Fejér Megyei Hírlap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

Készülődés április 4. köszöntésére Koszorúzások, ünnepségek, baráti találkozók Felszabadulásunk 41. évfordulójának ünneplésére készül az ország, a megye. Nagygyűléseken, baráti találkozókon, a felszabadító hősökre emlékező koszorúzási rendezvénye­ken, dokumentumkiállításokon, csapatgyűléseken, szellemi vetélkedőkön idézik fel megyeszerte, 1945. április 4-e for­dulópontját, és azt az utat, amit azóta megtettünk. Az utcák, a terek fellobo­gózva várják az ünnepet, üd­vözlő feliratok, színes deko­rációk díszítik a középületek homlokzatát. Az április 4- ét megelőző napokban társa­dalmi munkások rendezik a lakóhelyüket, az emlékhelyek környékét. Már megkapták a meghí­vást a kitüntetési ünnepsé­gekre a termelőmunka, a szocialista versenymozgalom, a politikai, társadalmi közélet élenjárói. Székesfehérváron az ünnep előnapján, április 3-án 15 órakor katonai tiszteletadás­sal koszorúzási rendezvény lesz a szovjet hősök Béke té­ri emlékművénél. Az MSZMP Fejér megyei és Székesfehér­vár Városi Bizottsága, a me­gyei és a városi tanács csü­törtökön 18 órai kezdettel díszünnepséget rendez a Vö­rösmarty Színházban. Bicskén is április 3-án 15 órakor, a moziteremben nagygyűlésen köszöntik az ün­nepet, majd 16 órakor he­lyezik el a tisztelet koszorú­it, virágait az emlékműnél. Dunaújvárosban április 3- án 15 órakor koszorúzzák meg a szovjet hősi emlékmű­vet, majd 18 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban díszünnepséget rendeznek. Gárdony városi jogú nagy­községben ugyancsak az év­forduló előnapján, 16 órakor lesz a koszorúzási ünnepség az agárdi emlékműnél. Ez­után 16.30 órakor a VVSZ tanácstermében nagygyűlé­sen köszöntik az ünnepet. Móron április 3-án 16 óra­kor koszorúzási ünnepséget tartanak és 17 órakor a mű­velődési házban díszünnepsé­gen emlékeznek legnagyobb nemzeti ünnepünkre. Sárbogárdon csütörtökön 18 órakor tiszteleg a város lakossága a hősi emlékmű­nél, ezt követően 18.30-kor a művelődési házban ünnep­ségen emlékeznek az évfor­dulóra. Kitüntetések átadásával egybekötött ünnepség lesz a megyei pártbizottságon és a megyei tanácsnál. Az SZMT-ben szerdán reg­gel köszöntik az évfordulót. A Fejér Megyei Rendőr-fő­kapitányság ünnepi rendez­vényét a helyőrségi művelő­dési központban, a seregtest ünnepségét pedig a Münnich Ferenc laktanyában tartják. Az említett ünnepi esemé­nyeken ott lesznek a megyei párt-végrehajtó bizottság tag­jai. Az ünnepi évforduló jegyé­ben megyénkben újabb öt munkahelyi közösség veszi át az MSZBT tagcsoporttá nyil­vánításról szóló oklevelet. Fehérvári kiskertekben Tavaszlesen húsvétkor Ez már a tavasz, hiába bújkál a nap. Nyújtózkodnak a fák, a friss szél avartüzek csípős füstjét hozza. Húsvét ide, húsvét oda, Székesfehér­váron, az öreghegyi kertek­ben lépten-nyomon hajlado­zó, munkálkodó embereket látni. — Igyekezni kell, késésben a tavasz. Más évben, ilyen­kor már bibés szokott lenni a körtefa, most még a man­dula sem virágzik — mutat körbe ötszáz öles kertjében Bosnyák Tibor, a Köfém mű­szerésze. Van tennivaló bőven. A hét végén fejezte be a mál­nás ritkítását, most a sző­lőmetszés van soron. Délután pedig, ha nem esik, a fák lemosó permetezését végzi. — Régi szőlőt örököltem ezzel a telekkel 14 éve, nagy részét kiforgattam, csemege­­szőlőt ültettem a helyére, másutt két sorból csináltam egyet. A konyhakert? Ide ve­­teményezünk a szőlősorok közé. A fokhagyma már kibújt, idén csak a borsót vetették el. Ragad a föld, az ásás er­re a hétre maradt. Bosnyák Tibor az eloxálóban karban­tartó, a házat 1972-ben fe­jezte be, s hiába volt akkor minden olcsóbb, elhúzódott az építkezés. Felesége a Vi­deotonban dolgozik, két lá­nya még iskolás, készülnek a locsolkodók fogadására. A Zombori út 10-ben, Falk István a fiával serény­kedik a százölnyi kertben. Jöttünkre félreteszi a met­szőollót és megmutatja a 8x4 méteres fóliasátrat, ami­ben még csak őszi hagyma és saláta árválkodik. — A kert és a baromfine­velés a feleségem dolga, mi csak besegítünk — meséli az Alba Regia Építőipari Vál­lalat betanított munkása. — Idén még nem veteményez­­tünk, csak a zöldség és sár­garépa magját tettük földbe, mert jött az eső. Most met­szem a szőlőt, a fákat és a saját gyártmányú „ördögka­pával” megfésülöm az eper­­ágyást. Ez az ördögkapa ötágú ka­paróvilla, amivel a fóliasá­tor talaját is fellazítja Falk István: jobban szellőzzön. Ide paprika, paradicsom jön és a szék­be uborka, hadd fusson föl az alumínium váz­ra. A palántát is maguk ál­lítják el, így olcsóbb. Nem piacra termelnek, s elég ki­adás volt a fólia, 2500 forint­ért vették. Bent, a ház konyhájában ingerlő illatok szállnak, Falk Istvánná főzi az ünnepi ebédet: húslevest, pörköltet és rétest is süt. — Hogyne tennék ki ma­gamért, amikor ebédre jön­nek a lányomék és az uno­kák, tele lesz velük a ház. Reggel már megfestettem a piros tojásokat. Felhő takarja a napot, mi­re a Feketehegyre, a Körösi utcai munkáskertekhez érünk. Antal Egon, az Ika­rus műszerésze derekát egyengetve egyenesedik fel a gereblyézésből. — Dughagymát, sárgaré­pát, zöldséget vetek. A ri­­bizlissel együtt 160 négyszög­öl ez a kert. Tizenegy éve művelem, cseperednek már a gyümölcsfák is, bár a té­len sok kárt tettek bennük a nyulak. Hamar végzünk a kis gaz­daság bemutatásával, Antal Egon szomorkásan mondja, idén rá maradt a kertészke­dés mert a feleségét január­ban műtötték. — Megtermeljük, ami a konyhára kell, de ez a kert főként arra jó, hogy egész­séges testmozgást végezzek. A számítástechnikai anyag­(Folytatás a 2. oldalon) Bosnyák Tibor nagy figyelemmel metszi a szőlőt szWKÖZPoNTI| '• KÖNYVTÁR SZMsítóvá*| X . . .­­_FZ/| FEJ­ÉR MEGYEI FNZÉ] ’ EGYMILLIÓ EMBER MUNKARENDJE ■ ■■■ ■ ■ ■ W ■ ■ ka ■ ------------------------------------­AZ ELSŐ LÉPÉSEK ________________ • fljgjl; * pl p 'H­­É • ■■ .Kedd, HETI RÁDIÓ- ÉS TV-MŰSOR | | | | m'X!' 76. szám KOSÁRLABDAGÁLA FEHÉRVÁRON • B VITUTHjjMJJ T'J Ij J IH JVIJll rif'lJ JI I 11 ■ Ára: 1,80 Ft Mihail Gorbacsov tv-beszéde „Az emberiség nagy felelősséget követelő határra érkezett” A Szovjetunió meghosszabbítja az atomrobbantások egyoldalú moratóriumát Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szom­baton este elmondott tévé­beszédében közölte: már a közeljövőben kész London­ban, Rómában, vagy bár­mely más európai főváros­ban találkozni Ronald Rea­gan amerikai elnökkel, hogy megállapodást érjenek el a kísérleti atomrobbantások moratóriumáról. A szovjet vezető bejelentette: ha az Egyesült Államok március 31. után nem hajt végre újabb nukleáris kísérleti robbantást, a Szovjetunió továbbra is fenntartja nyolc hónappal ezelőtt életbe lép­tetett, eddig a dátumig ér­vényes egyoldalú moratóriu­mát az atomrobbantásokra, ellenkező esetben azonban a Szovjetunió felújítja atom­kísérleteit. Mihail Gorbacsov bevezető­ben emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok néhány nappal ezelőtt újabb nuk­leáris robbantást hajtott végre. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása nem volt véletlen, az egyoldalú szovjet moratórium lejár­tának közeledtéhez időzítet­ték. Pénteken ismertté vált, hogy az Egyesült Államok a közeli napokban még egy atomrobbantást szándékozik végrehajtani. Ez a hír — mondotta az SZKP KB főtitkára — fel­háborodást keltett a Szov­jetunióban és világszerte. Az SZKP Központi Bizottságá­hoz számos levél érkezett, amelyeknek szerzői a hely­zet értékelésére kérik a tes­tületet, s felteszik a kérdést, hogy mit szándékozik tenni ilyen körülmények között a szovjet vezetés. Nyíltan megmondom, hogy az amerikai kormány cse­lekedeteit provokációnak te­kintjük, kihívásnak, amely a Szovjetunió és az egész világ, minden nép, köztük az amerikai nép ellen irá­nyul. Olyan körülmények között, amikor a világban nukleáris fűtőanyagból egész hegyek halmozódtak fel, a nukleáris kísérletek beszün­tetésének kérdése óriási je­lentőségű. A nukleáris kísérletek be­szüntetése — mondotta Mi­hail Gorbacsov — a fegyver­kezési hajsza beszüntetésé­hez vezető legreálisabb út. Ilyen kísérletek nélkül nem lehet tökéletesíteni a nuk­leáris fegyvereket és nem lehet új atomfegyver-fajtá­kat létrehozni. Röviden szól­va, ha az Egyesült Államok­kal, más nukleáris államok­kal együtt, megállapodnánk az atomrobbantások beszün­tetéséről, ez lehetővé tenné, hogy elmozdítsuk a nukleá­ris leszerelés egész folyama­tát a holtpontról. A nukleáris kísérletek folytatása hatalmas, talán teljes egészében még fel sem mért károsodást okoz a természetben, amelyben valamennyien együtt élünk. Vajon nem kötelességünk gondoskodni saját ottho­nunkul? Ebben a nehéz dologban nem szeretnénk a nulláról indulni — hangsúlyozta a szovjet vezető. Megtettünk bizonyos utat, vannak közös tapasztalataink. Arra gon­dolok, hogy már sok éve nem hajtunk végre nukleá­ris kísérleteket a légkörben, a víz alatt és a szárazföl­dön. Nem volt atomrobban­tás a világűrben sem. A Szovjetunió mindezek figyelembevételével, gondo­san mérlegre téve mindazt, ami mellette és ellene szólt, nyolc hónappal ezelőtt, Hi­rosima és Nagaszaki tragé­diájának 40. évfordulóján rendkívül fontos kezdemé­nyezést tett: beszüntetett minden — mind katonai, mind békés célú — atom­robbantást, és felszólította az Egyesült Államokat és a többi atomhatalmat, hogy kövesse példáját: induljon el a nukleáris leszerelés út­ján. — Alkalmam volt már kifej­teni, hogy nem volt egysze­rű ilyen döntést hozni olyan körülmények között, amikor a nemzetközi feszültség nem csökken. Ehhez a lépéshez egyaránt szükség volt az atomhatalmak kormányait terhelő felelősség megérté­sére és megfelelő politikai akaratra. A szovjet vezetés döntésében kifejezésre ju­tott annak a szovjet nép­nek a felhatalmazása, amely tudatában van a béke árá­nak, őszintén törekszik an­nak megőrzésére és megszi­lárdítására, az együttműkö­désre minden néppel. Ezek voltak az egyoldalú szovjet moratóriumról hozott döntésünk motívumai. Milyen volt az Egyesült Államok kormányának ma­gatartása? Szavakban az atomfegyverek megsemmi­sítését sürgeti. Több ilyen értelmű nyilatkozatot tett. A valóságban­­azonban ismét szakadék támadt a szavak és tettek között, Washington folytatta atomrobbantásait. Bizonyos reményeket fűz­tünk az Egyesült Államok elnökével Genfben tartott találkozóhoz, arra számítot­tunk, hogy megállapodunk vele erről a kérdésről. A genfi találkozó eredményei arra ösztönöztek bennünket, hogy jóakaratunk jeléül még egy lépést tegyünk: ez év március 31-ig meghosszab­bítottuk moratóriumunkat. Cselekedeteinket nem az vezérelte, hogy propaganda­pontokat szerezzünk, hanem a szovjet néppel és más né­pekkel szemben a nukleáris fenyegetés felszámolásáért, a béke megőrzéséért és meg­szilárdításáért viselt felelős­ségünk. Februárban hat el nem kötelezett ország vezetői a közvéleményben uralkodó hangulatot kifejezve azzal a felhívással fordultak a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok vezetőihez, hogy tar­tózkodjanak a nukleáris rob­bantásoktól a következő szovjet-amerikai csúcstalál­kozóig. Mi ezzel egyetértet­tünk. Nyilvánvaló: az Egyesült Államok kormányzata a ka­tonai-ipari körök önző érde­keit az egész emberiség és saját népe érdekei elé he­lyezte. Egyáltalán nem jó­(Folytatás a 2. oldalon) Katonai eskütételre sora­koztak fel szombaton a fia­tal katonák Székesfehérvá­ron, a Münnich és a Nagy Sándor József laktanyákban. Sok száz hozzátartozó, barát tekintette meg az ünnepi ak­tust, amelyen a Münnich laktanyában Andó Péter al­ezredes, ezredparancsnok szólt a kiképzési feladatok­ról, a katonai eskü életre szóló fogadalmáról, míg a Nagy Sándor József lakta­nyában Kalicz Tibor alezre­des, az alakulat parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Elhangzott az ünnepélyes es­kü, a két helyszínen Szőlősi László honvéd, illetve Hajnal Ferenc honvéd mondta elő a szöveget, majd Torma Ist­ván és Szilágyi Attila hon­védek tettek ígéretet társaik nevében a fogadalom meg­tartására. Képünkön: kato­nai eskü a Münnich lakta­nyában, Katonai eskü

Next