Fejér Megyei Hírlap, 2008. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-12 / 10. szám
...hogy ne kelljen felkelni Nagyon szépet akartam írni. Olyant, amit előbb megkönnyezünk, aztán felszabadult fél mosollyal megnyugszunk tőle. Hogy talán mégsem teljesen értelmetlen ez az egész. 15. oldal Könyv a női választójogról Simándi Irén történész nyár óta oktat a KJF-en, fő kutatási területe az 1945 utáni társadalom- és politikatörténet. Az ELTE-n a Szabad Európa Rádió 1951 és 1993 közötti történetét is oktatja. 16. oldal Fogy a Nap, a Hold Két holdfogyatkozásban és egy napfogyatkozásban is gyönyörködhetünk 2008-ban. Fehérvárról is érdekes lesz a látvány. 17. oldal i így fest az Isten Széke, Wass Albert legnépszerűbb művének, a Funtineli boszorkánynak a színhelye. Az író január 8-án, száz éve született. Rá emlékeznek a napokban, 14. oldal éggé fagytak imádságok tehát Melinda jlgfmh.plthu 1943. január 13. A tábori pap zsibbadtan vonszolta magát a csikorgó hidegben, az imádság is rádermedt a lelkére. Halott bajtársai nyakából szedte ki az azonosító lapokat, a dögcédulát. Már nem számolta őket. Kétezer azonosító lógott a nyakában... ■- Mivel alig akadnak hábor történetek az irodalomban, csak egy bizonyos szemtől lehetett őket megírni, „talált magának" ilyeneket.Iredékeket, amelyekből gyszabású filmek is születnének, nem? I- A Hadtörténeti Múzeumból kerültem át tizenegy eszdeje a HM Központi irattár, készültem kutatási terület választani. Egyik idősbb beosztottam mondta. Így a második emelet jóformn érintetlen polcain sorozik a Magyar Királyi Honség névsora, s a második logháborús veszteséglisták, lemeltem az első irattartót, dossziékba zárt hadsereg túrázó történetével szemlültem. Az irattár nemcsak ízokat őriz,hanem tábori fáikat, kézzel írt leveleket, réfotókat, a hősi halált halt kona személyes hagyatékából megmaradt apróságokat: (pet a menyasszonyáról, rádról, gyermekekről, az fesanyjáról. És véres katonai igazolványokat, kézzel rajzolt térképeket, temetők, tömegsírok azonosító céduláit Emlékszem, amikor kutattam, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem bírok megnézni a tévében egy háborús filmet, mert huszonnyolcévi magyar katona veszteségi kartonja ment át a kezemen vizonylag rövid idő alatt. Korombeli férfiaké, akiket még elsiratni sem lehetett évtizedeken át. - 1943. január 12-14. tragikusan emlékezetes magyar történelmi dátum, a doni katasztrófaként emlegetett keserű legendáé. S ki viszi filmre a Don-kanyari poklot? - Könyveket sem írtak róla, mármint regényt, amelyekből forgatókönyv készülhetne... A háború kitörésekor megpecsételődött a sorsunk, most történelmi fejtegetésekbe nem megyek bele az igazságos és igazságtalan háborúkról. De behívtak és az orosz frontra kivittek 1942. április-július között 207 ezer magyar katonát, majd a veszteségeket követően még 36 ezret. A doni területen, Voronyezs és Bjelgorod megyékben volt a hadszíntér, a három doni hídfőcsatában küzdöttek a szembenálló felek: Korotojaknál, Sztorozsevojénél és Urivnál. Ezeken a településeken konkrét hidak voltak? - Katonai szaknyelven híd a pontonhíd is, illetve a folyón megszervezett átkelés, szállítás rendje, ami a haditerv része. Ha a folyót birtokolni akarja a haderő, meg kell akadályoznia, hogy a másik átkelhessen rajta, vagy utánpótláshoz jusson azon keresztül. Tizenöt-húsz százalékos veszteséget szenvedtünk, mire a legendás Don-kanyari csata napja elérkezett. Az első két hídfőállásnál visszaverték az oroszokat a magyarok, Urivnál vereséget szenvedtek, s 1943. január 12-én, mínusz húsz fokos hidegben áttörte a magyar arcvonalat a Donnál a Vörös Hadsereg, s végzetes csapást mért a reménytelenül védekező 2. Magyar Hadseregre. Tízezer katona és munkaszolgálatos vesztette életét néhány óra leforgása alatt. - Az ötvenes években kétszázezres veszteségekről beszéltek! - Nem véletlenül tapad annyi tévhit és szándékos történelmi hamisítás az időszakhoz. Az ötvenes években terjesztették el a képtelenül eltúlzó számokat az áldozatokról, két okból is. Részint minél sötétebb színben kívánták feltüntetni az 1945 előtti időszak politikai vezetését, részint titkolni akarták, hogy a Szovjetunióban csaknem 350 ezer magyar halt meg - nem harci cselekmény következtében - az éhség, a hideg és a kegyetlen bánásmód miatt, a hadifogoly- és munkatáborokban. Ezt mind a magyar katonai vezetés számlájára írták. Végül is 250 ezer magyar katona és fegyvertelen munkaszolgálatos járta meg a 2. Magyar Hadsereg kötelékében a keleti hadszínteret. A veszteséglisták szerint 42 ezren haltak hősi halált és fagytak meg, 26 ezren még akkor hadifogságba estek. 28 ezer sebesült került haza kórházakba. A végső „leltár” 60-70 ezer halott. Iszonyú számok akkor is, ha nem azonosak a tévhittel. Az emlékezetes doni áttöréskor feketéllett a föld a halottaktól, eltemetni sem tudták őket a fagyott földbe. Tavasszal, amint kiengedett az idő, a környékbeliek heteken át ásták a sírokat. S mi történt az akkor magyar állampolgár, később ismét határon túli magyarrá „változott" katonákkal? Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, a visszacsatolt, majd a jaltai békeszerződéssel megerősített trianoni határok mögé tértek vissza a katonák. Romániába, Csehszlovákiába, Szovjetunióba. Jelentkeztek, iratokat kértek, ment tovább az élet. Magyarországon viszont nem szerepeltek többé a nyilvántartásokban. Egy érdekes információval is szolgálhatok. Romániában ma is él a veteránjog - a háborús veteránok bizonyos kedvezményeket élveznek. Öregek már, s nem sokan vannak. És jár azoknak az obsitosoknak is, akik a Magyar Királyi Honvédségben szolgáltak, s ma román állampolgárok, s a Román Hadsereg katonáinak is. Akik adott esetben egymás ellen harcoltak. - Két vaskos kötetben, a Béke poraikra... című könyvben állítanak emléket Szabó Péter kollégájával a második világháború katona- és munkaszolgálatos áldozatainak. Elképesztő dokumentumtár ez, benne tízezrek névsora, temetők, tömegsírok fotói, korabeli leírások. Ön fáradhatatlanul járja Európa katonai temetőit, ahol csak magyar katona nyugszik. - Szerénytelenül mondom, a Dontól az Atlanti-óceánig. Oroszország, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Csehország, Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Dánia. Franciaország területén kutattuk föl a magyar katonatemetőket. Az idővel is versenyt futunk, már alig-alig élnek személyes emlékeket őrzők. Vesztesekként az elhallgatás jutott osztályrészéül a magyar hősi halottaknak, s a munkaszolgálatosoknak évtizedeken át. A Béke poraikra... könyvben még ma is rábukkannak idős emberek hozzátartozójukra, akiket eltűntnek nyilvánítottak, s haláluk helye, ideje ismeretlen volt. Honlapunkon, a Háborús keresőszolgálat (www.haboruskeresoszolgalat.hu) címen korabeli dokumentumok, fotók szerepelnek, s konkrétan keresőszolgálatunk is van. Nemrég tért haza Ukrajnából, az egykori Galíciából Milyen tapasztalatokat nyert ott? - Másra számítottam magam is, kellemesen csalódtam. Az ukránok gyűlölték a kommunizmust, s nem felejtették el, hogy a 30-as években tízmilliónyian haltak éhen, mert Sztálin lesöpörte a padlásokat és kollektivizálta a mezőgazdaságot. Az ortodox és görög katolikus ukránok kereszteket szenteltek az idegen katonák sírjai fölé. Segítőkészek, kedvesek voltak velünk. Szvietijoszef nevű faluban Iván gazda odavezetett a magyar katonasírhoz, s azt mondta: itt nyugszik Pásztor József. Bús János hadtörténész doktor 1961-ban született Kaposváron, 1983-ban végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, tábori tüzér szakon. 1992-ben diplomázott a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, majd az ELTE levéltár-muzeológia szakán. Hadtudomány-kandidátusi doktori címét 1996-ban védte meg. 1995- től a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményvezető főmuzeológusa, 1997-től a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárának osztályvezetője,majd igazgatója 2005-ös nyugdíjazásáig. Számos publikációja és kiállítási forgatókönyve között a Béke poraikra... két kötetében Szabó Péter szerzőtársával a teljes háborús hősi halottak névsorát dokumentálta. Bús János bajtársukként érzett együtt az édesapja korabeli katonákkal. A dossziékba zárt hadsereg szívdobbanásai dübörögtek a lelkében tihanyi.tamas@fmh.pic.hu Még tart a visszavonulás Már hatodik napja vonultak a hóban, nem érezték a tagjaikat, torkukat tűszúrásként karcolta a lélegzetvétel és fejükben megfulladt minden gondolat Mellettük sokan belerogytak a fehér tájba, hogy pihenjenek, s aludjanak egy kicsit: mindannyiukat a Mennyei Atya ébresztette odafent Fegyvereiket már régen eldobálták, a kenyérvég kővé dermedt a zsákjukban. Csak mentek előre, s észre sem vették, amikor repülőgépek vagy tankok géppuskáztak a kígyóként vonagló emberoszlopba, amelynek eleje nyugat felé mutatott, a vége pedig szétszakadt a lemaradók miatt, mint a giliszta, ha rátaposnak. A gyilkoláshoz szokott férfiak közönyével cipelték saját súlyukat zubbonyukban a Bibliával és néhány hazulról jött levéllel. A napok összemosódtak, s amikor később visszaemlékeztek rá, egyetlen állatias jajkiáltásnak tűnt a halálmenet ideje. Elveszett mellőlük a részvét mint fáradt bajtárs egy átgyalogolt éjszakán. Hatvanöt év telt el azóta, s még mindig nem bizonyos, hogy véget ért a visszavonulás. Minden évben egy kisvárosnyi magyar tűnik el a semmiben, ennyivel vagyunk egyre kevesebben. Fogynak iskoláink, vasútjaink, fogy a nyelvünk az idegen hatás, az értelmes munka a gyarmati robot miatt. Fogynak orvosaink, mert Angliában gyógyítanak, áremelések apasztják a pénzünk, fogy az önbecsülésünk mert pillanatnyi örömökkel vigasztalódunk, fogynak öregeink, mert nem fűtik lakásaikat. Fogyunk, mert öl a bizonytalanság és az indulat szülte betegség, a hazugság és az alkohol. De azért vonulunk tovább, mint egy elveszett légió, s bár azt mondják, ez már Európa, néha inkább egy hómezőre hasonlít Tihanyi Tamás