Fejér Megyei Hírlap, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1991. SZEPTEMBER 2. HÉTFŐ „Az első számú közellenség: az infláció” Dr Világosi Gábor az újabb parlamenti „szezon”-ról Hogy az újabb törvényhozási „szezon” hosszú erőltetett menetben halad majd, aligha lehet vitás az bárki előtt. Hogy mennyire lesz forró, az nehezen kiszámítható. Mire készül a Szabad Demokraták Szövetsége, hogyan jellemzi a mai állapotokat a képviselő? - kérdeztük dr. Világosi Gábort, a parlament alkotmányügyi bizottságá­nak tagját. - A közelmúltban hoztuk nyil­vánosságra A liberális megol­dás címmel az SZDSZ válságke­zelő programjának téziseit. Nagy várakozás előzte meg en­nek a füzetnek a bemutatását, hi­szen a választások előtti „kék könyv” óta nem aktualizáltuk programunkat, holott szándéka­ink szerint naprakésznek kell len­nünk a tartalmas törvényhozási munkában. Továbbra is az infláció Magyar­­ország számára az első számú közellenség, s felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy határozott inflációellenes intéz­kedések nélkül semmiféle szociá­lis, vagy gazdasági „áttörés” nem elképzelhető. Ezzel a szükségkép­pen jelentkező munkanélkülisé­get is el kell fogadnunk, mint el­kerülhetetlen realitást. A kormány legnagyobb hibájá­nak éppen azt tartjuk, hogy so­káig habozott, nem volt kellő­képpen eltökélt, s ezzel jóvátehe­tetlen időhátrányt szenvedett a gazdasági rendszerváltás. Az inf­láció határozott megállítása, vagy nagyarányú csökkentése mellett fontosnak tartjuk a minél gyorsabb privatizációt és az ex­portfejlesztést, mint a várt „felfu­tás” alapját. - Legfeltűnőbben a privatizá­lás késik, bizonyos fokig érthető­en, hiszen az állam tulajdoni „ki­vonulásával" befolyása az élet más területén is csökkenne... - Az SZDSZ az állam szerepét és jelentőségét mindenképpen szűkíteni és korlátozni szeretné, de abból a szempontból, hogy bi­zonyos feltételeket kell biztosíta­nia, hatékonyabbá is tennénk. Az élet más területein kialakí­tandó programunkon - amely már nemcsak „téziseket” tartal­mazna - ma is dolgozunk, s re­mélhetőleg hamarosan könyv alakban jelenik majd meg.­­ Az utóbbi időben mintha fel­gyorsult volna az országgyűlési pártok közötti „mobilitás": né­mely képviselők „kiválnak", má­sok „átülnek", ismét mások „for­dítva szavaznak". Felbomlik-e a mai pártstruktúra, nem új gondol­kodásmódok mentén szerveződ­nek le majd újjá a politikai pártok? - Három évvel ezelőtt nagyon rövid idő alatt születtek meg ezek a politikai képviseletek, nem is voltak közöttük éles határ­vonalak. Magam is részt vettem az MDF István-termi „nyitá­nyán” Székesfehérváron, néhány héttel azelőtt, hogy megszervező­dött volna az SZDSZ, még talán a belépési nyilatkozatot is kitöl­töttem. Tehát ezek a mai mozgá­sok nagyon is „életszerűek” és jo­gosak, természetesek. Ma már senki sem hihetné ko­molyan, hogy az SZDSZ és az MDF „összemoshatóak” lenné­nek, a két párt homlokegyenest különbözik. Mégis vannak pél­dául az MDF-ben, akik közelebb állnak egy SZDSZ-es csoport­hoz, mint, teszem azt, Csurka „programjához”. És fordítva. Sok az átmenet, a Kisgazdapárt például zúdulásszerűen válik ki­üresedett programú populista szervezetté. A jelenlegi pártstruk­túrában feltétlenül változások várhatók. Kérdés: hogyan, mi­lyen mértékben­­ és mikor? (b) A POGÁNY ISTENNŐ KÖVETŐI // CSODATEVŐ BOSZORKÁNYOK Az első hazai nemzetközi boszorkánytalálkozóra érkezett hazánkba dr. Vivianne Crowley, az Angol Boszorkány Szövetség titkára. A jelenleg ezer tagot számláló közös­ség három éve alakult. Vivianne egyébként pszichológus. Milyen kapcsolat lehetséges a pszichológia és a boszor­kányság között? - kérdeztem tőle. - A boszorkányság csodate­vést, mágiát jelent és valamifajta átváltozást, átlényegülést, amely­ben az embereknek sikerül meg­teremteni a tökéletes egyensúlyt és harmóniát. - A pszichológia szintén a sze­mélyiség egészséges harmóniájá­nak megvalósítására törekszik. Mi a különbség? - Mások az eszközei. A pszi­chológia materialista jellegű, a boszorkányságnál másról van szó, hiszen egyesíti az univerzum energiáit. Mozgósítja a bennünk szunnyadó ősi erőt. Viszont nem hisznek a boszorkányok sem a fe­kete, sem a fehér mágiában. Az ő mágiájuk a zöld, amely tökéle­tes összhangban van a látható és a láthatatlan természettel. - Ki a boszorkány? - Aki csodálatos képességek­kel bír és kapcsolatot tud terem­teni a pogány istenekkel, képes érzékelni a láthatatlan természet­­felettit. - Ha valaki a szövetség tagja kíván lenni, akkor megvizsgál­ják, hogy rendelkezik-e csoda­tevő képességekkel? - Nem. Bárkiből lehet boszor­kány, ha akarja. Beavatási szer­tartással lehet bekerülni, amely valójában több órás ceremóniát jelent. Ezen a módon fogadja be a közösség az új tagot, akit a ké­sőbbiekben megtanítunk arra, hogyan fejlesztheti ki magában a különleges képességeket. Ha fontos Önnek az elő­nyös külső, ha gyorsan, egészségesen szeretne fogyni, keresse fel a ZITA­H-i AMERIKAI TESTFORMÁLÓ­­i 1 SZALON-t! 8 ágy - 10 funkció! Szivár, Királykát In. 10. Berényi úti ABC mögött. Tel.: 16­ 718. 27 717 - Hány ország hasonló szerve­zeteivel állnak kapcsolatban? - Európában, a német, a svéd, a spanyol, a holland, a norvég, a finn, az olasz és a francia szerve­zetekkel tartunk kapcsolatot. Sőt, a Japánban működő Pogány Szövetséggel is van kontaktu­sunk. Ezek a szervezetek évente egyszer kongresszuson találkoz­nak. Tavaly Németországban ta­nácskoztak, az idén Angliában ülnek össze, jövőre pedig Norvé­giában értekeznek. - Vannak-e viták a különböző szervezetek között? - A szervezetek rendkívül sza­badok, mindenki azt csinálhat, amit akar, nincsenek korlátok. Olyasmin vitatkoznak a résztve­vők például, hogy a beavatási szertartás üres, rituálé-e vagy pe­dig ennél tartalmasabb. A mi szervezetünk úgy véli, hogy a be­avatás nem üres forma, hanem képes nyitottá tenni az embert a természetfeletti világ érzékelése­- Mi ennek a vallásnak a lénye­ge? - A boszorkányság az egyedüli Vallás, amellyel vissza lehet térni az ősi pogány istennőhöz, aki a kereszténység előtt létezett. Min­den országban másként nevezik, de leginkább a Nagy Istennő, vagy a Nagy Anya néven említik. Ő jelenti a teremtő erőt és az életet. A szervezet tagjai trénin­gek során sok hasznos gyakorlati ismeretre teszn­ek szert, amíg vé­gül boszorkánnyá válnak. Nem­csak a belső harmónia megterem­tésére és megőrzésére töreksze­nek, hanem a természetet is óv­ják. A pogányság természetvédő vallás. Mindez jelzi, hogy ko­runk boszorkányai visszatérnek a Föld misztériumokhoz. A pogány istennő mai követői ártó tulaj­donságoktól mentesek és a szá­mos szokatlan rituálé mellett sok hasznos és gyakorlatias képesség­gel bírnak. Csík Ibolya HT Press Gazdaság és társadalom Szünetel a húsimport További intézkedésig nem en­gedélyeznek szarvasmarha im­portot, ám a bérmunka és a köz­vetlen re-export egyedi elbírálás alapján továbbra is engedélyez­hető. Emellett a tenyészállat-be­hozatal sem esik korlátozás alá - döntött legutóbbi ülésén az Ag­rárpiaci Rendtartást Koordináló Bizottság. A bizottság meghatározta a ser­tésimport nagyságát a 95-120 ki­logrammos kategóriában. Esze­rint maximum 100 ezer darabot hozhatnak be szeptember 30-áig az országba, az érvényes ma­gánjogi szerződés bemutatása esetén. A tenyészállat-import vi­szont nem esik korlátozás alá. Malacra és süldőre ellenben új ki­viteli engedély további intézke­désig nem adható ki. További intézkedésig megtil­tották a sertés- és marhahús-be­hozatalt. Erre semmilyen formá­ban nem adnak engedélyt. Vi­szont a szarvasmarha- és a mar­hahús-kivitel - a döntés szerint - az eddigiek szerint engedélyezhe­tő. Ugyanez vonatkozik a sertés­húsra is. A sertéshús exportról az a határozat született, hogy a 95 kilogrammos kategóriától a to­vábbiakban legfeljebb 100 ezer darab az év végéig (december 31- ig) folyamatosan kivihető az or­szágból, figyelembe véve a bel­földi ellátáshoz szükséges áru­alapot. Az engedélykiadás felté­tele: érvényes magánjogi szerző­dés és visszavonhatatlan buda­pesti kifizetésű akkreditív (vagy ezzel azonos értékű okmányok) bemutatása. (MTI) Tovább bővül az EK Az ezredfordulóig csaknem megduplázódik a Közös Piac tag­jainak száma, s az új tagok között lesz Magyarország is - jósolja Martin Bangemann, az Európai Közösségek Bizottságának alel­­nöke. Bangemann szerint 1995/ 96-ig a Közös Piac tagjává válik az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) jelenlegi összes tagja (Ausztria, Finnország, Iz­­land, Norvégia, Svájc és Svédor­szág), valamint Málta. 2000-ig to­vábbi három ország esélyes a közös piaci tagságra: Csehszlová­kia, Lengyelország és Magyaror­szág. 3 OLDAL KÉT OSZTÁLY A MŰSZAKI ÁRUHÁZBAN KI HITELKÁRTYÁVAL, KI HITELLEVÉLLEL­ ­ Hol van már az az idő, amikor két vásárló is fogta hűtőgép dobozának a fülét, és mindkettő váltig állította, hogy márpedig ezt ő viszi haza - emlékszik vissza Csikós László, a Korona Rt. műszaki áruházának igazgatója, amikor a tartós fogyasztási cikkek forgalma után érdek­lődtünk tőle. Más világ van már, s a megvál­tozott körülményekhez igazod­niuk kell a műszaki árukkal ke­reskedőknek is, ha meg akarnak élni. A Fő utcai üzletben ezt meg is tették, s erről nem csupán a 16 kirakat széles választéka tanús­kodik.­­ Tavasztól az áruházban két osztályt alakítottunk ki, alkalmaz­kodva a fizetőképes kereslethez, így van egy „magasabb” osztály, drágább, márkás termékekkel, és egy „alacsonyabb”, olcsóbb háztartási és híradásipari cikkek­kel. Tettük ezt olyan megfonto­lásból, hogy szerintünk a vásár­lók körében megszűnt a közép­­osztály, ebből a rétegből néme­lyek a tehetősebbek közé kerül­tek, megint mások szegényebbek lettek - mondja az igazgató. Üzletpolitikájuk szerint ők nem akarják eldönteni, mit ve­gyen a vásárló, válassza ki a ma­gának az igényeinek, pénztárcá­jának megfelelőt a széles kínálat­ból, az árskálából. Mert például kapni hagyományos kávéfőzőt 505 forinttól, de ajánlhatnak 2100-ért és 5250 forintért is. Vasa­lót árulnak 1050 forintért, de aki meg tudja fizetni, vehet 4760 fo­rintosat is. Megszárítja a hajat a 890 forintos gép, meg a 2000 fo­rintos is, és alkalmas porszívó­zásra az 5540 forintos, meg a 15 500 forintos berendezés is. Folytathatnánk a sort, hiszen a 39 ezer forintos televíziót is lehet nézni, meg a 99 ezer forintosat is. Arról azonban nem szabad meg­feledkezni, hogy a márkás, drá­gább termékek azért többet „tud­nak", tovább tartanak és bizton­ságosabban üzemelnek. Az ol­csóbb cikkek a volt szocialista or­szágokból és Távol-Keletről ér­keznek, a borsosabb árúak általá­ban Ny­ugat-Európában készül­nek. Ma már igazán olcsó háztartási gépek nincsenek is, hiszen itt is érvényesül az áremelkedés: a ha­zai gyártmányú automata mosó­gép ára meghaladja a 31 ezer fo­rintot, a hatvanliteres mélyhűtő a 15 ezerhez közelít, és a hagyomá­nyos centrifuga is több mint négy és fél ezer forint. Szükség van a kereslet élénkí­tésére, erre a műszaki áruházban több módot is találtak, árenged­mények formájában és úgy, hogy az OTP által kiadott, részletre vásárolható cikkek listáját bőví­tették, így kapni náluk a mélyhű­tőládát, a színes televíziót és a vi­deót is. S bár hitelkártyával is le­het itt vásárolni, nem csoda, hogy azért még többen jönnek hi­tellevéllel. Megváltoztak a kereskedelmi módszerek, a bonyolultabb be­rendezések kezelését az eladók­nak meg kell tanulni, hogy elma­gyarázhassák a vevőnek a külön­böző programozásokat. Ehhez továbbképzésre és külföldi be­mutatókra járnak. Egyébként a vásárlókra több időt kell szánni, mint korábban, s lassan bevett gyakorlat, hogy időnként háztar­­tásigép-bemutatókat szerveznek az új termékek megismertetésé­re. M. L. A műszaki kereskedés mindennapi gyakorlatához lassan hozzátartoz­nak a gépbemutatók Fotó: gregonty antal Miért Liz kérte meg a vőlegény kezét? Liz Taylor, aki teljesíteni akarta nagybeteg mamájának utolsó kívánságát, egy hambur­ger és egy kávé mellett, le­küzdve asszonyi büszkeségét, ünnepélyesen megkérte Larry Fortensky kezét. A harmincki­lenc éves fiatalember ugyan majdnem torkán akadt a falat, de azért könnyes szemekkel fogadta ötvenkilenc éves partnerének ajánlatát. A híresség immár négy esztendeje „jár” választott­jával, és most, az őt boldognak látni akaró mama tanácsára újra felölti a menyasszonyi fáty­lat. Liz hét esküvője között akad­tak érdekes lagzik is. Eddie Fi­­sherrel egy zsinagógában, Ri­chard Burtonnel a botswanai­­szavannában esküdtek második alkalommal, de még Liz Tay­lornak sem volt eddig olyan esküvője, amit Michael Jack­­son rendez. Michael nemcsak hatalmas, vidámparkra emlékeztető farm­ját adja kölcsön a mulatsághoz, de vállalta a lagzi költségeit is. Az előrelátható kiadások 1 mil­lió dollárra rúgnak. Michael otthonában óriási körhinta, műtő, vízesés, indián falu és egy kisebb állatkert várja az ok­tóberre összetoborzott 100 vendéget. Liz miután jól összeugrasz­­totta a kegyeiért versengő di­vatdiktátorokat, úgy döntött, az olasz Valentino fogja elkészí­teni esküvői ruháját. A szeren­csés olasz ugyan karcsúsított, hosszú ruhákat szokott tervez­ni, de Liz kedvéért meg fogja tanulni, hogy vannak alacsony hölgyek is a világon. Liz egyet­len kikötése, újra tinédzsernek akarja érezni magát az esküvői öltözetben. A vőlegény, úgy látszik, a fri­zurájára a legkényesebb, ő ugyanis divatkreátor helyett, Hollywood leghíresebb fodrá­szát kérte fel elsőnek, hogy csi­náljon valamit szép, hosszú, szőke hajával. A jegygyűrű is elkészült már. Larry egy kézimunkával díszí­tett aranygyűrűt kapott, ami Richard Burton hajdani ajándé­kából, egy aranyérméből ké­szült. Taylor azonban egy egy­szerű karikával is megelégszik. Életében oly sok pompázatos ékszert kapott már, hogy azo­kat Larry úgysem tudná túlszár­nyalni. Töre igaz szerelmet, nem ajándékot vár. Az esküvői menüt Holly­wood négy legelegánsabb ét­terme fogja szolgáltatni, és na­gyon nagy dolog, hogy az egy­mással rivalizáló séfek hajlan­dóak egy csárdában dolgozni. Közülük a leghíresebb Wolf­gang Puck, aki Schwarzenegger után talán a legnevesebb oszt­rák Californiában, és akit nem rég neveztek ki Ausztria Los Angeles-i konzuljának. Larry egyébként máris bizo­nyította, csak az igaz szerelmet keresi Liz mellett, mikor vissza­utasította, hogy aláírjon egy pa­pírt, ami biztosította volna szá­mára, hogy részesedjen Liz 150 millió dolláros vagyonából. Havas Klára

Next