnamizálódott”: bő, sötétszínű nadrágot viselt, akárcsak a vietnami lányok és asszonyok, s kívül hordott, világos blúzt. Jane átvette az asszonyoktól a gyereküket, a térdén hintáztatta őket és énekelt. Legtöbbször a nálunk is ismert amerikai szabadságharcos dalt. Egyáltal Péntek, 1972. szeptember 1 mai Honolulu pálmái alatt A festői Hawaii szigetén barnabőrű, virágfüzetes lányok fogadták a magasrangú vendégeket. Bólogató pálmák alatt kezdődött meg Richard Nixon, amerikai elnök és Tanaka Kakuei új japán miniszterelnök csúcstalálkozója, amely korántsem ígérkezik olyan békességesnek, mint a táj. Nincs még egy esztendeje sem, hogy ugyancsak amerikai földön, akkor a kaliforniai pálmák alatt, a San Clemente-i úgynevezett nyugati fehér házban került sor a két ország vezetői között csúcstalálkozóra, de a felkelő nap országát akkor még Szato Eiszaku, az azóta megbukott miniszterelnök képviselte. A dilemma egyik fő tényezője éppen az, hogy Tanakának óhatatlanul le kell vonnia bizonyos következtetéseket mindabból, amibe elődje belebukott: a teljesen egyoldalú grientócóból, a Washington iránti kritikátlan engedelmességből. Azóta ráadásul sok minden történt a világban is, a két ország viszonylatában is. Mik lesznek a fő témák Honoluluban? 1. Japán jogilag visszakapta ugyan Okinawát, de az amerikai támaszpontok jó része maradt, sőt ezek a bázisok változatlanul service- és utánpótlási lehetőséget biztosítanak a vietnami háborúban résztvevő USA haderőnek. Emiatt napirenden vannak a tiltakozások, tüntetések. A csúcstalálkozó előtt három nappal például felvonulók állták el egy hadgyakorlati területen átdübörgő amerikai tankok útját. 2. Washington nem ellenez bizonyos közeledést Tokió és Peking között, de a folyamat ütemét maga akarja megszabni. Csou En-laj közvetlenül a honolului találkozó előtt küldött személyes üzenetet Tanokénak egy Pekingben járt japán ifjúsági küldöttséggel, amelyben felszólítja a kormányfőt, hogy „mielőbbi" látogasson Kínába. Az időzítés nem véletlen és alighanem hosszú korszak küszöbén állunk, amelyben Washington és Tokió - többek között - a kínai kapcsolatok alakításával is zsarolhatja egymást. A két fél közül most Tanaka helyzete tűnik könnyebbnek. Nixonnak a választási kampány miatt kerülnie kell minden látványos konfliktust, ugyanakkor ajánlatos tekintetbe vennie az amerikai üzleti élet pánikszerű aggodalmát a japán export diadalmas előretörése miatt. Ez az invázió jelentős gondokat okoz az amerikai üzleti életnek a nyugat-európai, sőt újabban a latin-amerikai piacokon. És ami ennél is több: a Nixon-féle emlékezetes importadó valamelyest lefékezte, de meg nem állította Japán gazdasági betörését magába az Egyesült Államokba.