Fejér Megyei Hírlap, 2013. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-01 / 178. szám

------------------------------------------------- KRÓNIKA---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­­ 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK WMEMORY Az utóbbi években már csak úgy láttuk őt, hogy lassan, lehajtott fejjel bal­lag az utcán, mintha az aszfaltot, a köveket, saját lába nyomát vizsgálgatná járás közben. De Tóth László, akik ismerték, azoknak csak „Tótlaci" amúgy sem volt harsány, izgága, sajtkukac ember soha. Csendesen neve­tett, csendesen igazga­tott: 2003 augusztus 1- től 2008. július 31-ig volt igazgatója A Szabadmű­velődés Házának (előtte húsz esztendőn át igaz­gató-helyettese), ahova akkor lépett be 1975-ben munkatársnak, mikor azt még Ifiháznak hívták. Még két éve sem volt nyugdíjas. Láthatóan húz­ta vissza az a régi helyen töltött 36 év. Járt-kelt a világban, de az már nem az ő világa volt. 62 évesen, tegnap hajnalban hagyta el véglegesen. Tóth László 199—2013. Keddig végezniük kell FŐ UTCA Augusztus 6-tól a hatóságok vizsgálják a kivitelezést Kocsis Noémi kocsis.noemi@fmh.pl­.hu Székesfehérvár- A héten elvileg minden munkával végeznie kell a kivitele­zőnek a Fő utca felújítása során. Rongálással is ta­lálkoztak, ebben az ügy­ben bűnügyi feljelentés történt a rendőrségen. Hajrát diktál a kivitelező és emberei a Fő utca felújítá­sa során e napokban. Aki na­ponta jár arra és figyeli a munkálatokat, láthatja, szin­te minden részen dolgoznak a munkások, ismét javítottak az új szökőkutakon, és halad­nak a burkolatba épített fény­sáv lerakásával is - igaz, a kí­vülálló számára úgy tűnik, itt még sok tennivaló van. Teg-Nem csúszhatnak bele az augusztusi ünnepi időszakba, a hatóságoknak nyolc napjuk lesz nap rövid bejárást tartottak a Városgondnokság szakem­berei, de az igazi szemrevéte­lezés jövő hét kedden lesz, mondta el érdeklődésünkre Zákányi Tamás, a Városgond­nokság üzemeltetési igazgató­­helyettese. Augusztus 6. ugyanis a kivitelezés befeje­zésének határideje, de kirívó elmaradásokkal a tegnapi rö­­videbb szemlén már nem ta­lálkoztak, most a finomhan­golás időszaka van, foglalta össze a látottakat az igazgató­­helyettes. - Muszáj késznek lennie mindennek keddre, akkortól kezdődik ugyanis a hatósági szakasz, amikor minden egyes hatóság átveszi a hozzá tartozó munkafázist. Erre is elég időt kell szakítani, s a Fő utcát csak ezt követően nem nevezhetjük munkaterületnek. Az augusztusi ünnepségek kezdetébe nem lehet bele­csúszni - tette hozzá Zákányi. A hatóságoknak 8 napjuk lesz vizsgálódni, ha hibát ta­lálnak, annak kijavítása - ide tartozik például az elszáradt fák cseréje - valószínűleg már az őszre tolódik. A kivi­telező a városi rendőrkapi­tányságon egyébként feljelen­tést tett a Varkocs-szobor előtti padok megrongálása miatt, az ügyben ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás. további képek, információk redlty FMH Online Fotó: Koppán Viktor A padok még lefóliázva - a lábaik alatt előregyártott betonkockák vannak, a lehetséges tolvajok ellen, de már történt rongálás, ezügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a kivitelező Fehérvár Szépe - A Hírlap királynője A 16 éves székesfehérvá­ri szépség, Tenyér Sára je­lenleg a Vasvári Pál Gimná­zium tanulója. A szőke ha­jú, kék szemű ifjú hölgy szereti megmérettetni ma­gát, így korábban már vett részt szépségversenyen. Sára szereti a sportokat, fut és amatőr szinten röp­­labdázik is, amivel már az Országos Diákolimpián is ért el helyezést, s a későbbi­ekben szeretne egy egyesü­lethez csatlakozni. Az érettségi után testne­velés-matematika tanári szakon szeretné továbbké­pezni magát, álma, hogy gimnáziumban taníthasson, amire minden esélye meg­van, hiszen segítőkész, s minden helyzetben felta­lálja magát. Sára szereti az állatokat is, két beagle kutyus és egy hörcsög gazdája, de édesap­ja révén lovakkal, nyulak­­kal, kecskékkel is szokott foglalkozni. Sára 165 cm magas és 52 kiló. Méretei: derékbősége 65 centiméter, csípőbősége 87 centiméter, mellbősége 85 centiméter. Ha ön szerint Tenyér Sá­ra a legszebb a lányok kö­zött, szavazzon! Ezt megte­heti a Fejér Megyei Hírlap­ból kivágott és a szerkesztő­ség címére (8000, Székesfe­hérvár Ady Endre utca 15.) beküldött szelvényen, érvé­nyesnek az augusztus 23-án éjfélig be­érkező voksok számítanak. Online felületünkön, a feol.hu honlapon július 19-én elindult a szavazás, egészen augusztus 20-án, reggel 9 óráig küldhetik el voksaikat. Balogh Daniella - 01 Benkovics Eszter -02 Bertók Brigitta - 03 Bíró Gréta - 04 Egressy Anett - 05 Fekete Alexa - 06 Gyulai Sarolta - 07 Kisteleki Dóra - 08 Kökény Angéla - 09 Lengyel Polett - 10 Molnár Barbara -11 Sárkány Barbara -12 Siklósy Noémi - 13 Szegfű Adrienn - 14 Tenyér Sára - 15 Tóth Nikolett - 16 Varga Réka - 17 Vitányi Fruzsina- 18 Tenyér Sára kódja 15 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Haltelepítés lesz és tilalom Székesfehérvár, Fehér­várcsurgó (tt)­­ A Hor­gász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége augusztus 1-jén, Szé­kesfehérváron a palota­városi tavakba és a fe­hérvárcsurgói víztározó­ba 10-10 mázsa három­­nyaras pontyot telepít. A Palotavárosban ezért szombaton napkeltéig általános tilalom lesz (ez a horgásztáborozók­­ra nem vonatkozik), Fe­hérvárcsurgón azonban nem lesz tilalom. Szexpedíció fiataloknak Székesfehérvár (str) - A szex az élet egyik energiaforrása, mégsem tanítják, hogyan kell, le­het, érdemes bánni ez­zel az energiával. A té­máról éppen ezért tarta­nak tréninget Séllei Györgyi mediátor veze­tésével augusztus 5-e és 9-e között az Erzsébet utca 66. alatt 17-25 év közötti fiatalok számá­ra. A program kísérleti jellegű, célja, hogyan lehet a szexről érdekes, szokatlan formában be­szélni. Várják a jelentke­zéseket az ingyenes pro­gramra: 06 (20) 399- 0390, bene­ d.niko­­lett@gmail.com). Három hétig még nyitva a Kölyökstrand Agárd­­ Még három héten át élvezhetik a mókát az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő Keszeg Karcsi Kölyökstrand­­ján a kicsik és a nagyobbak. Augusztus 20-áig minden nap élménydús programok­kal várják a szervezők a gyerkőcöket. Javában tart a nyár és a kániku­lában nincs is jobb, mint egy jókora csobbanás az agárdi fürdő kelle­mesen hűs vizében. Amíg a szülők fürdő­znek, esetleg söröznek, a kicsiket gazdag gyermekprogra­mok és képzett animátorok várják a Keszeg Karcsi Kölyökstrandon, egészen augusztus 20-áig. A suli- és ovikezdés előtt ezért érdemes még jól kijátszani magát minden gyerkőcnek, hiszen amikor ők visszaülnek az iskolapadba, Ke­szeg Karcsi - az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő vörösszárnyú kesze­get formázó kabalafigurája - is visszaköltözik egy időre a Velen­cei-tóba. Egy-egy nagyobb ünnepi hétvégére azonban ősszel és télen is visszalátogat majd a fürdőbe az életnagyságú plüssfigura, hogy senki nem feledje el, milyen jókat játszott vele a nyáron. A Kölyökstrand programjai addig is folyamatosan zajlanak, így aki netán még nem látogatott vol­na ki, itt az ideje, hogy megtegye. Petróné Tünde és lányai nem először járnak itt, évek óta vissza­térő vendégei a fürdőnek, és egy­behangzó véleményük, hogy remek szórakozást kínál az élő tekepálya, az ugrálóvár, a logikai és ügyességi játékok serege. Miközben a két testvér, a tizenkét éves Laura és az ötéves Panka vetődés- és csú­szás­versenyt tartanak a habos vízzel fellocsolt tekepályán, édes­anyjuk, Tünde csak azt sajnálja, hogy már csak egy hét maradt a szabadságából. -Azért még biztosan eljövünk a nyáron párszor - bizakodik Laura két vetődés között, majd indul Panka után a családi medence csúszdájához, hogy egy percet se fecséreljenek el a pancsolásból. Augusztus 20-án a Kölyökstrand emlékezetes sportnappal zárja majd kapuit: lesznek vízi aerobic és spinracing órák, valamint bemuta­tók, a fürdőbe kitelepült Fehérvár Rádió pedig egész nap élő kíván­ságműsorral kedveskedik a vendé­geknek. Ám az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő huszadika után is várja vendégeit, ez az a hely, ahol az időjárástól függetlenül egész évben szórakozhat a család. (x) Panka és Laura az élő tekepályán csúsznak versenyt a Keszeg Karcsi Kölyökstrandon

Next