Fejér Megyei Hírlap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-01 / 50. szám

Párbeszéd i damokratizm near at Filmek Fehérvárról Hazel ám külföldi tájakon Tudomány­­ technika % FEJÉR MEGYEII­L­­AMk "YB JH HP JS | Csütörtök: (|h J 1973. március 1. 3E lg WSB!(&m XXIX évfolyam EK­W 50. szám - ■ —1— 7 ‘ '—“ 11 Ára: 80 fillér AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A Megyei főlsiács V. B. napirendjén Tegnap, február 28-án ülést tartott a Fejér megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Elsőként meghallgatta­ a Kereskedelmi Felügyelőség munkájáról előterjesztett je­lentést, mely egyúttal össze­gezte az idei év feladatait is. A jelentés megállapította, hogy az elmúlt három évben a kereskedelmi ellenőrzés fel­adatai a gazdasági mechaniz­mus szabályozó rendszere alapján jelentősen változtak, megnövekedtek. Az áruellátási vizsgálatok általában véve javuló kínála­tot, nagyobb szervezettséget, szorosabb üzleti kapcsolato­kat állapítanak meg. A javu­ló munkát igazolja, hogy el­látási hiányosságért felügye­­lőségi eljárást­ nem kellett in­dítani. Az egyes boltok kö­zötti ellátásbeli különbség oka nem annyira az áruhiány, hanem inkább a szűkös alap­terület, a hiányos technikai felszereltség, esetenként a gyenge boltvezetés. A felügyelőség a fogyasz­tói árakat, az árképzési ren­deletek betartását elsősorban az üzlethálózatban ellenőrzi. Az elmúlt évben 1600 árat vizsgáltak felül. A fogyasztói érdekvédelem­mel szorosan összefügg a tár­sadalmi tulajdonvédelem. A felügyelőség rendszeresen vizsgálja a bolti készletek eredetét. A vendéglátó egy­ségekben gyakrabban, az élel­miszerboltokban ritkábban találtak olyan árut, melyet a vezető saját hasznára kívánt feldolgozni vagy értékesíteni. A boltokban és vendéglátóhe­lyeken a vállalati és szövetke­zeti ellenőrzés javult. Ennek ellenére a szabálytalanságok egyes típusai még visszatérő­­ek. A felügyelőségi szankciók száma és összege 1971-hez ké­pest mérséklődött, mivel az üzletszerzők által elkövetett bűncselekmények felfedése helyreállította a közületi for­galmazás törvényes rendjét. A felügyelőség munkáját jelentősen segíti a társadalmi ellenőrök tevékenysége. Az elmúlt évben az SZMT bőví­tette az aktívahálózatot, mely­nek képzésében és a vizsgála­tok előtti tájékoztatásban a felügyelőség részt vesz. Jelen­leg 154 társadalmi ellenőr működik a megyében. Külö­nösen a dunaújvárosi aktívák dolgoznak rendszeresen, akik az elmúlt évben 1428 ellenőr­zést végeztek. Felfedésükre 28 vállalati felelősségrevonás, 1 elbocsájtás, 89 szabálysértési eljárás indult. A kedvező ta­pasztalatok alapján Székesfe­hérváron és a bányászi közsé­­gekben alakultak hasonló el­lenőri csoportok. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta s határo­zatot hozott a soron következő tennivalókra. Ezután jelentés hangzott el a V. B. lejárt határidejű ha­tározatainak végrehajtásáról. Többek között a Bútoripari Vállalat áttelepítéséről, a Ve­lencei-tó és környéke fejlesz­téséről, Sukoró és Velence községek zártkert-rendezésé­­ről, a bodajki turistaszálló karbantartásáról, a szociális otthonok korszerűsítéséről, a Végrehajtó Bizottság jó­váhagyta az Észak-Fejér me­gyei, valamint a Mezőföldi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségeinek módosított alapszabályát. Több művelődési intézmény kérésének tett eleget a Végre­hajtó Bizottság, amikor hozzá­járult, hogy 1973. március □ A KERESKEDELMI FELÜGYELŐSÉG MUNKÁJA □ ISKOLÁK, MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK NÉVVÁLTOZÁSA □ 15-től kezdődően a móri gim­názium Táncsics Mihály Gim­názium, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium, a duna­újvárosi római városrész ál­talános iskolája Petőfi Sándor Általános Iskola, a móri I. sz. általános iskola Petőfi Sándor Általános Iskola, a móri nagy­községi könyvtár Radó Antal Könyvtár nevet viselheti az intézet címében és bélyegző­jében. A szerdai ülés napirendjén szerepelt a tanácsi dolgozók továbbképzési rendszerének fejlesztése is. Végezetül személyi kérdésen­két tárgyalt a V. B. Ezek so­rán előzetesen hozzájárult Nagy István, a hantosi közsé­gi tanács vb-titkára felmenté­séhez és helyébe Suhaj Józse­fet, a megüresedett nagylóki tanács vb-titkári funkciójára Takács Annát jelölte. Ugyan­csak hozzájárult a Végrehaj­tó Bizottság Szombath László, a sárosdi tanács vb-titkára felmentéséhez, s egyetértett azzal, hogy a teendők végzé­sét ideiglenesen Vörös Mik­­lósné lássa el. Hozzájárult Szummer György, a sáregresi tanács vb-titkára felmentésé­hez és helyébe Körmendi György jelöléséhez, valamint Matolcsi Istvánné alapi köz­ségi tanács vb-titkári funk­ciójából való felmentéséhez és Szummer György jelöléséhez. Kádár János fogadta Ali Nasser Mohamedet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán délután a Köz­ponti Bizottság székházában fogadta Ali Nasser Mohame­det, a Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság miniszter­­elnökét és honvédelmi mi­niszterét, a Nemzeti Front politikai irodájának tagját. A szívélyes, baráti találko­zón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, dr. Randó Jenő, a Magyar Nép­köztársaság M­DK -a akk­reditált nagykövete, illetve Mahmud Abdullah Ushaish, gazdasági és pénzügyekkel megbízott miniszterelnök-he­lyettes, pénzügyminiszter, Ali Ahmed Nasser Anter, a hon­védelmi miniszter első he­lyettese, hadsereg-főparancs­nok, a Nemzeti Front KB tagjai. (MTI) * * # Szerdán délelőtt az Or­­szágházban befejeződtek Fock Jenő a Minisztertanács elnöke és Ali Nasser Moha­med, a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság minisz­terelnöke tárgyalásai. A záró tárgyalás rendkí­vül szívélyes légkörben, a kölcsönös megértés szelle­mében folyt. Mindkét fél eredményesnek, hasznosnak, célravezetőnek értékelte a tárgyalásokat, amelyekről később közös közleményt ad­nak ki. Fokozzuk a társadalmi felelősségét és Ülésezett az Országos Béketanács Szerdán - az Országház Vadász­termében - ülést tartott az Or­szágos Béketanács, s megtárgyalta a magyar békemozgalom­ ta­valyi tevékenységét és 1973. évi munkaprogramját A tanácskozáson az elnökségben foglalt helyet Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, dr. Molnár Béla, az OBT alelnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Sarlós István, a Népszabadság fő­szerkesztője, Rostás István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára, Kiss Károly, a SZOT és az OBT alelnöke, dr. Gombár József, a KISZ KB titkára és Csaba Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője. Napirend előtt az elnöklő dr. Simai Mihály egyetemi tanárnak, az Országos Béke­tanács alelnökének javasla­tára az ülés részvevői néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunyt dr. Mihályfy Ernő, a Magyar Nemzet fő­­szerkesztője, a magyar béke­­mozgalomnak szinte meg­alakulásától lelkes, odaadó híve, az OBT elnöksége tagja emlékének. Ezután Sebestyén Nándor­­né tartotta meg főtitkári be­­számolóját, kiegészítésül a napirendi témáról készített írásos jelentéshez. Éve® munkaprogramunk kidolgozásakor — mondta Sebestyén Nándorné — min­dig az a törekvésünk, hogy — hasznosítva az előző esz­tendő tapasztalatait — a ma­gyar békemozgalom alkotó módon szolgálja pártunk és kormányunk politikáját, a béke megszilárdításáért ví­vott küzdelmet. Nagy figyelmet fordított a beszámoló — békemozgal­munk tavalyi tevékenységé­nek értékelése kapcsán — az indokínai népek iránti szoli­daritásra, amely csaknem egy évtizede békemunkánk homlokterében áll. Megany­­nyi akció, megmozdulás jut­tatta kifejezésre népünk test­véri érzéseit, segítőkészségét a vietnami, laoszi és kambod­zsai népnek a közös ügyért vívott hősi harca iránt. Az Országos Béketanácsnak ar­ra kell törekednie — hang­súlyozta a főtitkár —, hogy a szolidaritási mozgalom most ugyanolyan erőteljesen szálljon síkra­­a párizsi meg­állapodások­­ maradéktalan érvényesítéséért, mint ami­lyen intenzitással tavaly de­cemberben követelte az ame­rikai imperialisták hitszegő terrorbombázásár­ak beszün­tetését. Szolidaritási moz­galmunknak ugyanakkor nemcsak az a feladata, hogy a maga eszközeivel segítsé­get nyújtson a párizsi meg­állapodás érvényesítéséhez , támogatva azt az állami funkciót, amelyet hazánk a párizsi Vietnam-konferencián és a vietnami nemzetközi el­lenőrző és felügy­elő bizottság tagjaként fejt ki,­­ hanem az is, hogy megszervezze a társadalmi akciót Vietnam újjáépítésének segítésére. Szó esett a beszámolóban arról, hogy a magyar béke­­moz­galom, az Országos Béke­tanács — az európai bizton­ság és együttműködés ma­gyar nemzeti bizottságának egyik tagjaként —, kapcso­lódva a Béke Világtanács ak­cióihoz, eredményesen vett és vesz részt, a földrészünk bé­kéjéért és biztonságáért folytatott küzdelemben. Nem­zetközileg is figyelemre mél­tó volt tavaly a május 5. és 14. között az OBT által kez­deményezett és az európai nemzeti bizottságunkkal, a népfrontbizottságokkal,­ a társadalmi és tömegszerveze­tekkel közösen megrendezett ,,Európai biztonsági hét”. Bé­kemozgalmunk nemzetközi kapcsolataiban, külügyi munkájában is tevőleges szolgálatot tett az európai béke, biztonság és együttmű­ködés ügyéért. Például aktí­­van közreműködtünk az eu­rópai közvélemény képvise­lőinek brüsszeli fórumán, annak előkészítésében is. Részt vállaltunk a bécsi nem­­zetközi békeintézetnek az európai biztonsággal kap­csolatos bécsi, varsói, Frank­furt am Main-i szemináriu­mai megszervezésében. Há­zigazdái voltunk az európai biztonság gazdasági kérdései­ről rendezett nemzetközi szemináriumnak Budapes­ten. Tevékenyen részt vet­tünk a Béke Világtanácsnak az európai biztonsággal fog­lalkozó bratislavai ülésén. Foglalkozott beszámolójá­ban Sebestyén Nándorné bé­kemozgalmunknak a népek közötti barátság ápolása, el­mélyítése érdekében végzett eredményes munkájával, töb­bek között a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordu­lójához kapcsolódó magyar­­országi eseménysorozattal. (Folytatás a 2. oldalon) Két kép a Videotonból A Videoton gyár fehérvári szerviz műhelyében havon­ta mintegy 450 tévé­készü­léket javítanak. Képünkön Szerencsei Ferenc A gyárban elkészült a sztereo rádiók legújabb tí­pusának 01 szériája. Gyár­tását a II. negyedévben kez­dik el. (F­­tó: Ivabóczy Szilárd) Eredményes évet zártak A tavalyi gazdálkodási eredményeket összegező ter­melőszövetkezeti zárszám­adó közgyűlések február vé­gére­ országszerte befejeződ­tek. A MÉM illetékesei az MTI munkatársának elmon­dották: a közgyűléseken minden eddiginél nagyobb volt a tagság aktivitása, jó­váhagyták, illetve bírálták a termelőszövetkezet gazdasá­gi munkáját. A közös gazdaságok ta­valy eredményes évet zár­tak. Bruttó termelésük 7 százalékkal nőtt, miközben a termelési költségek 5 szá­zalékkal lettek nagyobbak, ami azt jelenti, hogy javult a költségszínvonal. A mun­kadíj és a munkabér egy év , alatt 4 százalékkal lett na­gyobb és a vállalati ered­mény — a mérleg szerinti nyereség és veszteség egyen­lege — 15 százalékkal ma­gasabb értéket mutat az egy évvel ezelőttinél. A gazdasá­gokban a fogyasztás-felhal­mozás aránya egészséges mó­don a fejlesztési alap javára tolódott el, ami a tsz-ek ve­zetőinek előrelátását, a biz­tonságos termelésre való­­ törekvését bizonyítja.

Next