Fejér Megyei Hírlap, 2002. szeptember (47. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-02 / 204. szám
2002. szeptember 2., HÉTFŐ KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Kertvárosias lakóövezetet alakítanak ki Szabadbattyán (v.v.)A képviselő-testület elfogadta az önkormányzat és intézményei első félévi gazdálkodását, valamint módosította (aktualizálta) az idei évre vonatkozó költségvetési rendeletét. Az ülésen a többi között rendeletet alkottak az Emmarózával szemben levő lakó- és ipari park szabályozási tervéről és építési szabályzatáról. A testület még a múlt év decemberében jóváhagyta a nagyközség közigazgatási területére vonatkozó településszerkezeti tervet, mely alapján megrendelték a Váti Kht-nál a szóban forgó mintegy 180 hektáros terület részletes szabályozási tervét is. Fülöp Péter tervező tájékoztatása szerint a számos egyeztető tárgyalás során kikristályosodtak az elképzelések, s rövidesen elkészülhet a végleges változat. A területen kertvárosias lakóövezeteket, központi vegyes és kereskedelmiszolgáltató gazdasági övezetet, valamint egyéb ipari jellegű gazdasági övezetet alakítanak ki. A rendelet kitér a többi között az erdőrészekre, a zöldterületekre, a közlekedési utakra, a környezetvédelemre, a közművekre, az energiaellátó rendszerekre, a telkek alakítására és az építkezések feltételeire. Piknik és lovasverseny A bányásznapon a bauxitkincs felfedezőjére emlékeztek Gént (rh) - Jó sport a lósport - állapíthatta meg bárki, aki szombaton Gánton átutazott vagy éppen ezt a települést választotta úti céljául. A kora délelőtti lovasverseny kezdése után nem sokkal már alig lehetett parkolóhelyet találni a faluszéli Herczog-tanya közelében. Volt, aki az erdőssziklás árnyékot választotta és madártávlatból, a Vértes domboldaláról figyelte az eseményeket, a többség azonban a lovaspálya körül teremtett igazi piknikhangulatot: plédeken, napernyőkkel és elemózsiás kosarakkal felszerelkezve követték a meghívásos díjugrató verseny menetét. Míg a versenyzők az ország egész területéről (például Komáromból, Kaposvárról, Siófokról, Budapestről) érkeztek, addig a kíváncsiskodók nagy része a környékbeli településekről ruccant át Gántra. A versenytől nem messze szarvashúsból készítették étkeiket a főzőverseny résztvevői, kisebb baráti társaságok. Eljöttek a Gránásiak Baráti Körének tagjai, mellettük a fúvósok bográcsát a zenekarvezető felesége őrizte. Ezzel egy időben a falu központjában a bányásznapot köszöntötték, ahol a gánti fúvószenekar teremtett ünnepi hangulatot. A koszorúzás során emlékeztek Balás Jenőre, a Vértes hegység bauxitkincsének felfedezőjére, aki 1919. és 1925. között élt és dolgozott Gánton. A mai Vértes vendéglőben volt az 1926-ban megnyílt bauxitbánya első üzemirodája. Balás Jenő, a székely bányamérnök a magyar alumíniumipar megteremtésének lelkes szószólója volt, aki fanatikus akarattal áldozta fel családjának minden vagyonát a bauxit hazai feldolgozásának érdekében. A verseny szüneteiben western lovasbemutató szórakoztatta a népes közönséget Fotó: Gregority inimituhn WAP Csepp-, por- és ütésálló WAP S GPRS EMS (kép, csengőhang és animáció küldése SMS-ben) Cserélhető elő- és hátlap Könnyített SMS írás magyar nyelven A Siemens testvérek Domino csomagban nemcsak szépek, de ráadásul okosak is! És még udvarolnod sem kell nekik... Amíg a készlet tart.A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben, a DOMINO Üzletszabályzatban és a DOMINO Díjszabásban. Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. webshop.westel.hu FITEfehkeravill pfotért EST*] H PRÍMAGÁZ Szeretnék további információt kapni a Prímagáz tartály rendszeréről ! PRÍMAGÁZ Ha nincs földgáz • A tartályt rendkívüli kedvezménnyel telepítit akár részletre is, • az első feltöltést nagy kedvezménnyel adjuk Önnek, ...akkor sem kell lemondani a gáz előnyeiről Hiszen a gáz nemcsak vezetéken, hanem tartályú tartályos gázt azért érdemes válaszkorszerű, gazdaságos, és számos célra tutó, akár az ipar (például fűtés, fémilás, targonca-üzemeltetés, aszfaltkár a mezőgazdaság (például állatalakátrak fűtése, terményszárítás) területén. Ráadásul a szükséges gázkészülék árából akár 500 000 forintot is megtakaríthat! Ha tehát nincs Önhöz bevezetve a földgáz, akkor sincs gáz. Mert lesz gáz! További információ: Postacím: Prímagáz zártáig, 1092 Budapest, Ráday u. 42-44. www.primagaz.hu RÖVIDEN Nem csatlakoznak Mór (rh) - Mór városa a 2003-as évben nem csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz - erről is döntöttek legutóbb a városatyák. Az okok között szerepel, hogy amennyiben a megye és az állam nem támogatja a csatlakozást, nem 500 ezer forintos önrészt, hanem másfél millió forintos kiadást jelentene ez a városnak. Másrészt, aki a móri diákok közül megkapja az ösztöndíjat, kizárja magát az intézménye tanulmányi ösztöndíjazásából. Épületátadás Aba (kk) — Ünnepeltek szombaton délután a település lakói. Ezen a napon adták át a napközi otthonos óvoda új épületszárnyát. Alapozzák a tornaszobát Zámoly (rh) - Elkezdődött a napközi otthonos óvoda tornaszobájának kivitelezése. A tervek szerint a jövő hét közepén elkészülnek az alapozással. COZistELR. pénzváltó | Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. | __________Tel.: 22/330-229__________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 241.0000 248.0000 DEM 100.0000 0.0000 ATS 13.0000 0.0000 USD 245.0000 253.0000 CHF 162.5000 168.0000 GBP 377.0000 387.0000 SKK 5.4000 5.9000 OAD 156.0000 161.0000 Érvényes: 2002. augusztus 30. DEM és ATS fémpénzeket vásárolunk! Nyitva mindennap 8-21 óráig, internet: www.goldinfo.hu