Fejér Megyei Hírlap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
Vasárnap, 1973. június 10. Munkáslakások — vállalati támogatással Lakáshoz jutni — várakozás, türelem, takarékoskodás, aztán öröm és gond. S bár az átadott lakások száma évről évre emelkedik, mégis hosszas időt vesz igénybe a várakozók kielégítése. Igaz azt sem szabad elhallgatni, hogy a várakozás éveinél jócskán hosszabb az az idő, amíg sikerül előteremteni az anyagi fedezetet. Ez év januárjában jogszabályok módosították a korábbi lakásépítési feltételeket. A rendelet lényege egy mondattal összefoglalva: a vállalatok fokozottabban támogassák munkásállományú dolgozóik lakásépítését. A fenti rendelkezés meghallgatásra talált a Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalatánál is. A vállalat Székesfehérváron a Huba utcában többszintes lakóház építéséhez kezdett, melyben negyvenkét dolgozó jut majd korszerű otthonhoz. Jelenleg több mint egymillió forintot fordít a vállalat a lakásépítés támogatására. Vállalati lakásépítési kölcsönben részesítik a dolgozókat, és a lakások árából levonva az állami támogatást és a szociálpolitikai kedvezményt, csupán a maradék összeg tíz százalékát kell majd előtörlesztésként befizetni. Ezt az előtörlesztési összeget munkások esetén, három vagy ennél több eltartott gyermeknél a vállalat javaslatára részben, vagy teljes egészében a lakásügyi hatóság elengedheti. A vállalat a másik lakásépítési formát, a családiházépítést is támogatja. Turbékoló milliók Ma már azt is mondhatná fiatal olaszországi üzleti kapcsolatáról a Mezőföldi Egyesült ÁFÉSZ vezetősége, hogy az ölükbe repült a szerencse. Az áfész a szövetkezeti tagságra és háztáji gazdaságára alapzovú sportgalamb-tenyésztésre, illetve annak olaszországi exportjára vállalkozott. A szerződést a modenai Olivieri céggel kötötték meg, egyszerre százezer galambra. A félévi „mérleg” alapján kedvező hasznot mutat a sportgalamb-export. Az elmúlt hat hónapban 50 ezer galamb „repült” az olasz üzletember kamionjain Modenába. A százezer után 4 millió forintos árbevételhez, ezután pedig egyszerre 1,2 millió bruttó nyereséget számolhatnak. Az üzlet értékét külön is emeli az a körülmény, hogy a galambtartáshoz a háztájiak mellett — beruházás nélkül — felhasználják a mezőfalvai egykori Szitányiféle gazdasági épületet. nagyon bájos kislány töltötte meg benzinnel kocsinkat. Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy egy magasrangú banktisztviselő gyermeke. A papa ráadásul még öt motel tulajdonosa. A kislány naponta négy órát dolgozik, hogy ebből a fizetéséből részben fedezze egyetemi tanulmányait. Fösvény lenne a kislány apja? Nem. Az évi 3000 dollár taníttatási költséget az apa a mellényzsebéből is kifizethetné. Ő azonban csak a felét adja lányának, hadd keresse meg a másik felét ő maga! Az amerikai főiskolákon nagyon kevés munkás vagy farmergyerek tanul. Általában a gazdag emberek és a középosztály gyerekei járnak egyetemre. És a szülők majdnem minden esetben el tudják érni, hogy gyermekük hozzájáruljon taníttatási költségeihez, ami pedig igen magas. A washingtoni Georgetown Egyetemen például évi 2500 dollár. Ehhez jön még a diákszálló költsége, a tankönyvek ára, valamint a különböző laboratóriumok és felszerelések használati díja. Vagy itt van például a nyaralás, az utazás. — Az bizony nem rossz — mondja az apa ilyenkor — no és a pénz? — Egy hónapot, szeretnék kocsimosóként dolgozni, azt mondják, ott most szükség van emberre. — Miért oda? Gyere az én irodámba! Én sem fizetek kevesebbet. — Rendben. Ez a párbeszéd természetesen képzelt, de jellemző. A legtöbb amerikai diák azzal tölti a nyári vakációt, hogy panziókban, strandokon, kávéházakban, nemzeti parkokban vállal munkát. Egyik kollégánkat néhány évvel ezelőtt egy országúti motelben Észak-Dakota állam kormányzójának a lánya szolgálta ki. Senki sem csodálkozik azon, ha hasonló szerepkörben látja egy képviselő vagy egy szenátor lányát. V. Peszkov B. Sztrelnyikov HÍRLAP Borán a baracsi határban A baracsi Béke Termelőszövetkezet földtábláin május 27-e óta folyamatosan szedik a borsót. Először hetvennyolcvan kéziszedő hajlongott, hogy időben érkezzen piacra a megyénknek ennek a hosszú községből a szokásos üzenet. Azóta megnőtt a kéziszedő lányok, asszonyok száma. Ma már százan-százhuszan is szorgoskodtak a borsóföldön. A nagyüzemi gépi betakarítás azonban csak néhány napja tartja izgalomban a tsz vezetőit, a borsó aratással, betakarítással, fejtéssel és szállítással foglalkozó tagjait. Branikner János és Jávorszki Sándor ABA kaszálóval aratja a rendeket. A rendekre rakott borsót gyorsan összegyűjtik, szállítják a tanyaközpontba, Simon István brigádjához, a fejtőberendezéshez. Nem tudom pontosan hány fürge kéz kellene, ha ez a gép nem lenne. Egy bizonyos: 3 percenként telnek a jókora tároló edények, amelyeket Farkas Gáspár, Garda Imre, Garbacz Ferenc továbbít a néhány lépésre várakozó, traigygyomrú puttonyokba. Közben a hulladék, a szár sem vész kárba. Egy lánctalpas és vezetője gondoskodik arról, hogy jól megtapossák a silógödörbe kerülő téli takarmányt. Nincs megállás a, földtáblákon és ahol a rendrevágó kése nem fogja a kis boltot, Ott a kézi kaszások vállalják az aprónövésű borsót. Éjjelnappal két autó szállítja a jó termést és talán a tervezett bevételt is meghozó borsót. Két műszakban üzemelnek a fejtők is. És Tóth János gépkezelő vigyázza a masina egészségét. Fontos is ez azért, hogy Simon István és Bozsóki József egyforma ütemben folyamatosan etethesse a gépet, hogy frissen, idén, a követelménynek megfelelő minőségben kerüljön a küldemény a hűtőház „jégkamrájába”. Egy-egy műszakról mintegy 100 mázsa szépszámú, zsenge borsót továbbítanak, hogy a szezon után se érezzük hiányát ennek a csemegének. — n. e. — Az Ikarus az iskolákért Tóth István gyárigazgató aláírja a szerződést. Mellette Lalgó István, az üzemi pártbizottság titkára ........ .... . Több iskolát, tanintézeteit patronál évek óta az Ikarus székesfehérvári gyára. A társadalmi segítség eddig is sokféle formában nyilvánult meg, jó kapcsolat alakult ki az oktatási intézményekkel. Az MSZMP Központi Bizottságának oktatáspolitikai határozata és a városi pártbizottság adott ösztönzést ahhoz, hogy a gyár hatékonyabban segítse az iskolai oktató-nevelő munkát, eredményesebben hozzájáruljon a közoktatás korszerűsítéséhez. E célból az Egy iskola, egy üzem mozgalom keretében együttműködési szerződést kötött a gyár két, régóta patronált oktatási intézménnyel: a maroshegyi Táncsics Mihály Általános Iskolával és a 320. számú Árpád Ipari Szakmunkásképző Intézettel. Az iskolával megkötött szerződésben a gyár többi között vállalta, hogy további segítséget ad a könyvtár fejlesztéséhez, a tanítási segédeszközök növeléséhez, a karbantartási munkák elvégzéséhez. A tantestület feladatot vállalt a dolgozók általános iskolai oktatásában, a végzett tanulók pályaválasztásában. Eredményesebbé teszik az együttműködést a KISZ-szervezet és az úttörőcsapat között. A gyár ugyancsak segítséget, nyújt a szakmunkásképző intézetnek a korszerűbb oktatáshoz, a tanulók szakmai képzéséhez, kulturális és sportolási lehetőségeik javításához. Vállalta a kollégium patronálását is. Az intézet szintén segít a gyárnak a dolgozók szakmai továbbképzésében, illetve gyermekeik pályaválasztásában, a szakmunkás-utánpótlásban. Együttműködik a gyár és az intézet szakszervezeti, KISZ-bizottsága is. Az együttműködési szerződést június 6-án írták alá a gyárban. Az iskola és az intézet vezetőit Tóth István, a gyár igazgatója és Langó István, az üzemi pártbizottság titkára tájékoztatta az eddigi kapcsolatról, eredményekről, melyek jó alapot adnak a szerződéses együttműködéshez. H. T. Huszonöt év telt el azóta, hogy a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesítő kongresszusa a munkásosztály szervezeti egységéért folyó több évtizedes küzdelem utolsó aktusaként befejeződött. A marxista történetírás az esemény jelentőségét nemcsak az ünnepi évfordulók és megemlékezések alkalmával méltatta, hanem a „hétköznapokon” is nagy figyelmet fordított az 1947—1948-ban bekövetkezett korszakváltás e döntő mozzanatának, s a népi demokratikus forradalomról, ill. átalakulásáról szóló feldolgozásokban viszonylag részletesen tárta fel e folyamat lényeges állomásait. Az egyesülés huszonötödik évfordulójára most megjelent „Interjúk a munkásegységről” (1945—1948) című gyűjtemény (Kossuth Könyvkiadó, 1973. — az interjúkat Sánta Ilona készítette) — amely jellegét és tartalmát tekintve is újszerű kezdeményezés — a magyarországi munkásegységfront és egyesülés történetéhez értékes adalékokat szolgáltat. A közel 19 ív terjedelmű könyvben közre bocsátott húsz interjú szereplő személyei az egyesülést megelőző években, évtizedekben a munkásmozgalom különböző területén és szintjén tevékenykedtek és vettek részt a politikai küzdelmekben. A szakszervezeti mozgalomról Apró Antal és Kisházi Ödön, a kommunista párt politikájáról és a két párt együttműködéséről az akkor főtitkárhelyettesi beosztásban tevékenykedő Kádár János, a Szociáldemokrata Pártról az élvonalban küzdő Marosán György, Schiffer Pál, dr. Szalai Sándor, az ifjúsági mozgalomról Hollós Ervin mondja el élményeit. Az üzemi életről a csepeli veteránok egy csoportja, Csicsics Sándor, Katona Antal és Somogyi Antal beszélnek. Értéke a kötetnek, hogy a munkásmozgalom fő kérdését, az egységet, nem kizárólagosan a munkásosztály problémájaként tárgyalja, hanem mint a népi demokratikus átalakulás egészének döntő mozzanatát, megmutatja a Kisgazda- és a Nemzeti Parasztpárt vezetőinek ezzel kapcsolatos álláspontját és nézeteit is Bognár József, kisgazdapárti és Nánási László nemzeti parasztpárti politikus nyilatkozataiban. Az interjút adók felszabadulás utáni tevékenysége szerteágazó és szintben különböző volt, ami lehetővé teszi, hogy átfogó képet kapjunk a korszakról, a két párt tevékenységéről, a pártok egymáshoz való viszonyáról, az együttműködés történelmi sikereiről és nehézségeiről, azokról a fő tendenciákról és folyamatokról, amelyek meghatározták a fejlődés menetét, a vezetők és a tömegek magatartását az osztályharcban. Az interjúk tartalmát a korszak eseményeit ismerő történész lényegre tapintó kérdései alapozzák meg, amelyekhez többé-kevésbé mindig igazodnak a válaszok is. Az interjúk ezért szerencsés ötvözetei a történelemnek és a visszaemlékezésekre leginkább jellemző szubjektív látásmódból eredő véleményeknek, benyomásoknak a száraz adatokat színessé varázsoló hangulati elemeknek. Az átgondolt szerkesztés és tematikai csoportosítás következtében, a műfaji sajátosságok miatt egyébként nehezen kezelhető interjúk a munkásegységért folyatott harc előképeivé válnak. Megismerjük az egyesülés történelmi előzményeit — visszanyúlva a háborút megelőző időszakokba — éppen úgy, mint az 1945—1948 közötti évek harcait, az 1948 júniusában lezajlott kongresszus leglényegesebb összetevőit, majd a későbbi években végbement fejlődés eseményeit egészen napjainkig. A stílusában és szemléletükben bizonyos vonatkozásokban egymástól eltérő, izgalmasan olvasmányos interjúkat lapozgatva, ismét egyértelműen bebizonyosodik, hogy a magyar munkásmozgalom is — a nemzetközi folyamatokkal összhangban — a harmincas évek közepétől rálépett a munkásosztály politikai és szervezeti egységéhez vezető útra, elsősorban akkor, amikor a kommunisták és szocáldemokraták, a tagok és a vezetőik, a közös ellenség, a fasizmus elleni harcban egymásra találtak. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusától tudatos népfrontpolitikát követő kommunisták — mint ahogyan arról Kádár János elvtárs nyilatkozik — egyetértő harcostársakra találtak a szociáldemokrata vezetőségekben is azok személyében, akik felismerték a kommunistaellenes politika tarthatatlanságát, és fokozatosan elvileg is szembekerültek a reformizmussal és az opportunizmussal. Az őszinte hangvételű írások még inkább tükrözik, hogy a folyamat nem lehetett — éppen a társadalmi sajátosságok miatt — sem gyors, sem ellentmondásoktól mentes, egészében véve azonban mégis felfelé ívelő, egyre erősödő és terebélyesedő folyamat játszódott le! Ezt olyan kiemelkedő események és állomások jelzik, mint a háború alatt lezajlott közös megmozdulások és akciók, az illegalitásban kibontakozó közös ellenállási mozgalom, majd az akcióegység csúcspontjaként az 1944. október 10-én, Szakasits Árpád és Kállai Gyula által aláírt egységmegállapodás a két munkáspárt akkori és háború utáni együttműködéséről, természetesen nemcsak a nemzet, hanem ezen belül a munkásmozgalom életében is gyökeres fordulatot eredményezett a felszabadulás. A munkáspártok számára rendkívül kedvező politikai-társadalmi feltételek teremtődtek: a munkásosztály, pártjainak képviselőin keresztül, részesévé vált a hatalomnak. A munkásegységfront a népi demokratikus forradalom és átalakulás hajtóerejévé, társadalmi bázisává vált. A kötet ehhez is sok újat ad. Nemcsak azzal, hogy az események eddig ismeretlen összefüggéseire és fényeire fényt derít — pl. az 1944. október 10-i egységmegállapodás előkészítésének és aláírásának körülményeiről Schiffer Pál érdekes részleteket közöl —, hanem azzal is, hogy az eddig közismert mozzanatokat más oldalról, más aspektusból is megvilágítja, újabb összetevőkre irányítja a szakemberek és a szemtanú figyelmét. Az interjúk elismerő s ha kell — a kommunista mozgalommal szemben is — őszintén kritikus hangvétele — különösen az 1948- at követő időszakok jelenségeire vonatkozóan — megkönnyíti az események reális és marxista értékelését. Az 1948-as szervezeti egyesüléssel meghatványozódott a magyar munkásosztály ereje, ami a személyi kultusz okozta torzulások miatt teljességében nem bontakozhatott ki. A tanulságokat levonva, az MSZMP megvalósította a munkásosztály forradalmi erőinek összefogását, a harci egységet, a marxista-leninista ideológia alapján. A húsz interjú közrebocsátása huszonötévvel az egyesülés után ennek a beteljesedésnek szép bizonyítéka. Interjúk a munkásegységről (Kossuth Könyvkiadó 1973)