Fejér Megyei Hírlap, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
8 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ÜNNEPI MELLÉKLET 1996. december 24., KEDD A XVIII. század közepéig a karácsony háromnapos ünnep volt, második napján Szent István vértanú, a harmadikon Szent János evangélista napját ünnepelték meg. A XVIII. század közepe óta csak István napja, karácsony második ünnepe (december 26.) maradt meg a nagyünnep részeként. István és János napja (december 27.) jelentős névnapként századunkig fennmaradt. Mindkét név szép számú viselőit névnapi köszöntőkkel tisztelték meg. Ezeken a napokon az Istvánok, Jánosok szőlőhegyi mulatságra, pinceszerre hívták meg rokonaikat, barátaikat, felköszöntőiket. János napján történt a borszentelés is. Ne a pogány istenekre, a szentekre igyanak! Hogyan kapcsolódott a borszentelés Szent János evangélista napjához? A pogány germánok körében a téli napforduló időpontjában bemutatott áldozatokat követő borivás szokása annyira népszerű volt, hogy azt a térítő keresztény egyház sem tudta kiirtani. Ez esetben is az átformáláshoz folyamodott: arra ösztönözte új híveit, hogy ne a pogány istenek, hanem a szentek emlékezetére igyanak. Az ösztönzés hatására a németeknél igen népszerűvé vált a téli napforduló időpontjának közelébe eső Stephans-, de főként a Johannisminne, azaz a Szent István és Szent János tiszteletére való emlékirás. A XIII. században Németországban az egyház a bor megáldását bevonta a liturgiájába, a borszentelés időpontját Szent János evangélista napjára helyezte. Szent Jánost Máté evangéliuma és az Abdias-legenda alapján kehellyel, borivó edénnyel ábrázolták. Máté evangéliumában Jézus szenvedésének megjövendölésekor ezt kérdezte tanítványaitól Jakabtól és Jánostól: „Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?” Az Abdias-legenda szerint Szent János evangélista meg akarta téríteni Aristodemos pogány főpapot, aki a kereszténység ádáz ellenségének mutatkozott. Aristodemos ígéretet tett a megtérésre, ha Szent János kiissza a méreggel telt kelyhet, amely a szeme láttára két gonosztevőt megölt. Szent János fogta a kelyhet, megáldotta a kereszt jelével, imádkozott, amire láng csapott föl a kehelyből, mérges kígyók hullottak belőle, majd fenékig kiitta tartalmát. Semmi baja nem történt, Aristodemos mégsem váltotta be ígéretét. Erre Szent János átnyújtotta neki köpenyét, hogy terítse a gonosztevőkre. Aristodemos ezt megtette, mire a gonosztevők életre keltek. A kettős csoda hatására Aristodemos és vele együtt sok nép megkeresztelkedett. Ez a legenda hozzájárult ahhoz, hogy Szent János evangélistát nem egyszerűen kehelylyel, hanem olyan kehellyel ábrázolják, amelyből kígyó dugja ki fejét, jeléül annak, hogy a kehelyben méreg, halált okozó ital van. Szent János szerelmének megáldása A szentelt bor hatásáról ezt írta Schwartz Elemér: „Németországban, Ausztriában és nálunk is, főleg a németlakta vidéken, majd pedig a közös egyházmegyei Rituale miatt a magyarok közt is szokássá vált a Szent János-napi borszentelés, melyet úgy magyarázott az egyház, ahogyan azt szülőföldjén, Németországban tette, vagyis ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja testi és lelki bajoktól, kárt okozó állatoktól, s az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértéseitől. E magyarázatból kifolyólag ördögi cselvetések ellen vették magukhoz, de főleg pedig betegeknek és útra készülőknek nyújtották, sőt nem ritkán a harcba induló katonáknak is. így lett a Szent János-napi áldás óvszer ördögi kísértések és betegségek ellen, s egyszersmind szent búcsúital utazások előtt.” A János-napi borszentelés Magyarországon is meghonosodott: egyik XV. századi esztergomi Obsequita-ben már előfordul a bornak, vagyis Szent János szerelmének megáldása a karácsony utáni harmadik napon. Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is a Szent János szerelmének megáldásával találkozunk. A Szent János áldását régi nemesi, polgári társaságban isemlegették, de már csak szólásként: Igyuk meg a Szent János áldását! Na, még a Szent János áldását! Ez a búcsúpohár, a búcsúzkodáskor, a társaság oszlása előtt megivott utolsó pohár bor. Szent Jánost az evangélisták sorában sasként ábrázolják. Számos régi gyógyszertár az Arany Sas, Fekete Sas nevet viselte, ami Bálint Sándor véleménye szerint: „föltétlenül annak a János evangélistának oltalmát idézte, akinek a méreg nem ártott és áldásával annyi sok hívét vigasztalta, erősítette.” Székesfehérvár XVIII. századi gyógyszertárát is Fekete Sasnak nevezték. Ez a patika 1745-1774 között a jezsuita rend tulajdona volt. A rend feloszlatása után, 1774-ben Walter Ferenc gyógyszerész vásárolta meg, ő költöztette mai helyére, és keresztelte el Fekete Sasnak. István, János és aprószentek napjának szentelményei, a megszentelt zab, bor, vessző ellen a református prédikátorok már a XVI-XVI. században felemelték szavukat. Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, a korai reformáció legjelentősebb magyar énekszerzője 1544-ben írt Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről című énekében így vélekedett: Istenünk azt mondja, hogy innepet szentelj, / De szent István napján pápa zabot szentel, / Az szent János napján jó borokat szentel, / Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel. Martonfalvy György neves debreceni professzor Keresztyéni Inneplés, avagy Lelki Szent Mesterség című 1663-ban a debreceni gyülekezetben elhangzott prédikációja szerint helytelenül ünnepelnek azok is, akik: „az ő Innepeket részszerint az Istennek, részszerint pedig az embereknek szentelik, mint Karátson első napját a' Christusnak; második napját szent Istvánnak; harmadikat pedig szent Jánosnak... Ördög, ördög, de sok számtalan Istvánt és Jánost vittél a pokolba szent István és János napján, a' sok István és János teli pohara által... Miért nem hagytok békét azoknak az innepi hosszú köszöntéseknek, mellyekben tsak a' Jehovának neve motskoltatik?” Fejér megyében a XX. század közepéig igen divatos volt az István és a János név, a fiúgyermekek közül sokat kereszteltek e nevekre. Fejér megye 1828. évi nemesi összeírásában Zámoly községben a Simon-nemzetség 74 férfitagjával találkozunk, közülük 18-an István, 16- an János nevűek. Az Istvánok és Jánosok után 11 Pál, 8 Mihály, 6 József, 4 György, 4 Sándor, 2 Ádám, 2 Ferenc, 1 Márton, 1 Péter és 1 Sámuel következik. Századunk elejére a névgyakoriság szempontjából a Józsefek zárkóztak fel az Istvánok és a Jánosok mellé. Zámolyon egészen a XX. század közepéig a Márton és a Sámuel kivételével az öszszeírásban említett nevek voltak a legnépszerűbbek. Tác község református születési anyakönyvében az 1900-1909 közötti évtizedben 131 férfinévvel találkozunk. A névgyakoriság szempontjából itt már a József (33) vezet, de még tartják régi pozíciójukat az Istvánok (32), a János név (18) viszont már a Lajos (23) mögé szorult a negyedik helyre. Utánuk a Ferenc (6), Vince (5), György (3), Gyula (3) név, majd András, Gábor, Imre, László, Mihály, Pál, Péter, Sándor név következik egy-egy képviselővel. Névnapi köszöntők Fejér megyében Székesfehérvár-Felsővárosban az Istvánokat, Jánosokat a névnapjukon nem csak a családtagok köszöntötték meg, hanem a zenekar is. Az Istvánok, Jánosok házait felkereső zenekar az ablak alatt muzsikált, a gazda erre kijött, behívta, borral kínálta meg őket, majd pénzt adott nekik. Hogy a muzsikaszó ne veszszen kárba, a századfordulón még legények és leányok kísérték a zenekart, akik a muzsikaszóra az utcán táncoltak. Karácsony első és második napján Seregélyesen a két nevezetes cigánybanda, Vas József és Meggyesi Ede zenekara járt köszöntőt muzsikálni, különösen az Istványos és a Jánosos házakat keresték fel. „A Vak Józsi is ilyenkor jött. Egyedül hegedült. Szépen hegedült, pedig nem cigány volt, hanem egy titokzatos férfi. Nem volt ő koldus. Szép kis háza volt a Nagyközben. Ünnepeken, meg a gyelesebb névnapokon végigmuzsikálta a falut. Szerény volt. Sok ajándékot kapott.” — írja Kovács Imre református esperes, a seregélyesi karácsonyi szokásokat bemutató néprajzi pálymunkájában. Sárbogárdon István-napkor és János-napkor a fiúk megköszöntötték a rokonságukban lévő Istvánokat, Jánosokat. Kéthárom iskoláskorú rokongyerek az ablak előtt a következő éneket énekelte: Kik jöttek, Pindusról jöttek-e vagy honnét? / Kiket tiszteltek meg, tán az Istvánokat? (Jánosokat?) /Azokat, azokat, mondjunk áldásokat! / Rajta most, rajta most, jó pajtások, / Hogy nékünk torkaink nem rosdások. / Gyertek az örömre, álljatok előre, István (János) este! / Többször is víg neve napját érje, az Isten bő áldását rámérje! / A szemét siralom, tetemét fájdalom ne fogyassza! Az ének elhangzása után a szobába hívták őket, ahol ezt a köszöntőt mondták el: „Engedje az Isten, hogy több neved napját megérhessed, erőben, egészségben, békességben, boldogságban, nem búval, bánattal, hanem örvendetes napokkal. Az Isten valamelyenket kiszólítja az árnyékvilágból, adja meg az örök boldogságot. Adjon az Isten bort, búzát, barackot, kurta farkú, csíkos hátú malacot, csutorába feneket, bort bele eleget, hadd ihassunk, hadd ehessünk életünkben eleget!” A köszöntő fiúk ezután 2-3 krajcárt kaptak. E névnapi köszöntőket az 1898- ban született Nagy Gergely, tinódi református nagyapjától, az 1908-ban elhunyt Nagy Istvántól tanulta. Sárszentmiklóson a századforduló táján János napján nem varrtak, mert attól féltek, hogy elrogyózik a szőlő. Sárbogárdon István és Jánosnap délutánján kimentek a szőlőbe pinceszerre. Ha István napján a szőlő zúzmarás... Hercegfalván (ma Mezőfalva) 1937-ben Rajeczky Benjámin gyűjtött két János-napi köszöntő éneket László József 45 éves adatközlőtől. Mindkét köszöntő szövege és dallama a Magyar Népzene Tára II. Jeles napok kötetében megjelent 1953-ban. Szövegük így hangzik: 1. Zendüljön föl János / hangos énekekkel, / verseim elkezdem / gyönyörű rendekkel, / verseim elkezdem / gyönyörű rendekkel. 2. Valamennyi csillag / ez magas égen van, / valamennyi fűszál / e kerek földön van, / annyi áldásokkal / áldja meg az Isten! 3. Adjon az Úristen / erőt, egészséget, / holta után pedig / örök dicsőséget, / vigye lelkét mennybe, / örök dicsősségbe! * 1. A mazsola szállásába, / midőn nyugszik ágyába, / azt gondoltam magamba, / János vagyon eh házba. 2. János, Isten megtartson, / fejedre áldást nyújtson, / holtod után az Úristen / jobbra állítson! Tordason 1951-ben Milihoczky Sándor 76 éves adatközlő így idézte fel az István és János napokat: „István és János napján csak azokban a családokba tartanak ünnepet, ahol névnap van. Ott aztán van köszöntő, borivás, játék és beszélgetés. Aszerint, hogy öregje vagy fiatalja gyűlik össze.” Gánton a János-napi köszöntő így hangzott: Ich hör' ein Glöcklein läuten, / ich weiß nicht, was soll es bedeuten, / und endlich fällt's mir ein, / daß Johannes soll sein. Hasonló János-napi köszöntőt közölt Kari Horak Vértesacsáról. Vértesacsán a rokonokat, keresztapákat köszöntötték meg névnapjukon a fiúk. A köszöntés után megvendégelték őket és egy kis pénzt kaptak. A bakonysárkányi gyerekek köszöntéséről Koczkás Árpád 1941-ben készült dolgozatában olvashatunk ,János és István napján már korán kelnek a gyerekek. Felkeresik a Jánosokat és Istvánokat, hogy névnapjuk alkalmával őket felköszöntsék. Ezen szokás mögött is érdek húzódik meg, mert köszöntőjükért pénzt kapnak.” Bakonycsemjén úgy tartották, ha István napján a szőlő zúzmarás, akkor jó szőlőtermés lesz. Az István-napi napsütésből hosszú telet jósoltak. „Jánosnap a mulatságnak, a vastag ételeknek és a nagy ivászatnak a napja Bakácsnyemyén is. A katolikus szőlősgazdák hordóikba szentelt bort töltenek, s maguk is isznak belőle” — írja Kardos László. A szentelt borból öntöttek a hordókba Székesfehérvár-Felsővárosban János napján a szőlősgazdák egy üveg bort vittek a templomba, amit a főoltár jobb oldalán álló kis asztalra tettek. A megszentelt borból minden hordóba öntöttek egy kicsit, mert azt tartották, hogy a szentelt bortól nem virágosodik meg a bor. Móron János napján a szőlősgazdák egy üveg bort vittek a templomba, amit a mise után a pap megszentelt. A János-napi szentelt bor (Johannessegen) a hordókba töltötték. Gánton adatközlőm, Molnár Henrikné (szül.: 1916) így emlékezett vissza a borszentelésre: „János napján mise volt, mindenki bort vitt, egy litert. Megszentelte a pap a mise alatt. Egy kis asztal volt az oltár előtt, arra tették rá. Ha nem fért rá, rátették az első padra vagy a kisoltárra. Hazahozták és minden hordóba öntöttek a szentelt borból.” Tafferner Antal könyvéből megtudjuk, hogy Vértesbogláron a szentelt bort a népi gyógyászatban is alkalmazták: „December 27-én, Szent János evangélista napján, bort visznek a templomba. Az egyház ekkor megáldja a bort. Otthon mindenki iszik belőle. Utána elviszik a pincébe és a boroshordókba öntenek belőle. A maradékot elteszik és főképpen torok- vagy egyéb baj alkalmával szokták inni.” Mezőfalván adatközlőm, Virág Ferenc (szül.: 1909) beszélt a borszentelésről: „János-napkor egy kis üvegben bort vittek a templomba. Lerakták a padokra, és a pap megszentelte. Hazavitték és megitták a családdal. Volt aki kivitte a szőlőbe és kiöntötte kereszt alakban a szőlőre, hogy sokat teremjen.” Vajtán a János-napi szentelt borból minden hordóba öntöttek egy keveset, hogy a bor ne ecetesedjen meg. Lukács László néprajzkutató NÉPRAJZI GYŰJTŐÚTON Karácsony második és harmadik napja A karácsonyi névnapok elmaradhatatlan helyszínei a pincék, ahol a köszöntésre, a szentelésre való borok érnek, várakoznak Szt. János sasként való ábrázolása az Arany és Fekete Sas patikáknál az evangélista oltalmát jelzi