Fejér Megyei Hírlap, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

Köztudottan ez itt a legjobb hely az ön hirdetése számára is! !É,lj1e^t^t)^t^sé^et!! Fejér Megyei Hírlap Reklámirodája, Székesfehérvár, Fő utca 17. ^ Tel.:316-590 CSÜTÖRTÖK, 1997. január 2. UH. évf., 1. sz. Ára: 24 Ft pjg JVIECj^^EI HÍRLAP t­­­7Mútde*t kedveő ^ o£o^Ldá*t/ÍMaÁ . IfiM? yrVfcüzy, 6o£doy, eéftmdát 6ímumh&! , FEJÉR MEGYEI HÍRLAP „Határvonalra értünk 1997-ben”Vége a viszálynak Egy asztal mellett a testületi üléseken kívül is a sárbogárdi képviselők • B. Kiss László Mielőtt belekezdenénk a be­szélgetésbe, Varga László, Sár­­bogárd polgármestere még szig­nójával lát el két, banki átutalás­nál használatos nyomtatványt. „Ezzel lezárult a város csatorná­zásának első üteme” — jegyzi meg magyarázatképpen. — Máris témánál vagyunk. Az előző önkormányzati ciklus Sárbogárdon a gázhálózat ki­építése jegyében telt. Eszerint a mostani, aminek félidejénél va­gyunk, a csatornázás jegyében telik... — A dolog úgy fest, hogy a csatornázáshoz a céltámogatást még az előző önkormányzati képviselő-testület pályázta meg és nyerte el. A csatornázásra kétség kívül igen nagy szükség van Sárbogárdon, mivel magas a talajvíz. Vannak olyan részei a városnak, ahol kiadós zápor után — és ez nem vicc — való­sággal habzik a föld a szikkasz­tókból, derítőkből elszivárgott mosószertől. A csatornázás tisz­tán önkormányzati beruházás­ként indult ugyan, ám azt már kezdetben látni lehetett: nem fog menni lakossági hozzájáru­lás nélkül. Az új képviselő-tes­tület ugyanis mintegy százmil­lió forintos hitelállományt „örökölt”, s további, mintegy harmincmillió forintos, 1995-re áthúzódó tartozása volt az ön­­kormányzat intézményeinek. — Fenyegette-e csőd az el­múlt két év alatt Sárbogárd ön­­kormányzatát? — Mindvégig szinte folya­matosan fenyegette az önkor­mányzatot az, hogy csődbe jut. Talán most mondhatjuk csak el, hogy elhárult ennek a veszélye. — Minek köszönhető ez az örvendetes fordulat? — A sokkal átgondoltabb gazdálkodásnak, egy sor nép­szerűtlen, ám elengedhetetlenül szükséges intézkedésnek. Bár az 1995 tavaszán végzett átvilá­gítás során levont következteté­seket akkor még nem érvényesí­tette maradéktalanul a testület, az idén azonban már átfogó, strukturális változások is történ­tek. Intézményt azonban nem szüntettünk meg, a létszámokat nyugdíjazás révén csökkentet­tük. Ez utóbbi miatt az önkor­mányzatot támadások is érték. Pedig, túl a jogszabályokon, er­kölcsi parancs is volt, hogy a le­hető legtöbbet adjuk azoknak, akiket nyugdíjaztunk. (Folytatás a 3. oldalon) A sárbogárdiak átlagjövedelme a legutóbbi statisztika szerint nem érte el a 18 ezer forintot. A város önkormányzata évi költségvetése megközelítőleg tíz százalékát segélyezésre fordítja Göncz Árpád újévi köszöntője Honfitársaim, határon innen és határon túl, szeretettel kö­szöntöm mindazokat, akik ma éjfélkor tíz percre félbeszakítják a jóízű beszélgetést, hogy velem együtt elgondolkodjanak ha­zánk múltján, jelenén és jövő­­jén. Amely összefonódik min­den magyar, az egész magyar nép jövőjével. Határainkon in­nen és határainkon túl. S kö­szöntöm azokat is, őket talán még nagyobb szeretettel, akik­nek erre nincs módjuk, mert épp a köz javára teljesítenek szolgá­latot, betegek, tévéjük sincsen, vagy a magány és keserűség tartja vissza őket az együttléttől és együttgondolkodástól. Tudom, a múlton — hazánk múltján — immár nem lehet vál­toztatnunk, hiszen szervesen be­épült a jelenünkbe. S bár egyre távolabbról, de hatni fog a jö­­vőnkre is. A távoli jövőnk még ködbe burkolódzik. Mégis úgy érezem: 1997-ben határvonalra értünk, ahol már ránk köszön a jövő. És búcsút vesz tőlünk a múlt. S ha holnap ugyanazokkal a gondokkal kell is még küzde­­nünk, mint tegnap, ha az idő — a térképpel ellentétben — vörös vonallal megrajzolt határt nem ismer, akkor is úgy hiszem, most dereng fel előttünk látható­an az a választóvonal, amely átalakulásunk véglegességét, közgondolkodásunk változását többrendbéli múltjaink hal­ványultát jelzi. Ezt kinek-kinek a szíve joga sajnálnia, vagy a szíve joga örülnie neki. De a je­len nem más, mint a múlt és a jö­vő között húzódó mozgó határ. S a múltunk két legutóbbi szaka­sza mindmáig itt élt közüttünk. Meghatározta gondolkodásun­kat. S ismerjük be, hát még ma is. Hátterét alkotja szavainknak, fogalmakkal szolgál, formálja magatartásunkat. Igényeinket és elvárásainkat. Egymással, s az állammal szemben. Olykor türelmetlenül. Anélkül, hogy észrevennénk, s még kevésbé, hogy beismernénk. Ezt tükrözi politikai vitáink heve­s modora, a jövő csak félig tudatos felis­merése és létének vonakodó tu­domásul vétele. S múltunk 1920-tól 1945-ig, 1948-tól 1989-ig terjedő szakaszának visszavágyásra vallóan vonako­dó megtagadása. Nyugodtan beismerhetjük: mindkettőnek voltak történelmi érdemei. Sommásan: az előbbi örökítette át ránk régmúltunk szép emlékeit, azok érzelmi többletét. Az utóbbi építette be népünk tudatába a társadalmi egyenlőség igényét és jogát. Mindkettőnek voltak embernyi emberei — ha tetszik, hősei —, akik épp a tulajdon eszméik túl­­hajtásával szegültek szembe, a­­kár az életük árán. A magyar nép védelmében. Mindkettőnek vol­tak kiemelkedő tudósai, mű­vészei. Akik magukénak vallot­ták a korukat, de maradandó al­kotásaik ma is közös kincseink. Mert az emberség minden rend­szerben emberség, és a tehetség minden rendszerben tehetség. De mindkét rendszernek vol­tak történelmi bűnei: mélypont­ján mindkettő eljutott az ember­­ellenességig, s az ország önren­delkezésének tudatos feladásá­ig. Mindkettő megtorlás árán szilárdult meg. S mindkettő a bukásával hite­lesítette a szabadság — a nép­uralom — igényét. Ami mára — ha nem is hibátlanul —, de be­teljesült. És megtorlás, erőszak nékül szilárdult meg. Igaz, a szabadság olyan, mint a levegő — csak a hiánya észlelhető. (Folytatás a 3. oldalon) MA: Emelni kell a büntetések alsó határát A Btk. a közvélemény szerint is az alkotmány utáni legfontosabb törvényünk. De míg az alaptörvény ter­vezetének parlamenti vitája úgyszólván a T. Ház magán­ügye volt, a Btk. tervezett módosítását közüggyé tette az élet, a bűncselekmények eldurvulása. A kemény bű­nök, enyhe ítéletek bírói szi­gorítást remélő alaphangu­latából tapasztalhattuk, az is előtör olykor, hogy vissza kellene állítani a halálbünte­tést. Mi várható? (4. oldal) Rakétával lőttek a fővárosban Az új év második percében újabb merénylet történt Buda­pesten: vállról indítható jugo­szláv gyártmányú rakétával lőt­tek be egy II. kerületi Szépvöl­gyi úti lakásba. A páncélos harci járművek megsemmisítésére szolgáló fegyverrel ezúttal is­meretlen tettes a Secret Night Klub fölötti lakás ablakát vette célba. A rendőrségtől kapott tájé­koztatás szerint személyi sérü­lés nem történt, az anyagi kár mintegy 300 ezer forintra tehe­tő. A szórakozóhelyen egyéb­ként a klub alkalmazottai szil­vesztereztek zártkörű rendezvé­nyen. Az ügyben egyelőre fo­lyik a rendőrségi vizsgálat. Régi hagyomány, hogy az óesztendőt Agárdon, a pezsgőfutással búcsúztatják az atlétika, a futás szerelmesei. A meglehetősen hideg, ám napsütéses napon 250 fő vágott neki hat kategóriában a rövidebb 5 kilométeres és a hosszabb, 14 kilométeres távnak. Volt, akit becsapott a napsütés, kesztyű és sapka nélküli kelt út­ra, s bizony a kezei és a fülei is megfagytak a táv végére. Győzte­sek: 5 kilométer fiú: Horváth (Hunyadi DSK), leány: Stupián (Veszprém). 14 kilométer férfi: Kovács (Honvéd), női: Farkas (Hunyadi DSK). A veteránok között a férfiak versenyét Májer (Pét), a hölgyekét Véninger (Székesfehérvár) nyerte A HÍRLAP MEGKÉRDEZTE A legfőbb országban harsány jókedvvel búcsúztatják az óévet, azaz majdnem minden egészséges felnőtt ember „szeszközei­ben” múlatja az időt. A legtöbben azonban otthon... (4. oldal) Könyörgöm, ne! Polgártársak, urak, elvtársak, magyarok, hé, ti, könyörgöm, ne! . / Jfrish Könyörgöm, ne kezdjetek új életet!­­Hiszen itt van még ez a régi, ez a kissé V­­ megkopott, nagyjából értelmetlen, de mégis ') ■«*«'' oly'kedves, amit már annyira megszoktunk, | ^ j amiben többé-kevésbé eligazodunk, tudjuk,­­ ki, merre meddig, ha nem is azt, hogy hány­­ méter, de legalább azt, hogy kinek mennyit vagy meddig kell, hol hajbókolni, hol jattol­­ni, hol szívességeket tenni olyan ajánlatokért cserébe, amilye­neket nem lehet visszautasítani, szolgáltatásokat szolgáltatáso­kért adni, leány-, fiúgyermekeket fölajánlani, kinek milyen a gusztusa, kinek a gyerekéről van szó, és a többi... Vagy, netán, mégis: új, de egészen új, gyökeresen eredeti életet kell kezdenünk az új évben?! S akkor mi lesz az eddigi viszonyrendszerekkel? Hazugsá­gokkal? Csalásokkal? Összefonódásokkal? Maffiákkal? Újak jönnek? Hát persze. Jobbak nem. Talán rosszabbak sem. Csak olyanok, amilyenekben nem ismerjük ki magunkat. Következésképpen: amilyenekkel nem tudunk mit kezdeni — mint az eddig, nagy nehezen, gyötrelmesen kialakított, demok­ratikusnak nevezett, bár nem olyan, nem egészen úgy működő rendszerekkel sem. Maradjanak tehát a régiek? Könyörgöm, ne! Mi hát akkor a teendő? Próbáljunk meg talán önmagunk lenni — ha tudjuk, mit je­lent ez a kifejezés... Vagyis: ne kezdjünk új életet! Az (is) hazugság valamiben... Pekarek János

Next