Fejér Megyei Hírlap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-01 / 283. szám

NOM LÁTTUK, HALLOTTUK, OLVASTUK HÍRLAPB­A AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA LÁTOGATÁS HÁROM HÁZTÁJI GAZDÁNÁL VISSZAÉLÉS HALMOZOTTAN, FORINTOS TÉVEDÉSEK GYERMEKKÖNYVHÉT FEJÉR MEGYÉBEN Szűrös Mátyás megyénkben Aktívaülés az oktatási igazgatóságon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára­ munkanapját tegnap Fejér megyében töltötte. Szé­kesfehérváron, a megyei pártbizottság székházában Barts Oszkárné, a megyei pártbizottság első titkára és Teubel György, a megyei ta­nács elnöke fogadta. A Központi Bizottság tit­kára délelőtt a megyei párt­végrehajtó bizottság tagjai­val találkozott, akik tájé­koztatták a megye társadal­mi, gazdasági életéről, az itt élők gondjairól, eredményei­ről és válaszoltak Szűrös Mátyás kérdéseire. A látogatás ezt követően a Könnyűfémműben folytató­dott. Az évi tizenhárommil­­liárd forint termelési értékű aluminium félgyártmányt előállító nagyvállalat tevé­kenységével először film meg­tekintésével ismerkedett a Központi Bizottság titkára, majd dr. Tóth Géza, a válla­lat igazgatója tartott tájékoz­tatást a négy­ezres kollektíva munkájáról. Elmondta, hogy teljes egé­szében a vállalat elégíti ki alumínium-félgyártmány ter­mékekkel az ország ezirányú szükségleteit, emellett 70 millió dollár és 40 millió ru­bel értékű exportszállításuk van. Nyereségük m­ásfél mil­liárd forintnyi. Az alumí­niumipari nagyvállalatnál végzett politikai munkáról, a dolgozók tenniakarásáról, a megújulás iránti igényről Kánya Erzsébet, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Könnyűfémmű dolgo­zója, és Penk Márton, a pártbizottság titkára számolt be. Szűrös Mátyás aziránt is érdeklődött, milyen lehetősé­gek vannak a könnyűfém­műben a gyártmányok fel­dolgozottsági fokának eme­lésére, a termékválaszték bővítésére, melyre azt a vá­laszt kapta, hogy jelenleg 15—20 ezer tonna kihaszná­latlan kapacitásuk van, így fejlesztéssel mód volna a termékválaszték bővítésére, ehhez azonban nem rendel­keznek anyagi eszközökkel. A Központi Bizottság tit­kára az öntödében és a szé­­lesszalag-hengerműben tett látogatást. Hosszan időzött a meleghengersor irányító pultjánál, a japán hideghen­­gerállványon­­ szakmai kér­désekre is választ kérve, majd üdvözlő sorokat jegy­zett be a József Attila szo­cialista brigád naplójába. Délután a program Szé­kesfehérváron, az MSZMP Fejér Megyei Bizottsága Ok­tatási Igazgatóságán, aktí­vaüléssel folytatódott. Barts Oszkárné, a megyei pártbi­zottság első titkára köszön­tötte a megye párt-, állami, társadalmi és tömegszerve­zeteinek vezetőit, a megye városaiból, községeiből nagy számmal érkezett agitátoro­kat és propagandistákat, akik behatóan tájékozódhat­tak a nemzetközi politika és hazánk külpolitikájának időszerű kérdéseiről. Szűrös Mátyás előadása alapján. A Központi Bizottság tit­kára elöljáróban elemezte a megváltozott történelmi helyzetet, amelyet az atom­energia, a nukleáris fegyver­kezés alakított ki, s amely­ben a háború már nem lehet a politika folytatásának esz­köze. Előadásában­­ felhívta a figyelmet a nemzetközi helyzet alakulásának fő té­nyezőire, amelyek elvezet­hettek a december 7-i szov­jet—amerikai csúcstalálkozó időpontjának kitűzéséhez. Utalt az SZKP XXVII. kong­­resszusának jelentőségére, amely új külpolitikai filozó­fiát fogalmazott meg, na­gyobb teret nyitva a rugal­masságnak, s amely nyomán a Szovjetunió vezetése két éve mindig új és új leszere­lési javaslatokkal állt elő. Ezeknek is tulajdonítható, hogy a fegyverzetcsökkentés terén jelentős változások elé nézhetünk. Az európai viszonyokat elemezve kiemelte az össz­európai érdekek, az egymás­rautaltság tudatosulásának fontosságát, ennek tükrében vizsgálva a két szövetségi rendszer, a Varsói Szerződés és a NATO működését, sze­repét egy újabb fegyverke­zési hullám megakadályozá­sában. (folytatás a 2. oldalon) Szűrös Mátyás találkozott a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjaival A Központi Bizottság titkára időszerű politikai kérdések­ről tartott előadást Üzemlátogatáson a Könnyűfémműben (Fotó Kabáczy szilárd) Az eső megakasztotta a kukorica­­betakarítást Megerősödve várják a telet az ősziek A Fejér Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya hétfői jelentése még mindig nem tartalmazza a kukoricabeta­­karítás végét. A hét végi őszi záporok a gépeket megállí­tották és bizony, a tervezett­hez mérten, néhány napos késéssel kell számolni azok­ban az üzemekben, ahol még (összesen néhány tízezer hektáron) lábon áll a kuko­rica. A megyében szombat­­vasárnap, illetve ezt meg­előzően már pénteken, össze­sen 35 milliméter csapadék hullott. Ami egyébként na­gyon jól jött, hiszen a szán­tóföldek az aszályos évek után még mindig eléggé szomjasak. A kukoricából mindössze 2—3 százalék van hátra, mindössze 7—8 gazdaságban, ahol elsősorban szárítási ka­pacitási gondok lassították eddig is a munkát. A kukori­ca hozama jónak mondható, a megyei átlag 7.7—7.8 ton­na körül várható, ami igen sokat számít az üzemek vég­leges árbevételében, illetve nyereségének alakulásában. Éppen ezért most nagyon fontos (kiváltképpen az újabb csapadékra való te­kintettel), hogy a magas víz­tartalmú kukoricát jól szá­rítsák meg az üzemekben és bizonságosan tárolják, csök­kentve ezáltal a vesztesége­ket. (Folytatás­ a 2. oldalon) Azt hiszem, senkinek sem kell értelmező szótár után nyúlnia a szó jelentésének tisztázásakor. Mindenkiben felidéződik a nyüzsgő, kavar­gó tömeg, eladók, vevők szí­nes kavalkádja, áruikat kínáló és azt mustrálgató emberek együttese. Ahol az alapelv, a pénzemért megfelelő minősé­gű és mennyiségű árut aka­rok kapni. Ahol gazdára ta­lál a jó és értékes, és ahol az eladó nyakán marad a bóvli. Járom a szombati fehérvári piacot. Az ősz bőséggel kí­nálja termését. Kapni itt min­denféle gyümölcsöt, zöldséget. Van még paprika és paradi­csom. Ismét megjelent a re­tek és a fejes saláta, kínálnak PIAC még szőlőt is, Hzott kacsát és libát. Az őszre tán egyetlen dolog emlékeztet a piacot időnként végigseprő hűvös szélen kívül, az évszak egyik jellegzetessége, a sütőtök, vagy úritök — miként a régi­ek mondták. Piac. Középkori városok le­gendás piacterei jutnak eszembe, a közélet egykori fórumai, Olvasmány és filmél­ményeimre gondolok a­­ híres Marseilles-i halpiac, a lon­doni Covent Garden hallatán. Szomorúbb dolgok jutnak eszembe a rabszolgapiacról, vagy ha felidézem a weimari vöröshagymapiacot, ahonnan félóránként indulnak autó­buszok a közeli Buchenwald­­ba emlékezni! Járom a szombati fehérvári piacot. A felsővárosi nénike standja előtt — mint mindig — vevők sokasága. Ennek el­lenére mindenkihez van egy jó szava, nem bizalmaskodó, csak egyszerű, emberi, ami nem is kerül pénzbe, mégis jobb közérzettel távozom a kiló krumplival. Aztán rövide­sen haza indul a nénike is, gyorsan elkelt a portékája Tolja négykerekű kis piaci kocsiját, mögötte száraz fa­levelet kerget az őszi szél. (Pintér) Bicske Város Tanácsának ülése Lakásgazdálkodás, házhely az építkezőknek Tegnap tartotta ülését Bicske Város Tanácsa, dr. Nyúl Ist­ván tanácselnök vezetésével. A testületet Takács Jánosné, a hatósági osztály vezetője tájékoztatta a város lakásgazdál­kodásáról, majd Jávor Gézáné művelődési osztályvezető, a 1. oktatási törvény helyi alkalmazásának tapasztalatairól szá­molt be. Ezt követően a tanács 1988. évi munkatervére tett javaslatot Novák Ilona vb-titkár, amit a tanács elfogadott. A lakásgazdálkodás igen sokrétű tevékenységet ölel föl. Ide tartozik a tanácsi bérlakások elosztása, kiuta­lása, a lakáscserék lebonyo­lítása, az OTP, illetve a ta­karékszövetkezet lakásérté­kesítése, építési telkek ki­alakítása, építési és vásár­lási kölcsön nyújtása, a meg­levő lakások fölújítása, kar­bantartása. Bicske lakásállománya 4200 körül mozog, az épüle­tek mintegy 40 százaléka a felszabadulás előtt épült, s több mint 90 százaléka sze­mélyi tulajdonban van. Je­lenleg 205 a tanácsi bér- és 51 a szolgálati lakás. Ezeket a Bicskei Általános Költség­­vetési Üzem­ kezeli. Évek óta száz körül mozog a lakás­igénylések száma. 1976 óta tanácsi bérlakást nem építet­tek, az erőműtől átmeneti hasznosításra kapott 55 lakás némileg enyhített a gondo­kon. A lakásügyi társadalmi bizottság javaslata alapján a tanács vb hagyja jóvá a ki­utalásokat. A tanácsi bérla­kást leadók száma az utóbbi időkben csökkent. Mivel a közeljövőben sem lesz pénz újabb tanácsi lakások építé­sére, ezért szorgalmazza a tanács, hogy minél többen építsenek, illetve vásárolja­nak lakást, a leadottakért pedig visszatérítik a koráb­­bi használatbavételi díj többszörösét. A tegnapi ülé­sen megszavazta a város ta­nácsa a korábbi háromszo­ros helyett az ötszörös díj visszafizetésének lehetőségét. A tanácsi bérleményekben lakók meg is vásárolhatják a lakást. Az újabb házhelyek kiala­kításával a magánerős épít­kezésre ösztönöiz a tanács: tavaly 16, idén 20 telket ad­tak el az építkezőknek. Har­minc lakótelkes új utcát nyitottak szintén ez évben, amelyben már folynak a közművesítési munkálatok, és a jövőben újabb területek szolgálják az építkezéseket. A város lakásgazdálkodá­sában jelentős szerepet ját­szik az OTP bicskei fiókja, elsősorban lakásértékesítés­sel, -építéssel és hitelnyúj­tással. Bicskén egyetlen, a Kisfaludy Lakásfenntartó Szövetkezet működik: 67 la­kás kezelésével, fenntartásá­val foglalkozik. Zs. M. Termelési rekord a Dunai Vasmű profilüzemében A Dunai Vasmű profilüze­­mében novemberben 17 300 tonna terméket (különböző méretű, nyitott és zárt szel­vényt) állítottak elő. Ez a termelési rekord 400 tonná­val több a tervezettnél. Kel­lett is ez a csúcsteljesítmény, mert így már biztos, hogy a kollektíva éves tervét is tel­jesíteni tudja. Az üzem dol­gozói ebben az évben 175 ezer tonna profilt gyártanak — ebből 22 ezer tonnát tőkés piacra. (Fotó: Roz­snyai Zoltán)

Next