Fejér Megyei Hírlap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

*­QLOAK HALÁLOZÁS. Szeretett édesapánk, ID. HARASZTI LÁSZLÓ hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. március 24-én kedden, déli tizenkettő órakor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család. 1937 HALÁLOZÁS. Értesítjük a barátokat, ismerősöket, hogy drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, sógorunk és rokonunk ID. PERESZTEGI NAGY GYÖRGY 1981. március 19-én, 71 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat 1981. március 23-án, hétfőn délután három órakor a Fecskeparti teme­tőben helyezzük örök nyugalomba. Gyászoló család: 2139 HALÁLOZÁS. Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk ROTHAUSZKI JÓZSEF életének 74-ik évében elhunyt. Temetése 1981. március 25-én, szerdán dél­után kettő órakor a kisfaludi temetőben lesz. A gyászoló család. 2115 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk,, NICK ANTAL temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, 1939 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett nagynénénk, ÖZV. TAKÁCS PÁL­NÉ született Rigó Katalin temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Bőhm család, 2019 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, testvérem, nagybátyánk, sógorunk és rokonunk. KÁDÁR ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek. Külön köszönetet mondunk a 14-es Volán Vállalat dolgozóinak, és az ÉDÁSZ Vállalat pénzügyi és kirendelt­ségi csoportjainak, hogy mély fájdalmunkat részvétükkel enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló család: 2032 A Csőszerelőipari Vállalat­­ vidéki és budapesti f *11.1 munkahelyeire V .B­U­D­A­P­E­ST AZONNALI FELVÉTELRE KERES víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, csőszerelő, lemezlakatos, ív- és lánghegesztő szakmunkásokat, segéd- és betanított munkásokat. Jelentkezés: Székesfehérvár, Köfém kirendeltség Dunaújváros, Vasmű kirendeltség Paks, Atomerőmű kirendeltség Szekszárd, Húskombinát kirendeltség 923 FEJÉR MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰVEK FELVESZ vízvezetékszerelőket nehézgépkezelőt gépjárműszerelőt karosszérialakatost általános lakatosokat gépkocsivezetőt kútfúró szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés: SZÉKESFEHÉRVÁR, Élmunkás u. 3—11. Munkaügyi csoport. 1885 Székesfehérvári 2. sz. Pályaudvari Postahivatal , felvételre keres: 18 éven felüli — hírlapkézbesítőket kora reggeli 4—6 órás elfoglaltsággal (mellékfoglalkozásban is) — csomagrakodókat (folyamatos munkára) — postai kézbesítőket. Jelentkezni lehet: SZÉKESFEHÉRVÁR, Béke tér 7. szám. Telefon: 12-372, vagy 14-400 16. Legyen a szaktársunk, lépjen a Posta szolgálatába! ÁLLÁST KERES? ITT TALÁL! SOROS HIRDETÉS : Az ÉDÁSZ V. szivári üzem­­igazgatósága felvételre keres: villamosipari technikus vagy szakközépiskolát végzett dolgozó­kat (Szivár, Velence, Szabadbat­­­tyán telephelyre), villanyszerelő­ket, betanított és segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet a személy­zeti osztályon. Szivár, Élmunkás u. 1. 1886 . Székesfehérvári Tejüzem tar­goncavezetőt felvesz. Jelentkezni lehet: Varga László szállítási elő­adónál. 2013 — Március 27-én (péntek) 19 órakor az Építők Művelődési Há­za (Kossuth u. 14.) vendége lesz BUJTOR ISTVÁN színművész és PERCNYI ESZTER hegedűmű­vész. A zenés irodalmi estre je­gyek a művelődési ház földszint 3. sz. irodájában elővételben válthatók! 152 746 x 1981. március 20-án este nyolc órakor a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Központjában az ,,Irodalmi Pódium” keretében SZUHAI BALÁZS és VERE­­BÉLY IVÁN önálló estje. Zon­gorán kisér: BALASSA TAMÁS. Jegyek elővételben az intézmény közművelődési csoportjánál vált­hatók naponta 8—16 óráig. Tele­fon: 14-364, 12-198, 1706 JÁRMŰ EXPRESS­HIRDETÉS — ZH-S 1500-as POLS­KI FIAT gk. érvényes műszakival 20 ezer Ft­ért eladó. Tósoki, Tác, József A. U. 42. 174 685 x Nagyméretű CRIYI­­PING lakókocsit vennék. Ugyanott AKAI GX fe­jes zenetorony, 80 W-os vámkezelt eladó. Király Tibor, 8000 Szivár, Ber­kesét pf_361_________1919 — Eladó 1 db SIMSON Schwalbe motorkerék­pár, valamint kis méretű szekrénysor, dohányzó­­asztal 2 db fotellal és gyermekágy. Szfvár, Széchenyi tr. 5/c. IV/12. — ZH-S POLSKI FIAT 125-ös eladó. Érdeklődni: Szfvár, Ybl ltp. 6. IV/1. László A. 17 órától. — ZB-s tolótetős WARTBURG kifogásta­lan állapotban eladó. Szfvár, Csőri út 68. Sza­­bó kovács.________174 610 — UZ-S 1260-as ZSIGU­ LI eladó. Szfvár, Bala­­toni út 113/11. 174 761. — CS­írsz. MOSZK­VICS 408, májusig mű­szaki vizsgával, jó álla­potban olcsón eladó. Fel­­csút, Fő út 187. 174 77­1 — TJ-S (7 éves) M 24-es VOLGA kifogástalan állapotban eladó. Érdek­lődni : Szívár, Vörös Hadsereg út 80. VI/1. — Eladó U6-os 1200-as ZSIGULI. Bodajk, Kos­­suth u. 11.________174 775 — IL SKODA S 100-as eladó 82 szeptemberig műszakiztatva. Szívár, Széchenyi út 28. II. b­. III/1._______________174 781 — IB-s WARTBURG 40 ezer km-rel, megkí­mélt, jó állapotban el­adó. Érdeklődni: 18 óra után, Szfvár, Lenin út 20. Mikóné.________174 783 x Megkímélt állapot­ban levő ID-S WART­BURG 353-as, 1982 ápri­lisig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni: csütörtök egész nap, péntek 16 órá­­tól. Szivár, Gellért u. 35. x TRABANT Combi IX-es eladó. Kincsesbá­nya, Erdősor 1. (Felső­­kincses)._____________1908 x UF TRABANT sür­gősen eladó. Jankovits KÖFÉM ltp. 19. 2066 x UR írsz. TRABANT 601. Lim. eladó. Érdek­lődni: naponta 16 óra után. Cím: Kovács, Szfvár, Benke F. u. 25. V/23._________________2065 x UO írsz. 1200-as fe­hér ZSIGULI eladó. Bu­dai telefon: 14-268. 1982 x WARTBURG 1000-es egyben vagy alkatré­szenként eladó. Szent­­györgyi János, Baracska, Annamajor.__________1967 X II-es WARTBURG megkímélt állapotban el­adó. Megtekinthető, este 6 óra után. Mezőszent­­györgy, Rákóczi út 29. x UG-s rendszámú WARTBURG eladó. Sár­­sz­entmihály, Vörös Had­sereg út 124._________2043 x UX írsz. WART­BURG de Luxe eladó. Soponya, Damjanich út 32.___________________2036 X ZH-s SKODA S 100- as megkímélt, eladó. Ér­deklődni: Velence, Határ út 14. egész nap. 2034 x IK írsz. TRABANT Combi és egy négykere­kű kerti traktor ekével, pótkocsival eladó. Ká­­polnásnyék, Petőfi út 13. INGATLAN x 4uy négyszögöl SZŐ­LŐ eladó. Szivár, Szöré­nyi út 54. A terület épí­tésre is alkalmas. Érdek­lődni: Urhida, Szabad­sághegy 5.___________1756 x VENNÉK Agárdon üdülőtelket készpénzért. Telefon: 330-817 (Buda­­pest).________________1443 — Bányatóval szemben Ruttkai u. 11. sz. alatt beépíthető TELEK eladó. Érdeklődni: Szivár, Sza­badságharcos u. 39. Ér­dek_______________174 668 X CSAKBERÉNYBEN 500 négyzetméter zárt­kerti telek boltíves pin­cével eladó. Érdeklődni: 18-119 telefonon. 174 712 — Építési TELEK 1382 négyzetméter eladó. Alap van.­­ Érdeklődni: Fehérvárcsurgó, Dózsa Gy. u, 148.________174 715 — Szivár öreghegyen, Selmeci út 82. sz. 200 négyszögöl beépíthető TELEK eladó. Érdeklőd­­ni: ugyanott._____174 762 — Eladó szoba, kony­ha fürdőszobás HÁZ­RÉSZ. Megtekinthető: Szivár, Taksony u 13. délután, Baki. 174 777 — 225 négyszögöl SZŐ­LŐ eladó. Szivár, Szöré­nyi út 45. Érdeklődni: Brassói út 61. 174 780 — Eladó Polgárdi, Kos­suth u. 72. sz. alatti 2 szobás családi HÁZ, melléképülettel. Érdek­lődni: Polgárdi, Tsz-iro­­da, Zánthóné. 174 684 — Régi családi HÁZ melléképületekkel eladó. Csór, Petőfi u. 58. Bag­­lyason 580 négyszögöl szántóföld is eladó. x 796 négyszögöles te­lek házzal ELADÓ. Ér­deklődni lehet: minden­nap. Falusi Istvánná, Szivár, öreghegy, Zobori út 14. sz. 1985 X ÖREGHEGYEN 200— 300 négyszögöl építési telket vennék. „Családi ház” jeligére a Kiadóba. x öreghegyen CSALÁ­DI ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Szivár, Pozsonyi út 132. x A Bébic utcában 343 négyszögöl TELEK és egy rövid Bécsi zongora eladó. Szivár, Élmunkás u. 21.________________2039 x 200 négyszögöl be­építhető szőlő HÁZHELY eladó. Érdeklődni: Szfv. Selmeci u. 51. sz. Szalai Lajos.________________2038 x ELADÓ 3 szoba össz­komfortos + 1 szoba komfort CSALÁDI HÁz kis kerttel 2 garázzsal. Két család részére alkal­mas. Érdeklődni: Szivár, Béla u. 44/a. Délután. _____________________1915 x Beköltözhető CSA­LÁDI HÁz eladó. 8151 Szabadbattyán, Széche­nyi u. 60.____________1818 x Sárbogárd központ­jában azonnali beköltö­zéssel 2 szoba, konyha, sperz, előszoba, fürdő­szobás HÁZRÉSZ eladó. Zárt udvarral, gazdasági helyiségekkel és kerttel. Érdeklődni: Ady u. 162. 1/3.___________________2080 x 2 szoba hallos össz­komfortos CSALÁDI HÁz azonnal beköltöz­hetően eladó. Szivár, Brassói út 85. Érdeklőd­ni : szombat délután helyben, a többi napon Urhida, Szabadsághegy 5. sz. alatt. 1757 LAKÁS x 2 szoba összkomfor­tos, földszinti szövetke­zeti lakásom ELCSERÉL­NÉM hasonló vagy na­gyobb tanácsira. „Lehet régi bérű is” jeligére a Hirdetőbe._________174 767 — Másfél szobás HÁZ­FELÜGYELŐI lakásomat elcserélném. „Mindenfé­le megoldás érdekel 174 768” jeligére a Hirde­tőbe._______________174 768 — Eladó Videotonhoz közel 2 szoba összkom­fortos, gázfűtéses OTP ÖRÖKLAKÁS kp. + ke­vés OTP hátralékkal. Érdeklődni: Szivár, Zsolt u. 65. III/2. szombaton 8—17 óráig.________174 776 x Eladó 2 szoba hallás, földszinti SZÖVETKE­ZETI lakás Élmunkás út 35. fsz. 3. alatt. 7000 Ft/m2 + OTP átvállalás­sal. Érdeklődni: minden­­nap 17—19 óráig. 2649 — Székesfehérvári 2 szobás (56 négyzetméter) gázfűtéses, tanácsi laká­somat egy- vagy másfél szobás komfortos, taná­csi budapestire cserél­ném. Buda előnyben: 1016 Budapest, Zsolt u. 9. Márton. 174 773 X ELCSERÉLNÉNK 1 budapesti tanácsi Héjás fűtéses, alkevos szoba konyhás lakást, készpénz 4­ OTP átvállalással IV2 szobás, szivárib szövetke­zeti lakásra. Érdeklődni: minden vasárnap 9 órá­tól 15 óráig. Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. 9. fsz. 3. VEGYES — 4 darab HEVERŐ, két olajkályha, és két csillár eladó. Érdeklőd­ni: Zámoly, Arany J. u. 2. alatt, vasárnap de. 10— du. 15 óráig._________174 757 — Kőműveshez, vagy sírköveshez ELHELYEZ­KEDNÉK állandó mun­kára segédmunkásnak. Veres István, Seregélyes, Jánosmajor,__________174 772 — 850-es FIAT-hoz komplett sebességváltó új küszöbök, üvegek és egyéb alkatrészek el­adók. Érdeklődni: Szfv. Benke F. u. 27. VI/20. Reith, _______174 586 — Előnevelt CSIRKE, Hampshire, kenderma­gos és húshibrid állan­dóan kapható. Előnevelt kacsa előjegyezhető, díj­talan szállítás. Pintér János, Pálfa, Teleki u. 3. — Új OLAJÉGŐ fél­áron eladó. Szfv. öreg­hegy, Zobori út 26. Ha­­lenár._________________174 726 — Eladó 1 új, 5 tagú, 2 m magas, 3,80 m szé­les, valamint egy 4 tagú, 2 m magas, 2,94 m széles kőris garzon SZEK­RÉNYSOR. Szívár, Jó­­zsef A. u. 39. VII/2. — 8 hetes BIKABORJÚ ELADÓ. Csősz, Rákóczi Út 3.__________________174 750 — öltönyök, férfi és női nadrágok készítését és alakításokat vállalok, határidőre. Balló Károly, FÉRFISZABÓ. Műhely: Szivár, Zala u. 14. 174 748 — Videoton közelében egy üres lakás KIADÓ. Érdeklődni: Lévai u. 16. 3 órától 5 óráig. 174 746 — Eladók 50—60 kg-os kan és emse SÜLDŐK, 300x200-as üvegfal, Szfv. Seregélyesi út 72/a. x Kitűnő, nagytestű szülőktől származó NUTRIAK, ivarérett nős­tények, süldő és vemhes anyák, valamint bakok, minden színben­ eladók. Érdeklődni: szombaton és vasárnap délelőtt, Ga­lambos, Bodajk, Petőfi S. u. 26._____________1978 x Családi- és társas­házak központi fűtés SZERELÉSÉT rövid ha­táridőre vállalom. Ér­deklődni : Szivár, Esze T. út 1, IX/96,______1974 x 4 éves magyar fajta heréit CSIKÓ, fogatos­­nak, vagy hátasnak el­adó. Bicske, Lenin u. 107. — Varrógépek szak­szerű JAVÍTÁSÁT la­kásán helyben is elvég­zem. Kecskés Zoltán, varrógépműszerész. Szé­kesfehérvár, Halász u. 9.__________________174 663 — Közületek, magán­­építtetők 1 TETŐFEDŐ kisiparomat megkezd­tem. Mindennemű tető­fedést és javítást válla­lok. Veres Imre tetőfedő kisiparos, 8900 Szivár, Jancsár u. 4/ IV/1. — 2 db fiatal, ellés előtt lévő TEHÉN eladó. Ősi, Béke u. 7. Érdeklőd­­ni: 14 órától. 174 705 — TAKARMÁNYKÉPA eladó. Vagyóczki Imre, Pázmánd, Szabadság út 52._________________174 714 — VARRÓGÉPJAVÍTÁS, alkatrészpótlás, garan­cia. Németh műszerész­­mester. Szivár, Bercsé­nyi u. 35. Tel.: 11­ 925. ___________________174 721 — 1000 kéve NAD el­adó. Tóth Ferenc, Szfv. Sóstó, Új esőszház. (MERKUR mögött.) ___________________174 641 — GARÁZS kétévi idő­tartamra kiadó. Érdek­lődni: Szivár, Sebes I. u. 9 b. VI/20. 174 698 x Konyha- és szoba- BÚTOR olcsón és sür­gősen eladó. Érdeklődni: id. Rideg Ferenc, Mór. Csokonai u. 14. sz. alatt. x Délutáni, hétvégi el­foglaltságot KERES egy fiatalember. Minden ér­dekel. „Megbízható” jel­­igére a Kiadóba. 2008 X Istállóérett TRÁGYA, elszállítással eladó. Szfv. Serényi út 75. Balogh. x Hálószobabútor ol­csón és darabonként is eladó, 1 db kétaknás kályha és malacok EL­ADOK. Sárszentmihály, Jókai 12._____________2068 x MUNKÁSFELVÉ­­TEL: Helybeli, lakással rendelkező középkorú férfi munkaerőt felve­szek. GESZLER, Szfvár, Fürst S. u. 66/a. 2067 X BEJÁRÓNŐT heti 3 napra felveszek. Érdek­lődni: Szfvár, Jancsár u. 36._____________ 2058 x Földmérő üzemmér­nök 10 éves gyakorlattal ÁLLÁST változtatna. „Székesfehérvár és kör­nyéke’ jeligére.______2045 x Kert, művelésre KI­ADÓ. Szivár, Malom u. 39.___________________2044 x Előnevelt és rántani való CSIRKE folyamato­san kapható. Sárbogárd, Baross u. 15.________2081 x Jó állapotban levő Balassagyarmat kombi­nált szekrény és Béke kárpitozott rekamié és fotelek ELADOK. Érdek­lődni: Szivár, Felszaba­­dulás u. 32. sz.______1804 x MALACOK eladók. Szabadbattyán, Széche­nyi út 77. 1963 ÁLLÁST KERES? ITT TALÁL! — A KPM székesfehérvári Közúti Igazgatóság Minőségfel­ügyeleti Állomására felvesz az alábbi munkakörökre munkavál­lalókat: építőmérnök (legalább 5 éves szakmai gyakorlattal), villa­mosmérnök, gyengeáramú sza­kon végzett (szervizszolgálati fel­adatokhoz), villamostechnikus gyengeáramú elektroműszerészi és mérőkocsi üzemeltetéséhez. Jelentkezni lehet: Székesfehér­vár, Herényi út 13. Személyzeti vezetőnél, munkaidő alatt. 1953 — A KPM székesfehérvári Közúti Igazgatóság Minőségfel­ügyeleti Állomására felvesz az alábbi munkakörökre munkavál­lalókat: laboráns, aszfalt és ta­lajmechanikai vizsgálatokhoz (legalább középiskolai végzett­ség) gépkocsivezető, F3, F4, il­letve különleges jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Gázkazán­fűtő és -kezelő képesítéssel ren­delkező 40 évnél nem idősebb munkavállalót. (Fűtési idényen kívül helyszíni mérésnél foglal­koztatjuk). Jelentkezni lehet: Székesfehérvár, Herényi út 13. Személyzeti vezetőnél, munkaidő alatt. 1953 — A Fejér megyei ZÖLDÉRT Vállalat — dunaújvárosi telephe­lyén — ,azonnali belépéssel fel­vesz kereskedelm­i dolgozókat. (Aruhavezetőket). Jelentkezni le­het: ZÖLDÉRT Kirendeltség ve­zetőjénél. Dunaújváros, Tüzép u. 152 740 — Észak-Dunántúli MÉH Vál­lalat sziváki tmk-üzemébe há­rom autószerelőt és egy segéd­munkást azonnali belépéssel fel­veszünk. Jelentkezés: MÉH-telep, Szivár, Rác u. 5. TMK vezetőnél 152 747 — Az Asztalosipari Szövetkezet, Székesfehérvár, Élmunkás u. 19. felvételt hirdet egy közgazdasági érettségivel rendelkező, gépírni tudó pénztáros számára. 140 864 — A Fejér megyei ZÖLDÉRT Vállalat központja azonnali belé­péssel felvesz gyors- és gépírónőt. Jelentkezni lehet: Szivár, Vörös Hadsereg u. 30. Személyzeti osz­tály: 140 855 — A VOR székesfehérvári üze­me azonnali belépéssel felvételre keres: varrodai munkára szabó szakmunkásokat és betanított nő­dolgozókat, hegesztővizsgával ren­delkező géplakatost, villanyszere­lőt, férfi raktári segédmunkára, valamint takarítói és ételkiosztói munkára. Jelentkezés: Székesfe­hérvár, Vértanú u. 22. 190 861 /GY­ LEPSÉNYI, POLGÁRDI és KISLÁNGI VBrt. tüzéptelepeinken “ M TM engedményes székesfehérvári _­v , cementvasar . N tavaszi vásárt rendez Móron. Ugyanitt egyes ajtók, a községi óvoda ablakok Ml Arp*17 új helységében, engedményes áron (Rákóczi ut 5.) ..... k­aphatok. Nagy választékban: ^^ tavaszi felsőruházati ENYINGI EGYESÜLT ÁFÉSZ cikkek es cipók. 140 865 2028 ■ dlíÉhvK ------­^W^m­­urlok X ”W I szolgálatban I ^ TISZTELETTEL MEGHÍVJUK március 19—26-ig Székesfehérváron a DOMUS LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN megrendezett árusítással egybekötött szőnyeg- és függönykiállításra! Bemutatjuk és árusítjuk a Békésszentandrási Szőnyegszövő HSZ világhírű termékeit. SZŐNYEGSZÖVÉSI BEMUTATÓ: március 19, 20, 21-én! NYITVA: naponta hétfőtől—péntekig 10—18 óráig — csütörtökön 10—19 óráig szombaton 9—13 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet Fejér megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat 2002 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1981. MÁRCIUS 20

Next