Fejér Megyei Hírlap, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

8 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ÜNNEPI MELLÉKLET 1996. december 24., KEDD A XVIII. század közepéig a karácsony háromnapos ünnep volt, második napján Szent Ist­ván vértanú, a harmadikon Szent János evangélista napját ünnepelték meg. A XVIII. szá­zad közepe óta csak István nap­ja, karácsony második ünnepe (december 26.) maradt meg a nagyünnep részeként. István és János napja (december 27.) je­lentős névnapként századunkig fennmaradt. Mindkét név szép számú viselőit névnapi köszön­tőkkel tisztelték meg. Ezeken a napokon az Istvánok, Jánosok szőlőhegyi mulatságra, pince­szerre hívták meg rokonaikat, barátaikat, felköszöntőiket. Já­nos napján történt a borszentelés is. Ne a pogány istenekre, a szentekre igyanak! Hogyan kapcsolódott a bor­szentelés Szent János evangélis­ta napjához? A pogány germá­nok körében a téli napforduló időpontjában bemutatott áldo­zatokat követő borivás szokása annyira népszerű volt, hogy azt a térítő keresztény egyház sem tudta kiirtani. Ez esetben is az átformáláshoz folyamodott: ar­ra ösztönözte új híveit, hogy ne a pogány istenek, hanem a szen­tek emlékezetére igyanak. Az ösztönzés hatására a németek­nél igen népszerűvé vált a téli napforduló időpontjának kö­zelébe eső Stephans-, de főként a Johannisminne, azaz a Szent István és Szent János tiszteletére való emlékirás. A XIII. század­ban Németországban az egyház a bor megáldását bevonta a litur­giájába, a borszentelés időpont­ját Szent János evangélista nap­jára helyezte. Szent Jánost Máté evangéliuma és az Abdias-le­­genda alapján kehellyel, borivó edénnyel ábrázolták. Máté evangéliumában Jézus szenve­désének megjövendölésekor ezt kérdezte tanítványaitól Jakabtól és Jánostól: „Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a ke­­helyből, amelyből én iszom?” Az Abdias-legenda szerint Szent János evangélista meg akarta téríteni Aristodemos po­gány főpapot, aki a keresztény­ség ádáz ellenségének mutatko­zott. Aristodemos ígéretet tett a megtérésre, ha Szent János kiissza a méreggel telt kelyhet, amely a szeme láttára két go­nosztevőt megölt. Szent János fogta a kelyhet, megáldotta a ke­reszt jelével, imádkozott, amire láng csapott föl a kehelyből, mérges kígyók hullottak belőle, majd fenékig kiitta tartalmát. Semmi baja nem történt, Aristo­demos mégsem váltotta be ígé­retét. Erre Szent János átnyúj­totta neki köpenyét, hogy terítse a gonosztevőkre. Aristodemos ezt megtette, mire a gonoszte­vők életre keltek. A kettős csoda hatására Aristodemos és vele együtt sok nép megkeresztelke­­dett. Ez a legenda hozzájárult ahhoz, hogy Szent János evan­gélistát nem egyszerűen kehely­­lyel, hanem olyan kehellyel áb­rázolják, amelyből kígyó dugja ki fejét, jeléül annak, hogy a ke­­helyben méreg, halált okozó ital van. Szent János szerelmének megáldása A szentelt bor hatásáról ezt ír­ta Schwartz Elemér: „Németor­szágban, Ausztriában és nálunk is, főleg a németlakta vidéken, majd pedig a közös egyházme­gyei Rituale miatt a magyarok közt is szokássá vált a Szent Já­­nos-napi borszentelés, melyet úgy magyarázott az egyház, ahogyan azt szülőföldjén, Né­metországban tette, vagyis ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja testi és lelki bajoktól, kárt okozó állatoktól, s az utazás alkalmával fenyegető veszedel­mektől, de főleg az ördög kísér­téseitől. E magyarázatból kifo­lyólag ördögi cselvetések ellen vették magukhoz, de főleg pe­dig betegeknek és útra készü­lőknek nyújtották, sőt nem rit­kán a harcba induló katonáknak is. így lett a Szent János-napi ál­dás óvszer ördögi kísértések és betegségek ellen, s egyszer­smind szent búcsúital utazások előtt.” A János-napi borszentelés Magyarországon is meghonoso­dott: egyik XV. századi eszter­gomi Obsequita-ben már előfor­dul a bornak, vagyis Szent János szerelmének megáldása a kará­csony utáni harmadik napon. Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is a Szent János szerelmének megáldásával ta­lálkozunk. A Szent János áldá­sát régi nemesi, polgári társa­ságban is­­emlegették, de már csak szólásként: Igyuk meg a Szent János áldását! Na, még a Szent János áldását! Ez a búcsú­pohár, a búcsúzkodáskor, a tár­saság oszlása előtt megivott utolsó pohár bor. Szent Jánost az evangélisták sorában sasként ábrázolják. Számos régi gyógyszertár az Arany Sas, Fekete Sas nevet viselte, ami Bálint Sándor vé­leménye szerint: „föltétlenül annak a János evangélistának oltalmát idézte, akinek a méreg nem ártott és áldásával annyi sok hívét vigasztalta, erő­sítette.” Székesfehérvár XVIII. századi gyógyszertárát is Fekete Sasnak nevezték. Ez a patika 1745-1774 között a jezsuita rend tulajdona volt. A rend feloszlatása után, 1774-ben Wal­ter Ferenc gyógyszerész vásá­rolta meg, ő költöztette mai he­lyére, és keresztelte el Fekete Sasnak. István, János és aprószentek napjának szentelményei, a meg­szentelt zab, bor, vessző ellen a református prédikátorok már a XVI-XVI. században felemel­ték szavukat. Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, a ko­rai reformáció legjelentősebb magyar énekszerzője 1544-ben írt Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről című éne­kében így vélekedett: Istenünk azt mondja, hogy in­­nepet szentelj, / De szent István napján pápa zabot szentel, / Az szent János napján jó borokat szentel, / Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel. Martonfalvy György neves debreceni professzor Keresztyé­ni Inneplés, avagy Lelki Szent Mesterség című 1663-ban a debreceni gyülekezetben el­hangzott prédikációja szerint helytelenül ünnepelnek azok is, akik: „az ő Innepeket részszerint az Istennek, részszerint pedig az embereknek szentelik, mint Ka­­rátson első napját a' Christus­­nak; második napját szent Ist­vánnak; harmadikat pedig szent Jánosnak... Ördög, ördög, de sok számtalan Istvánt és Jánost vittél a pokolba szent István és János napján, a' sok István és János teli pohara által... Miért nem hagytok békét azoknak az innepi hosszú köszöntéseknek, mellyekben tsak a' Jehovának neve motskoltatik?” Fejér megyében a XX. század közepéig igen divatos volt az István és a János név, a fiúgyer­mekek közül sokat kereszteltek e nevekre. Fejér megye 1828. évi nemesi összeírásában Zá­­moly községben a Simon-nem­­zetség 74 férfitagjával találko­zunk, közülük 18-an István, 16- an János nevűek. Az Istvánok és Jánosok után 11 Pál, 8 Mihály, 6 József, 4 György, 4 Sándor, 2 Ádám, 2 Ferenc, 1 Márton, 1 Pé­ter és 1 Sámuel következik. Szá­zadunk elejére a névgyakoriság szempontjából a Józsefek zár­kóztak fel az Istvánok és a Jáno­sok mellé. Zámolyon egészen a XX. század közepéig a Márton és a Sámuel kivételével az ösz­­szeírásban említett nevek voltak a legnépszerűbbek. Tác község református születési anyaköny­vében az 1900-1909 közötti év­tizedben 131 férfinévvel talál­kozunk. A névgyakoriság szem­pontjából itt már a József (33) vezet, de még tartják régi pozíci­ójukat az Istvánok (32), a János név (18) viszont már a Lajos (23) mögé szorult a negyedik helyre. Utánuk a Ferenc (6), Vince (5), György (3), Gyula (3) név, majd András, Gábor, Imre, László, Mihály, Pál, Péter, Sándor név következik egy-egy képviselővel. Névnapi köszöntők Fejér megyében Székesfehérvár-Felsőváros­­ban az Istvánokat, Jánosokat a névnapjukon nem csak a család­tagok köszöntötték meg, hanem a zenekar is. Az Istvánok, Jáno­sok házait felkereső zenekar az ablak alatt muzsikált, a gazda er­re kijött, behívta, borral kínálta meg őket, majd pénzt adott ne­kik. Hogy a muzsikaszó ne vesz­­szen kárba, a századfordulón még legények és leányok kísér­ték a zenekart, akik a muzsika­szóra az utcán táncoltak. Kará­csony első és második napján Seregélyesen a két nevezetes ci­gánybanda, Vas József és Meggyesi Ede zenekara járt kö­szöntőt muzsikálni, különösen az Istványos és a Jánosos háza­kat keresték fel. „A Vak Józsi is ilyenkor jött. Egyedül hegedült. Szépen hegedült, pedig nem ci­gány volt, hanem egy titokzatos férfi. Nem volt ő koldus. Szép kis háza volt a Nagyközben. Ün­nepeken, meg a gyelesebb név­napokon végigmuzsikálta a fa­lut. Szerény volt. Sok ajándékot kapott.” — írja Kovács Imre re­formátus esperes, a seregélyesi karácsonyi szokásokat bemuta­tó néprajzi pálymunkájában. Sárbogárdon István-napkor és János-napkor a fiúk megkö­­szöntötték a rokonságukban lé­vő Istvánokat, Jánosokat. Két­­három iskoláskorú rokongyerek az ablak előtt a következő éne­ket énekelte: Kik jöttek, Pindus­­ról jöttek-e vagy honnét? / Kiket tiszteltek meg, tán az Istváno­kat? (Jánosokat?) /Azokat, azo­kat, mondjunk áldásokat! / Rajta most, rajta most, jó pajtások, / Hogy nékünk torkaink nem ros­­dások. / Gyertek az örömre, áll­jatok előre, István (János) este! / Többször is víg neve napját érje, az Isten bő áldását rámérje! / A szemét siralom, tetemét fájda­lom ne fogyassza! Az ének elhangzása után a szobába hívták őket, ahol ezt a köszöntőt mondták el: „Engedje az Isten, hogy több neved napját megérhessed, erőben, egészség­ben, békességben, boldogság­ban, nem búval, bánattal, hanem örvendetes napokkal. Az Isten valamelyenket kiszólítja az ár­nyékvilágból, adja meg az örök boldogságot. Adjon az Isten bort, búzát, barackot, kurta far­kú, csíkos hátú malacot, csuto­rába feneket, bort bele eleget, hadd ihassunk, hadd ehessünk életünkben eleget!” A köszöntő fiúk ezután 2-3 krajcárt kaptak. E névnapi köszöntőket az 1898- ban született Nagy Gergely, ti­­nódi református nagyapjától, az 1908-ban elhunyt Nagy István­tól tanulta. Sárszentmiklóson a századforduló táján János nap­ján nem varrtak, mert attól fél­tek, hogy elrogyózik a szőlő. Sárbogárdon István­ és János­­nap délutánján kimentek a sző­lőbe pinceszerre. Ha István napján a szőlő zúzmarás... Hercegfalván (ma Mezőfal­va) 1937-ben Rajeczky Benjá­min gyűjtött két János-napi kö­szöntő éneket László József 45 éves adatközlőtől. Mindkét kö­szöntő szövege és dallama a Magyar Népzene Tára II. Jeles napok kötetében megjelent 1953-ban. Szövegük így hang­zik: 1. Zendüljön föl János / hangos énekekkel, / verseim el­kezdem / gyönyörű rendekkel, / verseim elkezdem / gyönyörű rendekkel. 2. Valamennyi csil­lag / ez magas égen van, / vala­mennyi fűszál / e kerek földön van, / annyi áldásokkal / áldja meg az Isten! 3. Adjon az Úris­ten / erőt, egészséget, / holta u­­tán pedig / örök dicsőséget, / vi­gye lelkét mennybe, / örök di­­csősségbe! * 1. A mazsola szállásába, / mi­dőn nyugszik ágyába, / azt gon­doltam magamba, / János va­gyon eh házba. 2. János, Isten megtartson, / fejedre áldást nyújtson, / holtod után az Úris­ten / jobbra állítson! Tordason 1951-ben Mili­­hoczky Sándor 76 éves adatköz­lő így idézte fel az István és Já­nos napokat: „István­ és János napján csak azokban a családok­ba tartanak ünnepet, ahol név­nap van. Ott aztán van köszöntő, borivás, játék és beszélgetés. Aszerint, hogy öregje vagy fia­talja gyűlik össze.” Gánton a János-napi köszön­tő így hangzott: Ich hör' ein Glöcklein läuten, / ich weiß nicht, was soll es be­deuten, / und endlich fällt's mir ein, / daß Johannes soll sein. Hasonló János-napi köszön­tőt közölt Kari Horak Vértes­­acsáról. Vértesacsán a rokono­kat, keresztapákat köszöntötték meg névnapjukon a fiúk. A kö­szöntés után megvendégelték őket és egy kis pénzt kaptak. A bakonysárkányi gyerekek kö­szöntéséről Koczkás Árpád 1941-ben készült dolgozatában olvashatunk­ ,János és István napján már korán kelnek a gye­rekek. Felkeresik a Jánosokat és Istvánokat, hogy névnapjuk al­kalmával őket felköszöntsék. Ezen szokás mögött is érdek hú­zódik meg, mert köszöntőjükért pénzt kapnak.” Bakonycsemjén úgy tartot­ták, ha István napján a szőlő zúzmarás, akkor jó szőlőtermés lesz. Az István-napi napsütésből hosszú telet jósoltak. „János­­nap a mulatságnak, a vastag ételeknek és a nagy ivászatnak a napja Bakácsnyemyén is. A ka­tolikus szőlősgazdák hordóikba szentelt bort töltenek, s maguk is isznak belőle” — írja Kardos László. A szentelt borból öntöttek a hordókba Székesfehérvár-Felsőváros­­ban János napján a szőlősgaz­dák egy üveg bort vittek a temp­lomba, amit a főoltár jobb olda­lán álló kis asztalra tettek. A megszentelt borból minden hor­dóba öntöttek egy kicsit, mert azt tartották, hogy a szentelt bor­tól nem virágosodik meg a bor. Móron János napján a szőlős­gazdák egy üveg bort vittek a templomba, amit a mise után a pap megszentelt. A János-napi szentelt bor (Johannessegen) a hordókba töltötték. Gánton adatközlőm, Molnár Henrikné (szül.: 1916) így emlékezett vissza a borszentelésre: „János napján mise volt, mindenki bort vitt, egy litert. Megszentelte a pap a mise alatt. Egy kis asztal volt az oltár előtt, arra tették rá. Ha nem fért rá, rátették az első padra vagy a kisoltárra. Haza­hozták és minden hordóba ön­töttek a szentelt borból.” Taffer­­ner Antal könyvéből megtud­juk, hogy Vértesbogláron a szentelt bort a népi gyógyászat­ban is alkalmazták: „December 27-én, Szent János evangélista napján, bort visznek a templom­ba. Az egyház ekkor megáldja a bort. Otthon mindenki iszik be­lőle. Utána­ elviszik a pincébe és a boroshordókba öntenek belő­le. A maradékot elteszik és fő­képpen torok- vagy egyéb baj alkalmával szokták inni.” Me­zőfalván adatközlőm, Virág Fe­renc (szül.: 1909) beszélt a bor­szentelésről: „János-napkor egy kis üvegben bort vittek a temp­lomba. Lerakták a padokra, és a pap megszentelte. Hazavitték és megitták a családdal. Volt aki kivitte a szőlőbe és kiöntötte ke­reszt alakban a szőlőre, hogy so­kat teremjen.” Vajtán a János-napi szentelt borból minden hordóba öntöttek egy keveset, hogy a bor ne ece­­tesedjen meg. Lukács László néprajzkutató NÉPRAJZI GYŰJTŐÚTON Karácsony második és harmadik napja A karácsonyi névnapok elmaradhatatlan helyszínei a pincék, ahol a köszöntésre, a szentelésre való borok érnek, várakoznak Szt. János sasként való ábrázolása az Arany és Fekete Sas patikáknál az evangélista oltalmát jelzi

Next