Fejér Megyei Hírlap, 2004. március (49. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-01 / 51. szám
2004. március 1., HÉTFŐ Új építési telkeket mérnek ki a faluban A közösségi célú épület csak álom Isztimér (bkl) - A község lakói nem elégednek meg azzal, hogy képes talpon maradni az önkormányzat. Jogos óhajuk, hogy fejlődjön is a falu - fogalmaz a kevesebb mint ezer lelket számló település polgármestere. A önkormányzat működésére teljes egészében fedezetet nyújtanak a bevételek - mondta el a képviselő-testület által a napokban elfogadott költségvetésről szólva a polgármester, Fiedler Albertné. Forráshiány a hétmillió forintra tervezett beruházások és hatmillióra kalkulált felújítások esetében mutatkozik. Ezen utóbbi tételek tartalmazzák például az óvoda és az orvosi rendelő nyílászáróinak cseréjét, vagy a település rendezési tervének elkészítését, a munkálatok finanszírozását pedig hitelből, illetve pályázati pénzekből kívánják megoldani. A község lakói számára kevés az, hogy talpon marad az önkormányzat. Jogos óhajuk, hogy fejlődjék is a falu - jegyezte meg a polgármester asszony. Egy Sapard-pályázat segítségével tervbe vették a falukép egységesítését, a közterületek virágosítását és a Turista utcai híd felújítását. A 25 százalékos önrész előteremtésénél felhasználható a képviselők által fel nem vett tiszteletdíj is. Ez az összeg ötmillió forintra rúg. A részvételt a kistelepülések számára egyébként megnehezíti, hogy a Sapard és más uniós pályázatok esetében is az elnyert összeget csak utólag fizetik ki, így azt az önkormányzatnak kell megelőlegeznie. A falu lakossága mostanra igencsak elöregedett, ezért a jövő záloga az új házhelyek kimérésében rejlik. Az önkormányzat 50 új építési telket kíván kiparcellázni - tudtuk meg. Létrehoztak egy Isztimér Községért elnevezésű közalapítványt is. A bejegyzés alatt álló alapítvány lehetőséget ad arra, hogy a faluból elszármazottak is támogathassák szülőhelyüket. A kevesebb mint ezer lelket számláló kis faluban tavaly már kialakítottak egy sportpályát, az új, közösségi célú, többfunkciós épület megépítése azonban — mint a polgármester fogalmaz — egyelőre csak álom. Árnyékból a fénybe Rendhagyó kiállítás a transzplantációról Etyek (Str) - Rendhagyó kiállításmegnyitóra invitálta szombat reggel az etyekieket Nagy Zsuzsanna, kultúrszervező. A szervátültetés témáját felölelő fotókiállítás képein valóban mindenkinek megakadt a szeme, ugyanis hozzászoktunk, hogy a fotográfiákon a világ egy olyan szeletét látjuk viszont, melyből a szépség köszön viszsza ránk. Itt erről szó sem volt, sőt, épp ellenkezőleg: Tarján Iván Árnyék és fény című fotósorozatán az egészséges ember számára ismeretlen, egy küzdéssel és szorongással teli világot ismerhettünk meg. A magyarázó szövegben le is írta, miért örökítette meg a vesetranszplantáltak életét: a kiállítás célja „képekben elmesélni mindazt, amit nehéz szavakba önteni: újjászületést az elmúlás nyomán, a gyász és az öröm könnyeit, a várakozás gyötrelmét, a küzdelem verítékét. A szervátültetést mítosz veszi körül, valójában mit sem tudunk az átültetésre váró betegek életéről, illetve a szervátültetettek beilleszkedésének nehézségeiről”. A fotók a lét árnyékos oldaláról tudósítanak, a fény bennük pedig az élni akarás. A beteg emberben e vágy mindig sokkal nagyobb, mint egy egészségesben. Mert az utóbbinak természetes, az előbbinek néha elérhetetlen. Nagy Zsuzsa nyitotta meg Tarján Iván kiállítását Fotó: Gregority Méhészek randevúja Az eu-s adatokhoz képest kevés a hazai mézfogyasztó Székesfehérvár (bm) Több ezren voltak kíváncsiak szombaton a Videoton Sportcsarnokban tartott országos méhésztalálkozóra, sokan az új eszközökkel ismerkedtek, többek a mézkirálynő(k)ben gyönyörködtek. Egy tűt sem lehetett volna elejteni szombaton a Videoton Oktatási Központban: Fehérgyarmattól Kaposváron és Dunaújvároson keresztül Szombathelyig az ország minden szegletéből érkeztek méhészek az országos méhésztalálkozóra és mézvásárra. Idén 64 kiállító vett részt, köztük az új típusú pörgető- és fedelezőgépeket bemutató szlovének is. Müller Ferencék Dunaújvárosból, Márhosferék Mezőfalváról a környékbeli méhészekkel érkeztek, a tömegben az egri Sztrancsik Zsiga bácsit is látni lehetett. Mialatt a nézelődő mézkedvelők és a méhészek a kiállítók standjainál ismerkedtek az új portékákkal. 2002 mézkirálynője - aki mára a Szent Ambrus Mézlovagrend ceremóniamestere lett -, Szalai Melinda az új mézkirálynővel, Horváth Zsófiával sétálva népszerűsítették (nem csak férfiak körében) a hungarikumot. A szombathelyi Keve Gyuri bácsi a kis kaptárbogárról mesélt. Ez egy új, Európában még nem jelentkezett betegség. A 6-7 milliméteres bogár a petét lerakja a kaptárba, a lárvák kikelnek, megeszik a virágport és a lépeket, tönkreteszik a mézet. A betegség először Ausztráliában ütötte fel fejét, s tavaly jelentős károkat okozott Dél-Kanadában és az Egyesült Állmokban. A profi szakma összefogására Fehérváron megalakult a Magyarországi Profi Méhészek Egyesülete. Ezek már Nagy Gyula, a Méhészek Fejér Megyei Egyesület elnökének szavai, akitől megtudtuk: a tagok közösen szerzik be a szükséges méhészeti kellékeket, s közösen értékesítik a mézet. A szakember szerint tavaly a jó mézárak remek termési eredménnyel párosultak: a mintegy 20 ezer tonna éves méztermésből 15 200 tonnát exportáltak, 4800 tonna maradt belföldön. A szakemberek az uniós adatokhoz képest kevésnek minősítik a hazai mézfogyasztást: míg nálunk egy ember átlagosan évi 30-40 deka mézet fogyaszt, addig például Németországban 2,5 kilót. Horváth Zsófia és Szalai Melinda népszerűsíti a mézetFotó: Páti Kollégiumi tagokat választottak Veszprém (hcs) Szombaton rendezték a megyeháza dísztermében a civil választások második fordulóját, amelyen a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatokat kiíró és lebonyolító szervei, a kollégiumok tagjainak személyéről döntöttek a közép-dunántúli elektorok. A szavazás eredményeként a megyéket a régiós kollégiumban három-három küldött képviseli. Fejérből Kovács Istvánné (Baja, Székesfehérvár), Nagy István (Körzeti Diáksport Bizottság, Mór) és Róka Gyula (ARISZ, Székesfehérvár) került be a testületbe, póttagnak Varga Gábort (Gaja) választották. A civil együttműködés elnevezésű szakmai kollégiumba Kovács Györgyöt, a megyei civil szövetség elnökét delegálták. A kollégiumok március 4—5-én tartják alakuló ülésüket. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Humán szolgáltató irodát avattak Hamarosan a nagykarácsonyit is átadják Adony (ko) Ünnepélyes keretek között avatták fel Magyarország első, nem városi környezetben működő humán szolgáltató irodáját pénteken. A szolgáltató iroda nem csak Adonyban, hanem a kistérség többi településén élők számára is kínálja szolgáltatásait, amelyek elsősorban az úgynevezett harmadik gazdaság, a szolgáltatás, azon belül is a humán területének új színfoltját jelentik. Az ünnepélyes megnyitón Ronyecz Péter polgármester örömének adott hangot, hogy az új kistérség megalakulásával kulturális, közigazgatási és civil téren felszabaduló új energiák összegyűjtésére és hasznosítására vállalkozik az iroda, és sokrétű tevékenységével elősegíti a felmerülő igények és a lehetőségek koordinálását. A Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány kuratóriumi tagjaként és a Dunaferr Rt. képviseletében felszólaló Mádlné dr. Maár Ilona köszönetét fejezte ki mindazon gazdálkodó és civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, amelyek bábáskodtak a Pharepályázaton nyertes program megvalósításánál. Ecsődi László országgyűlési képviselő az iroda kistérségi tudatformáló szerepét emelte ki, Illéssyné Dom Henriett programmenedzser a projekt főbb állomásait ismertette a jelenlévőkkel. Menyhártné dr. Zsíros Mária, a projekttanács tagjaként Illéssyné Dom Henriett munkájáért és Ronyecz Péter polgármester támogatásáért, partnerségéért mondott köszönetet. Deák Ibolya kistérségi megbízott az iroda és szolgáltatásainak jelentőségét hangsúlyozta. A községházával szemben lévő szolgáltatóházban berendezett adonyi iroda ezen a héten már várja az érdeklődőket, és hamarosan átadják a nagykarácsonyi irodát is a nagyközönségnek. RÖVIDEN Rendkívüli ülés klubvezetőknek Székesfehérvár (sl) A Nyugdíjasklubok és az Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetség Fejér megyei tagszervezete március 4-i tanácskozásán a Megyei Művelődési Központ (Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.) többek között a kormány Idősügyi Nemzeti Cselekvési Programját és az Idősügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásának tervezetét vitatják meg. Csak kisebb fejlesztésekre futja Adony (ko) . A múlt hét csütörtöki képviselő-testületi ülésén elfogadták a 2004. évi költségvetési tervet. A 382 millió forint főösszegű költségvetés a működési költségeket fedezi, ezen túl csak néhány kisebb volumenű önerős fejlesztésre, illetve pályázatok önrészeként szolgál. Olcsó telkek ifjú házasoknak Pusztaszabolcs (ko) - Az önkormányzat kedvezményes telekvásárlási lehetőséggel ösztönzi a fiatal házasokat a letelepedésre. Az Akácfa utcában értékesítendő telkek négyzetméterenkénti árát egyösszegű fizetés esetén 300 forintban, hároméves részletfizetésnél pedig 350 forintban határozták meg. A településen egyébként 1000 forint a telkek piaci négyzetméterára. Nem veszik fel a tiszteletdíjat Besnyő (ko) • Az elfogadott költségvetés értelmében az általános iskola közel 64, az óvoda 31, az önkormányzat pedig 211 millió forintból gazdálkodhat ebben az évben. Bár a 306 millió forint főösszegű költségvetésből nem jut a közszférában dolgozók béremelésére, a képviselő-testület úgy döntött, hogy a területrendezési terv elkészítésére, a közvilágítás korszerűsítésére és a faluközpont szépítésére tartalékol anyagi eszközöket, illetve e témákban pályázatokon vesznek részt. A képviselők továbbra is lemondanak tiszteletdíjukról, ezzel is elősegítve a közösségi célok megvalósulását. pénzváltó Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. | ____________Tel.: 22/330-229___________| Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 253.0000 262.5000 USD 203.0000 210.5000 CHF 159.5000 166.5000 GBP 378.0000 391.0000 SKK 6.0000 6.6000 CAD 150.0000 157.5000 Érvényes: 2004. február 27. Közületeket is kiszolgálunk! ___________Nyitva mindennap 8-20 óráig___________ 60@41NHM0SP 3 nyeremények jegyében