Fejér Megyei Hírlap, 1995. szeptember (51. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-01 / 205. szám

PÉNTEK, 1995.szeptemberi. II.évf.,205.sz. Ára: 18,90 FEJÉR MEGYEI HÍRL­AP Változik az adótábla Kormánydöntés: emelkedik a munkavállalók által fizetendő tb-járulék A kormány csütörtöki ülésén állást foglalt a márciusban meg­kezdett stabilizációs program határozott folytatása mellett. A program első eredményei ugyanis jelentkeznek, csökken a folyó fizetési mérleg, a költség­­vetési mérleg havi hiányának nagysága, és mérséklődőben van az infláció. Minderről Bok­ros Lajos pénzügyminiszter szá­molt be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Elmondta: a kormány elfogadta a Pénzügy­minisztérium javaslatát a jövő évi költségvetésre. Eszerint az államháztartás összevont hiá­nya 258 milliárd forint lesz, ami a GDP 3,9 százalékát jelenti. El­fogadta a személyi jövedelem­adó-rendszerben alkalmazandó adótáblát, amelyben megszűnik a nullakulcs, 150 ezer forint é­­ves jövedelemig 20 százalékos adót kell fizetni. A teher növe­kedését adójóváírással ellen­tételezik a bérből és fizetésből élők számára. Kettő százalékkal emelkedik a munkavállalók által fizetendő tb-járulék. Dön­tés született a jövőre alkalma­zandó havi csúszóleértékelés mértékéről, január 1-jétől havi 1,2 százalékkal értékelik le a fo­rintot a konvertibilis valutákhoz képest. (2. oldal) Füzet, könyv, köpeny, tornacipő, táska, ceruza. Soroljam még? A lista bizonyára nem teljes, és addig nem is lesz, amíg az iskolákban ki nem derülnek a kívánságok. Vajon eddig mennyibe ke­rült a tanévkezdés, erre válaszoltak szüleik, kereskedőit a 4. oldalon­Fotó: Rabáczy Szilárd Az elő­relátók már a nyáron megvásárolják a téli tüzelő­t, mások úgy gondolkodnak, ne porosodjon a szén a pincében, legyen in­kább a telepen, s ha szükséges beszerzik a fűtő­anyagot. Mindkét vélemény megalapozott lehet, hisz tény, hogy az utóbbi években már zökkenőmentes volt télen is a szén- és tűzifaellátás (3. old.)Megyei serfőzdék háza táján A szüretien sört a magyar visszaküldi Lehet, hogy a sörfőzés is olyan kicsit, mint a bográcsgu­lyás vagy a halászlé készíté­­se?Azt akarom ezzel mondani, hogy csak nagy tételben főzve lesz igazán jó? Isten látja lelke­­met, nem akarom megbántani a­­zokat a házi sörfőzőket akik na­gyon szívesen kínáltak, de csa­polt sörből nem ittam még náluk igazán jót. Bocsánat, majd elfe­ledtem: kivéve a fehérvári Ser­­men Kft. barna sörét, mely iga­zán kiváló zamatú. No, de nem is ez a lényeg: három Fejér me­gyei sörfőzdét látogattunk meg tegnap azt kérdezve, hogy meg­­éri-e a tevékenység, milyen volt az idei nyár, és mik a legfőbb gondjaik? Egy dologban egyfor­mán nyilatkoztak a tulajdono­sok. Klasszikus mondást idézve, senki sem lehet próféta a saját hazájában, ami a sörfőzők sze­rint azt jelenti, hogy legnagyobb megrendelőik véletlenül sem működési helyükön vannak. (Folytatás a 9. oldalon) Szeptember 1-jétől emelkedik a villany és a gáz ára Emelkedik péntektől a vil­lanyáram és a földgáz ára, mindkét energiahordozó ese­tében nyolc százalékkal. Az áremelésre a kormány dönté­se értelmében kerül sor, célja az, hogy a költségarányos á­­rak fokozatos kialakításával csökkenjen az energiaszol­gáltató vállalatok vesztesége. A Magyar Villamos Művek Rt.-től kapott adatok szerint az új díjszabás alapján a nap­pali fogyasztás tarifája évi 600 kilowattig 7 forint, plusz az energiahordozókat terhelő 12 százalékos áfa... (3. oldal) Egy időben a világpremierrel v­itt a Windows '95 A Microsoft hivatalosan a múlt héten, csütörtökön indí­totta útjára a Windows '95- öt, kijelentve, hogy a szoftver új korszakot nyit a személyi számítógépek világában. Nem kis fegyvertény, hogy a premierrel egy időben jelen­tek meg a zalaegerszegi Szé­chenyi István Műszaki Szak­­középiskola tanárának, Feke­te Sándornénak a könyvei, Windows-iskola, illetve Win­dows '95 címmel. A számító­gépek szerelmesei ez utóbbi­ban már minden olyan apró­ságot megtalálnak, ami az új szoftverrel kapcsolatos. (5. oldal) Csúcsminőségű autóriasztók beszerelése OGYO Berta-Vadász Kft. Tel.: 22/327-208, 325-221 ♦ Fax: 22/327-208 Ikarus: egyszer már csődbe jutott Pogácsával ünnepelték a centenáriumot Miközben a részvénytársa­ságnál éppen abban reményked­tek, hogy a kormány hitelgaran­ciát vállal hárommilliárd forint­ra, amellyel aztán meg lehetne oldani a cég likvidálási gondjait, miközben a székesfehérvári gyárból már elbocsátottak féle­zer dolgozót, s — ha minden i­­gaz — további hétszázra vár ha­sonló sors; szóval, mindeköz­ben — amint azt megfogalmazta az egyik szónok — „mértéktartó és szerény” módon ünnepelték csütörtökön a fehérvári üzem­ben az Ikarus megalapításának századik évfordulóját. Az aszta­lokon csupán üdítő és pogácsa állt, az emlékéremhez pedig, a­­melyet azoknak nyújtották át, akik legalább 35 évet húztak le a vállalatnál, nem járt pénzes bo­ríték. Az Ikarus története a szekér­gyártástól ível­t a „rejtett cső­dig”, amint azt valaki a közel­múltban megfogalmazta. A fő­város hetedik kerületében egy vidéki kovácsmester által ala­pított műhely a tízes évekre, fo­kozatosan nőtte ki magát. (Folytatás a 3. oldalon) A SZEPTEMBERI LESZ A 99. BNV Kiállítás és vásár szeptember 8-17-ig Sajtótájékoztatóval egybekö­tött díjkiosztó ünnepséget tar­tottak tegnap a Vásárvárosban, ahol a Hungexpo vezetői a szep­tember 8-17. között megrende­zésre kerülő 99. Budapesti Nemzetközi Vásár előkészüle­teiről számoltak be. Az utolsó kétszámjegyű BNV-nek neve­zett kiállításon és vásáron a fo­gyasztási cikkek teljes skálája megjelenik, csaknem 40 ezer négyzetméteren több mint 1100 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait. Az őszi BNV kí­nálatát 47 százalékban az „ott­hon” témakörbe sorolható ter­mékek teszik ki. Ide tartoznak a bútorok, lakberendezési kellé­kek, háztartási gépek stb. Ará­nyát tekintve a második legna­gyobb a „ház és kert” termék­­csoport. A hagyományos Inter­­playexpo (játék, baby-show), a szórakoztató elektronika­i Kép és Hang, Musicexpo és a Souvenir (ajándék- és dísztár­gyak) mellett idén először Ked­venceink elnevezéssel a hobbi­­állattartás eszközei színesítik a vásári palettát. (Folytatás a 9. oldalon) A fehérvári Képességfejlesztő­ Magániskola szeptembertől az általános iskola mellett óvodai csoportot működtet, és szak­munkások számára is indít gimnáziumi képzést (7. oldal) A HÍRLAP MEGKÉRDEZTE A kormány legújabb tervei szerint, hamarosan bevezetésre ke­rülne az ingatlanadó. Olvasóinkat arról kérdeztük, hogy mi a véleményük a rendelkezésről? Válaszok a 4. oldalon

Next