Fejér Megyei Hírlap, 1995. július (51. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-01 / 152. szám
10. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLET 1995. JÚLIUS 1. SZOMBAT A megbocsátó szeretet papköltője Minden kacajban könny remeg, szűzből kikandikál a céda... „Egyszer virágbilincsem lerázom, s elszárnyalok az álmok tavaszából...” — írta Mécs László a Rabszolgák énekelnek című versében. 1978 novemberében Pannonhalmán szárnyalt el a száz éve Hernádszentistvánban született költő. A kassai születésű, ma Fehérváron élő Radetzky Ödönné ajánlotta figyelmembe, aki becses családi ereklyeként őrzi Üzenet című kötetét. 1982-ben adták ki Pannonhalmán. Fergeteges idők tanúja Tanár akart lenni, hideg tudós, aki eszmék kristálycsúcsain üldögél, s a problémátlan kékes égbolt íve alatt derűsen él, szemlélődik, de végül kortárs lett „fergeteges idők/sötét sodrában búskomor ég alatt, / midőn a szennyes Styx kiáradt, / s mindeneket belepett a víz.” Amikor megszületetett nem jeleztek a messiásmutató csillagok, csak anyja tudta, hogy királyfi jött a világra, akit aztán felnőttként ünnepeltek és kárhoztattak. A huszadik századi lírikusok között talán körülötte volt a legtöbb vihar és a legmélyebb csönd. Radetzky Ödönné fiatal korában Kassán is tapasztalhatta versmondásának lenyűgöző erejét. Lobogó szőkén, rendjének fehér reverendájába, figyelemre méltó előadóművészi képességeivel magával ragadó jelenség volt. Az abszolút költészet eszményeként őrzi például a „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld” sorát. Ő hozott több rossz, szomorú hír mellett jót is, a Látóból, a kassai CSEMADOK és a Thália Színház közleményéből egy példányt, amelynek címlapján a papköltő A kis léggömbök szétpattannak című verse olvasható. Centenáriumát több rendezvénnyel, emléktábla-avatóval köszöntik Kassán és szülőhelyén. A nyomor balladája — Számomra a jóság költője volt, aki a szegényekkel és az elesettekkel mindenkor együttérzett. Megírta A nyomor balladáját, a létszámkivetettjeit, a koldusokat, a lázárokat idézte olyan hőfokon, amelynek hatása alól senki sem tudott kibújni. Vallomásainak egyikét ma is tudom idézni: „egyszerűek legyünk, mint az országút, / hogy mindenkihez elmehessünk... édesek legyünk, mint a kenyér, / hogy mindenkit etethessünk, / vidámak legyünk mint a bor, / hogy mindenkit megnevettessünk.” Egyik hivatásának azt tartotta, hogy megtanítsa az embereket mosolyogni. A béke és a megbocsátó szeretet dalnoka volt — sorolja lelkesülten. Őrzi azt az 1972-es Vigíliát, amelyben A „bejáró” kisdiák című önéletrajzi részletet olvasta, s közben maga is végigment azokon az utakon. — Kassán a negyedik elemibe járt, ahol inkább „úri gyerekek” tanultak. Apja nem ezért íratta oda, inkább amiatt, hogy az volt legközelebb az állomáshoz, mert vonattal járt Hernádszentistvánból. Akkoriban, 1905 táján nem volt divat a bejáró diák, csak a vasutasok gyerekei jártak vonaton, mert nekik alig került valamibe. Máig elevenen él bennem felöltőjének története. Leánytestvérének volt egy zsemleszínű női kabátja, ujjai puffosak, bélése élénk rószaszínű. Ebből csinált neki az anyja őszi, téli felöltőt. Nevetséges jelenség lehetett, de hát ő úgy gondolkodott: a szegénység nem szégyen. Apja kántortanító volt, öt gyereket neveltek, egymás ruháit hordták, így volt ez akkoriban sok szegény családban. (így van, így lesz ez sokaknál újra!) Egy pénztároskisasszony kinevette, hogy lehet ilyet fölvenni egy diákfiúnak?! De amikor elmesélte az ő szegénységüket, a kisasszonynak tele lett a szeme könnyel, magához ölelte és a táskájába dugott egy csokoládés dobozt. Mi is öten voltunk testvérek, kettő még kicsiként meghalt, nagyon együtt tudtam érezni ezzel a kisdiákkal — emlékezik a hölgy. Paul Valery előszava Tizenhat kötete jelent meg 1923 és 1944 között, köztük két francia nyelvű Párizsban. Az egyikhez Paul Valéry írt előszót: „A lelkipásztorság, a szerzetesi hivatás és a szent költészet lelkes szolgálata összeolvad benne, és egymást támogatja minden látható nehézség nélkül... hite együttél azzal a csodálatos érzékenységgel, amely befogadja és nagyszerű művekben visszaadja a földi élet minden erejét és szépségét.” Itthon sokan kritizálták, többek között a nyugatosok is, akik azzal vádolták, hogy hatásvadász, kiszolgálja a tömegízlést, ennek köszönheti zajos sikereit. A második világháború után teljes csönd vette körül. Pannonhalmán, a bencés monostorban kapott szállást. Ott tartóztatták le 1953 nyarán, s különféle koholt vádakkal tízévi börtönre ítélték. 1956-ban szabadult, rehabilitálták. Az óbudai templomban lelkészkedett, majd 1961-től haláláig Pannonhalmán a papi otthon lakója volt. Ott látogatta meg nem sokkal halála előtt Illyés Gyula, s ezzel mintegy elégtételt adott régi elmarasztaló kritikáiért. Pomogáts Béla szerint: költészetének belső története úgy is leírható, mint fokozatos lelki és lírai elmélyülés: a „népi katolicizmustól” a költői imádságokig. A „kisebbségi humanizmus”, majd az „imitatio Christi” hányatott sorsú költője körül eltűntek a viharok, épp ezért találja időszerűnek Pomogáts, hogy ez az életmű végre beépüljön a magyar irodalom értékrendjébe. — Fábry Zoltán többször védelmébe vette — folytatja az emlékezést Radetzkyné. — A Kassai Naplóban például arról írt, hogy egyformán költője ő keresztényeknek, zsidóknak, magyaroknak, szlovákoknak, szegényeknek és gazdagoknak. A felvidéki költő munkássága az általam is jól ismert Nagykaposon és Királyhelmecen bontakozott ki. Falusi plébánosként jól ismerte és szerette a paraszti világot, részvéttel nyújtotta kezét a szegényeknek. Számomra azért is kedves, mert verseibe népdalokat, népmeseelemeket szőtt, ugyanakkor érzékeny volt a kisebbségi sorban élő magyarság aggodalmaira, csalódottságaira és felelősségére. Fényt hagyó versek Én és kortársaim alig tudtunk valamit róla, csak anyáink lelkesült szavaiból éreztük, hogy nem lehetett őt elfelejtésre ítélni, hogy túlnő ő a mindent elnyelő halálon, tudott ő „fényt hagyni, mint a Messiás!.. „Vagy legalább is, mint a Nap, / melyet elnyelt az alkonyat, / de a legdúsabb éjben is világít még a gyöngyvirágban, / a liliomban, mécsvirágban.” A kölcsönkapott Üzenet című kötetében magam is találtam több „fényt hagyó” verset, köztük az egyik a Minden tökélyben ott a torzó címűt: „Minden tökélyben ott a torzó, / minden vadász kicsit vadorzó, / a papban ott lapul Jádás, / zenészben vásáros dudás... minden kacajban könny remeg, szűzből kika Ildikói a céda...” És sorolja tovább: a miniszterben ott a tolvaj, az angyalban Mefisztó, minden dicsekvés rejt panaszt, a hit mélyén vigyorog a kétely, minden dicsfényben van gyalázat... Zágoni Erzsébet Akit Cimbalomnak hívtak Csokonai Vitéz Mihály bicskei népdalgyűjtéséről Jó kétszáz éve annak, hogy Csokonai Vitéz Mihály Bicskén időzött, ám itt-tartózkodása jelentéktelennek tűnt eddig. Pedig amit tett a sokrétű, sokszínű, sokhangú poéta — tehetnénk hozzá, mint a „Cimbalom”, hiszen ez volt a debreceni kollégiumban Csokonai ragadványneve —, talán szobrot is érdemelhetne itt, vagy akár egy emléktáblát. — Mondotta egyebek közt a bicskei napok egyik rendezvényén Móser Zoltán fotóművész, irodalomkutató az Arról, akit Cimbalomnak hívtak című előadásában. Egyszer csak megjelenik valaki, váratlanul jön a kollégiumból, mert — tegyük hozzá, elcsapták, kicsapták, át sem léphette a küszöböt többé! — benne új szellem, európai műveltség él. Ismeri Rousseaut s az angol felvilágosodást, Linné tanait, s Kazinczy révén — akivel levelezik — a rokokó és barokk költészetet. S levelezéssel kezdődik barátsága Pálóczi Horváth Ádámmal is, aki erős hatással van rá. Jön a kollégiumból, a benne élő muzsikáló és daloló kedvvel ugyan, de csalódottan, s lesz az utak vándora — immáron egész életre. Igazából itt és ekkor találkozik a pótnéppel. S ennek hatására — de Rousseau és Herder, és még inkább az említett Pálóczi Horváth hatására — aztán becsempészi a paraszti nyelvet az irodalomba: a szavakat, szólásokat és szokásokat, a táncokat — vagy csak azokra való hivatkozását—, a meséket és a népdalokat. Teszi és teheti, mivel maga is beáll gyűjtőnek, lejegyzőnek. Azért említjük meg ezt ilyen különös hangsúllyal, mert mindez Bicskén kezdődött, 200 évvel ezelőtt. De mi is történt valójában? A rövid életrajzi krónika tömörségével: Csokonai 1796. július 12- én bizonyítványt kap Sárospatakon Kövy Sándor professzortól, hogy a jog tanulását ott megkezdte. Állítólag innét Lőcsére szándékozott menni, hogy német nyelvet tanuljon. De oda nem jutott el, hanem helyette Bicskére ment, volt iskolatársához, Kovács Sámuel tiszteletes úrhoz, ahol aztán többször és több hónapon át vendégeskedik. Későbbi feljegyzéséből arra lehet következtetni, hogy verseinek javítgatása mellett itt népdalokat is gyűjtött. Az említett feljegyzés 1797. november 8- án, vagy az azt követő napokban íródott, s itt a kézírásban lévő munkácskáit nevezi meg, sorolja föl. Ebből és egy későbbi leveléből tudjuk, hogy ekkor már van saját népdalgyűjteménye. „Régibb és újabb magyar népbeli dalok (Volklieder), mellyeket más csinos nemzeteknek példájára imitl-amott kézírásból és hallomásból öszveszedvén, az elvesztéstől megmenteni kívánt Csokonai Vitéz Mihály. — Van már ilyen mindenes nóta mintegy 300 — már mintegy 450.” Nagyon lényeges, hogy nem csak már feljegyzett dalokat másolgat, hanem „hallomásból” is jegyezget le népdalokat. Pótolhatatlan veszteség, hogy ez a mintegy félezer népdalt tartalmazó gyűjtemény elveszett. E sok szép meghatározás után és mellett, a bicskei népdalokat is lejegyző költőről, Pálóczi Horváthtal együtt elmondható — mint egy évszázad múltán Kodályról és Bartókról, akik egymást erősítették akaratban, hitben és tudásban — az elsők közül való, akinek figyelme, lelkivilága nem csak elméletben, az írószobában, de gyakorlatban is ráirányult a falusi, tősgyökeres énekekre. Az akkori viszonylatban úttörő volt az ilyen látásmód, s Pálóczi Horváth Ádámmal együtt cum grano salis: népdalgyűjtő. Mit is tehetnénk mindehhez, mi az, ami Bicskére vonatkozóan még elmondható? Ha pontosak szeretnénk lenni „mint mindig az író, ha a tudós költ s a bíró” — idézi Móser Illyés szavait. Ám félő, hogy ez nem sikerül, mivel — még vagy már? — nem látni jól Csokonai ködbevesző alakját. De talán nem jelent kevesebbet, mint a református templom tornyán lévő, és messzire ellátszó csillag, vagy akár a katolikus templom tornyán lévő kereszt. Mert a kereszthez és a csill ághoz hasonlóan, Csokonai neve is jelez és jelképez valamit. A napokban — mint mondja — fotókat keresve egy, valahol a Székelyföldön készült fényképre akadt Móser. A képen egy kőből készült régi sírkereszt látható, és arra a következő domborművet faragták: felül egy kereszt, középen egy csillag, s ezalatt egy fordított szív. S legyen a szív Csokonai jelképe is, mert boldog az a hely, akire a messzi múltból ily' fényes, szellem ragyog! Sajtos Lajos A debreceni kollégium, ahonnan Csokonait kicsapják Magyarország» irodalmi helynevek CSURGÓ köld a Ju ide költ miután uz Az 179 tanított 1' téz mm aki ez kiss előadások jajt, imember Ur %ífprajtei Csoktntai Vitéz Mihály Dorottya » OAÖRÖb zd. Iszká, 1884 s? Gárdonyi HH Oku húgát, Qt írta A tét Csokonai Vitéz Mihály — korabeli metszet Csokonai bejegyzése az Egyetemi Könyvtár emlékkönyvében FT • ■ y. .. té A/tníi J/y.i ; ||j til I *¥¡ ' 4Jő,tAU- tP' r/f* ^ ^ L/rL Jy'f' At /y{ 1tg. • *3 '■ a» ■- . ' v . - ,v' . ***** je**«*.» teejts, •. —* r.i A$0 hfii ne e JkW-sf i, St A,.^ . »fr iL** yp -* jjp.m .**. &****■ - 0 eLg ff ff m - A jE y jt.nkJu- *** , Js*.« tf JHoa'irjfj' * ff\ s h* itt i sf