Fejér Megyei Hírlap, 2002. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

14 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Az edzők másként látták, de az eredmény nem változik Nincs háború megyénk két női csapata között Székesfehérvár ( nos) - Amikor a bírók szombaton lefújták a Dunaferr-Cornexi- Alcoa mérkőzést, az indula­tok sokáig nem csillapodtak. Mielőtt elkezdő­­dött volna az NB I-es női kézilabda-rang­­adó, az edzők óvato­san nyilatkoztak az esélyekről. Kiss Szilárd és Zsiga Gyula is egyaránt attól tette függővé csa­pata játékát, hogy a válogatott németországi vendégszereplé­se, mennyire viselte meg a két klub játékosait, hiszen tizenket­­ten voltak tagjai a csapatnak. Ami a szombati rangadót ille­ti, az utóbbi idők forgatókönyve szerint alakult: az első félidőben a felek felváltva vezettek, végül minimális hazai előnynél vonul­tak pihenőre. Úgy tűnt, hogy a folytatás is a korábbi mérkőzé­seket kopírozza, vagyis az esé­lyes Dunaferr bezsebeli a két pontot. Az, hogy nem így tör­tént, annak számos oka van. A hazai oldalon a játékveze­tőket okolták a pontvesztésért, míg a túloldalon a csapat megal­kuvást nem tűrő, csupaszív tel­jesítményének tulajdonítják a döntetlent. A lefújást követően nehezen csillapodtak a kedé­lyek, s bizony elhangzott egy­két kemény megnyilatkozás is... Bravúrt ért el a fehérvári csa­pat, aminek akkor lesz jelentő­sége, ha a szerdán 18 órakor kezdődő Cornexi-Alcoa- DVSC mérkőzés után is mo­solygós lesz a lányok tekintete. Kiss Szilárd, a Dunaferr SE vezetőedző­je: - A mérkőzés felvételét utólag visszanéz­ve, tartom a szombati véleményemet, de már nem foglalkoztat a dolog... Tanulságos és küzdelmes rangadó volt, így örülök az egy pontnak. Nincs háború a két csapat között, a Cornexi-Alcoa csak az egyik ellenfelünk a rá­játszásban, számomra mást nem is jelent. Zsiga Gyula, a Cornexi-Alcoa vezetőed­zője: - A felvételt kielemezve semmilyen előnyt nem élveztünk a pályán, sőt, négygólos hátrányból álltunk talpra. Nagyon örülök, hi­szen a csapat történetében először sikerült olyan környezetben pontot rabolnunk, ami az élcsapatoknak nagyon nehéz dolog. Fegyel­mezett végjátékunknak köszönhetjük a sikert. Kosárlabda-mérkőzés korábban Megváltozott az Albacomp-UPC-Körmend kosárlabda bajnoki mérkőzés kezdési időpontja. A televíziós közvetítés miatt a találko­zó szerdán 17.30-kor kezdődik az Alba Regia Sportcentrumban. TOTÓEREDMÉNYEK, NYEREMÉNYEK A 15. heti eredmények: 2, 1,2, 1, X, 2, 2, 1, X, 2,2, 1,1 + 1. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a nyeremények a jöve­delemadó levonása után a következők: totó: 13+1 és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos 25 darab, nyereményük egyenként : 149 398 forint. 11 találatos 447 darab, nyereményük 8356 forint. 10 találatos 3976 darab, nyereményük 1566 forint. Góltotó: 6 találatos nem volt. 5 találatos 12 darab, nyereményük egyenként 17 852 fo­rint. 4 találatos szelvény 215 darab, nyereményük 1495 forint. SPORT Előny a vendégeknél Dunaferr SE-Vegyész RC-Kazincbarcika 1:3 (-19, -25,21, -24 Dunaújváros (sis) - Meg­kezdődött az idei férfi röp­labda Extraliga bajnoki dön­tősorozata. A Dunaferr SE legénysége idén is résztve­vője az aranycsatának, ta­valy nem sikerült nyerniük, most megint megpróbálják. A két csapat az alábbi összeállítás­ban játszott. Dunaferr SE: Nagy, Morozov, Szekeres, Urfi, Bubik, Forgó, csere: Szabó G. (liberó), Pajor, Mózer, Tóth. Ed­ző: Ruffing Péter Vegyész RC-Kazincbarci­ka: Schildkraut, Pásztor, Nyi­kolajev, Kopilov, csere: Tóth G., Nyirka (liberó), csere: Kiss, Bagó, Nagy Pál. Edző: Botos Ferenc. Az első találkozó játszmái az alábbiak szerint alakultak. I. játszma: 3:3, 6:12, 13:15, 15:19. Megilletődötten kezdtek a hazaiak, így meglépett a Barci­­ka. Feljött a Dunaferr SE, de az első szettet magabiztosan nyerte a vendégcsapat. A szünetben adták át az aranyérmeket a Du­naferr SE utánpótlás bajnokcsa­patának. IL játszma: 3:1,9:10,17:14, 19:22. Kemény küzdelem volt a folytatásban, minden pontért nagy csata volt. A hazaiak pon­tatlanul nyitottak, az elég is volt a szoros és izgalmas csata végén az északiaknak. III. játszma: 6:1, 14:14, 19:16, 22:17. Jól kezdtek az új­városiak, ezt követően hullám­zott a játék, jó nyitások, szép ütéseket gyengébb megoldások váltották. A hajrá a hazaiaké volt, így lehetett reménykedni. IV. játszma: 2:4, 12:13, 18:18, 22:23. Mozgósította ma­radék erejét a Barcika, a duna­­ferresek ejtésekkel próbálkoz­tak, erőtlenül. Megérdemelten nyert a Vegyész, úgy tűnik, vegykonyhájában sikerült előál­lítaniuk a siker receptjét. Ruffing Péter: - Gyámolta­lanul játszottunk, most Barcikán kell nyernünk, igaz ennél bát­rabb játékkal. Botos Ferenc: - Elindultunk a célunk irányába... A bátortalan Dunaferr ellen megérdemelten nyert a vendég Kazincbarcika Gyalog arany, futó bronz A hunyadisok „hosszú távú" atlétikai sikerei Nyíregyháza (sis) - A szabol­csi városban rendezték meg a félmaratoni országos bajnoksá­got és a hosszú távú gyalogló ob-t. A gyaloglóknál a 10 kilo­méteres távon Varró Katalin, a Hunyadi DSE ifjúsági korú atlé­tája bajnok lett, míg a serdülők mezőnyében a hunyadis Ku­­kucska Gergely a 8 kilométeres távon bronzérmet szerzett. A szakosztály erejét jelzi, hogy 12 versenyzője került a legjobb 8 közé. A félmaratoni ob-n 19 egyesület 150 verseny­zője állt rajthoz, köztük a hu­nyadisok is. A férfi egyéni ver­senyben Őze Gábor 66:43-as idővel egyéni csúcsot ért el, s ez­zel megszerezte az I. osztályú minősítést. Őze a verseny nyolcadik helyén ért be a célba, s a legjobb utánpótláskorú ver­senyzőnek bizonyult. A csapat­­versenyben a Hunyadi DSE Őze mellett a Horváth Béla (időered­ménye: 69:33) és Fodor István (70:11) alkotta csapattal a dobo­gó harmadik fokára állhatott fel a Debrecen és a Vasas mögött. Előfizetői megrendelőlap Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Fejér megyei terjesztési irodája, 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Pf. 127. Tel: 22/542-750,80/200-272 Ezennel megrendelem a példányban, 2002 év..........................hónaptól a következő napilapot,­­ és vállalom, hogy legalább 1­2 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak: Fejér Megyei Hírlap D Napló D Zalai Hírlap Q Vas Népe­k Megrendelő neve:..................................................................................................................................­­­ Irányítószám: DQQQ............................................város...........................................hsz......em.....ajtó­­­Számlázásram: .........................................................................................................................................­­ Telefonszám:............................................ Dátum: .....................................................Aláírás:....................................................................................­­ Az előfizetési díjat D Havonta előre fizetem, O Negyedévente előre fizetem, Q Félévre előre fizetem (3, illetve 5% kedvezménnyel) U Évente előre fizetem (8, illetve 10% kedvezménnyel) A fizetés módja: Q Készpénzzel a kézbesítőnél fizetem . Számla alapján, csekken rendezem . Átutalom lakossági folyószámláról ! A folyószámláról történő fizetés esetén csoportos beszedési megbízást szükséges kitölteni. Ennek érdekében munkatársunk személyesen felkeresi Önt. Előfizetési díjak: Egy hónapra: 925,- Ft Negyedévre: 2775,- Ft­­ Fél évre, 3% kedvezménnyel készpénzzel, illetve csekken: 5384,- Ft , 5% kedvezménnyel lakossági folyószámláról: 5273,- Ft Egy évre, 8% kedvezménnyel készpénzzel, illetve csekken: 10212,-Ft­­ 10% kedvezménnyel lakossági folyószámláról: 9990,- Ft­­ Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni.­­ : PANNON LAPOK TÁRSASÁGA Fehérvári (diák) olimpiai bajnokok Debrecen (sis)­­ A tollaslabda diákolimpia döntőiben három korcsoportban két fehérvári arany, 1 ezüst, 2 bronzérem szü­letett. Bánhegyi Zita (111-as kor­csoport, Tolnai úti iskola) és Szatzker Márton (1­11. korcso­port, Hermann) egyéniben aranyérmes, Holka Rita (IV. korcsoport, Ciszterci gimnázi­um) ezüst-, Nagy Dávid (III. Ciszterci), Dubicz Máté (IV. Vasvári Alt. Isk. Székesfehér­vár) és a Holka, Németh Erzsé­bet (Ciszterci) duó bronzérmes. ARKSE: siker idegenben FMH-információ­­ Az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság újabb fordulójában: Pécsvá­rad-Alba Regia Kézilabda SE 16-24 (13-11). A férfi NB 11-es bajnokságokban: Ercsi-Sziget­­szentmiklós 18-22 (10-9), MÁV Előre-KK Ajka 26-15 (11-5). Az NB 11-es női bajnokság eredményei, a Nyugati-csoport­ban: Fotex Veszprém-Sárszent­­mihály 24-26 (10-16), Polgárdi SE-Körmend 32-32 (23-17). 2002. április 16., KEDD A Sárszentmiklós borsot tört az abaiak orra alá... A megyei i­. o. labdarúgó-bajnokság eredményei 4 lg + FMH-informa-3á­ció — Az Útéppark­­csoportban az eső el­­mosta a Kajászó-Ke­­ve-Pettend mérkőzést. Az új időpont: május 1., 17 óra. Meg­lepő a Pátka veresége. Csórón két sörédi játékos összefejelt, végül kórházba kellett szállítani őket. Ez történt a kápolnásnyéki ifjúsági találkozón is, ahol két tordasi játékos ütközése után, az egyikük agyrázkódás miatt ke­rült a kórházba. Eredmények: Magyaralmás-Szár SE 1-3 (0-2), 100 néző, vezette: Tömö­ri. Gólszerző: Sulyok, ill. Imeli, Restye, Hozenfratz. IQ. m.: 0-10 Gárdony-Vác 1-5 (0-2), 150 néző, vezette: Kulcsár. Gólsz.: Kulák, ill. Sinkó, Dudás, Hor­váth, Szarvas, Dombi. IQ.: 3-2 Lovasberény Freedance Club-Pátka 1-0 (0-0), 250 né­ző, vezette: Kassai. Gólszerző: Krell. Ifjúsági mérkőzés: 2-2 Kápolnásnyék-Tordas 3-1 (2-0), 150 néző, vezette: Pán­­czél. Gólszerző: Szabó (3), illet­ve Hajas. Ifjúsági mérkőzés: 4-1 Pákozd-Alba Regia SE 2-4 (1-4), 100 néző, vezette: Né­meth. Gólszerző: Pőcze Sz., Tóth, illetve Szőke (2), Zab, Balla K. Ifjúsági mérkőzés: 2-3 AUSTRO­ Fa-Alcsútdoboz 0-5 (0-0), 150 néző, vezette: Béd. Gólsz.: Topos Zs. (2), To­pos Z., Antal, Spindler. IQ.: 1-4 Cser Truck-Trailer-Söréd 0-0, 100 néző, vezette: Jakab. Ijúsági mérkőzés: 4-2 A csoport állása: A Roneko-csoportban bom­bameglepetés született: a veret­len Aba kikapott Sárszentmik­­lóson. A miklósiak már ősszel is pontot raboltak a listavezetőtől. A mostani bravúr a hazai kapus­nak, Sipőcznek is köszönhető, aki a 87. percben kivédett egy abai tizenegyest. Eredmények: Előszállás-Seregélyes 2-1 (1-1), 100 néző, vezette: Bodri. Gólszerző: Dunavári (2), illetve Benczik Cs. Ijúsági m.: 1-0 Kisláng-Alap 7-2 (4-1), 250 néző, vezette: Besszer. Gólszer­ző: Juhász (2), Erdei (2), Prá­gai Z., Csikós, Ányos, illetve Szabó (2). IQúsági mérkőzés: 4-3 Sárszentmihály SE-Sárbo­­gárd 3-1 (1-1), 150 néző, vezet­te: Horváth. Gólsz.: Juhász (2), Czövek, ill. Pénzes. IQ. m.: 2-1 Káloz-Füle-Valentin 2-5 (0-3), 150 néző, vezette: Viszo­­kai. Gólsz.: Szecsődi, Ihász, ill. Pető (3), Szűcs, Csányi. IQ.: 0-3 Sárszentmiklós-Aba-Sár­­víz FC 2-1 (1-1), 250 néző, ve­zette: Nagy K. Gólszerző: Deák, Csuti Z., ill. Fazekas. IQ. m.: 3-2 Mezőszilas-Rácalmás 2-2 (1-1), 50 néző, vezette: Bányai. Gólszerző: Varga, Nagy, ill. Garda, Pintér (öngól). IQ.: 3-1 Sárosd-Lepsény MSK 7-0 (5-0), 300 néző, vezette: Futó. Gólszerző: Takács (3), Szűcs (2), Kargl, Dérfi. IQ. m.: 6-0 Perkáta-Dég 0-2 (0-1), 200 néző, vezette: Kovács. Gólszer­ző: Varga, Sörös. II. m.: 3-4 A csoport állása: 1. Alcsútdoboz 20 - 1 113-16 60 2. Csór 13 3 5 56-32 42 3. Pátka 13 3 5 48-24 42 4. Kápolnásnyék 13 2 6 53-34 41 5. Lovasberény 11 5 5 56-30 38 6. Szár 10 2 9 46-47 32 7.Söréd 9 3 9 33-32 30 8. Kajászó 8 5 7 38-36 29 9. Alba Regia 9 2 10 45-63 29 10. Pettend 8 3 9 39-52 27 11. Gárdony­ 8 2 11 35-51 26 12. Vác 5 6 10 36-56 21 13. Tordas 6 2 13 29-56 20 14. Magyaralmás 5 2 14 28-51 17 15. AUSTRO-Fa 4 5 12 31-56 17 16. Pákozd­­5 16 18-68 5 1. Aba 17 3 1 73-18 54 2. Sárosd 16 1 4 67-25 49 3. Sárszentmihály 15 3 3 59-26 48 4. Dég 12 4 5 44-26 40 5. Előszállás 12 3 6 53-37 39 6. Seregélyes 9 3 9 40-43 30 7. Füle 7 6 8 40-39 27 8. Kisláng 7 5 9 42-43 26 9. Rácalmás 7 4 10 49-54 25 10.LMSK 7 410 35-46 25 11.Sárszentmiklós 7 6 8 43-43 23 12. Káloz 6 5 10 35-46 23 13. Perkáta 5 511 36-62 20 14.Sárbogárd 6 1 14 23-65 19 15. Mezoszilas 3 6 12 33-62 15 16. Alap 2 1 18 28-65 7 A Sárszentmiklóstól 4 büntetőpont levonva

Next