Fejér Megyei Hírlap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

Fontos eredménye a jogalkotásnak, hogy a 70-es évek végére a gazdasági élet területén is kialakítottuk a fejlett szocializmust építő tár­sadalmunk követelményeinek megfelelő magas szintű szabályozást. Ugyanakkor az utóbbi években különösen nyilvánvalóvá vált, hogy — bár gazdaságirányítási rendszerünk alap­vető elvei a gyakorlatban jól beváltak — ál­landó feladatnak kell tekinteni irányítási rendszerünk korszerűsítését. Különösen fon­tossá teszi ezt, hogy közismerten nehezebbé váltak gazdasági építőmunkánk külső és belső feltételei, s a gazdaságirányításban is elenged­hetetlen a gyors alkalmazkodás a megváltozott követelményekhez. E követelményrendszer hátterét, feladatait megvilágítandó kért interjút dr. Markója Imre igazságügyminisztertől Tóth Ferenc, az MTI főmunkatársa, a jog és a gazdaság kapcsolatá­ról, a jogalkotásnak a népgazdaság eredmé­­nyesebb működésében, vállalatok és más gaz­dálkodó szervezetek gördülékenyebb kapcso­latainak kialakításában betöltött szerepéről kérdezte a minisztert. — Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném — mondotta dr. Markója Imre —, hogy a jogot végső fokon a társadalmi és gazdasági viszo­nyok határozzák meg. A jog ugyanakkor nem­csak kifejezi ezeket a viszonyokat, hanem ha­tást is gyakorol rájuk, tehát egyaránt fontos funkciót tölt be társadalompolitikánk és gaz­daságpolitikánk megvalósításában. Persze bár­mennyire fontos feladatok is hárulnak a jogra, szerepét hiba lenne túlbecsülni. Gazdálkodási szervezetünk rugalmas mű­ködésében, ugyanakkor a jogszabályi rendel­kezések szigorú betartásában hogyan lehet összhangot teremteni? A jog miként tud lépést tartani az élet gyorsan változó gyakorlatával? — A jogi szabályozással szemben kettős kö­vetelményt kell támasztanunk. Egyfelől töre­kednünk kell arra, hogy a szabályozás a lehe­tőségekhez képest minél stabilabb legyen, mert a szabályok gyakori változtatása nem­csak a joganyag elsajátítását, hanem az ahhoz való „alkalmazkodást” is akadályozza. Nyil­vánvaló, hogy nagyon nehéz helyes — különö­sen hosszabb távra szóló — gazdasági dönté­seket hozni akkor, ha nem lehet számításba venni azt, milyen jogi keretek között kell a döntések végrehajtásakor a gazdálkodást folytatni. A stabilitás másfelől — különösen a gazdasági életben — csak viszonylagos lehet, hiszen a jognak lépést kell tartania a gazda­sági környezetben bekövetkezett változásokkal. Ennek a két követelménynek az együttes ér­vényesítése nem könnyű feladat. Minden eset­ben külön, gondos elemzést igényel, hogy va­lóban szükség van-e a jogszabályok módosítá­sára, s nem lehet-e az új jelenségekre a hatá­lyos jog megfelelő végrehajtásával, rugalmas jogalkalmazással reagálni. A jog stabilitását nagy mértékben elősegíti, ha mellőzzük az indokolatlan, aprólékos be­avatkozást a társadalmi-gazdasági életbe, s eredményesen lépünk fel az olyan hibás szem­lélettel szemben, amely a jogi rendezésnek a lényeges kérdésekre koncentrálása helyett az élet minden jelenségét szabályokba akarja „gyömöszölni”. Az ilyen „túlszabályozás” ma nem lebecsülendő veszély, s szorosan össze­függ azzal a téves felfogással, hogy a problé­mák megoldásának a jog az egyedüli, minden­ható eszköze. Nem kis szerepet játszik a túl­szabályozásra való — gyakran tapasztalható — törekvésben az sem, hogy a problémák je­lentkezésekor egyszerűbbnek látszik jogsza­bályt kiadni — még ha ez nem is jelent valódi megoldást —, mint megkeresni azokat az in­tézkedéseket, amelyekkel a gondokat valóban orvosolni lehet. Gazdaságirányítási rendszerünk alapvető el­ve, hogy együttesen érvényesüljön a hatékony központi irányítás és a gazdálkodó szervezetek önállósága, kezdeményezőkészsége.­­ Problémáink megoldása érdekében nem­csak a központi irányítás egyik eszközét je­lentő jogalkotásnak kell lépést tartania a vál­tozó követelményekkel, hanem a gazdálkodó szervezetek „magatartásának” is. Meggyőző­désem, hogy fejlődésünknek itt még jelentős tartalékai vannak, egyebek között a vállalatok, szövetkezetek belső irányítási, érdekeltségi mechanizmusa terén. Egy valóban hatékony belső mechanizmus kiépítését nem lehet a jogi szabályozástól vár­ni , hiszen ennek a mechanizmusnak a gazdál­kodó szervezet adottságaihoz kell alkalmaz­kodnia, s nem valamilyen sémához. A jog itt csak a fő irányokat jelölheti meg, s közvetve járulhat hozzá ahhoz, hogy a gazdálkodás szervezeti rendszere reformjának „kiegészíté­seképpen” a gazdálkodó szervezetek kialakítsák a belső irányítás és érdekeltség korszerű, sajá­tosságaiknak megfelelő mechanizmusát. Hogyan mérhető, miként értékelhető a jog szolgálati szerepe a gazdaságban? Milyen további kodifikációs vagy jogszabály-korsze­rűsítési elképzelések vannak a jogi és a gaz­dasági élet szorosan összefüggő kapcsolatrend­szerének javítására? — Úgy ítélem meg, hogy a magasabb szintű szabályozás területén a jog alapvetően jól tölti be funkcióját, szolgálati szerepét. Ez vonatko­zik a gazdasági élet szabályozására is. Nem ilyen egyértelműen kedvező a helyzet az ala­csonyabb szintű jogszabályokkal és az úgyne­vezett jogi iránymutatásokkal kapcsolatban. A túlszabályozás — már érintett — problémá­ja is elsősorban itt jelentkezik. Az utóbbi időben erre a területre is fokozott figyelmet fordítottunk, így minisztertanácsi határozat kötelezi az érdekelteket az alacso­nyabb szintű joganyag rendezésére, korszerű­sítésére és egyszerűsítésére, s ma már ugyan­csak kormányhatározat szabja meg a jogi iránymutatások kibocsátásának rendjét, is. Az elért eredmények azonban még csak az első lépést jelentik. További jelentős erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok és a jogi iránymutatások terén is rendet teremthessünk. Ami a további jogalkotási feladatokat illeti, ezek alapját az 1981—1985 közötti időszak jog­alkotási feladatairól szóló minisztertanácsi határozat jelenti. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt a XII. pártkongresszus határozatához és — különösen a gazdasági élet területén — az ötéves népgazdasági tervhez kapcsolódó programról, nem p­edig merev előírásokról van szó.­­ A változó körülményekhez igazodás ugyanis szükségképpen olyan feladatok elvég­zését is megkívánja amelyeket a miniszterta­nácsi határozat előkészítésekor még nem lehe­tett figyelembe venni. A gazdasági élet szabályozásával kapcsola­tos, előttünk álló feladatok közül a következő­ket szeretném kiemelni. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdálkodó szervezetek nagyobb ön­állóságával szükségképpen együttjáró fokozot­tabb felelősség érvényesülése terén gondok vannak; felelősségi rendszerünk nem minden esetben működik megfelelően. Előfordul, hogy a népgazdaság számára kimu­tathatóan jelentős károkat okozó mulasztáso­kért a felelősségre vonás elmarad, vagy az al­kalmazott szankciók nem állnak arányban a népgazdaságnak okozott hátránnyal. Napiren­den van ezért felelősségi rendszerünk átfogó vizsgálata és továbbfejlesztése. A felelősségi rendszer működésének haté­konyabbá tétele érdekében sok irányú — egy­mással összehangolt — intézkedés megtételét tervezzük, így tovább kívánjuk fejleszteni el­lenőrzési rendszerünket, különösen az ár- és a minőségellenőrzés területén. Az ellenőrzés és a szankcionálás közötti szorosabb kapcsolat megteremtése érdekében — elgondolásaink szerint — jogszabály írná elő, hogy az ellen­őrző szerv javaslata alapján kötelező a fegyel­mi eljárás lefolytatása, s ennek eredményéről tájékoztatni kell az ellenőrzést végző szervet. Tökéletesíteni akarjuk jogi szankciórendsze­rünket is. Ennek során foglalkozunk a fegyel­mi felelősségrevonással kapcsolatos elévülési szabályok módosításával, mert ezek egyes ese­tekben indokolatlanul gátolják a súlyos köte­lezettségszegések szankcionálását. Tervezzük a gazdasági bírságról szóló jog­szabály módosítását annak érdekében, hogy ez a szankció hatékonyabbá váljon, s a gazdál­kodó szervezet bírságolását követően a felelős személyekkel szemben is következetesen al­kalmazzák a szükséges szankciókat. Rendezni kívánjuk a testületi felelősség kérdését, azért is, mert ma a gazdasági életben mind széle­sebb körűvé váló kollektív döntés gyakran „elmossa” az egyéni felelősséget. A tisztességtelen gazdálkodás tilalmáról szóló törvényerejű rendelet várható megal­kotása szintén előmozdíthatja a felelősségi rendszer jobb működését. Jelenleg nincs olyan jogszabályunk, amely ezt a kérdést átfogóan rendezné. A tisztességtelen versenyről szóló törvény tartalmaz ugyan egyes idevágó szabályokat, de ez a törvényünk több mint hatvanéves, s a megváltozott társadalmi viszo­nyok között alkalmazása a gyakorlatban nagy nehézséget okoz.­­ Ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek megnövekedett önállósága, a piaci kapcsolatok fokozódó jelentősége megköveteli, hogy a jog — a gazdálkodó szervezetek és a fogyasztók számára — hatékony védelmet­ adjon a gazda­sági életben tanúsított tisztességtelen maga­tartásokkal (például a gazdasági erőfölénnyel visszaélés különböző eseteivel) szemben. A gazdálkodás törvényes működésének biz­tosításában jelentős feladatok hárulnak a gaz­dálkodó szerveknél működő jogtanácsosokra. A jogtanácsosokról szóló jelenlegi — és alap­jaiban még ma is időálló szabályozást tartal­mazó — kormányrendelet hatályba lépése óta eltelt több mint egy évtized alatt a gazdasági életben, a gazdaságirányításban és a gazdaság szervezetében jelentős változások mentek vég­be. Új szervezeti formák jöttek létre, s a leg­változatosabb tevékenységekre alakulnak és egyre szélesebb körben terjednek a különböző kisvállalkozások. A gazdálkodó egységek szá­mának növekedése, szervezeti rendszerének differenciálása és a gazdasági viszonyok bo­nyolultabbá válása szükségszerűen vonja maga után a jogsegély iránti igény jelenleg is ta­pasztalható és a jövőben méginkább várható növekedését.. A gazdasági fejlődés feltétlenül igényli a jogtanácsosi szervezet és tevékeny­ség továbbfejlesztését. Ehhez nemcsak gya­korlati intézkedésekre, hanem új, magas szin­tű jogszabály alkotására is szükség van. A népgazdaságban folyó jogi munka össze­hangolása, a jogtanácsosok szakmai tevékenységének egységesítése érdekében a készülő tvr. meg­teremti a jogtanácsosi tevékenység elvi jelle­gű, összehangolt és egységes jogpolitika irá­nyításának jogszabályi alapjait. — Az összehangolt jogpolitikai irányítás az Igazságügyi Minisztérium keretében oldható meg. Az igazságügy-miniszternek ilyen irányú jogköre — bár nem intézményesítetten, de — eddig is volt. Indokolt, hogy a jövőben az igazságügy-miniszter rendszeresebben és haté­konyabban végezze a jogpolitikai irányítóul koordináló tevékenységet. Ez a jogköre termé­szetesen nem érinti a miniszterek (országos hatáskörű szervek vezetői­ jelenlegi jogköreit és felelősségét, ugyanakkor elősegíti azt, hogy a gazdasági joggyakorlatban, a jogpolitikai kérdésekben egységesebb, a törvényesség kö­vetelményeinek megfelelőbb szemlélet és gya­korlat alakuljon ki. Várhatók-e az állampolgárok kezdemé­nyezőkészségét, élet- és munkakörülményét közvetlenül érintő új szabályozások? — Társadalmi termelésünk hatékonyabbá tételének, nemzetközi versenyképességünk fo­kozásának egyik kulcskérdése az innovációs folyamatok eredményesebb kibontakoztatása. A jogalkalmazás során szerzett tapasztalatok­ra és a megnövekedett műszaki-gazdasági kö­vetelményekre tekintettel szükségessé vált az újításokra és a találmányokra vonatkozó jog­anyag korszerűsítése. Ez az igény erőteljesen merült fel az újítók és feltalálók nemrégiben megtartott V. országos tanácskozásán is. A továbbfejlesztés fő célja az újítók és feltaláló ösztönzésének, jogvédelmének erősítése, egy újítómozgalomban a műszaki értelmiség rész­vételének fokozása, a beruházási újításokra, az energiamegtakarítással, környezetvédelem­­­mel, munkavédelemmel kapcsolatos újításokra vonatkozó érdekeltség növelése az újítási és találmányi eljárások gyorsítása, egyszerűsítésse. ITT. A földek és telkek tulajdonára, használatára, az ingatlanforgalomra és a földvédelemre vo­­natkozó jogi szabályozás jelenleg igen széttár­golt. Külön jogszabályok tartalmazzák példá­ul az állami földtulajdonra, a termelőszövetkezeti földekre, a személyi és zártkerti földtulajdoni­ra, az állami szervek magánszemélyektől tör­ténő ingatlanvásárlásaira, a tartós földhaszná­latra, az állampolgárok telektulajdonának mértékére, a földvédelemre vonatkozó rendel­kezéseket,, A joganyag áttekintése, az eligazo­dás -a hatályos rendelkezésekben- nemcsak az állampolgárok, de a gazdálkodó szervezetek számára is nehézkes.­­Szükséges ezért, hogy az alapvető föld­jogi szabályokat egy átfogó jog­szabály, a földjogi kódex állapítsa meg. Az egységesítésen túl cél az is, hogy a gazdasági-társadalmi viszonyok válto­­zásait követve, a joganyagot tartalmilag felülvizsgáljuk, korszerűsítsük.­­ A szabályozás alapvető kérdéseinek, kon­cepciójának kidolgozását az érdekelt minisz­tériumokkal, országos hatáskörű szervekkel együtt megkezdtük; jogászok, közgazdászok, földhivatali szakemberek bevonásával folya­matban van az elméleti megalapozó munka. A törvény tervezete előreláthatólag 1985-ben kerül az országgyűlés elé. Társadalmi viszonyaink fejlődése és gazda­sági céljaink elérése szükségessé teszi új Mun­ka Törvénykönyve megalkotását. Ez ugyan­csak távlati jellegű feladat. A szabályozásnak eddigi szocialista vívmányaink megőrzéséből kell kiindulnia, s a teljes és hatékony foglal­koztatás feltételeinek megalapozását, további fenntartását kell elősegítenie. Ennek érdeké­ben a munkáltatók és a dolgozók jogainak és kötelezettségeinek az eddiginél pontosabb összhangját kell kialakítani. Célunk az is, hogy a szabályozás rugalmasabbá tételével és egyszerűsítésével a jogalkalmazás számára is kedvezőbb feltételeket teremtsünk — zárta az interjút dr. Markója Imre. (MTI) A jog és a gazdaság Interjú dr. Markója Imre igazságügyminiszterrel on Ép testben... Sportközvetítést nézett egy csapat ifjú és leány egy művelődési ház színes­tévéjén; a műsor után, a bekapcsolva hagyott készü­léken Fischer Annie jelent meg, és — természetesen — Beethovent kezdett játszani. A tévé kapcsolójának kat­tanásával majdnem egyidő­­ben ez a mondat hangzott el a nézők sűrűjéből: „Ne­hogy ma nézzem a vén spi­nét!” E mondás nem botrán­­koztatott meg, mert a hely­zet túlontúl ismerős volt ahhoz, hogy ifjúságpolitikai berzenkedést váltson ki be­lőlem, viszont eszembe jut­tatott valami egészen más dolgot. Az jutott eszembe, hogy nem túlozzuk-e el a testi épség és a testi szép­ség kultuszát — egyrészt —, másrészt, ezzel a fene­­nagy testkultusszal egyidő­­ben nem hamis mércével mérünk-e, amikor az emberi bőr mögött lapuló tudatról, a gondolatokról, érzelmek­­ről-indulatokról, szándé­kokról és vágyakról úgy vé­lekedünk, hogy mindezek akkor vannak rendjén, ha átlagosak, ha megfelelnek az írott vagy íratlan szabá­lyoknak, ha nem különböz­nek a többi emberéitől, ha laposak, szürkék, unalma­sak, sablonosak és távolról sem eredetiek. Ha tehát tes­ti épségét, erőt, szépséget látunk, akkor helyeslü­nk, irigykedünk és ünneplünk, ha viszont lelki, tudati ép­séget, erőt, szépséget ta­pasztalunk, akkor tüstént gyanakodni kezdünk, az ilyenekben bővelkedő „ren­detlen” embert gyanúsnak, veszélyesnek ítéljük. S még talán irigyeljük is, de cse­rélni vele semmi pénzért nem cserélnénk. Tudom én, persze, meny­nyire szükség van a test­kultúrára. És vén fejjel is nagy tisztelője vagyok a női szépségnek (s ha vélet­lenül nő volnék, akkor per­sze megcserélve írtam vol­na e jelzőket). Tudom én jól. Dehát csupán arról van szó, hogy mint minden köz­helynek, az „Ép testben ép lélek" mondásnak is igaz az ellenkezője is. Ne áltassuk magunkat, és ne csak a sze­münknek higgyünk. Ha örü­lünk és tapsolunk egy szép test által végrehajtott töké­letes tornagyakorlatnak, egy szép stílusú úszásnak, egy jégtánc-produkciónak, ha megcsodáljuk egy embe­ri arc szépségét, egy nő ke­cses mozdulatát, egy férfi erőt árasztó gesztusát, ne fe­ledjük: ha igaz volna az említett mondás, akkor In­dia miniszterelnöki széké­ben a Miss Universum ülne, és az ENSZ főtitkára egy body-builder izompacsirta volna. És ezzel egyidőben gon­doljunk arra, hogy azok kö­zött, akik eddigi történel­münkben a legtöbbet tették az emberi haladás, civilizá­ció, kultúra, művészet érde­kében, ott voltak a nem ép, nem szép, alkotóerejük tel­jében már többnyire nem is fiatal férfiak és nők, akik még azzal sem vívhatták volna ki közszemléletünk elismerését, hogy sablono­san gondolkoznak. Hogy csak egynéhány példát mondjak: ott találjuk a nagy felfedezése idején bi­zony már bibircsókos és sza­kállas Madame Curie-t, a púpos Michelangelót, a nem kevésbé púpos Leopardit, az összeaszott papkisasszonyt, Emily Brontot, a sánta Byront, a nyavalyatörés Dosztojevszkijt, a rögesz­més Tolsztojt, az asztmás Proust­ot, a minősített el­mebajos József Attilát és a nyomoréklábú Nagy Lász­lót. A sort kiki tetszése sze­rint folytathatja. Persze nem fontos folytatni, de érdemes egy kissé revideál­ni azt a mondást, amelyet mai tömegközvéleményünk szerint így lehetne megfo­galmazni: „Ép testben kel­lőképpen sablonos lélek.” Mert lehet, hogy ez így van. De ha így van, akkor bi­zony nem jól van. — kd — Hétvégi melléklet_____________________ |

Next