Fejér Megyei Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
I BEÉRETT A FÖLDIMOGYORÓ. Békés megyében a Medgyesegyházi Haladás Mgtsz-ben az idén 170 hektáron vetettek földimogyorót. A termés betakarítása most kezdődött, előzetes becslések szerint a szakemberek 15—16 mázsás termésátlagra számítanak. A földimogyorót gyökérrel fölfelé fordítják, néhány napig így szárítják A Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaság soponyai üzemében ebben az évben mintegy 1600 tonna „nagyvadat” (vaddisznó, őz, szarvas) és több, mint 160 ezer „apróvadat” (vadkacsa, fácán) dolgoznak fel a tőkés exportra. Elsősorban NSZK-ban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban értékesítik a „soponyai termékeket”. A gazdaságnak az ország területén harminc felvásárló lerakata van. A gazdaság az idén több, mint 10 millió dollár bevételre számít Gazdaság- és társadalompolitika Dunaferrjáradék A munkaerő mobilizálása alapvetően népgazdasági érdek. Az utóbbi években tapasztalható létszámmozgás azonban olykor olyanokat is magával ragadott és ragad, akikre az adott vállalatnál van a legnagyobb szükség. (Az ilyesfajta munkahelyváltoztatást nyilvánvalóan a nagyobb jövedelem elérése motiválja.) A törzsgárda megbecsülésének korszerű formáival, s vállalathoz kötődés erősítésével jó pár munkahely, így a Dunai Vasmű is kísérletezik. Tóth Béla gazdasági igazgatóhelyettest erről kérdeztem: — Átfogó koncepció kimunkálásán dolgozunk, amely magába foglalja a nyugdíjasaink helyzetének javítását éppúgy, mint a dolgozóink képzésének, továbbképzésének fejlesztését, a szűkebb értelemben vett szociálpolitika korszerűsítését. A koncepció alapelve az, hogy dolgozóinkat, leendő, vagy volt dolgozóinkat is, olyan megbecsülésben részesítsünk, ami erősíti a vállalathoz tartozást, a kötődést. Elsősorban a 14—30 éves korosztályúak életút tervezését szeretnénk megkönnyíteni, ami számunkra ugyanakkor az utánpótlás biztosítását jelentené, és a nyugdíjkorhatárhoz közeledők, illetve nyugdíjasok gondjain enyhítene. Az „aktív szakaszban” mindenekelőtt a teljesítménnyel arányos bérezés mind jobb megvalósításával akarjuk ösztönözni a vállalathoz kötődést. E koncepció első, megvalósuláshoz közeledő eleme a törzsgárda tagjainknak adandó életjáradék-kötvény, a Dunaferr-kötvény. — Mi ennek a lényege, mikortól vezetik be, hány dolgozót érint majd? — A vállalatunknál 25 évet dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülésére eddig is nagy gondot fordítottunk. Korábban aranygyűrűvel, az utóbbi , években emlékplakettel és egyszeri pénzjutalommal ismertük el teljesítményüket. Ezt továbbfejlesztve, január elsejétől— az elképzeléseink szerint — azok, akik negyedszázadot dolgoztak vállalatunknál, életjáradék-kötvényt is kapnak. Ez, amíg dolgoznak életbiztosításként működik, azt követően pedig nyugdíjkiegészítésként. Ennek mértéke, a jelenleg deklarált létminimum egyharmada, azaz havonta 1100 forint. Reálértékét megőrzendő, háromévenként négyszáz forinttal emelkedik majd az összeg. Ezt a pénzügyi konstrukciót az OTP megyei igazgatóságával közösen dolgoztuk ki és valósítjuk meg, amennyiben a törzsgárdaszabályzatunk módosítását az illetékes szakszervezeti testületek jóváhagyják. S. M. Az adoniak bizalmával A kapu előtt néhány pillanatig tétováztam, az épület ugyanis alaposan megváltozott, felújították amióta legutóbb erre jártam. — A titkár nénit keresi? — szólított meg egy idősebb asszony, látva tanácstalanságomat. — Menjen be nyugodtan, jó helyen jár! — biztatott. Amikor Glavinasz Fotisznénak, az adonyi pártbizottság titkárának elmeséltem az esetet, mosolygott. S nemcsak azért, mert igencsak messze van még a „néni” kortól. — Tudja, engem már tízegynéhány évvel ezelőtt is sokan tituláltak titkár néninek. S ez már akkor isjólesett, mert a bizalmat látom ebben a jelzőben, s most is. Annál is inkább, mert annak idején, a hetvenes évek elején itt gyakran változtak a vezetők, a tanácselnök, párttitkár. Jöttek s nem sokáig maradtak. Meg is született akkoriban, a faluban a kevésbé hízelgő minősítés is: „gyütt mentek”. Amikor tizenkét évvel ezelőtt megválasztottak a pártbizottság titkárának, tudtam, hogy a bizalmat ki kell érdemelnem. Végül is az itteni szójárás szerint „gyüttmaradt” lett belőlem, akárcsak a néhány évvel korábban megválasztott tanácselnökből. Adony több mint 1200 lakásában 3800-an élnek. Valahányszor az utcáit rovom, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ez a község a legvárosiasabb falu, amelyben valaha is jártam. Rendezett utcái, (beton és makadám burkolatúak) járdái, üzletháza és presszói, neonreklámjai, inkább a magasba törekvő, mint szétterpeszkedő házai, lakói öltözködése, a várost idézik. És nemcsak a külcsín. Hiszen vállalatai, üzemei vannak a falunak. Színvonalas művelődési központja, egyműszakos oktatási rendszere, az öregek napköziotthona a napokban költözik új épületbe. Az adonyiak nemcsak öltözködni szeretnek divatosan, szépen, de mindennapi környezetük, lakóhelyük szépítéséért, korszerűsítéséséért is szívesen áldoznak. Elsőként szavazták meg az országban a településfejlesztési hozzájárulást. Minden értelmes célra meg lehet nyerni az adonyiakat — vallja a titkár. —. Pedig gondolhatja, hogy nem volt könnyű és olcsó akár az utak rendbehozatala, vagy éppen a vízvezeték-hálózat kiépítése. Csak összefogással tudtuk megvalósítani. Tudja,amikor az elsőfürdőszoba elkészült, vagy a Damjanich utcaiak kezdeményezése nyomán az első ■, szilárd útburkolat, akkor már a jó példa hatott nagyon gyorsan. Most is „nagy fába vágtuk a fejszénket”. Visszatérő feladat vagy tíz éve már a földgáz bevezetése. Itt húzódik a falu mellett a gerincvezeték. Pártbizottságunk programjában is fontos feladatkéntszerepel. Természetesen ehhez is meg kell nyerni a lakosságot, hiszen nem olcsó dologról van szó. Igaz, a termelőszövetkezet az alállomást megépítette, de még így is több mint húszezer forintba fog kerülni portánként. Először utcagyűléseken, majd falugyűlésen beszéljük meg az elképzelést, a terveket, s aztán az utóbbi fórum dönt majd. (A község huszonöt tagú pártbizottsága a vb héttagú testülete hét alapszervezetben dolgozó 198 kommunista munkáját irányítja, koordinálja. Pártalapszervezet működik, többek között a Kavicsbánya Vállalat helyi üzemében,, a termelőszövetkezetben, a szövetkezetben, a művelődési központban, a költségvetési üzemben). — A programunk? — kérdez vissza Glavinasz Fotiszné. — Legfontosabbnak én ebben azt tartom — az említetten túl —, hogy tovább csiszoljuk, fejlesszük munkamódszerünket, munkastílusunkat. Tudom, hogy ez szinte sztereotípiának hat, de mégis igaz. Nézze, itt a faluban mindenki ismeri a másikat. Ez a tény eddig is meghatározta munkánk stílusát. Szóval, itt nem lehet csak „irodában” dolgozni. Nem lehet otthagyni az utcán érdeklődőt, vagy éppen elutasítani azt, aki otthon keres fel problémájával. Ez az egyik. A másik: azt szeretnénk elérni, hogy még több ember véleménye öltsön testet egy-egy határozatunkban, hiszen annál inkább vallja majd magáénak azt, mindenki, s annál szívesebben vesz részt a végrehajtásban is. Az eddiginél is jobban szeretnénk támaszkodni a munkabizottságok döntéselőkészítő munkájára, társszervezetekkel való együttműködésre, a szakemberek hozzáértésére... A harmadik dolog: a lehető legkevesebbre szorítani a formalizmust, a bürokráciát ... Szóval hiába fogalmazzuk mi meg, akár száz pontban terjedelmesen és részletesen a programunkat, ha nem tudunk teljesíteni csak tíz feladatot. Fogalmazzunk meg tizet, de azt teljesítsük, s ha lehet, akkor többet is. — Boldog ember Glavinasz Fotiszné?— Boldogság? (ízlelgeti a szót). Tudom, mint én, mások is felteszik maguknak ezt a kérdést. Nem is olyan régen fiatalokkal vitatkoztam arról, hogy mi a boldogság. A boldogság szerintem az, ha van az embernek elérhető célja. Kellenek ezért a célért a napi küzdések, s természetesen az eredmények. Sok apró, napi örömből lesz az ember boldog . . . Nézze három gyermekem van, egy nagyszerű férjem, aki nélkül aligha is érhettem volna el valamit az életben .. . (Glavinasz Fotiszné gyakran mosolyog. Értem, hogy miért). Stossek Mátyás Olcsóbb állam A polgármester, aki a volán mögött ülve saját autóján szállítja be vendégeit a repülőtérről, a minisztérium, amely szerény, egyemeletes villában működik — sztereotipiák a kisebb tőkésországok „takarékos államháztartásáról”. Sztereotipiák, mert önmagukban ezek az inkább stílust jelző példák sokat nem árulnak el az állam által felemésztett költsé- gekről, amelyek között óriási tételek lehetnek a tőkéseknek nyújtott preferenciák, a hadikiadások, az elnyomó szervezetek költségei. Inkább aszerint kell vizsgálni, hogy mibe kerül az irányítás, az igazgatás, az állami funkciók betöltése, a felhasznált eszközökhöz mérten mit eredményez az állam működése, vajon a ráfordítások, a társadalom anyagi áldozatai megtérülnek-e? Nálunk is azért van napirenden az állam adminisztratív kiadásainak csökkentése, mert azok a forintok bizony kevéssé kamatoznak az életben, sokszor soványak az eredmények. Kitetszik, hogy a túlméretezett, költséges megoldások, a nagy apparátusok leginkább a bonyolultabb, bürokratikusabb ügymenetet szülik, működésükkel olyan sok belső problémát vetnek fel, hogy energiájuk tekintélyes részét működési zavaraik leküzdésére kell fordítaniuk. Ráadásul nincs olyan területe a gazdaságnak, az életnek, ahol ne okozna károkat a bürokráciából származó késedelmesség. Lám, már ezek az igazgatási, szakmai problémák arra ösztönözhetnének: keressük állhatatosabban az egyszerűsítés, a korszerűsítés módját. Idehaza azonban ennél több, mondhatni minőségibb okokból, nevezetesen a demokratizmus elterjesztésének vágyától vezettetve akarjuk a kisebb, olcsóbb, hatékonyabb állami irányítást. Meggyőződésünk ugyanis, hogy állami ráolvasás, kikörlevelezés nélkül is sok mindent elrendezhetnek az állampolgárok. A járási hatáskörök leadásával feleslegessé tudtuk tenni azt a nagy létszámú hatalmi formációt, amely több száz évig érintetlenül és megfellebbezhetetlenül ágaskodott a falvak, a városok és a megye között. Mondjuk viszont el, hogy ehhez nem volt elégséges az akarat, ehhez bizony jól meg kellett erősíteni a helyi népképviseleti szerveket tudással, felelősségérzettel. Ebben a történelmi lépésben már támaszkodni lehetett az állampolgárok nagyobb demokratikus iskolázottságára, fegyelmezettségére, törvénytiszteletére is. "Vagy vegyük a minisztériumok összevonását. Nem éppen a vállalatoknak adott önállóság, a gazdasági szabályozók alkalmazása tette lehetővé a minisztériumi irányítás egyszerűsítését, azt, hogy tisztük -a bele-beleszólástól a távlati tervezésig, a gazdasági folyamatok irányításáig, az erőforrások céltudatos kiaknázásáig--emelkedjék? És itt,a legfrissebb példa. Mint tudjuk, a lakossági jövedelemadóból befolyt összegeket az állam a tanácsok kezére bízza. Félreértés ne essék, ez az öszszeg nembiztos, hogy több lesz annál, amivel ma a költségvetés a tanácsokat támogatja. De mégis előnyösebb lesz így, mert ezáltal az adót az állampolgárok (adófizetők) elképzelései szerint lehet majd felhasználni. Nemrégiben sok szó esett egyensúlyt vesztett gazdaságunk stabilizálásáról. Az Országgyűlés őszi ülésszakán elfogadott kormányprogram a költségvetési hiány alapos lefaragását is célozza. Köztudott, hogy ebben jelentős szerepe lehet — és lesz is — a felesleges állami kiadások megszüntetésének, azoknak a megoldásoknak, amelyek kevesebb létszámot, működési költséget feltételezve nagyban javíthatják az irányítás minőségét. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ma nem elégséges az, amit az állam önmagán megspórolni képes. Ennél többre van szükség. Az állami szerveknek oda kell hatniuk, hogy a gazdaságban, a társadalomban végre bekövetkezzék a fordulat a nagyobb hatékonyság, a racionálisabb megoldások, az értelmes cselekvés irányában. Márpedig ez minden pénzt megérne ... Komornik Ferenc | Termékszerkezetváltást hajtott végre az idén a Fékon Dunaújvárosi Gyára. A piaci igényeknek megfelelően nem több, hanem változatosabb termékeket gyártanak, így összesen 700 ezer női blúz, együttes és ruha készül Dunaújvárosban, zömmel szovjet és nyugat-euró