Fejér Megyei Hírlap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

Losonczi Pál r • r • r •• •• a rr • újévi köszöntője Az alábbiakban közöljük Losonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizott­sága tagjának, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntőjét, amely január elsején hangzott el a Kossuth rádióban és a te­levízióban. Tisztelt honfitársak! Az új év első napján számvetést készít az ország és az állampolgár egy­aránt. Számot vetünk az elvégzett munkával, és egyben előrenézve, meg­szabjuk a jövő feladatait is. Milyen évet hagytunk mögöttünk? Nyugodt lel­kiismerettel elmondhatjuk, hogy olyan esztendőn va­gyunk túl, amelyet — gondjaival egyetemben is — alapjában eredményes­nek ítélhetünk. Fejlődé­sünk kézzelfogható ered­ményei öltenek testet ab­ban, hogy úgy gyárakkal, lakóházak tízezreivel, is­kolákkal, óvodákkal, kul­turális, egészségügyi intéz­ményekkel gyarapodtunk. Népünk békében, nyugodt körülmények között élhetett és dolgozhatott. Eredmé­nyeink értékét csak nö­veli, hogy nehezebb külső és belső feltételek köze­pette értük el azokat. Népünk a gazda szemé­vel nézi dolgainkat, fele­lősen mérlegel, józanul ítél. Politikai érettségéről, a szocializmus eszméihez való ragaszkodásáról tesz tanú­ságot, amikor fegyelmezet­ten és megértően vállalja az olyan intézkedéseket is, amelyek az országos gon­dok megoldására irányul­nak, jóllehet ezek áldozatot is követelnek tőle. Több évtizedes tapasztalat alap­ján meg van győződve, hogy a párt és a kormány politikáját népünk érdekei vezérlik. A munkában edzett és politikailag tapasztalt né­pünk jól tudja, hogy a szo­cializmus építése nem mentes a gondoktól sem. De erősíti hitét és bizal­mát az a tudat, hogy orszá­gunk az emberiség élvona­lában a szocializmus épí­tésének útján halad. Igaz, terveink az idén szeré­nyebb célokat tűznek ki, de valójában nem kisebb je­lentőségű feladatokat kell megoldanunk. Mindezek ar­ra irányulnak, hogy meg­­védjük eddigi eredménye­inket, amelyeket a gazda­ság, a kultúra és az élet­­színvonal terén oly sok harccal és munkával vív­tunk ki. Érdemes értük dolgozni, érdemes értük cselekedni! Kedves barátaim! Teljes joggal mondhat­juk: nem gondtalanul, de reménykedve nézhetünk az új év elé. Előrehaladásunk fontos feltétele ma, hogy minden területen fegyel­mezettebben, jobban dol­gozzunk , hogy takaréko­sabb gazdálkodással, a hatékonyság és a minőség javításával növeljük nép­gazdaságunk eredményeit. Meg vagyok győződve ró­la, hogy eleget tudunk tenni e követelményeknek, hiszen történelmünk során nem egy esetben, a mainál rosszabb körülmények közt is úrrá tudtunk lenni a nehézségeken. Jó alapot adott ehhez a Magyar Szocialista­ Mun­káspárt Központi Bizott­sága, amikor kendőzetlenül és őszintén tárta fel a va­lós helyzetet és mutatott rá a követendő tennivalók­ra. Népünk abban a tudat­ban végezheti nyugodt al­kotó munkáját, hogy a párt következetesen foly­tatja azt a fő politikai irányvonalat, amely a múlt évtizedekben történelmi si­kereket hozott. Olyan ered­ményeket és vívmányokat, amelyekért szoros nemzeti egységbe tömörülve, hatá­rozott eltökéltséggel, ele­mi érdekeitől vezéreltetve kell dolgoznia, alkotnia minden magyar állampol­gárnak, akinek drága a ha­za üdve és további felvi­rágoztatása. Bizton építhetünk a nem­zetet szocialista egységbe tömörítő összefogásra! A társadalom egésze és a ki­sebb közösségek azonosan ítélik meg szocialista nem­zetünk sorskérdéseit és a rá váró tennivalókat, amelyekről a XII. párt­­kongresszus irányelvei így szólnak: ,,Az előttünk álló időszak fő feladata az, hogy tá­maszkodva eddigi nagy vívmányainkra, tovább erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, meg­szilárdítsuk a termelés, az életszínvonal és az élet­­körülmények területén elért eredményeinket, és biztosít­suk népgazdaságunk fej­lődését, szocialista építő­munkánk sikeres folytatá­sát." Kedves elvtársak és elvtársnők! Bizakodással nézhetünk a jövőbe! Hazai tennivaló­inkkal tisz­tában vagyunk, de tudatában vagyunk an­nak is, hogy békés alkotó munkánknak­ fontos nem­zeti feltételei vannak. A világ eseményei ellentmon­dásosak és bonyolultak. Sőt, feszültséggel, néha fenyegetésekkel terhesek. Elegendő, emlékeztetni a NATO nemrégiben elfo­gadott veszélyes európai rakétafegyverkezési dön­tésére. De mindezek elle­nére is az a meggyőződé­sünk, hogy a békés egymás mellett élésé, az enyhülésé a jövő, hogy tovább széle­sedik a különböző társa­dalmi rendszerű országok együttműködése. Változat­lanul fontosnak tartjuk, hogy az enyhülés marad­jon az uralkodó irányzat a nemzetközi küzdőtéren. A nemzetközi viszonyok kedvező alakulásában nö­vekvő szerepet játszik a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, a nemzeti felszabadító és függetlenségi mozgalom. Ezért tartjuk külpolitikánk alapjának, hogy erősítsük szövetségünket a Szovjet­unióval, a Varsói Szerző­dés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tag­államaival, a szocialista közösség országaival. Szo­lidárisak vagyunk a nem­zeti felszabadító mozgal­makkal és a gyarmati ura­lomtól megszabadult né­pekkel. A békés egymás mellett élés elveitől vezé­reltetve, a kölcsönös elő­­nyök alapján, tovább épít­­jük kapcsolatainkat a tő­­késországokkal politikai, gazdasági, kulturális és más területeken. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az előttünk álló út zökkenőmentes. Azon­ban meggyőződéssel vall­juk, hogy ebben az évben is teljesíthető célokat tűz­tünk magunk elé. Szocialis­ta rendszerünkben az egész magyar nép kezébe van letéve sorsának, jövő­jének alakulása. Hisszük, hogy ki-ki jól érti a maga feladatát, kötelességét és e szellemben munkálkodik, alkot saját maga és egy­ben szocalista hazánk ja­vára és boldogulására. Ezeknek, az egész nem­zetünket átfogó, egységes cselekvésre ösztönző fel­adatoknak a sikeres vég­zéséhez kívánok a Magyar Szocialista Munkáspárt­ Központi Bizottsága, a Ma­gyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa és kormánya nevében minden hazánk­fiának jó erőt, egészséget, egész magyar népünknek boldog új évet. (MTI) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! Csütörtök, 1980. január 3. XXXVI. évfolyam, 1. szám Ára: 1,20 forint • •Ülést tartott a megyei párt-végrehajtó bizottság A gazdasági körzetek a hatékonyság segítői Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága tegnap Takács Imrének, a megyei pártbizottság első titká­rának elnökletével ülést tartott. A testület jelentést fogadott el a gazdasági körzetek kialakításáról, ame­lyet Fogarasi Tibor, a megyei tanács elnökének álta­lános helyettese terjesztett elő. A megye mezőgazdasági­­ üzemei a gazdasági, szellemi és technikai erőforrások ösz­­szehangolása céljából alakí­tották ki a gazdasági körze­teket. A Fejér megyei Ter­melőszövetkezetek Területi Szövetségének küldöttérte­kezlete az elgondolást jóvá­hagyta. A kezdeményezést a mezőgazdasági nagyüzemek kedvezően fogadták, felis­merték az együttműködés előnyeit. Kezdetben négy körzet alakult a megyében, majd ezek tapasztalatait hasznosítva, a megye egész területén létrejöttek a gazda­sági körzetek, összesen tíz. A körzetek alakuló ülésein az üzemek gazdasági és párt­vezetői megkötötték az együttműködési megállapo­dásokat, ismertették egy­mással termelési és fejlesz­­tési elgondolásaikat. Már az 1979. évi nyári be­takarítási munkákra létrejöt­tek az egymást kölcsönösen segítő megállapodások. A kialakult tíz gazdasági körzet a megye mezőgazda­ságilag művelt területének 87 százalékára terjed ki, részt vesz bennük valamennyi me­zőgazdasági termelőszövetke­zet, négy állami gazdaság, egy célgazdaság, a Serköv és a Téváll. A két mezőgazdasá­gi kombinát, mivel integráló hatásuk jóval szélesebb egy­­egy körzetnél, egyelőre kívül maradt a körzeteken. A mezőgazdasági körzetek másfél éves léte teljes ta­pasztalatrendszerrel még nem szolgálhat. Nagy ered­ménynek tekinthető, hogy ez idő alatt jó együttműködés alakult ki az aratási mun­kákban, közösen alkalmaztak erdészeti szakembereket, megkezdték a géptipizálási koncepciók kidolgozását, kö­zös gépalkatrész-lerakat lét­rehozását. Négy körzetben már kialakították az egymás­nál­ nyújtott szolgáltatások egységes díjtételeit, további nyolc üzem csatlakozott a megyei ügyvitelgépesítési társuláshoz. Mindezek a kez­deti lépések a hatékonyabb gazdálkodás irányába jelen­tenek előrelépést. A továbbiakban a végre­hajtó bizottság megerősített olyan elgondolásokat és aján­lásokat, amelyek célja a me­gyei koncepció erősítése, a térségi, tájkörzeti szemlélet érvényesítése a fejlesztések­nél. Hasznosak lehetnek a rendszeresített tapasztalat­­cserék, hiszen hasonló adott­ságok mellett a jó kezdemé­nyezések szélesebb körben szintetizálhatók. Célszerű lenne — és a végrehajtó bizottság ebben állást foglalt — hogy a há­rom székesfehérvári terme­lőszövetkezet külön körzetet alakítson, így hangolhatnák össze jobban feladataikat a megyeszékhely ellátásában, létrejöhetne együttműködé­sük az állattenyésztés (első­sorban a sertéstenyésztés) fejlesztésében. Ez lenne a ké­sőbbiekben a 11. gazdasági körzet a megyében. A gazdasági körzetekben folyó tevékenység mellett to­vábbra is feladat a terméke­ket forgalmazó és feldolgozó vállalatokkal való együttmű­ködés erősítése. A végrehajtó bizottság egyetértett azzal, hogy 1980-ban a móri körzet soros el­nöke Udvari Imre csákvári tsz-elnök, a bicskei körzet so­ros elnöke Kürtvélyesi Fe­renc váli tsz-elnök, az észak-­­ fehérvári körzet soros elnöke Szabó Dezső lovasberényi tsz-elnök, a velencei körzet soros elnöke Király Gyula martonvásári tsz-elnök, a sárréti körzet soros elnöke Radics Mihály székesfehér­vári tsz-elnök, az észak­­mezőföldi körzet soros elnö­ke Ballag Tibor szabadegy­házi tsz-elnök, az észak-du­naújvárosi körzet soros el­nöke dr. Szalóki László pusz­taszabolcsi tsz-elnök, a nyu­­gat-mezőföldi körzet soros elnöke Bálint János enyingi tsz-elnök, a dél-mezőföldi körzet soros elnöke Tóth Gyula sárbogárdi tsz-e­lnök, a dél-dunaújvárosi körzet so­ros elnöke pedig Benke Sán­dor nagykarácsonyi tsz-elnök legyen. Vitazárójában a megyei pártbizottság első titkára el­mondta, hogy a gazdasági körzetek kialakulása jelentős előrelépés megyénkben a párt agrárpolitikájának ér­vényesülése útján. A mező­­gazdasági nagyüzemek szoros együttműködése a jövő útját jelenti. A körzetek kialaku­lása azoknak a jórészt spon­tán folyamatoknak adott szervezeti kereteket, amelye­ket a mezőgazdasági nagy­üzemek egymás között már kezdeményeztek. A fokoza­tosságnak ez az elve megfe­lel a lenini agrárpolitikának. A dolog lényege az, hogy nem termelési rendszerek, hanem szomszédok -szerve­ződnek egymással. S mivel e szervezetben több szektor működik együtt, irányító szerve a gazdasági körzetek­nek a megyei tanács legyen, természetesen úgy, hogy a termelőszövetkezetek terüle­ti szövetsége megtartsa a maga fontos szervező, egyez­tető feladatait. Helyes lenne, — állapította meg a végrehajtó bizottság — ha a mezőgazdasági kombi­nátokat, a körzetekhez még nem tartozó állami gazdasá­gokat és célgazdaságokat is felkeresnék illetékesek, hogy a továbbiakban részvételük­kel erősítsék az együttműkö­dést, a gazdasági egységek integrációját. Fejér megyében 10 mezőgazdasági körzet alakult ki. A „fehér foltok” még nem csatlakozott nagyüzemeket, illetve erdőket és mezőgazdaságilag nem művelt területeket jelölnek XiiXYVfpp ' Munkásgyűléssel kezdődött az év első munkanapja a Videoton Elektronikai Vállalatnál. (Beszámolónk a 2. oldalon)

Next