Fejér Megyei Hírlap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-01 / 77. szám
_________________________Gazdaság- és társadalompolitika_______________ Ilyen volt a múlt század végén a mai Szabadság tér. A Felmayer István és fiai feliratú — akkor még egyemeletes — háztól jobbra — kezdődik a mai Jókai utca. Itt vártak „szólításra” a munkát keresők, és a 30-as években itt kerestek munkát, vagy reméltek alamizsnát azok, akiket lakásukból kitettek, mert nem tudták a házbért megfizetni Gelencsér Ferenc reprodukciója Palotavárosi múlt és jövő (7) Parasztok, kertészek Más városokhoz hasonlóan a kisebb keresetűek Fehérváron a külvárosokban telepedtek le, így lett a szegényebb sorsú iparosok mellett az alacsonyabb jövedelmű parasztcsaládok lakóhelye a Palotaváros. Anyagi helyzetükre jellemző volt, hogy a városon kívüli napszámosmunka esetenkénti elvégzésére is kényszerültek. „Szólításra” várva .. A palotavárosi parasztok elsősorban a Sárrét felé eső utcákban (Rác, Sziget, Selyem, Jancsár utcák) éltek. Az elmúlt 100 év alatt a város parasztságának szegényebb, de nem a nincstelen réteget alkották. Negyed, fél vagy egész belterületi ingatlannal, hozzá művelésre alkalmas, jól termő kerttel, esetleg egy-két búzafölddel rendelkeztek. A megélhetésük végett azonban sokszor kellett vagyonosabb gazdáknál munkát vállalniuk. Helyzetüket jól szemlélteti, hogy a Városháza terén a felszabadulásig vasárnap délelőttönként kialakuló csoportok közül melyikhez tartoztak. Nem a Városháza előtti magasabb részen álló úgynevezett „szólítókhoz”, hanem a „maguknak való emberek” Barátok temploma előtt álló csoportjához. De méginkább azokhoz, akik „várták a szólítást”, hogy munkára hívják őket. Az eseti napszámos munkákhoz képest jelentős volt a nyári aratásban, illetve cséplésben történő részvételük, amikor „bandákba” szerveződve kereshették meg az évi kenyérrevalót. Szívesen vettek bérbe külterületi földeket is. A palotavárosi parasztságnak kevesebb jellegzetessége volt, mint a gazdaságilag erősebb felsővárosinak, melyet munkában, termelésben, viseletben, viselkedésben igyekeztek követni. Jórészt a Szedres temetőben temetkeztek. Téli zeller A palotavárosi kertészkedés családi hagyományokon alapult, s az ismereteket elsősorban az asszonyok örökítették. A számon tartott kertészcsaládok munkájuk során alkalmazkodtak a sajátos talajviszonyokhoz, a földet nagymértékben kihasználva az alapvető élelmiszerekből nagy mennyiségben, jó minőségben sokféle árut termeltek. Az értékesítésre a közeli piac adott lehetőséget. A termesztett növények skálája igen széles, de elsősorban zöldség, és salátatermesztés folyt. Az előbbin belül kiemelkedő szerep jutott a zellernek. A kertnek sokszor felét elfoglaló zeller magját a tél vége felé a szobában csiráztatták. A kert magasabb részén található palántás kertben nevelték tovább, melyet alaposan előkészítettek lótrágyával és vakondtúrásos földdel. A József-naptól nevelkedő palántákat május elseje körül ültették ki a kertbe, amint a magas talajvíz visszahúzódott. Előtte kézi erővel fölásták (az 1930-as évektől lóval fölszántották) a földet. Speciális gereblyével egyengették el. A zeller palántázása napokon keresztül kora reggeltől késő estig tartott, hogy kertenként ezer darab kerüljön a talajba. A gyorsabb kezű palántázó asszonyok napszámért végezték a munkát. A palántázást követően hat-hétszer is kapálták, hogy éréskor, november elején több mázsát emeljenek ki. Csaknem minden munkamozzanat a nőkre várt, kivéve a szedést, melyet a férfiak végeztek ásóval. Az asszonyok megtisztították, levelezték a növényeket. A kert magasabban fekvő részén raktározták el oly módon, hogy szorosan egymás mellé rakva visszatemették a földbe, s vastagon betakarták zellerzölddel, szalmával, földdel. Ilyen módon néhány fok hideget bírt ki a növény anélkül, hogy levelei elfonnyadtak volna. A téli hidegben a piacon zöld levelekkel megjelenő, nagy méretűre megnőtt zeller nagyon kapós volt. „Kudari” a piacon A kertészkedés során a földterület legteljesebb kihasználására törekedtek, minden négyzetmétert bevetettek, beültettek, megműveltek. A saláta mellett például teledugdozták az ágyást hagymával, mások sárgarépát vagy zöldséget vetettek közé. A barázda mellé még csemegekukoricát is vetettek. A kert a növények egymást követő gyors váltakozása miatt minden évszakban más képet mutatott. A viszonylag kisterületen csak olyan növény termesztését tartották célszerűnek, amely hosszú időn át nem foglalt el nagy helyet. Ezért nem lehetett itt megtalálni a kukoricát, a gabonaféléket és nagyobb mennyiségben a krumplit sem. A megtermelt áruk (értve ezalatt a palántát is) értékesítése megrendelők részére, illetve piaci árusítással történt. A megrendelők a felszabadulás előtt helyi, illetve budapesti kereskedők voltak, de nagy szerep jutott a házhoz szállításnak is, mellyel a belvárosi jobb jövedelmű tisztviselő, kereskedő és iparos családokat látták el. Nagyobb részt azonban saját maguk, a piacon adták el áruikat, szerdai és szombati napokon reggel négytől délután kettőig is ott voltak. Egyes asszonyoknak szükséglet lett az árusítás, észrevétlenül rabjai lettek. Távolmaradásukat még kevésbé jövedelmező napokon sem tudták elképzelni. Az árusítás télen is folyt, amikor az asszonyok a nagy hideg ellen „kudarival” védekeztek. Ez a szoknya alá rakott fazék volt, amelyben faszén izzott. Főleg a II. világháború előtt Veszprémbe, Várpalotára is jártak árulni. Négyen-öten fogadtak egy fuvarost, aki elvitte a zöldséget a bányászok, ipari munkások lakta, kevésbé termékeny vidékre. Meg kell említeni, hogy a parasztcsaládok mellett az iparos, illetve alkalmazotti rétegbe tartozók is kertészkedtek, de ők értékesítésre csak kisebb mennyiségben termeltek. Gelencsér József Bicskei áfész: 600 millió Ünnepélyes termelési tanácskozást tartott hétfőn este Bicskén a járási áfész, ahol értékelték az 1980-as év teljesítését, és megszabták az idei feladatokat. A Kék Csillag Étteremben megjelent dolgozókhoz Szabó László, az áfész elnöke szólt. Elmondta, hogy a szövetkezeti demokrácia fórumain — a részközgyűlésen, a küldöttgyűlésen — több mint kétszázan mondtak véleményt a kereskedelmi tevékenységről. A múlt évben az árbevétel elérte a 609 millió forintot, ez 8,3 százalékkal magasabb, mint a korábbi évben volt. Így a nyereség 13 millió forint. Ez annál is dicséretesebb, mert a feladatokat kevesebb dolgozóval látták el. Az anyagi ösztönzésen is változtattak, minden forintot teljesítményhez kötöttek. A termelési tanácskozáson részt vett és felszólalt Tőke Gyula, az MSZMP Bicskei járási Bizottságának első titkára. A termelési tanácskozás végén 13 szocialista brigád vehette át a kitüntető címet, három bolt lett élenjáró, a Kiváló Dolgozó kitüntetést huszonegyen, öten a „Szakma ifjú mestere” kitüntetést kapták meg, és 46 dolgozót részesítettek pénzjutalomban. K. Sz. I. Tsz-kertészet „gebinben” Nem mindennapi szerződést tartok a kezemben, amely létrejött egyrészről a szabadbattyáni Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet, mint bérbeadó, másrészről, itt következik a név, cím stb. termelőszövetkezeti tag, alkalmazott között, a megfogalmazott feltételek mellett. Mi történt Szabadbattyánban? A manapság gyakori fogalommal felelnek a tszben: „Kiadtuk gebinbe a kertészetet.” Balogh György elnök is mosolyog rajta, mert ez az újfajta kapcsolat a szövetkezet gazdájával, a taggal, már most látszik, nagyon jól sikerült. Nem túlzás, akár kétszer annyit is bérbe vettek volna a tagok, mint amennyi van. A szerződő felek sokan vannak, ezért a szövetkezet megerősítette a háztáji agronómusi posztot is. Sok termékről, sok pénzről van szó, nem közömbös, hogy a vállalkozónak sikerül-e vagy sem. Ezért hát a közös gazdaság a fóliaváz, a fólia, a palánta mellé rendszeres szaktanáccsal is szolgál. Czentár Istvánnénak, aki maga is nagy kertész, háztáji agronómus, az a dolga, hogy figyeljen, járjon kertészetről kertészetre és segítsen, mert ha a termelés nem sikerül, akkor az a szövetkezetre nézve sem lehet hízelgő. A szövetkezet elnöke pedig a következő szempontokat sorolja: — Először is, a termék kerüljön a piacra, másodszor ne fizessen rá a tsz, harmadszor, de a sorrendet akár mellőzhetjük is, aki foglalkozik vele, haszna legyen rajta. Még valamit: azok az asszonyok, lányok, akik eddig a közös kertészetben dolgoztak, ezután is foglalkoztatottak legyenek. Ezért hát övék volt itt az elsőbbség a szerződéskötésben. Folyamatban van azonban egy olyan ipari melléktevékenység szervezése is, ahol a tsz nődolgozói egész évben megtalálják számításukat. Betekintünk a szerződőfelekhez. Czentár Istvánnétkövetjük. Előbb Balogh József tsz-villanyszerelőt keressük, aki már régi háztáji kertész hírében áll. Az amatőrök között profinak számít. Azok után, hogy tudjuk a közös eddig minden évben ráfizetett a kertészetre, önkéntelenül adódik a kérdés Baloghéknál: megéri-e? — Mi az idénre hatszáz négyzetméteren fóliázunk. Ehhez a tsz-től megkaptuk a trágyát, a vázat, a fóliát, megkapjuk a palántát is, mert ez még a közös kertészetből származik. Tavaly is összejött hatvanezer forint, ötféle költség terheli az embert; ha jól megszámítjuk, nálunk az idei összes 20 ezer 500 forint körül van. Meglepő lelkesedést tapasztalunk Tóh Ferenc műszaki anyagraktáros portáján is, ahol Hegyi László tszpárttitkárral együtt zajlik a „fóliázás”. Meg kell néznünk, a paprikapalánta már be van ültetve, a retek pedig már kikelt alatta. Ez igen, kimondjuk hangosan is, mert itt a verseny úgy él, ahogyan azt soha szervezni sem lehetett. Egymásra nézve, megható szorgalommal és elhatározással viszik előre, birtokukban a hivatalos szerződéssel — a kertészet ügyét. És garantálják, ha csak valami rendkívüli természeti csapás nem éri őket, nyereséges lesz a battyáni kertészeti ágazat 1981-ben. Mégpedig úgy, olyan formában, hogy kétszer annyi zöldségfélét küldenek a piacra, mint eddig. Itt a tsz-tag, az alkalmazott tudatában, elhatározásában él minden „szabályozó”, ami munkára serkenti. Peresztegi T. Ferenc Tóth Ferenc és Hegyi László fóliasátra alá már kiültették a paprikát. A hideg napokra is felkészültek, probánbutángázzal fűtik majd a sátrat A tsz központi sátrában balról jobbra Czentár Istvánné háztáji agronómus és Pinczési Sándorné kertészeti ágazatvezető mutatja be a korai uborkapalántákat Fotó: Neményi Ágnes Villáminterjú a 101. űrhajóssal — Halló! Halló! Űrtávolsági beszélgetésnek bántok! — mondja a postai központos nem sokkal azután, hogy meghívtam a leszálláshoz készülődő Szojuz—39 űrhajót. Máris hallom Mongólia első és a világ 101. űrhajósának, Gurragcsannak hangját. — Köszöntöm önt megyénk olvasói nevében! Tudom, hogy elfoglaltak, hiszen éppen leszálláshoz készülődnek, de egy percet szánjon nekünk. Mondjon magáról néhány szót! — örvendek, hogy e nagyszerű űrprogram keretében kapcsolatot teremthetek olvasóival. Hazám, egy kis hegyi településen születtem. Még álmaimban is csak a hegyek magasságáig jutottam. Az ulanbátori műszaki főiskolán tanultam, majd a Frunze, azt követően pedig a Zsukovszkij Repülőmérnöki Akadémia hallgatója lettem. 1978-ban kerültem a Csillagvárosba, ahol az Önök Farkas Bertalanjául is találkoztam. Feleségem tanárnő, kisfiúnk hároméves. — Milyennek látja fentről Magyarországot és benne Székesfehérvárt? — Parányi ékszerdarab az Önök hazája, esztétikailag is szép látványt nyújt. Fehérváron azonban kicsit kevés a zöldövezet, és sok egyforma lakónegyedet látok. — Milyen érzéssel készülődnek a leszálláshoz? — Feladatunk szépsége, nagyszerűsége, a jól végzett munka tudata, egyáltalán az, hogy a világmindenséggel mérhetjük magunkat, olyan érzés, amelyre nem találok szavakat. Azt hiszem, új szótárt kell majd szerkeszteni az új relációknak. Nem mindig lehet földi mértékkel, földhöz ragadt szavakkal kifejezni érzéseinket. Befejezem, mert még össze kell csomagolnunk, űrtársam, Dzsanibekov már készülődik a leszálláshoz. Ő is üdvözli Fejér megye lakosságát és reméljük, hogy találkozhatunk a Földön is. — Köszönjük az űrinterjút, sikeres leszállást kívánunk és mielőbbi viszontlátást remélünk. Olvasóink hallhatták, hogy az űrpáros sikeresen Földet ért. A párbeszéd áprilisi tréfa volt. Bolondos ötlet. Ma még. Zágoni Erzsébet