Fejér Megyei Hírlap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-01 / 206. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1993. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK Évek óta a legjobbak között Együtt a sínpárok mentén A brigád tagjai két vállalathoz tartoznak, lényegében csak a munkájuk köti össze őket. De ez a csak, szinte mindent jelent, így mondja a két brigádvezető: Csáder Dezső, a Volán 14-es számú Vállalatának darabáru és vasútfuvarozási üzemvezetője és Réti Lajos, a MÁV Székesfehérvári Körzeti Üzemfőnökségének kereskedelmi üzemfőnök-helyettese. A fehérvári komplexbrigád birodalma a vasúti teherpályaudvar három sínpárja. Feladatuk az érkező vagonok kezelése, a rakodás és az áruk továbbítása. A MÁV és a Volán kapcsolata már két évtizedes múltra tekint vissza — mondja Schieder László, a Volán teherfuvarozási főüzem vezetője. — A MÁV—Volán komplex brigádok lényegében a két közlekedési alágazat találkozási pontjában dolgoznak. Szorosan kapcsolódnak a vasútállomásokhoz, s természetesen egymáshoz, hiszen közös a feladat. — Körülbelül hat éve valamiféle változás kezdődött a komplexbrigád munkájában — veszi át a szót Csáder Dezső. — Sikerült az ütemváltás, és ez aztán az eredményekben is megmutatkozott. Azóta szinte nincs olyan év, hogy a meghirdetett rakodási versenyben ne a legjobbak között végezzünk. És ez a legjobbak között kifejezés többnyire az első vagy a második helyet jelenti. Az 55—60 tagú székesfehérvári komplexbrigád például múlt évi eredményei alapján, saját kategóriájában (a csoportokat az állomás forgalmának nagysága szerint határozzák meg) az első helyet szerezte meg. Annál is értékesebb ez az eredmény, hiszen éppen a múlt esztendő volt az, amikor a forgalomnak megfelelően a legmagasabb kategóriába sorolták őket. Borhy József szolgálatvezető és Kovács Zoltán térmester némi büszkeséggel a hangjukban mondják, hogy olyan nagy budapesti teherpályaudvarok komplex brigádjait is megelőzték, mint az angyalföldi és a dunaparti. S hogy mi a titkuk? Arra az itt dolgozók lelkiismeretessége, szakmaszeretete adja meg a legjobb választ. Mindannyian — rakodómunkások, gépkocsivezetők, gépkezelők és munkairányítók — szívvellélekkel teszik a dolgukat. És ahogy mondják, ez a legfontosabb. Hiszen ezt a munkát nem lehet félerővel, immel-ámmal végezni. A vasút, az árufogadás és a rakodás teljes embert kíván. Kell-e annál szebb példája a lelkiismeretességnek, hogya brigád egyik legidősebb tagja, aki takarítóként dolgozik a teherpályaudvaron, szabadsága ideje alatt is bejött söprögetni a vagonok között. Főnökeinek csak anynyit mondott, amikor hajnalban fölébredt, az volt az első gondolata, hogy neki ma mindenképpen rendet kell tennie a rakodótéren. Az ötvenhét éves Horváth Ferenc „lepipálja” a fiatalok többségét. Rakodik, emeli a nehéz súlyokat, mintha még ma is húszéves volna, ő már akkor is a teherpályaudvaron dolgozott, amikor még az árut szekerekkel fuvarozták a megrendelőknek. Az ő és társai kitartása lehet a példa sok fiatal számára. Kelemen Ferenc, aki tizenhárom éve rakodómunkás, még az úgynevezett „szívlapátos” időkre is emlékszik. Bizony sokszor úgy föltörte a tenyerüket a lapátnyél, hogy azt hitték, másnap már nem is tudják kézbe fogni. De újra és újra megmarkolták, és ha fájt is, annál jobban szorították. Mert a vagonokat ki kellett rakni. És ez jellemzi ma is az ő korosztályát: a napi munkát, ha törik, ha szakad, el kell végezni. Csak akkor tudnak nyugodtan aludni. — A gépek sokat segítenek nekünk — mondja Kelemen Ferenc. — Ma már el sem tudnánk képzelni a mindennapjainkat villástargoncák és autódaruk nélkül. De azért még a kezünkre is szükség van. Szíjj Jánosné, az üzemfőnökség kereskedelmi hivatalnoka is tagja a komplexbrigádnak. A vasút részéről ő a brigádvezető-helyettes. Amit most az egyik legfontosabbnak tartunk, az az úgynevezett nagykonténeres szállítás (20 tonnás konténerek) bevezetése. A Volán adja a szállítóeszközöket, a MÁV pedig a konténereket és a rakodáshoz szükséges nagy teljesítményű darut. Ahogy a brigád tagjai mondják, a munkakapcsolatok mellett baráti szálak is egymáshoz kötik őket. Egyegy közös kirándulás vagy szórakozás sem hiányozhat az éves programból. De ami meghatározó, az a munka. Hiszen csak az elvégzett munka lehet az értékmérő. Beszélgetőtársaim tonnákat és darabszámokat említenek. A múlt évben 12 475 vagont kezeltek, több mint 400 ezer tonna tömeget mozgattak meg. És ami az országos átlag fölé emeli őket, az a rendkívüli alacsony késési százalék. Az összes vagonnak csak az 1,05 százalékát kezelték késve. Az idei évben a minőségi mutatókat is sikerült tovább javítaniuk. Egyelőre kevesebb vasúti kocsival volt dolguk, mint a tavalyi év azonos időszakában, de ez azt jelenti, hogy ennyi árut, s nem többet adtak föl a különböző vállalatok. A komplex brigád vezetői búcsúzóul ismét az egymásrautaltságra térnek vissza. A kifejezést jó értelemben említik, hiszen az egymásrautaltság kényszer is lehet. Itt másról van szó. Együtt kell dolgozniuk jóban és rosszban a sínpárok mentén. Hiszen ebben a munkában nincs megállás, az óra éjjel-nappal, sőt ünnepnapokon is egyformán ketyeg. A vagonokat ki kell rakni! Ez az alapképlet. És a munka közös nyelv a MÁV és a Volán dolgozóinak is. V. Varga József A brigád tagjai a teherpályaudvaron gáztűzhelyeket rakodnak. A szállítmányt a FERROVILL-hez juttatják el Szeretem az olvasói leveleket. Akkor is, ha íróiknak nincs igazuk. Akkor is, ha nekem nincs igazam. Végtére is az újságírónak sem lehet mindenben igaza, méginkább képtelenség, hogy mindenkivel szemben igaza legyen. Legutóbb egy glosszában a szőnyegpadló- és tapétaválasztás lehetőségének székesfehérvári gyakorlatáról írtam, s ahhoz képest, hogy mindössze húszsornyi volt az anyag, három levelezőlapot, egy levelet és egy telefonhívást kaptam. Három-kettő az olvasók javára. Hárman ugyanis azt írták, hogy ők nem választhattak, mert már kész lakásokra kaptak kiutalást, ketten azt nyugtázták, hogy ők választhattak, de mindjárt javasolták is, hogy ezt az általuk is jónak tartott gyakorlatot ki kellene egészíteni a csempe és a fürdőszoba-berendezés szín- és minőség szerinti választásának lehetőségével is. Egy kollégám pedig — statisztikán kívül — azt javasolta, hogy tegyék lehetővé a szomszédok kiválasztását is, ami végeredményben ugyancsak jogos kívánság. Mint ahogyan az is teljesen érthető, hogy egyik levélíró kifogásolja, hogy zsúfoltak a székesfehérvári lakótelepek, hogy éjszaka is dolgoznak az építők, így zavarják a lakók nyugalmát. De nem tudok vitatkozni azzal az olvasóval sem, aki tizennégy éve lakott albérletéből azon háborog, hogy miért nem dolgoznak az építők, pontosabban a lakásépítők éjjelnappal, hiszen ott vannak azok a méregdrága építőipari gépek, ott a terület is, meg talán kavics is akad még a Dunában — utalva a vasbeton építményekre —, no meg valamikor azoknak is kellene végre lakás, akik a lakásra félrerakható pénzüket „albérleti díjakra fecsérelték el”. Ismétlem, szeretem az olvasói leveleket, hiszen ezek a visszajelzések erősítik meg az újságírót abban a hitében, hogy nem írt hiába. S ha most visszagondolok az elmúlt évtizedek alatt „termelt” cikkeimre, glosszáimra, nyugodt szívvel tekinthetek ki hetedik emeleti lakásom ablakából — a játszótérre. A játszótérre, amelynek létrehozása érdekében két glosszát is írtam, ami éppen ezért nem sikeredett túl nagyra. S miután kigyönyörködtem magam e kisméretű játszótérben, veszem a legújabb olvasói levelet, amelyben Panni néni — csak ennyi az aláírás — azt kéri, követeli, hogy az idős és beteg emberek érdekében tiltsák meg a hangoskodást a játszótereken. Közel a nyugdíjhoz, eléggé megkopott egészséggel nem nehéz ebben a levélben sem felfedezni a jogos panaszt. Mert a Panni nénik bizony többet és gyakrabban szeretnének csendben pihenni, mint odalenn a srácok. Mint az a kis tejfölöshajú is, aki délután fél hat és kora este között körülbelül ötvenszer ordít fel a játszótérről a kilencedik emeletre, hogy: — Anyuúúú! Ennyit és sohase többet. S minek tagadjam, ha egy nap a jelzett időintervallumban nem hangzik fel az „Anyúúúú!”, már mind a két szalagház lakói aggódva tekintgetnek ki az ablakon. Csak nem történt valami baja? Ez is egyféle visszajelzés. s hy — Visszajelzések Gazdaság- és társadalompolitika Új kokszoló épül Dunaújvárosban A Mecsek-hegységben található jó minőségű Liászkori feketeszénről már a XVIII. században tudtak, de gazdasági jelentőségét elsősorban az 50-es évek iparfejlesztése alapozta meg. A Dunai Vasműben a nyersvas gyártásához szükséges koksz előállítására az évi 650 ezer tonna teljesítményű kokszolómű épült. Ennek ellátását főként a Komló-környéki bányákból biztosították. A 60- as években az energiahordozók versenyében a szénhidrogének kerültek előtérbe, mérséklődtek a szénbányászati fejlesztések, így a mecseki bányáknál is korlátozták a fejlesztést. Az 1970—75-ös évek világgazdasági eseményei gyökeres arányváltozást okoztak előbb az energiahordozók, majd az ipari nyersanyagok tekintetében. A nyersanyagok világpiaci ára 2,4-szeresére, ezen belül a széné 3,2-szeresére, a kőolajé pedig 7-szeresére emelkedett. Az energiahordozók árának rohamos növekedése ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy ismét meg kell vizsgálni a széntermelés távlati fejlesztési lehetőségeit, ezen belül a kokszolható szén gazdaságos felhasználását a Dunai Vasműben. A várható kokszbeszerzési nehézségekre tekintettel 1978-ban döntés született arról, hogy a Dunai Vasműben tervezett új kokszolóblokk egymillió tonna évi kapacitással üzemeljen. A Dunai Vasműben a mecseki kokszolható szén termelésére alapozva 1956-ban az I., 1960-ban a II. kokszolóblokkot helyezték üzembe. A blokkok együttes kapacitása 750 ezer tonna évente. Ez a mennyiség lényegében fedezte a Dunai Vasmű kohókoksz szükségletét, de az ózdi és a diósgyőri kohók kokszigényének csaknem 70 százalékát szocialista, a többit tőkés importból szerezték be. A vasműben jelenleg gyártott koksz közel 80 százalékát a nyersvas gyártásánál az üzem maga használja fel, az apró kokszot háztartások és kovácsüzemek részére értékesítik. A mostani fejlesztés keretében az egymillió tonnás kapacitású kokszoló 1986 első negyedévében kezdi a termelést, az alaptechnológiai berendezéseket a Szovjetunió szállítja. A 65 kokszolókamra hasznos térfogata egyenként meghaladja a 40 köbmétert, a jelenleg üzemelő blokkoknál ez csak 20 köbméter. Az új kokszolómű tervezői nagy gondot fordítottak a korszerű ellenőrzési és irányítási módszerek alkalmazására, a környezeti ártalmak megszüntetésére. A légszennyezés elleni védelem keretében a por- és gázkibocsátóhelyek elszívó- és leválasztóberendezéssel lesznek ellátva. Az ipari szennyvizek tisztítására új biológiai szennyvíztisztító létesül. Az új kokszolóblokkban egymillió tonna kokszot gyártanak évente, ebből 885 ezer tonna kohókoksz, 45 ezer tonna diókoksz és 70 ezer tonna darakoksz lesz. A kinyerhető melléktermékek közül a legfontosabbak a tisztított kamragáz, kátránytermékek, az ammóniumszulfát és a benzoltermékek. Az alaptermék mellett képződő melléktermékeket teljes egészében értékesíteni lehet, a tisztított kamragázt csővezetéken Budapestre továbbítják, segítve ezzel a főváros gázellátását. A Dunai Vasműben épülő új kokszolóműnél rövidesen befejeződik a kokszolóblokk építéséhez szükséges védőépület burkolatának szerelése Felépült az új szénsiló torony Fotó: Bárándy István 3. OLDAL