Fejér Megyei Hírlap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-03 / 1. szám

Szerda, 1973. január 3. Évnyitó termelési tanácskozás (Folytatás az I. oldalról) gozói büszkék lehetnek arra, hogy ezt a magas műszaki bonyolultságot képviselő gyártmányt itt, Székesfehér­váron állították elő. Az 1973. évi feladatokról szólva a főmérnök és a főosz­tályvezető beszámolójából megtudtuk, hogy a televízió­­gyár több, mint 1,6 milliárd forint értékű feladatot kíván megoldani ebben az évben, s ez hétszázalékos termelés­­növekedést jelent. Ennek so­rán 215 CQO televíziót, 203 000 rádiót, 134 000 hangdobozt, s egy sor más terméket állíta­nak elő. Főként exportra. Mert a híradásipari termé­keknél is erősödik az export­­orientáció, olyannyira, hogy az első negyedévben a televí­ziótermelést teljes egészében külföldi piacra küldik. A minőségi követelmények­ről Berzély Pál főosztályve­zető beszélt a tanácskozáson. Felhívta a gyár vezetőinek és dolgozóinak a figyelmét arra, hogy a minőséget nem a mi­nőségellenőrzésnek, hanem a gyártásban részt vevő ezrek­nek kell biztosítani. Pontos, lelkiismeretes munkával. Mert pártatlan szakemberek állítják, hogy a Videoton té­véi, rádiói, hangdobozai kivá­ló konstrukciók, de a legkivá­lóbb terméket is el lehet ron­tani nemtörődömséggel, gon­datlansággal. Jó példát mondott erre Do­hán István igazgató, amikor a betegség miatt távol levő fő­könyvelő helyett számolt be a gazdálkodásról. Az igazga­tó amikor elmondta, hogy Kanadában és az USA-ban milyen nagy a becsülete a Vi­deoton hangdobozainak, em­lékeztetett arra is, hogy a ten­gerentúli kereskedők azt is megjegyezték: kár, hogy ezt a nagyon korszerű terméket nem tudják tisztességesen be­csomagolni. ) Igen, közismert gondja a magyar iparnak, köztük a Vi­deotonnak is, hogy sokáig azt hittük: újságpapírban is arany az arany. Pedig nem így van. Már a vevő lélektanából ki­indulva nem igaz, mi vásár­lók ugyanis a gyártmány igé­nyességét a csomagolás igé­nyességénél kezdjük mérni. Az évindító termelési ta­nácskozáson a továbbiakban szót kért Révész József, a te­levíziógyár párttitkára, Bíró Gyöngyi szakszervezeti tit­kár és Lévai András, a vál­lalati pártbizottság titkára, aki a gazdasági feladatok po­litikai jelentőségéről beszélt, s emlékeztette a tanácskozás részvevőit arra, hogy társa­dalmunkban minden az em­ber által és az ember szolgá­latára történik, s a fegyelme­zett irányítás és végrehajtás közös feladata és közös érde­ke mindenkinek, aki a gyár­ban, a vállalatnál dolgozik. Kátay Antal Dolgos hétköznapok Az újév köszöntése arra készteti az embert, hogy számadást végezzen. A váro­sok és a falvak dolgozói, a „hétköznapi közgazdászok” az újságban megjelenő sta­tisztikai közleményekből a népgazdasági ágazatok ered­ményeit és fejlődését össze­foglaló adatokból megfelelő következtetéseket vonhatnak saját jövőjükre is. A tér­és, a nemzeti jövedelem, a fázás és a fogyasztás árának vizsgálatából jól kikerekedik, mi­­ért az elmúlt esztendő eket várni az idei év­végeiért 1972-es amolyan átlagos év­ek. De mit jelent ma­g? Azt, hogy a tej­­beruházás és a bo­trányosan, a vára­­megfelelően növe­­lt országban végbe­­zorásokat, elért ered­­t megyénk is híven Egy év alatt egymil­­ló acélt csapoltak és kzek a Dunai Vasmű­­v új óvodát, bölcsődét -óházat építettek me­­lzerte. A kiskereskedelem rgalma lényegesen nagyobb ott mint a korábbi években. Valamelyest javult a gyer­mekáldás, csökkent a halálo­zás. Gazdasági fejlődésünk té­nyei, az ipari termelés kor­szerűsödése, a mezőgazdaság fejlődése, az új létesítmények, a közellátás egyenletessége, valamint az árubőség min­dennapi életünk megszokott jelensége. Ugyanez elmondha­tó a nyugodt belpolitikai helyzetről, a szocialista de­mokrácia és törvényesség légköréről. Íme, ilyen egy átlagos év m­inálunk, amikor nem történt semmi rendkívüli, s mégis előbbre lépett az ország. Mindebből következtetni le­het az idei, az 1973-as esz­tendő várható alakulására is. Az ország terve ismert. Az MSZMP Központi Bizottsága novemberben a társadalmi, gazdasági élet egész folyama­tát értékelte, s megjelölte az elkövetkező időszak fejlődé­sének fő irányvonalát. A par­lament decemberi ülésszaka is foglalkozott a tennivalókkal. Az idei évben folytatódik nép­gazdaságunk erőteljes növe­kedése, s ezen a biztos alapon javul tovább az életszínvo­nal. 1973-ban elsősorban a munkáscsaládok életkörül­ményeinek javítására törté­nik intézkedés. Ez év márciu­sától — figyelembe véve a béremelés szokásos lehetősé­geit — a munkások és a mű­vezetők részére az állami iparban átlagosan 12 száza­lékkal, az állami építőiparban átlagosan 10 százalékkal emel­kednek a bérek. Ez az intézkedés egyik fon­tos biztosítéka annak, hogy a negyedik ötéves tervben a X. kongresszuson elhatározott életszínvonal emlkedés a munkásosztály legaktívabb, legáldozatkészeb körében is megvalósuljon. A munkásbé­rek emelésének differenciált végrehajtásával megyénkben is lehetővé válik a nehéz fi­zikai munkát végzők, vala­mint a sokoldalú szakembe­rek munkájának , nagyobb megbecsülése. Az életkörülmények javí­tásához azonban nem elég a jó szándék. Tengernyi erőfe­szítésre, termelékenyebb, jobb munkára van szükség, hiszen elosztani csak azt lehet, amit az emberi tudás és szorgalom megteremt. Az eredményes munka alapvető követelmé­nye, hogy a vezetők gondos­kodjanak az egyenletes üte­mű termelés minden feltéte­léről, a tevékenység összhang­járól, szervezettségről, vala­mint a rend és fegyelem ál­landó betartásáról. Munkásosztályunk, de más osztályhelyzetű és rétegű dol­gozók mind nagyobb tömege tudja már, hogy az egyén a társadalommal együtt boldo­gulhat. A szocialista gondol­kodásmódot az a felismerés vezeti, hogy az egyének, a ki­sebb közösségek nem boldo­gulhatnak a társadalom rová­sára. Csak a közérdek szol­gálatával alapozhatjuk meg, tehetjük tartóssá és biztossá tömegméretekben is az egyé­nek boldogulását. Az öntudatos munkások tudják, hogy a társadalmi jó­lét emeléséhez több és jobb munkára van szükség. Jólé­tünk anyagi alapjait min­denekelőtt a termelésben, a munkás hétköznapokon te­remthetjük meg. Az új évben is érvényes az az igazság, hogy a termelés mennyiségi növekedésének együtt kell járnia a termékek minőségé­nek és korszerűségének javu­lásával, az önköltség csökken­tésével, az ésszerű takarékos­sággal. Az 1973-as év a negyedik ötéves terv forduló éve. A párt és a kormány gazdaság­­politikai célkitűzései kifeje­zik népünk akaratát és törek­véseit. Terveink végrehajtá­sához minden szükséges esz­közzel rendelkezünk. Az egyéni, családi tervek és törekvések mint más eszten­dőkben, ugyanúgy a mostani évben is ezer szállal kapcso­lódnak a népgazdaság fejlő­désében végbemenő változá­sokhoz, az ország új meg új eredményeihez. Ki-ki bizto­san tervezheti jövőjét a nagy közösség keretein belül, hi­szen terveink a társadalom célkitűzéseivel együtt a dol­gos hétköznapok munkájá­nak eredményeként rendre megvalósulnak. N. F. nak déli oldalán terült el a sziklás rét. A tu­dás frissítő fuvallat hegyi kirándulás előtt. Amikor reggeli után a menetkész tornaci­pős, melegítős, mogyoróbotos csapat — 30 fel­nőtt és vagy ugyanannyi gyerek — elindult a sziklás úton, rá kellett jönnöm, hogy az élet a világtól távoli tanyán is tele van meglepeté­sekkel. Alig tettünk meg ötven métert, amikor Féter megállt mellettem. — A barim vagy? — kérdezte, és beérte any­­nyival, hogy a nyakamba vettem. Így porosz­­káltam a többiek után. A völgy gyönyörű volt. A kopasz hegy lá­­bán­ál eredő forrás vezette az útunkat, a völgy felé sűrűsödtek a szederbokrok, alat­tuk néhány szem szamócát találtam. Péter egyáltalán nem lelkesedett. Elfogadta a gyü­mölcsöt, aztán nyargaltunk a csapat után. Nem kötötte le az út a fiamat, neki kirándulást ígértem, Péter látni akart. Így jutottunk le a rétre, én kilőve. Péter egykedvűen, még mindig várakozóan, konok reménykedéssel, hogy megkapja, amit joggal vár. De hát miként veszett el, hová süllyedt a csoda? A rét a rétek rétje, amire vártunk, mint valami Hold-béli sziklás táj, egyenetlen, éret­ten kopár, tehéncsorda nyomai éktelenünk, a vid szárú fű valósággal átszúrja a cipő tal­pát. De nincs erőm a tépelődésre, meglelem a magamét, elnyúlok, ahol állok, lányom, fiam az asszony gondja. És ni csak, egyáltalán nem elveszett ember Péter. Körülöttem futkos, aztán megbotlik egy kőben, és elhasal. Szálas bazaltkő, éppen elfér a tenyerében. Ez igazán kedvére való. Körbe­nézi, keres magának egy helyet, és leteszi a fűbe. Ennyit mond: itt jó lesz! Hoz még hozzá egyet, aztán a harmadikat. Már kettesével ci­peli a bazaltot, a melléhez fogja őket, liheg, szuszog, Péter teljesen feléledt. Csak hordja a követ, növekszik a csomó. Előbb egy, aztán már négy gyerek is segédke­zik neki a kőhordásban. Péter lekuporodik a rakás mellé, és kezdi egymásra illeszteni a köveket. Ekkor már népes dolgos had veszi körül.­­ Szinte észrevétlenül kialakulnak a munkás sorok. Két lányból és öt fiúból áll a gyűjtők és hordók zaja, Péteren kívül négyen az építőké. Fiam, mint az óriás ötlet egyedüli birtokosa, természetes egyszerűséggel kezé­ben tartja most is a kezdeményezést, és nincs, aki ezt elvitatná tőle. — Itt lesz a vár bejárata — mutatja, és­­ egyengeti a sort. Ha valamelyik gyerek meg­gondolás­anul becsempész egy követ a heve­nyészve emelt halmazra, Péter azonnal rá­csap. Ha egy centivel is, de odébb rakja a követ, s nincs, aki a pallérosi jogát kétségbe vonná. Épül, újra épül a vár, szárnyak dőlnek le, és kerülnek újra a megálmodott helyükre. Péter észrevétlenül bevonta a gyerekek többségét a játékba. A terep már messze környéken el­­rendeztetett, a srácok a hegy tövéből hozzák a köveket. És Péter nem követelőzik, jámbor, türelmes, maga a munka parancsolja a sietséget, nem járhat tétlenül az építő kéz. A fiúk pedig se­rénykednek, csapzottan loholnak a kövekkel, és a vár, valami olthatatlan étvágyú, falánk jószág, nyeli az anyagot. Nem lehet ember, akit magával ne ragadna a sodró lendület. Feltápászkodom. Kell még itt bazaltnak lenni. Aztán azon veszem észre magam, hogy hordom a követ, és már segít a többi felnőtt is. Péter tobzódik a bőségben, vi­­song, körbejárja a várat, keresi a szabad he­lyet a bástyákon az újabb szállítmányoknak. Aztán végre kész a vár, zászló helyett egy kettébe tört turistabot kerül a kőrakás tete­jére, teljes a diadal. Áll a vár, Péter vára. Kiabálás, taps, sziklás réten a gyermekhad győzedelmeskedett a természet felett. A­z autóbusz nyolc órára ért fel a László­­** tanyára.A városi forgalomból kimustrált, öreg Ikarus. Sátoraljaújhelyből fél tízkor in­dul a vonat Szerencs felé, addig bőven ledö­cög. Egyszer még körbejártuk az üdülőt, ki-ki a maga módján búcsúzkodott. A gyerekek még megnézték utoljára Tünde őzleányt, kenyeret dobtak a muflonnak, aztán indulás. — Ha erre járnak — mondta a gond­nok —, mindig szívesen látjuk önöket. — El­­érzékenyülten integetett az autóbusz után, és a százados fenyők között elindult a kocsi a sziklás rét felé. Elmaradt a szalonnasütőhely, a rózsalugas, az erdélyi, faragású hintasor. A Nagy-Milicnél jobbra fordultunk, és a hátunk mögé került a tábla. Az üdülő területére idegennek tovább­menni tilos! S ekkor a kanyarból kifordulva megpillan­tottuk a völgyet. Sziklás rét. — Áll-e még Péter vára? — jutott eszébe valamelyik felnőttnek. Akik a bal oldali ülé­seken helyezkedtek el, felpattantak. — Egy eperfa mellett kell lennie! — A lendületbe jött kocsi sebesen haladt, a lekopasztott legelő egyetlen hatalmas sárga folttá olvadt. De ni csak, ott van a vár! A formátlan kő­halmaz döglött nyulat is takarhatott volna. Dísze, a mogyoróbotzászló gyalázatosan leha­nyatlott, az idő megkezdte munkáját a kő­halmon. Messziről nézve mégis szép volt a vár. Valahogy kecsesebb és nagyobb is mint valójában lehetett, vagy ezer bazaltkő kötés nélküli vegyülete. — Eljövünk-e még egyszer ide, a világ vé­gére? — kérdezte Komlósi, a Videoton mun­kása. — De miért jönnénk — válaszolta ma­gának —, olyan nagy az ország. . . Péter azon­­­ban még megteheti, ő még viszontláthatja a várat. Fiam az ölemben ült, hogy jobban kiláthas­son. Elhagytuk a várat, már messze jártunk a sziklás réttől. Péter hallgatott­, az utat figyelte. Azt mondtam neki induláskor, sok érdeke­set lát majd, és most várta az újabb csodákat. Tid­er négyéves, és hol van már az a vár? Ferenczi József HÍRLAP Kevesebb insert Az idén 6,2 millió hektoli­ternyi sört készítenek a gyá­rakban. Így az időjárástól függetlenül több sör jut majd a kereskedelmi háló­zatba. Az év első és negyedik negyedévében kizárólag ha­zai sörrel elégítik ki a fo­gyasztói igényeket nemcsak a mennyiség, hanem a vá­laszték teküntetében is. A második és a harmadik ne­gyedévben, amikor a legna­gyobb a fogyasztás, átmene­tileg szükség lesz még im­­por­tsörökre is. Az elsők... Az új év első órájában tíz gyermek született hazánk­ban. Budapestnek csakúgy mint tavaly „egykéje” volt, vidéken kilenc csecsemő lát­ta meg a napvilágot, négy lány, öt fiú. A főváros első újszülött­jének kiléte nem volt komp­likált, hiszen az első óra egyetlen ÁB-bébije a János kórház II. számú szülészeti osztályán jött a világra 3100 grammos súllyal, neve: So­ós Ágnes. A százesztendős Bu­dapest, s egyben az Állami Biztosító 25. „jubileumi bé­bijét”, hétfőn délelőtt ünne­pélyesen köszöntötték a Já­nos kórházban. Dr. Komo­­róczi István, az Állami Biz­tosító képviselője virágcso­kor és csemege ajándékko­sár kíséretében adta át az­­ újszülöttnek, illetve a boldog mamának a 20 ezer forintos ajándékot. A vidéki elsőt, Kiss Dénest —­ aki az egri megyei kór­házban született — hasonló ünnepélyes külsőségek kö­zött kedden köszöntötte az Állami Biztosító képviselője, s adta át részére az intézet ajándékát, a vidék első új­szülöttjének járó 20 ezer fo­rintos életbiztosítási köt­vényt. Kísérleti üzem A vegyiszálipari tech­nológia világszerte olyan rohamos léptekkel fejlődik, hogy az ami ma még mo­dern, holnap elavulttá vál­hat. Természetes tehát, hogy állandóan korszerűsíteni kell a technológiát, kutatni kell a szálak továbbfeldol­­gozásának legmodernebb, legtermékenyebb eljárásait. Ezért a Nyergesúj­falui Ma­gyar Viscosagyár 3 évvel ez­előtt száltechnikai kísérleti üzem építését kezdte meg. A kísérleti üzemet úgy ren­dezik be, hogy mindent ma­gában foglaljon, ami egy igazi gyárban megtalálható. Száltechnikai kísérleti üzemben megkezdték a gyapjú- és a pamuttípusú gépsorok szerelését. Ezeket Lengyelországból, Olaszor­szágból, valamint az NDK- ból vásárolták. Rendeltek ezen kívül gépeket a Szov­jetunióból, Csehszlovákiá­ból, Franciaországból és az NSZK-ból is. A 35 millió fo­rintos beruházást a tervek szerint 1973 közepén adják át rendeltetésének. ­ Ésszerűen, okosan Amikor a beruházáspolitika felülvizsgálatára került sor és a kormány néhány intézkedést hozott az ilyen irányú te­vékenység további ésszerűsítésére, sokan mondták a mező­gazdasági nagyüzemekben: most aztán „leállhatunk” az el­készített távlati tervek megvalósításával. Pedig voltaképpen csak arról van szó, hogy a beruházást jobban, okosabban kell végeznünk a jövőben. Több helyen ugyanis az a gya­korlat vált uralkodóvá, hogy a sertés-, vagy szarvasmarha­­programot csakis nagy kombinátokkal lehet megvalósítani, feladva a régi épületeket, amelyek bizonyos mértékben ad­dig is jól szolgálták általában az állattenyésztést. A kormány most azt mondja: osszuk el az anyagi eszköze­inket úgy, hogy az új - ha ilyent létesítünk -, többet „tud­jon”, mint a régi Mert kétségtelen, hogy a jövő útja a „kombinátok útja" lesz, de odáig még sok idő telik el, s amely gazdaságnak nincsenek fejlesztési lehetőségeik, ott igyekezzenek korszerűsíteni a régi épületeket. Ez az állás­pont most már lassan „megérlelődik” a vezetőkben, s eképpen is cselekszenek. A kislányi példát említenénk, ahol ezt a fent elmondotta­kat már korábban felismerték. A Béke közössége 1967-ben - a sertésprogram meghirdetésekor - ismerte fel: nem sza­bad előreszaladni, nincsenek millióik, hogy „palotát” épít­senek a sertéseknek. Kidolgozták a sertésépületek korszerű­sítésének tervét, végre is hajtották, úgy, hogy azok még 10-15 év múlva is „tudnak” annyit, mint a legmodernebb telep. Az építőipari munkák teljes egészét saját brigádjuk végezte el, a technológiai felszereléseknek is mintegy 80 szá­zalékát saját műszaki apparátusuk készítette el. Bővült a kom­­caférőhely, megvalósították az úgynevezett rotációs rend­szert, amelynek során minden 23. napon bocsátanak ki vég­terméket. Csak egy dolog a sok elvégzett munka közül: a fiaztatókban a téglapadozatot melegpadozatra cserélték ki, a megfelelő hőmérséklet biztosítása végett elektromos fűtő­testet építettek be. Az automatikusan vezérelt berendezés a meghatározott hőmérsékletet „adja" a fiaztatókban Ugyan­így modernizálták a hizlaldákat, takarmánykeverőt létesítet­tek, a dolgozóknak pedig szociális épületeket alakítottak ki. Az eredmények kitűnőek. Lássuk a számokat. A korszerűtlen istállókban az egy kocára jutó évi szaporulat 11,9 volt, az egy kocára jutó veszteség pedig 4055 forint! Egy kiló élőhús előállításra 5,06 kilogramm takarmányt fordítottak. A kor­szerűsített épületekben az egy kocára jutó szaporulat 15-re emelkedett, az egy kocára jutó nyereség pedig most már 6651 forint! A takarmány felhasználása egy kilóval csök­kent. Lényegében tehát újat létesítettek, a tenyésztő és a hizlaló telep bruttó értéke 6 253 000 forint (ebbe beleértendő az összes állóeszköz, az új keverő, s az újonnan befektetett felújítási eszköz is), és ezzel évente 4500 hízott sertést adnak a népgazdaságnak. Számításuk szerint a most épülő, vagy már felépített kombinátokban az egységnyi végtermékre jutó épületköltség ennek közel ötszörösét teszi ki. Természetesen, ahol közös összefogásból létesítenek kom­binátokat, s van rá pénzük is, valamint az államtól meg­kapják a segítséget, nem kell lemondani az újról sem. Fő­leg ott nem, ahol a régi épületek már valóban annyira kor­szerűtlenek, hogy kár rájuk a pénzt pazarolni. De lám, az új építése helyett vannak már járható utak is És a mostani beruházáspolitika éppen erre ösztönzi a gazdaságokat. Mint ahogyan - többek között - Mezőfalván teszek. Több szabadtartásos istállójuk volt, amelyekben a hatva­nas évek közepén már nem voltak alkalmasak tehéntartásra. Csak borjú- és növendékmarha-nevelésre, később pedig szemestermény tárolására használták, az istállók egy részét. Most, hogy szükségük volna egy modern hizlalótelepre, annak a gondolata is felmerült, hogy építsenek egyet. Igen ám, de az legalább 100 millió forintba kerülne. Végül arra a meg­állapodásra jutottak, hogy mivel a hibridüzemnél úgyis kell egy 400 vagonos tároló, azt felépítik, s az eddig megtárnak­­ használt istállók felszabadulnak. Kisebb átalakítással itt va­lósítják majd meg az iparszerű, ablakos hizlalást. A szi­lárd burkolat adott, kiépítik az elválasztó rendszert, önitatót, jászlót építenek be. Így egy-egy istállónál 120 ezer forint­nyi költséggel alakítják ki a „klasszikus" szarvasmarha­hizlaló telepet. Ha elkészülnek, akkor itt 1200 hiómarhát he­lyezhetnek el. Termelékenységben megközel­­ik az európai színvonalat (s ezt nem nagyképűségből mondják), hiszen 300 állat gondozását egy ember végzi el. Ha sok a felesleges pénzed - tartja a közmondás -, azt is költsd el okosan. A kislángi termelőszövetkezet és a Me­zőfalvi Állami Gazdaság jelentős tartalékkal rendelkezik. Mégis a legésszerűbben használják fel a forintokat. ORSOVAI TIBOR

Next