Fejér Megyei Hírlap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
! Pihenésre: „cseppek a tengerben” Semmire sincs időnk? Egyik ismerősöm kesereg: jóformán semmire sincs ideje, s bár igyekszik mindenütt ott lenni, mégis csaknem mindenről lemarad. — Még egy legyet sincs időm agyoncsapni — túloz szokása szerint. — A szombat és a vasárnap is kész rohanás. Ez a késői sötétedés is nagy kiszúrás: még este kilenckor is magáról megfeledkezve tesz-vesz az ember fia ... Valóban érdekes kérdés: tulajdonképpen mire jut időnk? S mi az, amire nem? Talán már néhány hirtelenében felidézett epizód is elárul valamit. Érdemes megfigyelni például, ahogy munkaidő végeztével, szinte pánikszerűen szétszélednek az emberek, ezer felé igyekezve. Minden perc foglalt, betáblázottak napjaink. A gyerekek ideje is szűkre szabott: a városiembercsemeték zöme csak az ajtó előtt, a ház tövében játszhat. Nincsenek grundjaik, nincsenek kalandjaik, fogytán a meséik, s lassan elmosódik „igazi arcuk”. Mindezért mintha csak kárpótlást kívánnának adni titokzatos neveik: Alida, Hortenzia, Boglárka, Stella, Lukrécia, Achilles, Jácint, Konstantin, Nárcisz ... Sovány vigasz ez, olyasféle, mint a kábítószer, csak éppen a fülön át adagolva. A szülők élete is könnyen fenekült egyhangúságba. A beszélgetések zöme a pénz, a megélhetés körül tekereg — mintha valamely titokzatos „kerítés” könyörtelenül eltakarná a kilátást: marad a „szabványigények” hajtotta hétköznapi monoton küzdelem, egyre elmélyültebben, egyre fásultabban. Nem is véletlen hát — mint azt a bevezetőben idézett ismerősöm is fennen hangoztatta —, hogy sokan nagyon is elfoglaltak, kedvükre töltött szabad idejük nagyon kevés. Erősebb nagyító alatt, gondosabb vizsgálattal, bizonyára sok érdekes összefüggés kiderül. De az egyik legfontosabb már felületes megfigyelés után is megragadható: többnyire a kényszer szüli a többletterhek önkéntes vállalását, összefoglaló néven nevezhetjük „másodgazdaságnak”, vagy bármi egyébnek a hivatalos munkaidőn kívüli, szabadidőben vállalt hasznos elfoglaltságokat, a lényeg azonban ugyanaz: felemészti a pihenőnapokat. Egy kivételesen művelt, idősebb szakmunkás jegyezte meg nemrég: — Azt hiszem, elmúlt az az idő, legalábbis egyelőre, amikor a szülők többsége igyekezett mindenáron megelőzni gyermekei vágyálmait. Egyre nehezebb „beültetni” az utódokat a „készbe”, hiszen a mai fiatal (és középkorú) szülők legtöbbje önmaga is kisebb-nagyobb anyagi gondokkal küzd. Cél egyre inkább csupán a gyerek egyszerű, zökkenőmentes útnak indítása lehet, apróbb támogatásokkal... Panaszkodik az a háromgyermekes anyuka is, aki kétszobás tanácsi lakását nagyobbra szerette volna cserélni, de nem sikerült. Hogy miért? Mert időközben, minden fillért élére rakva, a szabadidőt évekig feláldozva, összehoztak a maguk és gyermekeik örömére egy nyaralót. De annak folyamatosan növekvő, napjainkra egekbe szökkenő értéke lehetetlenné tette a minőségi cserét, hiszen így már tulajdonképpen nem is jogosultak állami lakásra. A szabadidőben létrehozott anyagi érték megcsáklyázta a kényelmesebb otthonba költözést. Maradtak hát a kétszobásban ... Az autótulajdonosok nagy része azért felkerekedik hétvégeken: — Hol jártatok, Ottóka? — A sztrádán, meg más utakon is. — S mit láttatok? — Elénk vágott egy Trabant, meg kiszaladt egy néni az útra, alig tudtunk megállni. Sorakoztunk fagyiért, s voltunk az állatkertben is. És megnéztünk egy várat... Otthon minden kényelmes. Kényelem és védettség: központi fűtés, gáz, meleg víz, központi antenna... S még a lépcsőházat is lemossák (időnként)... Azért sokan szakítanak időt a pihenésre is. Van aki például a kocsmában, fáradtan ül be egy, két, három... italra. A legtöbbször úgy este hét óra körül, még olajosan, festékesen vagy éppen malterosan, a maszek munka, a másodállás után. — Nézze, ennyi igazán kell. Itt kifújom magam. Dolgozok eleget, szerencsére van munka bőven, szobafestő vagyok, de tapétázok is. Ez a kis itóka valahogy hiányzik. — És a család? Otthon nem tudja kifújni magát? — Tudja ki iszik magában? Hát én nem vagyok ökör. De tízre mindig otthon vagyok ... Kicsit fintorog, nem is csoda: egérszagú a bor, de mit lehet tenni, sőt csak külföldi, üveges van. Az pedig nem olcsó mulatság. Van aki kimozdul a város betondzsungeléből, friss levegőt szívni, kertészkedni, horgászni. A kiskertet pedig művelni kell tisztességgel, ha már megvan, teremjen is valami hasznosat. Szereti a földmunkát, a szőlészetet a magyar, szorgos kezek munkáját dicsérik a zöldellő zártkertek, a szőlőkarókkal tűzdelt domboldalak. Sokan aztán építkezésre is rászánják magukat. — Most már úgy ahogy elkészült a házikó — újságolja szenvedélyes horgásznak ismert barátom. — Tíz évem ment rá, közben alig volt időm pecázni, idén például még nem is voltam a tavon. Itt van minden összegyűjtött pénzünk, de végre elkészült, akár ki is költözhetnénk ... Hatalmas emeletes villa, bőven kinevezhető családi háznak is. Hosszú évek óta itt töltik a szabadidejüket, ez a hobbi, a nyaralás és a gondok forrása is. Vállalták, csinálják. Talán majd egyszer úgy igazán élvezhetik, ahogy elképzelték, ahogy azóta is gyakran megálmodják. Úgy, ahogy hároméves kisgyerekük már most is élvezi, gondtalanul lófrálva a friss levegőn, erőre kapva a bölcsődei hétköznapokhoz. Vagy talán ez már csak a legeslegkisebbeknek adtaik meg? Reméljük, nem. Balog László 1982. május 15-én rendezték meg Budapesten az újítók és feltalálók ötödik országos tanácskozását, ahol hatszáz küldött részvételével vitatták meg a mozgalom eredményeit, gondjait, a további fejlődés lehetséges módozatait. Dr. Pusztai Gyulának, az Országos Találmányi Hivatal elnökének előadói beszéde és Gál Lászlónak, a SZOT főtitkár-helyettesének korreferátuma rámutatott az eredményekre, a hibákra, a tennivalókra is. A vitában felszólalók — köztük Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese — ugyancsak beszéltek a kínálkozó lehetőségekről és a munkát nehezítő tényezőkről. Számos javaslat, ajánlás hangzott el az ügyintézés gyorsítása, az újítók és feltalálók érdekeltségének fokozása, summa summárum, a mozgalom kibontakoztatása érdekében. Az Elnöki Tanács, a kormány, a SZOT megvizsgálta a kifogások jogosságát, a javaslatok megvalósíthatóságát, s a tudományos igénnyel elvégzett kutatások tapasztalatainak birtokában új rendeletek, jogszabályok, végrehajtási utasítások születtek, születnek. Ezek lényegéről kérdeztük dr. Zsiga Jánost, az Országos Találmányi Hivatal főosztályvezetőjét. Megítélés és gyakorlat — Hadd induljak ki egy közelebbi dátumból, ez 1983. április 12—13. Az MSZMP Központi Bizottsága ekkor vonta meg a XII. pártkongresszus és a hatodik ötéves terv félidejének mérlegét, s határozott a soron következő időszak feladatairól. Sarkallatos pontja ennek a határozatnak az újra való törekvés, a megújulási készség szorgalmazása és számonkérése a gazdasági élet valamennyi szereplőjétől. Korszerűbb, jobb versenyképesebb termékeket kell létrehoznunk. Úgy kell megalkotni ezeket, hogy az öldöklő világpiaci verseny körülményei között is értékesíthetők legyenek. Enyhén szólva nem könnyű a feladat, amit az újítói, feltalálói mozgalom eddiginél hathatósabb segítsége nélkül aligha lehet megoldani. Arra van szükség, hogy az eddigi tapasztalatokat hasznosítva, ám teljesen új alapokon szervezzük meg ezt a mozgalmat. A tevékenység társadalmi megítélésén, a mozgalom irányításának módszerein, vagy az alkotók és közreműködők érdekeltségén kell-e leginkább változtatni? — A mozgalom társadalmi megítélése jelentős pozitív töltést kapott, a légkör ma nagyon kedvező. Az újítók és feltalálók országos tanácskozását megelőzték a vállalati tanácskozások, s 1982 májusára lényegében megfogalmazódtak az újítók és feltalálók igényei, kérései, panaszai, s nyilatkoztak arról is, mely területeken, hogyan és miképpen tudnának eredményesebben dolgozni. Az azóta eltelt több mint egy esztendő alatt sok minden történt. S itt ne csak a megjelent, vagy a közeljövőben megjelenő új jogszabályokra gondoljunk, hanem arra is, hogy előnyére változott a tevékenységgel kapcsolatos minisztériumi, vállalati gyakorlat. Érdekelt közreműködők — Talán vegyük sorra a megítélésben és a gyakorlatban végbement legfontosabb változásokat. Korábban sok gondot okozott az újító munkáját segítők, a megvalósításban közreműködők kényszerű „illegalitása” ... — Valóban, s ez a magyarázata, hogy miért volt több „újító”, „feltaláló” 1981-ben, mint tavaly. Az alkotók mindazokat a nyérnököket, szakmunkásokat, laboránsokat stb. akik az ötlet valóra váltásán, kivitelezésén fáradoztak, társszerzőnek ismerték el. Ez az oka annak, hogy Magyarországon egy-egy találmányra 15—20 „feltaláló” is jutott. Nos, az újítók, feltalálók száma tavaly visszaesett — az újításoké és találmányoké nem —, ugyanis nincs már szükség a közreműködők ilyen fajta elismerésére, ösztönzésére. A közreműködőkkel immár szerződést lehet kötni, s ennek megfelelően díjazásban is fogja előírni, hogy a jövőben nem tekinthető társszerzőnek az a személy, aki az érdemi újítói munkában nem vett részt. Ez is, csakúgy, mint az intézkedések mindegyike az alkotók — s természetesen a népgazdaság — érdekeit védi, szolgálja. — Igen ám, de vajon közreműködőnek tekinthetők-e az újítások ügyintézésével, a kalkulációval, a szakvéleményezéssel stb. foglalkozó vállalati szakemberek? Munkaköri kötelesség? — Ezek a vállalati dolgozók — nevezzük őket az egyszerűség kedvéért szervezőknek — eddig is kaphattak elismerést, vagy elmarasztalást attól függően, hogyan végezték munkájukat. Ez a mód azonban nem volt eléggé ösztönző, ezért a kormány innovációs díjat alapított, amelyet a miniszterek adományoznak az újítómozgalom irányítása, szervezése terén kiemelkedő munkát végzőknek. — A vállalatnál, s kiváltképp a műszaki szakembereknél maradva, ejtsünk szót a munkaköri kötelesség sokat vitatott kategóriájáról. Változott-e valami ezen a területen? — Természetesen ez sem maradt a régi. Korábban a fejlesztő, tervező stb. beosztásban dolgozó műszaki értelmiségi csak akkor számított újítónak, ha munkáját kiemelkedő alkotói tevékenységnek minősítették. Ez a körülmény visszatartotta a műszakiakat, hiszen a leg több ötletükre, javaslatukra azt mondták, hogy csak a kötelességüket teljesítették. A MTESZ országos vizsgálatot végzett, és elszomorító következtetésekre jutott. A mérnökök,, kutatók, műszaki szakemberek nagyon kis százalékban kapcsolódtak be a mozgalomba, s tegyük tárgyilagosan hozzá: nem is igen segítették az újítókat, az újítómozgalmat. A MTESZ elnöksége javasolta a munkaköri kötelesség fogalmának feloldását, s a kormány egyetértett ezzel. Ma már beosztásra való tekintet nélkül újíthat mindenki, s azt, hogy milyen munkakörben dolgozik, legfeljebb a díjkulcs megválasztásánál lehet fi- gyelembe venni. — Ezzel — mármint a díjkulcs említésével — el is jutottunk a mozgalom megújításának, kibontakoztatásának talán középpont kérdéséhez, az érdekeltségi rendszer korszerűsítéséhez. Hogyan díjazzák a jövőben az újítókat? Magasabb díjazás — Az újítók díjazását egy 1974-es rendelet szabályozta, amely a kalkulált eredmény 2 százalékában állapította meg a díjkulcs alsó határát, míg a felsőt nem korlátozta. Jellemző a vállalati megítélésre, hogy eköré az alsó határ közé állt be az országos átlag, a 3 százalékos díjazás például már ritka volt. Nos, ezen a területen sok minden változott, változik. Az már az újítók és feltalálók tavalyi tanácskozása idején tudott volt, hogy a vállalatok az újítási díjakat ezentúl a progresszív adómentes részesedési alapból fizethetik. Azóta sok vállalatnál 5—600 forintra emelték föl az újítási díjak korábban 300 forintos alsó határát. Ám akadtak olyan gazdaságok, intézmények, ahol nehezen tudták kigazdálkodni az újítási díjakat. Az úgynevezett korlátozott nyereségérdekeltségű vállalatok például a jutalomkeret terhére díjazhatták csak az újítókat. Elképzelhető, hogy ez mennyi gondot okozott, míg meg nem jelent az idén az a két pénzügyiminszteri rendelet, melyek szerint ezeken a helyeken az újítók díjazására immár külön alap képezhető. Mit jelent mindez az újító, mérnök, szakmunkás számára? — A Gazdasági Bizottság az év elején állást foglalt, miszerint minden olyan ellentmondást, amely a kibontakozásnak gátja, fel kell oldani. Ezt követően jelent meg a 10. számú kormányrendelet, amely megváltoztatja az újítók díjazásának korábbi gyakorlatát. Az új szabályozás nem az alsó határból, hanem egy közepes díjkulcsból indul ki, s ennek mértéke — a saját vállalatnál alkalmazott újítás esetében — 5 százalék. A rendelet meghatározza azt is, hogy mikor lehet és mikor kell ennél magasabb, illetve alacsonyabb kulcsot alkalmazni. Magasabb díjkulcsot kell alkalmazni például, ha az újítás a legfontosabb népgazdasági célok valóra váltását segíti, valamely kutatási főirányhoz kapcsolódik, exportot növel, vagy importot helyettesít stb. Ha a vállalat az új módszert egy másik vállalatnak ellenszolgáltatás fejében átadja, a kapott öszszeg 25 százalékát kell — általában — az újítónak kifizetnie. Gyorsabban, rugalmasabban — Szóljunk végül a további változásokról, a kibontakozás máris tapasztalható jeleiről, hasznos módszerekről, követendő példákról. — Nos alapvetően megváltozott magának az újításnak a fogalma is. A Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia gyakorlatával ellentétben nálunk eddig túl sok volt a korlát. Ma már a mezőgazdaságban, az egészségügy, az oktatás területén, sőt az államigazgatásban is lehet újítani. Gyorsabbá vált az újítások elbírálása, egyszerűsödött az ügyintézés. Differenciáltabb a megítélés: vannak nagy jelentőségű és kis jelentőségű újítások. Az alábbiak elbírálása nem tarthat tovább 60 napnál, az utóbbiaké pedig még ennél is jóval rövidebb idejű kell, hogy legyen. A helyes az, ha ott bírálják el az újítást, ahol a munkát, a körülményeket a legjobban ismerik. Nem jó, ha mindent a vezérigazgatóságra küldenek. Lehet egyszemélyi elbíráló a gyáregységvezető, sőt kis jelentőségű újításoknál akár a műhely vezetője is. Nagyon fontos, hogy a szocialista brigádok, a nők, a fiatalok nagyobb számban kapcsolódjanak be a mozgalomba, s az is, hogy a vállalatok átadják egymásnak, átvegyék egymástól a hasznos módszereket. A bevezetett újításoknál történjék kalkuláció — ehhez a munkához az új végrehajtási utasítások segítséget nyújtanak és természetesen hasznosítsanak minden jó ötletet mihamarabb a gyakorlatban. Az újítóklubokra, kiállításokra, börzékre és minden hasznos kezdeményezésre nagy szüksége van a mozgalomnak, amelynek legfontosabb célja és feladata, hogy segítse népgazdasági céljaink elérését. Sitke Béla Új lehetőségek az újítómozgalomban Interjú dr. Zsiga Jánossal, az OTH főosztályvezetőjével Hétvégi melléklet FEJÉR MEGYEI HÍRLAP