Fejér Megyei Hírlap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

­ Folytatja munkáját az európai biztonsági értekezlet­­­. I. Brezsnyev: Felelősek vagyunk Európa jövőjéért Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára csütörtö­kön az európai biztonsági konferencián a következő be­szédet mondta: Mi, az európai biztonsági és együttműködési konferen­cia zárószakaszának összes részvevői érzékeljük ennek az eseménynek különleges jellegét és politikai hordere­jét. Meggyőződéssel állíthatom, hogy ugyanezt érzik milliók és milliók a tanácskozáson résztvevő országokban, sőt más országokban is. Velünk együtt mélységesen tudatá­ban vannak annak, hogy mi is zajlik le ezekben a napok­ban a­­finn fővárosban. Mi a nyitja ennek az érdek­lődésnek, amely a teremben jelenlevő magas rangú poli­tikusok és államférfiak ta­nácskozása iránt megnyilvá­nul? ! A válasz nyilvánvalóan az, hogy a tanácskozás eredmé­nyeihez olyan várakozások és remények­­fűződnek, amilye­ne­­kre a háború utáni idők közismert együttes szövetségé­ül döntéseit követő időszak­ban egyetlen kollektív akció sem jogosított fel. Az a nemzedék, amely át­élte a második világháború szörnyűségeit, különösen jól látja ennek a tanácskozásnak történelmi értelmét. A tanács­kozás célkitűzései annak az európai nemzedéknek a szí­véhez is szólnak, amely már a béke körülményei között nőtt fel és él, s ma jogosan úgy érzi, hogy ez másképp nem is lehetne. Rengeteg vér áztatta Euró­pa földjét a két világháború alatt. A 33 európai állam, az Egyesült­ Államok és Kanada legfelsőbb politikai és állami vezetői azért gyűltek össze Helsinkiben, hogy közös erő­vel olyan kontinenssé változ­tassák Európát, amely mind­örökre megszabadul a hábo­rús megrázkódtatásoktól. A békére való jogot biztosítani kell Európa valamennyi népe számára. Természetesen amel­lett vagyunk, hogy ugyanezt a jogot biztosítsuk földünk valamennyi népe számára. Európa, amely számos nagy­szerű nemzeti kultúra hazája, a világcivilizáció egyik ki­emelkedő hegycsúcsa, képes rá, hogy példát mutasson a tartós békén alapuló állam­közi kapcsolatok felépítésére. A Szovjetunió a tanácsko­zás eredményeit nem egysze­rűen a második világháború politikai mérlege szükséges megvonásának tekinti. En­nek a tanácskozásnak az is feladata, hogy a jelen reali­tásai és az európai népek több évszázados tapasztalatai alapján elképzelje és felvá­zolja a jövőt. Itt, Európában nem egyszer ékesítették magukat kétes „babérokkal” az agresszorok, akiket azután elért a népek átka. Itt, Európában politi­kai doktrínává kiáltották ki a világuralomra való törekvést, amely azután több állam csődjével ért véget, amelyek erőtartalékait bűnös és em­bergyűlölő célkitűzések eléré­sére áldozták fel. Ezért érkezett el az ideje, hogy levonjuk a szükséges kollektív következtetéseket a történelem tapasztalatairól. És mi itt ezeket a következ­tetéseket annak tudatában vonjuk le, hogy felelősek va­gyunk az európai kontinens jövőjéért, mert ennek a kon­tinensnek békés viszonyok között kell­ léteznie és fejlőd­nie. Aligha tagadja bárki, hogy a tanácskozás eredménye va­lamennyi részvevő állam ér­dekeinek gondosan kimért egyensúlyát tükrözi. Az ered­ményt tehát különös óvatos­sággal kell kezelni. Az európai értekezlet esz­méjének felvetésétől a tető­pontig — a csúcsszintű befe­jezésig— megtett nem köny­­nyű út immár mögöttünk van. A Szovjetunió, amely jó­zanul értékeli az európai és a nemzetközi politikai erők viszonyát és dinamikáját,­ biztos benne, hogy az enyhü­lés és az egyenjogú együtt­működés hatalmas áramlatai, amelyek az utóbbi években mindinkább meghatározzák az európai és a világpolitika alakulását, e tanácskozás és e tanácskozás eredményei ré­vén újabb erőt és még na­gyobb lendületet nyernek. Az okmány, amely aláírá­sunkra vár —­ a múlt ered­ményeit összegezve — tartal­mával a jövő felé fordul. Az elért megállapodások a leg­időszerűbb problémák széles skáláját ölelik fel: a békét, a biztonságot és a különböző területeken való együttmű­ködést. A részvevő országok közötti kapcsolatok szilárd alapot nyertek azokból az alapvető elvekből, amelyek meghatá­rozzák az államok közötti viszonyben követendő maga­tartás szabályait. Ezek a bé­kés egymás mellett élés elvei, amelyekért olyan nagy meg­győződéssel és következetes­­séggel küzdött a szovjet ál­lam megalapítója, Lenin és amelyekért ma is harcol a szovjet nép. A tanácskozás meghatároz­­ta a kereskedelmi-politikai, a tudományos és műszaki terü­leten, a környezetvédelem területén, a kultúra és a mű­velődés terén kifejtendő együttműködés, az emberek, intézmények és szervezetek közötti kapcsolatok irányait és konkrét formáit is. Az együttműködés lehetősé­gei most olyan területekre is kiterjednek, amelyeken a hidegháború éveiben az el­képzelhetetlen volt. Ilyen pél­dául a béke és a népek kö­zötti barátság érdekeit szolgá­ló széles­­ körű kölcsönös tá­jékoztatás. Nem­­ titok, hogy az infor­mációs eszközök a béke és a bizalom céljait szolgálhatják, de a viszálykodás mérgét is elhinthetik az egész világon, az országok és a népek között. Szeretnénk remélni, hogy a tanácskozás eredményei a he­lyes irányt mutatják az e té­ren való együttműködés szá­mára is. Az értekezlet számos fontos megállapodást fogadott el, amelyek a politikai enyhülést katonai enyhüléssel egészítik ki. Ez is minőségileg ú­j fo­kozat az államok közötti biza­lom megszilárdításában. "A Szovjetunió következetes híve annak, hogy a tanácsko­zást követően a katonai eny­hülés tovább fejlődjék. Az egyik elsőrendű feladat ezen a téren: megtalálni a lehető­séget a közép-európai had­erőcsökkentésre úgy, hogy ez senkinek se csorbítsa a biz­tonságot. Vagy megfordítva: mindenkinek hasznára váljék. A tanácskozáson elért meg­állapodások sajátos politikai jelentősége és erkölcsi ereje abban foglalható össze, hogy ezeket a megállapodásokat­ a részvevő államok legfőbb ve­zetői erősítik meg aláírásuk­kal. A közös és legfontosabb feladatunk, hogy teljes ér­vényt szerezzünk ezeknek a megállapodásoknak. Mi abból indulunk ki,­hogy az értekezleten képviselt va­lamennyi ország megvalósít­ja az elért megállapodásokat. Ami a Szovjetuniót illeti, az pontosan így fog eljárni. Nézetünk szerint az érte­kezlet summája az, hogy a nemzetközi enyhülés mindin­kább konkrét tartalommal te­lik meg. Az enyhülés kézzel­foghatóvá tétele a lényege mindannak, ami a békét Eu­rópában valóban tartóssá és megingathatatlanná teheti. Ezzel összefüggésben mi a fegyverkezési hajsza meg­szüntetését, reális leszerelési eredmények elérését tesszük az első helyre. Nagyon fontos az államközi kapcsolatok helyes és igazsá­gos elveinek meghirdetése. Nem kevésbé fontos az is, hogy ezek az elvek gyökeret verjenek a jelenlegi nemzet­közi kapcsolatokban, gyakor­lattá és a nemzetközi élet olyan törvényévé váljanak, amelyet senki sem sérthet meg. A mi békepolitikánk er­re irányul, és azt újból ki­nyilvánítják erről a nagy te­kintélyű szónoki emelvény­ről. Természetesen a 33 európai állam, az Egyesült Államok és Kanada vezetőinek a tör­ténelemben példa nélkül álló találkozója kulcsfontosságú láncszemmé kell, hogy váljék az enyhülés, az európai és a nemzetközi biztonság meg­szilárdítása, a kölcsönösen előnyös együttműködés fej­lesztésének folyamatában. Ahhoz azonban, hogy a né­peknek a mostani találkozó­val, a tanácskozás döntései­vel­ kapcsolatos reményei tel­jes mértékben valóra válhas­sanak, hogy azokat ne ingassa meg az első zord szélvihar, további közös erőfeszítésekre, valamennyi résztvevő állam­nak az Enyhülés elmélyítését célzó mindennapos munká­jára van szükség. A tanácskozás sikere csak azért vált lehetségessé, mert résztvevői lépésről-lépésre egymás elébe mentek, és a gyakran nem kis nehézsége­ket leküzdve végül is képesek voltak kidolgozni az általáno­san­ elfogadott megállapodá­sokat minden egyes megvita­tott kérdésben. Ezek­ a megállapodások nem úgy jöttek létre, hogy a tanácskozás egyes résztvevői a többiekre erőszakolták néze­teiket, hanem minden véle­mény és érdek figyelembevé­telével és közös egyetértés­ben Ha itt kompromisszumokról lehet beszélni, akkor ezek megalapozott kompromisszu­mok, olyanok, amelyek a bé­ke javát szolgálják, anélkül, hogy elmosnák az ideológiá­ban és a társadalmi rendsze­rekben tapasztalható különb­ségeket. Pontosabban, a részt­vevő államok közös politikai akarata jut kifejezésre abban a formában, amelyben ez a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élésének feltételei kö­zött ma elérhető. A tanácskozás munkájának tapasztalatából fontos követ­keztetések adódnak a jövőre nézve is. Ezek közül a leg­­főbb, ami a záródokumen­tumban is kifejeződik: senki sem teheti meg, hogy ilyen vagy olyan külpolitikai jelle­gű megfontolásokra támasz­kodva, megkísérelje előírni más népeknek, hogyan ala­kítsák ki belügyeiket. Min­den állam népének szuverén joga, hogy megoldja belügye­it, kialakítsa belső törvényeit. Másfajta hozzáállás ingatag és veszélyes talaj a nemzet­közi együttműködés szempont­­a békeprogramot, amelynek Az általunk aláírandó do­kumentum, az államok szé­les körű, de pontos akció­­platformja, amely egyoldalú és sokoldalú alapon évekre, sőt évtizedekre szólhat. Az eddigi eredmények azonban nem jelenítenek határt. Ma ez a lehetőségek maximuma, holnap pedig kiindulóponttá kell válnia a további előreha­ladáshoz a tanácskozás által megnyitott irányokban. Az emberiségre jellemző a kezdeményezésekben és­ tet­tekben megnyilvánuló folya­matosságra való törekvés. Ez vonatkozik arra a nagy ügyre is, amelyhez most a Helsinki­ben képviselt 35 állam hoz­zákezd. Ez tükröződött abban, hogy ki­jelöl­ték a további lépéseket az első európai biztonsági és együttműködési értekezlet utáni időszakra, a konferen­cia feladatainak megoldására és továbbfejlesztésére. E rendkívül tekintélyes hallgatóság előtt szeretném ismételten hangsúlyozni a szov­jet külpolitika egyik ál­landó vonását , a­ béke és a népek közötti barátság lenini politikáját, annak humaniz­musát. A humanizmus eszméi hatják át pártunk XXIV. kongresszusának határozatait, a békeprogramot, am­ennek egyik pontja az európai érte­kezlet összehívásáról szól. Nagy megelégedéssel álla­pítom meg, hogy az európai béke megszilárdításának fő problémáival kapcsolatban a tanácskozás által kidolgozott tételek a népek érdekeit, az emberek érdekeit szolgálák, függetlenül a foglalkozástól, a nemzetiségtől és a kortól: a munkásokét, a falusi dolgo­zókét, az értelmiségiekét, va­gyis minden egyes emberét és­ az egész emberiségét. A tétele­ket áthatja az ember tisztele­te, az ember iránti gondosko­dás, hogy békében éljen és bi­zalommal tekinthessen a jö­vőbe. Az általunk elért megálla­podások kibővítik annak le­hetőségét, hogy a népek foko­zottabban befolyásolják az úgynevezett nagy politikát. Ugyanakkor érintik a min­dennapos problémákat is. Elő­­mozdítják az ember életkö­rülményeinek javítását, a fog­la­lko­zt­a­tot­teárt biztosítását, a jobb művelődési feltétele­ket. Összefüggnek az egész­ségről való gondoskodással is, vagyis röviden mindennel, ami az egyes embereket, csa­ládokat, a fiatalokat és a kü­lönböző társadalmi csoporto­kat érinti. Elnök elvtárs! Tisztelt küldöttek! A magyar közvélemény kezdettől fogva figyelemmel kísérte és aktívan támogatta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet te­vékenységét. Történelmi je­lentőségűnek tartjuk, hogy a közös erőfeszítés nem volt hiábavaló, az összes érdekelt egyetértésével most össze­ült a biztonsági értekezlet legfelsőbb szintű zárószaka­sza. A népek várakozásait, egy jobb jövő iránti remény­ségeit fejezi ki, és kétségte­len, hogy Európa történelmé­nek új, fontos lapját írja ez a tanácskozás. A magyar küldöttség nevé­ben tisztelettel köszöntöm a küldötteket, az értekezlet minden résztvevőjét. Minden küldöttségnek jó munkát, az értekezletnek teljes sikert kí­vánok. A Magyar Népköztár­saság és a magyar nép nevé­ben köszönetet mondok a Szovjetunió, valamennyi eu­rópai ország, az Amerikai Egyesült Államok­ és Kanada­­vezetőinek és kormányzatá­nak, hogy felelősen hozzájá­rultak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet létrejöttéhez. Szívből köszön­töm fáradhatatlan, áldozat­kész munkájukért nagyrabe­­csült házigazdáinkat, Urho Kekkonen urat, a Finn Köz­társaság elnökét, a finn kor­­ményt, Helsinki város veze­tőit, a testvéri finn népet. Tisztelt küldöttek! Mi annak a magyar nép­nek a küldötteiként veszünk részt ezen a történelmi jelen­tőségű tanácskozáson, amely államot alapítva 1100 éve él a Duna-Tisza táján, Európa közepén, így múltunk és jö­vőnk egyaránt az itt élő né­pek sorsához kötődik. Meggyőződésünk, hogy Eu­rópa minden népének legtöbb kívánsága a béke. Ha lehet­séges, még fokozottabban így van ez a magyar nép eseté­ben, amely évszázadokon át a hadak útjának keresztező­dési­pontján élt és mérhetet­Azokhoz hasonlóan, akik erről a szónoki emelvényről beszéltek, az európai bizton­sági és együttműködési érte­kezletet az összes résztvevők közös sikereként értékelem. Az értekezlet eredményei hasznot hajthatnak Európa határain túl is. A hosszú tárgyalások ered­ményei olyanok, hogy nincs győztes és legyőzött, nyertes és vesztes. Ez a józan ész diadala. Mindenki­­ nyert, a keleti és a nyugati országok, a szocialista és a kapitalista államok, a szövetségekben tömörültek, és a semlegesek, a kis és a tragy államok népei egyaránt. Mindenki nyert, akinek drága bolygónk béké­je és biztonsága. Meg vagyunk győződve ar­ról, hogy mindannak a sike­res megvalósítása, amiről itt megállapodtunk, nemcsak hogy kedvező hatással lesz az európai népek életére, hanem fontos hozzájárulást jelent az a világbéke megszilárdításá­hoz is. Még egy gondolat, amelyet valószínűleg a jelenlévők kö­zül sokan osztanak. A tanács­kozás a nemzetközi politika hasznos iskolájának bizonyult a résztvevő államok számára, különösen hasznosnak nap­jainkban, amikor a pusztítás­ra és megsemmisítésre hihe­tetlen eszközök állnak ren­delkezésre. Az az erőteljes impulzus, amelyet a tanácskozáson résztvevő 35 állam vezetőinek ez a találkozója ad, arra hi­vatott, hogy elősegítse a bé­kés életet Európában és azon kívül. Befejezésül szeretnék mély elismeréssel adózni a finn népnek és kormánynak, sze­mély szerint Urho Kekkonen finn elnöknek a harmadik ten­geráldozatokat hozott, hogy fennmaradhasson és megőrizze államát a fenyege­tő pusztulással szemben. Századunkban az első világ­háború hiábavaló áldozatai után a vesztes Magyarország területe a korábbinak egy­­harmadára csökkent, a máso­dik világháborúban, urai bű­néből a rossz oldalon vérez­­ve, elvesztette felnőtt lakos­ságának 8 százalékát és az ország romhalmazzá vált. A magyar nép sorsa har­minc évvel ezelőtt, az anti­fasiszta koalíció történelmi győzelmének és annak követ­keztében, hogy­­a szovjet hadsereg, a vele együtt küz­dőkkel, kiűzte hazánk terü­­letéről a hitlerfasiszta , meg­szálló hadakat, új, jó fordu­latot vett. Azóta békében él a magyar nép, visszanyerve nemzeti függetlenségét és ál­lami szuverenitását, szilár­dan és eltökélten halad ma­ga választotta útján, s ma a fejlett szocialista társadalmat építi. Történelmünkből mi levontuk a szükséges tanulsá­gokat. Mindenki megértheti, hogy a szocialista Magyar Népköztársaság számára az európai népek békéje, biz­tonsága, barátsága és együtt­működése nem pusztán sza­vakat jelent, hanem szilárd elveken, súlyos történelmi tapasztalatokon nyugvó, hosz­­szútávú politikát, és a ma­gyar nép életbevágó érdekeit fejezi ki. Tisztelt küldöttek! Közismertek az európai né­pek múltbeli szenvedései a két világháború rettenetes pusztításai, az a tény, hogy a két világháború földrészün­kön robbant ki. Mindezt, de legfőképpen azt figyelembe véve, hogy a felhalmozott korszerű fegyverek konflik­tus esetén eddig soha nem látott szörnyűséggel és pusztulással "fenyegetik Euró­pa és a világ népeit, minden ország felelős tényezőinek hatékonyan hozzá­­kell járul­niuk ahhoz, hogy az utóbbi szakasz munkájának nagy­szerű megszervezéséért, a rendkívüli szívélyességért és vendégszeretetért. Leonyid Brezsnyevet köve­tően Liam Crosgove minisz­terelnök, az Ír Köztársaság küldöttségének vezetője emel­kedett szólásra. Beszédében úgy jellemezte a biztonsági konferencia záródokumentu­mát, mint .,a kapcsolatok megjavítására és a résztvevő államok közötti együttműkö­dés továbbfejlesztésére szóló programot Európa és a világ javára”. A dokumentum, amelyet különböző társadal­mi rendszerű államok dolgoz­tak ki, egyáltalán nem tesz kísérletet ezeknek a különb­­ségekn­ek az elmosására. A dokumentumok alapja a 35 ország közös érdeke a béke fenntartásában — mondotta az ír kormányfő. Ezt követően Makariosz ér­sek ciprusi­­elnök szólalt fel. Makariosz­ érsek a bizton­sági konferencia Európa ha­tárain túl ható jelentőségét méltatta, elsősorban az álla­mok közötti kapcsolatok alap­­elveinek megfogalmazását, ezek közül is különösen az erőszakról és­ az államok szu­verenitásának megsértéséről való lemondást emelte ki. Mint mondotta, ezeknek az alapelveknek a csorbítatlan megvalósítása szabad utat nyithat a ciprusi probléma megoldására Makariosz, érsek felszólalá­sa alatt, amelyben elítélte Törökország ciprusi katonai intervencióját, a török kül­döttség kivonult a konferen­ciateremből. A ciprusi államfő után Ka­­­­dar János, az MSZMP KB el­ső titkára, a magyar küldött­ség vezetője emelkedett szó­lásra, időben mutatkozó enyhülés tartós, a bérce biztosított és szilárd legyen.­­ Úgy véljük, hogy az euró­pai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet eredményessé­gétől, és a jelen értekezlet szellemében végzendő továb­bi munkától függ népeink, földrészünk, Európa, és nem túlzás ,ha azt mondjuk, nem, kis mértékben az emberiség jövője. Az általunk képviselt népek reménye az, hogy az értekezlet jó munkát végez és a jövendő a béke lesz. A ma­gyar küldöttség azt a­ megbí­zást kapta, hogy járuljon hoz­zá az értekezlet sikeréhez. Igyekszünk e megbízásnak eleget tenni. A Magyar Népköztársaság rendíthetetlen híve a külön­böző társadalmi rendszerű országok békés egymás mel­lett élésének. A Szovjetunió­val és más szocialista orszá­gokkal együtt egyik kezdemé­nyezője és aláírója volt az 1969-es budapesti felhívásnak, amely javasolta az európai biztonsági értekezlet összehí­vását. Szövetségeseinkkel együtt azóta is mindent meg­tettünk az értekezlet létrejöt­téért. Képviselőink mindvé­gig részt vettek az előkészítő munkálatokban és a jelen ér­tekezlet elé aláírásra beter­jesztett okmány kidolgozásá­ban. Tisztelt küldöttek! A Magyar­ Népköztársaság azt vallja, hogy mindent meg kell tenni a fegyveres össze­ütközésekkel fenyegető kérdé­sek békés megoldása, a hábo­rú egy új világháború lehető­ségének kiküszöbölése érdeké­ben. Kormányunk úgy véli, to­vábbi erőfeszítéseket kell ten­ni az általános leszerelés elő­mozdítására. Támogatunk minden komoly leszerelési törekvést, így támogatjuk a Szovjetunió javaslatát lesze­relési világkonferencia össze­hívására. (Folytatás a 3. oldalon) Kadar János: « A Magyar Népköztársaság rendíthetetlen híve a békés egymás mellett élésnek ---------- hírl­ap Péntek, 1975. augusztus 11

Next