Fejér Megyei Hírlap, 1991. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-02 / 101. szám

„Fantasztikus, mit kibír ez a fickó" Fa Nándor partközelben A New York-i „forgatag” után valóságos felüdülést jelent New­port. Persze ezzel nemcsak az először idepottyant idegen van így. E városka Amerika egyik kedvelt üdülőövezete. A félszige­ten és az azt övező szigeteken pompás villák, gondosan ápolt kertek hirdetik, a milliomosok is szívesen töltik itt ráérő idejüket. A jachtkikötőt a félszigettel összekötő hídon csekély a forga­lom, többnyire csak a bennfente­sek használják, ők pedig a vitor­lázás szerelmesei. A Newport a vitorlázók „Mekkája”. Valamit is akaró sportember arról álmodik, hogy egyszer e helyről vágjon neki valamelyik versenynek. Per­sze ide csak a legkiválóbbak jut­hatnak el, annak ellenére, hogy a versenynaptár egész évben zsú­folt. E bőség ellenére a B.O.C. Challange-nek a legnagyobb a rangja. A hírek is ezt sejtették, de itt a valóságban érzékelhető iga­zán. Elég csak kimondani, hogy B.O.C., máris úgy bánnak az em­berrel, mintha maga is versenyző lenne, merthogy köze van a do­loghoz. Fantasztikus világ ez. Minden kikötés valóságos ünnep, igazá­ból az számít, szerencsésen (Folytatás a 7. oldalon) „IDE A PÉNZT, VAGY MEGÖLLEK” Benzinkútrablás Fehérváron A tettest néhány perc múlva elfogták Tegnap hajnalban, három óra­kor, egy bordó garbót viselő férfi lépett a fehérvári Balatoni úti benzinkút kicsiny irodájába. Kést szegezett az ott lévő kútke­zelő, Pintér Béla nyakához és a bevételt követelte. A másik kút­kezelő át is adta a pénzt, valami­vel több, mint tizennégyezer fo­rintot. A rabló rohanvást igyeke­zett távolabb leparkolt kocsijá­hoz, a támadásból ocsúdó ben­zinkutas pedig - tiszteletre méltó bátorságról téve tanúbizonyságot - utána indult. Kolléganője pedig azonnal értesítette a rendőrsé­get, és perceken belül a helyszí­nen volt három URH-s kocsi. Néhány perccel a bűncselekmény elkövetése után, s néhány száz méterre a helyszíntől, már kat­tant is a bilincs a benzinkútrabló csuklóján. Húsz János 26 éves polgárdi férfit elfogták. (Folytatás a 2. oldalon) „Azt hittem, viccel” - mondja a benzinkutas Európa-bajnoki selejtező Olaszország-Magyarország 3:1 (2:0) Szerdán este Salernóban lépett pályára a magyar válogatott az olaszok ellen, EB-selejtező mérkőzésen. Nemzeti tizenegyünk azt akarta bizonyítani ezen a mérkőzésen, hogy a Szovjetunió elleni ta­lálkozó csupán kisiklás volt, és nem futottak vakvágányra. A tisztes helytállás lehetett ezen az estén a cél, mert az olaszok mindenkinek kemény diót jelentenek, főleg hazai pályán. GAZDASÁG, POLITIKA, KULTÚRA, SPORT Csütörtök, 1991. május 2., XLVII. évfolyam, 101. szám Ára: 7,80 Átképzésre 50 millió, közhasznú munkára 23 millió Pénz a munkanélkülieknek Összesen közel 150 millió forint felhasználásának elveiről határozott keddi ülésén a Fejér Megyei Munkaügyi Ta­nács. Először a Videoton vállalatcso­port részére tavaly jóváhagyott 130 millió forintból még fel nem használt 22,5 millió sorsáról kel­lett dönteniük. A február 12-ig bejelentett 736 megszűnő mun­kahelyet vették figyelembe a pénz elosztásánál. Végkielégí­tésre 15,5 milliót fordítanak majd, a többit pedig a korenged­ményes nyugdíjazás 50 százalé­kos költségének átvállalására. A végkielégítésre azok jogosultak, akik legalább 10 éve a vállalatnál dolgoznak. A végkielégítés mér­téke 15 éves munkaviszony után 8 havi átlagkereset, amely min­den további ledolgozott 5 éven­ként emelkedik egy havi összeg­gel. Végkielégítést összesen 121 dolgozó kap. A telephelyek kö­zötti megoszlás: Székesfehérvár 86, Ajka 21, Tab 14. Korkedvez­ményes nyugdíjazás 314 munka­­vállalót érint a következő meg­oszlásban: Székesfehérvár 268, Ajka 43, Tab 3. Döntött a tanács a megyének jutó decentralizált foglalkozási alap felhasználásának elveiről is. Ez az összeg a jelenlegi informá­ciók alapján ebben az évben 125 millió forint. Ebből közel 50 mil­­(Folytatás a 2. oldalon) Göncz Árpád tárgyalásai Svájcban Berni tőkecsalogató Magyarország szívesen fogad minden külföldi segítséget gazda­ságának talpraállításához és kor­szerűsítéséhez, s változatlanul ki akarja fizetni minden külföldi adósságát - jelentette ki Göncz Árpád köztársasági elnök ked­den Bernben a svájci kormány vezető képviselőivel tartott meg­beszélésén. Az elnök hétfőn dél­után érkezett Svájc fővárosába és vasárnapig tartó látogatásának már az első teljes napját is nagy részben a berni hivtalos tárgya­lásoknak szentelte. A tárgyalóasztal magyar olda­lán az államelnök mellett helyet foglalt többek között Bogár László, az NGKM (Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Miniszté­riuma) államtitkára, Hárshegyi Frigyes, az MNB elnökhelyet­tese és Köllner Ferenc, a Területi Önkormányzatok Szövetségének főtitkára is. Az elnök vázolta a magyaror­szági gazadasági törekvéseket, többek között rámutatva, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) Módosították a Polgári törvénykönyvet és az idei költségvetést Interpellációk, heves vitákkal Az Országgyűlés kedden délután is napirend előtti felszólalásokkal folytatta plenáris ülését. Első hozzászólóként Pető Iván SZDSZ-frakcióvezető három képviselőt ért méltatlanságot tett szóvá, akiket válaszút elé állítot­tak: vagy lemondanak a mandá­tumukról, vagy nem gyakorolhat­ják hivatásukat. Példaként emlí­tette Ráday Mihály esetét, aki abban az időben tett igen sokat a civil társadalomért, amikor az még politikai tettnek minősült, most pedig meg akarják fosztani a tévészereplés lehetőségétől. Ezután két MDF-es képviselő figyelmeztetett a parlamenti munkarend ellehetetlenülésének veszélyére. Balás István úgy vél­te, hogy a törvénytervezetek sür­gősségi tárgyalási módja egyrészt megzavarja a folyamatos munka­rendet, másrészt ez a módszer el­vesztette eredeti funkcióját, hi­szen a kormány szinte valameny­­nyi törvényjavaslatot sürgősség­gel terjeszt be. Ezután az interpellációkra ke­rült sor. Trombitás Zoltán (Fi­desz) sérelmezte, hogy az ifjúsági takarékbetéteket nem lehet la­káshitel-törlesztésre felhasznál­ni. Szabó Tamás pénzügyminisz­tériumi államtitkár válaszában közölte, hogy a kormány nem ter­vezi ennek megváltoztatását. Sem a képviselő, sem az Ország­­gyűlés nem fogadta el a választ. „A Nemzeti Színház élén tör­tént drámai változás apropóján a kormányzat szereposztási politi­kájáról” címmel Fodor Tamás (SZDSZ) interpellált a művelő­dési és közoktatási miniszterhez. Kifejtette: meggyőződése szerint a Parlamentre tartozik, hogy el­(Folytatás az 2. oldalon) MA :__________________________! AZ OLCSÓBB HÚS SEM KELL? (3. oldal) Fehérvári randevú a világ legjobbjaival (7. oldal) NÉHÁNY SORBAN • Kedden véget ért a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezető testületei­nek szokásos félévi tanácsko­zása. Az üléseken részt vett Kupa Mihály pénzügyminisz­ter. • Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke Május 1. alkalmából üzenetet intézett a munkásokhoz. • Egymillió tonna olaj megvásárlásáról kötött szer­ződést a Mineralimpex az Iráni Nemzeti Olajtársaság­gal, a National Iranian OIL Company-val. • Mihail Gorbacsov szov­jet vezető támogatására szólí­totta fel a Nyugatot Alexan­der Dubcek, a csehszlovák szövetségi gyűlés elnöke. • Az Európai Közösség és Magyarország között folya­matban levő társulási szerző­dés negyedik fordulóját fejez­ték be Brüsszelben. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: vál­tozékony tavaszi idő ígérkezik, eső is előfordulhat, a hőmérséklet nap­közben eléri a 19-24 fokot. (MTI) * Az ezen a napon eddig mért leg­magasabb hőmérséklet 30,9 Cel­­sius-fok (1934), a legalacsonyabb 0,0 (1935), a sokévi átlaghőmér­séklet 14,4 Celsius-fok. ALPOLGÁRMESTER­VÁLASZTÁS DUNAÚJVÁROSBAN EGY MÁR VAN Hosszú viták, és több halasztás után még mindig nem zárult le az alpolgármester-választás körüli hercehurca a dunaújvárosi köz­gyűlésben. A keddi ülés ugyanis a szervezeti és működési szabály­zatban szereplő két társadalmi megbízatású, tiszteletdíjas a tes­tület tagjai közül választandó al­polgármester közül csak egyet si­került megválasztani. (Folytatás a 2. oldalon) ■■ Zene, játék, sport Békés majális Székesfehérvár lakóit pattogó ritmusú zenével ébresztette a Helyőrségi Fúvószenekar. Érde­mes volt korán ébredni, annak el­lenére, hogy egy kissé friss volt a napkelte. De alig érkezett el a 9 óra, máris verőfényes időben kezdődhetett a majális a Bregyó­­közi szabadidőközpontban. A város polgármestere, Balsay István megnyitójában többi kö­zött arról szólt, hogy más ez a május, mint a legutóbbiak vol­tak. Nem fontos a tribün, a fölvo­nulás, csak az együttgondolko­dás, az együttlét az, ami ezen a májusi napon feltétlenül szüksé­ges. „Egy pillanatra álljunk meg, képzeletben fogjuk egymás ke­zét, gondolkodjunk, hogy ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből is van kiút, ha véget vetünk az önpusztító vitáknak.” A szórakoztató műsorok sorát a Vörösmarty táncegyüttes mo­­derntánc-bemutatója nyitotta. Ezt követően lépett színpadra a Los Andinos együttes. A mozgal­mas délelőttön több sportrendez­vénynek is színhelye volt a Bre­­gyó-köz. Rögbi-bemutató és a Honvéd Katonai Kollégium diák­jainak atlétikai versenye sok ér­deklődőt vonzott. Délután két órától a Generál Pausa együttes adott műsort, majd Lovranics József bűvész „varázsolta el” a nézőket. A vá­rospolitikai és érdekvédelmi fó­rum három órakor kezdődött. Az érdeklődők kérdéseire a város polgármestere Balsay István, a Munkaügyi Minisztérium helyet­tes államtitkára, Herczog László; a Társadalombiztosítás megyei igazgatója, dr. Susánszky Éva; az Ikarus fehérvári gyárának igazga­tója, Gángó László; a Videoton vállalati biztosa, dr. Garami (Folytatás a 2. oldalon) A délelőtti napsütésben a Bregyó-közi körhinta népszerű volt Majálison tölthették az időt az Ikarus-pályán a környék lakói (Fotó: Rabáczy Szilárd)

Next