Fejér Megyei Hírlap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

Tanfolyamzáró Az oktatási igazgatóságon ötödik alkalommal szervez­ték pártaktivisták egyhónapos tanfolyamának záróját a múlt év szeptemberétől a mai napig három­­száztizenkilenc fizikai munkás párttag, elsősorban vá­lasztott tisztséget ellátó kommunisták politkai, gyakor­lati képzéséről gondoskodtak a négyhetes tanfolyamon. A tegnapi zárófoglalkozáson Takács Imre, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és Závodi Imre, a megyei tanács elnöke találkozott a hallgatókkal, s vála­szolt kérdéseikre. A pártaktívisták februári tanfolyamán százegy hall­gató, többségében a pártalapszervezetek vezetőségeinek új tagjai gyarapították tudásukat. Júniustól R—40 is Próbaüzemel a Vasmű számítóközpontja TEGNAP DÉLELŐTT MEGKEZDTE PRÓBAÜZE­MÉT A DUNAI VASMŰ ÚJ SZ­ÁMÍTÓKÖZPONTJÁNAK R—20-AS GÉPE. A számítóközpont építését két évvel ezelőtt kezdték meg azzal a céllal, hogy tökélete­sítsék és gyorsítsák az ügyvi­telt, bevezessék az egyes mun­kafolyamatok számítógépes irányítását. Eddig a Magyar Tudományos Akadémia szá­mítóközpontjával végeztet­tek egyes feladatokat, de a távolság természetesen nehe­zítette a munkát, éppen a szá­mítógép legfőbb előnyét, a gyors adatszolgáltatást nem tudták közvetlen módon ki­használni. A most üzembeállított R— 20-as géppel bérelszámolási, anyagnyilvántartási és anyaggazdálkodási feladato­kat végeztetnek, ezen dol­gozzák fel és tartják nyil­ván a belföldi- és az export­­rendeléseket. A számítóközpont könnyű­szerkezetes épületében a jászberényi Lehel gyár egye­di gyártásban készült lég­kondicionáló berendezése óránként kétezer köbméter levegő cseréjével állandóan 22 C fok hőmérsékletet és 50 százalékos relatív páratartal­mat biztosít. A számítóközpont a számí­tástechnikai főosztályhoz tar­tozik, az adatfeldolgozást mintegy száz szakember mun­kája is segíti. Júniusban üzembe állítják a nagytelje­sítményű R—40-es gépet is. 1980-ig megteremtik annak a lehetőségét, hogy az acélgyár­tás irányítását, programozá­sát közvetlenül a számító­gépre bízzák. A számítóközpont üzembe helyezésével egyidőben a Vasmű minden gyáregységé­ben felelős szakembert jelöl­tek ki a folyamatos adatszol­gáltatásra. is két kongresszus közölt A munkásművelődés tár­gyi feltételeinek mind sok­oldalúbb biztosítására ha­talmas társadalmi összefo­gással megépítették Dunaúj­városban a Munkás Műve­lődési Otthont, amelynek könyvtár­klubjában készült felvételünk. Székesfehér­váron is tavaszi átadásra kész az Ifjúság Háza, ame­lyet ugyancsak társadalmi öszefogással hoztak létre a megyeszékhely vállalatai, szocialista brigádjai, ifjú­­kommunistái. FEJÉR MEGYEIEKJE “ ““———————————————\ ^rQ. gQ fjj|£1 AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA _____________________ Második legnagyobb a megyében Iparcikk-áruházat avattak Móron Tegnap délelőtt Móron tíz óra előtt nagyon sokan áll­dogáltak a téren, a hatalmas üvegfalakon át nézve a Vér­tes Áfész áruházának föld­szinti műszaki és konyhafel­szerelés osztályát. Várták a móriak, hogy megnyissák az ajtókat, és birtokba vehes­sék az áruházat, amelyre már oly nagy szükségük volt, hogy bő választékú árukíná­latból a kor követelményei­nek megfelelő, modern körül­mények között vásárolhassák meg a számukra szükséges holmikat. Hajba Kálmán, a megyei tanács elnökhelyettese nyi­totta meg Móron a megye második legnagyobb iparcikk áruházát, amely tizenkétmil­lió forint költséggel épült és kétezer négyzetméter alapte­rületén tizennégy millió fo­rint értékű árut helyeztek el. Megnyitójában elmondta, az áruház felépítésében nagy szerepe volt a Belkereske­delmi Minisztérium segítsé­gének, a megyei tanács, a MÉSZÖV, a móri nagyköz­ségi tanács és a járási párt­szervek támogatásának, vala­mint a szövetkezeti tagság­nak. Az áruház a szövetke­zeti gazdálkodás egyik igen szép sikere és Mór várossá fejlődésének része. Az áruház emeletén kapott helyet a cipőosztály, melynek polcain kétezer pár cipőt tudnak elhelyezni. Itt rendez­ték be a konfekció, méter­áru és lakástextil osztályt, valamint a profilbővítésnek számító rövidáru részleget is. A bőrdíszmű és kötöttáru eladása is ezen az emeleten történik. Itt működik a büfé is. Az osztályokon külön táb­la hívja fel a figyelmet az árstoppos termékekre. Az áruház ötven alkalmazottja áll majd a vásárlók szolgá­latára, hogy kényelmesen ve­gyék meg háztartási gépeiket, a divattal haladó öltözékeket. A nehézipari miniszter helyettese Balinkabányára látogatott Dr. Halász Tibor, a nehéz­ipari miniszter helyettese. Hidasi Istvánnak, a Közép­dunántúli Szénbányák Válla­lat igazgatójának kíséretében csütörtökön délelőtt látoga­tást tett a Balinkai Szénbá­nyánál. A miniszterhelyettes tájé­koztatta az üzem párt-, szak­­szervezeti és gazdasági veze­tését a Minisztertanács 3347/1974-es, a bányászattal foglalkozó határozatáról. Ezt követően a vendégek látoga­tást tettek a bányában. Meg­tak­­atottAk­­ci­tvá TI­VD -mező kapcsolt területén üze­melő 603-as gépesített front­fejtést és az ugyancsak kor­szerűen gépesített 20-as szá­mú elővárást. A miniszter­­helyettes és a vállalat igazga­tója mindkét munkahelyen röviden tájékoztatta a dolgo­zókat is a fenti határozatról, a magyar szénbányászat, a vállalat és a balilikai üzem jövőjéről. A látogatás végén, dr. Ha­lász Tibor elismerően nyi­latkozott a bányaüzem mű­szaki fejlesztési törekvéseiről és tevékenységéről. Tanácsaiés Fehérváron Garancia a negyvenmillióhoz Több mint ötszázhetven millió forint felhasználásáról döntött tegnap Székesfehér­vár Város Tanácsa, amikor megvitatta és elfogadta ülé­sén a megyeszékhely fejlesz­tésének idei tervét. Igen te­kintélyes összeg ez — hét millióval „vastagabban” fog­hatott a tavalyinál az idei tervkészítők ceruzája —, de meg is van minden forintnak a helye. Épp a napirend vitá­ja, a tanácstagok felszólalá­sai bizonyították, hogy az alapvető feladatok, lakásépít­kezés, kommunális beruházá­sok mellett van egy sereg más gond is. Egy-egy város­rész vagy csupán egyetlen ut­ca, egyetlen tanácstagi vá­lasztókerület gondjai ezek, mégis bosszantóak, jó lenne túllépni rajtuk, jó lenne tehát „belepréselni” megoldásukat még ebbe az ötéves tervbe valahogyan. A tervszámok — a pénz­ügyi keretek által körülhatá­­roltan — természetesen nin­csenek gumiból, sőt a célsze­rű takarékosság, a minden eddiginél határozottabb pénz­ügyi és tervfegyelem eszten­dejében még arra sem szá­míthatnak az illetékes szak­­igazgatási szervek, hátha si­kerül majd elcsippenteni in­­nen-onnan valamit a „me­net közben” támadt plusz tennivaló fedezetére. Hogy mégsem megoldha­­tatlanok a szorosan vett ter­ven felüli tennivalók sem, arra mégis pontosan ezek a tanácstagi felszólalások tet­tek bizonyságot. Rég nem volt tanácsülés Fehérváron, ahol ennyit ígértek volna a felszólalók — maguk, s a la­kóterület választópolgárai nevében a kérések mellé, a kérések megvalósításának ga­ranciájául. Rég nem volt — persze, a cselekvő várossze­retet hagyományai nem ma, még csak nem is tegnap ke­letkeztek. Ha végigtekintünk a városon a Vidám Parktól a Béke térig, az öreghegyi, új vízvezetékű utcáktól a dél­nyugati városvég buszmeg­állóiig, mindenütt szembe öt­lenek a társadalmi munka al­kotásai. Idén, épp a korábbi évek társadalmi összefogásának hatékonyságára alapozva, negyvenmillió forint értékű társadalmi munkával számol a tanács. Negyvenmillióval több juthat így — a nagy­üzemi munkáskollektívák, kiszesek, lakóterületi akti­visták kétkezi hozzájárulásá­ból — a városfejlesztési cé­lok megvalósítására. Nagy dolgokra, mint egy körzeti orvosi rendelő megépítése, s kisebbekre, mint egy-egy külterületi utca közművesí­tése, egy-egy új park, játszó­tér építése egyaránt. A katonafiatalok és a szé­­kesfehérvári kiszesek nevé­­ben egymagukban is rendkí­vül értékes vállalások hang­­zottak el a tegnapi tanács­ülésen a megyeszékhely fej­lesztése érdekében. Mintegy garanciául a tanácstagok előtt most ismertetett negy­venmilliós társadalmi munka­tervhez. A tanács vezetői számára váratlanul — s épp ezért a városfejlesztési tervekhez még hozzá nem igazodva — hangzottak el tegnap ezek a vállalások. A köszönet mel­lett ezért hangzott el, mind­két esetben, a sietős ígéret is: igyekeznek majd jó szerve­zéssel irányítani az illetékes szakosztályok a társadalmi munkaakciókat, hogy valóban a legjobbat, legtöbbet lehes­sen elérni általuk a város javára. Bízunk benne, hogy való­ban így lesz. Mert épp a leg­utóbbi évek tapasztalatai bi­zonyították be, hogy Fehér­váron nem a társadalmi munkavállalásban, spontán alkotókedvben van hiány, hanem a munka szervezése, szakirányítása döcög még olykor. Jó lenne hát, ha idén valóban sikerülne olyan át­tekintéssel, olyan felelősség­gel hasznosítani a közösség javára ezt az újat teremtő buzgalmat, ahogyan erkölcsi s előrelátható forintértéke egyaránt megilleti. — mckis — „Fejér megye ma” Hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója tiszteleté­re az MSZMP Fejér megyei Bizottsága, a Fejér megyei Tanács és az István király Múzeum szervezésében szá­mos vállalat, gyár és intéz­mény közreműködésével el­készült a „Fejér megye ma” című vándorkiállítás. A fotó­kiállítás a megye megválto­zott arculatát, új létesítmé­nyeit mutatja be. A kiállítást Fejér megye községein kívül a testvér­megyékben, Vorosilovgrád­­ban és Blagojevgrádban is bemutatják, ezért szövegré­szének orosz és bolgár nyel­vű változata is van. A magyar nyelvű változat márciusi csepeli premier után indul Fejér megyei vándor­díjára.

Next