Fejér Megyei Hírlap, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-01 / 256. szám

A személyi állomány fele már elhagyta hazánkat •• ütemterv szerint halad a szovjet csapatkivonás Nincs akadálya a doni zarándokútnak A szovjet olajszállítás csökkenése nincs összefüggésben a szovjet csapatok kivonása körüli anyagi vitákkal — jelen­tette ki szerdán Mátyásföldön, a szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságán tartott sajtótájékoztatón Anatolij Kirilov ezredes, a déli hadseregcsoport törzsfőnök-helyettese. Elmondta, hogy továbbra is az ütemterv szerint halad a csapatkivonás, s azt nem késleltethetik az anyagi ter­mészetű viták, amelyek tisz­tázása a szakértőkre tarto­zik. Az idén decemberig a harci egységek 70 százaléka hazautazik, március vége után pedig már csak azok maradnak Magyarországon, akik a különféle anyagi esz­közök elszállításában vesz­nek részt Október végéig egyébként az 50 ezres szemé­lyi állománynak már több mint a fele elhagyta az or­szágot. Ezen kívül átadtak 53 laktanyát, s 23 helyőrségből már maradéktalanul eltá­voztak a szovjet csapatok. Az ezredes ugyanakkor rosszallta, hogy a magyar fél ígérete ellenére eddig nem ígézett mintegy 125 ezer ton­­különféle anyag, főképp emanyag, lőszer, valamint v­egyi anyag értékesítésében. Ezzel kapcsolatban a tájé­koztatón jelen lévő Keleti György ezredes, HM-szóvi­­vő megjegyezte, hogy a szov­jetek mindig változtatják az árulistákat és az árakat is. Így pedig nem lehet üzletet kötni, amivel egyébként a Technika Külkereskedelmi Vállalat foglalkozik. A sajtótájékoztatón cáfol­ták azt a sajtóértesülést, mi­szerint a kiürített objektu­mok egy részét magyar tár­sadalmi, illetve politikai szervezeteknek adnák át. Az MTI kérdésére válaszolva ugyancsak cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint­­a szovjet katonák fegyvereket adnak el a magyar lakosság­nak. A sajtótájékoztatón fény­képekkel is illusztrálták, hogy számos, magyar terüle­ten lévő szovjet katonai sír­emléket megrongáltak. Veszprémben például 100 sírhely közül 77-et ismeret­len személyek leromboltak, s hasonló vandál pusztítás történt számos más telepü­lésen is. A déli hadseregcso­port képviselői sajnálkozá­sukat fejezték ki, hogy a magyar hatóságok nem lép­nek fel a rongálókkal szem­ben. A Reuter tudósítójának kérdésére válaszolva elhang­zott: Göncz Árpád ukrajnai látogatása után már nincs politikai akadálya annak, hogy magyar zarándokok el­látogassanak a Don-kanyar­­ba. (MTI) Az évszázad leggyengébb kukoricahozama Négy százalékkal lesz kisebb a búza vetésterület - Várják az amerikai kukoricát A megyei mezőgazdasági csoportvezető, Osztás Imre tegnap átfogó jelentésben tájékoztatta a Földművelésügyi Miniszté­riumot az agrárágazat időszerű munkáinak állásáról. A tárca igénye szerint fel­mérték az őszi vetési mun­kálatokat. A számokból egy­értelművé vált, hogy a tsz­­ek, az állami mezőgazdasági nagyüzemek és a kisgazdasá­gok befejezték a vetési mun­­­ka nagyobbik részét. A ko­rábbi közlésekhez mérten búzából 4 százalékkal vetet­tek kevesebbet, mint az elő­ző őszön, rozsbból, őszi ár­pából azonban 66, illetve 30 százalékkal többet. A repce vetésterületét megháromszo­rozták. A betakarítási munkákkal is jól haladnak, a Fejér me­gyei gazdaságok. A kukori­­­cának eddig a 85 százalékát takarították be. Könnyű munka az idén a kukorica­szüret, jelzik a gazdaságok­ból; a század eddigi leggyen­gébb hozamát, 2,1 tonnát mértek. A terméskiesés 60— 70 százalék között van. De igen gyenge volt a fávetésű silókukorica is; hektáron­ként mindössze 11,5 tonnás megyei átlaghozamot rög­zítettek a jelentésben. Nem­csak hozamban tragikus a siló, béltartalomra is az ed­digi leggyengébb, mivel az aszály következtében nem (Folytatás a 3. oldalon) Kinevezték az Alba Volán új igazgatóját • Hosszú huzavona, az időpont kétszeri módosítása után tegnap kinevezték az Alba Volán Vállalat új igazgatóját. Siklós Csaba közlekedési és hírközlési miniszter a pályázatok értékelése és a személyes beszélgetések után Reiter Mátyást, a vállalat eddigi beruházási főosztályvezetőjét bízta meg. A kinevezésről szóló határozatot tegnap, vezetői értekezleten adta át Rajkai Zsolt, a minisztérium politikai államtitkára. H a ^ ég. Hg M|­wEF M ható ismétlődő eső, zá­sá» ’IBI SeESbHBF TCSE iflnP P°r- ' déli, majd nyu­gi, . gáti szél főként napköz-I I ben M *Té i Bill il ^ w »11 Bii Csütörtök, 1990. november 1., XLVI. évfolyam, 256. szám Ára: 4,30 Ft ,ok kozoU alakul­ (M1I) MÓRI BESZÉLGETÉSEK (2. oldal) FEJÉR MEGYEIpssFl . területére ma estig, m­­g­­nyomóan borúlt lesz az van. A legalacsonyabb hőmérséklet hőmérséklet SZÉKESFEHÉRVÁR, PIAC TÉR Megkezdődött az üzletközpont építése A székesfehérvári Piac tér rendezési tervének megfele­lően a napokban elkezdő­dött a palotavárosi üzletköz­pont építése. Az építtető az Ofotért, a Bizományi Áruház Vállalat, az Agrobank, a Garzon Bútorgyár, a Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, az Alba Regia Állami Építőipari Vál­lalat és több kisvállalkozó társulása.­­A Pécsiterv által tervezett, csaknem 3,5 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény kivitelezésére — több mint fél tucat pályázó közül — az ARÉV kapott megbízást. A fehérvári cég 118 millió forintért vállalta el az üzletközpont fölépíté­sét, az átadás határideje pe­dig 1991. október 15. Az üzletközpont — a ter­vek szerint — korszerű szem­vizsgálónak, bankfiók­nak, bemutatótermeknek, használtcikk-áruháznak, to­vábbá illatszer- és kötöttáru­­boltnak, presszónak, borozó­nak ad majd helyet, és egy kárpitos kisiparos is itt nyitja meg üzletét. Azon a területen, ahol az üzletközpont áll majd, eddig vásártér, iparcikk-piac mű­ködött. Az iparcikkek piaca az építkezés kezdésével nem szűnik meg, a kiskereske­dők — ideiglenesen — a közeli ,,KGST-piac” tőszom­szédságába költöznek át. (bkl) A piac téri üzletközpont makettje Újabb részletek a szovjet olajszállításról BASKÍRIÁBÓL - ÉLELMISZERÉRT A szovjet partnerek eddig még egyetlen külkereskedel­mi tárgyaláson sem mond­ták, hogy decembertől már csak dollárért, illetve hason­ló keménységű áruért haj­landók olajat szállítani Ma­gyarországra — közölte az MTI érdeklődésére Tamás István, a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Minisz­tériumának főosztályveze­tője. Kedden az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt saj­tótájékoztatóján ezzel nem teljesen egybevágó állítás hangzott el, miszerint no­vemberben már­­csak rész­ben, decemberben pedig egy­általán nem hajlandó a szov­jet partner rubelért olajat szállítani. Tamás István szerint no­vemberre valóban 150 ezer tonna körüli olaj szállítását vállalták rubelért, s ameny­­nyiben ennél többet akarunk, akkor azért kemény árucik­kekkel kell fizetni. (Az ál­lamközi szerződés szerint novemberben a Szovjetunió­nak 343 ezer tonna olajat kellene szállítania rubelért.) A decemberi szovjet olaj­­szállítás mennyiségéről csak november végén várható megállapodás. Az bizonyos­nak látszik, hogy az év utol­só hónapjában sem szállítja . (Folytatás a 2. oldalon) Al­polgár­mestereket választottak Fehérváron Székesfehérvár város kép­­­viselőtestülete tegnap­­dél­után ülésezett a városházán. A testület először tájékozta­tót hallgatott meg Balsay István polgármestertől a benzináremelést követően kialakult helyzetről, az­­emi­att szükséges intézkedések­ről. Ezt követően az alpol­gármesterek tevékenységi körének meghatározása, sze­mélyük megválasztása, mun­kabérük meghatározása sze­repelt a napirenden. A polgármester szóbeli tá­jékoztatója után a testület eldöntötte, hogy két főállású alpolgármestere legyen a megyeszékhelynek. E javas­latot a képviselők elfogadták. Meghatározták tevékenységi körüket is: az egyik a köz­gazdaságban járatos, a másik humán beállítottságú legyen. Fizetésük megállapítására több javaslat hangzott el. Végül is úgy döntöttek, hogy az alpolgármester járandósá­ga a polgármester fizetésé­nek 90 százalékáig terjedjen.­­ A testület titkos szavazás­sal Döbrentei Gyulát, a Teleki Gimnázium tanárát, illetve Kovács Lajos István közgazdászt alpolgármester­­­ré választotta, a két alpol­gármester november 15-ével foglalja el hivatalát. A jog­szabály értelmében a két al­polgármester a testület tag­jává vált, így a városi kép­viselőtestület létszáma 38. Elkészült a megyeszékhelyen a Piac tér útépítése A vállalt határidőre, október 31-re elkészült a székesfehér­vári Piac tér útépítése. A Közúti Építő Vállalat tegnap meg­kezdte a műszaki átadást. A következő szakaszokban (a jö­vő év első felére) az út négysávossá építése a Tobak utcáig, illetve a Stéger Ferenc utcáig tart. A tervek szerint mához egy évre a Stéger Ferenc utca „kinyúlik” a megszélesített Palotai útig, természetesen lámpás csomópontokkal. Addig marad a már hónapok óta megszokott forgalmi rend­­a Sza­badságharcos, illetve Mészöly Géza úton. Képünkön a Piac tér, új formájában Fotó: Kkbács­v Szilárd

Next