Fejér Megyei Hírlap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

Május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ün­nepe tiszteletére péntek délután a Parlament előtti Kos­suth téren katonai tiszteletadás közepette felvonták az állami zászlót. Ugyancsak katonai tiszteletadással von­ták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozga­lom vörös zászlaját a Gellérthegyi felszabadulási em­lékműnél. (MTI) Zászlófelvonás Májusi fények Az emberiség történelmé­ben vannak olyan ünnepek, amelyek fontos határkövet jelképeznek a társadalmi haladás útján. Május else­je 1889 óta ünnepe és harci seregszemléje öt kontinens minden népének. Egyként ünnepük a világ minden metropolisában, a hagyomá­nyos európai, észak-ameri­kai iparvidékeken, kis óce­ániai halászfalvakban, afri­kai ültetvényeken, minde­nütt, ahol a dolgozó embe­rek felelősséget éreznek ma­gukért, sorstársaik jobb éle­téért.□ A májusok története vér­rel kezdődött. Kilencvenhat esztendővel ezelőtt az el­nyomott, kizsákmányolt, jo­gaitól megfosztott és semmi­be vett munkásosztály ki­bontotta az ébredés, a fel­­emelkedés zászlaját. A múlt század munkás­­mozgalmának egyik fő célja a 14—18 órás munkaidő he­lyett a híres három 8-as bevezetése volt, vagyis 8 órai munka, 8 óra szórako­zás, 8 óra pihenés. Az I. In­­ternacionálé már 1866-ban határozatot hozott a 8 órás munkaidő kivívásáért, 1884- ben az amerikai szakszer­vezetek kongresszusa is kö­vetelte, hogy 1886. május 1-ig csökkentsék a munkaidőt, ellenkező esetben országos sztrájkot kezdenek. Mivel a követelést nem teljesítették, a sztrájk valóban kirobbant, s 1886. május 1-én a Michi­­gan-tó partján — először a munkásmozgalom történe­tében — a tüntetők közé lőttek. Két nappal később Chicagóban rendőrök sortű­­ze dörrent: hat halott és fél­száz sebesült vére folyt. A munkásság sztrájkja ekkor ugyan még sikertelen maradt, de megmutatta, hogy a munkásosztály egyre inkább megelégeli az em­beri méltóság megalázását, az emberi jogok lábbal tip­­rását. Éppen ezért döntött úgy a II. Internacionálé első kongresszusa , amely 1889-ben Párizsban, a Bastille lerombolásának 100. évfordulóján ült össze —, hogy nagy nemzetközi tün­tetésen kell követelni a közhatalomtól­­ a nyolcórás munkaidőt, mégpedig va­lamennyi országban és vá­rosban azonos napon, 1890 május elsején. Így lett 1890. május 1. a világ proletariátusának első nagy harci seregszemléje, amely — Engels szerint — „az egész világ tőkéseinek és földesurainak megmutat­ta, hogy manapság a világ proletárjai valóban egyesül­tek”. Az azóta megtett út sem volt könnyű a világ munká­sainak. Az évenkénti fel­vonulások, tüntetések szinte minden esztendőben hol itt, hol ott emberáldozatokat követeltek. Az utcán höm­pölygő munkástömegek azonban megértették az egy­ségükben rejlő erőt, mind elszántabbak, bátrabbak let­tek és megtanulták gyűlöl­ni az osztályellenséget. Akárhány csendőrsortűz dörrent és rendőrkardlap riasztott munkásra, agrár­proletárra, erősebb lett a szocialista mozgalom, újabb és újabb százezrek emelték magasba a pirosló zászlókat a Ruhr-vidéken, az angol kikötőkben. A magyar munkásság is megértette a nemzetközi demonstráció jelentőségét. Első alkalommal hatvanezer munkás vett részt a buda­pesti nagygyűlésen, miköz­­ben a forradalomtól rémül­döző burzsoázia eltorlaszolta lakásai ajtaját, lehúzta ab­lakai redőnyét. Pedig Sza­­páry belügyminiszter min­dent megtett a védelmükre. Katonaságot, csendőrséget vonultatott fel, sőt még két vidéki ezredet is Budapest­re rendelt, hogy vérbefojt­­sák a nép esetleges felkelé­sét. A szocialista világmoz­galomnak, az első marxista munkáspártnak, a proleta­riátus internacionalista ön­tudatának a gyümölcse a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a Szovjetunió létrejötte volt. Az 1917-es októberi forra­dalommal megkezdődött a kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenet kor­szaka.­­ Mi, magyarok elsők között léptünk erre az útra. 1918. május 1-én a magyar mun­kásság már forradalmi kül­sőséggel ünnepelhetett a proletár internacionalizmus nagy ünnepén és 1919-ben a proletárdiktatúra dicsfényé­nél vonult fel a munkásság májusi ünnepére. Sajnos azonban az örömet és bol­dogságot — amely ekkor a magyar népet betöltötte — hamar felváltotta az ellen­­forradalom sötét korszaka. 1920-tól 1945-ig nemegyszer hangzott fel a jelszó, a ki­áltás: ez a május — véres május, jövő május — vörös május! így fogalmazott ezekben az években a mun­kásság, mert élt benne a Tanácsköztársaság reménye, s bízott benne, hogy eljön az idő, amikor a véres má­jus elsejéket felváltja a de­rűs szabad májusi ünnep. És amikorra ez bekövetke­zett, nálunk 1945-ben, ez egyben azt is jelentette: egy sor ország kiszakadt a tőkés rendszerből, s elkez­dődött a szocialista világ­­■ rendszer kibontakozása. A Nagy Októberi Forra­dalom győzelme és a Szov­jetunió létrejötte óta a munkások, a dolgozók kü­lönböző osztagainak má­jus elsejei seregszemléjét egyre kevésbé lehet elszige­telni. Az imperialistaelle­nes harc bármely frontján fellépő erők — május el­sején éppúgy, mint az év bármely napján — nemzet­közi támogatást élveznek. Az erős és virágzó Szovjet­uniótól és a mellette álló szocialista országoktól kér­tek és kaptak segítséget a már felszabadult vagy füg­getlenségükért harcoló gyar­matok és félgyarmatok. S számíthatnak erre a tábor­ra, segítségre a kapitalista országok dolgozói is, akik naivul napra tiltakoznak a kizsákmányolás, az elnyo­más, a munkanélküliség, a rettegés ellen, így terebélyesedik ki a munkásság összefogásának májusi eszméje és tölti be rendeltetését a mai kor kö­vetelményeinek színvona­lán, mint ahogyan Rosa Luxemburg mondta annak idején: „A nyolcórás mun­kanap elérése után sem szű­nik meg a májusi ünnep. Mindig, amíg tart a mun­kásság harca a burzsoázia és kormányai ellen, amíg nem teljesítik minden köve­telését, minden esztendőben a májusi ünnep lesz ennek kifejezője. Ha pedig felde­rülnek a jobb idők, és a munkásosztály az egész vi­lágon eléri a felszabadulást, akkor valószínűleg a meg­vívott harcok és az elszen­­­­vedett fájdalmak emléké­nek napját fogja ünnepelni az emberiség”. Hadd tegyük hozzá Rosa Luxemburg szavaihoz, hogy a felszabadult népek má­jus 1-én összegezik a meg­tett utat, felmérik, honnan indultak, s hová jutottak. Mi, magyarok büszkén gon­dolhatunk arra e májusi ün­nepen, hogy pártunk veze­­­­tésével az elmúlt évtize­dekben maradandót alkot­tunk, nagy tetteket hajtot­tunk végre. Mindnyájunk keze nyo­mán gyökeresen megválto­zott hazánk, átalakult tár­­­­sadalmunk rendje, az em­berek élete, gondolkodása, magatartása. Magyarország, az egykori kisparaszti, ag­ráripari ország most ipari agrárország, amelyben fej­lett a szocialista nagyipar és a nagyüzemi mezőgazdaság. A szocialista gazdaság ered­ményeire alapozva ember­hez méltó életszínvonalat értünk el, a régi rendszer­rel össze sem hasonlítható a kulturális, a szociális, az egészségügyi ellátásunk. A politikai, gazdasági, ideoló­giai átalakulás azt jelenti: lezárult a magyar történe­lemnek az a korszaka, amely idő alatt Magyaror­szág igazán soha sem lehe­tett független; azt jelenti, hogy a feudalizmussal ter­helt, népelnyomó állam­­rendszert szétzúzva, a nép „meglelte honját e hazá­ban”.□ Olyan alkalom tehát ez az idei május 1-e, amikor vidá­man, felszabadultan örülhe­tünk eddigi eredményeink­nek, munkasikereinknek. Ünnepeljünk jókedvvel, a jól végzett munka örömé­vel ! Fodor László FEJÉR MEGYEI HÍRLAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! Szombat, 1982. május 1. XXXVIII. évfolyam, 101. szám Ára: 1,80 Ft o­g írni. Kádár János látogatása Angyalföldön Kádár János, mint sok esz­tendeje minden május elseje előtt, most is ellátogatott An­gyalföldre. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát pénteken délelőtt a XIII. ke­rületi pártbizottságon — ahol programja kezdődött — Ma­­róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Deák Gábor, a XIII. kerületi pártbizottság első tit­kára és Bozsik­ József a város­rész tanácselnöke fogadta. Deák Gábor számolt be rö­viden mindarról, ami Angyal­földön az elmúlt évben — Kádár János legutóbbi ottjár­ta óta — történt. A pártbizottság épületében nemrég nyílt meg az angyal­földi fiatal képző- és iparmű­vészek kollektív kiállítása. A Központi Bizottság első titká­ra ennek megtekintésére is szakított időt szorosra sza­bott programjából. A látogatás az MHD daru- és kazángyárában folytató­dott, ahol Szép János vezér­­igazgató és Steiner Arnold, a pártbizottság titkára fogadta a vendéget. A forgácsoló gép­műhelyben már várták a munkások a Központi Bizott­ság első titkárát, aki meg­­megállt egy-egy NC-esztergá­­nál, hogy kezet szorítson a nagy teljesítményű masinák­nál dolgozókkal, majd részt vett és felszólalt az üzem má­jus elsejét köszöntő röpgyű­­lésén. A Központi Bizottság első titkára e munkáskollektívá­nak is beszámolt az elmúlt napokban Budapesten járt lengyel párt- és kormány­­küldöttség látogatásáról, va­lamint a hét elején az NSZK fővárosában folytatott tár­gyalásainak eredményeiről. — Nekünk idehaza — foly­tatta — feszültebb nemzet­közi, politikai, gazdasági kö­rülmények között kell dol­goznunk, és olykor „nem sze­retem” intézkedéseket is meg kell hoznunk. A helyzet kényszeréről annyit, hogy ma lényegesen többet kell ahhoz exportálnunk, hogy csak ugyanannyit kapjunk külországból, mint például 1974-ben. Meg akarjuk őriz­ni legalább azt a szintet, ameddig felküzdöttük ma­gunkat — most ez a progra­munk. Ehhez kérjük az önök, hazánk minden dolgozó em­berének segítségét — mon­dotta végezetül Kádár János. Ismét Kiváló Vállalat az ARÉV • Építő termékgyártók, vagy termékgyártó építők? Tegnap, április 30-án este ismét építőmunkások népe­sítették be a székesfehérvári Vörösmarty Színházat.­­Az 1981. évi eredményeik alap­ján ismételten kiváló címmel kitüntetett Alba Regia Álla­mi Építőipari Vállalat ünnep­ségét jelenlétükkel megtisz­telték a politikai és társadal­mi élet vezető személyiségei, közöttük Szilágyi Lajos mi­niszterhelyettes, Takács Im­re, a megyei pártbizottság el­ső titkára, Reszegi Ferenc, az Építő-, Fa és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének elnöke, Khaut András a városi pártbizottság első titkára és Knizse Gyula, az SZMT vezető titkára. Az ünnepségen, amelyet Németh László, a vállalati szakszervezeti bizottság tit­kára nyitott meg, Kiss Jó­zsef vezérigazgató mondott köszöntőt és köszönetet a mi­niszterhelyettestől átvett vál­lalati kitüntetéséért. Az ünnepségen kilencen vették át a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést, s kü­lön köszöntötték a hazánk felszabadulásának ünnepén a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett Biká­­di László vezérigazgató-he­lyettest, Gáspárt Lajos fő­építésvezetőt, az ezüst foko­zattal kitüntetett Fekete I. József főmérnököt. Adatok sokaságát lehetne most — ismétlésként — fel­idézni, hiszen tudjuk, hogy az ARÉV évek, évtizedek óta maradéktalanul teljesíti la­kásépítési feladatát, hogy a hazánkban oly sokáig vajúdó könnyűszerkezetes építési rendszert itt Székesfehérvá­ron olyan gyorsan valósítot­ták meg, hogy a program tervezett befejezése előtt már exportfeladatot­ is végeztek. Rendszert teremtettek a CLASP-pal, s ennek a rend­mond ugyan, hogy az 1981. évben végrehajtott 1,7 milli­árd forint értékű építésszere­lési tevékenység mellett már 1 milliárd forint értékben gyártottak, értékesítettek szemek gazdái is lettek. Élet­képes rendszer fejlődőképes gazdái. Mert az is sokat CLASP-épületeket, s emel­lett egy új gyártási program megvalósulása első eredmé­nyeként már tízezer négyzet­­méternyi hőtakarékos abla­kot is gyártottak, az ALBA- család tucatnyi más terméke mellett. A múlt év adatai alapján még építő-termékgyártónak lehet nevezni az ARÉV-et, de a CLASP, az ALBAPLAST elnevezésű hőtakarékos ab­lakgyártás, a gipsz, illetve gipsz és pernye alapanyagú egyéb Alba termékeik, s nem utolsósorban a most induló Alba­ Ház gyártásával és ér­tékesítésével még ebben az ötéves tervben megfordít­ják a sorrendet, vagyis: ter­mékgyártó építők lesznek. Nem, nem úgy, hogy csök­kentik a hagyományosnak mondható építésszerelési te­vékenységet — már amennyi­re „hagyományos” a panelos építés! —, hanem úgy, hogy nagy ütemben fejlesztik a zárt üzemi feltételek közepet­te végezhető termékgyártást. Mennyiségben is, választék­ban is. Mostanában szinte minden újságban olvashatják hirde­téseiket, amelyekben kor­szerű termékeiket kínálják eladásra, illetve amelyekben munkát kínálnak a legkülön­bözőbb szakmák ismerőinek. Mert — bármilyen furcsa is az építőipar országos mére­tekben csökkenő létszáma mellett — az ARÉV évről év­re növelni akarja a létszámát. Méghozzá úgy, hogy évről év­re minden egyes dolgozójának az előzőnél nagyobb terme­lési értéket kell előállítania. Hogy kielégíthessék — to­vábbra is maradéktalanul — a megyeszékhely és a megye építési igényeit, hogy jusson elegendő CLASP-iskola az országban mindenhová, ahol erre a társadalomnak pénze van, hogy 1984-től már éven­te harmincezer házgyári la­káshoz ők szállíthassák a hőtakarékos ablakokat, hogy az 1983 tavaszán átadandó első harminc — székesfehér­vári — Alba-Házat évente többszáz gyártása, építése, értékesítése kövesse. Hatá­rainkon belül, s ha lehet azokon túl is. Megőrizzük a zászlót, az oklevelet, a kitüntetést... Több, mint két évtizede mondatják el a fogadalmat a vállalat vezetőivel a leg­jobbaknak járó kitüntetések. S eddig még mindig újabb, kimagasló eredményekkel őrizték meg, s érdemelték ki újra. Közös érdekünk, hogy a most elhangzott ígéretet is valóra váltsák. Kátay Antal Éljen május elseje!

Next