Fejér Megyei Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

I BEÉRETT A FÖLDIMOGYORÓ. Békés megyében a Medgyes­­egyházi Haladás Mgtsz-ben az idén 170 hektáron vetettek földimogyorót. A termés betakarítása most kezdődött, előze­tes becslések szerint a szakemberek 15—16 mázsás termés­átlagra számítanak. A földimogyorót gyökérrel fölfelé fordít­ják, néhány napig így szárítják A Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaság soponyai ü­zemé­ben ebben az évben mintegy 1600 tonna „nagyvadat” (vad­disznó, őz, szarvas) és több, mint 160 ezer „apróvadat” (vad­kacsa, fácán) dolgoznak fel a tőkés exportra. Elsősorban NSZK-ban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban ér­tékesítik a „soponyai termékeket”. A gazdaságnak az ország területén harminc felvásárló lerakata van. A gazdaság az idén több, mint 10 millió dollár bevételre számít Gazdaság- és társadalompolitika Dunaferr­járadék A munkaerő mobilizálása alapvetően népgazdasági ér­dek. Az utóbbi években ta­pasztalható létszámmozgás azonban olykor olyanokat is magával ragadott és ragad, akikre az adott vállalatnál van a legnagyobb szükség. (Az ilyesfajta munkahely­változtatást nyilvánvalóan a nagyobb jövedelem elérése motiválja.) A törzsgárda megbecsülésének korszerű formáival, s vállalathoz kö­tődés erősítésével jó pár munkahely, így a Dunai Vas­mű is kísérletezik. Tóth Bé­la gazdasági igazgatóhelyet­test erről kérdeztem: — Átfogó koncepció kimun­kálásán dolgozunk, amely magába foglalja a nyugdíja­saink helyzetének javítását éppúgy, mint a dolgozóink képzésének, továbbképzésé­nek fejlesztését, a szűkebb értelemben vett szociálpoli­tika korszerűsítését. A kon­cepció alapelve az, hogy dol­gozóinkat, leendő, vagy volt dolgozóinkat is, olyan­ meg­becsülésben részesítsünk, ami erősíti a vállalathoz tar­tozást, a kötődést. Elsősor­ban a 14—30 éves korosztá­lyúak életút tervezését sze­retnénk megkönnyíteni, ami számunkra ugyanakkor az utánpótlás biztosítását jelen­tené, és a nyugdíjkorhatár­hoz közeledők, illetve nyug­díjasok gondjain enyhítene. Az „aktív szakaszban” min­denekelőtt a teljesítménnyel arányos bérezés mind jobb megvalósításával akarjuk ösztönözni a vállalathoz kö­tődést. E koncepció első, megvalósuláshoz közeledő eleme a törzsgárda tagjaink­­nak adandó életjáradék-köt­vény, a Dunaferr-kötvény. — Mi ennek a lényege, mikortól vezetik be, hány dolgozót érint majd? — A vállalatunknál 25 évet dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülésére eddig is nagy gondot fordítottunk. Koráb­ban aranygyűrűvel, az utób­bi , években emlékplakettel és egyszeri pénzjutalommal ismertük el teljesítményüket. Ezt továbbfejlesztve, január elsejétől­­— az elképzeléseink szerint — azok, akik negyed­­századot dolgoztak vállala­tunknál, életjáradék-köt­vényt is kapnak. Ez, amíg dolgoznak életbiztosításként működik, azt követően pedig nyugdíjkiegészítésként. En­nek mértéke, a jelenleg dek­larált létminimum egyhar­­mada, azaz havonta 1100 fo­­­rint. Reálértékét megőrzen­dő, háromévenként négyszáz forinttal emelkedik majd az összeg. Ezt a pénzügyi kon­strukciót az OTP megyei igazgatóságával közösen dol­goztuk ki és valósítjuk meg, amennyiben a törzsgárda­­szabályzatunk módosítását az illetékes szakszervezeti tes­tületek jóváhagyják. S. M. Az adon­iak bizalmával A kapu előtt néhány pil­lanatig tétováztam, az épü­let ugyanis alaposan meg­változott, felújították ami­óta legutóbb erre jártam. — A titkár nénit keresi? — szólított meg egy idősebb asszony, látva tanácstalansá­gomat. — Menjen be nyu­godtan, jó helyen jár! — biztatott. Amikor Glavinasz Fotisz­­nénak, az adonyi pártbizott­ság titkárának elmeséltem az esetet, mosolygott. S nem­csak azért, mert igencsak messze van még a „néni” kortól. — Tudja, engem már tíz­egynéhány évvel ezelőtt is sokan tituláltak titkár néni­nek. S ez már akkor is­­jól­esett, mert a bizalmat lá­tom ebben a jelzőben, s most is. Annál is inkább, mert annak idején, a hetvenes évek elején itt gyakran vál­toztak a vezetők, a tanács­elnök, párttitkár. Jöttek s nem sokáig maradtak. Meg is született akkoriban, a fa­luban a kevésbé hízelgő mi­nősítés is: „gyütt­ mentek”. Amikor tizenkét évvel ez­előtt megválasztottak a párt­­bizottság titkárának, tud­tam, hogy a bizalmat ki kell érdemelnem. Végül is az it­teni szójárás szerint „gyütt­­m­aradt” lett belőlem, akár­csak a néhány évvel koráb­ban megválasztott tanács­elnökből. Adony több mint 1200 la­kásában 3800-an élnek. Va­lahányszor az utcáit rovom, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ez a község a legvárosiasabb falu, amely­ben valaha is jártam. Ren­dezett utcái, (beton és ma­­kadám­ burkolatúak) járdái, üzletháza és presszói, neon­reklámjai, inkább a magas­ba törekvő, mint szétter­peszkedő házai, lakói öltöz­ködése, a várost idézik. És nemcsak a külcsín. Hi­szen vállalatai, üzemei van­nak a falunak. Színvonalas művelődési központja, egy­­műszakos oktatási rendszere, az öregek napköziotthona a napokban költözik új épü­letbe. Az adonyiak nemcsak öl­tözködni szeretnek divato­san, szépen, de mindennapi környezetük, lakóhelyük szé­pítéséért, korszerűsítéséséért is szívesen áldoznak. Első­ként szavazták meg az or­szágban a településfejlesztési hozzájárulást.­­ Minden értelmes célra meg lehet nyerni az adonyi­­akat — vallja a titkár. —. Pedig gondolhatja, hogy nem volt könnyű és olcsó akár az utak rendbehozatala, vagy éppen a vízvezeték-hálózat kiépítése. Csak összefogással tudtuk megvalósítani. Tud­ja,­­amikor az első­­fürdő­szoba elkészült, vagy a Dam­janich utcaiak kezdeménye­zése nyomán az első ■, szilárd útburkolat, akkor már a jó példa hatott nagyon gyor­san. Most is „nagy fába vág­tuk a fejszénket”. Visszaté­rő feladat vagy tíz éve már a földgáz bevezetése. Itt hú­zódik a falu mellett a ge­rincvezeték. Pártbizottsá­gunk programjában is fon­tos feladatként­­­­szerepel. Természetesen ehhez is meg kell nyerni a lakosságot, hi­szen nem olcsó dologról van szó. Igaz, a termelőszövetke­zet az alállomást megépítet­te, de még így is több mint húszezer forintba fog kerül­ni portánként. Először utca­­gyűléseken, majd falugyűlé­sen beszéljük meg az elkép­zelést, a terveket, s aztán az utóbbi fórum dönt majd. (A község huszonöt tagú pártbi­zottsága a vb héttagú testület­e hét alapszervezet­ben dolgozó 198 kommunista munkáját irányítja, koordi­nálja. Pártalapszervezet mű­ködik, többek között a Ka­vicsbánya Vállalat helyi üzemében,, a termelőszövet­kezetben, a szövetkezetben, a művelődési központban, a költségvetési üzemben). — A programunk? — kér­dez vissza Glavinasz Fotisz­né. — Legfontosabbnak én ebben azt tartom — az em­lítetten túl —, hogy tovább csiszoljuk, fejlesszük mun­kamódszerünket, munkastí­lusunkat. Tudom, hogy ez szinte sztereotípiának hat, de mégis igaz. Nézze, itt a faluban mindenki ismeri a másikat. Ez a tény eddig is meghatározta munkánk stílusát. Szóval, itt nem le­het csak „irodában” dolgoz­ni. Nem lehet otthagyni az utcán érdeklődőt, vagy ép­pen elutasítani azt, aki ott­hon keres fel problémájá­val. Ez az egyik. A másik: azt szeretnénk elérni, hogy még több ember véleménye öltsön testet egy-egy határo­zatunkban, hiszen annál in­kább vallja majd magáénak azt, mindenki, s annál szí­vesebben vesz részt a végre­hajtásban is. Az eddiginél is jobban szeretnénk támasz­kodni a munkabizottságok döntéselőkészítő munkájára, társszervezetekkel való együttműködésre, a szakem­berek hozzáértésére... A harmadik dolog: a lehető legkevesebbre szorítani a formalizmust, a bürokrá­ciát ... Szóval hiába fogal­­mazzuk mi meg, akár száz pontban terjedelmesen és részletesen a programunkat, ha nem tudunk teljesíteni csak tíz feladatot. Fogalmaz­zunk meg tizet, de azt tel­jesítsük, s ha lehet, akkor többet is. — Boldog ember Glavinasz Fotiszné?­­— Boldogság? (ízlelgeti a szót). Tudom, mint én, má­sok is felteszik maguknak ezt a kérdést. Nem is olyan régen fiatalokkal vitatkoz­tam arról, hogy mi a boldog­ság. A boldogság szerintem az, ha van az embernek el­érhető célja. Kellenek ezért a célért a napi küzdések, s természetesen az eredmé­nyek. Sok­­ apró, napi öröm­ből lesz az ember boldog . . . Nézze három gyermekem van, egy nagyszerű férjem, aki nélkül aligha­ is érhettem volna el valamit az élet­ben .. . (Glavinasz Fotiszné gyak­ran mosolyog. Értem, hogy miért). Stossek Mátyás Olcsóbb állam A polgármester, aki a volán mögött ülve saját autóján szállítja be vendégeit a repülő­térről, a minisztérium, amely szerény, egy­emeletes villában működik — sztereotipiák a kisebb tőkésországok „takarékos államháztar­­tá­sáról”. Sztereotipiák, mert önmagukban ezek az inkább stílust jelző példák sokat nem árulnak el az állam által felemésztett költsé-­ gekről, amelyek között óriási tételek lehetnek a tőkéseknek nyújtott preferenciák, a hadiki­adások, az elnyomó szervezetek költségei. In­kább aszerint kell vizsgálni, hogy mibe kerül az irányítás, az igazgatás, az állami funkciók betöltése, a felhasznált eszközökhöz mérten mit eredményez az állam működése, vajon a ráfordítások, a társadalom anyagi áldozatai megtérülnek-e? Nálunk is azért van napirenden az állam adminisztratív kiadásainak csökkentése, mert azok a forintok bizony kevéssé kamatoznak az életben, sokszor soványak az eredmények. Kitetszik, hogy a túlméretezett, költséges megoldások, a nagy apparátusok leginkább a bonyolultabb, bürokratikusabb ügymenetet szülik, működésükkel olyan sok belső problé­mát vetnek fel, hogy energiájuk tekintélyes részét működési zavaraik leküzdésére kell fordítaniuk. Ráadásul nincs olyan területe a gazdaságnak, az életnek, ahol ne okozna ká­rokat a bürokráciából származó késedelmes­ség. Lám, már ezek az igazgatási, szakmai prob­lémák arra ösztönözhetnének: keressük áll­hatatosabban az egyszerűsítés, a korszerűsítés módját. Idehaza azonban ennél több, mond­hatni minőségibb okokból, nevezetesen a de­mokratizmus elterjesztésének vágyától vezet­tetve akarjuk a kisebb, olcsóbb, hatékonyabb állami irányítást. Meggyőződésünk ugyanis, hogy állami ráolvasás, kikörlevelezés nélkül is sok mindent elrendezhetnek az állampolgá­rok. A járási hatáskörök leadásával feleslegessé tudtuk tenni azt a nagy létszámú hatalmi for­mációt, amely több száz évig érintetlenül és megfellebbezhetetlenül ágaskodott a falvak, a városok és a megye között. Mondjuk viszont el, hogy ehhez nem volt elégséges az akarat, ehhez bizony jól meg kellett erősíteni a helyi népképviseleti szerveket tudással, felelősség­­érzettel. Ebben a történelmi lépésben már támaszkodni lehetett az állampolgárok na­gyobb demokratikus iskolázottságára, fegyel­mezettségére, törvénytiszteletére is. "Vagy vegyük a minisztériumok összevoná­sát. Nem éppen a vállalatoknak adott önál­lóság, a gazdasági szabályozók alkalmazása tette lehetővé a minisztériumi irányítás egy­szerűsítését, azt, hogy tisztük -a bele-beleszó­­lástól a távlati tervezésig, a gazdasági folya­matok irányításáig, az erőforrások céltudatos kiaknázásáig--emelkedjék? És itt,a legfrissebb példa. Mint tudjuk, a lakossági jövedelem­­adóból befolyt összegeket az állam a tanácsok kezére bízza. Félreértés ne essék, ez az ösz­­szeg nem­­biztos, hogy több lesz annál, amivel ma a költségvetés a tanácsokat támogatja. De mégis előnyösebb lesz így, mert ezáltal az adót az állampolgárok (adófizetők) elképzelé­sei szerint lehet majd felhasználni. Nemrégiben sok szó esett egyensúlyt vesz­tett gazdaságunk stabilizálásáról. Az Ország­­gyűlés őszi ülésszakán elfogadott kormány­­program a költségvetési hiány alapos lefaragá­sát is célozza. Köztudott, hogy ebben jelentős szerepe lehet — és lesz is — a felesleges ál­lami kiadások megszüntetésének, azoknak a megoldásoknak, amelyek kevesebb létszámot, működési költséget feltételezve nagyban ja­víthatják az irányítás minőségét. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ma nem elégséges az, amit az állam önmagán megspórolni ké­pes. Ennél többre van szükség. Az állami szerveknek oda kell hatniuk, hogy a gazda­ságban, a társadalomban végre bekövetkez­zék a fordulat a nagyobb hatékonyság, a ra­cionálisabb megoldások, az értelmes cselek­vés irányában. Márpedig ez minden pénzt megérne ... Komornik Ferenc | Termékszerkezetváltást hajtott végre az idén a Fékon Dunaújvárosi Gyára. A piaci igé­nyeknek megfelelően nem több, hanem változatosabb termékeket gyártanak, így összesen 700 ezer női blúz, együttes és ruha készül Dunaújvárosban, zömmel szovjet és nyugat-euró­

Next