Fejér Megyei Hírlap, 2007. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-01 / 27. szám

2007. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Egyik se mondta: pardon! A polgármester és a lelkész kezet fogott, a testület érvényesnek tekinti az esküt B. Kiss László kiss.laszlo@fmh.pk­.hu Bodajk - Felülvizsgálta korábbi álláspontját az önkormányzati testület, s­­ eleget téve a köziga­­tási hivatal vezetője tör­vényességi felhívásának­­ érvényesnek fogadta el Veres Péter esküjét. A lelkész és a polgár­­mester kezet fogott. Nem csupán Gyurcsány Ferenc és Dávid Ibolya paro­­lázott kedden, de egy másik „történelmi kézfogásnak” is tanúi lehettek e napon az ön­­kormányzati ülésen jelen levő bodajkiak: Oszlánszki Zsolt polgármester és az országos hírt szerzett képviselő, Veres Péter kézfogásának. Az előz­ményeket, melyekről folya­matosan tájékoztattuk olva­sóinkat, maga a polgármester elevenítette föl az ülésen. Veres Péter, aki lemondás révén jutott mandátumhoz, négy település együttes testü­leti ülésen, november 27-én tett esküt. Mivel azonban nem a 16 éve megszokott szöveget mondta, a polgármester nem fogadta el az esküt. Oszlánsz­ki Zsolt álláspontját osztotta a képviselő-testület is, amely december 4-én határozatban mondta ki: érvénytelen a Fi­desz támogatásával megvá­lasztott református lelkész es­küje. A döntés ellen a megyei közigazgatási hivatal vezető­je azonban törvényességi fel­hívással élt, és január 31-éig adott haladékot a kifogásolt határozat visszavonására — mondta el Oszlánszki Zsolt, aki kifejtette: a település érde­kében kész felülemelkedni korábbi álláspontján. Az elöl­járó azt ugyan nem említette, hogy a kép­viselő-testület janu­árban határozatban utasította vissza a hi­vatalvezető törvé­nyességi felhívását, azt azonban - rosszallóan - meg­említette. Veres Péter, aki képviselői jogait eskü híján nem gyakorolhatta, a múlt hé­ten, a kistérség 14 önkor­mányzatának a móri sport­csarnokban tartott együttes ülésén nem a bodajkiak, ha­nem a házigazdák között fog­„A pofátlan viselkedés, a rohadt cirkusz mögött másvalaki is állhat" lak­ helyet... A polgármester bejelentette, hogy a tör­vényességi felhívás ismételt tárgyalásánál elhagyja a ter­met. Mielőtt ezt megtette, még kezet kínált Veres Péter­nek. A képviselő azonban előbb reagálni kívánt az el­hangzottakra. A határ­ozati javaslathoz fű­zött megjegyzések, miszerint „etikátlan és abszurd” volt a maga­tartása, nem helytál­lóak — jelentette ki Veres Péter, aki sze­rint az, hogy az eskü szövegét nem szabályozza törvény, nem az Alkotmány­­bíróságra tartozó kérdés, mi­ként ugyancsak a határozat­tervezetben áll, hanem sza­badság kérdése. Kész a pol­gármester bocsánatkérését elfogadni - jelentette ki. Erre azonban Oszlánszki Zsolt nem volt hajlandó, mondván: ő sem várja el azt a másiktól. Akkor a kézfogás az ő részéről gesztus­­ tromfolt Veres Péter, s a Friderikusz Sándor műsorát is megjárt két férfi, a helyi tévé kamerája előtt kezet fogott. Ezzel azonban még nem ért véget a „pengeváltás”. Veres Péter az alpolgármesterrel, egyik képviselőtársával és a közönség soraiból szólásra emelkedő hölggyel is váltott vitatkozó szavakat. A többi képviselővel szem­ben érzi méltatlannak azt, amit Veres Péter tett. Ő talán többnek érzi magát, mint a másik tíz? Ő megengedheti ezt magának? - fogalmazott egyikük. Veres Péter erre fel­ajánlotta: segít leküzdeni tár­sának a kisebbségi komplexu­sát... A képviselő asszony azonban nem kért ebből. A jó modort nem tanítják az egyetemen, így kezdte hozzá­szólását a hallgatóság sorai­ból az az hölgy, aki szerint a képviselő - idézem - „pofát­lan viselkedése”, s az egész „rohadt cirkusz” mögött más­valaki is állhat... Összevissza beszél - vá­laszolta tömören Veres Péter. Volt aki békésebb hangot ütött meg. Nyugalmat akar­nak - jelentette ki az egyik testületi tag, egy másik pedig sajnálkozását fejezte ki, hogy ennyit foglalkoztak az ügy­­gyel. Egy harmadik képviselő volt az, aki „történelminek” nevezte a polgármester és Veres Péter kézfogását. A 12 tagú testületből a je­lenlevők öt igen vokssal - két ellenszavazat és egy tartózko­dás mellett - érvényesnek fo­gadták el Veres Péter esküjét. A lelkésszel elsőként Almádi István alpolgármester fogott kezet, aki Oszlánszki Zsolt tá­vollétében az ülést vezette. Őt aztán követték a többiek is. A bodajki testület kedden - egyhangú szavazással - elfo­gadta az önkormányzat idei költségvetését is. Oszlánszki Zsolt Beterjesztette a javaslatot de nem szavazott Veres Péter. Elvárta volna, hogy a polgármester megkövesse Lángra kaptak a bálák Lángok martalékává vált az állatoknak szánt téli takarmány Pusztaszabolcs (szs) -Kétezer szalmabála gyulladt ki tegnap reggel az Agrár Zrt. szérűskert­­jében. Tizennégy du­naújvárosi tűzoltó vonult azonnal a helyszínre. A riasztás reggel fél nyolc­kor futott be a dunaújvárosi tűzoltókhoz, akik két szerko­csival és két vízszállítóval vo­nultak a helyszínre. Cseppet sem volt könnyű dolguk, hi­szen a kétezer bála nagyjából félhektáros területet borított lángokba. A bálák még tegnap éjszaka is égtek, ma sikerülhet eloltani a tüzet. A helyszínen a cég munka­gépeivel próbálták meg el­vontatni a bálákat a közelből, a tűzoltók ugyanis szerették volna valamiképpen megbon­tani a lángtengert.­­ Hőkamerával megmér­tük, hogy a mekkora a hőmér­séklet a bálák belsejében. A műszer azt mutatta, hogy ezer fokon izzik, lángol a szalma - érzékeltette a helyzet komoly­ságát Orosz Csaba. A Du­naújvárosi Hivatásos Önkor­mányzati Tűzoltóság főhad­nagya tizenhárom társával ér­kezett a helyszínre, és bár - a pusztaszabolcsi önkéntesek­kel kiegészülve - kőkemé­nyen harcoltak a lángokkal, de áttörő eredményt nem tud­tak elérni. Ekkor már inkább a bálák környékét hűtötték, ne­hogy tovább terjedjenek a lángok. Lapzártánkkor Orosz Csa­ba azzal a hírrel szolgált, hogy a bálákat nem sikerült szét­bontani, így csütörtök regge­lig biztosan égni fognak. Tűz­oltóink tehát az éjszakát is a terepen töltötték. Személyi sérülés szeren­csére nem történt, a kár nagy­sága a tűzoltók becslése alap­ján azonban elérheti a három és fél millió forintot - pontos összeget ilyenkor még nehéz mondani. Természetesen vizsgálják, hogy a szérűskert miért kapott lángra. A vizsgá­lat kiterjed arra is, hogy eset­leg szándékos gyújtogatás történt-e Fusztaszabolcson. Harcban a lángokkal. A bálák belsejében elképesztő, ezerfokos hőmérsékletet mértek a hőkamerával Indulatok, durva vádak pro és kontra A polgármester szerint akár elmaradhat a pénteki fizetés Beloiannisz (ko) - Elsza­badultak az indulatok a keddi testületi ülésen. Büntetőjogi kategóriába tartozó vádak is elhang­zottak az egyik képvise­lő szájából, végül a tes­tület nemet mondott a húszmilliós hitelfelvé­telre. A polgármester szerint ezért az intézmé­nyek dolgozói nem kapják meg pénteken a fizetésüket. Egyetlen napirendi pontot javasolt Rizojannisz Kosztasz polgármester a két képviselő távollétében megtartott keddi testületi ülésen megtárgyalás­ra, a húszmillió forint összegű hitel felvéte­léről szóló határozati javaslatot. Bíró Lász­ló képviselő azonban épp ezzel összefüg­gésben szeretett vol­na újabb napirendi pontokat felvetetni, de a testületi tagok többsége elvetette javaslatát. Bóka Eri­ka képviselő hozzászólásában kifogásolta a határozati javas­lat törvényi hivatkozásának pontosságát, amit Bedő István Zoltán jegyző jogosnak talált, és a testület jóváhagyta a mó­dosítást. Ez már soknak bizo­nyult a jegyzőkönyvet vezető Dolgavégezetlenül, folyosói kiabálással zárult a képviselő-testületi ülés Czeilinger Tiborné számára, aki a képviselők kérdéseit akadékoskodásnak, felelős munkavégzésre irányuló igyekezetüket - nem először - bohóckodásnak minősítet­te. Indulatos felszólalását Bí­ró László és Bóka Erika is visszautasította. Bíró László a jegyzőkönyv vezetésének pontatlanságára, a jegyző­könyv-hitelesítők felelőssé­gére hívta fel a testület figyel­mét. Mint mondta, a 2006. december 5-ei jegyzőkönyv­ben két hozzászólása is elfer­dítve szerepel, illetve az ön­­kormányzat intézményeinek létszámcsökkentéséről és a részmunkaidős álláshelyek kialakításáról szóló határoza­tot tartalmazó jegyzőkönyvi kivonat (amely alapján a fel­mondásokat kiadták) pedig egyenesen hamis, hiszen a ki­sebbségi önkormányzat egyetértése hiányában az RMK átszervezéséről nem dönthetett, nem is döntött, csak beszélgetett a képviselő­testület. Kikérte magának, hogy úgy állítják be, mintha miatta adósodott volna el a fa­lu, amikor ő csak az októberi választásokon került a testü­letbe. A polgármester ezután szavazást kért a hitelfelvétel­ről, amely eredménytelennek bizonyult, amit a polgármes­ter úgy értékelt, hogy emiatt az önkormányzati dolgozókat nem tudják kifizetni pénte­ken. Ekkor Czeilinger Tibor­né jegyzőkönyvvezető fel­emelt hangon közölte a testü­leti tagokkal, hogy 15 képvi­selőjelölt áll sorba a listán, és várja, hogy a most megválasz­tottak közül lemondjanak azok, akik csak nehezítik a munkát. A testületi ülés végeztével gú­nyos megjegyzéseket tett több képviselőre, a polgármester pedig (már a folyosón) Bóka Erikának rótta fel ÁMK-igazgatóként folytatott gazdálkodá­si hiányosságait, amely sze­rinte a mostani nehéz helyze­tet előidézte. A képviselők feldúltan távoztak az ülésről. Szerettük volna megtudni: a testületi ülésen történteknek lesz-e következménye, és ha igen, mi, de sem a polgármes­tert, sem a jegyzőt nem értük el tegnap a hivatalban. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Skandalum a városházán Enying (w)­­ Nyolcan vettek részt a 14 tagú képviselő-testületből a grémium tegnap délutá­ni ülésén. A megjelen­tek módosításokkal el­fogadták a napirendet, majd Búza Lajos képvi­selő, a pénzügyi bizott­ság elnöke napirend előtti hozzászólásának végén felszólította Tóth Dezső polgármestert, hasson oda, hogy Szörfi István jegyző hagyja el a termet. A polgármester jogértelmezést kérve nem tett eleget a hang­súlyos kérésnek. Erre Búza Lajos, s még két önkormányzati képvi­selő, dr. Óvári László és ifj. Szabó Attila (aki egyben az egészségügyi és szociális bizottság el­nöke) elhagyta az ülés­termet. A testület hatá­rozatképtelenné vált, és a polgármester bere­kesztette az ülést. Búza és Óvári a múlt évi utol­só testületi ülésen is ki­nyilvánította, nem tud együtt dolgozni a jegy­zővel, s amíg ő részt vesz az üléseken, ők mindannyiszor bojkot­­tálják azt Tóth Dezső nem kívánta kommen­tálni a történteket. Nemet mondtak a hozzájárulásra Pusztaszabolcs (ko)­­Nemet mondott a képvi­selő-testület a legutóbbi ülésen a megyei fenn­tartású Szabolcs Vezér Gimnázium fűtéskor­szerűsítéséhez kért anyagi támogatásra. A beruházás ötmilliós költségéből a javaslat szerint kétmilliót a nagyközségi önkor­mányzatnak kellett vol­na fizetnie, azonban a testület nem támogatta a megyei elképzelést. Árokba zuhant és ott halt meg Felcsút (szr)­­ Tragikus kimenetelű balesetről érkezett bejelentés. Egy Renault sofőrje haladt az úton, amikor hirtelen elgázolt egy kerékpá­rost, aki vele azonos irányban haladt. A bi­ciklis helybéli lakos volt, aki a gázolás kö­vetkeztében az utca jobb oldalán tátongó be­tonozott árokba esett. Az esést követően a helyszínen meghalt. Hirdetés Egyet fizet, kettőt vihet! Használja ki a sztereo hallás nyújtotta előnyöket. Tisztább beszédértés, jobb irányhallás, kiváló zajkezelés, keve­sebb erősítés szükséges. Előzetes bejelentkezés alapján: MAS \\Cj\ 8000 Sic Havrane Hallásre­ntrimi 8000 Székesfehérvár Havranek J. u.45. Tel.: 06-22/390-621 Ingyenes információ: 06-80/20-14-89 *A kockázatokról olvassa W A­ ha­ználati útmutatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát. Az akció január 15-től február 15-ig tart.

Next