Fejér Megyei Hírlap, 2002. július (47. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-22 / 169. szám

2002. július 22., HÉTFŐ NYÍLTTÉR - FÓRUM FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • Nagyon szomorú... Túlpolitizált világunkban nem kívánom ragozni a dolgo­kat. Mindenki tudja, látja, mi zajlik körülöttünk. Egy dolog mellett mégsem tudok elmenni szótlanul. A közelmúltban a reggeli órákban rádiót hallgat­ván megállt kezemben a főzőka­nál. Miniszterelnökünk nyilat­kozott. Ország, világ előtt kije­lentette, hogy ifjúságunkat nem érdekli a múlt, csak az, hogy le­gyen elég pénze a bulira. Leg­alább hozzátette volna, hogy sajnos. De nem. Ez az erkölcsi színvonal. Szerinte. Merem remélni, hogy ifjúsá­gunk eme jelenképe, csak a ki­sebbik hányadra vonatkozik. A jövőt ugyanis nem ők fogják építeni, vagy ha ők, akkor jaj ne­künk. Ezt mindenki tapasztalhatja saját környezetében, hiszen van rá példa elég. Az volt az egészben a legszo­morúbb, hogy ezt a miniszterel­nök szájából kellett hallanom. Nem gondolom, hogy soraim megjelenhetnek, de kikívánko­zott belőlem. Rézmann Lászlóné Szerkesztői üzenetek Brájer György, velen­cei olvasónk levelet jut­tatott el hozzánk, amely­ben Dömölki Lajosnak a június 15-i Nyílttérben megjelent írásához fűz véleményt. A szerkesztő­ség a témával kapcsolat­ban - mint megírtuk - lezártnak tekinti a vitát. Mégis fontosnak tartjuk a levéllel kapcsolatban meg­jegyezni, a különböző véleményeknek minden­kor szívesen adunk teret, ám ragaszkodunk hozzá, hogy a megfogalmazás ne sértse mások becsületét, az indulatok helyett az ér­vek beszéljenek. Pál Szonja levélírónk­nak üzenjük, bár a vitát lezártuk a lap hasábjain, az érvek ütköztetése foly­tatódhat, újabb, álláspont­ját kifejtő írását eljuttattuk Dömölki Lajonak, aki le­vélben válaszol önnek. Kellő tisztelettel: Mihók Lenke ■ Dömölki Lajos írása A közelmúlt politikai életét meglehetősen megkavarta és terhelte az autópálya-építés kínos-kényes története. Egy­részt azért mert alig épült, de ha igen akkor minden „közeli” cég ott járt a nagy kondérnál ahol a leves javát ki lehetett szedni. Csak sejteni lehet, hogy a haj­dan kitüntetetten első számú megrendelést szerzett Vegyép­szer mit kaszált, hiszen milliár­­dokban mérve megnégyszerezte a forgalmát, holott majdnem csődben volt az M7-es felújítási programja előtt. Ugyan eredetileg nem útépí­tésre szakosodott, de jól szerve­zett ez a cég és így például a Be­tonútépítő Vállalattal és számta­lan alvállalkozóval együtt ké­pesnek is mutatkozott a feladat ellátására. S hogy milyen ered­ménnyel? Utazzon bárki az M7- esen (a manapság csak halálút­­nak nevezett sztrádán) a Balaton felé és majd megtudja. Példa lehetne a Siófok előtti félpálya, amelyet a „fogorvosok próba­szakaszának” is neveznek, te­kintettel arra, hogy a hajdani be­tontáblák döcögését az új asz­faltburkolat sem szüntette meg , így ha ott a „tömés a fogból nem jön ki akkor jó a fogorvos”. Nem lehet viszont mindent „plasztikázni”. Ugyanis a ma­gyar törvények szerint a megbí­zást - még az Orbán-kormány­­nak is - az úgynevezett közbe­szerzési eljárás keretében kellett volna kiadnia. Ezt mellőzték, a törvény első bekezdésére hivat­kozva, és egyedüli meghívott lett a Vegyépszer, amely cég vi­szont sorra „meghívott” a buliba olyan érdekeltségeket amelyek­nek természete nem kíván be­mutatást. Minden beszállító és közreműködő jeleskedett ab­ban, hogy politikaközeli le­gyen... (És hogy hová tejeltek azt csak az ügyészek és a jó Isten tudhatják. Ez vélemény.) Az új kurzus a választási had­járatában leginkább ezt a „meg­oldást” nehezményezte és ezzel meglehetősen népszerű is lett. A legújabb fejleményt Csil­lag István gazdasági és közleke­dési miniszter jelentette be egy­szer olyan formában, hogy még­ Klárika nyugdíja Ha nyugdíjfizetési napon az előző haviból még kuncog né­hány apró az erszényben, Klári­ka elégedett. Klárika hetven­éves, egyedül él, nyugdíja 33 800 forint, bő 50 százalékkal több a hivatalos minimálnyug­­díjnál, és megközelíti az adó­mentes minimálbér 80 százalé­kát. Harmincöt munkában töl­tött év után. A Magyar Köztársaság társa­dalmi viszonyai, a gazdasági ereje ezt teszik lehetővé. Klári­ka elviseli, mert kellemes arcvo­násaival, kedves modorával fen­séges, mint egy ortodox temp­lom egy görög szigeten, és sze­líd, mint egy ferences barát. Több tízezren élnek így a hazá­ban Klárikák, Jánoskák, Mar­­csikák, általában fedőnevükön: kisnyugdíjasok. Legutóbb már az első napja nagyon költségesre sikeredett. Kiváltotta a legszükségesebb gyógyszereit, utána elment a boltba olajért, kenyérért, liszt­ért, parizerért. Visszafelé össze­futott a cserfes Icukával, aki a szemétdíjat szedi, rögtön levette kétezer forinttal. Úgyhogy az első „szentist­­ván” csaknem teljesen odalett. Hátravan még 29 nap, meg egy­két húzós közületi számla. Klá­rika átvészeli a nyugdíjas éveit. Gyerekeitől nem szívesen fogad el pénzt, szűken élnek, nevelik az unokáit. Egyszer nagyon megszorult, segélyt kért a hivataltól. Keve­set adtak, szánakozva néztek rá, többet oda nem megy. Lehetne a nyugdíja több is, ha a politiku­sok évtizedek óta nem játsza­doznának a nyugdíjakkal, mint pajkos ördögfiak a varázssipká­val. Meg ha nem lennének orde­náré síbolások, százmilliós vég­kielégítések, vérlázító „umbul­­da pénzek” és egyéb arcátlan pimaszságok. (Klárika ezeket nem gondolja, én vagyok ilyen undok.) Hallotta, hogy grandiózus béremelések lesznek. Neki is leesik néhány falat egyszeri 19 000 forint képében. Azért egyszeri, mert ha beépülne a nyugdíjalapba, jövőre akár havi 1700 forinttal is megdobná a nyugdíját. Ilyet nem szabad, mert a költségvetés is belerok­kan. Nem is tesznek ilyet, szeren­csére nekünk évszázadok óta bölcs, korrekt, megfontolt or­szágvezetőink vannak. Klárika - bár nem kérte - a 19 000 forin­tot köszönettel elfogadja. Meghozatja a szenet, mert bárki bármit is mond, tél az idén is lesz. Dr. Tál Attila Ismét a választásról Legyen igazság! - időszerű Olvasom a Fejér Megyei Hír­lap július 15-i számában az ex­miniszterelnök felhívását az ön­­kormányzati választásokra való felkészülésről, melyben kéri szimpatizánsait a szavazat­­számláló bizottságba való je­lentkezésre, olyanokét, akik a­­ „korábbinál sokkal erőteljeseb­ben figyelik a választások tiszta­ságát!” Nos, ezt sértőnek és felhábo­rítónak érzem. Ugyanis tudvalé­vőig a pártok eddig is az általuk legmegbízhatóbbnak, legráter­mettebbnek ítélt tagjait (szim­patizánsait) delegálták a bizott­ságokba. Meggyőződésem, hogy ők valóban kellő hozzáértéssel és tisztességgel végezték munká­jukat, és ehhez semmi kétség nem fér! Aláírásukkal igazolták a­­ választások tisztaságát és eredményét! Köszönet helyett azonban megrágalmazták saját megbí­zóik! Ezek után kérdezem ki lesz az, aki egy ilyen pártnak még egyszer odadobja a becsü­letét? A választási eredménye­ket a jobboldal agresszivitása eredményezte, és kétszínűségét bizonyítja, hogy egyrészt elis­meri annak eredményét, de kö­veteli az újraszámlálást! Ideje lenne már beletörődni a vereségbe és az ország valós gondjaival foglalkozni. Ugyan­is mi választópolgárok nyugal­mat és békét akarunk és nem anarchiát. A jobboldal felkorbá­csolta a tengert és vajon lehet így biztonságosan hajózni? Nos, nyugalomra vágyó, tisz­tességes polgártársaim! Ez a po­litikai csoportosulás nem ér­demli meg, hogy színeiben is­mét bizottsági tagságot vállal­junk! Én magam is pártonkívüli­­ként egy kis párt képviselője voltam több cikluson keresztül, de az eredményeiktől függetle­nül megköszönte és nem meg­kérdőjelezte munkámat, így meggyőződéssel jelent­hetem ki, hogy minden párt de­legáltja a legjobb tudása szerint, a legnagyobb körültekintéssel látta el feladatát - melyért, ha javadalmazás nem - legalább köszönet járna. Nos, én megteszem helyet­tük: köszönöm bizottsági tagtár­saim önzetlen és felelősségtel­jes helytállását. Kovács László Polgárdi Válasz Pálinkás Andor úr júli­us 15-én megjelent írására.­­ Le­gyen igazság! Mondod te! Akkor miért „tévedtél” két évig ugyan­azon az 1956-os emléklapra tör­tént felterjesztésnél melyet akkor patronáltam. - 2000-ben az elké­sett határidő közlésével tetted le­hetetlenné.­­ 2001-ben azért mert „elfelejtetted” a tájékoztatást to­vábbadni a felterjesztés feltételé­ről, arról, hogy legalább állás­­vesztés legyen az 1956-os esemé­nyekből adódóan. Emlékezhetsz erre, mert már akkor kerestem az igazságot.­­ Röviddel később ol­vasom az újságban - amit félretet­tem - hogy 1956-os emléklapot kaptak... stb. de két főnél még ál­lásvesztés sem szerepelt. Keres­tem az igazságot! Az etikai bizott­ságtól erről is kértem az ügy ki­vizsgálását. Válaszra sem méltat­tak. Hol az igazság? 2000-ben az elkésett felterjesztést próbaként közvetlenül a köztársasági elnök úrhoz terjesztettük fel. Kedves tartalmú levelet kaptunk a sorren­diség szükséges betartásáról. Te­hát két év alatt egy válasz érkezett. Igaz, a köztársasági elnök úr az „csak” az ország első embere. Hol az igazság? Hol lehet a hiba? Itt és nem sokkal felettünk, de szerve­zeten belül. A váltás amiről írsz, talán visszafelé sikerül. Közben, talán tehetetlenségünkben máso­kat szidunk és lekotorjuk azok virágait az emlékműről. Legyen igazság előbb házon belül, amit más nem fog helyettünk megolda­ni: ennek egyik fokmérője a min­denkori tagdíjfizetők és nem fize­tők aránya. Soraimból kitűnhetett, hogy mind a ketten az igazságot keressük. Illő lenne mondanom, keressük együtt. Sajnos nem tehe­tem mert én nem a kedvezménye­zett körbe tartozom, valamint az én, vagy talán a mi igazságunk bi­zalom híján már nem a Pofoszhoz tartozik. A sorozatos „feledé­­kenység” a válaszadásra sem mél­tatás már nem véletlen. Ennek eredője valószínű 1956. novem­ber 3. az általam észrevételezett egyik eseménye lehet. Mindig az országot megszállók, illetve a szövetségesekből lett megszállók ellen voltam, címerüktől függet­lenül, így 1945-ben és 1956-ban is. Előtte háromszor voltam a fronton. A háború alatt parancs­nokaink nem hagytak el bennün­ket, de 1956-ban tapasztaltam ilyet. Az akkor kapott szervezői, tervezői feladatomat igyekeztem elkezdeni és a lehetőségig folytat­ni, mint tüzér százados. Ugyanis az akadémián e tárgyból diplomát szereztem és 1956-ig az akadémia tanszékén dolgoztam. E pár sort csak azért említettem, mert némi tapasztalatom volt e téren (1956. január 2-től a bányában segéd­munkás voltam évekig, mert a polgári szakmámban az akkori munkaközvetítő hivatal máshová nem irányíthatott. 12 évi Pofosz­­tagságomból az utolsó néhány év olyan csalódásokat okozott, hogy tisztségemről, tagságomról le­mondok. Nem az átvilágítástól tartok, mert azt, mint tisztségvise­lő 2001-ben megtettem, leadtam. Okulva a leírtakból ezek után a társadalmi élet olyan szervezeté­ben szeretnék részt venni, ahol a tagság összetartó és egymást tisz­telő, mert ezt tartom fontosabb­nak. Egy rehabilitált (név és cím a szerkesztőségben) A Nyílttérbe szánt leveleiket a szerkesztőség címére várjuk: Fejér Megyei Hírlap 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Fax: 542-719. E-mail címünk: szerk@fmh.pk­.hu. A levelek rövidítésének jogát fenntart­juk. A Nyílttérben kifejtett álláspontokkal a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A hétfőnként meg­jelenő véleményekhez kapcsolódó észrevételeket csak akkor tudjuk a megjelentetésnél figyelembe venni, ha azok csütörtökig a szerkesztőségbe érkeznek. Rovatszerkesztő: Mihók Lenke DÉJA VU — sem lesz közbeszerzési eljárás az autópályák­ soron következő szakaszainak megépítését meg­előzően, majd ezt módosítva egy részleges tervet terjesztett be. Eszerint a mintegy 200 mil­liárd forintnyi beruházás „meg­hívásos eljárás” keretében kerül versenyeztetésre, amelyeknél még az előkészítést a Nemzeti Autópálya Rt. korábbi vezetése végezte el. Ha pontosan idéz­zük a szavait, akkor ez a meghí­vásos eljárás „kármentesítésre irányul”. Ha tovább pontosítunk akkor egyértelművé válik a képlet az­zal, hogy a korábbi egyedüli ajánlattevő Vegyépszert ebbe a megmérettetésbe nem vonták be, mondván, hogy korábban már egyszer nyilatkozott. A most megversenyeztetni kívánt négy cég egyébként előzőleg a Vegyépszerrel valamilyen kap­csolatban állt, mint alvállalko­zó. Ilyen volt a Betonút Rt. (amely sokszor sérelmezte a profiljának teljesen megfelelő munkában a másodhegedűs sze­repet). Klasszikusok is vissza­térnek a témában, így az osztrák érdekeltségű Strabag vagy a francia dominenciájú Egut és a Hídépítő Rt. A sajátos pályáztatás nem sok jóval kecsegtet, hiszen minden újabb jelölt már ismeri a Vegyépszer ajánlatát (aki most nem korrigálhat). A fair play te­hát nem adott. Most már csak az a kérdés, hogy az újabb kormány miben érdekelt. Lehet, hogy vannak kőbányái és előre felvásárolt te­rületei, amelyek termékeit és in­gatlanait szép áron az autópálya nyomvonalán értékesíteni lehet, holott bagóért vették a „közeli” cégek és befektetők? No, most kellene igazán az „üvegzseb”, ami szintén politi­kai programként szerepelt a vá­lasztásokon. Meg kellene mé­retni a résztvevőket... Déja vu... Történt volt, hogy Erős Ágost 1695-ben egy „mér­legkönyvet” vezetett be. A drez­dai udvarban s ezután jegyezték, hogy például Lipsky alkancellár úr az ebédre érkeztekor 273 fon­tot nyomott, míg a távoztakor már 278-at. Összehasonlítás­ként eme „államdokumentum­ból” kiemelhetjük Poniatowsky kincstárnok urat, aki 207-ről in­dult és 212-re gyarapodott. Mondhatnánk azt is, hogy ez ter­mészetes dolog, hiszen ezek a „Schauessenek” (mondhat­nánk: kirakati étkezésnek is) több órán át tartottak. A megmé­retést Erős Ágost a Szász Tör­vénykönyv rendelkezéseivel in­dokolta (bár maga nem mázsál­­kodott). Egyébiránt - eme de­mokratikusnak mondható - törvénykönyv is módosult né­mileg például Erdélyben, mert ott 1755-ben „megszorító intéz­kedéseket” vezettek be. Három osztályba sorolták a polgárokat és rendelkeztek a lakomákról. Ennek értelmében a patríciusok és a nemesek a lakodalmakon tíz fogást fogyaszthattak el. A „száz személyek” (ők lettek vol­na az önkormányzati képvise­lők) csak nyolcat, míg a többiek csak hatot. A második és harma­dik kategóriában a torta és pás­tétom tiltott étel volt. Az „al­sóbbak” minden pluszban elfo­gyasztott étel után 2 aranyforint lakomapénzt fizettek. Természetesen nem csak az alacsonyabb rangúakat kény­szerítették fegyelemre. Adtak a módira mert - igen demokrati­kusan - a felsőbbek gyümölcsös táljába valókat is előírták a tör­vények. Természetesen nem kérdés, hogy kik hozták az ételsorokra vonatkozó igen szigorú előírá­sokat... Déja vu... kik is hozták a köz­­beszerzési törvények felszaba­dító cikkelyeit? Azokat, ame­lyek szerint, ha akarom vemhes, ha nem hát nem? Ki akar már megint jóllakni? Egyszóval ki nem fizet súlyadót majd az autó­pályán? „Súlyadó autópálya”

Next