Fejér Megyei Hírlap, 1993. december (49. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-01 / 280. szám

1993. DECEMBER 1. SZERDA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3. OLDAL. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM A comb nélküli szarvas esete Az utóbbi időben rendkívül könnyen lehet vadászfegyver­hez jutni, alanyi jogon az min­den állampolgárnak „jár”, ha megfelel a fegyvervizsga köve­telményeinek. Emiatt azt utóbbi időben igencsak elszaporodott azok száma, akik bár fegyverrel rendelkeznek, de egytelen va­dásztársasághoz sem tartoznak, sőt, mint Pechtol Lajos Fejér megye fővadásza elmondta, még vendégként sem tudnak va­dászatokon részt venni, hisz napjainkra kis túlzással az a helyzet állt elő, hogy szinte any­­nyi a fegyver a megyében, mint amennyi a nagyvad. Márpedig akinek egyszer fegyvere van, azt — pszichológiai kísérletek iga­zolják— izgatja maga a tény, és használatra ösztönzi, még akkor is, ha tudva tudja, hogy az sza­bálytalan. Egyébként is a „rap­­sickodás”, vagyis a vadorzás a­­zonos korú a szabályos vadá­szattal. Igen ám, de egy társada­lom fejlettsége lemérhető állampolgárai fegyelmezettsé­gén át is. A fővadász értesülése szerint tőlünk nyugatabbra lega­lább a mienkkel azonos a lőfegy­verek száma, vadorzás azonban alig fordul elő. Fejér megyében pedig hetente futnak be a jelenté­sek különböző esetekről. Ezek jobbára megegyeznek abban, hogy a Vértes közúton könnyen elérhető részein történnek, vala­mint abban, hogy a tettest nem sikerül elcsípni. Júniusban például, amikor általános tilalom volt a szarvas­bikára, Lovasberény közelében találtak a vadászok egy lőtt bi­kát, aminek azonban a combjait már levágták, agancsáért a bér­vadász viszont legkevesebb 4 ezer márkát fizetett volna. Saj­nálatos dolog maga a konkrét a­­nyagi veszteség, meg az a tény is, hogy az orvvadászok által megsebzett vad jelentős része el­pusztul, hisz a vadorzónak nincs ideje és bátorsága megkeresni. Fejér megyében csak becsült a­­datok vannak arra, mekkora kárt is okoznak az orvvadászok, ez é­­vente több millió forint. Ám a­­míg nem készül el a vadászati törvény és nincsenek szigorú büntetések (Ausztriában például 30 ezer schiling és a fegyver ö­­rökre szóló bevonása a büntetés), addig nem lehet hatékony véde­kezés az orvvadászok ellen. p.a. Bíztató jelen, bizonytalan jövő (Folytatás az 1. oldalról) részesedésével létrejött szegedi Pick-társaságot. Ide tartozik a Bácshús is, amelynek működése rendhagyó: a 80 százalékos tő­kerészt birtokló osztrák tulajdo­nostárs ugyanis lemondott ugyanilyen arányú beleszólási jogáról, így hazai többségű ma­radt a cég igazgatótanácsa. Ez­zel a gesztussal a magyar érde­keknek adtak elsőbbséget. A so­roltakon kívül számos magá­nosítás előtt álló cég esete is igazolja: erőteljes a törekvés a magyar többségi tulajdon és ér­dekek, ezzel együtt a piaci biz­tonság és a márka megőrzésére. Például az állami kézben lévő Pápai Húskombinát bel- és kül­földi privatizációs pályázói kö­zött ott van a helyi menedzs­ment, a termelői háttérrel együtt. A már meghirdetett és felszámolás alatt álló Kaposvári Húskombinát biztosa, Miserics Sándor úgy véli: ugyan a felkí­nált pénz dönti el, kinek adják el a céget, ám ez nem zárja ki, hogy maguk a beszállítók meghatáro­zó, s a termelést-feldolgozást egy kézben tartó vevők legye­nek, egy feltétellel, hogy to­vábbra is alkalmazzák a több mint ezer dolgozót. Az MTI információi szerint az említett törekvések jegyében történt kezdeményezés a nyere­séges Herz-márka megmentésé­ért is. Ennek a privatizációs mi­niszter által is elvben támogatott tervnek a lényege: egy, jórészt hazai, gazdasági szervezetek és pénzintézetek alkotta konzorci­um vásárolná meg a budapesti céget. Előzetes adatok alapján — tulajdoni, szervezeti helyze­tétől függetlenül — csaknem mind a hat húsipari vállalat ked­vező termelési, bel- és külföldi értékesítési eredménnyel zárja az évet. Az eredmények jobbára „ser­­téshús-alapúak” és — annak el­lenére, hogy a cégek első osz­tályú sertésért fizetett felvásár­lási árai között is 8-10 forint különbség van — egyben vi­szonylag biztonságos hizlalási háttér megteremtésére utalnak. Gondot okoz viszont a húsi­parnak a mennyiségi és minő­ségi tekintetben katasztrofális­nak ítélt vágómarha-állomány. Eközben igen jelentős külpiaci igények mutatkoznak a marha­hús iránt. Farkas Imre, a húsipari szövetség elnöke szerint megol­dást csak a „kéthasznú” és érté­kes húsú magyar tarka ismételt fölfedezése, vagy hasonló kül­honi fajták elterjesztése hozhat. A szakma úgy véli — és ez a ser­téstenyésztésre is érvényes —, hogy az állam részéről sürgető a magasabb intervenciós és terme­lői ártámogatás bevezetése, mert a húsárak emelése már nem ve­zet eredményre, sem a gazdálko­dók, a feldolgozók, sem pedig a hazai ellátás és az export bizton­sága szempontjából. „Fogyókúrás” adagok a menzán (Folytatás az 1. oldalról) Sokan nem tudják, hogy léte­zik olyan kormányrendelet, a­­mely előírja, hogy egy hónap­ban miből hány grammot kell adni a gyermeknek. Általános tapasztalat, hogy a zöldség, gyü­mölcs és tejtermékadagok alatta vannak a meghatározott érték­nek, előfordul, hogy egyáltalán nem szerepelnek az étlapon. En­nek oka, hogy a konyhák vezetői csak hónap végén végzik el a normaelszámolást (naponta ez lényegesen célszerűbb lenne), s ahelyett, hogy pontosan kiszá­molnák a felhasználható nyersa­nyagmennyiséget, inkább meg­takarításra törekednek. Az ideá­lis megoldás az lenne, ha a mű­ködtető önkormányzatok meg­követelnék a normafigyelők ve­zetését a konyhafőnököktől, és számon is kérnék ezeket. Jelenleg a nyersanyagnorma 35 és 52 forint között változik. A nagy különbségek oka, hogy (főleg a kisebb) étkezdék gyak­ran nem a termelőtől vagy nagy­­kereskedőtől vásárolnak, ha­nem a közeli boltokból, így e­­leve 10-15 százalékkal maga­sabbak lesznek az árak. Pozitívum, hogy a rendelet sze­rint a szülőknek csak a nyersa­nyagot és az áfát kellene megfi­zetni, azonban az önkormányza­tok az utóbbinak egy részét álta­lában átvállalják. Az ebéd egyébként legtöbb­ször változatos, a tízórai és az u- zsonna választéka azonban ki­merül a zsíros-, vajas- vagy sza­­lámis kenyérben. (h.o.) Prímagáz-részvény kárpótlási jegyért A lehetőség példa nélkül álló Amint azt számos hirdetés is hírül adta, hétfőtől lehet jegyez­ni a Prímagáz Rt. részvényeit, a­­melyek közül megközelítőleg másfél millió darabhoz kárpót­lási jegy ellenében lehet hozzá­jutni. Az ezerforint névértékű részvények kibocsátási ára 1300 forint, és tíz, ezer forint címletű kárpótlási jegyért tizenegy rész­vényt adnak. Ez már így önmagában sem tűnik túl rossz ajánlatnak, a kár­pótoltak számára azonban külö­nösen vonzóvá teheti a rész­vényt, hogy a cég többségi tulaj­donosa januárban a kibocsátási áron megvásárolja a részvénye­ket. Így a kárpótlási jegyet végül is 143 százalékos árfolyamon lehet értékesíteni, ami példa nél­kül álló. A részvény iránt óriási az érdeklődés. Egyes szakértők szerint három, négy nap alatt le­jegyzik az összeset. E­z nem baj, azt azonban fájlaljuk, hogy pél­dául a fehérváriaknak sem nyí­lik módjuk arra, hogy lakóhe­lyükön jegyezzenek a Prímagáz Rt. részvényeiből. Út és híd épül Dunaújvárosban A rendezvényen részt vett minden olyan intézmény is, a­­melyik a híd elhelyezkedésében érintett lehet. A tájékoztató célja ezúttal az volt, hogy meghall­gassák az érdekeltek hozzászó­lásait és a tervezés folyamán a­­mennyire lehet, ezt figyelembe vegyék. Az Autópálya Igazga­tóság képviselője elmondta, hogy legfontosabb feladat az or­szágos gyorsforgalmi úthálózat kialakítása. A Duna-hidat a le­endő 8-as út vonalába illeszke­dően kell megtervezni. A 8-as út új nyomvonala Veszprémtől Szolnokig kerül majd kiépítés­re. Mivel a költségvetésnek nincs elegendő pénze útépítésre, a jövőben a gyorsforgalmi uta­kat koncesszióban fogják építe­ni, így a legfőbb szempont, hogy 35 év alatt megtérüljön. Ezért elsősorban azt kellett mér­legelni, melyik változat, milyen forgalmas lehet. Hangsúlyozta, hogy egyelőre csak az előkészí­tés legelején tartanak. A négy változat közül a várost közvetle­nül északról, illetve közvetlenül délről elkerülő út között kilomé­terben nincs sok különbség. Ám több olyan szempont van, amely a város és Kisapostag közötti híd mellett szól. Ezzel együtt, hogy a kisajátítás költségei itt a legkevesebbek, a hídépítés költ­sége is ezen a helyen a legala­csonyabb, sőt a környezetvédel­mi szempontoknak is ez felel meg legjobban. A felszólalók elsősorban Du­naújváros érdekeit firtatták. Hi­ányolták, hogy a kikötőről nem esett szó, pedig a szállítás szem­pontjából alapvető, hogy az út és a híd a kikötőhöz jól kapcsolódó legyen. Más felszólaló megje­gyezte, a tervek alapján úgy lát­szik, hogy csak a híd zaja fog jutni a városnak, gyalog talán át sem lehet rajta menni. Módosuló adózás, költségvetés '94 (Folytatás az 1. oldalról) azonban az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék és a bíróságok a tervezettnél valami­vel több pénzt kapnak. Szintén a tervezettnél magasabbra emel­ték a képviselők a Magyar O­­limpiai Bizottság támogatását (96 millió forinttal), valamint az Országos Tudományos Kutatási Alap előirányzatát, amit 120 millió forinttal emeltek meg. Néhány alapítvány is elnyerte a képviselők támogatását, mint például a Nemzeti Panteon A­­lapítvány, amely 25 millió fo­rintot kaphat jövőre a költségve­tésből, a Házat, hazát alapít­vány, amely 50 millió forinttal részesedik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat költségvetési támogatását 60-ról 120 millió forintra tartották szükségesnek emelni a képviselők. A környezetvédelemre for­dítható összegeket is több eset­ben növelték a honatyák, így például jövőre a bányajáradék 10 százaléka a Környezetvédel­mi Alap forrásait gyarapítja majd. Több mint 4 milliárd fo­rinttal emelték meg a képviselők azt az összeget, amit az alap tő­kebefektetésekre használhat fel, így ez az összeg 1,1 milliárd fo­rintról több mint 5,5 milliárd fo­rintra emelkedik. Az önkormányzati támogatá­sok között további jelentős át­csoportosítást hagytak jóvá a képviselők. Sóvágó László (MDF) javaslatára számos nor­matíva előirányzatát csökken­tették. Ezek között volt a gimná­ziumi szakiskolai oktatás, a szakközépiskolák, a kétnyelvű oktatás valamint a kollégiumi ellátás. Eközben emelkedett a felnőtt fogyatékosok ellátását szolgáló összegek nagysága — csaknem 1 milliárd forinttal —, a hajléktalanok és az öregek szállásaira, valamint a nemzeti és etnikai iskolákra és az alapfo­kú művészeti oktatásra elő­irányzott összeg nagysága. A néhány elfogadott ellenzé­ki javaslat között volt az az SZDSZ-es javaslat, hogy a bu­dapesti önkormányzat számtára biztosítson a költségvetés 800 millió forintot az elavult nagy­körúti csatornarendszer felújítá­sára. Ha kismértékben is, de csökkent a Budai Várba terve­zett kormányzati negyed kiala­kítására előirányzott összeg is. Egyben az erre fordítható 345,5 millió forint átkerült a Minisz­terelnökségtől a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Mi­nisztérium büdzséjébe. Nem sokkal este 6 óra után Szabó Iván pénzügyminiszter rövid szünetet kért, miután — mint mondotta — a jövő évi költségvetés eddigi határozat­­hozatala során oly mértékben változott a kiadások összege, hogy a további kérdésekben fe­lül kell vizsgálni a kormányzati álláspontot. Az eddig eltelt idő­ben az egyetlen olyan módosító indítvány, amelyet a Ház a kor­mányzati álláspont ellenére el­fogadott, Kiss Gyulának (MDF) a családi pótlék egyszeri kie­gészítésére irányuló, javaslata volt. Erre a célra a képviselő 6 milliárd forintot kívánt biztosí­tani az 1994. évi költségvetés­ben. A kormány időkérése után külön bejelentés nélkül folyta­tódott a költségvetési törvény határozathozatala. A döntések során a képvise­lők támogatták azokat az indít­ványokat, amelyek az­ aszály miatt felvett célhitelek, vala­mint a meliorációs beruházá­sokhoz felvett forráskiegészítő támogatások visszatérítése alól mentesítik a gazdálkodókat. Az idegenforgalom támoga­tására növelték az Idegenforgal­mi Alap bevételeit is. Hölgyeim és Uraim! Most érdemes ajándékba csodálatos csiszolt tükröt választani a DOMUS Áruházban! Ma megrendeli, 3 nap múlva hazaviheti! Ugyanez a választék megtalálható az Enyingi Bútorboltban, valamint a Móri Lakberendezési Áruházban! DOMUS csakI VAN! ! 8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 21.72136 A MOTEX Német-Magyar Vegyesvállalat karácsonyi Szuper akciója­ 30-70% árengedménnyel Székesfehérváron a MÁV Művelődési Központban (Kaszap István utca 6.) 1993. December 3-án Pénteken 8-17 óra között. Férfi-női fehérnemű 49 R-tól Plüss-játékok 59 Ft-tól Pótók 100 R-tól Férfi zoknik 65 R-tól Bolyhos pólók 390 R-tól Csecsemő rugik 290 Ft-tól Divatingek 390 R-tól Gyermekpizsamák 390 Ft-tól Felnőtt dzsekik 2690 R-tól Bébi téli anorákok 1490 Ft-tól valamint 400 fajta egyéb új termék HASONLÓ árakon! Bélelt nadrágok, pulóverek, blúzok, szoknyák, harisnyanadrágok, extra méretben is, törölközők, 80 féle plüssjáték 5-120 cm nagyságig stb... stb... stb... A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. üzletében (Raktár u. 1. Nyitva H-P: 8-18 óráig, Sz.: 8-12 óráig. Megközelíthető a 13-as, 20-as, 30-as helyi járatokkal) RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY! Régi ár Új ár 8 ZÖLDHÜVELYŰ VÁGOTT BAB _T03-Bt/kg 55 Ft/kg 5 PULYKA FELSŐCOMB ~250­ Ft/kg 177 Ft/kg 5 PANÍROZOTT PULYKAMELL (500 g) 130&-Ft/dfr 244 Ft/db * NATÚR PULYKAMELL (500 g) _322-Ft/dbr 258 Ft/db Csak holnap! Amíg a készlet tart - hidegen ajánljuk Önnek is! |

Next