Fejér Megyei Hírlap, 2001. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Korszerűsítik az ügyészséget Budapest (mti)­­ Bár az ügyészség orvosolhatatlan hibáktól mentesnek bizo­nyult, a bűnözés új formái elleni fellépés kellő haté­konysága érdekében szük­séges az ügyészi szervezet átalakítása, centralizációja - derül ki a Polt Péter leg­főbb ügyész által jegyzett Ügyészség a III. évezred­ben című dokumentum­ból. A dokumentum sze­rint az ügyészség korsze­rűsítését elengedhetetlen­né teszi a magyarországi bűnözés átrendeződése, így elsősorban a gazdasá­gi, a bűnszervezetben el­követett illetve a korrup­ciós bűncselekmények új formái, továbbá az EU- csatlakozás és az informa­tikában bekövetkezett vál­tozások. Új szabályozás a szövetkezetekről Budapest (mti)­­ Ha­tályba lép január 1-jén, hétfőn az új szövetkeze­tekről szóló törvény. A ré­gi típusú szövetkezetek a törvény hatályba lépésétől számított ötödik naptári év végéig működhetnek, szö­vetkezeti üzletrészt azon­ban nem bocsáthatnak ki, a korábbiakat pedig be kell vonniuk. KRESZ: pontot adnak a rendőrök Budapest (mti)­­ Január elsejétől, hétfőtől életbe lépett a közúti előéleti pontrendszer, melynek lé­nyege, hogy a gépjárművel szabálysértést elkövetőket ezentúl nemcsak bírság­gal, hanem büntetőpon­tokkal is sújthatja az intéz­kedő rendőr. KRÓNIKA Előttünk a remény évszázada Budapest (mti)­­ A megpróbáltatások XX. századából felépíthetjük a remény XXI. századát. Többek között ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a millenniumi kormánybiztosság által szervezett, Évezredköszöntő elnevezésű ünnepségen az Országház Kupolatermében. Orbán Viktor az egy éve tartó millenniumi ünnepségek kapcsán kijelentette, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen szép és nagy ünnep Magyarországon. A képen: Orbán Viktor beszédét mondja Nagy a politikusok felelőssége Az államfő erőteljesebb törekvést vár el a pártoktól a konszenzusra (Folytatás az 1. oldalról.) Mádl Ferenc szerint forradal­munkat az európai átalakulás „indító lendületének” ismerik el. Szavai szerint az embernek az az érzése külföldön, hogy összességében nagyon jó magyarnak lenni. A köztársasági elnök nem tel­jesen elégedett a politikai élet­ben uralkodó hangnemmel, de nézete szerint ennek a hangnem­nek a kritikáját sem kellene el­túlozni. Hangsúlyozta ugyanak­kor: célja, hogy a jelenleginél lehetőleg nagyobb politikai béke és nagyobb konszenzusra való törekvés hassa át a politikai és a társadalmi életet. Mádl Ferenc ez alatt azt érti, hogy a politikai élet szereplői az ország céljai, nemzeti érdekei és a mindenki által osztott érték­rend jegyében folytassák dialó­gusukat, vitájukat, együttműkö­désüket. Álláspontja szerint a valóság talajáról kell végiggondolni a nehézségeket, a problémákat, az esélyeket, a teendőket, és a többnyire mindenki által osztott politikai, etikai értékrend, a becsületes munka, a tisztességes együttműködés jegyében szük­séges keresni a megoldásokat. Az államfő jelezte, hogy végzetes helyzetet okozna, amennyiben a belpolitikai viták miatt Magyarországnak nem sikerülne csatlakoznia az Euró­pai Unióhoz. Mádl Ferenc elmondta: a politikai pártok általában támo­gatják az európai integrációt, ezért nem tartja valószínűnek, hogy e tekintetben valamiféle nagyobb kisiklás következne be, hiszen a nemzeti aspirációk és az európai törekvések ezúttal egybeesnek. Szólt arról, hogy az uniós csatlakozáshoz kétharmados törvények sorának, valamint az alkotmánynak a módosítása is szükséges, és ez nagyobb fokú, felelős együttműködést feltéte­lez a politikai erők részéről. Nőtt a rendszeres szociális járadék összege is Január elsejétől emelkedett az árvaellátás legalacsonyabb tétele (Folytatás az 1. oldalról.) Az árvaellátás legalacso­nyabb összege 2001-ben 15 ezer 620 forint. A nyugdíjszerű szociális ellá­tások közül 10,3 százalékkal emelkedett az átmeneti járadék és az 54 ezer 930 forintot el nem érő egészségkárosodási járadék összege. Az egészségkároso­dási járadék az emelést köve­tően nem haladhatja meg a jel­zett összeget. Havi 8000 forintra emelkedett a vakok személyi járadéka azokban az esetekben, amelyekben ennél kevesebb volt 2000-ben az ellátás összege. A rokkantsági járadék összege 17 ezer 700 forintra emelkedett. A rendszeres szo­ciális járadék összege a 2001. december 31-ig 59. életévüket betöltő nők és 62. életévüket betöltő férfiak esetében 16 ezer 550 forintra nőtt. A többi eset­ben a járadék 14 ezer 250 forint január elsejétől. A központi szociális segély összege 16 ezer 550 forintra emelkedett. A házastársi pótlék és az ehhez járó kiegészítés havi együttes összege 10 ezer 700 forint, a házastárs után járó jöve­delempótlék összege pedig 7400 forint január elsejétől. Kismamákat köszöntöttek Budapest (mti)­­ Harrach Péter szociális és családügyi minisz­ter a fővárosi Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Köz­pontban tett látogatást, és köszöntötte az intézményben szil­veszter éjszakáján és a korábbi napokban szült kismamákat, valamint babáikat és az intézmény dolgozóit. A képen: Harrach Péter ajándékot ad át Esparteironé Szabó Ildikónak, aki 2000. december 24-én hármas ikreknek adott életet Értékelnek, koordinálnak (Folytatás az 1. oldalról.) Bácskai munkáját a belügy­miniszter közvetlenül irányítja. A jogalkotói szándék szerint a bűnüldöző szervek jobb együtt­működésének igénye és a ha­tékonyabb információátadás szükségessége indokolja az új hivatal megalapítását. Az önálló adatkezelő központ nem új nyomozó hivatalként működik majd, hanem kizárólag értékeli, feldolgozza, illetve továbbadja a beérkező információkat. Az új szervezet a bűnüldözési felada­tokra feljogosított szervek vezető szerveivel működik együtt. A kormánytól független ügyészségnek is lehetősége van arra, hogy kérjen és szolgáltas­son adatokat a központnak. Elnökváltás a HÖOK élén Budapest (mti)­­ A hallgatói normatíva jelenlegi 70 ezerről 100 ezer forintra emelését sze­retné elérni a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Konferen­ciája (HÖOK) az elkövetkező két évben - nyilatkozta a diákszer­vezet elnöki székében január elsejétől Kucsera Tamás Ger­gelyt váltó Almássy Kornél. A Budapesti Műszaki és Gazdaság­­tudományi Egyetem építőmér­nöki kara hallgatói önkormány­zatának képviselőjét a diákszer­vezet novemberi közgyűlésén két évre választották meg. 2001. január 2., KEDD Ismét merényletektől tartanak Tel-Aviv (mti)­­ Izraelben újra szélsőjobboldali zsidó merényletektől tartanak. Ennek oka, hogy palesztinok meggyilkolták a Kah szélsősé­ges arabellenes mozgalom ala­pítójának fiát és menyét, és emiatt az izraeli szélsőségesek bosszút esküdtek. A 34 éves Benjamin Zeév Kahane és 33 éves felesége, Talia vasárnap vesztette életét, öt lányuk pedig megsebesült, amikor Ciszjordá­­nia északi részén a palesztinok tüzet nyitottak járművükre. Közben Arafat palesztin ve­zető hétfőn Gázában kijelentet­te: huszonnégy órán belül to­vábbi információkat szeretne kapni Clinton amerikai elnök közel-keleti egyezségtervéről. A palesztinok mindaddig nem adnak hivatalos választ az ame­rikai béke­tervre, amíg nem kap­nak bizonyos pontosításokat. Az izraeli kormány már múlt hé­ten bejelentette, elfogadja „tár­gyalási alapul” a kompromisz­­szumos tervet, ha azt a palesztin fél ugyanilyen formában megfe­lelő tárgyalási alapnak tekinti. Cseh tévé: háborús helyzet A vezérigazgató karhatalmat hívott az épületbe Továbbra sincs nyugalom a közszolgálati Cseh Televízió­ban, amelynek alkalmazottai nem hajlandóak elismerni Jirí Hodac vezérigazgatóvá való ki­nevezését, és már másfél hete megszállva tartják a hírszer­kesztőség termeit. Hodac hétfőn délelőtt rendőrséget hívott az épületbe, és segítségükkel iga­zoltatta a hírszerkesztőségben tartózkodó mintegy 50 sze­mélyt. A hírszerkesztőség termeit az új vezérigazgató által megbízott őrző-védő szolgálat már vasár­nap este lezárta, és senkit nem enged se ki, se be. Életbe lép a német adóreform Berlin (mti)­­ Hétfői hatál­lyal életbe lépett a német adóreform első lépcsője. A reformot a háború óta legna­gyobbnak nevezi a kormány. A pénzügyminisztérium szá­mítása szerint a magánszemé­lyek és a vállalatok adóterhe az első szakaszban 45,6 milliárd márkával csökken, és harmadik szakasszal, 2005-ben a megta­karítás eléri 62,5 milliárd már­kát. Ennek ellenére az új év nem csupa öröm Németországban: a környezetvédelmi adó 6 Pfenni­ges emelése miatt hétfőtől drá­gult a benzin, és többe kerül az áram is. Igaz, ellentételezés is van: ezentúl a munkahelyükre más helységből vagy városkör­nyéki körzetből bejárók tíz kilo­méterig 70 pfennig/kilométer, azon felül 80 pfennig/kilométer átalánytérítést vonhatnak le jö­vedelemadójukból, közlekedési eszköztől függetlenül. Koráb­ban csak az autóval bejárók kap­tak térítést. A térítés elvileg kor­látlan, de az évi 10 ezer márkát meghaladó közlekedési költsé­get bizonyítani kell. A pápa a békéért imádkozott Róma (mti)­­ Katolikus hívők ezrei állnak a vatikáni Szent Pé­ter téren, miközben II. János Pál pápa újévi áldást mond 2001. január 1-jén, éjfél után. A római katolikus egyházfő kijelentet­te: „Kívánom, hogy az új évezred minden nemzetnek békét, igazságot, testvériséget és felvirágzást hozzon. A nemzetközi békés együttélés érdekében bizalommal és kitartással kell ha­ladni a párbeszéd útján.” Az őrangyala imádsága előtt mon­dott beszédében ismét állást foglalt a közel-keleti béke mellett Kedvezőtlen lenne a bázisévhez kötött kvóta (Folytatás az 1. oldalról.) Vajda László, a Minisztérium Európai Integrációs Főosztályá­nak vezetője közölte, az ország mezőgazdasági támogatásaira, a támogatásokhoz kötött kvóták mértékére tett javaslatok, vala­mint az egyes területek idősza­kos felmentését tartalmazó pozíciós papírokra az EU még júniusi válaszában kért kiegé­szítő anyagokat. Ezek közül Vajda az EU azon igényét emlí­tette, amely a kvóta- és a derogá­­ciós kérelmek érvanyagának alaposabbá tételére vonatkoz­nak. Ugyanakkor jelezte, hogy ezeken kívül a magyarországi intézményfejlesztés ütemtervé­ről is kértek információkat. Beszámolt arról, hogy a tagor­szágok által egyeztetett válasz­jelentés átadása óta eltelt fél év alatt a pozíciós dokumentum­ban szereplő mintegy tucatnyi derogáció a felére csökkent. Ennek oka az EU szabályozási viszonyainak Magyarország számára kedvező folyamatos változása.­­ Az új közösségi szabályozás szerint például nincs szükség az olajos magvak árának figyelésére, valamint a gabonaintervenciós időszak november elejéről augusztus elejére történő módosítása sem esedékes már - sorolta Vajda László példaként. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EU álláspontja jelenlegi formájában még nem teljes körű. Jelentésük ugyanis nem szól a direkt támogatásokról, s a magyar javaslatban szereplő termék sajátosság szerint felállí­tott kvóták helyett is bázisidő­szakhoz kötött kvótát írna elő. - Ez igen kedvezőtlen lenne az ország számára, hiszen az EU 1995-1999-re javasolt bázis­­időszakában volt a leggyengébb a mezőgazdasági termelés az elmúlt évtizedekben - magyará­zott a főosztályvezető. Az érdemi tárgyalások végéig még számos jogharmo­nizációs feladat vár a tárcára.

Next