Fejér Megyei Hírlap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
Fontos eredménye a jogalkotásnak, hogy a 70-es évek végére a gazdasági élet területén is kialakítottuk a fejlett szocializmust építő társadalmunk követelményeinek megfelelő magas szintű szabályozást. Ugyanakkor az utóbbi években különösen nyilvánvalóvá vált, hogy — bár gazdaságirányítási rendszerünk alapvető elvei a gyakorlatban jól beváltak — állandó feladatnak kell tekinteni irányítási rendszerünk korszerűsítését. Különösen fontossá teszi ezt, hogy közismerten nehezebbé váltak gazdasági építőmunkánk külső és belső feltételei, s a gazdaságirányításban is elengedhetetlen a gyors alkalmazkodás a megváltozott követelményekhez. E követelményrendszer hátterét, feladatait megvilágítandó kért interjút dr. Markója Imre igazságügyminisztertől Tóth Ferenc, az MTI főmunkatársa, a jog és a gazdaság kapcsolatáról, a jogalkotásnak a népgazdaság eredményesebb működésében, vállalatok és más gazdálkodó szervezetek gördülékenyebb kapcsolatainak kialakításában betöltött szerepéről kérdezte a minisztert. — Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném — mondotta dr. Markója Imre —, hogy a jogot végső fokon a társadalmi és gazdasági viszonyok határozzák meg. A jog ugyanakkor nemcsak kifejezi ezeket a viszonyokat, hanem hatást is gyakorol rájuk, tehát egyaránt fontos funkciót tölt be társadalompolitikánk és gazdaságpolitikánk megvalósításában. Persze bármennyire fontos feladatok is hárulnak a jogra, szerepét hiba lenne túlbecsülni. Gazdálkodási szervezetünk rugalmas működésében, ugyanakkor a jogszabályi rendelkezések szigorú betartásában hogyan lehet összhangot teremteni? A jog miként tud lépést tartani az élet gyorsan változó gyakorlatával? — A jogi szabályozással szemben kettős követelményt kell támasztanunk. Egyfelől törekednünk kell arra, hogy a szabályozás a lehetőségekhez képest minél stabilabb legyen, mert a szabályok gyakori változtatása nemcsak a joganyag elsajátítását, hanem az ahhoz való „alkalmazkodást” is akadályozza. Nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz helyes — különösen hosszabb távra szóló — gazdasági döntéseket hozni akkor, ha nem lehet számításba venni azt, milyen jogi keretek között kell a döntések végrehajtásakor a gazdálkodást folytatni. A stabilitás másfelől — különösen a gazdasági életben — csak viszonylagos lehet, hiszen a jognak lépést kell tartania a gazdasági környezetben bekövetkezett változásokkal. Ennek a két követelménynek az együttes érvényesítése nem könnyű feladat. Minden esetben külön, gondos elemzést igényel, hogy valóban szükség van-e a jogszabályok módosítására, s nem lehet-e az új jelenségekre a hatályos jog megfelelő végrehajtásával, rugalmas jogalkalmazással reagálni. A jog stabilitását nagy mértékben elősegíti, ha mellőzzük az indokolatlan, aprólékos beavatkozást a társadalmi-gazdasági életbe, s eredményesen lépünk fel az olyan hibás szemlélettel szemben, amely a jogi rendezésnek a lényeges kérdésekre koncentrálása helyett az élet minden jelenségét szabályokba akarja „gyömöszölni”. Az ilyen „túlszabályozás” ma nem lebecsülendő veszély, s szorosan összefügg azzal a téves felfogással, hogy a problémák megoldásának a jog az egyedüli, mindenható eszköze. Nem kis szerepet játszik a túlszabályozásra való — gyakran tapasztalható — törekvésben az sem, hogy a problémák jelentkezésekor egyszerűbbnek látszik jogszabályt kiadni — még ha ez nem is jelent valódi megoldást —, mint megkeresni azokat az intézkedéseket, amelyekkel a gondokat valóban orvosolni lehet. Gazdaságirányítási rendszerünk alapvető elve, hogy együttesen érvényesüljön a hatékony központi irányítás és a gazdálkodó szervezetek önállósága, kezdeményezőkészsége. Problémáink megoldása érdekében nemcsak a központi irányítás egyik eszközét jelentő jogalkotásnak kell lépést tartania a változó követelményekkel, hanem a gazdálkodó szervezetek „magatartásának” is. Meggyőződésem, hogy fejlődésünknek itt még jelentős tartalékai vannak, egyebek között a vállalatok, szövetkezetek belső irányítási, érdekeltségi mechanizmusa terén. Egy valóban hatékony belső mechanizmus kiépítését nem lehet a jogi szabályozástól várni , hiszen ennek a mechanizmusnak a gazdálkodó szervezet adottságaihoz kell alkalmazkodnia, s nem valamilyen sémához. A jog itt csak a fő irányokat jelölheti meg, s közvetve járulhat hozzá ahhoz, hogy a gazdálkodás szervezeti rendszere reformjának „kiegészítéseképpen” a gazdálkodó szervezetek kialakítsák a belső irányítás és érdekeltség korszerű, sajátosságaiknak megfelelő mechanizmusát. Hogyan mérhető, miként értékelhető a jog szolgálati szerepe a gazdaságban? Milyen további kodifikációs vagy jogszabály-korszerűsítési elképzelések vannak a jogi és a gazdasági élet szorosan összefüggő kapcsolatrendszerének javítására? — Úgy ítélem meg, hogy a magasabb szintű szabályozás területén a jog alapvetően jól tölti be funkcióját, szolgálati szerepét. Ez vonatkozik a gazdasági élet szabályozására is. Nem ilyen egyértelműen kedvező a helyzet az alacsonyabb szintű jogszabályokkal és az úgynevezett jogi iránymutatásokkal kapcsolatban. A túlszabályozás — már érintett — problémája is elsősorban itt jelentkezik. Az utóbbi időben erre a területre is fokozott figyelmet fordítottunk, így minisztertanácsi határozat kötelezi az érdekelteket az alacsonyabb szintű joganyag rendezésére, korszerűsítésére és egyszerűsítésére, s ma már ugyancsak kormányhatározat szabja meg a jogi iránymutatások kibocsátásának rendjét, is. Az elért eredmények azonban még csak az első lépést jelentik. További jelentős erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok és a jogi iránymutatások terén is rendet teremthessünk. Ami a további jogalkotási feladatokat illeti, ezek alapját az 1981—1985 közötti időszak jogalkotási feladatairól szóló minisztertanácsi határozat jelenti. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt a XII. pártkongresszus határozatához és — különösen a gazdasági élet területén — az ötéves népgazdasági tervhez kapcsolódó programról, nem pedig merev előírásokról van szó. A változó körülményekhez igazodás ugyanis szükségképpen olyan feladatok elvégzését is megkívánja amelyeket a minisztertanácsi határozat előkészítésekor még nem lehetett figyelembe venni. A gazdasági élet szabályozásával kapcsolatos, előttünk álló feladatok közül a következőket szeretném kiemelni. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdálkodó szervezetek nagyobb önállóságával szükségképpen együttjáró fokozottabb felelősség érvényesülése terén gondok vannak; felelősségi rendszerünk nem minden esetben működik megfelelően. Előfordul, hogy a népgazdaság számára kimutathatóan jelentős károkat okozó mulasztásokért a felelősségre vonás elmarad, vagy az alkalmazott szankciók nem állnak arányban a népgazdaságnak okozott hátránnyal. Napirenden van ezért felelősségi rendszerünk átfogó vizsgálata és továbbfejlesztése. A felelősségi rendszer működésének hatékonyabbá tétele érdekében sok irányú — egymással összehangolt — intézkedés megtételét tervezzük, így tovább kívánjuk fejleszteni ellenőrzési rendszerünket, különösen az ár- és a minőségellenőrzés területén. Az ellenőrzés és a szankcionálás közötti szorosabb kapcsolat megteremtése érdekében — elgondolásaink szerint — jogszabály írná elő, hogy az ellenőrző szerv javaslata alapján kötelező a fegyelmi eljárás lefolytatása, s ennek eredményéről tájékoztatni kell az ellenőrzést végző szervet. Tökéletesíteni akarjuk jogi szankciórendszerünket is. Ennek során foglalkozunk a fegyelmi felelősségrevonással kapcsolatos elévülési szabályok módosításával, mert ezek egyes esetekben indokolatlanul gátolják a súlyos kötelezettségszegések szankcionálását. Tervezzük a gazdasági bírságról szóló jogszabály módosítását annak érdekében, hogy ez a szankció hatékonyabbá váljon, s a gazdálkodó szervezet bírságolását követően a felelős személyekkel szemben is következetesen alkalmazzák a szükséges szankciókat. Rendezni kívánjuk a testületi felelősség kérdését, azért is, mert ma a gazdasági életben mind szélesebb körűvé váló kollektív döntés gyakran „elmossa” az egyéni felelősséget. A tisztességtelen gazdálkodás tilalmáról szóló törvényerejű rendelet várható megalkotása szintén előmozdíthatja a felelősségi rendszer jobb működését. Jelenleg nincs olyan jogszabályunk, amely ezt a kérdést átfogóan rendezné. A tisztességtelen versenyről szóló törvény tartalmaz ugyan egyes idevágó szabályokat, de ez a törvényünk több mint hatvanéves, s a megváltozott társadalmi viszonyok között alkalmazása a gyakorlatban nagy nehézséget okoz. Ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek megnövekedett önállósága, a piaci kapcsolatok fokozódó jelentősége megköveteli, hogy a jog — a gazdálkodó szervezetek és a fogyasztók számára — hatékony védelmet adjon a gazdasági életben tanúsított tisztességtelen magatartásokkal (például a gazdasági erőfölénnyel visszaélés különböző eseteivel) szemben. A gazdálkodás törvényes működésének biztosításában jelentős feladatok hárulnak a gazdálkodó szerveknél működő jogtanácsosokra. A jogtanácsosokról szóló jelenlegi — és alapjaiban még ma is időálló szabályozást tartalmazó — kormányrendelet hatályba lépése óta eltelt több mint egy évtized alatt a gazdasági életben, a gazdaságirányításban és a gazdaság szervezetében jelentős változások mentek végbe. Új szervezeti formák jöttek létre, s a legváltozatosabb tevékenységekre alakulnak és egyre szélesebb körben terjednek a különböző kisvállalkozások. A gazdálkodó egységek számának növekedése, szervezeti rendszerének differenciálása és a gazdasági viszonyok bonyolultabbá válása szükségszerűen vonja maga után a jogsegély iránti igény jelenleg is tapasztalható és a jövőben méginkább várható növekedését.. A gazdasági fejlődés feltétlenül igényli a jogtanácsosi szervezet és tevékenység továbbfejlesztését. Ehhez nemcsak gyakorlati intézkedésekre, hanem új, magas szintű jogszabály alkotására is szükség van. A népgazdaságban folyó jogi munka összehangolása, a jogtanácsosok szakmai tevékenységének egységesítése érdekében a készülő tvr. megteremti a jogtanácsosi tevékenység elvi jellegű, összehangolt és egységes jogpolitika irányításának jogszabályi alapjait. — Az összehangolt jogpolitikai irányítás az Igazságügyi Minisztérium keretében oldható meg. Az igazságügy-miniszternek ilyen irányú jogköre — bár nem intézményesítetten, de — eddig is volt. Indokolt, hogy a jövőben az igazságügy-miniszter rendszeresebben és hatékonyabban végezze a jogpolitikai irányítóul koordináló tevékenységet. Ez a jogköre természetesen nem érinti a miniszterek (országos hatáskörű szervek vezetői jelenlegi jogköreit és felelősségét, ugyanakkor elősegíti azt, hogy a gazdasági joggyakorlatban, a jogpolitikai kérdésekben egységesebb, a törvényesség követelményeinek megfelelőbb szemlélet és gyakorlat alakuljon ki. Várhatók-e az állampolgárok kezdeményezőkészségét, élet- és munkakörülményét közvetlenül érintő új szabályozások? — Társadalmi termelésünk hatékonyabbá tételének, nemzetközi versenyképességünk fokozásának egyik kulcskérdése az innovációs folyamatok eredményesebb kibontakoztatása. A jogalkalmazás során szerzett tapasztalatokra és a megnövekedett műszaki-gazdasági követelményekre tekintettel szükségessé vált az újításokra és a találmányokra vonatkozó joganyag korszerűsítése. Ez az igény erőteljesen merült fel az újítók és feltalálók nemrégiben megtartott V. országos tanácskozásán is. A továbbfejlesztés fő célja az újítók és feltaláló ösztönzésének, jogvédelmének erősítése, egy újítómozgalomban a műszaki értelmiség részvételének fokozása, a beruházási újításokra, az energiamegtakarítással, környezetvédelemmel, munkavédelemmel kapcsolatos újításokra vonatkozó érdekeltség növelése az újítási és találmányi eljárások gyorsítása, egyszerűsítésse. ITT. A földek és telkek tulajdonára, használatára, az ingatlanforgalomra és a földvédelemre vonatkozó jogi szabályozás jelenleg igen széttárgolt. Külön jogszabályok tartalmazzák például az állami földtulajdonra, a termelőszövetkezeti földekre, a személyi és zártkerti földtulajdonira, az állami szervek magánszemélyektől történő ingatlanvásárlásaira, a tartós földhasználatra, az állampolgárok telektulajdonának mértékére, a földvédelemre vonatkozó rendelkezéseket,, A joganyag áttekintése, az eligazodás -a hatályos rendelkezésekben- nemcsak az állampolgárok, de a gazdálkodó szervezetek számára is nehézkes.Szükséges ezért, hogy az alapvető földjogi szabályokat egy átfogó jogszabály, a földjogi kódex állapítsa meg. Az egységesítésen túl cél az is, hogy a gazdasági-társadalmi viszonyok változásait követve, a joganyagot tartalmilag felülvizsgáljuk, korszerűsítsük. A szabályozás alapvető kérdéseinek, koncepciójának kidolgozását az érdekelt minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel együtt megkezdtük; jogászok, közgazdászok, földhivatali szakemberek bevonásával folyamatban van az elméleti megalapozó munka. A törvény tervezete előreláthatólag 1985-ben kerül az országgyűlés elé. Társadalmi viszonyaink fejlődése és gazdasági céljaink elérése szükségessé teszi új Munka Törvénykönyve megalkotását. Ez ugyancsak távlati jellegű feladat. A szabályozásnak eddigi szocialista vívmányaink megőrzéséből kell kiindulnia, s a teljes és hatékony foglalkoztatás feltételeinek megalapozását, további fenntartását kell elősegítenie. Ennek érdekében a munkáltatók és a dolgozók jogainak és kötelezettségeinek az eddiginél pontosabb összhangját kell kialakítani. Célunk az is, hogy a szabályozás rugalmasabbá tételével és egyszerűsítésével a jogalkalmazás számára is kedvezőbb feltételeket teremtsünk — zárta az interjút dr. Markója Imre. (MTI) A jog és a gazdaság Interjú dr. Markója Imre igazságügyminiszterrel on Ép testben... Sportközvetítést nézett egy csapat ifjú és leány egy művelődési ház színestévéjén; a műsor után, a bekapcsolva hagyott készüléken Fischer Annie jelent meg, és — természetesen — Beethovent kezdett játszani. A tévé kapcsolójának kattanásával majdnem egyidőben ez a mondat hangzott el a nézők sűrűjéből: „Nehogy ma nézzem a vén spinét!” E mondás nem botránkoztatott meg, mert a helyzet túlontúl ismerős volt ahhoz, hogy ifjúságpolitikai berzenkedést váltson ki belőlem, viszont eszembe juttatott valami egészen más dolgot. Az jutott eszembe, hogy nem túlozzuk-e el a testi épség és a testi szépség kultuszát — egyrészt —, másrészt, ezzel a fenenagy testkultusszal egyidőben nem hamis mércével mérünk-e, amikor az emberi bőr mögött lapuló tudatról, a gondolatokról, érzelmekről-indulatokról, szándékokról és vágyakról úgy vélekedünk, hogy mindezek akkor vannak rendjén, ha átlagosak, ha megfelelnek az írott vagy íratlan szabályoknak, ha nem különböznek a többi emberéitől, ha laposak, szürkék, unalmasak, sablonosak és távolról sem eredetiek. Ha tehát testi épségét, erőt, szépséget látunk, akkor helyeslünk, irigykedünk és ünneplünk, ha viszont lelki, tudati épséget, erőt, szépséget tapasztalunk, akkor tüstént gyanakodni kezdünk, az ilyenekben bővelkedő „rendetlen” embert gyanúsnak, veszélyesnek ítéljük. S még talán irigyeljük is, de cserélni vele semmi pénzért nem cserélnénk. Tudom én, persze, menynyire szükség van a testkultúrára. És vén fejjel is nagy tisztelője vagyok a női szépségnek (s ha véletlenül nő volnék, akkor persze megcserélve írtam volna e jelzőket). Tudom én jól. Dehát csupán arról van szó, hogy mint minden közhelynek, az „Ép testben ép lélek" mondásnak is igaz az ellenkezője is. Ne áltassuk magunkat, és ne csak a szemünknek higgyünk. Ha örülünk és tapsolunk egy szép test által végrehajtott tökéletes tornagyakorlatnak, egy szép stílusú úszásnak, egy jégtánc-produkciónak, ha megcsodáljuk egy emberi arc szépségét, egy nő kecses mozdulatát, egy férfi erőt árasztó gesztusát, ne feledjük: ha igaz volna az említett mondás, akkor India miniszterelnöki székében a Miss Universum ülne, és az ENSZ főtitkára egy body-builder izompacsirta volna. És ezzel egyidőben gondoljunk arra, hogy azok között, akik eddigi történelmünkben a legtöbbet tették az emberi haladás, civilizáció, kultúra, művészet érdekében, ott voltak a nem ép, nem szép, alkotóerejük teljében már többnyire nem is fiatal férfiak és nők, akik még azzal sem vívhatták volna ki közszemléletünk elismerését, hogy sablonosan gondolkoznak. Hogy csak egynéhány példát mondjak: ott találjuk a nagy felfedezése idején bizony már bibircsókos és szakállas Madame Curie-t, a púpos Michelangelót, a nem kevésbé púpos Leopardit, az összeaszott papkisasszonyt, Emily Brontot, a sánta Byront, a nyavalyatörés Dosztojevszkijt, a rögeszmés Tolsztojt, az asztmás Proustot, a minősített elmebajos József Attilát és a nyomoréklábú Nagy Lászlót. A sort kiki tetszése szerint folytathatja. Persze nem fontos folytatni, de érdemes egy kissé revideálni azt a mondást, amelyet mai tömegközvéleményünk szerint így lehetne megfogalmazni: „Ép testben kellőképpen sablonos lélek.” Mert lehet, hogy ez így van. De ha így van, akkor bizony nem jól van. — kd — Hétvégi melléklet_____________________ |