Fejér Megyei Hírlap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-03 / 1. szám
Szerda, 1973. január 3. Évnyitó termelési tanácskozás (Folytatás az I. oldalról) gozói büszkék lehetnek arra, hogy ezt a magas műszaki bonyolultságot képviselő gyártmányt itt, Székesfehérváron állították elő. Az 1973. évi feladatokról szólva a főmérnök és a főosztályvezető beszámolójából megtudtuk, hogy a televíziógyár több, mint 1,6 milliárd forint értékű feladatot kíván megoldani ebben az évben, s ez hétszázalékos termelésnövekedést jelent. Ennek során 215 CQO televíziót, 203 000 rádiót, 134 000 hangdobozt, s egy sor más terméket állítanak elő. Főként exportra. Mert a híradásipari termékeknél is erősödik az exportorientáció, olyannyira, hogy az első negyedévben a televíziótermelést teljes egészében külföldi piacra küldik. A minőségi követelményekről Berzély Pál főosztályvezető beszélt a tanácskozáson. Felhívta a gyár vezetőinek és dolgozóinak a figyelmét arra, hogy a minőséget nem a minőségellenőrzésnek, hanem a gyártásban részt vevő ezreknek kell biztosítani. Pontos, lelkiismeretes munkával. Mert pártatlan szakemberek állítják, hogy a Videoton tévéi, rádiói, hangdobozai kiváló konstrukciók, de a legkiválóbb terméket is el lehet rontani nemtörődömséggel, gondatlansággal. Jó példát mondott erre Dohán István igazgató, amikor a betegség miatt távol levő főkönyvelő helyett számolt be a gazdálkodásról. Az igazgató amikor elmondta, hogy Kanadában és az USA-ban milyen nagy a becsülete a Videoton hangdobozainak, emlékeztetett arra is, hogy a tengerentúli kereskedők azt is megjegyezték: kár, hogy ezt a nagyon korszerű terméket nem tudják tisztességesen becsomagolni. ) Igen, közismert gondja a magyar iparnak, köztük a Videotonnak is, hogy sokáig azt hittük: újságpapírban is arany az arany. Pedig nem így van. Már a vevő lélektanából kiindulva nem igaz, mi vásárlók ugyanis a gyártmány igényességét a csomagolás igényességénél kezdjük mérni. Az évindító termelési tanácskozáson a továbbiakban szót kért Révész József, a televíziógyár párttitkára, Bíró Gyöngyi szakszervezeti titkár és Lévai András, a vállalati pártbizottság titkára, aki a gazdasági feladatok politikai jelentőségéről beszélt, s emlékeztette a tanácskozás részvevőit arra, hogy társadalmunkban minden az ember által és az ember szolgálatára történik, s a fegyelmezett irányítás és végrehajtás közös feladata és közös érdeke mindenkinek, aki a gyárban, a vállalatnál dolgozik. Kátay Antal Dolgos hétköznapok Az újév köszöntése arra készteti az embert, hogy számadást végezzen. A városok és a falvak dolgozói, a „hétköznapi közgazdászok” az újságban megjelenő statisztikai közleményekből a népgazdasági ágazatok eredményeit és fejlődését összefoglaló adatokból megfelelő következtetéseket vonhatnak saját jövőjükre is. A térés, a nemzeti jövedelem, a fázás és a fogyasztás árának vizsgálatából jól kikerekedik, miért az elmúlt esztendő eket várni az idei évvégeiért 1972-es amolyan átlagos évek. De mit jelent mag? Azt, hogy a tejberuházás és a botrányosan, a váramegfelelően növelt országban végbezorásokat, elért eredt megyénk is híven Egy év alatt egymilló acélt csapoltak és kzek a Dunai Vasműv új óvodát, bölcsődét -óházat építettek melzerte. A kiskereskedelem rgalma lényegesen nagyobb ott mint a korábbi években. Valamelyest javult a gyermekáldás, csökkent a halálozás. Gazdasági fejlődésünk tényei, az ipari termelés korszerűsödése, a mezőgazdaság fejlődése, az új létesítmények, a közellátás egyenletessége, valamint az árubőség mindennapi életünk megszokott jelensége. Ugyanez elmondható a nyugodt belpolitikai helyzetről, a szocialista demokrácia és törvényesség légköréről. Íme, ilyen egy átlagos év minálunk, amikor nem történt semmi rendkívüli, s mégis előbbre lépett az ország. Mindebből következtetni lehet az idei, az 1973-as esztendő várható alakulására is. Az ország terve ismert. Az MSZMP Központi Bizottsága novemberben a társadalmi, gazdasági élet egész folyamatát értékelte, s megjelölte az elkövetkező időszak fejlődésének fő irányvonalát. A parlament decemberi ülésszaka is foglalkozott a tennivalókkal. Az idei évben folytatódik népgazdaságunk erőteljes növekedése, s ezen a biztos alapon javul tovább az életszínvonal. 1973-ban elsősorban a munkáscsaládok életkörülményeinek javítására történik intézkedés. Ez év márciusától — figyelembe véve a béremelés szokásos lehetőségeit — a munkások és a művezetők részére az állami iparban átlagosan 12 százalékkal, az állami építőiparban átlagosan 10 százalékkal emelkednek a bérek. Ez az intézkedés egyik fontos biztosítéka annak, hogy a negyedik ötéves tervben a X. kongresszuson elhatározott életszínvonal emlkedés a munkásosztály legaktívabb, legáldozatkészeb körében is megvalósuljon. A munkásbérek emelésének differenciált végrehajtásával megyénkben is lehetővé válik a nehéz fizikai munkát végzők, valamint a sokoldalú szakemberek munkájának , nagyobb megbecsülése. Az életkörülmények javításához azonban nem elég a jó szándék. Tengernyi erőfeszítésre, termelékenyebb, jobb munkára van szükség, hiszen elosztani csak azt lehet, amit az emberi tudás és szorgalom megteremt. Az eredményes munka alapvető követelménye, hogy a vezetők gondoskodjanak az egyenletes ütemű termelés minden feltételéről, a tevékenység összhangjáról, szervezettségről, valamint a rend és fegyelem állandó betartásáról. Munkásosztályunk, de más osztályhelyzetű és rétegű dolgozók mind nagyobb tömege tudja már, hogy az egyén a társadalommal együtt boldogulhat. A szocialista gondolkodásmódot az a felismerés vezeti, hogy az egyének, a kisebb közösségek nem boldogulhatnak a társadalom rovására. Csak a közérdek szolgálatával alapozhatjuk meg, tehetjük tartóssá és biztossá tömegméretekben is az egyének boldogulását. Az öntudatos munkások tudják, hogy a társadalmi jólét emeléséhez több és jobb munkára van szükség. Jólétünk anyagi alapjait mindenekelőtt a termelésben, a munkás hétköznapokon teremthetjük meg. Az új évben is érvényes az az igazság, hogy a termelés mennyiségi növekedésének együtt kell járnia a termékek minőségének és korszerűségének javulásával, az önköltség csökkentésével, az ésszerű takarékossággal. Az 1973-as év a negyedik ötéves terv forduló éve. A párt és a kormány gazdaságpolitikai célkitűzései kifejezik népünk akaratát és törekvéseit. Terveink végrehajtásához minden szükséges eszközzel rendelkezünk. Az egyéni, családi tervek és törekvések mint más esztendőkben, ugyanúgy a mostani évben is ezer szállal kapcsolódnak a népgazdaság fejlődésében végbemenő változásokhoz, az ország új meg új eredményeihez. Ki-ki biztosan tervezheti jövőjét a nagy közösség keretein belül, hiszen terveink a társadalom célkitűzéseivel együtt a dolgos hétköznapok munkájának eredményeként rendre megvalósulnak. N. F. nak déli oldalán terült el a sziklás rét. A tudás frissítő fuvallat hegyi kirándulás előtt. Amikor reggeli után a menetkész tornacipős, melegítős, mogyoróbotos csapat — 30 felnőtt és vagy ugyanannyi gyerek — elindult a sziklás úton, rá kellett jönnöm, hogy az élet a világtól távoli tanyán is tele van meglepetésekkel. Alig tettünk meg ötven métert, amikor Féter megállt mellettem. — A barim vagy? — kérdezte, és beérte anynyival, hogy a nyakamba vettem. Így poroszkáltam a többiek után. A völgy gyönyörű volt. A kopasz hegy lábánál eredő forrás vezette az útunkat, a völgy felé sűrűsödtek a szederbokrok, alattuk néhány szem szamócát találtam. Péter egyáltalán nem lelkesedett. Elfogadta a gyümölcsöt, aztán nyargaltunk a csapat után. Nem kötötte le az út a fiamat, neki kirándulást ígértem, Péter látni akart. Így jutottunk le a rétre, én kilőve. Péter egykedvűen, még mindig várakozóan, konok reménykedéssel, hogy megkapja, amit joggal vár. De hát miként veszett el, hová süllyedt a csoda? A rét a rétek rétje, amire vártunk, mint valami Hold-béli sziklás táj, egyenetlen, éretten kopár, tehéncsorda nyomai éktelenünk, a vid szárú fű valósággal átszúrja a cipő talpát. De nincs erőm a tépelődésre, meglelem a magamét, elnyúlok, ahol állok, lányom, fiam az asszony gondja. És ni csak, egyáltalán nem elveszett ember Péter. Körülöttem futkos, aztán megbotlik egy kőben, és elhasal. Szálas bazaltkő, éppen elfér a tenyerében. Ez igazán kedvére való. Körbenézi, keres magának egy helyet, és leteszi a fűbe. Ennyit mond: itt jó lesz! Hoz még hozzá egyet, aztán a harmadikat. Már kettesével cipeli a bazaltot, a melléhez fogja őket, liheg, szuszog, Péter teljesen feléledt. Csak hordja a követ, növekszik a csomó. Előbb egy, aztán már négy gyerek is segédkezik neki a kőhordásban. Péter lekuporodik a rakás mellé, és kezdi egymásra illeszteni a köveket. Ekkor már népes dolgos had veszi körül. Szinte észrevétlenül kialakulnak a munkás sorok. Két lányból és öt fiúból áll a gyűjtők és hordók zaja, Péteren kívül négyen az építőké. Fiam, mint az óriás ötlet egyedüli birtokosa, természetes egyszerűséggel kezében tartja most is a kezdeményezést, és nincs, aki ezt elvitatná tőle. — Itt lesz a vár bejárata — mutatja, és egyengeti a sort. Ha valamelyik gyerek meggondolásanul becsempész egy követ a hevenyészve emelt halmazra, Péter azonnal rácsap. Ha egy centivel is, de odébb rakja a követ, s nincs, aki a pallérosi jogát kétségbe vonná. Épül, újra épül a vár, szárnyak dőlnek le, és kerülnek újra a megálmodott helyükre. Péter észrevétlenül bevonta a gyerekek többségét a játékba. A terep már messze környéken elrendeztetett, a srácok a hegy tövéből hozzák a köveket. És Péter nem követelőzik, jámbor, türelmes, maga a munka parancsolja a sietséget, nem járhat tétlenül az építő kéz. A fiúk pedig serénykednek, csapzottan loholnak a kövekkel, és a vár, valami olthatatlan étvágyú, falánk jószág, nyeli az anyagot. Nem lehet ember, akit magával ne ragadna a sodró lendület. Feltápászkodom. Kell még itt bazaltnak lenni. Aztán azon veszem észre magam, hogy hordom a követ, és már segít a többi felnőtt is. Péter tobzódik a bőségben, visong, körbejárja a várat, keresi a szabad helyet a bástyákon az újabb szállítmányoknak. Aztán végre kész a vár, zászló helyett egy kettébe tört turistabot kerül a kőrakás tetejére, teljes a diadal. Áll a vár, Péter vára. Kiabálás, taps, sziklás réten a gyermekhad győzedelmeskedett a természet felett. Az autóbusz nyolc órára ért fel a László** tanyára.A városi forgalomból kimustrált, öreg Ikarus. Sátoraljaújhelyből fél tízkor indul a vonat Szerencs felé, addig bőven ledöcög. Egyszer még körbejártuk az üdülőt, ki-ki a maga módján búcsúzkodott. A gyerekek még megnézték utoljára Tünde őzleányt, kenyeret dobtak a muflonnak, aztán indulás. — Ha erre járnak — mondta a gondnok —, mindig szívesen látjuk önöket. — Elérzékenyülten integetett az autóbusz után, és a százados fenyők között elindult a kocsi a sziklás rét felé. Elmaradt a szalonnasütőhely, a rózsalugas, az erdélyi, faragású hintasor. A Nagy-Milicnél jobbra fordultunk, és a hátunk mögé került a tábla. Az üdülő területére idegennek továbbmenni tilos! S ekkor a kanyarból kifordulva megpillantottuk a völgyet. Sziklás rét. — Áll-e még Péter vára? — jutott eszébe valamelyik felnőttnek. Akik a bal oldali üléseken helyezkedtek el, felpattantak. — Egy eperfa mellett kell lennie! — A lendületbe jött kocsi sebesen haladt, a lekopasztott legelő egyetlen hatalmas sárga folttá olvadt. De ni csak, ott van a vár! A formátlan kőhalmaz döglött nyulat is takarhatott volna. Dísze, a mogyoróbotzászló gyalázatosan lehanyatlott, az idő megkezdte munkáját a kőhalmon. Messziről nézve mégis szép volt a vár. Valahogy kecsesebb és nagyobb is mint valójában lehetett, vagy ezer bazaltkő kötés nélküli vegyülete. — Eljövünk-e még egyszer ide, a világ végére? — kérdezte Komlósi, a Videoton munkása. — De miért jönnénk — válaszolta magának —, olyan nagy az ország. . . Péter azonban még megteheti, ő még viszontláthatja a várat. Fiam az ölemben ült, hogy jobban kiláthasson. Elhagytuk a várat, már messze jártunk a sziklás réttől. Péter hallgatott, az utat figyelte. Azt mondtam neki induláskor, sok érdekeset lát majd, és most várta az újabb csodákat. Tider négyéves, és hol van már az a vár? Ferenczi József HÍRLAP Kevesebb insert Az idén 6,2 millió hektoliternyi sört készítenek a gyárakban. Így az időjárástól függetlenül több sör jut majd a kereskedelmi hálózatba. Az év első és negyedik negyedévében kizárólag hazai sörrel elégítik ki a fogyasztói igényeket nemcsak a mennyiség, hanem a választék teküntetében is. A második és a harmadik negyedévben, amikor a legnagyobb a fogyasztás, átmenetileg szükség lesz még importsörökre is. Az elsők... Az új év első órájában tíz gyermek született hazánkban. Budapestnek csakúgy mint tavaly „egykéje” volt, vidéken kilenc csecsemő látta meg a napvilágot, négy lány, öt fiú. A főváros első újszülöttjének kiléte nem volt komplikált, hiszen az első óra egyetlen ÁB-bébije a János kórház II. számú szülészeti osztályán jött a világra 3100 grammos súllyal, neve: Soós Ágnes. A százesztendős Budapest, s egyben az Állami Biztosító 25. „jubileumi bébijét”, hétfőn délelőtt ünnepélyesen köszöntötték a János kórházban. Dr. Komoróczi István, az Állami Biztosító képviselője virágcsokor és csemege ajándékkosár kíséretében adta át az újszülöttnek, illetve a boldog mamának a 20 ezer forintos ajándékot. A vidéki elsőt, Kiss Dénest — aki az egri megyei kórházban született — hasonló ünnepélyes külsőségek között kedden köszöntötte az Állami Biztosító képviselője, s adta át részére az intézet ajándékát, a vidék első újszülöttjének járó 20 ezer forintos életbiztosítási kötvényt. Kísérleti üzem A vegyiszálipari technológia világszerte olyan rohamos léptekkel fejlődik, hogy az ami ma még modern, holnap elavulttá válhat. Természetes tehát, hogy állandóan korszerűsíteni kell a technológiát, kutatni kell a szálak továbbfeldolgozásának legmodernebb, legtermékenyebb eljárásait. Ezért a Nyergesújfalui Magyar Viscosagyár 3 évvel ezelőtt száltechnikai kísérleti üzem építését kezdte meg. A kísérleti üzemet úgy rendezik be, hogy mindent magában foglaljon, ami egy igazi gyárban megtalálható. Száltechnikai kísérleti üzemben megkezdték a gyapjú- és a pamuttípusú gépsorok szerelését. Ezeket Lengyelországból, Olaszországból, valamint az NDK- ból vásárolták. Rendeltek ezen kívül gépeket a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Franciaországból és az NSZK-ból is. A 35 millió forintos beruházást a tervek szerint 1973 közepén adják át rendeltetésének. Ésszerűen, okosan Amikor a beruházáspolitika felülvizsgálatára került sor és a kormány néhány intézkedést hozott az ilyen irányú tevékenység további ésszerűsítésére, sokan mondták a mezőgazdasági nagyüzemekben: most aztán „leállhatunk” az elkészített távlati tervek megvalósításával. Pedig voltaképpen csak arról van szó, hogy a beruházást jobban, okosabban kell végeznünk a jövőben. Több helyen ugyanis az a gyakorlat vált uralkodóvá, hogy a sertés-, vagy szarvasmarhaprogramot csakis nagy kombinátokkal lehet megvalósítani, feladva a régi épületeket, amelyek bizonyos mértékben addig is jól szolgálták általában az állattenyésztést. A kormány most azt mondja: osszuk el az anyagi eszközeinket úgy, hogy az új - ha ilyent létesítünk -, többet „tudjon”, mint a régi Mert kétségtelen, hogy a jövő útja a „kombinátok útja" lesz, de odáig még sok idő telik el, s amely gazdaságnak nincsenek fejlesztési lehetőségeik, ott igyekezzenek korszerűsíteni a régi épületeket. Ez az álláspont most már lassan „megérlelődik” a vezetőkben, s eképpen is cselekszenek. A kislányi példát említenénk, ahol ezt a fent elmondottakat már korábban felismerték. A Béke közössége 1967-ben - a sertésprogram meghirdetésekor - ismerte fel: nem szabad előreszaladni, nincsenek millióik, hogy „palotát” építsenek a sertéseknek. Kidolgozták a sertésépületek korszerűsítésének tervét, végre is hajtották, úgy, hogy azok még 10-15 év múlva is „tudnak” annyit, mint a legmodernebb telep. Az építőipari munkák teljes egészét saját brigádjuk végezte el, a technológiai felszereléseknek is mintegy 80 százalékát saját műszaki apparátusuk készítette el. Bővült a komcaférőhely, megvalósították az úgynevezett rotációs rendszert, amelynek során minden 23. napon bocsátanak ki végterméket. Csak egy dolog a sok elvégzett munka közül: a fiaztatókban a téglapadozatot melegpadozatra cserélték ki, a megfelelő hőmérséklet biztosítása végett elektromos fűtőtestet építettek be. Az automatikusan vezérelt berendezés a meghatározott hőmérsékletet „adja" a fiaztatókban Ugyanígy modernizálták a hizlaldákat, takarmánykeverőt létesítettek, a dolgozóknak pedig szociális épületeket alakítottak ki. Az eredmények kitűnőek. Lássuk a számokat. A korszerűtlen istállókban az egy kocára jutó évi szaporulat 11,9 volt, az egy kocára jutó veszteség pedig 4055 forint! Egy kiló élőhús előállításra 5,06 kilogramm takarmányt fordítottak. A korszerűsített épületekben az egy kocára jutó szaporulat 15-re emelkedett, az egy kocára jutó nyereség pedig most már 6651 forint! A takarmány felhasználása egy kilóval csökkent. Lényegében tehát újat létesítettek, a tenyésztő és a hizlaló telep bruttó értéke 6 253 000 forint (ebbe beleértendő az összes állóeszköz, az új keverő, s az újonnan befektetett felújítási eszköz is), és ezzel évente 4500 hízott sertést adnak a népgazdaságnak. Számításuk szerint a most épülő, vagy már felépített kombinátokban az egységnyi végtermékre jutó épületköltség ennek közel ötszörösét teszi ki. Természetesen, ahol közös összefogásból létesítenek kombinátokat, s van rá pénzük is, valamint az államtól megkapják a segítséget, nem kell lemondani az újról sem. Főleg ott nem, ahol a régi épületek már valóban annyira korszerűtlenek, hogy kár rájuk a pénzt pazarolni. De lám, az új építése helyett vannak már járható utak is És a mostani beruházáspolitika éppen erre ösztönzi a gazdaságokat. Mint ahogyan - többek között - Mezőfalván teszek. Több szabadtartásos istállójuk volt, amelyekben a hatvanas évek közepén már nem voltak alkalmasak tehéntartásra. Csak borjú- és növendékmarha-nevelésre, később pedig szemestermény tárolására használták, az istállók egy részét. Most, hogy szükségük volna egy modern hizlalótelepre, annak a gondolata is felmerült, hogy építsenek egyet. Igen ám, de az legalább 100 millió forintba kerülne. Végül arra a megállapodásra jutottak, hogy mivel a hibridüzemnél úgyis kell egy 400 vagonos tároló, azt felépítik, s az eddig megtárnak használt istállók felszabadulnak. Kisebb átalakítással itt valósítják majd meg az iparszerű, ablakos hizlalást. A szilárd burkolat adott, kiépítik az elválasztó rendszert, önitatót, jászlót építenek be. Így egy-egy istállónál 120 ezer forintnyi költséggel alakítják ki a „klasszikus" szarvasmarhahizlaló telepet. Ha elkészülnek, akkor itt 1200 hiómarhát helyezhetnek el. Termelékenységben megközelik az európai színvonalat (s ezt nem nagyképűségből mondják), hiszen 300 állat gondozását egy ember végzi el. Ha sok a felesleges pénzed - tartja a közmondás -, azt is költsd el okosan. A kislángi termelőszövetkezet és a Mezőfalvi Állami Gazdaság jelentős tartalékkal rendelkezik. Mégis a legésszerűbben használják fel a forintokat. ORSOVAI TIBOR