Fejér Megyei Hírlap, 2004. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-10 / 85. szám
Vele a hűség van jelen Énekre nyitotta a lepecsételt szájakat is Korábban börtönnel büntették, nacionalistának nyilvánították. Ám ő makacsul gyűjtött Moldvában, Gyimesben, Mezőségen, Kalotaszegen.Bemutatjuk a „balladás" Kallós Zoltánt, a Kossuthdíjas, Corvin-láncos népzenegyűjtőt, aki iskolát is alapított szülőhelyén. ■ Zágoni Erzsébet — Huszonöt év óta először van négyosztályos, négy tanerős magyar iskolánk Válaszúton. A környező kis falvakban nincs se magyar nyelvű sem román iskola, ezért a környékből is hozzánk járnak, a szegénységből hozzánk menekülnek a gyerekek. Van olyan magyar-román családunk, ahonnan mind a három gyermek hozzánk jár, és szebben megtanultak magyarul, mint a magyar családok gyermekei. Már nálunk is vannak tiszta magyar családok, akiknek gyerekei már nem beszélnek magyarul. Szlovákiában, a Zoborvidéken még több ilyenről hallottam, ott még rosszabb a helyzet. Ez ellen harcolok én és lelkes munkatársaim a magyar nyelvű iskolával és kollégiummal, mert jobb a bentlakás, mint az ingázás, jobb a kétfogásos ebéd, mint otthon a vékonyka leves. A továbbtanulás útjai is megvannak. Szamosújváron működik a Téka együttes, alapítványuk, iskolájuk, internátusuk és kulturális központjuk. Ott is folytathatják diákjaink a tanulást, az ének-zenélést, a táncolást, a kézművességet. Székre szakiskolát tervezünk - meséli a „Balladás” Kallós, a Kossuth-díjas, Corvin-táncos népzenegyűjtő, akiről Nagy László ezt írta: „...férfi akadt Erdélyben, hűségesen elszánt, aki eleven éneket gyűjtve, aranyvesszőt ad: Verjétek meg a temetőt! Támasszátok föl anyátok, árvák! Csapjátok meg azokat is, akik meghúzták a halálharangot a balladára.” A Kallós-kúriát 40 év után tudta visszaszerezni, 1950-ben kobozták el. Apját kulákká nyilvánították, elítélték, mert többet vetett... Sok értékük elkallódott, de fiuk 60 évig gyűjtötte a viseleteket, a bútorokat, kerámiát, szőttest, varrottast. Mindenféle szépséget megmentett: mezőségit, kalotaszegit, csángót, románt. A cigány folklór is izgatta, nyelvüket beszélte, gyöngyszemeiket gyűjti. A kúriát múzeummá, könyvtárrá szeretnék alakítani, van már válaszúti, mezőségi, kalotaszegi szoba, lesz csángó, román, szász, de ehhez az kell, hogy az új iskola és kollégium építése befejeződjön. Jelenleg a református egyháztól kölcsönkapott kántori lakban tanítanak. Pénzük elfogyott: Kallós Zoltán Kossuth-díja, az Illyés és az Apáczai Alapítvány támogatása, várják, remélik az újabb segítségeket, a pályázati pénzforrásokat. A közelmúltban székesfehérváriak is jártak Válaszúton. Hazajőve, jótékonysági est szervezésébe fogtak (április 16- án 18 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban), mert meggyőződésük, ami ott elkezdődött, azt támogatni kötelességünk, az nemcsak Európa, a világörökség része. A világnak a tenyerén kellene hordoznia az olyan értékőrzőket, mint Kallós Zoltán és barátai. De a világ mással, másokkal van elfoglalva. Nagy László esszéjében így vall róla: „Ez a férfi egymaga több balladát lejegyzett, mint az előtte járók együttesen. Többet, mint a szorgalmas elődök másfél századon át. S az övéi éppoly gyönyörűek szövegükben és dallamukban. Fölmutatja a pentatrónia előtti réteget is: a tetraton hangsorokat.... Arany vesszőt ad, s igazi kincseket. Pedig lakása sincs, semmije nincs. Ezért minden az övé. Ilyen ember a legjobb őrködő, virrasztónak a leghűbb... Énekre nyitja a lepecsételt szájakat is...” Iskolája Bukarest jóváhagyásával kezdte meg működését. Nem volt ez mindig így. Ifjú korában az akadémiáról kétszer is kizárták, börtönnel büntették, nacionalistának, narodnyiknak nyilvánították. Ám ő makacsul csak kutatott és gyűjtött Moldvában, Gyimesben, Mezőségen, Kalotaszegen. Már hangzóanyagok is őrzik balladáit, több kazettája, 12 CD-jének első lemeze Amerikában jelent meg, az utolsót Feketelakon született édesanyja emlékére Budapesten adják ki. Tizennégyezer felvételét a budapesti Hagyományok Háza őrzi, az archívum legbecsesebb drágaköve a Kallós-féle kincslelet. Fehérvárra jövet, a debreceni egyetemen előadást tartott több más között arról, hogy kötelességünk őrizni és továbbadni az újabb nemzedékeknek a hagyományokat, mert kis nép vagyunk Európában, és ezer éven át ez tartott meg bennünket. A kicsik most újra veszélyeztetett helyzetbe kerülhetnek, bár Európa hangoztatja: fontosnak tartja a kis népek kultúráját, sajátosságaik, hagyományaik méltóságát. Ám gyanakvóak vagyunk, mert sokszor megtapasztaltuk, hogy más a valóság, mint amit szavakban deklarálnak. Vele a hűség van jelen. A kérdésre: miért maradt otthon, miért strázsál ilyen makacs elszántsággal, ez volt a válasz: - Idegen földre ne siess, amíg hazádban megélhetsz. Ne menj messze földre lakni, míg hazádban meg tudsz élni - dúdolta a népdal soraival, majd így folytatja: - Én nem megyek! Lett volna rá okom, mégse megyek. Én itt születtem, nekem ez a hazám. Minden ide köt, itt vannak a barátaim, a rokonaim, és ha úgy lesz, hogy elmenjenek innen a magyarok, én leszek az utolsó. ■ Miskei Anita A rászorulók javára fordítanánk a felajánlásokat... hallhatjuk nap mint nap a különböző szervezetek unalomig ismételt felhívásait és már-már kételkedünk. Egy forintot, adónk egy százalékát kérik, s mi nem bízunk, meg sem halljuk a kérést, könyörgést. Olykor betegséget, szegénységet, megtört arcú gyermekeket látunk, és elrettenünk egy pillanatra, amikor a mi lett volna ha kezdetű mondat jut eszünkbe. Ám vidáman, egészségesen játszadozó gyermekeinkre, szeretteinkre pillantva elhessegetjük a kósza gondolatot épp úgy, ahogy a segélykiáltást is. Elillan, a feledés homályába merül a tragikus kép, mely percekkel korábban még oly nyomasztóan hatott ránk. Csak hatás vadászat, nyugtatgatjuk lelkünket. Aztán továbbállunk anélkül, hogy segítettünk volna. Néha kicsinyesnek tűnik egy-két ezer forint adomány - ezért inkább nem is juttatjuk el a rászorulóknak -, pedig ha mindenki csupán ennyit adna. Ki tudja, talán valamikor magunk is rászorulunk majd a segítségre. Ezen gondolatokkal nyitotta meg Kudár Ferenc, a „Dum Spiro Spero” Légzőszervi Betegek Gyógyításáért Alapítvány kuratóriumi elnöke és képviselője Fehérváron április 2-án, azt a jótékonysági borárverést, amelynek alkalmával a befolyt pénzösszeget az alapítvány javára ajánlották fel. „Dum Spiro Spero”, vagyis amíg élek, remélek. Nem szégyellem kimondani, én ma kérni jöttem ide - kezdte Kádár Ferenc köszöntő beszédét a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Fejér Megyei Mecénások Társasága által szervezett borárverésen -, hiszen mindannyiunk számára fontos az olcsó gyógyítás, az elérhető betegellátás, amely nem csak a jómódúak kiváltsága. 1987-től 2000-ig üzemelt már egy szűrőbusz, amellyel a megyét jártuk, és mely évente 30-35 ezer ember vizsgálatát végezte el, de a légúti megbetegedések számának növekedése feltétlenül indokolttá teszi a megelőző- és szűrővizsgálatok előtérbe helyezését. Azonban immár harmadik éve, hogy a kiöregedett busz nem képes ellátni a betegeket, akiknek bizony nincs módjuk felkeresni a tüdőszűrő-állomásokat. Alapítványunk évek óta küzd egy új buszért, gyűjtögetünk annak reményében, hogy összejön a pénz az új mobil tüdőszűrő-állomás megvásárlására. Újra útjára indítanánk a tüdőszűrő autóbuszt, amely alkalmas a kistelepülések lakosainak, üzemek, gyárak dolgozóinak, idős embereknek, szociális otthon gondozottjainak, mozgáskorlátozottaknak helyben történő vizsgálatára. Ehhez nyújtottak segítő kezet a helyi vállalkozók és a kamara, hiszen első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendeztek jótékonysági borárverést. Hetvenöt féle nemes bort - köztük muzeális darabokat - gyűjtöttek össze, érkeztek felajánlások a borrendektől és olyan magánszemélyektől is, akik legféltettebb kincseik egyikét adták a nemes cél érdekében. Akadt olyan vállalkozó, aki a nevére palackozott bort ajánlotta fel, majd licitált is. Licitált úgy, hogy a hangulat magával ragadott, s nekem is kedvem lett volna beszállni az árverésbe, egy nemes ügyért. Mit tud tenni jószándékú ember, akinek segítő szándéka túlmutatott az anyagias, szürke hétköznapokon. Egy gesztus, egy jelzés, amelynek segítségével egy újabb lépést tehet majd meg az alapítvány a gyógyászati eszköz megvásárlása felé. Hiszen ezúttal nem a termék, a bor megszerzésén volt a hangsúly, egy célért küzdöttek mindannyian. Ki szerényebben, ki merészebben emelte a tétet, majd pajkos mosollyal kacsintott a mellette ülőre, ez bizony jó vásár volt, örül majd a család. S a tétek csak emelkedtek, ahogy a hangulat is fokozódott, ám a jókedv mögött ezúttal ott bujkált a kézzelfogható emberség, a jószándék, az empátia. A város vállalkozói összefogtak, hogy segítsenek. Adakoztak és remélték, hamarosan meglesz a pénz az új tüdőszűrőbuszra. Még sokunkban ott visszhangoztak Kádár Ferenc szavai, a busz megléte mindannyiunk érdeke, ki tudja, talán egyszer mi magunk is rászorulunk és örülünk majd, ha házhoz jön a mobil tüdőszűrő-állomás. Alig harminc vállalkozó... Alig harminc vállalkozó vett részt a borárverésen, bár akadt olyan is, aki barátja, ismerőse nevében is licitált. Több mint másfél millió forint gyűlt össze ezen az estén. Elsőként Herczog Edit, országgyűlési képviselő srófolta magasabbra a kalapács alá került Móri ezerjó árát. Arcán mosoly suhant át, de nem a győzelem miatti elégtétel volt ez. Megfogott a látvány, mert ezúttal nem egy politikust láttam, hanem az érző embert. Az árverés pedig folyt tovább, akadt olyan is, akinek ezúttal 80 ezret is megért egy-egy jóféle bor. Nemes nedűvel a nemes célért, az életért, mondták a mecénások. Az életért, mely többet ér néhány ezer forintnál vagy éppen egy palack jó minőségű bornál. A mobil szűrőállomás azonban még így is csupán egy álomkép. Az alapítványnak- a jótékony adományozóknak köszönhetően - több mint tízmillió forintra gyarapodott vagyona, de a busz 25-26 millióba kerül. Mégis Kádár Ferenc, az alapítvány elnöke könnyeivel küzdve köszönte meg a befolyt pénzt és a támogatást. A támogatást, melynek lesz folytatása, mert a kamara és sok vállalkozó maga is pártfogolva a nemes ügyet augusztusra újabb jótékonysági rendezvényt tervez az alapítvány javára, remélve, hogy még az idei évben sikerül megvásárolni az autóbuszt. A cél pedig már nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Ezen az estén ugyanis rádöbbentem, a jóság, a szeretet és a segítő szándék még nem veszett ki egészen lelkünkből. Egy csipetnyi jószándék, egy kedves mosoly, egy segítő kézmozdulat megédesítheti szürke hétköznapjainkat, ha igazán akarjuk. És ott és akkor minden résztvevő ezt akarta. Amíg élünk, lélegzünk A mobil szűrőállomás több ezer emberen segíthetne évente Kallós Zoltán, népzenegyűjtő A borkatalógus tanulmányozása után már a licitre készültek a vállalkozók Fotó: Gregority Az árverésre kínált borokat a borkirálynő mutatta be Fotó: Gregority FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2004. április 10., szombat jótékonyság nikko. 9