Fejér Megyei Hírlap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

FEJÉR MEGYEII Éljen május nBTT 'ti m i r----——i * * -"jMEBa« ■ k Csütörtök, a IcpÍp I I ^ ‘Ip! § 1986. május 1. ^ I C • É XLII. évfolyam, ■ - NI Wt't 102. szám • ■'UtrimjMJJMJiilLJ IHJrJTJ J IMJJ’Uli III fj JM I 1» ■ Ára: 2,20 Ft A dolgozó embert, a munkát ünnepeljük Baranyai Tibornak, a SZOT főtitkárának ünnepi köszöntője A nemzetközi munkás­­mozgalom nagy ünnepe, május elseje alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa és kormánya, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében szeretettel köszöntöm dol­gozó népünket, országunk minden állampolgárát. Az emberiséget gazdagító munka idei ünnepén a vi­lág dolgozóival együtt tisz­telettel emlékezünk azokra a chicagói munkásokra, akiknek éppen száz eszten-­­­dővel ezelőtt oltotta ki éle­tét a tőkés hatalom sortüze. Emberek haltak meg, mert megélhetésükért, emberibb munkakörülményekért, rö­­videbb munkanapért tün­tettek. Ez a chicagói vé­rengzés indította útjára és emelte a nemzetközi mun­kásosztály harcának, szoli­daritásának jelképévé má­jus elsejét. A Szakszervezeti Világ­szövetség is felhívással for­dult néhány hete a világ dolgozóihoz, hogy ápolják május elseje eszméjét, fog­janak össze, védjék, gyara­pítsák értékeiket. A ma­gyar dolgozók magukénak vallják május elseje üzene­tét. Sorsformáló küzdelmek sorozatán keresztül jutott el a világ munkásosztálya ahhoz a felismeréshez, hogy nemcsak az országhatáro­kon belül, hanem azokon is átlépő, internacionalista összefogással veheti fel eredményesen a küzdelmet jogaiért, életének javításá­ért és egy igazságos, szocia­lista társadalomért. A mun­kásosztály nagy ereje harci céljának igazságában, össze­fogásában és szolidaritásá­ban gyökerezik. Mindenkor ezek vitték győzelemre a munkások ügyét. Ez ma is óriási érték, változatlanul az eredmények, a sikerek forrása. A mostani május elsején értékeink létrehozását, a dolgozó embert és magát a rertnkát ünnepeljük, ugyan­akkor hitet teszünk eszmé­ink igazsága, jövőnk bizton­sága mellett is. Negyvenegy esztendő munkájának eredményeit is ünnepeljük. Népünk szor­galma, tehetsége négy év­tized alatt egy új országot teremtett. A munkásosztály megalkotta, majd megvédte és megerősítette hatalmát, a korábbi május elsejék harci céljait nemzeti összefogás­sal valósággá változtatta. Szocialista vívmányaink ma megmásíthatatlanul je­len vannak és hatnak éle­tünkben. A fiatalabb nem­zedékek számára ezek már természetesek. A munka ünnepén a dolgozó nem­zedékeket értékeinek gyara­pítására kérjük, és tiszte­lettel fordulunk azokhoz, akik az új társadalom éle­tének indításával, az elmúlt évtizedek munkájával a ma színvonalára fejlesztették országunkat. Követendő példaként tekintünk rájuk. Nem kis büszkeség szá­munkra, hogy eredménye­inket elismeri népünk, és azokra határainkon túl is felfigyelnek. Munkánkkal itthon is és a világ előtt is naponta vizsgázunk. Ez egyszerre ad örömet, biz­tonságot és ébreszti fel fe­lelősségérzetünket. Ennek a felelősségnek súlya csak egyetlen irányt szabhat számunkra: ma jobban, gondosabban kell dolgoz­nunk mint tegnap, holnap felül kell múlni mai önma­gunkat. Naponta kell meg­újulnunk, gondosan kell keresnünk az ehhez vezető utakat, módokat. A dolgozó, a szocializ­must építő embert optimiz­mus, derűlátás jellemzi. Munkás évtizedek tapasz­talatára, eredményeinkre épül jövőbe vetett hitünk és szilárd elvi alapokon nyugszik: a Magyar Szocia­lista Munkáspárt helyes po­litikáján és reális dönté­sein. A jelenlegi és az elkö­vetkező évekre is teljesít­hető célokat tűzött elénk a XIII. pártkongresszus, melynek határozata ma már valóságos nemzeti programmá vált. Ma az iga­zi forradalmiság és haza­­fiság mércéje, ennek a programnak megvalósítá­sán becsülettel, elkötelezet­ten dolgozni. A Magyar Szakszerveze­tek XXV. kongresszusa tá­mogatja a pártkongresszu­son elhatározottak megvaló­sítását, és a munka ünnepe alkalmából is ezeknek a céloknak teljesítésére hí­vunk, kérünk minden szer­vezett dolgozót, mert ebben van sorsunk, holnapunk biz­tonsága. Megkezdtük az ország és népünk boldogulását szol­gáló reális tervek végrehaj­tását. Tudjuk mindannyian, hogy a múlt évi és az idei első negyedévi terveink több vonatkozásban nem teljesültek. Jó, hogy emiatt nem beletörődés, nem ke­­sergés lett úrrá rajtunk, ha­nem a jobb munka lehető­ségeinek keresése. Éppen a munka ünnepén kell nyíl­tan szólni arról, hogy az ed­diginél többet és jobban kell dolgoznunk. Senki nem lehet passzív szemlélője a helyzetnek, viszont minden­ki részese kell, hogy legyen a gazdaságunkat javító munkának. Szocialista tár­sadalmunk mindenkor és ma is milliók cselekedeteire, gondolataira épít, várja, sőt elvárja, hogy amit közösen elhatároztunk, azt követke­zetesen, együttes munkával valósítsuk meg Mindenki­nek tudnia kell, hogy élet­­színvonalunk­­ javításához csakis egy, a jelenleginél dinamikusabban fejlődő gazdaság adhat alapot. Nem csupán a párt, a kor­mány és a szakszervezetek ügye ez. Aki ma az országot, a munkahelyeket járja, azt tapasztalja, hogy a jobb munka igenlése mindenütt központi gondolata az em­bereknek. Mindenütt érez­hető a tettrekészség. Zöld utat kell adni a dolgozni, teljesíteni akaró, a többre törekvő embereknek és kol­lektíváknak. De azt is lát­ni kell, hogy a zöld út ön­magában nem elegendő. A feltételek biztosításával, jól szervezett munkával, na­gyobb figyelemmel és ösz­tönző elismeréssel segíteni is kell a dolgozókat. A társadalomért felelőssé­get érzők ma sürgetik és megteszik a munkát javító lépéseket, de jól tudják, hogy semmilyen intézkedés nem pótolhatja a dolgozók önként vállalt szorgalmát, elkötelezettségét. Csak a fe­lelősségtől áthatott munka hozhat tartósan jobb minő­séget, nagyobb takarékossá­got, érdemibb hatékonysá­got. Évtizedeken át ezt bi­zonyították a munkaver­­senymozgalmak, a szocialis­ta brigádok élenjárói. Üdvözöljük azokat a vál­lalatokat, munkahelyi kol­lektívákat, dolgozókat, akik az elmúlt napokban kaptak magas kitüntetést jó mun­kájukért. Példájukkal bizo­nyították, hogy változatla­nul ebben van a mi igazi — és joggal mondhatjuk, hogy felbecsülhetetlen — tartalé­kunk. Olyan érték ez, amely­re méltán számíthat pár­tunk és társadalmunk egé­sze. A nemzetközi munkásszo­lidaritás nagy napján együtt ünneplünk a világ munká­saival, haladó erőivel, a szo­cialista országok, a Szovjet­unió dolgozóival. Társadal­mi előrehaladást, erősödő demokratizmust, elnyomás­tól mentes világot és békét kívánnak a munkások, a dolgozók a Földön és ha­zánkban is. A Szovjetunió és a szocialista országok e küzdelmében élenjárnak, példájuk követésre talál a világ népei előtt. Mi békében ünnepelhe­tünk. Számunkra a munka ünnepe a béke ünnepe is. Elhatározott törekvésünk, hogy minden erőnkkel küz­dünk Európa és a világ bé­kéjéért. Támogatjuk a Szov­jetunió békekezdeményezé­seit, mert azok megvalósu­lásával az emberiség meg­szabadulhat a háborúk fe­nyegető rémétől. Életünkben az alkotó munka és a béké­ért folytatott harc elvá­laszthatatlan egymástól. Holnap, május elsején a munka és a béke ünnepé­nek jegyében várunk min­denkit a felvonulásokra, a nagygyűlésekre, a majáli­sokra. Kérem, hogy ünne­peljünk együtt ezen a ta­vaszi napon. Kívánom mindannyiunk­nak, hogy a természet meg­újulását hozó tavasz dolgos életünk, egyéni és családi boldogulásunk számára is új értékeket, új szépségeket és örömöket hozzon. (MTI) (Elhangzott április 30-án a rádióban és a televízió­ban.) . Ülést tartott a megyei párt-végrehajtó bizottság Nevelés és példa a párt utánpótlásáért Az MSZMP megyi végre­hajtó bizottsága tegnapi ülésén jelentést tárgyalt meg a megye pártszerveinek és­­szervezeteinek múlt évi gazdálkodásáról dr. Sziget­vári Tibornénak, a megyei pártbizottság osztályvezető­jének előterjesztése alapján. Második napirendi pontként a testület Sági Miklós, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője tájékoztatóját fogad­­ta el a párttagság összetéte­lének alakulásáról, a tagfel­vételi munka tapasztalatai­ról Fejér megyében. A végrehajtó bizottsági ülés munkájában részt vett Domonkos László, a Közpon­ti Bizottság osztályvezető-he­lyettese és Vi­nyédi Nándor­­né, a Központi Bizottság munkatársa. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a múlt évben tartott megyei párt­értekezlet óta Fejér megyé­ben 667-tel emelkedett a párt taglétszáma. Jelenleg megyénkben 26 848 tagja van a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a felnőtt lakosság 8,4 százaléka, az aktív "keresők 10,8 százaléka tagja a pártnak. Ez az arány lehetővé teszi, hogy a párt minden területén érvénye­sítse politikai befolyását, il­letve, hogy a társadalom minden osztálya és rétege képviselve legyen. A párt taglétszáma me­gyénkben folyamatosan nö­vekszik. A végrehajtó bizott­ság részleteiben elemezte a megye párttagságának szo­ciális összetételét, iskolá­zottsági szintre alakulását. Megállapította a testület, hogy a tagfelvételek előké­szítése, a párton belüli ne­velő munka minősége első­sorban a pártalapszervezetek tevékenységének színvona­lától, hatékonyságától függ. Az alapszervezetek többsége következetesen, tudatosan foglalkozik a párt utánpót­lásával. A párttagság egy része a szervezeti szabály­zatban megerősített köte­lességének érzi, hogy sze­mély szerint is segítse a párt utánpótlását, mint a tagfel­vételüket kérők ajánlója is. Fejér megyében egy év alatt 929 párttagot vettek fel a pártszervezetek. Ugyan­ezen idő alatt 299-en kerül­tek ki a pártból (ebből 52-t kizártak, 105-öt töröltek a pártszervezetek, 142 párttag pedig kilépett.) A vita összefoglalójában Barts Oszkárné, a megyei pártbizottság első titkára hangsúlyozta, hogy a párt utánpótlásában döntő szere­pe van az alapszervezetek te­vékenységének és a pártta­gok pozitív példamutatásá­nak, a párttagok közvetlen környezetükre gyakorolt ha­tásának. ­ Kitüntetett kollektívák Kiváló cím a Köszörűgépgyárnak Tavalyi eredményes mun­kájáért Kiváló Gyár címet érdemelt ki a Székesfehér­vári Köszörűgépgyár. A ki­tüntetést szerdán délután a gyár nagycsarnokában ren­dezett munkásgyűlésen Ja­kab Mátyás, a Szerszámgép­ipari Művek vezérigazgatója adta át Sütő László igazgató­nak. Az ünnepségen Brett­­ner Ferencné esztergályos a Munka Érdemrend bronz fo­kozata, Kisteleki Károly sze­relő és Mátravölgyi Tibor személyzeti vezető Kiváló Munkáért miniszteri kitün­tetést vett át. Először ítélték oda a Kiváló Munkahelyi Vezető elismerést, amelyet Baksa József művezető ka­pott meg, 35-en pedig Válla­lati Kiváló Dolgozó kitünte­tésben részesültek. Élenjáró vállalat az Ikarus . Tavalyi eredményei alap­ján a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlaját, a Ki­váló Vállalat kitüntetést és a Nemzetközi­­Munkaverseny Élenjáró Vállalata címet nyerte az Ikarus. A nagy­­vállalat kitüntetési ünnepsé­gén, a Budapest Kongresszu­si Palotában Marjai József miniszterelnök-helyettes nyújtotta át a magas elisme­rést Nagy Gábor vezérigaz­gatónak. Ott volt az ünnepi munkásgyűlésen Heller Júlia, a Fejér Megyei Tanács elnök­­helyettese és Nagy Tibor, az MSZMP Fejér Megyei Bi­zottságának osztályvezető­je is. Az ország egyik legered­ményesebb gépipari vállalata tavaly több mint 13 ezer au­tóbuszt gyártott, 90 százalék­ban exportra és emelte haté­konyságát is. Ebben a telje­sítményben — mintegy hat­van százalékban — benne van az Ikarus Székesfehérvá­ri és Móri Gyárának munká­ja is. Közülük a fehérvári Béke karosszérialakatos bri­gádot a Magyar Népköztár­saság Kiváló Brigádja kitün­tetésben részesítették, ame­lyet Radanovics Ferenc bri­gádvezető vett át. Rövid hoz­zászólásában a Béke brigád vezetője vállalást tett az au­tóbuszgyártás minőségjaví­tására és a felajánláshoz csatlakozásra szólította fel a nagyvállalat többi szocialista brigádját is. Az Ikarus Székesfehérvári Gyára dolgozói közül a Mun­ka Érdemrend ezüst fokoza­tát Óber Ferenc csoportveze­tő, bronz fokozatát Jánosi János osztályvezető vette át, nyolcan Kiváló Munkáért Miniszteri kitüntetést, hu­szonhárman pedig vállalati Kiváló Dolgozó elismerést kaptak. Kettős elismerés a Veszprémi Szénbányáknak A hatodik ötéves tervidő­szakban, s ezen belül a múlt évben kibontakozott felsza­badulási és kongresszusi munkaverseny elért eredmé­nyeikért a Veszprémi Szén­bányák Vállalat kollektívá­ját az MSZMP KB Kong­resszusi Zászlajával, vala­mint a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajával tün­tették ki. A vállalati kitün­tetési ünnepséget tegnap dél­után tartották Veszprémben, a Vegyipari Egyetem aulájá­ban, ahol Sós Gábor, a vál­lalat szakszervezeti bizottsá­gának titkára köszöntötte a résztvevőket. dr. Horváth Istvánt, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága titkárát, vala­mint az iparágnak, a megye párt-, állami és tömegszer­vezeteinek, a társvállalatok­nak a képviselőit. Dr. Pera Ferenc, a vállalat Eötvös Loránd-díjjal kitün­tetett vezérigazgatója vázolta a kollektíva hatodik ötéves (Folytatás a 2. oldalon) Munkásgyűlés a Köszörűgépgyárban Fotó: Fási László

Next