Fejér Megyei Hírlap, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-28 / 302. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP HÉTFŐ­ISPORTMAGAZINJA Magyarország legjobb sportolói 1998-ban Gécsek Tibor, a szombathelyi kalapácsvető korábban a listára sem került fel, ezúttal fölényesen diadalmaskodott Vas megyétől hosszú az út a világ tetejére. A 33 esztendős szombathelyi kalapácsvető, Gé­csek Tibor felért a csúcsra. Pe­dig nem volt könnyű dolga, 1995-ben doppingoláson érték, vizeletében a lehető legkisebb mennyiséget mutatta ki a berlini labor, a sportolót négy évre eltil­tották. A nemzetközi szövetség végül két esztendőre csökken­tette a büntetést, így Gécsek 1997 szeptemberében vissza­kapta versenyzési jogát. A nagy visszatérésre idén nyáron került sor, a budapesti Európa-bajnok­­ságon léphetett ismét dobókör­be. Ha már visszatért, nyert is, két méterrel verte a mezőnyt. A lendület a továbbiakban is tartott, két héttel később Moszk­vában győzött a Grand Prix­­döntőn, néhány nap elteltével pedig Johannesburgban diadal­ maskodott a világkupán. S hogy a sornak ne legyen vége, az ősz­szel hazai pályán, 83,68 méterre javította az országos csúcsot. Az év sportolója szavazást megelőző közvélemény-kutatá­sok már sejtetni engedték: min­den bizonnyal a vasi sportember győz a férfiak között. Ez be is jött, döntő fölénnyel vert világ­bajnokokat. - Számított az elsőségre? - Azt biztosra vettem, hogy az első háromban ott leszek, de a győzelemben csak reményked­tem. Végül is ott volt az ökölví­vó Erdei és a kajakos Vereczkei, akik világbajnoki címet nyertek, ráadásul utóbbi Szegeden, a ha­zai világbajnokságon. Végül ők ketten sem kaptak annyi szava­zatot, mint én egyedül. Az igaz­sághoz persze hozzátartozik, nem tudni, ha nem itthon van az Európa-bajnokságunk, akkor mi a végeredmény. A versenye­men 35-40 ezer ember volt a helyszínen, s rengetegen követ­ték az eseményt a tévén ke­resztül. Mindenki látta, testkö­zelből érezte, egy atlétikai vi­lágverseny nem piskóta esemény. - Korábban is gyakran állt a dobogón, ám ez még arra sem volt elegendő, hogy egyáltalán szavazatot kapjon. - Nem lehetett esélyem, hi­szen olimpiai bajnokokkal, vi­lágbajnokokkal kellett küzde­nem, egy Eb-ezüstérem vagy vb-bronz nem jöhetett szóba a mindig aranyszállító ágazatok, az úszás, a kajak-kenu és a vívás mellett. Annyira erős a magyar sport, hogy arany kell a diadal­hoz. Két éve Kiss Balázs olim­piát nyert, mégsem lett az év sportolója, az ökölvívó Kovács István megelőzte. Nagy öröm, hogy 22 év után ismét atléta nyerte el a büszke címet. Ez utoljára 22 évvel ezelőtt sikerült Németh Miklósnak, aki Mont­realban nyerte a gerelyhajítást. Ha már itt tartunk. 1995- ben ön egy árverésen megvásá­rolta Németh Miklós gerelyét, több mint félmillió forintért. Hol tartja az ereklyét? - A lakásomon, ugyanúgy, mint Zsivóczky Gyula mexikói trikóját, valamint Csermák Jó­zsef kesztyűjét, amellyel Hel­sinkiben 60 méter fölött dobott. - Jelenleg Jurij Szedik tartja a világcsúcsot 86 méter 74 cen­timéterrel, ami azt jelenti, önnek több mint három métert kellene javulnia. Összejöhet? - Talán igen, de nem egy az el­sődleges célom. Megpróbálok minél nagyobbat dobni, de nem hajtok a világcsúcsra. Két éven belül világbajnokságot és olim­piát rendeznek, előbbit Sevillá­ban, utóbbit Sydney-ben. Meg­próbálok 84 métert teljesíteni, ezzel szerintem meg lehet nyer­ni mindkét világversenyt. - A hírek szerint már meg­kezdte a felkészülést. Edzője, Németh Pál enged lazítást? - Nem, de nem is kérek köny­­nyítést. Pali bácsi ugyan­olyan megszállott, mint én, nem vélet­lenül lett most az év edzője. Ez óriási megtiszteltetés, hogy az év sportolója után az év szakve­zetője is az atléták soraiból ke­rült ki. Megérdemelte az elisme­rést, hiszen remek csapatot ver­buvált össze. A nyári Eb-n Fazekas Róbert a negyedik, Di­­vós Katalin az ötödik, Annus Adrián pedig a nyolcadik helyen végzett. Egyesületünk, a Dobó SE erejére jellemző, hogy a 80,19-et teljesítő Németh Zsolt­nak nem volt esélye a csapatba kerülésre a kalapácsvetésben. - Az idei esztendő kétségkívül az öné. Amikor 1995-ben elme­szelték, egyáltalán nem gondolt arra, hogy befejezi? - Voltak nehéz pillanatok, de komolyan nem fordult meg a fe­jemben a búcsú. Úgy tűnik, az élet engem igazolt. (Horog) Elutasított angol beadvány Egy angol labdarúgó-szurko­ló bepanaszolta a helyi kereske­delmi és minőségellenőrzési szervezetnél kedvenc csapatá­nak labdarúgóit, mert nem nyújtanak a mérkőzésre meg­váltott belépőjegy árának meg­felelő teljesítményt. Bill Archer, az angol labdarú­gó-bajnokság másodosztályá­ban szereplő West Bromwich Albion együttesének drukkere a legutóbbi hazai vesztes mérkő­zés után nyújtotta be keresetét az ellenőrző szervezethez, ami­kor már elege lett a labdarúgók gyenge teljesítményéből.­­ A játékosok heti 5, 10 és 20 ezer fontos fizetést kapnak, ezért el­várható lenne, hogy a hétvégi mérkőzésen a nézők által kifize­tett belépőjegyek árát teljesít­ményükkel megfelelően viszo­nozzák. Szerintem az a legjobb megoldás, hogyha rosszul ját­szanak és vesztenek, ne kapja­nak pénzt — nyilatkozta a Sky News tévéműsorban Archer. A minőségellenőrzési szervezet elutasította a felháborodott szurkoló beadványát, amit azzal indokolt, hogy a nézőt a belépő­jegy a labdarúgó-mérkőzés megtekintésére jogosítja fel, a színvonal milyenségére vonat­kozólag nem garantál semmit. Kovács, Németh, Angyal és a párbajtőrözők Az év sportolója szavazás győztesei. Férfiak: 1. Gé­csek Tibor 834 pont, 2. Ve­reczkei Ákos (kajak) 387, 3. Erdei Zsolt (ökölvívás) 284, 4. Savanya Norbert (búvár­úszás) 228,5. Hajtós Bertalan (cselgáncs) 93, 6. Csollány Szilveszter (torna) 72. Nők: 1. Kovács Ágnes (úszás, képünkön) 765 pont,­­ 2. Igali Diana (sportlövészet) 410, 3. Varga Ádrienn (tor­ na), 307,4. Kállai Ildikó (fit­ness) 202, 5. Takács Mária (súlyemelés) 133, 6. Márkus Erzsébet (súlyemelés) 115. Csapat: 1. Férfi párbajtőr­válogatott (Fekete Attila, Im­re Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván) 689,2. Horváth Csaba, Kolonics György (ke­nu páros) 330, 3. Férfi kard­válogatott (Boros György, Ferjancsik Domonkos, Na­­varrete József, Nemcsik Zsolt) 265. Edzők: 1. Németh Pál (at­létika) 563, 2. Ludasi Róbert (kenu) 571, 3. Kiss László (úszás) 266. Szövetségi kapitányok: 1. Angyal Zoltán (kajak-ke­nu) 688, 2. Kovács Tamás (vívás) 410,3. Bicskei Berta­lan (labdarúgás) 285. HÁZ ÉS KERT 029 Mosógép SPORT SZABADIDŐ 002 Építőanyag 030 Centrifuga és 057 Horgászat 086 Kempingcikk 003 Fűtés, víz, gáz szárítógép 058 Lovaglás 087 Barkácscikk 004 Burkolólap, 031 Mosogatógép 059 Túrázás 088 Fotó, optika csempe 032 Varró- és 060 Téli sportok 089 Hangszerek 005 Kandalló, kályha kötőgép 061 Vadászat 090 Kézimunka 006 Kerti bútor 033 Kisgépek 062 Versenykerékpár 091 Játék 007 Növény, virág 034 Üveg, porcelán, 063 Mountain Bike 092 Makett 008 Kerti szerszám kerámia 064 Tenisz 093 Vasútmodell 009 Egyéb 035 Étkészlet 065 Labdajátékok 094 Szauna, 036 Egyéb 066 Vízisportok szolárium BÚTOR, 067 Aerobik, 095 Számítógép LAKBERENDEZÉS RUHÁZAT fittness 096 Számológép, 011 Konyhabútor 038 Gyermekruha,­ 068 Body building írógép 012 Étkező cipő 069 Sportruházat 097 Női kerékpár 013 Szobabútor 039 Női ruha, cipő 070 Egyéb 098 Férfikerékpár 014 Hálószoba­ 040 Férfiruha,­­ 099 Gyermek­bútor cipő kerékpár 015 Gyermekbútor 041 Bunda­nza Háziállat 100 Könyv 016 Függöny, 042 Bőrruházat 101 E®éb szőnyeg 043 Alkalmi és az,... 017 Fürdőszoba- esküvői ruha GYŰJTŐK felszerelés 044 Kismamaruha 103 Könyv 018 Lámpa, tükör 045 Egyéb SZÓRAKOZTATÓ 104 Bélyeg 019 Szobanövény 046 Óra, ékszer ELEKTRONIKA 105 Érme 020 Kép, festmény 047 Táska, bőrönd 077 Tv 106 Baba, szőrme 021 Antik bútor 078 Rádió állat 022 Egyéb BABA, GYERMEK 079 Magnó 107 Újság 049 Gyermekbútor 080 Lemezjátszó, 108 Telefonkártya HÁZTARTÁS 050 Babaruha CD-lejátszó 109 Műtárgy, 024 Hűtőgép 051 Gyermekruha 081 Hifi régiség 025 Fagyasztó 052 Babakocsi 082 Video 110 Egyéb 026 Porszívó 053 Játék 083 Lemez, 027 Tűzhely 054 Kerékpár kazetta, CD 028 Mikro 055 Egyéb 084 Egyéb­­ A szelvényt a következő címre küldje be: , Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Iroda, 8000 Székesfehérvár, Fő u. 17. Kérjük, mellékelje a­­ hirdetés díjának befizetését igazoló feladóve-­­­vényt is. Ennek hiányában a hirdetést sajnos nem­­ áll módunkban megjelentetni.­­ Hirdetését feladhatja személyesen is a Pannon Lapok bármelyik Fejér megyei hirdetésfelvételi irodájában,­­ vagy telefonon a 22/322-990,349-003-as számokon. ROVATSZÁM: I­KERES KÍNÁL : Szöveg (telefonszámmal együtt max. 15 szó): I Kiadás 010 Q20 Q30 040 I Név:______________________________________ Város: ____________________________________ | Utca, házszám:_______________________________ 1. Kérem a fenti hirdetést a következő kedden a fent megjelölt lap(ok) Bolhapiac rovatában laponként 250 Ft-os áron meg-l jelentetni. 2. Kérem a fenti hirdetést kiemeléssel (keretben) a következő I kedden a fent megjelölt lap(ok) Bolhapiac rovatában lapon­ként 500 Ft-os áron megjelentetni. I Kérjük, karikázza be a megfelelő számot! I Dátum____________Aláírás__________________ S------------------W R­ovatok, rovatszámok Kérjük, az Ön által kiválasztott rovat neve előtt álló számot mindig tüntesse fel a szelvényen! Kérjük, ne feledkezzen meg az alábbiakról: 1. Egy hirdetés maximum 15 szóból állhat. A telefonszám egy szónak számít. 2. A hirdetések beérkezési határideje péntek 12 óra. A késve beérkező apróhirdetéseket a következő kedden jelentetjük meg. 3. Ingatlan, bérel-kiadó jármű, állás, szolgáltatás, valamint társkereső hirdetések a Bolhapiacban nem jelenhetnek meg. 4. A hirdetés megfelelő elhelyezése érdekében kérjük, ne felejtse el a szelvényen feltüntetni a rovatszámot, illetve bekarikázni

Next